Happiness can be found even in the darkest of times, if one only remembers to turn on the light.
Légy
te is tekergő!
Minden, ami fontos lehet.
♦ Kérünk mindenkit, mielőtt regisztrál, olvassa el a szabályzatot és lessen be a canon, illetve keresett listába, hátha valaki elnyeri a tetszését. ♦ Amint valaki felszabadul, fel fogjuk tüntetni. ♦ Karakterlap elkészítésére, főleg a canon karaktereknél és a keresetteknél 1 hét áll rendelkezésetekre, majd ha semmi jelzést nem kapunk, a regisztráció törlésre kerül. Ez vonatkozik az elfogadott karakterekre is: 1 hónap inaktivitás után a canonok átvehetővé válnak. Ha valakinek kell idő a lap elkészítéséhez, vagy az íráshoz, az kérem jelezze előre, hogy tudjunk róla! ♦ Varázslény karaktereket nem fogadunk el, csak különleges esetekben! Canon karakterek, vagy engedélyezett keresettek esetében lehetséges, saját nem! Megértéseteket köszönjük!
Tisztában voltam vele, hogy mint minden gyűlés, ez is frusztráló lesz, főként Lily számára. Sokáig gondolkoztam, hogy elmondjam-e egyáltalán a többiek előtt a teljes igazságot Severussal kapcsolatban, és úgy tűnik jól döntöttem, mikor megtartottam magamnak a történteket, hisz így is rossz véget ért a találkozónk. Felesleges tovább szítani a tüzet - egyszerre csak egy probléma. Mégis máshogy képzeltem el Dorcas visszatérését. Nem sok hiányzott, hogy elveszítsem a hidegvéremet és nekiessek Siriusnak, mikor vádolni kezdte, de persze, azért nem hibáztathatom őket, amiért nem bíznak benne teljes mértékben. Fogalmuk sincs, mi mindenen ment keresztül. Bárhogy is, mostanra túl vagyunk ezen, és a várva várt feladatomat is megkaptam. Gideonnal. Imádom Dumbledore iróniáját. Végül keserű szájízzel indulok el Dorcassal a belvárosba, ahogy már korábban megbeszéltük; furcsa módon hosszabb az út így, hogy mindenen túl vagyunk és Gid jelenléte sem terhel, miközben elhagyjuk a Potter birtokot. Alig húsz perc alatt érünk a kávézóhoz, amit pár hónappal ezelőtt szemeltem ki magamnak, és azóta is gyakori látogatója vagyok. Többnyire muglik fordulnak meg erre, ami külön előnyt jelent most, hogy jobb kerülnünk a figyelmet. Elvégre nem tudhatjuk, mennyire elszántan keresik majd Dorcast... Úgy gondolom, egy kis elővigyázatosság nem árthat. - Hát, egész jól ment - összegzem mosolyogva, miután leadtuk a rendelésünket. - Végül is nem rád támadtak átokkal, vagy ilyesmi, azt hiszem, ez már haladás. Remélem, nem borított ki annyira ez a helyzet... A következő gyűlésre biztosan megbékélnek majd, főleg, ha addig beszéltek Remussal. - Célzás. Jelentőségteljesen pillantok rá a szemem sarkából, úgy, mintha mi sem lenne egyszerűbb és előre valóbb, pedig valójában azóta aggódok érte, hogy úgy döntött, visszatér. A folytonos idegeskedés valahogy a részemmé vált, mióta... nos, igen. Azonban kivételesen igyekszem a vidám oldalamat mutatni, hisz olyan régen találkoztunk már. - És most szeretnék tudni minden apró részletről, amit nem írhattál le levélben. Khm, azaz, majdnem mindenről - teszem hozzá gyorsan, róla és a vőlegényéről nem biztos, hogy sokat akarnék hallani.
A gyűlésen történtek visszhangzanak a fejemben. Nem is az a rész, ahol azaz ostoba Rita így felkavarta az amúgy se álló vizet. Nem, sokkal inkább az eleje. Látom még magam előtt Remus arcát, hallom ahogy felkiáltott, nem tudom kiverni a fejemből a vádló szavakat Sirius szájából. Akik egykor barátaim voltak, most mind azt hiszik áruló vagyok. Sejtettem, de megélni egészen más. Beszélnem kell Remussal, tudom. Meg kell neki magyaráznom, s talán a bocsánatáért kellene esdekelnem. Vagy nem is tudom mit kellene tennem. Gondolatokkal túlzsúfolt fejjel követem barátnőmet, s tudom, nagyon sok mindent kell majd neki mondanom, de mégse tudok azokra koncentrálni. Nem hittem volna, hogy Remus még mindig ekkora hatással van rám, ami kegyetlen fájdalmat okoz a bensőmben hiszen… hüvelyk ujjam az eljegyzési gyűrűm helyére siklik. Menyasszony vagyok, mégha ezt nem is kötöm az emberek orrára. Nem tudnám megfogalmazni miért ekkora nagy titok ez, talán csak azért, mert tudom, talán soha többé nem térhetek majd vissza, vagy hogy tényleg megértsék, hogy nekem itt a hazám, nem köt oda semmi. Vajon ez tényleg igaz? Oda köt a családom és a vőlegényem? Pár órája vagyok csak újra itthon, de már most megrendít a kérdés. Itt még a levegő is más. Ha meg kell halnom, itt akarok meghalni, a hazámért. Em szavain csak halványan elmosolyodok. - Néhány átok kevésbé lett volna fájdalmas, de megértem őket. A szemükben áruló vagyok. Mindannyiuk szemében… - teszem hozzá az utolsó mondatot egy picit halkabban. - Ne aggódj, túl fogom tenni magam rajta. Bár nem biztos, hogy a következő gyűlésre is eljövök. Lehet jobb lenne, ha továbbra is a Professzortól kapnám az információkat. Nem akarom tovább feszíteni a húrt. - mondom egy picit letörten. Persze, hogy a szívemre vettem a dolgot. Nem vagyok benne biztos, hogy tényleg készen állok erre az egészre, pláne, hogy ki tudja mi lesz, ha a saját oldalam nem fogad be… mi lesz, ha a másik oldallal futok össze. Arra már nem is mondok semmit, hogy beszélnem kellene Remussal. Tudom magamtól is. - Huh, nem is tudom, hol kezdjem… A… a munkámról majd máshol beszéljünk, jó? Akarok majd neked dolgokat mutatni, csak ahhoz biztosított körülmények kellenek. Annyit elmondhatok, hogy van néhány elképzelésem ami megkönnyítheti a dolgunkat és segítened kell majd abban, hogy a többiek is megértsék, mert nélkülük nem sok értelme van… - mondom kicsit lehangoltan, majd veszek egy nagy levegőt és megpróbálom jobb színben látni a dolgokat. - Nem pontosan tudom, mi az a majdnem minden, amit hallani szeretnél. Jelenleg eléggé kuszák a fejemben a dolgok. Úgy jöttem el otthonról, hogy a szüleimnek hagytam egyetlen egy levelet, senkinek nem szóltam semmiről. A laborból elhoztam egy csomó mindent, ami miatt lehet lecsuknak, ha egyszer visszamegyek majd, vagy utánam jönnek, ki tudja. Bár elvileg olyat nem hoztam el, ami az ő szemükben is igazán jelentőség teljes lenne, annyira, hogy ide utazzanak. - kicsit belefeledkezek a saját mondanivalómba, miközben megkapjuk a rendelt kávékat. Csak apró mosollyal megköszönöm, majd kevergetni kezdem, s rákoncentrálok a kanál mozgására. Egyszerűbb azt figyelni. - Otthon hagytam a jegygyűrűm. Megkértem a szüleim, hogy adják neki vissza. Ha egyszer visszafogad majd… ha életben maradok és vissza tudok hozzá menni… talán újra lesz alkalmam igent mondani neki, de nem akarom, hogy hiába várjon... - mondom ismét jóval halkabban. - Inkább kérdezz, oké? Úgy könnyebb mesélni. - mondom gyorsan kiszakítva magam a gondolataimból. - Meg persze neked is mesélned kell! - ez csak egy egyszerű baráti beszélgetés, a legjobb barátnőmmel. Nem kihallgatás, vagy ítélő szék, ezt nem szabadna elfelejtenem.
Egyszerre különös és ismerős érzés újra magam mellett tudnom az elveszett legjobb barátnőmet, hisz olyan régen láttam utoljára. Annyi minden történt... Néha úgy éreztem, egyszerűen a képzeletem játszik velem, mintha Dorcas soha nem is létezett volna. Mindenki igyekezett úgy tenni, mintha nem hagyott volna nyomot az életünkben. Ha említették is, kimondatlan, közös megegyezés alapján terelték el a szót, kiváltképp, ha Remus is jelen volt. Nehéz volt beletörődnöm, hogy nem tehetek ez ellen semmit, márpedig sokkal jobban féltettem ahhoz a barátnőmnek tett ígéretemet, mintsem ködös utalásokkal szegjem meg, még ha ez az ő érdekét is szolgálta volna. Tiszteletben kellett, hogy tartsam a döntését. Arról nem is beszélve, hogy James és Sirius mennyire csökönyösek tudnak lenni: ha valamit a fejekbe vesznek, még Lily vagy Marlene sem képes őket lebeszélni róla, pedig őket sem kell félteni. Biztos vagyok benne, hogy nem hogy az én szavaimnak, senki másénak sem adtak volna hitelt, ha Dorcast próbálja menteni. És pontosan erről van szó. A szavaknak talán nem, de a tetteknek? Annál inkább. Előbb vagy utóbb kénytelenek lesznek belátni, hogy Dorcas mennyi mindent tett kockára és hagyott el azért, hogy visszatérhessen. Elsőre még figyelmen kívül hagytam az őt érő éles szavakat - ezt is megbántam, hisz látom rajta, mennyire frusztrált -, lévén képes volt megvédeni magát és úgy éreztem, nincs itt az ideje annak, hogy bármibe is beleavatkozzak. De jaj azoknak, akik másodjára sem térnek észhez! Hiába a hírhedt Tekergők temperamentuma, egy mérges és hűséges barátnőhöz, aki támadni készül, semmi sem fogható. - Dehogyis nem jössz, Dorcas - válaszolom harciasan. - Ha kell, én magam cipellek be a hátamon és lökök félre mindenkit, aki az utamba kerül, de ott leszel. Hidd el, hamarosan belátják majd, hogy tévedtek. - Nem rekeszthetik ki őt a saját közegéből. Megértően bólintok a munkáját illetően, természetesen, nagyon örülnék, ha beavatna kicsit. Bár én magam sosem értettem jobban a bájitaltanhoz, mint az szükséges volt, az első pillanattól fogva kíváncsivá tett a tevékenysége. Ha csak fele annyit segít, amennyit jósolt, máris sokkal előrébb jutnánk. - Számíthatsz rám. - Nem mondom ki hangosan, a mosolyomban azonban ott bujkál a "mint mindig", elvégre ez már csak így természetes. Sosem voltam egyedül, vagy magányosan a távol töltött évei alatt, mégis úgy érzem, hiányzott, hogy végre igazán törődhessek valakivel. Aki ismer engem, tudja, hogy bárki számíthat rám, ha segítségre, vagy csupán egy baráti csevegésre van szüksége, mivel szinte mindenkivel megtalálom a közös hangot és az első perctől fogva képes vagyok úgy kezelni, mint egy régi, számomra különösen kedves barátot. Viszont nem számít, hányan mozognak otthonosan a társaságomban, a szívemben csak néhány ember foglalhatja el a kiemelkedő helyeket. Soha nem fogok máshoz úgy kötődni, mint hozzájuk, sosem fogok mást az előtérbe helyezni, csakis őket. És más még csak közel sem jár majd hozzá, hogy elnyerje a bizalmamat. Dorcas ezek közé a maréknyi emberek közé tartozik. Továbbra is figyelmesen hallgatom, mialatt megérkezik a kávém. Én magam sem tudom, pontosan hol kezdhetném a kérdezősködést ennyi idő után. - Rendben - tartom fel a kezeimet védekezésképp egy egészen rövid pillanatra, többet nem engedhetek meg a kávém nélkül. - De előbb te jössz. Próbálok jó újságíró lenni és megfelelő témákat találni, de sajnos nekem nincsenek olyan készségeim, mint Skeeternek. Jóízűen felnevetek. Nincs ebben semmi rosszindulat, hiába egy olyan lányról van szó, aki alig órákkal ezelőtt pofozta fel a barátaink egyikét. Sosem vetemednék olyasmire, hogy kibeszéljek bárkit is, főként nem Ritát, akinek hálával tartozom. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ne lennék ideges, de mind Doe, mind magam miatt igyekszem megfeledkezni az indulataimról. Jelenleg ennek van a legkisebb jelentősége. - Ezek szerint nem tervezted úgy, hogy maradsz. - Inkább kijelentés ez, mint kérdés, mert az eddigi szavaiból ítélve... Talán némi neheztelés is vegyül a hangomba, amiért újra magamra hagy majd, pedig Merlinre esküszöm, megérteném a döntését. Én is késlekedés nélkül futnék vissza a családomhoz, ha módomban állna. Ha még lenne. - Mesélj Gabrielről. Ha jól emlékszem, így hívják a jegyesét.
Kezdőlap 
by Mayra Rosier Hétf. Május 29, 2017 4:37 pm
