Happiness can be found even in the darkest of times, if one only remembers to turn on the light.
Légy
te is tekergő!
Minden, ami fontos lehet.
♦ Kérünk mindenkit, mielőtt regisztrál, olvassa el a szabályzatot és lessen be a canon, illetve keresett listába, hátha valaki elnyeri a tetszését. ♦ Amint valaki felszabadul, fel fogjuk tüntetni. ♦ Karakterlap elkészítésére, főleg a canon karaktereknél és a keresetteknél 1 hét áll rendelkezésetekre, majd ha semmi jelzést nem kapunk, a regisztráció törlésre kerül. Ez vonatkozik az elfogadott karakterekre is: 1 hónap inaktivitás után a canonok átvehetővé válnak. Ha valakinek kell idő a lap elkészítéséhez, vagy az íráshoz, az kérem jelezze előre, hogy tudjunk róla! ♦ Varázslény karaktereket nem fogadunk el, csak különleges esetekben! Canon karakterek, vagy engedélyezett keresettek esetében lehetséges, saját nem! Megértéseteket köszönjük!
Tárgy: Amycus & Emmeline Szer. Május 11, 2016 6:49 pm
amycus+emmeline
Ma kétszeresen is történelmet írtam: beálltam a gyerekekhez egy kviddics játék erejéig, ezzel pedig véglegesen legyőztem a tériszonyomat. Mikor legutóbb pályán voltam akkora magasságból zuhantam le a seprűmről, hogy csoda, hogy helyre tudták hozni a sérüléseimet - ennél fogva a mai teljesítményem több, mint tökéletes. Jóllehet beszedtem pár kék-zöld foltot, ami holnapra halálosan fog fájni, de ennek ellenére is megérte. Mostanában valamiért egyre fontosabbnak érzem, hogy jó legyen a kapcsolatunk a diákokkal, pedig épp ez az, amit el kéne kerülnöm. Csupán ideiglenesen jöttem ide tanítani, és ez olyasmi, amin semmiképp sem szeretnék változtatni. Szép és jó dolog, de nem az, amire szükségem van.
Minden esetre szokatlanul kellemesen telik a nap, így már a mai "járőrözés" gondolata sem tudja elvenni a kedvemet. Mielőtt elindulnék, végigmérem magamat a tükörben. Bár jártam már Poppynál, mióta Severus és én egymásra támadtunk, pár karcolás még mindig a bőrömön pihen, mivel nem állt rendelkezésemre annyi idő, hogy mindent eltüntethessünk. Őszintén megvallva nem is bánom; emlékeztet arra, amit aznap megfogadtam. Emlékeztet arra, hogy annyi idő után végre beszéltem vele. ... Erre amúgy nem gondoltam, egyáltalán nem. Veszek egy nagy levegőt, és miután letudtam az utolsó simításokat is, elindulok a megbeszélt helyre. Bár mindössze pár perce lépett érvénybe hivatalosan a takarodóra vonatkozó szabály, már olyan sötét van némelyik folyosón, hogy kénytelen vagyok világítani a pálcámmal.
Sok tanár panaszkodott az éjjeli járőrözés miatt, de én nem tartoztam közéjük. Mindig is könnyebb volt számomra éjszaka fennmaradni, akár hajnalig dolgozni valamin, mint korán felkelni. Így a reggeli óráim mindig sokkal kimerítőbbnek bizonyultak, mint késő este róni a folyosókat rendbontó diákokat keresve. Különösebben nem érdekelt, ki lógott ki ilyenkor a hálókörletéből, ha nagy ritkán rábukkantam egy-egy gyerekre, egyszerűen visszaküldtem őket, és ennyivel le is tudtam a fegyelmezést. Annak idején én is sokat császkáltam ilyenkor, ha nem tudtam aludni, az évek során megtanultam, hogyan juthatok be a könyvtárba takarodó után anélkül, hogy észrevenne valaki. Sosem kaptak el, és azt hiszem, nem is rúgtak volna ki pusztán azért, mert kényelembe helyeztem magam az olvasóteremben és hajnalig bújtam a különféle könyveket. Mégiscsak tolerálhatóbb kihágás volt ez, mint amikor mások bulit rendeztek a Rengeteg mellett vagy a Szükség Szobájában... Az már más kérdés, hogy néha még azokon is megfordultam. Egyszóval elég lazán kezeltem ezt az ügyeletet. Pár perccel a saját turnusom kezdete előtt elindultam a szobámból, csupán a pálcámat vittem magammal. Nem néztem meg előzőleg a beosztást, így nem tudtam kivel leszek párban - csak azzal voltam tisztában, hogy nem Alectóval. Sokszor kerültünk össze az ügyeletek alatt, ezek valamivel szórakoztatóbbak voltak a többi alkalomnál. Persze bárkivel megtaláltam a közös hangot, ha akartam. Még Trelawney-vel is el tudtam beszélgetni, habár mindig is meg mertem volna esküdni rá, hogy az a nő értelmi fogyatékos. Minden alkalommal borzasztóan felidegesített, akárhányszor szóba kellett állnom vele, még jó, hogy nem fogta fel az ironikus válaszaimat... Amint bekanyarodtam a folyosóra, ahol találkozni szoktak az ügyeletes tanárok, megpillantottam a közeledő Emmeline-t. Szinte már megkönnyebbülten lélegeztem fel, amikor megláttam, Alecto után egyértelműen a legjobb társ volt erre a feladatra. Jó kapcsolatot ápoltunk és még csak törnöm sem kellett magamat azért, hogy legyen miről beszélgetnünk. - Nincs is szebb a kollektív szenvedésnél - mosolyodtam el, mikor összetalálkoztunk félúton. - Majd tartjuk egymásban a lelket, amíg jön a váltás. Féltem, hogy megint Sybillt fogom ki... De szerencsére nem.
Annak ellenére, hogy Amycus mardekáros volt, mindig is jó kapcsolatot ápoltunk egymással - ez azóta sem változott. Ő és Alecto azok közé a kollégáim közé tartozik, akikkel mindig szívesen beszélgetek, és igen, az ilyesmi nagy előnyt jelent, ha még az egyébként szabad estémet is a munkám tölti ki. Ha van valami, amit feleslegesnek tartok, az az éjjeli ügyelet. Nagyobb szabályszegések is léteznek annál, minthogy valaki takarodó után kint kószál, ezen kívül hiába járjuk végig az összes folyosót: a kicsiknek eszébe se jut, hogy kimerészkedjenek, a nagyobbak pedig profitálnak abból, hogy ússzák meg az ilyen piti dolgokat. Pár év alatt legfeljebb hat gyereket, ha elkaptunk, az elhanyagolható, apró büntetések pedig szintén azt sugallják, hogy senki sem veszi komolyan ezt az egészet. A kötelességtudatom és a Dumbledore iránti tiszteletem az egyetlen, ami megakadályoz abban, hogy lepasszoljam valahogy ezt a feladatot. Arról nem is beszélve, hogy még mindig jobb társaságban lenni, mint egyedül ülni a szobámban. Nos, nem. Valójában nincs jobb dolgom, egyszerűen csak zavar, ha valami ésszerűtlen dolgot kell tennem, az oktatásban pedig túlságosan sokszor fordul elő ilyesmi.
Amycust meglátva azonnal elmosolyodok, majd megszokottan indulok tovább a lépcsők felé, hogy a többi folyosót is átvizsgálhassuk. - Nem értem, miért: Sybill tipikusan az a nő, aki minden egyes alkalommal megőrjít egy kicsit - nevetek fel halkan. Nincs ebben semmi rosszindulat, a többiekkel ellentétben kedvelem Trelawneyt, éppen csak a hideg ráz ki, mikor túlságosan elragadtatja magát. Ezen kívül szeretek olyan tanárokkal beszélgetni, akiknek az életüket jelenti a hivatásuk, elvégre rengeteget tanulhatok tőlük addig, amíg magam mögött nem hagyom a Roxfortot. - Hogy vagy?
Kezdőlap 
by Mayra Rosier Hétf. Május 29, 2017 4:37 pm
Sok tanár panaszkodott az éjjeli járőrözés miatt, de én nem tartoztam közéjük. Mindig is könnyebb volt számomra éjszaka fennmaradni, akár hajnalig dolgozni valamin, mint korán felkelni. Így a reggeli óráim mindig sokkal kimerítőbbnek bizonyultak, mint késő este róni a folyosókat rendbontó diákokat keresve. Különösebben nem érdekelt, ki lógott ki ilyenkor a hálókörletéből, ha nagy ritkán rábukkantam egy-egy gyerekre, egyszerűen visszaküldtem őket, és ennyivel le is tudtam a fegyelmezést. Annak idején én is sokat császkáltam ilyenkor, ha nem tudtam aludni, az évek során megtanultam, hogyan juthatok be a könyvtárba takarodó után anélkül, hogy észrevenne valaki. Sosem kaptak el, és azt hiszem, nem is rúgtak volna ki pusztán azért, mert kényelembe helyeztem magam az olvasóteremben és hajnalig bújtam a különféle könyveket. Mégiscsak tolerálhatóbb kihágás volt ez, mint amikor mások bulit rendeztek a Rengeteg mellett vagy a Szükség Szobájában... Az már más kérdés, hogy néha még azokon is megfordultam.