Happiness can be found even in the darkest of times, if one only remembers to turn on the light.
Légy
te is tekergő!
Minden, ami fontos lehet.
♦ Kérünk mindenkit, mielőtt regisztrál, olvassa el a szabályzatot és lessen be a canon, illetve keresett listába, hátha valaki elnyeri a tetszését. ♦ Amint valaki felszabadul, fel fogjuk tüntetni. ♦ Karakterlap elkészítésére, főleg a canon karaktereknél és a keresetteknél 1 hét áll rendelkezésetekre, majd ha semmi jelzést nem kapunk, a regisztráció törlésre kerül. Ez vonatkozik az elfogadott karakterekre is: 1 hónap inaktivitás után a canonok átvehetővé válnak. Ha valakinek kell idő a lap elkészítéséhez, vagy az íráshoz, az kérem jelezze előre, hogy tudjunk róla! ♦ Varázslény karaktereket nem fogadunk el, csak különleges esetekben! Canon karakterek, vagy engedélyezett keresettek esetében lehetséges, saját nem! Megértéseteket köszönjük!
A pánk látogatása és a visszaköltözésem után kaptam a levelet a nővéremtől, hogy vacsorát rendezne magunknak, amolyan lakásavatós célzattal. Nem mellesleg legalább találkozhatunk is. Már csak azért is, mert muszáj őt figyelmeztetnem arra, hogy apánk bármikor betoppanhat hozzá is. Ő is a legjobb pillanatokban tud felbukkanni. Még ki sem hevertük a halálfalók támadását a hotelban, aztán ismét jött egy újabb hullám. Az embernek már élni sincs ideje, mert napi huszonnégy órában vigyáznia kell az életére. Már csak ezért is hálásnak kell lennünk a jó pillanatokért. Nem tudom mit fog szólni Em, de biztos, hogy nem fog kicsattanni az örömtől. Fekete nadrágot és sötét inget vettem föl, ami fölé egy hozzá illő vékony mellényt húztam magamra. Belebújtam egy kényelmes cipőbe, aztán magamra kanyarítottam a taláromat, majd az Emnek vásárolt édességet a mellényem zsebébe mélyesztettem. A szobám ablakához sétálva kinéztem a birtokra, aztán a hátam mögött álló házimanóra néztem. – A nővéremhez megyek vacsorára, ne várjatok – felelem mielőtt távoznék a szobámból. Ahogy végighaladok a hallon elnézek apám irodája felé, amelynek ajtaja éppen zárva volt. Nem mentem be szólni, sosem szerette ilyenkor, ha megzavarják. A manóktól majd úgy is értesül a vacsoránál, hogy hova lettem. Végül elhoppanáltam a birtokról közel a nővérem lakásához. Megálltam az épület előtt, és hosszú percekig csak bámultam. Nem fogom azzal nyitni az estét, hogy azonnal elmondom mi történt pár napja, és most otthon vagyok apánkkal, aki minden bizonnyal hamarosan őt is felkeresi. Vettem egy mély levegőt, aztán lassan kifújtam, hogy megnyugtassam magam. Nem kéne, hogy észrevegye rajtam, hogy egy kicsit ideges vagyok. Amint végeztem a rituálémmal elindultam, hogy bekopogtassak hozzá. Miközben arra várok, hogy ajtót nyisson nekem körbekémlelek, hogy biztos egyedül vagyok e, és nem figyel lesből valahonnan egy halálfaló. Bár mostanában eléggé nyugodt volt minden körülöttem. Abban biztos lehetek, hogy nincs itt senki, aki ellenség lenne.
A megbeszélt időpontnál hamarabb készülök el, és elbűvölve nézegetem a jegygyűrűmet egészen addig, amíg fel nem hangzik Rick kopogása. Útban az ajtóhoz megigazítom az öltözékemet: egyszerű, mégis alkalomhoz illő fekete ruhát. Bár egyetlen ismerősöm sem esett áldozatul a minisztériumi bálban, mégis úgy érzem, legalább az elkövetkezendő hetekben helyénvaló legalább gyászviseletet öltenem, ezzel is kifejezve az együttérzésemet az elhunytak hozzátartozói felé. - Szia - köszöntöm őszinte örömmel, majd egy futó ölelést követően kitárom előtte az ajtót. - Választhatsz, hogy evéssel, vagy körbevezetéssel kezdjünk. Belépve halvány festékszag, de annál is erősebb grillhús illat lengi körül. Nem tudom, mennyiben változott az ízlése azóta, hogy elköltöztem otthonról, viszont egész biztos vagyok benne, hogy ilyen ételnek senki sem tud ellenállni. Egyenlőre az előszobában találja magát, ahol az egyetlen, ám annál lenyűgözőbb látnivalót a hatalmas ablakok jelentik, beborítva a helyiség egy egész oldalát. A fal hófehér színben pompázik, itt-ott megtörve képekkel. Anya látványára, mint mindig, ezúttal is összeszorul a torkom, így hát előszeretettel fordulok el, hogy felakasszam a Rick kabátját. - Hogy vagy, Rick? Aggódtam érted, igazán írhatnál sűrűbben - fordulok vissza hozzá. - Annyira örülök, hogy kihagytad a bált! Annak még jobban, hogy nem kellett részt vennie a halálfalók terveiben. Nem tudom, hogy lettem volna képes megbocsájtani neki azután, hogy a saját szememmel láttam, mire képesek. Más párbajozni egy-egy halálfalóval és sokkal rémisztőbb látni, hogy egy hatalmas csoport végzi ki sorjára az embereket.
S zerencsére sikerül időben megérkeznem, bár kell pár perc a ház előtt, mielőtt Em szeme elé kerülnék. Nem akarom, hogy rögtön kiszúrja rajtam a lelkiállapotom. Nem akarom elrontani az estét, főleg így az elején. Legalább legyen pár boldog perc a rossz hír előtt, mert hogy apánk megjelenése nem éppen boldog pillanat. Főleg, ha megtudja, hogy azt akarja ő is költözzön haza. Nem tudom kivel szúrt ki jobban az élet. Néha úgy érzem minden miattam van. – Szia, Em – köszönök mosolygós jókedvvel, miközben visszaölelem, majd az invitálásra belépek az előszobába. Kibújok a kabátomból, mielőtt feltenné a kérdését. – Azt hiszem jöhet először a körbevezetés, aztán akár ehetünk is. Oh, erről jut eszembe... Hoztam neked valamit – felelem, majd a mellényem zsebéből előhalászom a kis tasakot, amiben Em kedvenc édessége lapul. – Ez a tiéd – mondom mosolyogva, miközben átnyújtom neki. A grillhús illatára összefut a nyál a számban, de akkor is maradok a körbevezetésnél és csak úgy jöhet az evés. Azért nem koplaltam otthon, de még sem ettem már vagy nyolc órája. Miközben Em felakassza a kabátom, én kiszúrom a falon anyánk képét. Egy szomorú mosoly terül el ajkaimon egy pillanatra. Nekem is megvan még róla a képem a szobám éjjeliszekrény fiókjában. Mostanában sokat nézegettem. – Sajnálom, írtam volna, de kicsit lefoglalt a munkakeresés. Úgy tűnik, hogy a jövőhéten már kezdhetek is a Minisztériumban – felelem a nővérem felé fordulva. – Egyébként jól vagyok, köszönöm. Oh, igen, hallottam róla. Össze is tettem a két kezem, hogy nem kellett ott lennem. Igaz, hogy a Nagyúr személyesen is ott volt? Örülök, hogy kimaradtam ebből az egészből, mind a két részről. Ha halálfaló lettem volna, biztos engem is ott láttak volna, hogy öljek meg annyit, amennyit tudok. Másfelől pedig talán én voltam volna az első, akit elkapnak. Még a hideg is kiráz a gondolatra.
Felcsillan a szemem, mikor megpillantom a Rick kezében lapuló tasakot - nem származhat máshonnan, csakis a Mézesfalásból. - Kedves tőled, Rick, köszönöm - mondom ellágyulva. Legszívesebben újból megölelném, ha nem tartanék tőle, hogy túl sok lesz a szeretetnyilvánításból. Nem mintha hibáztathatna emiatt, hisz évekig nem volt alkalmam rá, hogy tutujgassam.
Pillanatok alatt válik feszessé a mosolyom, mikor bejelenti az új munkáját, és nem csak a Minisztérium említése miatt. Aligha találhatott volna ennél kockázatosabb helyszínt arra, hogy kibontakoztassa az önálló, felnőtt életét. - Gratulálok. És... melyik osztályon? - teszem fel a kérdést, amint végre szóhoz jutok. Szükségem van egy kis időre, hogy kellőképp összeszedjem a gondolataimat - és persze hogy minél később mondjam ki őket -, ezért mielőtt folytatnám a válaszadást, elindulok a jobb oldali ajtó felé. Innen nyílik a nappali, a nappaliból pedig a hálószobám és egy kisebb dolgozószoba. - Igen, személyesen bizonyosodhattam meg róla. Még mindig el sem hiszem, hogy elengedett minket - ingatom a fejemet elgondolkozva. Rengetegszer kaptam rajta magamat az elmúlt napokban, hogy újra ennél a kérdésnél kötöttem ki, de hát kit ne foglalkoztatna? - Gondolom erről a tervről már nem hallottál semmit. Miután végigsétáltunk a jobb "szárnyon", visszakalauzolom magunkat az előszobába, így egyenesen az étkezőben találjuk magunkat. Mintha rám kacsintott volna az a hús... - Már csak a konyha, a fürdő és a mosdó van hátra, de ne aggódj, nem kínozlak tovább, úgyis lesz még alkalmad felfedezni őket. Az asztalhoz intem és én magam is helyet foglalok. - Bátorkodtam önteni neked, remélem megfelel - veszem fel a saját poharamat. Ha jóvá hagyja az italát, már emelem is felé. - Koccintsunk az új munkádra és az új lakásomra. Apropó, te hol laksz...? Kulcszörgés és ajtócsapódás szakít félbe. Gideon. Számíthattam volna rá, hogy megjelenik, lévén mindig is a vérében volt a tökéletes időzítés.
Nagyon fáradtnak érzem magam. Tudom, hogy hatalmas súly van a bátyámon, ezért ott igyekszem segíteni neki, ahol csak tudok - jelentsen ez rohangálást vagy éppen irodában ücsörgést. Nincs olyan hely, ahová elengedném egyedül, és attól tartok, ezzel mégsem segítek neki eleget. Legalább az estéim szabadok, és ma érzek magamban annyi energiát, hogy egy sziánál többet nyögjek oda Emmeline-nak, ezért is gondolom, hogy jó ötlet meglátogatnom és kiengesztelnem a sok melóért. Ilyen ez a szakma, ahogy azt mondani szokták, én mégsem szeretném csak ennyiben élni az életem. Gyorsan nyitom az ajtót, csak hanyagul lököm be magam mögött és egy intéssel zárom - igazán nem ezzel szeretném lopni a napot. Nem vagyok egy kiabálós típus, úgyhogy először kicsomagolom magam a kabátból, sálból, cipőből, csak azután indulok befelé. Talán kiabálnom kellett volna. - Szia, Em… - Szinte lelassulnak a lépteim, ahogy megpillantom a párost, mégis a megszokott magabiztossággal sétálok oda Emmelinehoz. - Richard - biccentek a fiúnak. - Esetleg zavarok? - Semmi jónak nem vagyok az elrontója, csak kíváncsian pillantok a lányra. Talán az apró, feszültséglevezető érintés a vállán számára árulkodó lehet, de én sem fogom fel teljesen. Nem erre számítottam, és nem értem, miért nem számíthattam volna rá. De ha már így alakult, le kell nyelnem azt is, ha kidobnak a családi vacsiról, Emmeline valószínűleg nem véletlenül felejtett el értesíteni.
A hozzászólást Gideon Prewett összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Nov. 08, 2016 9:37 pm-kor.
B oldogan mosolyodom el, amikor meglátom, ahogy felcsillan a szeme a tasak láttára. Talán az este végére jól is fog jönni, főleg, hogy mindenképpen elmondom neki, hogy apánk meglátogatott és mire kell számítania. – Szívesen – mondom továbbra is mosolyogva, majd odahajolva hozzá egy puszit nyomok az arcára. Amikor pedig elmondom, hogy hol is tervezek dolgozni a jövőbe, látom, ahogy pillanatok alatt változik meg a hangulata. Tudom, hogy mit gondolhat most. Számomra elég kockázatos most az a hely, nemhogy másnak. – Köszönöm. A Varázslény – Felügyeleti Főosztályon – felelem egy halovány mosollyal. – Tudom, hogy nem a legbiztonságosabb hely a számomra és nem bolondultam meg. Nem akarom úgy leélni az életem, hogy tovább bujkálok és menekülök. Már csak azért sem adom meg nekik azt az örömöt – mondom ezt úgy, hogy nem csak a halálfalókra értem vagy a Nagyúrra, hanem apánkra is. Megmutatom neki, hogy nem vagyok olyan gyáva, mint amilyennek gondolt. Eközben pedig haladok a nővérem mellett, aki végigvezet a ház helyiségein. – Csak annyit tudtam, hogy valami nagy tervvel készül. Akkor még nem volt annyira körvonalazódva a terv, de akkor ezek szerint ezt tervezte. Az pedig, hogy elengedett titeket, csak szeszély volt – mondom, miközben elraktározom a szobák útirányát. – Vagy nem akart mindenkit megölni. Szerintem még játszadozni akar, és ez csak ízelítő volt, mindehhez pedig kell még ellenálló csoport. Vagy a fene sem tudja, nehéz megérteni. Csak találgathatunk, hogy miért is tette. Közben pedig már be is érünk az étkezőbe, ahol már minden ott van előkészítve. Annyira nem szeretném elrontani ezt az egészet, úgyhogy addig húzom a beszámolót, ameddig csak lehetséges. Legszívesebben már most azt mondanám, hogy nagyon sajnálom. – Rendben, de szerintem azokat még egyedül is megtalálnám. Annyira azért nem labirintus a ház – mondom felnevetve, majd az invitálásra helyet foglalok az asztalnál. – Persze, tökéletes – mondom mosolyogva, miközben magamhoz veszem a poharat és koccintásra emelem. – És a boldogságra... – teszem még hozzá, és reméljük, hogy valamennyire meg is fog adatni nekünk. Bár mostanában elég pesszimista gondolataim vannak, de majd kiheverem. Egy pillanatra még a vér is megfagyni készül bennem, amikor felteszi a kérdést, hogy hol is lakok. Szerencsémre vagy éppen szerencsétlenségemre pont ekkor toppan be Prewett. Már csak ő hiányzott... – Prewett – köszöntöm egy bólintás kíséretében, és belekortyolok az italomba. Mondanám, hogy kívül tágasabb, de most nem én vagyok a házigazda, így Emen múlik a további.
Kaptam... egy puszit? Richard Vance-től? Mik meg nem történnek ma! A döbbenetemet gyors ütemben szélesedő mosoly váltja fel, ami ugyanolyan hirtelen el is tűnik. - Igazad van - válaszolom csendesen, némi aggodalommal a hangomban. Ha tudná, igazából mennyire aggódom... - Tudom, hogy így teszel majd, de azért elmondom, hogy vigyázz magadra. Nem veszíthetem el újra, miután épp hogy visszakaptam. Összeszoruló torokkal hallgatom a találgatását, igen, bennem is hasonló opciók merültek fel. Mégis egészen más Rick, vagy akárki szájából viszont hallani a gondolataimat. Túl valóságos. Túl ijesztő. „Amíg élek jobb, ha vigyázz magára.” Úgy döntök, nem említem meg neki ezt a figyelmeztetést. - Nem, valóban nem - nevetek fel. Bár így is elég terjedelmes ahhoz képest, hogy az utóbbi években semminemű támogatásra nem szorulhattam az apánktól, a tanári fizetés pedig igen csekély. Ha nem végeztem volna el mellette néhány apró-cseprő munkát, egészen biztos, hogy nem hozhattam volna létre ilyen gyönyörű otthont. - A boldogságra - bólintok mosolyogva. Vajon hogy kezdhetném el mondani, hogy a legnagyobb boldogság, amit csak el tudtam képzelni, máris megadatott? Míg ő az első kortyát fogyasztja, én cinkos mosolyt vetek a gyűrűmre.
Talán nem is baj, hogy épp most bukkan fel Gideon: együtt közölhetjük a hírt. A kezére teszem a kezemet - amin egészen véletlenül éppen a jegygyűrűm pihen -, ahogy megérinti a vállam. - Szia - mosolygok fel rá őszinte örömmel. - Nem, nem zavarsz, nyugodtan foglalj helyet. Kimehetnék a konyhába, de tudom, milyen kínos csend maradna utánam, így hát jobbnak látom néhány invitoval és lebegtetéssel elintézni számára a terítést. - Nem akartam mindjárt ezzel kezdeni a vacsorát, de most, hogy Gid felbukkant, már nem várhatok tovább a hírrel. Büszke mosollyal az arcomon emelem meg a kezemet, ha még nem látta volna.
Nyúzottnak érzem magam és ha tudnék a feszes családi vacsoráról, valószínűleg várnék még a beköszönésemmel a desszertig, így viszont nagyon úgy tűnik, hogy időben érkeztem. Talán amiről nem tudok, onnan nem kések el. Zavartalanul viselkedem, talán csak egy kicsit vagyok feszült a fiú jelenléte miatt, de biztos vagyok benne, hogy ezen is túl fogom tenni magam, amint megszokom a felállást. Az, hogy kölcsönösen bizalmatlanul és távolságtartón méregetjük egymást, egészen... megnyugtat? Igen, talán mondhatom így, hiszen biztos, hogy nincs velem gond. Sőt, a bennünk lévő közös még enyhíti is az ellenségességem élét: mindketten ugyanannyira féltjük Emmeline-t, teljen el bármennyi idő. Meglep viszont, hogy a kisasszony egyetlen bosszús pillantással sem jutalmazza a hívatlan felbukkanásomat, sőt. Tudom és tudta ő is, hogy a kulccsal nagy hatalmat ad a kezembe, most mégis valamiféle visszautasításra számítok. Helyette azonban széles mosoly érkezik és helyet kapok az asztalnál. Képtelen vagyok elvenni a boldogságát azzal, hogy mégis kihúzom magam a vacsora alól, ezért inkább le is ülök, egy pillanatig sem sejtve a tervét. Kíváncsian pillantok a lányra, mi az, amit a felbukkanásom sürgetett meg? A lelkesedése, a kitartott balja mosolyt csal az arcomra, pedig tudom, hogy nem nekem akarja elmesélni a dolgot. Valódi érdeklődéssel, szótlanul, de büszkén pillantok az öccsére - vajon mi lesz az első reakció? Nem tudom, miért nem kedvel, miközben belőle lett majdnem halálfaló, most pedig éppen a jó és a rossz között egyensúlyozik, de lehet, hogy most kiderül. De az is lehet, hogy ez igazán nem is tartozik rám. Vagy csak túl bizalmatlan voltam eddig vele ahhoz, hogy megismerjük egymást. Van egy olyan érzésem, hogy Emmeline szeretné, ha ez megváltozna, nekem pedig muszáj lesz beadnom a derekam. Ha Richard láthatóan és hallhatóan szeretné, ha inkább máshol lennék, nem fogom megtagadni tőle a segítségem. Ha nem, akkor csak a kimondott véleménye után állok fel. - Főzök kávét, mielőtt ennénk. Kér még valaki?
Hello darling, my name is
Richard Vance
I have got magic power. I'm a wizard.
♦ Everybody has secrets. ♦
Leadott tekercsek : 92
Tárgy: Re: Emmeline & Rick & Gideon - Vacsora Szer. Nov. 09, 2016 11:15 am
Em & Rick & Gideon
---A sorsod elől nem menekülhetsz...---
T udom, hogy nagyon aggódik értem, hiszen éppen így érzek én is. Főleg apánk látogatása után. Féltem őt apánktól, de mivel elvesztettem a bizalmát, így nem tudok tenni semmit ellene. Pedig nagyon szeretném, ha őt békén hagyná. Inkább leszek megint én a rossz, csak vele ne történjen semmi. Persze ez túl nagy kívánság lenne. – Persze, ne aggódj, vigyázni fogok magamra. Tudom, hogy nem szabad alá becsülni őket – mondom egy apró mosoly kíséretében, és legszívesebben magamhoz ölelném, hogy aztán soha többé ne engedjem el. Nem akarom, hogy apánk tönkre vágja az életét, amit olyan szépen építgetett és épít magának. Tudom, hogy apánk képes bármire, csak elérje a célját, azt, amit ő akar. Mindeközben követem a nővéremet szobáról szobára, megjegyezve az útvonalat is. Nem, mintha eltévednék, de azért nem lenne jó rossz helyiségbe benyitni, ha úgy alakul. Végül kikötünk az étkezőben, ahol már meg is van terítve, majd koccintunk is sok mindenre. Reméljük, hogy a boldogságot nem törli el hamar semmi. Főleg én. Viszont nem sokáig maradunk, mert hamarosan betoppan Prewett, ami kicsit meglep. Nem tudtam róla, hogy ő is itt lesz, de ahogy látom, ő sem számított rám. Köszöntöm őt mielőtt belekortyolnék az italomba. Még szerencse, hogy lenyeltem, mielőtt a nővérem előállna a bejelentéssel, mert azt hiszem, a döbbenettől megfulladtam volna az italban. Én igazán, őszintén szeretnék örülni a boldogságának, de most túl sok érzelem rohamoz meg. Egyszerre tör rám az aggodalom és a félelem. Félek, hogy apánk ezt nem fogja hagyni, és aggódom, hogy mi lesz ezek után, hogy talán apánk elszúrja a nővérem boldogságát. Igyekszem viszont mindezt nem kifejezni, és remélhetőleg a döbbeneten kívül nem ült ki semmi más az arcomra. Leteszem a poharat az asztalra, majd felállva Emhez lépek, hogy magamhoz öleljem. – Gratulálok – mondom mosolyogva. – Sok boldogságot – felelem, és érzem, hogy gombóc nő a torkomban. Bármit megadnék azért, hogy apánk ne álljon közéjük. Lehet ez meglepő tőlem, de jobb embert nem tudnék elképzelni a nővérem mellé. – Én nem kérek, köszönöm – felelem válaszolva Prewett kérdésére, miközben visszaülök a helyemre, majd egy nagyot kortyolok az italomból.
Hello darling, my name is
Emmeline Flamel
I fight for peace. I'm a member of the Order.
♦ Everybody has secrets. ♦
Leadott tekercsek : 421
Tárgy: Re: Emmeline & Rick & Gideon - Vacsora Csüt. Nov. 10, 2016 9:06 am
Richard & Gideon
Ajkaim keserédes mosolyra húzódnak. Hát persze, ha valaki, mi ketten pontosan tisztában vagyunk vele, milyen messzire képesek elmenni ahhoz, hogy elérjék a céljaikat. Pedig anya sosem szegült az elvakult eszméik ellen, mi több, szó nélkül támogatta apánkat, pedig tudtuk, hogy nem ért egyet. Legalábbis eleinte így volt... Bármilyen nehéz is kimondani, az idő múlásával azonban egyre világosabb, hogy Imperiussal irányította őt. Bár Rick nem volt szemtanúja a halálának és az azt megelőző körülményeket sem látta még tisztán - túl fiatal volt, túl befolyásolható -, tudom, hogy apánk minden hízelgő szava ellenére ugyanolyan szörnyen érezte magát. De ő legalább nem maradt egyedül. Nem kellett harcolnia a saját családjával, nem kellett végignéznie... Talán jobb is, hogy vége a körbevezetésnek.
Örömmel tölt el Gideon jelenléte, ahogyan mindig, mégis szívesen beszéltem volna még Rickkel. Azóta, hogy együtt töltöttünk néhány napot a lakásom elkészüléséig, kevésszer volt alkalmunk igazi beszélgetésre. Főként ilyen nyugodt háttérrel. Még a Roxfortban sem éreztem magamat ennyire biztonságban, mint itt, a saját kezűleg létrehozott otthonomban. A tekintete láttán mégis megfagy bennem valami. Látom rajta, mennyire örül, és az ölelése sem tanúskodik másról, de... Ott van az a de. Aprót köhintve rendezem a vonásaimat, ahogy viszonozom a gesztust, majd mielőtt elengedném, apró puszit nyomok az öcsém fejére. - Köszönjük - mosolygok rá. Minél előbb félre kell hívnom, meg kell kérdeznem... - Én hű menyasszonyként támogatlak. Persze csak ezért iszok, semmi másért. Amint Gideon eltűnik a konyhában, közelebb hajolok Rickhez és suttogva szólítom meg. Gideon így is hallani fogja, hogy beszélünk, hisz ajtó helyett boltív alatt lehet átmenni a konyhába, viszont azt nem tudja majd, miről van szó. - Mi a baj? És ne merd letagadni.
Fogalmam sincs, hogyan kellene viselkedjek jelen pillanatban, pedig ezzel sosem szokott gondom lenni - viszont a helyzet új. Részemről csak Fabian és Benjamin tud az eljegyzésről, igazából nincs más, akinek sürgősen el kellett volna mesélnem, őket pedig elég régóta ismerem ahhoz, hogy ez sem volt furcsa. Most úgy érzem, ez a dolog csak kettejükre tartozik, még ha rólam is szó van, így inkább csöndben maradok. Nem tudom, miért vártam valami negatív reakciót Richardtól, de megnyugtat, hogy nem jött be. Imádom ezt a szót, és oda vagyok érte, amiért ilyen boldognak látom. Tudomásul véve hát a rendeléseket (mind a kettőt), eltűnök a konyhában és rutinos mozdulatokkal készítek elő mindent. A betoppanó taktikám nem mindig a legjobbkor üzeni, hogy lepjek meg embereket, így jobb, ha hagyom, hogy legyen alkalmuk befejezni, ha valamit félbeszakítottam - meg egyébként is, megőrülnék és elaludnék a kávém nélkül. Hallom is a halk társalgást, de a kíváncsiságom ellenére sem fülelek. Nálam jobban senki sem tudja, hogy vannak dolgok, amiben az ember csak a testvérére számíthat. A konyhapultnak támaszkodom, amíg várnom kell, nem sürgetek semmit sem mágiával, van bennem tapintat, még ha nem is sűrűn mutogatom. Legalább lehunyom egy szemem egy pillanatra, és relaxálok, amíg a kotyogás ki nem zökkent.
Mosollyal teszem le Emmeline elé a csészéjét, aztán a sajátommal is helyet foglalok. - Hallottam, hogy munkát kaptál a Varázslény-felügyeleten. Gratulálok. - Interakció Richarddal, én igazán próbálkozom. Egyébként sem szeretem, ha bármi is elkerüli a figyelmem. - Mikor kezdesz?
N em sokáig maradunk egyedül Emmel, mert betoppan Prewett, akiről nem tudtam, hogy itt lesz. Az eljegyzés híre után már sokkal érthetőbb, hogy miért toppanhatott be csak úgy. Nem csak a jelenléte lepett meg, hanem a hír is. Őszintén örülök nekik, de ezt az érzést nem tudom teljes mértékben élvezni. A fekete felhők, amely árnyékot vetnek rá nem engedik. Ezzel pedig azt hiszem önkéntelenül is sikerült felfednem magam a nővérem előtt. A kérdésére, hogy mi a baj legszívesebben nem válaszolnék, vagy legalábbis szívesen terelném inkább a témát. Arra pedig, hogy ne merjen tagadni, csak könyörgőn nézek rá, hogy csak ezt ne akarja kihúzni belőlem. Viszont abban biztos vagyok, hogy addig ő sem nyugszik, míg meg nem tudja, hogy mi a gond. Lemondó sóhajjal dőlök hátra a széken, majd pár másodpercig még figyelem az asztalon a terítéket, mielőtt újra Emre emelném a tekintetem. Hol is kezdjem... – Apánk nem régiben meglátogatott – kezdek bele, aztán egy másodpercig tartó pillanatig lehunyom a szemem. Nem most akartam közölni vele. – Nála lakom, azt akarta, hogy költözzek vissza. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan hozzád is el fog jönni. Azt mondta, hogy visszaállítjuk a család hírnevét, és csak ebben segít nekünk, minden mást magunknak kell kiharcolni. Azt is közölte velem, hogy nem fog megvédeni engem a halálfalóktól... Igazából nem is vártam tőle mást... Azt is mondta, hogy tisztes munkát és feleséget kell keresnem – mondom, majd egy pillanatra újra a terítékre pillantok. – A munka megvan... A feleség jelöltemhez pedig nem tudom mit szólna, de talán jó választásnak bizonyul majd. Még nem közöltem vele. Azt is mondta, hogy téged is visszafogad. A szárnyai alá vesz, de csak is úgy, hogy teljesítjük a feltételeit. Én már elmondtam, hogy milyen feltételekkel szembesített – folytatom tovább, majd hirtelen elhallgatva megfogom a nővérem kezét. – Em, azt akarja költözz te is vissza! Ha pedig nem tévedek, akkor Prewettet nem fogja elfogadni férjednek... Én mást sem akarok, csak boldognak látni téged, de apánkat ez hidegen hagyja. Irányítani akar, mint mindig. Téged szán a helyemre, mert én kudarcot vallottam... Félek, hogy meg akar törni téged... Nem tudlak megvédeni – mondom megszorítva a kezét, és érzem, hogy a gombóc újra kezd megjelenni a torkomban. Ha ellenkeznék, talán meg tudnám védeni őt, de talán még az is kevésnek bizonyulna. Viszont össze kell szednem magam. Nem borulhatok ki, itt és most semmiképpen sem.
Szerencsére sikerül teljesen összeszednem magam, mire Prewett visszatér hozzánk. Azon már meg sem lepődök, hogy tud arról, hogy felvettek a Minisztériumba. Azt hiszem arról már elég sokan tudnak, és valószínűleg az sem tart sokáig, hogy ez a hír eljusson a Nagyúrhoz. Már, ha eddig nem történt meg. – Igen, köszönöm – felelem felé fordítva a tekintetem. – Hétfőn lesz az első munkanapom.
Minél többet hallgatom, annál sápadtabbá válik az arcom. Nem szakítom félbe, de ez közel sem a lélekjelenlétemnek köszönhető - képtelen vagyok egy hangot is kipréselni a torkomon. Elkerekedett szemekkel nézek le a kezünkre, szinte fel sem fogom, hogy hozzámért, mint ahogy mást sem, ami körülöttem történik. Miért? Miért most? Mennyi időm lehet hátra? Meddig lehet képes elmenni azért, hogy elérje a célját? Ha eltűrte, vagy egyenesen segített, hogy imperiussal irányítsák anyát, mit tehet velem? Ha képes volt hagyni, hogy megöljék... Arra riadok, hogy Gideon leteszi elém a kávémat. - Köszönöm - találom meg a hangomat, már ha ezt a rekedtes, színtelen valamit annak lehet nevezni. Mély levegőt veszek, mielőtt elmosolyodnék. - Na és pontosan mivel foglalkozol majd? - veszem fel a beszélgetés fonalát őszinte érdeklődéssel, a gondolataim azonban továbbra is el-elkalandoznak, minden igyekezetem ellenére. Remegő kezekkel emelem meg a csészét, hogy belekortyoljak a még forró kávéba. Alig érzem meg, hogy égeti a nyelvem.
Talán mégis rossz ötlet volt magukra hagynom őket, mert amint visszatérek, érezhetően megváltozott a légkör. Nem gondolom, hogy ez a jelenlétemnek tudható be, bár az is megtörténhet. Talán az eljegyzés? Vagy valami másról beszélgettek? Reménykedem benne, hogy ez idővel feloldódhat, így igyekszem Richarddal beszélgetést kezdeményezni. Amúgy is érdekel szinte minden, a minisztériumi élet pedig a mindennapjaimat jelenti, így nem lepődhetek ma, ha egyszer csak szembe jön velem a folyosón. Sőt, lassan már azon kevesek közé kell számolnom, akik még nem állnak a halálfalók befolyása alatt a munkahelyemen, amiről szintén jó tudni. Vannak helyzetek, amikor muszáj valakihez fordulnia az embernek, még ha nem is a legszorosabb a kapcsolatunk. Biccentek a hétfői kezdésre, biztosan jó kapcsolata volt, aki ilyen hamar munkát talált neki... Vagy a bál után megüresedett állásra kellett sürgősen valaki. Elég sok embert elvesztett a minisztérium ahhoz képest, hogy ez mind egy este leforgása alatt történt és sérültek sem tudtak még mindannyian visszatérni a régi kerékvágásba. Őszintén kételkedem benne, hogy egyáltalán akarnak. Emmeline kérdez, és ha eddig nem furcsálltam volna a viselkedését, most fürkészőn pillantok rá. Olyan érzés, mintha gondolatban messze járna, holott biztos vagyok benne, hogy tényleg érdeklődik az öccse iránt. Mégis mi lehet ennél is fontosabb? - Van ott ismeretséged? - kérdezek rá egy korábbi gondolatomra, hogy életben tartsam a beszélgetést. Jelen pillanatban én is tudom, hogy nincs helye faggatóznom a kis beszélgetésükről, de a csöndben mindenkit megölne a feszültség.
N a tessék! Ezért nem akartam már az este elején elmondani ezt, csak elrontom a hangulatot vele. Pedig nem ez volt a célom. Erőltetnem kellett volna, megpróbálni terelni a témát, és nem rögtön megadni magam. A fene abba, hogy nem volt elég jó a pókerarcom. Ha legalább egy kicsit jobban tudnék hazudni... Na, ezt nem apámtól örököltem, annyi biztos. Ő úgy tud hazudni, mint a vízfolyás, és még csak a szeme sem rebben közben. Úgy tudja előadni, mintha valóban az igazat mondaná. Ha nem ismered eléggé, akkor biztos, hogy könnyen átejt. Tudni kell benne olvasni, hogy mikor is mond igazat, és mikor hagyja el ajkait hazugság. Viszont mielőtt nagyon ránk telepedne ez a feszélyezett hangulat Prewett visszatér a konyhából. Azt hiszem egyértelmű, hogy nem egy kellemes téma volt a beszélgetni valónk. Főleg, hogy Emmeline fehér lett, mint a fal. Most nekem is jól esik a másik témára váltás, egy kis beszélgetés, mielőtt a csönd nyomasztóvá válik, és megfojtana. Így hát szépen sorjában válaszolok is kérdésekre. – Irodai munka lesz leginkább. A Vérfarkas Nyilvántartó részlegnél lettem elhelyezve – felelem a kérdésre, majd Prewettre pillantok, aztán válaszolok. – Mondhatni... Bonest gondolom ismeritek. Sőt, biztos vagyok benne, hogy ismerik. Miatta gondoltam át a helyzetemet, és lettem inkább áruló, akire most bármelyik halálfaló büntetlenül lecsaphat. Voldemort nagyon boldog is lenne miatta. Ez is elég nyomasztó gondolat. Bones-ra visszatérve ő az egyetlen, akiben mondhatni megbízok. Elég sokat segített a munkával kapcsolatban is. Igaz, hogy kígyófészekbe kerültem, de így megmutathatom nekik, hogy én fogok elbújni félelmemben. Tovább fogom élni az életem, amíg csak tehetem. Nem adom meg azt az elégtételt nekik. Az életemet sem fogom könnyedén adni, ha arra kerülne a sor.
Hello darling, my name is
Emmeline Flamel
I fight for peace. I'm a member of the Order.
♦ Everybody has secrets. ♦
Leadott tekercsek : 421
Tárgy: Re: Emmeline & Rick & Gideon - Vacsora Szer. Nov. 23, 2016 10:48 am
Richard & Gideon
Igyekszem felvenni a beszélgetés fonalát, bár tudom, rég elkéstem az erőltetett mosolyokkal és a gondtalan kérdésekkel. - Mármint melyiket? - kérdezek vissza, nem feltétlenül viccelődésképp. Edgar a Rend tagja, Jonathan ugyancsak hollóhátas volt, Ameliával pedig nem is olyan rég volt alkalmunk találkozni, és szóba került már párszor a Rend ügyeivel kapcsolatban is. Ha igazak a pletykák, a bál estélyén is ott volt. - Szóval, ennyire jóban vagytok? - Meg sem próbálom titkolni a kérdésem célját. - Esetleg ő az, akiről meséltél? - Utalok itt az iménti beszélgetésünkre. Talán nem egy Bones lenne a legcélszerűbb választás, de ezt jelen pillanatban, Gideon jelenlétében nem mondhatom ki. Most, hogy túl vagyok az első sokkon, szeretnék minél többet hallani az apánk kéréséről és minden másról, amit szükséges lehet tudnom. Talán ihatnánk még egy adag kávét? - Különben megerősítették a minisztérium védelmét? - fordulok Gideon felé, talán először azóta, hogy visszatért. Épp, hogy megrebben a pillantásom, ahogy a szemébe nézek. Minderről kimondottan keveset tudok, és ami azt illeti, Fabian kampányáról is szívesen érdeklődnék, csakhogy... Azt hiszem jobb, ha minél kevesebbet tudok.
- Az is fontos munka. És még izgalmas is lehet - jegyzem meg egyáltalán nem lekicsinylőn, tényleg így gondolom. Az efféle kórságokról jobb mindent tudnunk, főleg, hogy alig uralhatóak. Nem féltem sem Richardot, sem a papírmunkát, biztosan megfognak tudni birkózni egymással. Főleg, ha valaki más is így gondolja. Bones. Valószínűleg ugyanarról a lányról van szó, akitől Emmeline a százfűlé főzeteit szerezte be, és aki legutóbb éppen a legjobb pillanatban toppant be Richard lakására. Akaratlanul is megfogalmazódik bennem egy kérdés, amit először még csak figyelmen kívül hagynék, de Emmeline-é tovább gerjeszti. Nem mintha bármi közöm lenne Richard magánéletéhez, így én inkább csendben hallgatok. Még mindig furcsa valami, nem tudnám megmondani, mi a gond, egyszerűen erőltetettnek tűnik minden őszinte szó is. Nem tudom eldönteni, hogy Emmeline valóban érdeklődik, más felől érdeklődik, vagy csak beszélni akar, ha már elkezdtem. Nem tudom, mi jár a fejükben, ez pedig bosszantó. Kíváncsian keresem a lány pillantását, mikor tőlem kérdez - mi lehet a baj? - Megpróbálják. Az aurorok nem üldögélhetnek az irodájukban, mikor nincs jobb dolguk. Az eddigi megfigyelésen kívül pedig már mindenkit igazoltatnak, kihez jön, miért jön, meddig marad, mikor megy el. Azokat is tesztelik, akiket minden nap látnak, beköszönéskör és elköszönéskor is. Elég zavaró, amikor sietne az ember. - Nem tudom miért nem lehet elhinni, hogyha Gideon Prewett nyolckor bement az irodájába, akkor hatkor ugyanaz a Gideon Prewett fog onnan kijönni. Hopponálni nem lehet, kallandóm nincs, ablakom se... Ahogy senki másnak sem, mégis inkább elvennék a maradék kedvünket is a munkába járástól, minthogy jobban érezhetnénk magunkat. Már azon is elgondolkoztam, hogy otthagyok mindent, ha Fabian valamilyen "csoda" folytán nem nyerné meg a választásokat. - Mit segíthetek a vacsorával? - Azt azért nem vallanám be, hogy az illatoktól már éhen halok.
S ajnos sikerült nyomott hagyni a hangulaton, pedig nem így terveztem. Az este végére tartogattam mindent, de képtelen voltam teljesen elrejteni az aggodalmam. – Amelia – felelem a nővérem kérdésére, hogy tisztázzuk, hogy pontosan melyik Bonesra is utalok. Ő segít már az elejétől fogva, miatta indult el bennem a lavina, majd tarolt le mindent, hogy átadja helyét a kétségeknek. Sokáig rágtam magamban azt, hogyan is tudnék kiszakadni abból, hogy halálfalóvá váljak, és feladjam a lelkiismeretem. Végül nagyobb volt a vágyam arra, hogy ne lépjem meg a visszafordíthatatlan lépést. Most viszont ott tartok, hogy a Nagyúr a halálomat kívánja, és minden egyes nap az életemmel játszom, amikor átlépem a Minisztérium küszöbét. A nővérem következő kérdésére megrázom a fejem. – Nem ő az. Egy másik lány – felelem, miközben felelevenedik előttem Cassie mosolygós, boldog arca. Ha elveszem, az én felelősségemmé válik a védelme. Szeretném, ha jó élete lenne mellettem. – Igen, minden napom izgalmas lesz – mondom Prewettre pillantva. Főleg akkor, ha sosem lankadhat a figyelmem. Nem tudhatom mennyien is vannak pontosan Voldemort irányítása alatt, vagy hányan követik őt. Annyiban biztos vagyok, hogy jelentős embere dolgozik ott. – Bár az érdekes talán találóbb szó. – Kimegyek a mosdóba – felelem, mielőtt belekezdenének a beszélgetésbe, majd elindulok, hogy egy kicsit felfrissíthessem magam. Amint meglelem a helyiséget becsukom magam mögött az ajtót, hogy aztán megtámaszkodjak a mosdókagyló szélén. Lehajtom egy pillanatra a fejem, és amikor pár perc múlva felemelem a tekintetem találkozok a tükörképemmel. Az elkínzott pillantásom semmi jót nem ígér. Össze kell szednem magam. Nem ronthatom tovább a hangulatot, főleg nem engedhetem meg magamnak azt, hogy megzuhanjak. Erősnek kell maradnom. Mindkettőnk érdekében.
Lelkes bólogatásba kezdek Gideon válaszát hallva, tényleg érdekes munkaterületnek tartom, sőt, ami azt illeti, magamat is könnyen eltudnám képzelni egy ehhez hasonló osztályon. Jelenleg viszont túlságosan lefoglalnak ahhoz a gondolataim, hogy érdemben is hozzáfűzzek valamit a témához - ehelyett továbbra is kérdezek. Minél többet hallgatok, annál jobb, bár kétséges, mivel váltok ki komolyabb gyanakvást Gidből. - Szabad megtudnom, kicsoda? - kérdezem kissé... bátortalanul. Biztosan furcsán hat tőlem, de sosem beszéltünk ilyesmiről, és őszintén szólva az is merőben szokatlan, hogy a régi, a jelenlegi és a jövőbeli párom itt ül velünk egy szobában. És hangsúlyozottan nem azért, mert mostanra a vőlegényem. - Hát, az is valami - sóhajtok fel csüggedten. Nem hinném, hogy ezzel sok mindent elérnének, de biztosan másfajta módszerekkel is megpróbálnak gátat szabni annak, hogy megismétlődjenek a történtek. Megütközve pillantok fel Gideonra, mikor eszembe juttatja a vacsorát. Merlinre, hiszen teljesen megfeledkeztem róla! - Jaj, szedj magadnak nyugodtan, amennyit csak szeretnél. Azon kívül, hogy egy legyintéssel újra meleggé kell majd varázsolnunk az ételt, igazán nincs más tennivaló. Most viszont meg kell várnunk, míg Richard visszatér... Szinte kényszeresen szólalok meg, pedig tudom, hogy nem kerülhetem ki a kérdéseit, ahogy a gyanakvó tekintetét sem. - Milyen napod volt? - mosolygok rá angyalian.
Nem azért érzem kényelmetlenül magam, mert nem érdekel Richard munkája, hanem mert van valami a levegőben, ami az egésznek ilyen mély csengést ad... Mintha egy kútba beszélnék, és ők is csak távolról válaszolnának, nekem pedig fogalmam sincs, mi ennek az oka. - Majd meglátjuk, mit mond a tapasztalat - mosolyodom el, hiszen az új munka valóban érdekes, és talán, talán ez a gond - aggódnak? Nem vettem észre, hogy érzékeny lett volna a téma, de komolyan kétségbe fogok esni, ha nem jutok közelebb a megoldáshoz. És talán még észre sem vennék. Az, hogy Richard ilyen hirtelen lép le, újabb kérdőjeleket szül. Csak egy biccentéssel veszem tudomásul. Már abban a pillanatban felállnék, mikor kimegy a szobából, azonban Emmeline gyorsabb a kérdéssel, így előbb még válaszolok. Nem tudok mindent az óvintézkedésekről, csak bólintok, ezeket az apróságokat én tapasztaltam. Mindent nem kötnek az én orromra sem, hiába szeretném azt mindenbe beleütni. Leginkább Emmeline dolgaiba, természetesen. Kérdezek, mert nem szeretném, ha meghalna a beszélgetés, de a gyomrom még mindig csak második a kíváncsiságom listáján. Meglep, hogy megfeledkezett az ételről és ezzel csak jobban megerősít, hogy szüksége van rá, hogy odamenjek és végre valahára puha csókot nyomjak az ajkaira. - Unalmas - simítom meg a festett mosolyát és hárítom a kérdést. Az én napom valóban semmi érdekessel nem szolgálhat. - Mi zaklatott fel? Sosem kellett azzal bombáznom, hogy szeretném, ha őszinte lenne hozzám, de most talán szükséges lenne. Mindenesetre nyugtatólag simogatom az oldalát, ahogy mellette guggolok, másik kezemmel a térdén keresek támaszt. Naivan gondolom, hogy a puszta közelségemmel egy kicsit jobb kedvre bírhatom?
Hello darling, my name is
Richard Vance
I have got magic power. I'm a wizard.
♦ Everybody has secrets. ♦
Leadott tekercsek : 92
Tárgy: Re: Emmeline & Rick & Gideon - Vacsora Vas. Dec. 04, 2016 1:38 am
Em & Gideon
---A sorsod elől nem menekülhetsz...---
N os, azt hiszem úgy lesz sokáig titok, főleg, ha apám is megtudja, hogy kit választottam. Valószínűleg elégedett lesz vele, de ezt semmiképpen nem így szerettem volna. Ráadásul még olyan fiatal, viszont nem is húzhatom a végtelenségig, hátha találok valakit. A végén ő választana, és azt én bánnám meg. Kiszúrna velem, az biztos. – Cassandra. Cassandra Avery a választottam – felelem nővérem kérdésére. Aranyos lány, a közelében lenni is szórakoztató. A kora persze nem hiszem, hogy nagy gond lenne. Nem tudom, hogy apám milyen gyorsan akarja, hogy feleségem legyen. Az eljegyzés után még mindig várhatnánk az esküvővel, de persze itt úgy is apánké lesz az utolsó szó. Mindig az övé, ez nem változott. Mindennek úgy kell történnie, ahogy azt ő akarja, mi pedig csak kövessük és fogadjunk szót, jó gyerekek módjára. Én lehet, hogy hamar behódoltam, de Em már keményebb dió lesz, és emiatt is féltem őt. Félek, hogy komoly baja fog esni, ezt pedig nem akarom. Hogy védhetném meg? Mit kellene tennem? Kicsit kihasználom, hogy Em Prewettel kezd el beszélgetni, és kimegyek a mosdóba, ahol pár percet némán ácsorogva és tépelődve töltöm, mielőtt megmosnám az arcom. Miután eléggé sikerült újra összeszednem magam visszatérek a nővéremékhez. – Sajnálom, ha sikerült elrontanom a hangulatot – mondom, miközben újra helyet foglalok. – Remélem, azért az étvágyát nem vettem el senkinek. Nekem megmaradt, úgyhogy én is ennék a vacsiból – felelem a nővéremre nézve, egy mosollyal az arcomon, ami se nem boldog, se nem szomorú, de annál őszintébb.
Ezúttal valódi mosollyal pillantok Rickre. - Cassandra igazán bájos lány, bájos és tehetséges. Tanítottam őt. Nem túl fiatal? Ha máshoz nem is, ahhoz tökéletes a kora, hogy időt nyerjen. Már ha szeretne... Fogalmam sincs, hogy vélekedik erről, viszont nincs kétségem afelől, hogy minden további nélkül beleegyezne a feltételekbe, ha nem lennék a képben. Végül is számára mindez korántsem olyan vészes ajánlat.
Hiába próbálok kibújni a kérdései alól, a próbálkozásaim feleslegesnek bizonyulnak, és ezt már a legelején tudtuk is jól, mindketten. Mindig is így volt, többek közt aznap, mikor búcsút vettünk egymástól. És könnyen lehet, hogy hamarosan ismét ezt kell tennünk. Összeszorul a torkom, de megállom, hogy könnyezni kezdjek. Sűrűn pislogva fordítom el az arcomat, a terítéssel kezdek ügyködni, mintha ezzel arrébb tessékelhetném a válaszadást. - Azt hiszem, nem ez a megfelelő alkalom arra, hogy megvitassuk - válaszolom csendesen. Szerencsére pont ezt a percet választja Richard a visszatérésre. - Hát persze, hogy eszel! - válaszolom elkerekedett szemekkel, és nyomban helyet is foglalok mellettük. - Jó étvágyat!
- Nem az - ismétlem kissé üresen, amikor Richard visszatér közénk. Részben jó, hogy biztos leszek abban, van valami megbeszélnivaló, de sokkal jobban frusztrál az, amit még mindig nem tudok. Rosszulesik, hogy rám nézni is alig akar, de ennyiből még nem tudom összerakni a dolgokat. Hogy is mondta.. morcos leszek tőle. Kissé lemondóan ülök vissza a helyemre; mintha mindent nekem kellene megfejtenem, kezelnem, uralnom, mintha képes lennék ennyi mindent eltűrni... Tisztában vagyok vele, hogy ezúttal tényleg nem tettem semmi rosszat, ezért főleg nem értem, miért ne tudnánk megbeszélni... Richard miatt? Pedig feltételezem, hogy az öccse is tudhat valamit, azért éppen az ő látogatása alatt történik ez meg. Nem mintha bárkit is hibáztatnék, de mára már eleget kellett türelmesnek lennem. Richard mentegetőzése felesleges, étvágyam még van, bár nem hiszem, hogy ez a keserű szájíz elmúlhatna tőle. Az illata viszont csábító annyira, hogy megpróbálkozzam vele. - Igazán finom - jegyzem meg pár falat után, mert illik. Egyébként sem hazudok, de jelen pillanatban másról nem tudnék csak úgy beszélgetni. Ha ők tovább próbálkoznak valami csevegés-félével, akkor természetesen figyelek, de hát Gideon Prewettől egyébként sem veszi fel senki a szótlanságot.
Ö rülök, hogy egy igazi mosolyt is láthatok ma este a nővérem arcán. – Igen, kissé fiatal még, de ha nem sietős a dolog, akkor még arra is jó, hogy kicsit időt nyerjünk – felelem elmosolyodva. Cassie valóban fiatal még, de talán apám elfogadja, még ha nem is a legtökéletesebb. Persze az esküvőig még mindig felbontathatja az egészet, és inkább valaki mást választ, vagy választat. Bár nem tudom, hogy ki jöhetne szóba, de ha apám választana, akkor biztos vagyok abban, hogy hamar találna megfelelő jelöltet. Azt viszont lehet én bánnám meg a leginkább. Ezután viszont kicsit kimentem magam azzal, hogy kimegyek a mosdóba, hogy kicsit rendezzem magamban a dolgokat. Nem akarom teljesen elrontani az estét, de talán ez már késő bánat. Valószínűleg míg én itt vagyok, addig Prewett megpróbál puhatolózni Emnél, hogy miről is volt szó, míg ő kint volt a konyhába és mi beszéltünk. Hiszen biztos észrevette a nővéremen a változást, na meg a légkör is megváltozott. Egy kis feszültség került bele, abból a kellemetlen fajtából.
Miután eléggé összeszedettnek érzem magam visszatérek hozzájuk, majd újra helyet foglalok egy kisebb mentegetőzéssel. Végül a vacsorához is sikerül hozzálátnunk, és megtölthetem a gyomromat. Jól esik és nagyon finom is, úgyhogy már ezért is érdemes volt visszatérni ahelyett, hogy valami kibúvóval itt hagyjam őket. – Nagyon finom lett, Em – mosolygok nővéremre, dicsérve a főztjét. Bekapok még pár falattal, mielőtt beleinnék az italomba, majd folytatnám az evést. Nem erőltetem a beszélgetést, azt hiszem csak még kínosabb lenne, ha megpróbálnánk beszélgetni bármiről is. Így hát a gondolataimba merülve csöndesen elfogyasztom a vacsorámat. A végén lerakom az evőeszközt, megtörlöm a számat, és felállok az asztaltól. – Nos, tényleg igazán finom volt a vacsora. Örülök, hogy találkozhattunk, viszont ideje mennem. Holnap korán kell kelnem, és szeretném kialudni magam – felelem elmosolyodva. – Titeket sem szeretnélek tovább zavarni, biztos szeretnétek kettesben lenni – mondom, miközben elindulok a bejárati ajtó felé, hogy mielőtt kilépnék felöltözzek. A kabátom felvétele közben Em felé fordulok, aki valószínűleg kikísért az ajtóig. – Vigyázz magadra! Hamarosan megint találkozunk. Szép estét nektek – mondom, aztán odahajolva hozzá egy puszit nyomok az arcára, mielőtt megölelném. Miután elhúzódok tőle még rámosolygok, majd elköszönve távozok a lakásból, hogy aztán egyenesen hazamenjek.
Miután Rick távozik, minden erőmet össze kell szednem ahhoz, hogy mosollyal az arcomon térjek vissza Gideonhoz. Tudom, korántsem elég ahhoz, hogy eloszlassam az aggodalmait, de kezdésnek talán megteszi. - Tényleg ízlett a vacsora? Jóllaktál? - kérdezem kedvesen, miközben átkarolom a nyakát. Bevallom, az elmúlt években kevés alkalmam adódott rá, hogy gyakoroljam a főzést, így nem is vagyok túlságosan magabiztos a konyhában, viszont eddig még egyszer sem kellett csalódnom a végeredményben. Csakhogy ez korántsem jelenti azt, hogy neki is ízlene. - Ne haragudj, igazán nem akarok titkolózni előtted - mondom a szemébe nézve. - De úgy érzem, nem ártana kivárnom a végét, mielőtt megosztom veled. Ugye, nem bánod? Mert van még mondanivalóm ezen kívül is, bőven - ígérem már az alsó ajkának, mielőtt beleharapnék. - Sőt, még tennivalóm is.
Kezdőlap 
by Mayra Rosier Hétf. Május 29, 2017 4:37 pm
