You've given me more than I can return - Dorcas & Remus

Dorcas & Remus

Take my hand tonight, Let's not think about tomorrow

Csendben pakolom egymásra a könyvtáros előtti kissé kopottas, tömörfa asztalra a kiválasztott könyveket. Ő villám gyorsan könyveli el, hogy miket is akarok kikölcsönözni. Már most érzem, hogy hosszú hétvégém lesz, és rengeteg információn kell átrágnom magam. Jelenleg piszok fáradtnak érzem magam ahhoz, hogy ebbe egyáltalán belegondoljak. Miután az utolsó könyv is felírásra került, én egy levitációs bűbájt morgok az orrom alatt és a toronyba rendezett példányokra pöccintek. Azok vezényszóra felemelkednek, majd elindulok velük a kijárat felé. Ujjaim a hűvös rézkilincsre fonódnak, lökök egyet az ajtón, majd az nyikorogva kitárul előttem. Elindulok a klubhelyiség felé a kihalt folyosón. Az árnyékom kísérteties táncot jár a gyertyafényeknek köszönhetően. Lábaimat halkan emelem meg, mégis szinte minden egyes lépésem visszhangzik a vaskos kőfalak között. Egy lélek sem jár már erre, amitől kissé meglepődök. Igaz, elég késő van már, de hétvégére való tekintettel ilyen tájban elég nagy forgalom szokott lenni a folyosókon, hogy mindenki időben visszaérjen a hálókörletébe. Nem mintha hiányolnám a tömeget. Egy halom könyvvel felpakolva kifejezetten örülök annak, hogy az égvilágon senki sem fut el mellettem.
Óvatlanul fordulok be a következő elágazásnál, aminek az lesz a következménye, hogy a vállam, egy keskeny, vékony vállnak ütközik. A jobb tenyeremben lévő pálcám kiesik a kezemből, így elveszítem a kontrollt a lebegtetett könyvek felett, amik megadják magukat a gravitáció csábító vonzásának. Kezem reflex szerűen kap a váll után aminek neki koccantam, majd meglepetten pillantok rá a rozsdabarna hajú, smaragd szemű lányra. Úgy kapom el róla a tenyeremet, mintha parázsló, égető tűzhöz értem volna. Zavartan mérem fel, hogy megsérült e. - Áhh Dorcas, hova ilyen sietősen? - kíváncsiskodok finoman, és próbálom elterelni a figyelmet, az előző zavaros reakciómtól. A padlóra pillantok, majd csak akkor tudatosul bennem, hogy a felépített könyv tornyom, most egy átláthatatlan kupacba tömörült össze. Felsóhajtok, majd lehajolok, hogy újra felépítsem. - Örülök, hogy összefutottunk, találtam egy nagyon jó könyvet, szerintem téged is érdekelne. - Kiemelek egy példányt a halomból, ami bájitalokról szól. Nagyon jól tudom, hogy a lánynak jó érzéke van ehhez a tantárgyhoz, és szeretek vele erről beszélgetni.

Thank you ♥

I’d trade all my tomorrows

Remus | 613 szó | <3

Amióta megtudtam, hogy… még gondolatban sem tudom, ki merjem e mondani. Szóval amióta megtudtam AZT, teljesen össze vagyok zavarodva. Mégis mit lehet ilyesmiről gondolni? Mármint… De tényleg, hogy lehet ezt feldolgozni? Hogy lehet rá reagálni? Nem tudok figyelni se az órákon, se a barátaim társaságában, se sehol, mert nem találom a választ a kérdéseimre. Meg igazából a kérdéseket se tudom pontosan megfogalmazni és senkivel se tudom megbeszélni. Emnek se mondhatom el, mert… eleve nem is az én dolgom, csak voltam olyan buta, hogy belefolytam, meg amúgy se olyan dolog, amit az ember elkürtölhet. Az se tudom, ki tudja még… Mármint a tekergők… Ők szerintem tuti tudják. Meg ez tényleg nagyon sok mindenre ad magyarázatot. Sokszor nézett ki betegnek, aggódtam is érte eleget, de ráfogta fáradtságra, sok tanulásra, vagy épp valami másra. Ez csak… amiket eddig tudtam róluk… ha azt most megpróbálom összevetni vele… Nem, nem fér a fejembe, egyszerűen nem tudom összerakni.
Arra jutok, hogy ez valami olyan, amin sokkal többet és nyugodt helyen kell majd gondolkodnom, de addig is minden bizonnyal senki se tudhatja meg, hogy tudom. Sejteni se sejthetik. Ő maga sem. Egy picit kerülöm azóta, mármint nem direkt… illetve de, nyilván direkt, ha ezt ki tudom fejteni, hogy kerülöm, de nem azért mert bajom lenne vele, mert nincs, csak hát… hát én magam se tudom, ezt most így fel kell fognom és megemésztenem. Senki se hibáztathat ezért és kész! Két napja találtam egy cikket és már pattantam is fel, hogy megmutassam neki, mert tudtam imádná, aztán csak megtorpantam és visszaültem és… nem vitt rá a lélek. Pedig ő nem lett más, mármint eddig is az volt, mielőtt megtudtam volna. Gondolom. Próbálok visszaemlékezni, hogy volt e valamikor, amikor megváltozott, amikor történhetett az eset, de egyszerűen ő mindig is ilyen volt, mióta csak ismerem. Mármint úgy ilyen, hogy csak annyira változott, mint ami normális. Felnőttünk. Már amennyire. Oké Dorcas, most szépen foglalkozz valami mással, mert meg fogsz kattanni, azt se tudod, miket gondolsz.
Hirtelen pislantok fel, s veszem észre, hogy eltévedtem. Illetve, hogy nem ott vagyok, amerre menni akartam. Gratulálok magamnak, a nagy kavar közepette teljesen rossz irányba mentem. Gyorsan hátraarcot hirdetek, majd felgyorsított léptekkel indulok el a másik irányba, de a gondolataim megint teljesen másfelé veszik az útjukat, s egészen addig nem is torpanok meg – se fizikailag, se gondolkodásban -, míg hirtelen össze nem ütközök valakivel. Az egyensúlyom nem veszítem el, de rendesen meglep a dolog, le is csúszik a táska a vállamról, s ahogy felkapom a tekintetem a hozzám nagyon közel álló Remusra, hirtelen még a lélegzetem is eláll, s azonnal bevillan mindaz, amit láttam. A vér kifut az arcomból, s szinte abban a pillanatban, hogy ő elkapja rólam a kezét, én egyet hátrálok, de ő már beszélni is kezd hozzám. - Áhh Remus… én öhm… csak elbambultam, sajnálom… – mondom eszméletlenül zavartan, de mikor meglátom, hogy leguggol, hogy összerakosgassa a könyveit, csak a másik irányba pillantok. Talán most… le kéne gyorsan lépnem… Tétován meg is mozdul a lábam, de végül képtelen vagyok rá. Ő Remus! Remus és kész! Oda guggolok mellé, hogy segítsek összeszedegetni a könyveket, de nem nézek rá. Dorcas, koncentrálj! - Könyvet? Miről? – kérdezek vissza, de ahogy gyorsan próbálom pakolni a kupacot a kezem összeér az övével, mire automatikusan megmozdulok, s ezzel sikeresen ledöntöm az összes könyvet, amit eddig már visszapakoltunk. - Én… sajnálom Remus, kicsit szétszórt vagyok ma… – mondom nagyon zavartan. Mégis mi a fenét csinálok? Úgy viselkedek mint egy eszelős. Szégyellem magam, borzalmasan, legszívesebben elásnám magam mindezért. Remusra pillantok, majd csak lassan kifújom a levegőt. Ő Remus, az egyik legjobb barátom és… egy csodálatos fiú. Ezt nem szabad egyetlen pillanatra se elfelejtenem. Nem akarom őt elveszíteni, szóval meg kellene próbálnom összekaparni magam, de… miért ilyen nehéz?

for just one yesterday

Dorcas & Remus

Take my hand tonight, Let's not think about tomorrow

Kissé kábának érzem az elmémet, amit a sok olvasásnak tudok be. Szabad kezemmel kicsit megdörzsölöm a szememet, hátha elüldözöm a ránehezedő fáradtságot, amitől laposakat pislogok. Ennek még nem szabadna bekövetkeznie, mert elég sok mindent szerettem volna a szobámban csinálni. Nem hiába válogattam ki ennyi könyvet. A tanulnivalóból, ahelyett hogy kevesebb lenne, mindig odajutok, hogy már megint találtam valami újdonságot, amit még nem fejeztem be. Nem mintha bánnám. Addig sem máson töröm a fejemet. Ez legalább biztosan eltereli minden negatív gondolatról a figyelmemet és csak annak marad hely, amit a tanárok követelnek tőlem.
A bágyadtság számlájára írom, hogy nem koncentrálok kellőképpen az útra. Csak akkor térek igazán magamhoz, mikor valakivel összeütközök. Meglepetten kapom oda a fejemet. Aztán csak eljut a tudatomig is, hogy mi történt. Rögtön kezdem korrigálni a hibáimat. Utálok esetlennek tűnni, és a jelen helyzet sem jellemez másként. Az apró termetű lányra pillantok, akin látszanak a zavartság jelei. - Ah, ne is törődj vele. - Legyintek, majd egy apró mosoly jelenik meg az arcomon. Leguggolok, hogy összeszedjem a könyveket, ekkor jut eszembe, hogy van egy példány a kupacban, amit kifejezetten neki szerettem volna megmutatni. - Kettőt találhatsz. - mondom mindezt játékosan. Választ természetesen nem várok tőle. - Bájitalokhoz kapcsolódó gyógynövényhatározó. - Ha valamihez, akkor a kotyvasztáshoz nagyon jól ért a lány. Közben folytatom tovább a pakolást, hogy megtaláljam azt a bizonyos könyvet. Dorcas is segít benne, ám egy pillanatra az ő keze, az enyémhez ér. Ettől úgy reagál, mintha megráztam volna, és az eddig felpakolt halom, újra kártyavárként dől össze. Szemöldököm a homlokom közepére ugrik, és kérdőn pillantok rá. Magyarázkodni kezd, amire csak legyintek, de az arcáról egy pillanatra sem veszem le a szemem. Végig szalad a frusztrált vonásain. Láthatóan nincs minden rendben és a szétszórt szóra még inkább meglepődök. - Biztos csak ennyi? Elkísérjelek a gyengélkedőre? Ott biztos tudnak segíteni. - Finoman jegyzem meg mind ezt. Nem tartom jó ötletnek egyedül tovább engedni őt a kastélyba. Még a végén valami baja esik. Rossz érzés lesz úrrá rajtam, ahogy figyelem a nyugtalanságát. Nem sűrűn, mi több talán még sosem láttam ennyire feszélyezettnek. - Nagyon sápadtnak tűnsz, lehet tényleg nem ártana neked egy nyugtató bájital.- Lépek felé egyet, miután villám gyorsan összerendeztem a könyveket. Továbbra is aggódva fürkészem a vonásait, hátha a választ is megpillantom ott, de semmi jel nem utal arra, hogy mégis mi történhetett. - Bármiben szívesen segítek. - Kezemet felé nyújtom, hogy nyugtatásként a vállára tegyem.

Thank you ♥

I’d trade all my tomorrows

Remus | 455 szó | <3

Mikor Remus izgatottan mesélni kezdi, hogy milyen bájitalos könyvet talált, egy pillanatra összeszorul a gyomrom és hányingerem lesz saját magamtól. Most nézz rá, ahogy így lelkesedik és rám gondol még a könyvtárazás közben is. Borzalmasan érzem magam, ami vegyül azzal a fura érzéssel, amit akkor szoktam tapasztalni, ha Remus ilyeneket csinál. Ha jelét adja, hogy gondolt rám. Lehet, tényleg beteg vagyok, vagy valami. - Ne, tényleg? Vannak benne ázsiai gyógynövények? Azt hallottam nekik nagyon fejlett a tudásuk ilyen téren! Nagyon szeretnék egyszer eljutni oda, hogy tanuljak tőlük! – mondom egy pillanatra én is fellelkesedve, de aztán mikor hozzám ér és leborítom a kupacot, s újra előtérbe furakodnak a rossz érzések és gondolatok, a lelkesedésem azonnal letörik és ismét azt érzem, le kéne lépnem. Nagyon nem lesz ez így jó. - Kedves tőlük, de biztosan nem tudnak segíteni… mármint azért, mert nincs min. Nem vagyok beteg. – próbálom korrigálni magam, de a tekintete szinte a vesémig lát és nem hogy erőt merítenék, hogy összekapjam magam és az a lány legyek, aki mindig is lenni szoktam, csak egyre inkább kezdem elveszíteni önmagam. Inkább felegyenesedek, hogy rá hagyjam a pakolást, úgy látszik, jobb lesz neki nélkülem, mert a végén még megint borítanék, inkább csak újra a vállamra veszem a táskámat, s a pántját markolászva nézelődök mindenfelé, hátha valamivel ki tudok menekülni a kellemetlen szituációból, de egyértelműen erre esélyem sincsen. - Nem, nem kell aggódnod, csak keveset alszom mostanában, meg sokat tanulok és ennyi az egész. Remekül vagyok! – folytatom a magyarázkodást, de ahogy közeledik, csak jobban összehúzom magam, s oldalra nézek. - Melyik az a könyv? Belenézhetek? – próbálom visszaterelni a témát, miközben a pulzusom megemelkedik, s kezdem érezni, hogy lassan eluralkodik a rajtam a pánik a tehetetlenség miatt, amit a belsőmet mardosó kételyek, kérdések, felvetések okoznak. „Havonta egyszer azonban átalakulnak vérengző, négylábú bestiává, mely híján van minden emberi érzésnek.” Mint valami borzalmas dal, úgy kezd el zúgni a fejemben az, amiket megtanultam legendás lények gondozása órára. „M. M. osztály: XXXXX” Tehát nagyon veszélyes. Remus az egyik legjobb barátom és több is annál. A fiú, akinek a társaságában repül az idő és akitől olyan gondolataim támadnak néha, amiknek nem szabadna. „A vérfarkas abban különbözik a legendás lények túlnyomó többségétől, hogy kifejezetten az emberre vadászik.” Az emberre. Ártatlan emberekre. Az utolsó mondatát már nem is hallom annyira búra alá zárnak a gondolataim, s azt is csak szemem sarkából látom, hogy megmozdul, majd mikor keze közeledni kezd felém, úgy megijedek – „kifejezetten az emberre vadászik” -, hogy kisebbet sikkantva hátra ugrok, szívem a torkomban dobog, s végképp minden vér kiszökik az arcomból, lüktet a fejem és azt se tudom hol vagyok. Körülbelül három másodpercig, majd szám elé kapom a kezem és hatalmasra tágult szemekkel nézek Remusra. Én… mégis mit művelek? Fé… félek tőle? Ez nevetséges!

for just one yesterday

Dorcas & Remus

Take my hand tonight, Let's not think about tomorrow

Sebes tempóban egymásra helyezem a szétterülő könyveket, amiket Dorcas a nagy kapkodása miatt újra ledöntött a kezével. Próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy esetleg miattam ilyen zavart, elvégre napok óta nem találkoztunk. Mégis milyen indokot adhattam volna neki erre? Ez mind csak a te megszokott reakciód Remus. Ösztönösen reagálsz mindig így. Te nem csináltál semmit... ugye? Nem, bizony nem. Kiemelem a gyógynövényhatározót a már rendben lévő könyvhegyből. Kifújom a levegőt és a zöld szemű boszorkányra pillantok, de mikor meglátom a vonásaiba szinte beleivódott zavartságot, kissé összeszorul a gyomrom. - Nos, pontosan nem tudom milyen hasznos gyógynövények vannak benne, de országokra bontva elemzi őket. - Én igazán próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy valami nem stimmel. Nem igazán vagyok otthon az emberek közötti kapcsolatokban, mi több magamból kiindulva ennél borzalmasabb nem is lehetnék ebben a témában. Ha Ágas nem kezd el velem társalogni, akkor valószínűleg a roxforti éveim is olyan unalmasan teltek volna, mint ahogy a gyerekorom is elszállt. Azonban most nagyon is érzem, hogy valami nem stimmel. Nem szeretek erősködni, de mikor Dorcas azt mondja, hogy bizony neki nincsen semmi baja, a szemöldököm kissé magasra ível a homlokomon. Tudom, hogy valamit titkol, pontosabban valamiről nem szeretne beszélni, de úgy érzem, hogy segítenem kell neki. Az, ami vele történhetett látszólag nagyon megviselte, elvégre nem arról híres, hogy ennyire szétszórt legyen. - Nekem nem úgy tűnik, hogy minden rendben lenne. - Egyik lábamról a másikra helyezem a súlyomat, és továbbra is gyanakodva méregetem. Következő kérdése kicsit kizökkent a nagy méricskélésből. El is felejtettem, hogy a kezembe vettem az előbb beszélt könyvet. Talán kicsit meg is nyomorgattam a sok gondolkodásban. - Jaj, persze. Tessék, bocsánat kiment a fejemből. - Átnyújtom neki a határozót. Ám még sem vagyok képes túltenni magam azon, hogy valami történt a lánnyal. Ott ül a vállalom a kíváncsiság apró manója, aki megállás nélkül suttog a fülembe, és egy pillanatra sem akarja abba hagyni azt. Nagyon szeretném tudni, hogy mégis mi lelte, mi az, ami ennyire zavarta. Bár próbálom tiszteletben tartani, hogy ez lehet valami családi dolog is, mégis ott lappang bennem, hogy mi van ha mégsem? Őszintén szeretném, legalább egy picit is megnyugtatni, ezért merek tenni felé egy lépést, hátha az unszolásom megteszi a hatását, és elkísérhetem a gyengélkedőre. Azonban, ahogy felemelem a kezemet, és felé nyújtom, olyan reakciót vált ki belőle, amitől én úgy kapom vissza a kezemet, mintha forró kátrányba nyúltam volna. Mellkasom elé szorítom a csuklóm, és gurkó méretűre dülledt szemekkel pillantok rá. - Komolyan Dorcas, mégis mi a fene történt veled? - Észre sem veszem, hogy csúnya beszédre vetemedtem, ami nem igazán szokásom. Emellett ijedtem még a hangomat is picit felemeltem. - Bántott valaki? Ki volt az? - Leengedem a kezemet, de egy pillanatra sem veszem le az íriszeimet a lányról. Fogalmam sincs mi történhetett, mi az oka annak, hogy így reagál a jelenlétemre. A gondolataim veszettül cikáznak, hogy megtaláljam a megoldást, de az valahogy nem szeretne előjönni.

Thank you ♥

A könyv alap esetben borzalmasan felvillanyozna és biztosan már lázasan forgatnám, ha nem lenne tele a fejem mindennel. Nagyon dekoncentrált vagyok és cseppet se megy az a jókedv, amit máskor Remus jelenléte szokott okozni. - Majd megnézem rendesen, de biztosan sok új dolog van benne. - próbálom lereagálni, de nem tudok teljesen odafigyelni. Nekem ehhez még idő kell. Pláne akkor esek teljesen kétségbe, mikor egyre inkább kérdezget és még erőlteti is a gyengélkedőt. - Nem történt velem semmi. Fáradt vagyok és tele van a fejem, ennyi, ne kombináld túl... - próbálom lezárni a témát, de érzem, hogy egyre mélyebbre csúszok és őt is egyre kevésbé tudom lerázni. A feszültség kezdi teljesen elködösíteni az eszem. - Annyira érdekel ez a könyv, gyorsan neki is akarok állni... - dobom be meddő próbálkozásom, ami azonnal kúdba is fullad, ahogy felém nyúl és én ostobán reagálok rá, de azzal el is veszek teljesen.
- Senki se bántott, én... nem történt semmi, sok a stressz, sokat tanulok. - védekezek tovább egyre inkább hátrálva tőle. - Csak... engedj elmenni, majd beszéljünk máskor én... ne legyél mérges... mármint ne haragudj rám, csak nincs jó napom, talán a hold... mármint hogy nem tudtam mostanában jól aludni... - egyre jobban belezavarodva hátrálok legalább öt lépést, a könyvbe kapaszkodva, de legszívesebben sírva elrohannék. Mégis mit művelek?

// bocsi, majd gépről ráteszem a kódot...

Dorcas & Remus
♥ × 400 × Credit ♥

Nem értem mi történik. Zavartam pislogok Dorcasra. Próbálok rájönni, hogy mi lehet az oka a zavartságának. Még sosem láttam ilyennek, így egyértelmű számomra, hogy valami nem stimmel vele, hiába próbálja leplezni. Hol ezt mondja, hol azt és én igyekszek kibogarászni ezekből a választ, hátha meglelem a viselkedése okát. Figyelem a vonásait, a testtartását, ami feszültséget és zaklatottságot sugall. Az sem nyugtat meg, ahogy az érintésemre reagál, pedig nem emlékszek arra, hogy valaha is bántottam volna. Nem értem mitől ijedt meg, és ez még inkább megpecsételi az én hangulatomat is.
A szavaival cseppet sem segít, mi több csak kíváncsibbá tesz, és tudni szeretném mi történt vele. A válaszai erőtlen próbálkozások, és cseppet sem azt érik el, amit talán ő valójában szeretne. Hagyjam elmenni és ne kérdezzek semmit. De mégis milyen barát az, aki ilyen helyzetben csak egyszerűen ölbe tett kézzel úgy tesz, mintha semmit sem látott volna? Én képtelen vagyok erre, és csak azért is kérdezősködök. Szemöldököm magasra ível, mikor zavarosan kezd el magyarázkodni. Tanulás.. fáradt és hasonló félvállas válaszok. Azonban egy valamin csak megakad az én fülem is. Nem igazán tudom elkerülni a hold felemlítését. Egy pillanat erejéig kiszárad a szám, talán reflexszerűen, tudja a fene. Nem a kedvenc égi jelenségem valljuk be. Azt is tudom, hogy az emberekre is hatással van olykor, nehezebben alszanak tőle. Vonásaim kissé megenyhülnek, de mikor hátrál pár lépést, Dorca édes illata az orromba kúszik. Szemeim pillanatok alatt düllednek nagyra és az ajkaim elnyílnak egymástól.
Csokoládébarna íriszeim az ő zöld csodáiba fúródnak. A legutóbbi átalakuláskor éreztem valami hasonlót, de mindezt álomnak véltem. A kórnak köszönhetően sokszor azt sem tudom mi a valóság, és mi a tudatom kreálmánya. A vér kimegy az arcomból, és pillanatok alatt hófehérré válik. A szívem veszettül kezd el dübörögni a mellkasomban olyan erővel, hogy a hallójáratomban is lüktet. Hirtelen kapok újra a karja felé, mielőtt elszaladna, mert biztos vagyok benne, hogy ha képes lenne rá, megtenné.
- Te tudod, igaz... Meadowes? - Észre sem veszem, hogy a vezetéknevén szólítom. Egyetlen egyértelmű kérdést teszek fel neki. Egyszerre vagyok ijedt és mérges is. Ennek nem lenne szabad megtörténnie. Diákok közül csak három személy tudhatja ezt, és senki más. És az életemet tenném rá, hogy nem ők árultak el. Szemeim veszettül cikáznak az arcán. Ujjaim továbbra is a vékony felkarjára fonódnak, kicsit közelebb húzom magamhoz és egy pillanatra sem engedem el. Addig biztos nem még, meg nem kapom a választ arra, hogy mégis mi a fene folyik itt.

» Dorcas & Remus - We need to talk
» Dorcas & Emmeline
» Lily & Remus
» Remus & James