Happiness can be found even in the darkest of times, if one only remembers to turn on the light.
Légy
te is tekergő!
Minden, ami fontos lehet.
♦ Kérünk mindenkit, mielőtt regisztrál, olvassa el a szabályzatot és lessen be a canon, illetve keresett listába, hátha valaki elnyeri a tetszését. ♦ Amint valaki felszabadul, fel fogjuk tüntetni. ♦ Karakterlap elkészítésére, főleg a canon karaktereknél és a keresetteknél 1 hét áll rendelkezésetekre, majd ha semmi jelzést nem kapunk, a regisztráció törlésre kerül. Ez vonatkozik az elfogadott karakterekre is: 1 hónap inaktivitás után a canonok átvehetővé válnak. Ha valakinek kell idő a lap elkészítéséhez, vagy az íráshoz, az kérem jelezze előre, hogy tudjunk róla! ♦ Varázslény karaktereket nem fogadunk el, csak különleges esetekben! Canon karakterek, vagy engedélyezett keresettek esetében lehetséges, saját nem! Megértéseteket köszönjük!
Ismét a volt iskolám, a volt otthonom padlóit taposom. Az előcsarnokban megállva nézek kicsit körbe, ahogy két hugrabugos elsős épp elrohan előttem. Elmosolyodom majd indulok az alagsor felé, ahol ha minden jól megy megtalálom Severust. James tud róla hogy ide jöttem, nem titkoltam el előle. Tudja jól hogy a Roxfrotban biztonságban leszek így egyedül is elengedett, bár ez kezd nevetséges lenni, hogy egyedül már szinte senki nem teheti ki a lábát otthonról. Mikor leérek Severus szobájához mély levegőt szívok be, majd bekopogok. De semmi. Megismétlem még párszor, de az ajtó is zárva van. Így csak a falnak dőlök és várok. A gondolataim hamar elkalandoznak, és azóta az este óta mindig sűrűn megfogom a karomat. Sokan próbáltak segíteni, a seb még friss,de annyit tudtak segíteni, hogy ne rikítson, csupán halványan maradjon meg a tetoválásom. Mindig ideges leszek ha belegondolok, és a szellem fájások sokszor előjönnek. Van egy érzésem, hogy soha nem fog elmúlni, ezzel együtt kell élnem. Mély levegőt veszek, majd látok Severust közeledni. Kiegyenesedek majd rá mosolygok. - Szia... tudom váratlan. - nyelek egyet zavaromban. Régen olyan egyszerű volt vele beszélgetni. - Beszélhetnénk ?
Másnap tudtam meg, mi történt Lilyvel azután, hogy elhagytam a minisztériumot. Azóta egyetlen perc sem telik el úgy, hogy ne átkoznám magamat a meggondolatlanságomért, és még álmomban is csak az ő sikolyát hallom, miközben Bellatrix... Az arcom az átlagosnál is sápadtabb, ha ez lehetséges, a szemeim alatt pedig sötét karikák hirdetik a napok óta tartó álmatlanságomat. Eddig sem csattantam ki a lelkesedéstől az óráimon, mostanra azonban úgy érzem, a maradék szín is eltűnt a napjaimból. Mindig, mindig ugyanarra jutok, az önmarcangolásom kibírhatatlan. Mi lett volna, ha maradok? Ha értesítettem volna a rendtagokat? Mi lesz most? Beszélnem kell Dumbledore-ral, nem halogathatom tovább... A földbe gyökerezik a lábam, mikor megpillantom őt - nem lehet itt -, mintha eltaláltak volna egy kővé dermesztő átokkal. Nem lehet itt. Mégis elindulok, lépteim egyre gyorsuló ütemben visszhangoznak a folyosó csendjében. Át akarom ölelni, mindennél jobban, csakhogy erre itt és most nincs lehetőségem. Már az is kockázatos, ha valaki meglát minket. - Gyere - vetem oda rekedtesen, ahogy kitárom előtte az ajtót. - Foglalj helyet. Hozzak valamit?
Nem telik el sok idő mire Severus megjelenik. Közbe végig próbáltam kitalálni azt, hogy még is mit is mondhatnék neki. Nem tudom már milyen a viszonyunk, fogalmam sincs hányadánál állunk. Az biztos, hogy megmentett és ezt szeretném most megköszönni. Mikor beinvitál csak némám megyek utána, szinte szorongatva a táskámat. Miért ilyen nehéz ? Régen olyan könnyű volt vele beszélgetni, mint lélegezni most még is olyan zavarban vagyok. Félek attól mi fog reagálni félek attól hogy nekem mi csúszik ki a számon. - Ne haragudj, nem akartalak zavarni. Nem sokáig rabolom az idődet. - mosolyodom el kedvesen, majd szép lassan elengedem a táskámat. - Csak szerettem volna... megköszönni. Amit értem tettél a bál estélyén. Valószínűleg már nem élnék ha nem segítesz. - mély levegőt veszek, majd elkezdek kotorászni a táskámban. - És hoztam valamit. - természetesen a legmélyére csúszott, hol máshol lenne. - Nem tudom, fogalmam sincs, hogy mennyire ... hogy fogsz reagálni. - mondom zavartan, majd előkapok egy kis könyvecskét. Miközben átsimítom a fedelét széles mosoly ül ki az arcomon. - Emlékszel rá ? - mutatom neki. Ezt még elsős korunkban kezdtük el írni, konkrétan varázs ötletek vannak benne. Mire kéne bájital, vagy bűvige. Ahogy telt az idő már szép lassan inkább recept könyv lett és kísérletezés eredményekkel. 6. évfolyamig.
Újra és újra végigpillantok rajta, keresve a sérüléseit, hisz a karjával történteket leszámítva nem jutott hozzám semmiféle pontos információ. A halálfalók többsége el volt ragadtatva a teljesítménytől, túlságosan is ahhoz, hogy ragaszkodjon a valós következmények tényszerű lefestéséhez. Állítólag Lily és a barátai rémülten vacogva tűrte a támadást, anélkül, hogy bárkinek is a segítségére segített volna, vagy legalább önmagának védelmet nyújtott volna. Egyébként a "Potter házaspárral" történtek is alátámasztják ezt, őket idézve. James vezetéknevére a szokásos fintor fut végig az arcomon. Még jó, hogy háttal állok Lilynek, így nem láthatja. A zavaromról és az aggodalmamról árulkodik, hogy ilyen udvariasan fogadom, mert hát mindketten tudjuk, nem vagyok az a vendéglátó típus. Kevesen fordulnak meg az otthonomban, de őket is ritkán kínálom meg bármivel is. Nem zavarsz - vágom rá gyorsan, ahogy kitárom előtte az ajtót. Hogy nem marad sokáig? Ha tehetném, minden időmet neki adnám. - Hisz mondtam, Lily - válaszolom a szemébe nézve, őszintén. - Segítek, ha módomban áll. Ha hagyod... Nincs mit megköszönni. Végül is az én önző érdekemet szolgálja, hogy biztonságban tudhatom. - Sajnálom, hogy később... Hogy akkor nem tudtam. A földre szegezem a tekintetemet. A bűntudatom csak kínzóbbá válik, mikor eszembe jut, hogy valaha én is ezt mondtam rá, ami most örökké a bőrébe vésődött. Végül elkerekedett szemekkel nézek fel, mikor előhúzza a könyvet. Egyik lábamról a másikra helyezem a súlyt, mire gyűjtök annyi bátorságot, hogy érte nyúljak. - Hogy ne emlékeznék? - kérdezem szinte suttogva, miközben átveszem az apró, szeretett tárgyat. Arcomra régi időket idéző mosoly lopózik. - Miért... Hogy-hogy...? - pillantok vissza rá őszinte boldogsággal.
Kissé félve jöttem el, de kicsit megnyugszom mikor nem küld el azonnal. Azonnal kis mosoly ül ki az arcomra miközben bemegyünk a szobájába. Kicsit körbe sandítottam, még mindig sötét is rideg. Szerintem a szoba remekül tudja tükrözni az ember lelki világát, így rossz érzés fog el. De nem ezért jöttem. Mély levegőt veszek, és végig zavarban vagyok. - De én köszönettel tartozom még is. Nélküled valószínűleg nem élnék. Nekem ez nagy dolog. - mosolyodom el barátságosan. Elsőnek nem értem a későbbre mire céloz, majd hamar rá is jövök. Csak rázom a fejem. - Így volt jó, csak lebuktál volna, így is sokat tettél. - Severus már benne van a sűrűjében, és az hogy lebukik az életébe kerülhet. Ilyenért soha nem hibáztatnám. Csak azt akarom hogy túlélje, hogy mind túléljük. A kötés még rajta van a kezemen, de kabát is van rajtam így nem látja, nem is akarom hogy lássa... senki ne lássa. Majd félve de előveszem a féltve őrzött egyik tárgyamat. Ez a könyv emlékeztet mindig a barátságunkra, még akkor is ha már vége szakadt. Széles mosollyal nyugtázom mikor örül neki. Merlinre, még is mikor láttam utoljára így mosolyogni vagy örülni valaminek ? Azonnal feldobódom én is. Közbe el is veszi tőlem, én csak mosolyogva nézem. - Gondoltam ez a köszönöm ajándékom. - billentem oldalra a fejem. - Jó barátom voltál Severus ezt soha nem fogom elfelejteni, még akkor is ha már más utakat járunk. Mindig az életem része voltál és leszel is. - mondom ki egyszerűen a szavakat, mintha mi se volna természetesebb.
- Hát persze - válaszolom bólintva. Ami engem illet, sosem ragaszkodtam igazán az életemhez. Nem mondanám, hogy nem félem a halált de kimondottan közel állok hozzá - ennek ellenére megértem Lilyt. Bármilyen ritkán is fordul elő ilyesmi. Habozva bólintok. Megoldhattam volna. Ha tudtam volna, hogy ez történik, biztosan találok rá megoldást, csakhogy abban a pillanatban fel sem merült bennem, hogy még nincs vége Lily megpróbáltatásainak. Azt hiszem... bíztam abban, hogy James képes lesz megvédeni. Nehéz beismerni, mégis így van.
Meghat. A könyv, a helyzet, a szavai, a jelenléte; legszívesebben magamhoz ölelném és el sem engedném soha, de félek, túlzásba esnék. Már most túlzásba estem csupán a tekintetemmel. Azzal, hogy hagytam, az érzelmeim kiüljenek az arcomra. - Én köszönöm, Lily. Remélem, most már minden rendben lesz.
Severus sosem volt a szavak emberek, csak mikor Jamesék kerültek terítékre. Így a szűkszavúsága nem lep meg, kettőnk közül mindig én beszéltem. Nagyon boldog leszek mikor pozitív érzelmeket sikerül előcsalogatnom belőle, azzal hogy egy régi közös emléket vettem elé, és oda adtam neki. Csak mosolygok. - Remélni én is remélem. De mind a ketten tudjuk, hogy nem lesz jó. Még egy ideig biztos nem. - sóhajtok majd kicsit ellazulok végre. - És te hogy vagy ? - kérdezem komolyan. - Őszintén kérdezem, ne gyere a szokásos szöveggel. Tényleg kíváncsi vagyok. - oh és még sok mindenre de nem akarom egyszerre az egészet rázúdítani. - Beszéltél már Dumbeldorral ? - tudom vagyis volt róla szó, hogy nekünk volt segíteni. De aggódom érte. Nem lesz egyszerű a kémkedés, ami azt illeti életveszélyes lesz. Nagyon jól kell játszania a szerepét...
Megrázom a fejem. - Mostantól segítek majd. Minden lépesükről tudni fogtok, amit csak megosztanak velem. Mindvégig így kellett volna, hogy legyen. Azt hiszem mindig is hibásnak érzem majd magamat a bál miatt, hiába próbáltam javítani a helyzeten. Ha láttam volna előre... - Tényleg van valami, aminek utána járhatnék? Amivel segíthetnék? Tudom, hogy elsősorban azért jött, hogy köszönetet mondjon, de ez nem jelenti azt, hogy nem vegyíthetjük a kellemest a hasznossal. Márpedig tartozom neki ennyivel. - Jól vagyok - válaszolom kissé bizonytalanul. Még mindig zavar, ami Delia és köztem történt, ugyanakkor kétlem, hogy ezt pont Lilyvel kéne megvitatnom. Arról nem is beszélve, hogy... - Csak aggódtam érted - teszem hozzá őszintén. - A karod... Nem fog eltűnni, ugye? Próbálok tapintatos lenni, bármilyen messze is álljon tőlem. - Igen. Számított erre - mosolyodom el már-már gúnyosan, leginkább saját magamon.
Épp amennyire meglepődök annyira örülök is Severus bejelentésén. Legszívesebben ugrálnék örömömben. Ezek szerint vajon van még esély kettőnknek? A barátságunknak? Én mindent meg fogok tenni, és mint felnőtt nő próbálom nem elszúrni. - Köszönöm, ez bátor dolog tőled. De nem akarom hogy az életedet kockáztasd. Remélem óvatos leszel... - nézek rá jelentőségteljesen. Bár évek óta nem beszéltünk, és bizonyára meg is változhatott. Más a kiállása is, már nem olyan kis görnyedt mint régen. Látszik, hogy már ő is férfivá érett. - Túl sok minden van.. - rázom a fejem. - Sok emberről tudjuk és még annyiról sejtjük, hogy halálfalók, de nem tudjuk bizonyítani. Meg van kötve a kezünk ez a legszörnyűbb. Remélhetőleg Fabian megnyeri a szavazást, és elindulunk végre a helyes úton. Akkor pedig halálfaló vadászat lesz... - itt ránézek keserűen, hisz ez őt is érinti. Űzött vad lesz, bár mindent megfogunk tenni hogy felmentsék. Arra hogy jól van... nem hiszem el, de nem akarom faggatni, tovább feszíteni a húrt. Meg kell várnom amíg magától nyílik meg, ennyinek is bőven örülnöm kéne. - Oh... hát. Hegként meg fog maradni, azzal nem tudnak mit kezdeni. De egy kedves ismerősöm adott egy ötletet, mi lenne ha rá tetováltatnák. És érdekes módon tetszett az ötlet. Inkább egy szép tetoválás mint ez... - emelem fel a bekötött kezemet, még friss a seb... Kicsit megnyugszom mikor elmondja beszélt Dumbledore-al. Ha vele beszélt akkor elindult a helyes úton, valóban. - Ennek örülök, és mit szólt ? Kaptál... feladatot ? - ugyanis nagyon is szeret Albus feladatokat osztogatni, nem hinném hogy pont Severust hagyta volna ki belőle. És kicsit félek is tőle...
- Óvatlannak ismersz? - kérdezek vissza féloldalas mosollyal az arcomon. Összetéveszt a barátaival. Én nem vagyok hajlamos rá, hogy a rivaldafényben sütkérezve hősködjek, nincsenek olyan ambícióim, hogy a saját életemet kockáztatva tegyek őrültségeket azokért, akiket jóformán nem is ismerek. Ha úgy lenne sem érdekelne, mi történik velük. Mindazt, amit teszek, nem lehet holmi szóbeszéddel és pletykával felmérni; egyedül én vagyok az, aki tudatában van. És egyedül Lily az, akiért képes vagyok az eddigieknél is messzebb menni. Ez nem azt jelenti, hogy vakon követem majd Dumbledore, vagy a Rend utasításait. Azt jelenti, hogy folytatok mindent ugyanott, ahol abbahagytam, az ésszerűség keretein belül mozogva. Manipulálok és információkat szerzek, ravaszabban és mélyre hatóbban, kizárólag azért, hogy biztonságban tudhassam őt... De ennél többet ne várjon tőlem senki. - Kétlem, hogy valóban sikerrel járhatnak az efféle ábrándok - rázom a fejemet szkeptikusan. - Nagyon ostobának kell lenniük ahhoz, hogy hagyják magukat elfogatni, ha pedig így van, egy hülyével kevesebb. Amíg a Nagyúr él és ereje teljében van, ez nem fog változni, Prewett ide vagy oda. De mint mondtam, abban is kételkedem, hogy hagyják őt nyerni. Az előző minisztert már eltették láb alól - miért lenne ez másképp Fabiannal, aki ennyire nyíltan képviseli a jó oldalt? Ki tudja, hány megbízható őr van azok között, akiket kiutaltak mellé? Ki tudja, mennyire lenne szükség ahhoz, hogy megakadályozzanak egy újabb "katasztrófát"? - Tetováltatni? - vonom fel a szemöldökömet őszinte meglepettséggel. - Azt hiszem, inkább nem osztogatok tanácsot ebben a témában. - Utalok itt a sajátomra, valóban, elég rossz ízlésre vall... Halvány mosoly tűnik fel az arcomon a kérdésére. - A feladatom ugyanaz, amit eddig is tettem. Megfigyelek. Erősítem a belém fektetett bizalmat. Túlélek. - Úgy sejtem, vár néhány napot, hetet, hogy előhozakodjon a kéréseivel. - Túl könnyen elengedett.
Csak elmosolyodom magam a válaszán. - Óvatlannak nem, csupán néha indulatos vagy. - nézek rá félre billentett fejjel. Igen a régi Severus akit én ismerem az igencsak indulatos és forró fejű volt. De ezt is csak Jamesék tudták kihozni belőle. Az új Severusnál nem tudom, hogy ez hogyan működhet ha még egyáltalán megvan ez a tulajdonsága. Összehúzott szemöldökkel nézek ezúttal rá. Nem szeretem az ilyen pesszimista hozzáállást, főleg ha a mi jövőnkről és életünkről van szó. Ezért is volt régen is sok vitánk, míg én mindenben a jót láttam és a lehetőségeket, ő az ellenkezője volt. - Hidd el, ha mindenki őket fogja keresni, és hajtó vadászat fog ellenük indulni, előbb vagy utóbb meg lesz mindenki. Nem mondom, hogy ez rögtön fog sikerülni, ami azt illeti szerintem... évek kérdése lesz. - nézek rá halvány mosollyal, nem is tudom mit várok. Talán kis pozitív megerősítésre. Szükségem van rá, nagyon nehéz így élni. - Gondolod Fabian nem nyerhet ? - nézek rá aggódva. Ezt valahogy számításba se vettem, mármint ki az aki... lehet itt fog még is csak kiderülni, hogy mennyien is férkőztek közénk? Az egésztől kirázz a hideg. Majd mély levegőt veszek fel, és a tetoválás kérdésre kicsit elnevetem magam. - Őszintén, bármilyen minta, csak ne lássam azt a heget... még mindig jobb megoldás, mint hogy leszedjem bőrrel együtt. - a végére nem is reagálok, csak önkénytelenül is a tekintetemet a karjára szegezem, majd gyorsan el is kapom onnan. Még nem láttam rajta a sötét jegyet, és nem is vagyok benne biztos, hogy kibírnám a látványát. Csak bólintok, az is igaz ha Dumbledore akarná, hogy tudjak róla még is mit bízott rá Severusra nekem is elmondta volna. Nem üthetem bele mindenbe az orrom, és nem tudhatok mindenről. - Értem, de tényleg vigyázz. - aggódó a tekintetem, és nem is tudom ha őszinte akarok lenni magammal mennyire bízom benne, hogy Severus ezt megúszhatja e ép bőrrel. Egy rossz és feltűnő húzás, és a Nagyúr megtudja. - A bizalmába kell férkőznöd igaz ? - kérdezem végül a legkézenfekvőbb feladatot....
Válaszként csupán rándítok egyet a vállamon. Tény, hogy nem vagyok egy bárány természet, de gondolhatja, hogy nem fogom emiatt halálra ítélni magamat. Főként, mivel az ingerlékenységem legtöbbször bizonyos személyekre korlátozódik. Mindenki mást elintézek pár jól irányzott, lesújtó megjegyzéssel. - Nem akarom a kedvedet szegni, de amíg ezzel párhuzamosan ők is támadásokat intéznek a... - Mugliszületésűek ellen... - Amíg ugyanúgy fogynak a jók és a civilek, nem leszünk előrébb. Lehet, hogy előbb emésztődik fel maga a varázslótársadalom, minthogy bármelyik fél győzedelmeskedne. Nem akarok pesszimistának, vagy szkeptikusnak tűnni, de ha elfogultság nélkül látjuk a dolgokat, bizony így van. Márpedig előbb-utóbb mindannyian kénytelenek leszünk szembenézni a valósággal. - Szerintem ha valami, a választás végkimenetele teljességgel kiszámíthatatlan. Jobb, ha minden eshetőségre felkészülünk. Szeretném azt mondani, hogy hagyja a fenébe az egészet. A Rendet, a munkáját, az elveit, Jamest és a barátait, mert ebből egyikünk sem kerül majd ki élve. Térdre borulva könyörögnék, ha lenne bármi értelme, ha nem lenne annyira makacs! A karján lévő heg minden eddiginél erőteljesebben üzeni, hogy lehetetlen minden, amiben hisznek. Mint egy billog, egy jel, ami örökké ott ég majd a bőrébe vésve a következő halálfaló számára... aki nem biztos, hogy ennyire kegyes lesz vele. Még sincs más választásom, mint hallgatni. Hagyni, hogy a férjével kézen fogva a halálba sétáljon. - Ne mondj ilyet! - válaszolom már-már szigorúan. Ha bárki is azt gondolná, rossz tanár vagyok... - Pont te kérsz tőlem ilyet? - kérdezek vissza keserű mosollyal az arcomon. - Igen. Nem lesz könnyű. Mindig is táplált irányomba némi gyanakvást.
Gondoltam, hogy sok reakciót erre nem igazán tudok majd belőle kicsikarni, így csak elhúzva a számat félre nézek. Furcsa ennyi idő után ilyen békésen beszélgetni, még szokom a helyzetet még is természetesen is hat egyben. - Tudom, de muszáj optimistának lennünk. A muglikat folyamatosan védjük, a miniszterelnöküket is figyelmeztettük. Tudom nem lesz könnyű, de nem szabad feladni. - mosolyodom el keserűen a végére. Tudom néha az optimizmusom idegesítő lehet, de még is mi mást csinálhatnék? Nem temethetem el magunkat. Amikor a választásra kerül a sor, fel se merül bennem, hogy esetleg Fabian veszíthet. Bár Caramell nem tűnik halálfalónak, sőt Ő is ellenük vall. De úgy hiszem ő befolyásolhatóbb és kevésbé bátor, mint Fabian. Fabian merne drasztikus lépéseket tenni, ellenben Caramell inkább az ellentámadás helyett a meghunyászkodás mellett döntene. Ha győzni akarunk Fabiannak kell nyernie... - Mind a két esetben lehet esélyünk. Caramell se rossz ember, csak... ő máshogy kezelné a dolgokat. - ezzel is főleg inkább magamat nyugtatom meg. Csak mosolygok mikor a bőröm leszedéséről van szó. Mikor friss volt a heg, valóban elgondolkodtam rajta, hogy kiégetem a bőrömmel együtt. De nem merném megtenni, így Louis ötlete kapóra jött. Mikor beletrafálok még is mivel bízhattam meg Dumbledore, csak ajkamba harapva aggódva megfordulok, és járkálni kezdek. - Ez ... borzasztóan veszélyes. Bízom Dumbledoreba, de ... nem tudom mennyire jó ötlet. - vissza nézek Severusra - Nem miattad, nem azért mert te elrontanád. De ez ... több szempontból is veszélyes. Fel vagy rá készülve ? -nem kételkedek benne. De ez az "akció" testi és lelki felkészülést is igényel. Voldemort nem bolond...
Feladni? Soha nem is hittem a bizakodó, végletesen naiv elképzeléseikben, szóval ha bárkit is biztat ezzel kettőnk közül, az alighanem ő maga lesz. - Az biztos, hogy ez az egyetlen esély a győzelemre. Ha az életben maradásra ironikus módon nem is. Felvonom a szemöldökömet Lily megfogalmazása hallatán. Máshogy kezelné a dolgokat? - Nem ismerem túl jól, ahogy Fabiant sem, de ahogy én látom, Caramelt még egy tehetségesebb mardekáros diák is képes lenne dróton rángatni. Persze, ez enyhe túlzás, de egy a lényeg: a Nagyúrnak könnyű dolga lenne vele szemben. Márpedig ha ennek tetejében egy csapatnyi halálfaló van a minisztériumban... - Eddig is hasonlóképpen álltam hozzá - ismétlem meg az imént elmondottakat. - Eddig is titkoltam előle a gondolataimat, és sajnos eddig is kételkedett bennem valamennyire. A jelenlegi feladatom semmin nem változtat. Úgy tűnik, mindennek ellenére is hasznos vagyok számára annyira, hogy kockáztasson. Ez viszont a legjobb felállás, ami csak lehetséges.
Lassan kifújom a levegőt. - Igen Caramel hiába jó ember, ha befolyásolható, és úgy hiszem ezzel sok gondunk lehet. Nem tudom mit kéne tennünk. Elsőnek gondolom kivárjuk mi lesz az eredmény... - ami eléggé képlékeny Nem is gondoltam bele eddig hogy Fabian lehet a vesztes, nekem egyértelmű volt, hogy egy olyan varázsló mint ő biztosan megnyeri a választást. De igen sok ember van a minisztériumba és csak a töredékéről sejtjük, hogy valóban kicsodák. Arra hogy voldemort bizalmába kell férkőznie... nem nem tetszik. Csak mély levegőt veszek. - Köszönöm, mindenki nevében, hogy ezt megteszed. - oda lépek hozzá, és megölelem. Barátian, úgy mint régen. Mindig bíztam benne, hogy jó ember, és most be is bizonyítja. Bárcsak Jamie is megtudná, és értékelné amit megtesz értünk. - Sajnálom, de mennem kell. - lassan elengedem. - Ha bármi van, ha segítségre szorulnál, tudod hol találsz. - mosolyodom el kedvesen.
- Vagy manipuláljuk az eredményt - vágom rá azelőtt, hogy egyáltalán végiggondolnám, pedig... Nem, nem mondanám, hogy ostobaság, nagyon is helyénvaló lehetőség. Elkerekedett szemekkel hajolok közelebb Lilyhez, csak egy árnyalatnyit; hirtelen ez sem tudatosul bennem. - Miért ne? Biztosan van rá egy ésszerű és megvalósítható megoldás. Mivel köreinkben minden választás mágiával történik, ha más nem is, egy Dumbledore kaliberű varázsló meg tudná oldani, hogy kicselezzük ezt a rendszert. Márpedig neki könnyen engedhetnek hozzáférést is. Ha bármi másról lenne szó, ez azt is jelentené, hogy ő lenne az első, akit meggyanúsítanak, itt viszont olyan eredmény születhetne, amivel kapcsolatban nem is lenne mit megkérdőjelezniük. Nem hinném, hogy aláírásokat gyűjtögetnének, hogy ellenőrizzék a pontos számokat. Tökéletes alkalom lenne arra, hogy behozzuk a lemaradást. Valljuk be, ehhez az ötlethez egy ex-mardekáros kellett. Talán mégis veszik valami hasznomat. Mindenképp jobb opció, mintha ugyanúgy hagynák, hogy kicsússzon a kezükből az irányítás, mikor annyira közel állnának hozzá, hogy éljenek a lehetőséggel.
Szótlanul fogadom a köszönet nyilvánítását, az ölelésem elárul mindent, amire csak szükség van jelenleg. Számítok rá, hogy ezután jön a búcsú pillanata is, túl szép lenne, ha ennél tovább tartana. Szomorú mosollyal tekintek rá. - Te is, Lily. És... én is köszönöm.
Kezdőlap 
by Mayra Rosier Hétf. Május 29, 2017 4:37 pm
¤ 
