Happiness can be found even in the darkest of times, if one only remembers to turn on the light.
Légy
te is tekergő!
Minden, ami fontos lehet.
♦ Kérünk mindenkit, mielőtt regisztrál, olvassa el a szabályzatot és lessen be a canon, illetve keresett listába, hátha valaki elnyeri a tetszését. ♦ Amint valaki felszabadul, fel fogjuk tüntetni. ♦ Karakterlap elkészítésére, főleg a canon karaktereknél és a keresetteknél 1 hét áll rendelkezésetekre, majd ha semmi jelzést nem kapunk, a regisztráció törlésre kerül. Ez vonatkozik az elfogadott karakterekre is: 1 hónap inaktivitás után a canonok átvehetővé válnak. Ha valakinek kell idő a lap elkészítéséhez, vagy az íráshoz, az kérem jelezze előre, hogy tudjunk róla! ♦ Varázslény karaktereket nem fogadunk el, csak különleges esetekben! Canon karakterek, vagy engedélyezett keresettek esetében lehetséges, saját nem! Megértéseteket köszönjük!
Egy órája beszéltem Ameliával, aki végre valahára kiderítette, amire szükségem volt. Kezdtem kételkedni benne, hogy sikerülni fog neki, hogy nem-e csak az időt pazaroljuk ezzel a baráti kedveskedéssel... Azt nem mondom, hogy életemben nem örültem még annyira semminek, mint Amelia Bones hírének, de tényleg nagyon megkönnyebbültem - és már rohantam is volna, ha nem tart még vissza pár stratégiai kérdésre. Az megint más kérdés, hogy ezúttal is igaza volt, jobb, hogy nem rohantam egyből ide. Higgadtan és egészen összeszedetten állok meg az ajtó előtt. Pontosan a ház elé hopponáltam, így nem szúrhattak ki hamarabb. Hármat kopogok, kimérten, de határozottan koppannak az ujjperceim. Megpróbálom a lehető legtöbb ésszel intézni ezt a napot, nem megöletni szeretném magam vagy Ameliát, hanem megmenteni a nőt, akit szeretek. Türelmesen várom meg, míg kinyílik az ajtó, de a pálcám már a jobb kabátujjamban várakozik, ha szükség lenne rá.
Már egy ideje a kandallóban lobogó tüzet figyelem egy pohár whiskyvel a kezemben, amiből talán ha három kortyot ihattam, szóval nem sokat. Apám egy ideje elhagyta a birtokot, és persze nem kötötte az orromra, hogy hová is megy. Engem nem is igazán érdekel, csak örülök, hogy nincs a közelemben. Tőle indult minden. Nála romlott el minden... Nem tartanánk itt, ha nincs ez a rögeszméje. Még az az átkozott vérmánia is jobb, mint ennyire akarni egy olyan családot kialakítani, ahol mindenki imádja a Nagyurat. Emet persze nem hagyhatta ki. Anyát megölte, és a lányát is belekényszerítette egy olyan életbe, amit nem akart. Mélységesen utálom őt, ez mérgezi az én lelkemet. Végül elérte, amit akart. Ujjaim szorosabban fonódnak az üvegpohár köré, majd a következő pillanatban felpattanva egy artikulálatlan üvöltéssel a tűzbe hajítom a kezemben tartott tárgyat. Az üveg hangos csörömpöléssel törik szilánkjaira a kandalló falán, majd a szesztől felcsapnak egy pillanatra a lángok. – A francba – szitkozódok, miközben a tenyerem alsó részével megnyomom a homlokom. Az egyik manó pedig éppen ebben a pillanatban jelenik meg mellettem. Ráemelem a tekintetem. – Mit akarsz? – Richard uram, vendége érkezett. – Ki az? – kérdezem felvont szemöldökkel. – Prewett uram. Bekísérjem? – Nem kell, kimegyek. Elmehetsz, Ihzy – mondom, majd veszek egy mély levegőt és kifújom, mielőtt kimennék a nappaliból. A vendégem pedig az ajtó előtt, a hallban várt ezidáig. – Prewett! Miben segíthetek? Nem tudom, hogy mit akarhat, bár van egy sejtésem. Emmeline egy ideje eltűnt szem elől, és hír se sűrűn érkezett hozzánk sem.
Hiába a sok nyugtatgató szó, ma nem a türelmem lebeg a szemem előtt, azt inkább csak a képbe erőltetem, mert Amelia szerint Richard semmiről sem tehet. Nem mintha vele lenne az elsőszámú problémám, de nagyon remélem, hogy nem keveri bele magát. Nem kell sokat várnom, házimanó nyitja ki az ajtót, engem pedig a hallig kísér. Nagyon arisztokrata szokás, még örömömet is lelném a hagyományos üdvözlésben, ha nem egy kifejezetten dühítő problémával járulnék ide. Várok. Nem úgy, mint a filmekben, hátracsapott kezekkel, a sarkamon billegve, hanem tüzetesen végigmérve az előcsarnokot, próbálva bármi használható információt leszűrni a bútorokból, egy női cipőből, szétszórt morzsákból... De nem sok ilyet találok. Mégis hol lenne Emmeline, ha nem itt? Furcsa érzés itt lenni, a szülőházában, nélküle. Egyáltalán nem találom barátságosnak. - Richard - biccentek a belépőnek. Más nem érkezik mögötte, így talán egyedül van. Legalábbis társasága nem volt. - Remélem, nem zavarok. - Igyekszem olyan higgadt maradni, hogy efféle udvariassági formulákat megőrizzem. Pillantásom mégis elkalandozik néha a lépcső felé... Emmeline talán fent lehet? Az azonban nem érdekel, ha zavarom is, nem is hagyok neki időt válaszolni, mielőtt újra megszólalnék. - Emmeline itthon van? - kérdezem továbbra is nyugalmat erőltetve magamra. Talán ha Richardot békésen kezelem, nem lesz oka elmondani az apjának vagy Flamelnek, hogy valaha is itt jártam.
Igyekszem nyugalmat erőltetni magamra az előbbi kis dühkitörésem után. Nem is váratom sokáig a váratlan vendégem és talán jobb is, hogy apám még nem ért vissza. Szereti, ha ő irányíthatja az eseményeket, hogy ha minden úgy zajlik, ahogy azt ő elképzelte. Többször kívántam már a halálát, vagy más keze által, vagy az enyém által. De mindenkinek jobb lenne, ha ő többé nem lenne. A halálával felszabadulnék, ahogy a nővérem is. Ezt a házat pedig a földdel tenném egyelővé a barátságtalanságával együtt. Az egész ház nem más, mint egy börtön, egy díszes kalitka. Nagy, rideg és üres. Nem akarok többé itt élni, egy saját otthont teremtek magamnak. Magunknak. A nappaliból a hallba sétálva köszöntöm a vendégem, majd szavaira elmosolyodom. – Ugyan, dehogy – mondom, aztán széttárom a karom. – Úgy tűnik? – kérdezem, és karom leengedve teszem hozzá. – Sokkal barátságosabbnak érezném ezt az odút. Nem tudom miből gondolja, hogy Em egyáltalán itt van. Bár itt lenne. De Nigel vigyáz rá, hiszen azt mondta, hogy minden rendben lesz. Az persze nem lett az orromra kötve, hogy hova mennek. Eleinte nem is érdekelt, viszont már nagyon hiányzik Em. Én is szeretném, ha végre visszatérne. Mit tehetnék azon kívül, hogy várok? Hiszen mi okom lenne aggódni? Nigel vigyáz rá. Biztos jól van, és élvezi a szabadságát. Legalább nincs ide bezárva, nem kell apánkkal élnie. Sokkal jobb helyen van.
Azt terveztem, hogy berúgom az ajtót. És éppen ezt is teszem, csak éppen a magam stílusában. Valamiért Richarddal még nem sikerült megtalálnunk a közös hangot, és attól tartok, ez még egy darabig így marad. Ez nem azt jelenti, hogy nem hívjuk majd meg az esküvőnkre, csak hogy nem számíthatunk többre egymástól, mint egy hivatalos kézfogás. Ugyanolyan higgadtan viselkedek most is vele, mint mindig, bár nem kétséges, hogy a feszültség látható rajtam. Készenlétben vagyok, ha bármivel is próbálkozna, hangom pattogós és némileg sürgető, de talán még nem tiszteletlen. Kételkedem benne, hogy képes lennék ennél hevesebben viselkedni. A megjegyzésén kissé meglepődöm. Azt gondoltam, Richard valamilyen befolyás alatt áll... pillantásom végigfuttatom az ujjain, rajta van-e még a gyűrű. Ha talán nincs, nagyobb esélyem lehet. Ha még igen, akkor már számomra sem kétséges, hogy nem az apjához húzza a kényszerhűség... Nigel Flamel. - És Flamel? - kérdezek vissza, nem reagálva a mellébeszélésre. Ha őszinte akarok lenni, egyszerűen hidegen hagynak a magányos érzései, amíg nem vagyok benne biztos, Emmeline-nal minden rendben van. - Hol vannak? - Ha volt esküvő, akkor nyilván van nászút is, bármilyen keserű is ezt beismernem. Ha csak arra gondolok, hogy az a mocskos halálfaló csak egy ujjal is hozzáér a lányhoz... - Megtennéd, hogy értesítesz, amint jelentkeznek? Minél hamarabb beszélnem kell a nővéreddel. A választ valószínűleg magam is kitalálhatnám, azonban nekem is fel kell térképeznem Richard rugalmasságát. Nem is állok már egy helyben, inkább vendégként lépek körbe az előcsarnokba, pillantásom elszakítom a fiúról. Nem kell, hogy feltétlenül fenyegetőnek élje meg a jelenlétem, vagy azonnal szólni akarjon róla. Emmeline valószínűleg nincs itt - de ebben addig nem lehetek biztos, amíg körül nem néztem, ehhez pedig idő szükséges... az idővel meg bölcsen kell bánni.
Néha elfog egy olyan érzés, amikor kutatón nézik a gyűrűm. Persze ezt nem sok ember teszi, főleg Amy és most Prewett is. Ennyire furcsa lenne, hogy ékszert hordok az ujjamon? Bár néha szívesen levenném, de nem tudom. Egy ideig zavart, furcsa volt, de végül hozzászoktam és már az lenne furcsa, ha nem lenne rajtam. Amy szerintem túl aggódja a dolgot, én nem tapasztaltam semmit az ékszer felől. Tudom, lehet éppen ez a lényeg benne, de úgy sem tehetek már semmit. Talán hamarosan megszabadulok tőle. – Mi olyan furcsa ezen a gyűrűn? Mintha mindenkit annyira érdekelne – mondom felemelve a kezem, majd megforgatom az ujjamon, aztán visszanézek Prewettre. – Nigel? Mármint hogy ő hol van? – kérdezem felvont szemöldökkel. Hát nem egyértelmű, hogy hol lehet ilyenkor egy férfi? Főleg az esküvője után. Nigel ráadásul azt mondta, hogy semmi baja nem lesz a nővéremnek, én pedig hiszek neki. Úgyhogy nem aggódom azért, hogy nem érzi jól magát Emmeline a nászútján. – Nászúton. Megelőzöm a következő kérdésed. Nem tudom hol vannak helyileg, ahogy azt sem, hogy mikor térnek vissza. Végül is ez az ő időszakuk – felelem, majd csak úgy mellékesen megjegyzem. – Bár tény, hogy már hiányolom Em társaságát. Ó, és hogy miért nem tudom, hogy hol vannak? Nem voltak kötelesek az orromra kötni. – Ó, természetesen. Mindenképpen értesítelek, Prewett – mondom elmosolyodva, aztán a hátam mögött összekulcsolom a kezeim. Szórakozottan figyelem, ahogy körbejár, és felkuncogok. – Esetleg nem bízol a szavaimban, Gideon? Szeretnéd, ha körbevezetnélek? Megmutathatom a házat, akár az egész birtokot, ha szeretnéd. Időnk, mint a tenger – felelem elvigyorodva. Látom rajta, hogy feszült, és a kapcsolatunk sem éppen felhőtlen. Megvagyunk egymás mellett, de sosem leszünk túl jó viszonyban. A nővéremről pedig sosem hazudnék.
Tárgy: Re: Richard & Gideon - 2016 decembere Szer. Május 24, 2017 12:41 pm
Vance
- Nem nagyon rajongok az ékszerekért. - Megvonom a vállam, mintha valóban nem érdekelne a dolog. Nem Richard az elsőszámú probléma, így nem is fogok most ezen rágódni. Magához képest normálisan viselkedik és talán csak Flamel jelenlétében kerül befolyásolható állapotba, szóval ha egyedül van itthon, az égvilágon semmi veszélyt nem jelenthet. Mármint a gyűrű. Azt nem tudhatom, Richard mennyire lesz harapós, ha tovább faggatom a nővéréről. Valószínűleg feleslegesen aggódtam emiatt. - Szóval nem tudod. Értem. Hihetetlennek tartom, hogy a férfi még így sem bízik meg Richardban. Mi oka lehet ennyire titokzatosnak maradni? Lehetséges, hogy Emmeline vagy az egész Vance család valamiféle figyelemelterelés? Azt gondoljuk, hogy boldog nászúton vannak, miközben.. ki tudja mit tesz. De miért pont Emmeline-ra volt szüksége ehhez? - Bár furcsállom, hogy nem voltál kíváncsibb, ha most hiányolod a nővéred. Nem is beszéltetek, egy baglyot sem váltottak azóta, hogy elment? Nem jellemző Emmeline-ra. - A fejemet ingatom, talán ez lesz az, amiért Richard segíteni fog nekem kideríteni a részleteket. Nem kérdőjelezem meg, hogy valóban hiányzik neki a lány. Richard nem szent, de az utóbbi időben újra nagyon közel kerültek egymáshoz. - Köszönöm. - Abban már jobban kételkedem, hogy a szavát megtartja-e majd, de legalább már tudom, hol van a birtok, hol van Richard és hol lelhetek előbb-utóbb valamiféle válaszra. Csak abban bízhatunk, hogy Emmeline-nak addig tényleg nem esik baja. - Nos, én is ráérek. Örülnék, ha megmutatnád, hol nőttetek fel, ha nem veszed tolakodásnak.
Kezdőlap 
by Mayra Rosier Hétf. Május 29, 2017 4:37 pm
