Happiness can be found even in the darkest of times, if one only remembers to turn on the light.
Légy
te is tekergő!
Minden, ami fontos lehet.
♦ Kérünk mindenkit, mielőtt regisztrál, olvassa el a szabályzatot és lessen be a canon, illetve keresett listába, hátha valaki elnyeri a tetszését. ♦ Amint valaki felszabadul, fel fogjuk tüntetni. ♦ Karakterlap elkészítésére, főleg a canon karaktereknél és a keresetteknél 1 hét áll rendelkezésetekre, majd ha semmi jelzést nem kapunk, a regisztráció törlésre kerül. Ez vonatkozik az elfogadott karakterekre is: 1 hónap inaktivitás után a canonok átvehetővé válnak. Ha valakinek kell idő a lap elkészítéséhez, vagy az íráshoz, az kérem jelezze előre, hogy tudjunk róla! ♦ Varázslény karaktereket nem fogadunk el, csak különleges esetekben! Canon karakterek, vagy engedélyezett keresettek esetében lehetséges, saját nem! Megértéseteket köszönjük!
Tennem kell valamit azért, hogy halálom után odanyomtassák azt a két betűt a nevem elé - St. Louis. Vagy még életemben lovaggá üttethetném magam... Szívesen beszámolnék a királynőnek a hőstetteimről, még ha a hazáért nem is sokat tettem. Főleg, hogy nem ez a hazám. Mekkora vicc! És az igazság az, hogy még most sem vagyok teljesen önzetlen. Bár nem hiszem, hogy ez meglepő, de jobb, ha mindenki tudja, hogy én is tisztában vagyok vele. Azért ajánlottam fel Markomnak a szolgálataimat, mert jó barát vagyok ÉS mert mindig jól jön a kifogás. Ha az ember... barátkozna. Azt nem mondhatom, hogy ismerkedne, mert azon a fázison már túl vagyunk. És nem is ment rosszul, kössz a kérdést. Mémi. Így hívom. Persze, ő nem tudja, sosem mondtam neki. Talán egyszer részegen. Még a suliban. Alattunk járt, kettővel, talán, annyira nem fontos, egy közös baráton keresztül ismertem a nevét. A rendes nevét, úgy értem. Belebotlani mondhatni véletlen volt, de nem sült el rosszul. Ja, tudom, a becenév érdekesebb a megismerkedésünk csodálatos történeténél, pedig... hmm. Hmm Amy, azaz Mémi. Könnyű. Nem mondom, hogy teljesen százas a csaj, mert például a gyógynövények... mi lehetne náluk unalmasabb? Mégis szereti. Nekem pedig éppen szükségem van rá. Meg egyébként sem szeretem, ha valaki százas - túl tökéletesen elég unalmas lehet az élet. Na de a növénykék miatt éppen van kifogásom felkeresni. Emberi időben. Nem véletlenül összefutni. Bár nem hívtam fel, a címére még emlékszem. Legalábbis ezt mondogatom magamnak, amikor már a második ajtóból is kitessékelnek. Rosszul alakul ez a nap. Pedig felhőtlen, a legjobb barátom él, nincs munkám... Hogy lehetne még mesésebb? Bár elég hőség van itteni éghajlathoz képest, ezt módomban állt kiküszöbölni egy rövidebb nadrággal és ujjatlan felsővel. Az elején jó kis brit zászlóval. Néha eljátszom a turistát, akkora baj ez? Szóval, már csak egy valami hiányzik a mesés naphoz. Remélem, harmadik próbálkozásra szerencsém lesz és Bones lesz, aki ajtót nyit. Abban szerencsére nem kételkedem, hogy be fog engedni, bár a klíma jól jönne.
Újra és újra végignézek magamon a tükörben, mintha nem láttam volna elsőre is, hogy minden rendben van. Nem áll felfelé egyetlen hajszálam sem, nincs kekszdarabka az ajkamon, se fogkrém az államon. Az nem számít, hogy a szemhéjfestékem kissé elkenődött, mert úgysem lesz jobb. A fiúk pedig egyébként sem értenek hozzá. - Mi az a szürke folt az orrodon, hopp por? - kérdezi Jonathan őszinte kíváncsisággal a hangjában, mire égnek emelem a tekintetemet. Legalább megvan, mit mondok majd. Ügyelve rá, hogy ne gyűrődjön fel a szoknyám, helyet foglalok a kanapén közvetlenül szemfüles mellett. Kócos haja a világ minden egyes pontja felé nyújtózkodik kicsit, kezében egy ősrégi western könyvet tart, amiből időnként felpillant, hogy ellenőrizze, itt vagyok-e még. Egyértelműen nem hatja meg, hogy a majdnem-vőlegényem perceken belül megérkezik. - Legalább egy pólót felvehetnél. Úgy ücsörögsz itt alsógatyában, mint mugli alkoholista a tévé előtt. - Ezt néhány filmben láttam. Az egyetlen különbség, hogy Jonah nem kopaszodik és nincs sörhasa... legalábbis egyenlőre. Ezúttal ő forgatja a szemeit, pedig biztos vagyok benne, hogy nem figyelt rám az imént. Épp szóra nyitnám a szám, mikor felhangzik a várva várt kopogás. Késlekedés nélkül felpattanok, ajtót és széles mosolyt nyitva, ami azonban ugyanolyan hamar eltűnik, mint ahogyan jött. - Téves. - És rácsapom az ajtót. Két lépést teszek, mikor végre tudatosul bennem, kit láttam az imént. Pár pillanatig szemöldök ráncolva ácsorgok, nem értem a helyzetet, végül résnyire nyitom a bejáratot, hogy ezúttal tüzetesen végigmérjem. - Louis? Mit keresel itt? - kérdezem elkerekedett szemekkel. Nem mintha nem örülnék neki, egyszerűen csak ilyen a modorom.
Kifejezetten jó kedvem van, amíg a orromra nem csapja az ajtót. Most komolyan? Jövök, segítségre szorulok, de közben sem lennék unalmas társaság, sőt, még meggyőzőnek ígérkező... valamit is hoztam, hogy tutira benne legyen a mókában, erre éppen csak meglát és rám csapja az ajtót?! Mi az, hogy téves? Talán valaki mást vár és most lehangoltam a napját? Láttam ám azt a mosolyt, láttam eltűnni is. Bezzeg én itt vigyorgok, mint valami hülye, mikor ő a könyvkukac! Másodjára óvatosabban nyílik az ajtó és szinte csak kikukucskál a kicsi lány. Nem tudom, vagyok-e ennyire ijesztő. Kicsit széttárom a karjaimat, hogy jól megnézhessen, ha igény van rá, körbe is fordulok. - Teljes valómban. - De ne örüljön ennyire. Imádom, hogy így elragadtatja magát, de nem kell, Amy, csak én vagyok, nehogy rám vesd magad. - Azt hittem, már megfeledkeztél a nevemről - legyintek, de azért megkönnyebbültem. - Azért jöttem, hogy megszöktesselek. Vagy elraboljalak. Attól függ, mutatsz e hajlandóságot velem jönni. - Angyali mosolyt is kap mellé. - Vagy be is jöhetek, ha várunk valakit. - Hacsak nem akarja, hogy megszöktessem előle. - Csak szükségem lenne rád egy kicsit. - Ó igen, így kell a jó szívére hatni, nem utasíthat vissza. Léccilécci.
Mikor széttárja a karjait, megszokásból kört írok e az ujjammal a levegőben, jelezve, hogy csináljon egy fordulatot. Mintha csak ruhát próbálni kísértem volna. Kár, hogy nem lehet - vagyis, ebben a helyzetben nem lenne előnyös - lelassítani a folyamatot, úgy mindent megfelelően ellenőrizhetnék kellő közelségből. Színpadiasan rázom a fejemet, majd eleresztek egy sóhajt és kitárom az ajtómat... hogy kiléphessek a lakásból, és becsukhassam magam mögött. Lezser mozdulattal dőlök a sima fának, ugyanilyen stílusban hallgatom, amint beszámol a terveiről. Szüksége van rám? Újabb sóhaj hagyja el az ajkaimat - mindennek vége. Sajnálatos módon pontosan tudja, mit kell ahhoz mondania, hogy ne legyen szívem visszautasítani. - Ami azt illeti, a vőlegényemet várom. - Jelentőségteljesen simítok végig a ruhámon. - Lekéstél. Valójában soha nem történt köztünk olyasmi, de meglehetősen sokszor álltunk közel ahhoz, hogy történjen. Bevallom, egy időben kedveltem is, szóval a hangomban lévő sértettség egészen minimális része valódi, csakhogy nem ismer annyira, hogy ezt kihallja belőle. Nem vettem a szívemre semmit, ha pedig így lett volna, már túlestem volna a régi sérelmeimen. Egyszerűen csak nem hagyhatom ki, hogy ne menjek az idegeire azzal, hogy újból becsukom előtte az ajtómat. És kikiabálok. - Gyere be! És ajánlom, hogy gyors legyél!
Készséges vagyok és megfordulok neki. Hadd élvezze csak ki, nem kapkodok. Tudom, hogy nincs oka panaszra, ha rólam van szó, úgyhogy nem szégyenlősködöm. Tudom, hogy neki sincsenek ilyen gátjai, így nem fog ennyitől zavarba sem jönni. Sőt, kitáncol az ajtón, így én is megcsodálhatom. Ha egy divathoz abszolút nem értő laikus szemével nézem is, eléggé csinos. Talán éppen megzavartam valamit, azért nem akar beengedni? Mindenféle lehetőségre felkészülve adom elő a dumám, valami csak megragadja majd a buksiját. - Miii?! - Hördülök fel őszintén. Úgy értem, persze, meglep. És persze, hogy nem tetszik. Ilyen fiatal virágszálak letépni az ember orra elől! Na és pont őt! Jogos a megdöbbenésem. - Ne! Nem teheted ezt velem! - A szívemhez kapok, mintha csak most törné össze, de tudom, hogy a vigyorom mindig elveszi a hitelességem. - Ha ezt tudom... - Sóhajtok. - Biztosan nem rabolhatlak el előle? Nem tudom, mit csinálok rosszul, hogy másodjára is az orromra vágja az ajtót. Nyilván nem vagyok elég gyors, fogó sem voltam soha. Bár a hangja - na, az azért megnyugtatja azt egómat, hogy csak szórakozni szeret velem. - Erre még sosem volt panasz - nevetve lépek be, azaz engedem be magamat, mikor újra vicceskedni próbál velem, aztán már indulandusz is. Beljebb beljebb, kis barátném. - Csá! - Lépek oda a kanapén tápászkodó sráchoz anélkül, hogy Amynek egy szót is kellene szólnia. - A vőlegény - nyújtom a kezem bemutatkozáshoz. Nem rémlik, hogy találkoztunk volna, ettől függetlenül persze megtörténhetett. Talán ő is alattunk járt. Annyira nem figyelek oda. - Nos, édibogyó - fordulok a nevezett felé. - Van nálam egy lista, csupaaa olyan gyógynövény kellene, amit imádsz. Legalábbis remélem, hogy tudsz nekem segíteni vele, mert én egy kicsit sem jegyeztem meg róluk. Márpedig fontos lenne. Egy barátomnak. - Hasznos infók? Pipa. Elbűvölő mosoly? Pipa. És ehhez még MasterCard sem kellett. - Ez pediiig... - Kis zsák lóg az oldalamon, tértágított, így könnyűszerrel nyúlok bele könyékig, hogy aztán kicibáljak belőle egy dobozzal a kedvenc kekszéből. A Mézesfalásig mentem érte. - ...biztatásul és hálán jeléül önzetlenségedért. - Amikor azt mondtam, nem figyeltem, úgy értettem, nem mindenkire figyeltem oda. A kivételeket eléggé megkedveltem.
Figyelmen kívül hagyva a színészkedését becsukom előtte az ajtót - ismét -, hogy aztán beinvitálhassam. Amíg helyet foglal, mert ebben nem kételkedem, én a konyhába libbenek, hogy felmérjem a terepet. - Melyik a kedvenc söröd?- kérdezem a kellő hangerővel, mire Jonathan megütközve pillant fel rám a könyvéből. Ő nem kedveli túlzottan az alkoholt, a nagyobb összejöveteleket és ünnepeket leszámítva sosem iszik, és akkor is megvárja az estét. Azzal pedig mindenki tisztában van, hogy a vőlegényemhez nem szólok ennyire félvárról, pláne nem kiabálom ki, hogy iszik bármit is. Ugyan nem látom az arcát, mikor megpillantja Louist, tökéletesen el tudom képzelni a döbbenetét, főleg, mikor a vőlegényemként mutatkozik be. - Amelia? - szólít meg már-már számonkérően, abban a pillanatban, hogy megjelenek a kamu vőlegényem italával. Vagy egy méterről dobom oda neki, mielőtt válaszolnék a bátyám kérdésére. - Ő itt Louis, az egyik volt mardekáros évfolyamtársad, J - biccentek felé. - Ő pedig a hollós bátyám, Jonathan. Amint túl vagyunk a romantikus rátaláláson, intek a potyavendégünknek, hogy jöjjön utánam, majd meg sem állok a szobámig. Bár van egy kanapém is, inkább az ágyamra huppanok le, mivel tegnap... Mindegy, inkább az ágy, nálunk az ilyesmi egyébként sem képezi félreértés tárgyát. Nem úgy ismerem, mint aki különösebben érdeklődne olyan mindennapi újdonságokért, mint a lányok hálója, viszont azt is türelmesen kivárom, ha ennek ellenére nézelődni kezd. Elvégre van mit. A szobám csokoládé barna falán mágikus jelekként világítanak a különböző idézetek, megvilágítva azt a rengeteg fényképet, amit az évek során összegyűjtöttem. Némelyiken ő is szerepel, viszont akad alig pár hetes is: ezen a majdnem-vőlegényemmel pózolunk minta szerelmespárként. A figyelmem onnantól kezdve az övé, hogy gyógynövényeket említ - esküszöm, még csak nem is pislogok. Hát még, mikor előveszi a kekszemet! Olyan hang csúszik ki a számon, mint a normális nőknek a legromantikusabb film legromantikusabb pillanatakor. Ellágyulva, kissé félredöntött fejjel és csillogó szemekkel nézem a vágyott dobozt. - Na jó, legyen. Mutasd a listát és a kekszemet - nyújtom ki felé mindkét kezemet, csak rajta.
- Amelyik be van hűtve - felelem vigyorogva, bár már nem látom a lányt. Egyébként nem mondom, hogy a szemetet is megiszom, de így van, úgyhogy nem kell aggódnia. Egy csomó dolog van, amivel kapcsolatban nem válogatok. A béna poénjaim is ezek közé tartoznak. Hát persze, hogy bemutatkozom a srácnak, mint a vőlegény! Hülye lennék kihagyni egy ilyen lehetőséget. Lassan fogadja el a kezem és furcsán méreget, lehet, hogy nem bírja a kivarrt csávókat? Micsoda diszkrimináció! Bár az egyértelmű, hogy nem ismeri a vőlegényt, különben velem röhögne. Nem? Így nyilván csak ráhozom a frászt. Ami nekem még viccesebb. Gyakorlottan kapom el a felém hajított üveget, nincs ebben semmi furcsa. Sőt, még kedves is. A "hivatalos" bemutatáson csak vigyorgok és bólogatok, mardis, én, ő meg... valaki, akit tényleg nem láttam soha, bár ezek szerint hollóhátas volt az évfolyamomon. Remek, nagyon örvendek, sógorom. Miért van tőlem mindenki így elragadtatva ma? Nem mintha számítana, már megyünk is, hűségesen követem a lányt a szobájáig. A szobájáig?! Ejnye, kicsilány, hát elcsábítasz? Haha. Belépve persze - nem értem, miért lepi ez meg - leesik az állam. Nagyon állat ez a szoba! Imádom a falakat, imádom, hogy ilyen egyedi (igen, az egyediséget nagyon tudom díjazni), jók a színek... Nem mintha különösképpen foglalkoznék vagy értenék ezekhez a dolgokhoz, egyszerűen csak tetszik, főleg, mikor a saját képem vigyorog vissza rám. Jól ráröhögök. Szevasz, én! A következő képen másokat látok, akiket valaha ismertem, aztán a következőn egy srác ölelgeti Amyt... Fhuj. Inkább felé fordulok és belevágok a kérésem részleteibe, miközben továbbra is el-elkalandozik a pillantásom. Nézd, kaktuszok! Amott meg egy akvárium. De a pillantásom így is vissza-visszavándorol rá. Szeretném megcsókolni. Igen, határozottan örömömet lelném benne, és persze hogy nem, nem érdekel a falakról vigyorgó füligszerelmes hapsi. Az sem érdekelne, ha az ajtóban állna. Viszont Mémivel kedvesen bánok, ezért képes vagyok a nyelvemre harapni és nem dugdosni sehova. Kell az a kitüntetés. A zsebembe túrok a cetliért (a cigisdobozba tettem, ott a legbiztonságosabb neki), és azt is odanyújtom neki a keksszel együtt. Vajon ennyiből rájön, hogy a asrác hónapokig kómában volt?
Mivel az összes sör be van hűtve, találomra választok ki egyet és dobom meg vele szó szerint Louist. Eközben küldök egy mosolyt a bátyám is felé, hogy ne érezze elhanyagolva magát. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg kérdése lesz hozzám, miután hazaértem, úgyhogy inkább a szobám felé veszem az irányt, hátha csökkenteni tudom a számukat. Olyan tekintettel követem öreg barátom összes mozdulatát, mintha egy kísérleti patkányt figyelnék meg, pedig valójában már hozzászoktam, hogy az emberek hajlamosak elidőzni a szobám látványában. Elég király. Inkább az lep meg, hogy ő az, aki ezt teszi. Na meg a dohányos cetlije. Érdeklődve futom át a listát, minden lelőhelyet felidézve, és minden hatást átgondolva. Végül összevont szemöldökkel pillantok vissza Louisra. - Jó nagy mellei lehetnek a csajnak, ha ilyesmit teszel érte... és elég nagy bajban lehet. Mi ez, L? Halálos betegségről szó sem lehet, ugyanakkor így is borzasztóan le lehet gyengülve a szervezete annak, akinek szüksége van minderre. Igyekszem végigpörgetni azokat a bájitalokat, amikhez felhasználhatja a növényeket, azonban valahogy egyik diagnózishoz sem passzol ez az egész. Azt pedig mondanom sem kell, mennyire idegesít, ha valami nem áll össze a fejemben. Hogy csillapítsam a frusztrációmat, kekszért nyúlok, ugyanis eddig nem volt szíves magától odaadni. Épphogy beleharapok, mikor valaki kopogtat az ajtómon, majd szinte ugyanabban a pillanatban benyit. A "vőlegényem" az. Olyan hangosan nyelem le a számban lévő falatot, hogy valószínűleg a nappaliban is hallani lehet. - Amy? - Ugyanaz a kérdő tekintet, amit Jonathan vetett rám. - Lemaradtam valamiről? De azért mosolyog, és már el is indul Louis felé, hogy a kezét nyújtva bemutatkozzon neki. Ő is kitett magáért: azt a fekete ingét vette fel, amit annyira imádok. - Izé, esetleg, ööö... - motyogom zavartan. - Nem lenne gond, ha áttennénk a foglalást? Mondjuk holnapra? Csalódás suhan át az arcán, mégis ugyanolyan kedvesen bólint rá, és pár mondatot, majd egy apró búcsúcsókot követően elhagyja a helyiséget.
Nem tudom, a Jonathan nevű miért van így befeszülve tőlem, nem akarok benne semmilyen kárt tenni. Vagy a Mardekárral van gondja? A tetkók? Ha, haaa? Belehalok egyszer az előítéletekbe. A sör persze elfeledteti velem az agóniámat és engedelmesen baktatok fel az idegen lépcsőkön. Hogy a fenébe nem jártam én itt még soha? Pedig mindig is csíptük egymást, nyugis csaj volt, nyugis srác voltam... Ja, hát nem mindig, de a társaság az volt, szóval be tudtam néha épülni. Alkalmazkodok. Jó hatással volt rám a nyugi. Hiányzik a suli, akkor még annyival egyszerűbb volt minden. Tudom én, hogy nem csak nézelődni jöttem, de akkor már először kiélem magam, aztán térünk a tárgyalás lényegére. Komoly dolog ez, nem szabad elviccelni, mégis máris poénkodik. Hát ilyenek ezek az előítéletek. - Hát még ha a hátsóját látnád! - Feltartom a hüvelykujjam, és megrázom a sajátom, mintha csak magamtól lennék elájulva... Nem, eszemben sincs válaszolni a kérdésére. Ez nem tárgya az alkunak. Barátok vagyunk, hoztam neki kekszet, segít beszerezni nekem a sok gazt és pont. Nincs arra semmi szükség, hogy túlbonyolítsuk, belekeverjük Markomat meg ilyenek. Most már úgysem kellene tovább hazudnom és félő, hogy eljárna a szám. Nem mintha nem bíznék Mémiben, csak... Inkább elfelejteném ezt a sok szarságot. Talán meg kéne szöknünk együtt. Ő mindig édesen lebiggyesztené az ajkát, én meg beverném mindenki előtt az ajtót. A kopogás után már nem illik megvárni az engedélyt is? Remélem, Jona átadta az üzenetet arról, hogy le lett cserélve. Bár túl vigyorgós ahhoz. De hát én is tudok ilyen lenni! - Dehogy, semmi fontos, csak Louis vagyok, az e... - előd, mondd ki, hogy az elődöd, gyerünk - ..egyik régi ismerős. - Kedves mosoly és kézrázás, csak el ne felejtsek megmosakodni, mielőtt eszek. Mi a fene bajom van? Nyálgép, ez már a képeken is látszott, és egyszerűen hihetetlen, hogy Amynek komolyan tetszik, egyszerűen hihetetlen. Nem tapintatosságból, hanem gyomorvédelemből nézek másfelé, amíg cuppantgatnak, de persze, a falról is ez a faszi bámul. Bah. - Ha ő lennék, sosem mernélek kettesben hagyni magammal. - Persze, ha ő lennék, akarnám, hogy legyen barátnőm és természetesen azt akarnám, hogy csak az enyém legyen. Biztosan nem osztozkodnék valakivel, aki... mondjuk Mark. Igen, lehet, hogy félteném Marktól. Ha nem lenne hősszerelmes. Na mindegy. A lényeg, hogy elég nagy papucs és sosem gondoltam volna, hogy Mémi majd egy ilyenhez fog hozzámenni. Hacsak nem akar kiskirálynőséget építeni a házasságából. Nem rossz ötlet, de elég uncsi. Viszont, én senki sem vagyok, hogy ítélkezzem, ha érdekli a véleményem, úgyis megkérdezi. Vagy leolvassa az arcomról. Nyolc. - Azért remélem, az esküvőre még meghívtok. - Megérdemlem. Jófej vagyok. - Na szóval, tudsz segíteni, igaz? - Lehuppanok mellé az ágyra és a balommal - nem mintha koszosnak tűnne a srác, de lehet, hogy a papucsság is éppolyan fertőző, mint a monogámia - kekszet lopok. Aztán, ha túlélem ezt a veszélyes próbálkozást, küldök utána egy kis alkoholt is. Legalábbis merem remélni, hogy van benne.
Hello darling, my name is
Amelia Bones
I have got magic power. I'm a witch.
♦ Everybody has secrets. ♦
Leadott tekercsek : 103
Tárgy: Re: Amy & Louis Csüt. Aug. 18, 2016 6:55 pm
Amelia & Louis
Jóízűen felnevetek a seggrázásán, és komolyan gondolkozni kezdek azon, hogy egy kutyára hasonlít, amint épp lerázza magáról a vizet, vagy egy kiskacsára. Elismerem, bárhogy is, de sikerül elterelnie a figyelmemet... pár másodperc erejéig. Utána ugyanolyan vesébe látó tekintettel pillantok vissza rá, teljes tudatában annak, hogy épp terelni próbál. Ha a segítségemért folyamodik, legalább legyen benne annyi, hogy ismerteti velem a valódi okokat. - Nem minden leírás tökéletes, vagy ha mégis, mindig akad egy olyan hozzávaló, ami főleg hosszútávon felturbózhatja a hatást. Amit lehagynak. Ha elmondod, mit szeretnél, talán hatékonyabban tudok majd segíteni - érvelek immár teljes komolysággal. Nos, nem mondanám, hogy minden része igaz annak, amit mondok, de nem ért annyira a gyógynövényekhez és a bájitalokhoz, mint én, hisz más esetben nem jött volna hozzám. Azt pedig talán mondanom sem kell, hogy milyen meggyőző tudok lenni, ha akarok. Addig tartom fogva a tekintetét, amíg nem mutat hajlandóságot őszintén elmondani legalább a diagnózist. Perceken belül az egykori jegyesem is megérkezik, a tőle megszokott bizalommal és nyugalommal tudomásul véve, hogy nem ő az egyetlen fiú, akinek bejárása van az életembe. Neki is vannak lány barátai, nincs ebben semmi furcsa - főleg, hogy tulajdonképpen nincs is közöttünk semmi igazán komoly. Ezt viszont egyenlőre nem szándékozom megemlíteni Louis előtt. - Ugyan miért? - vonom fel a szemöldökömet meglepetten, nem csak a megjegyzése, mint inkább az arckifejezése miatt. - Sosem hagynám, hogy lemaradj az esküvőmről, drága - mosolyodom el, és ha engedi, még a haján is végigsimítok. Amilyen finoman érek hozzá a mesterien összekócolt fészekhez a haján, olyan erővel csapok rá a kezére, mikor a kekszemért nyúl. Mégsem ehet a valamit valamiért megállapodásunk tárgyából. - Attól függ. Megvárom, míg elmondod, pontosan miről és kiről van szó, és pontosan milyen főzetet, vagy főzeteket akarsz elkészíteni a gyógynövényekből.
Tárgy: Re: Amy & Louis Szomb. Aug. 20, 2016 3:07 pm
Amy
- Nagyon meg akarsz győzni, Amelia, de szent esküt tettem... - És ha még túlzok is, nem nagyon. Nem halnék meg, ha elmondanám, főleg, mivel Mark úgysem fog örökké otthon dekkolni. Hm. Úgyis kijön. És úgyis mindenki megtudja. Az már más kérdés, hogy nem kéne mindenkinek megtudnia, hogy én végig tudtam róla, mert lehet, hogy akadnának páran (Althea Morgan, Rita Skeeter és még a többi rajongója), akik szívesen kibeleznének. Néhányan még az én barátaim is, de akkor is. Nem mintha attól félnék, hogy Mémi nekemugrik, amiért hazudtam - tudja, hogy milyen vagyok. De még szerencse, hogy a hősszerelmes eltereli a gondolataimat, különben talán már ki is tálalnék. Így inkább seggrészegre akarom magam inni és elmélkedni azon, hogy a rossz emberek hogyan kerülnek össze a jókkal. - Mert nem illik hozzád - felelem könnyedén. - Ezt mint barát mondom a barátnak. - Jobbon a szívemhez emelem, hogy lássa, nincs bennem rossz szándék, és ha már ott van, bele is törlöm a pólómba. Édes előítéletek. Csak nehogy azzal jöjjön, hogy nem is ismerem. Igenis fontos az első benyomás, anélkül nem lenne egy barátom se. - Meg mert megbízhatatlan vagyok. - Ezen már muszáj elvigyorodnom, még ha azonnal kihívásként gyullad is fel fejem fölött a villanykörte. Nem, nem, Mémivel nem játszunk ilyen mocskos játékokat. Muszáj az ajkamba harapnom. - Hm, jó. Hiszek neked. - Aztán persze lesz majd javaslatom pár nagyon szuper koszorúslányra! Hogy nekem is jusson a mókából, ha már ez a faszi is jól jár. Bár nem tudom, most kivel incselkedik a lány... Utálom, hogy ennyire imádok versengeni. Még ha csúnya-gonosz némber is tud lenni. Sértődötten nézek rá, sőt, bámulom, amiért ilyen csúnyán bánik velem. Az egy egész doboz keksz, egy mínuszba már bele is halt volna?! Komolyabban kéne vennem a függőség jellemzőit. Még akkor is csúnyán nézek rá, mikor a sörömből kortyolok és a további faggatózását hallgatom. Sőt, egy kicsit még azután is csúnyán nézek rá, hátha elérek vele legalább egy édes falatot, de ha nem, hát nem. - Mondom, dögös spiné, lekenyerezett. Nehéz három hónapja volt, eléggé legyengült, az én nagy szívem viszont megenyhült miatta, ezért segítek neki. Nem tudom, milyen főzetek lesznek, és arra aztán mérget vehetsz, hogy nem én fogom megfőzni! - Fel is horkantok, ez az egész távol áll tőlem, csoda, hogy a suliban tudtam teljesíteni. Végezetül megvonom a vállam, nem tudok ennél többet mondani. Vagyis tudnék. Igazából biztosan jól is esne egy kis pletyi, miután mindenki úgy megkínzott Mark kamu halálával. - Na jó, ennél egy kicsit többet tudok, de biztosan nem én fogom megfőzni. - Azért nem hazugság minden szavam. A sörösdobozt valami szilárd asztal vagy szekrény tetejére lebegtetem, magamat pedig hátradobom az ágyon. Szép kis mennyezet. - Hogyan találkoztatok?
Hello darling, my name is
Amelia Bones
I have got magic power. I'm a witch.
♦ Everybody has secrets. ♦
Leadott tekercsek : 103
Tárgy: Re: Amy & Louis Kedd Aug. 23, 2016 1:53 pm
Amelia & Louis
Ó, nagyon is el tudom én képzelni, hogy milyen volt az a szent eskü. Megrovóan pillantok rá, csakhogy nem áll módomban hangot adni az elégedetlenségemnek: betoppan a vőlegényem, pedig már megnyugtattam magam annyival, hogy úgyis lemondja a mai randevút. Nem szokása késni (azaz nem hamarabb érkezni a megbeszéltnél). Szerencsére amilyen váratlanul érkezett, úgy tűnik el perceken belül, maga után hagyva Louis képzeletbeli szájhúzogatását. - Érdekes. Ha nem ismernélek, azt hinném, ez a két dolog egészen véletlenül összefüggésben van egymással - felelem túljátszott komolysággal. - Egyébként is egy percre találkoztál vele. Elég gyors megállapítás részedről, hogy nem illünk. Főleg, mert tőle minden nap kapok kekszet, ha szeretnék. Komolyra fordítva a szót, elég hálátlanul viselkedik: évek óta most először kopogtat az ajtómon, segítséget kér egy doboz édességért cserébe, de ahelyett, hogy elárulná, miről van szó, a kapcsolatomra tesz megjegyzést. A kapcsolatomra, amiről mind ezidáig nem is hallott. Ezek után ne várja, hogy csak úgy az ölébe rakom a hozzávalókat. - Na, jó. Beszéljünk világosan. Vagy elmondasz mindent és cserébe még a bájitalt is elkészítem neked és a dögös spinédnek, vagy ne számíts tőlem semmire. Tudod jól, mennyire utálom, ha ködösítesz. Ennyit mégiscsak kérhetek tőled, mint barát a baráttól. - Egyenesen a szemébe nézek, miközben beszélek hozzá; szeretném, ha ezúttal nem viccelné el ezt az egészet. Részben azért, mert az igazság a legkevesebb, amit kérhetek cserébe, részben mert el tudom képzelni, mennyi barátja van, aki csatlakozott Voldemorthoz. Ez nem az az időszak, mikor bárkinek kérdés nélkül a segítségére sietnék. Elhiheti, hogy nem a sértettség beszél belőlem, nem vagyok ennyire kicsinyes, önző végképp. Mostanra a pozíciómból kifolyólag sem tehetek meg mindent. - A szüleim jóvoltából. Ő volt a hivatalos vőlegényem - válaszolom lesütött szemmel. Hirtelen arról is megfeledkezek, hogy lehagyjam a volt szócskát - bár egy szemernyi szomorúság sem látszik rajtam, mikor a szüleimről beszélek, valójában még mindig megvisel a hiányuk. Azt hiszem, érhető.
- Egészen véletlenül? Ez úgy hangzik, mintha nem ismernél és úgy szidnál. - Persze, nyilván nem fog hallgatni rám, mert megbízhatatlan vagyok, de ha akarnám, könnyűszerrel megmutathatnám neki, hogy mire gondolok. de szerencséje van, mert jó barát vagyok, úgyhogy simán megfékezem magam, amíg a nyáltócsa tisztességesen bánik vele. A gyorsaságra csak megvonom a vállam és nem teszek megjegyzést a szuperképességeimre vonatkozóan. Nincs olyan státuszban, hogy tudnia kéne. Ahogy a további faggatózására vízfolyásként hazudok, kellemetlenül érzem magam. Nem a bűntudatkeltő szövege miatt, hiszen ezzel aztán a halálra sem tudna hatni (na jó, talán egy kicsit mégis működik, tudod, amikor úgy a szemembe néz, na hát azt csípem), de a saját gondolatkáim. A ködösítés, amit csinálok és ami miatt még nagyon meg fogom szívni, elegem van belőle. Igaza van, barátok vagyunk, és egyébként sem ismeri a barátaimat. Mármint, biztosan tudja, ki Mark, talán Theát is vágja, de nem fogok úgysem minden tálalni. De ezt még nem döntöttem el. Hümmögök és elmondom neki, hogy hazudtam, aztán elterelem a témát és kényelmesbe vágom magam. Őszintén nem gondoltam, hogy ilyen könnyen megered majd a nyelve. Felemelem a fejem, hátha hátrapillant rám. Érte nyúlok és meghúzgálom a ruhája hátát. - Gyere ide. Van egy ötletem. Hozd a kekszet is. - Remélem nyafogás nélkül mellémterül, már csak egy cigi kéne és ez lenne a legjobb pillanat a.. az évemben. Az oldalamra fordulok, hogy kellemesen kerülhessek vele szembe. - Beteges vágyam, hogy mindent tudjak a barátaim szerelmi életéről és a te beszámolódért cserébe én is őszinte leszek az... üggyel kapcsolatban. Aztán eldöntheted, hogy segítesz-e. Bár úgyis fogsz, mert imádsz - elvigyorodok, bár az alku komoly, ezért nem kövezhet meg. Ismerem. - Rendben? - Odanyújtom neki a kisujjam, fogadja el a gyerekes esküt, mert képes vagyok hozzá tartani magam. Ha pedig benne van és NEM köt további feltételeket - vagy azokat még el tudom fogadni -, valóban jófiú leszek. - Nincs semmilyen csaj a képben, igazából egy hímnemű barátom van bajban. Vagyis volt, de most már jobban van, ne aggódj, csak szeretném felgyorsítani a gyógyulását. Úgy pillantok rá, mint aki jóváhagyásra vár, de nem hagyok neki időt megszólalni. - Á-ááá, előbb válaszol, aztán kérdez! - Az ajkára teszem a mutatóujjam, mielőtt tiltakozhatna. - Hogy érted azt, hogy a vőlegényed volt? Át akartál verni, Amelia? - Lehet, hogy csúnyán nézek, de attól még szórakoztat. Alig várom a következő kérdésem.
Hello darling, my name is
Amelia Bones
I have got magic power. I'm a witch.
♦ Everybody has secrets. ♦
Leadott tekercsek : 103
Tárgy: Re: Amy & Louis Kedd Aug. 30, 2016 6:42 pm
Amelia & Louis
- Talán ha nem tűntél volna el évekre, még mindig elmondhatnám magamról, hogy nagyon jól ismerlek - vágok vissza ezúttal valós komolysággal, a hangom mégis nyugodtan cseng. Nyugodtabban, mint amilyen valójában vagyok. Egyedül ő képes elérni, hogy elveszítsem a türelmemet. Titkolózik, sőt, hazudozik, a vőlegényemet szidja, most pedig utasítgat. Nem, egyáltalán nem akarok odamenni hozzá; a ruhám húzkodását is a magánszférám személyes megsértésének veszem. Fogalmam sincs, végül mi sarkall arra, hogy beadjam a derekamat, de egy valamit megfogadok magamban: legközelebb, ha egy volt mardekáros kopogtat az ajtómon, egyszer fogom bezárni előtte és nem nyitom ki többször. Kár, hogy még én sem veszem komolyan magam... Kifújom a levegőmet, mielőtt helyet foglalnék mellette az ágyon. Kanapén? User már nem emlékszik, de egyre megy. A kekszemet persze szófogadóan tartom a karjaimban, jóllehet nem azért, mert ezt kérte volna. Egy pillanatra sem téveszthetem szem elől. A kisujjeskü-felajánlás meghat, egészen mélyen érint. Kissé lejjebb hajtott fejjel pillantok rá, miközben odanyújtom a sajátomat, és néma csendben várom, mi az, amiről ennyire hallgatnia kellett. Épp szóra nyitnám a szám, elvégre ez a pár mondat nem helyettesít egy egész beszámolót a történtekről, ő viszont megelőz. Felháborodottan meredek rá. Még inkább, mikor meggyanúsít. - Nos, vegyük szépen sorjában. Ez tényleg elég beteges. - Utóbbi szó az én számból legalább úgy hangzik, mint valami dicséret. - Nem csak át akartalak verni, át is vertelek, te pedig szépen kihasználtad, hogy egy pillanatra nem figyeltem oda. Szégyelld magad! Szintén elismerés bujkál a hangomban. - Valóban, a vőlegényem volt - felelem büszkén, láthatóan az emlékeimbe merülve. - Utáltam. Sőt, még ő is engem. Izgalmasnak tűnt lázadni az ellen, amit nélkülünk határoztak el... Aztán egészen más kezdett izgalmasnak tűnni, miközben folyton összeütközésben álltunk egymással. De mikor a szüleim életüket vesztették, a családja úgy gondolta, nem vagyok alkalmas feleségnek. A Bonesok hirtelen problémások lettek. - Arcom apró fintorba torzul, kénytelen vagyok nem megvetéssel gondolni rájuk és a hozzájuk hasonló gyáva, képmutató emberekre. - Mi pedig úgy döntöttünk, hogy szintén lázadásból összejövünk. Jelentőségteljesen pillantok a kanapé egy részére. - Te jössz.
Tárgy: Re: Amy & Louis Szer. Aug. 31, 2016 12:32 pm
Amy
egy kis segítség
Bűntudatkeltő. Nem haragos, de ez valóban rosszabb, mintha kiabálna - azt már van tapasztalatom kezelni. Nem szeretem, hogy ezt csinálja és nem akarom tovább ezt érezni. - Sajnálom. Tudod, hogy milyen béna idők járnak... De megígérem, hogy változtatok, okker? - Elég már a körítésből. Én sem lehetek mindig színész. - Hiányoztál. Komolyan! Azért vagyok itt.- Elvigyorodok. Sok barátom hiányzik mostanában, de akivel kapcsolatban tudok, azzal tennem is kell valamit. Közelebb tudni őket magamhoz. Hülye játékokat játszani velük, hogy megtudjam, amit akarok. Kisujjesküt tenni, mint az ovisok. Mégis, ez sokat jelent. Felnevetek, mikor egyetért a betegességemmel. Helyes. Nem felejtett el, ha nem lepődött meg. Ha viszont az előbbi megbánásos jelentemet őszintének látta, a mostani elszégyellésem nem mehet át a vizsgán - szerencsére tudom, hogy nem gondolja egészen komolyan és nem dühös rám, amiért így ráharaptam a témára. Tetszik, hogy komolyan vesz és készségesen válaszol. Még ha nem is lehet ez a legkellemesebb dolog, ha már a szüleivel kezdi. És nekem sem az, mert egyszerűen nem akarom tudni, hogy később miben találtak kellemes izgalmat. Fuj! Inkább nem is akarok tudni róla! Persze, tudom, először amúgy is tálalnom kell. Béna ez a játék, de hatásos. - Szóval tudod, van ez a véres hangulat mindenhol. - Az ég felé legyintek, tényleg mindenhol. Azt nem akarom kiemelni, hogy én nagyszerűen elbújok előle, mert nem érzem szükségét egy újabb veszekedésnek. - Az én személyes drámám majdnem négy hónapja kezdődött. El akartam menni a legjobb barátomhoz, tudod, hogy megünnepeljük a tavaszt és a hétvégét meg egyéb ilyen ünnepelni való dolgokat, de nem ért rá, mert éppen meg kellett mentenie valakit. Na jó, már nem tudom pontosan, mi volt a dolga, de nem ért rá, én pedig jó bolond voltam, mert elkísértem. - Drámaian sóhajtok, mert bár tényleg szeretném sztorisan előadni, nem tartozik a kedvenc emlékeim közé. - Először úgy volt, hogy megvárom, de hát igazából nem szeretek kimaradni a jó kis bunyókból. - Elvigyorodok, ez igaz. Csak a barátaimmal nem szeretek viszálykodni. Meg féltettem a kis hőst, de hát nem kell mindent tudnia. - Végül úgy alakult, hogy én megúsztam, a srác viszont ki lett ütve és.. nagyjából másfél hete állt újra lábra. - Ezzel el is meséltem az egész történetet. Nagyvonalakban. - Neki kell a cucc, hogy valaki főzzön neki csodalét. - Ne várja, hogy ennél pontosabban fogalmazzak, miközben fogalmam sincs a pontos részletekről. Én csak a beszerző vagyok. Vagyis a rendes srác, aki hajlandó tárgyalni a csinoska beszerzőjével. - Ti akkor most úgy vagytok együtt, hogy még csak nem is kedvelitek egymást? Mi értelme foglaltnak tűnni, ha nem vagy az? Szerintem semmi. - Persze, a bosszantás nagyon jó indok, de hosszútávon nem elég. - Ha igazából csak engem akartál beugratni, most már nyugodtan kirakhatod a szűrét. - Nagylelkű vagyok. Engedékeny. - De most komolyan, minek smárolni előttem? Bah. Tudok titkot tartani! Egyébként meg ugye, hogy nem illetek össze. - Még a nyelvem is rányújtom, hogy biztos legyen benne, igazam volt.
Próbálok keménynek tűnni és megingathatatlannak, azonban nem mondhatnám, hogy túlságosan sikerrel járok. Sosem voltam haragtartó, mint inkább olyan, aki évekig magában hordoz egyetlen bántó szót, vagy tettet. Sajnos. Így hát éppen Louis ellen szinte képtelenség megacéloznom magamat. Nagy levegőt veszek, mielőtt válaszolnék. - Elhiszem - mosolyodok el féloldalasan, rendben, csak álljon is neki helyrehozni. Két év hosszú idő, elég hosszú ahhoz, hogy képtelen legyen bepótolni. Ezen még egy kisujjeskü sem segít! Na, jó... Talán mégis. Egy undorodó arckifejezéssel megtoldva már nem is tűnik olyan kevésnek. Győzelemittasan dőlök hátra, boldogan nyugtázva magamban, hogy sikerült felborítanom Casanova lelki egyensúlyát. Nem utolsó sorban pedig, mert ezúttal rajta van a sor, hogy beszéljen. Arra viszont nem számítok, hogy majdnem ugyanolyan ködösen fogalmaz, és egy lépéssel is alig kerülök előrébb, ami a sztorit illeti. Én is ilyen vázlatosan mondtam el a kapcsolatom kiindulópontját? - Gondolom túl nagy kérés, hogy fejtsd ki mindezt - jegyzem meg lebiggyesztett ajkakkal, majd olyan gyorsan, ahogy egy béka kapná el a legyet, egy kekszet csempészek a számba. Egészben. Oké, azt hiszem beletelik pár percbe, mire elrágcsálom - már ha túlélem. Legalább addig is kigondolhatom a választ a következő kérdésére. - Félreértesz, kedveljük egymást. Csak nem úgy, ahogyan egy kapcsolatban szokás. - Vagy épp pontosan úgy, csupán... mérsékeltebben. - És mint már mondtam, ez nem egészen a képmutatáson és a szívassuk meg a sznob szülőket-elven alapul. És nem is azon, hogy féltékennyé tegyelek - teszem hozzá egy kacsintás kíséretében. - Lehet, hogy nem illünk össze, nem vagyunk fülig szerelmesek egymásba és nem tervezgetünk esküvőt, vagy babákat, de nem kezd el hisztizni, ha egy másik srácért halasztom el a vacsoránkat. Panasz nélkül visz el vacsorázni és vesz nekem ajándékokat, én pedig nem azt mondom, hogy fáj a fejem, ha nem azt, hogy hol akarod. Nem csaljuk meg egymást, vagy azért, mert eleve nem is számítana megcsalásnak, vagy azért, mert tényleg nem foglalkozunk mással. És még sorolhatnám. Olyan előnyei vannak ennek a kapcsolatnak, amit két szerelmes nem tud a másik számára megteremteni. Tökéletes kompromisszum.
Jólesik, hogy egy kicsit feloldoz a bűntudat alól, kiszélesedik a mosolyom. Tetszik, hogy benne van a játékban, a kisujjesküben, minden földi jóban, hiszen ez az a Mémi, akihez jöttem. Nem a menyasszony. Rossz vicc volt, most pedig utána szeretnék járni, még ha ez vallomással is jár együtt. Csak vigyorgok, mikor a beszámolót hosszát és tartalmát becsüli alá, holott minden számára értékes információt megosztottam. Majdnem ez minden, amit tudok. És egyébként is, ha vége a részemnek, mivel bírhatom további beszédre? Nevetek, mikor telenyomja az arcát keksszel és szenved a rágcsálással, de eszemben sincs bármit is tenni, amíg nincs életveszélyben. Utólag már nem is értem, miért akartam ennyire mindent tudni. Fogalma sincs róla, hogyan kell elviselhetőbben és könnyedebben előadni a dolgokat, csak csúnya, súlyos szavakat tud használni. Mivan? Egy szót sem akarok megérteni abból, amit mond. Nem akar féltékennyé tenni. Nem érdekli, ha mással van - mert úgysem van mással? Ennek meg mi értelme? Honnan tudja? Miért lenne hűséges hozzá, ha nem szereti? Ajándékokat vesz neki? Mi ebben akkora szenzáció? Arról ne is beszéljünk, hogy még a szexre is kitér, nekem meg elmegy az étvágyam. Egye csak a sütit. Amit amúgy tőlem kapott. - Ilyet én is tudnék garantálni neked. - vonom meg a vállam, valóban bujkál bennem valami kis sértettség. - Nem értem, miért olyan különleges. - Azt meg aztán pláne, hogy én mit vagyok ezen fennakadva. Tegyék csak tönkre egymás életét és legyen marha unalmas és hosszú életük. Bánom is én. - Mark kómában volt az elmúlt három hónapban - úgyis megtudnád -, miután összetűzésbe került pár halálfalóval, és mivel most semerre sem rózsás körülötte a helyzet, szeretnék legalább a gyógynövényekkel segíteni neki. Ennyi van a köd mögött. - Újra megvonom a vállam, és felülök, hogy magamhoz vegyem a sörömet. Most megmondhatja, hogy tud-e segíteni vagy sem, vagyis, hogy akar-e, aztán akár le is léphetek, hagyni őket turbékolni. Szörnyű pazarlás.
- Mem vicces - próbálom azon a végtelenül minimális, keksztelen szabad részen kipréselni a szavakat, persze igen kevés sikerrel. Hosszú percek telnek el, mire sikerül legyűrnöm az egészet, talán túl sok is, mivel utána az információk cenzúrázatlanül buknak ki a számon. A hadarás mnémileg helyettesíti azt a szörnyen hosszú, néma időtartamot. A reakcióját látva egyértelműen elvetettem a sulykot, de utólag kár is ezen bánkódni, na meg tagadhatatlanul élvezetemet lelem a kínzásában. Hogy ezt vele is tudassam, eleresztek egy gonosz kacajt, mielőtt válaszolhatna, majd válaszolnék. - Na és megtetted? Megtennéd? - Persze ez csak költői kérdés, hogy biztosan átmenjen, a fejemet is megrázom. Az emberi kapcsolatoknál sosem azon van a hangsúly, hogy ki mit lenne képes garantálni, mint inkább azon, hogy ki választja ezt, és kinek kerüli el a gondolatait is a lehetőség. Louis félreérti azt, ahogyan vélekedem erről. Ami köztünk van, nem feltétlenül "különleges". Szórakoztató és más, mint bármilyen kapcsolat, amibe eddig belementem. Nem feltétlenül nyitott, de garantálja azt a szabadságot és önállóságot, amire jelenleg - úgy érzem - szükségem van. Nem kell, hogy bárki is szeressen; foglalkozzon velem, ennyi az egész. Nem, nem mondhatnám magamat túlzottan romantikus típusnak. De hogy pont ő ne értse meg az ilyesmit? - Mindent elkészítek neki - válaszolom azonnal, mindennemű késlekedést mellőzve. Hisz tudom, mennyit jelent neki a srác. Közelebb csúszok hozzá és átölelem. - Sajnálom. Biztosan nagyon aggódhattál érte.
Jót nevetek rajta, igen, akkor főleg, mikor meg is haragszik rám ezért, hiszen nincs igaza. Vicces. Meg édes is. Én meg nagyon kíváncsi vagyok, így türelmetlenül várom a választ. A lelombozó választ, amit talán nem is kellett volna hallanom soha. Olyan ez, mint mikor a szüleim beszélnek a szerelmi életükről, lehangoló és teljesen elveszi minden mástól is az ember kedvét. Szörnyű. Unalmas. És csak a pazarlás szó jár a fejemben, hogy Méminek jobb kellene, aki megbecsüli őt, nem csak takarózik vele. Nem csak szórakozik. Én tudom, kik az értékes lányok. Nem ismerek sokat, de tudom, kik ők, mint Thea és mint Amy. Akik legalább egy szerelmes Markot érdemelnek. Nem valakit, aki csak úgy-tesz-mintha. Nem fér a fejembe. - Ez nem válasz - motyogom, hiszen ez sem az. De hát hogyan is válaszolhatnék egy ilyen kérdésre? Miért lenne előnyömre egy ilyen látszat-kapcsolat? Nem tudom, miért idegesít ez az egész, mikor talán pont nekem kellene gratulálnom neki, hogy behülyített egy fazont - de igazából csak ellopják egymást mások elől. Az elköteleződés önmagában hülyeség, de a szerelemnek legalább van értelme. Ennek így..? Nem fér a fejembe. Inkább felvázolom neki Mark helyzetét, essünk túl rajta, talán nem is akarok többet tudni róluk. A hirtelen fordulat azonban még engem is meglep. Valóban ekkora jutalom jár egy kis őszinteségért? Tök bénának érzem magam, ahogy csak rácsüng a nyakamra, ezért inkább ellebbentem magunktól a majdnem üres sörösdobozt, hogy viszonozhassam a gesztust. Mark, lehetsz akármilyen jó barát, ilyen jóban sosem leszünk. És semmi sem pótolhatja a női törődést - ezt én tudom a legjobban. Markról meg nem akarok többet beszélni, még meglátja a lelkem. - Kösz, Amy. - Puszit adok a hajas nyakára, mert ugye mi jó barátok vagyunk, nem pedig azért, mert inkább megcsókolni szeretném. Hülyeség. Ha ő kamu kapcsolatot akar, akkor jól tudja, hogy nem számíthat rám. De mégis... De nem. Elhúzódom, mielőtt tönkretenném az ideális életét. - Igazából nincs határidő, és segítek beszerezni, ami kell, ha elmondod, hova menjek. Nem sokat értek hozzá. - Megvonom a vállam, ezt tudja. Ha pedig a pasija ilyen eszméletlenül rugalmas, talán nem bánja, ha még több időt töltök a barátnőjével. Miért is firtatom ennyire ezt a dolgot?
Hello darling, my name is
Amelia Bones
I have got magic power. I'm a witch.
♦ Everybody has secrets. ♦
Leadott tekercsek : 103
Tárgy: Re: Amy & Louis Szer. Okt. 05, 2016 11:00 am
Amelia & Louis
- Ez sem - vágom rá. - Miért, tulajdonképpen milyen válaszra számítottál? Én a kérdést sem hallottam, Louis. Rándítok egyet a vállamon. Valójában igen, zavarba hoz, hogy felhozta ezt a lehetőséget, de képes vagyok rezzenéstelen arccal állni a tekintetét. Folyamatosan kérdéseket támaszt bennem, arra késztet, hogy újra és újra gondoljam végig a döntésemet és a barátságunk mikéntjét, viszont mindig ugyanarra jutok: hogy okkal alakult így mindez. Ha két éve azt mondta volna, hogy próbáljuk meg, és most nem látszat- vagy nyitott kapcsolatról van szó... habozás nélkül bólintottam volna rá. Nem lett volna szükségem időre, nem állt volna szándékomban, hogy kéressem magam. Minden további aggodalom és feltétel nélkül mondtam volna igent, a világ legboldogabb embereként. De nem kérdezett semmit, látszólag nem akart semmit, most azonban látom a szemében, hogy a legkevésbé sem nyeri el a tetszését a helyzet. Elkésett. Elkésett, mert ő az egyetlen, aki valaha is képes volt elérni, hogy megkedveljem, és ő, aki most elégedetlenkedik és faggat, nem élt ezzel a lehetőséggel. Nem tudom, melyikünket akarom vigasztalni az öleléssel. Az én összetört, csalódott szívemet, vagy őt, akinek a barátja kis híján meghalt, és még mindig nem egészen stabil az állapota? Borzalmasan önző vagyok. És borzasztóan szükségem van rá, hogy érezzem magamon a karjait. Összehasonlításra sem méltó azokkal a pillanatokkal, mikor a "vőlegényemmel" öleljük meg egymást. Akkor enyhül az űr, ami minden egyes nap bennem van és egyre inkább felemészt. Most úgy érzem, néhány perc erejéig teljesen eltűnik. Kitöltődik.
Majd úgy nézek rá, mint egy bolondra. - Indulunk, mégpedig azonnal. Hogy biztosítsam a szándékom felől, már neki is állok átöltözni, hisz mégsem lifeghetek össze-vissza kisestélyiben. Csak utólag, egy szál fehérneműben jut eszembe, hogy egyenlőre Louis is bent tartózkodik. - Jah, izé, öhm, addig kimehetnél... Bár talán már mindegy is - hadarom nevetve. Egy egyszerű hosszú ujjú felsőt és egy farmert kapok magamra, és alig két perc múlva már a nappaliban és a szobámban fürkészem felváltva a növényeket. Legyen szívem innen is szedni?
Hát persze, hogy nem válaszolok! Mégis mit kellene mondanom? Igen, Amy, megtenném, de fogalmam sincs, hogy valójában képes lennék-e rá. Tudod, sokkal fontosabb vagy nekem annál, mint hogy örökké gyűlölj, ha elszúrom. Tudod, ennek igenis lenne tétje, én pedig nem szeretem az olyan játékokat. Nem akarok még többet veszteni, mint amit muszáj. Jobb ez így. Hát lenyelem. Nem válasz. Nem is kap választ. Hagyjuk. Sokkal jobb, ha hagyjuk az egészet és maradunk olyan kis buddies, amik eddig is voltunk. Talán megint nem keresem fel egy évig és mindketten túltesszük magunkat ezen az egészen. Most, hogy Mark jobban lesz, majd elütöm az időt. Eddig is eltelt. Mégis elkeseredve érzem magam és már nincs kedvem játszani, úgyhogy tálalok. Persze, arra aztán egyáltalán nem számítottam, hogy így a nyakamba szegődik egy ilyen apróság miatt. Csak őszinte voltam. Ez rossz összefüggés. Mindenesetre túl jól esik, ezt pedig nem kifejezetten érdemlem meg, így még mielőtt hülyeséget csinálnék, jobbá tűnik elhúzódni és visszatérni az eredeti tervhez. Markhoz. Igen, csak miatta vagyok itt. Felnevetek az arckifejezésén, hát persze, hogy azonnal indulunk. Hülye voltam mást gondolni. Bár nem is igazán jár ezen a fejem, de majd mostantól megregulázom magam. Erre nem vetkőzni kezd? Hazudnék, ha azt mondanám, próbálom, de egyértelműen nem tudom róla levenni a szemem. Megbabonázva futtatom rajta végig a pillantásom. Én akarom levenni a ruháit. Igen, akarom, akarom! De hát persze, hogy megint beszélnie kell. Pedig már majdnem segítettem volna. Én bizony aztán nagy segítség tudok lenni! - Nem lesek - hazudok, de úgy mosolygok rá, hogy ezt ő is tudja. A zsebembe túrok a cigimért, kezdenem kell valamit a kezemmel. Nem tudom, ez a hirtelen lelkesedésem iránta a tiltás miatt van vagy az a régi dolog jött elő megint, de igazából mindegy is, mert már felnőttek vagyunk, akik képesek az önuralomra. Ő legalábbis biztosan, én meg nem szívlelem a visszautasítást. Az is lehet, hogy csak így akarja kihúzni belőlem a választ a korábbi kérdésére. Nők és a praktikáik. De én hallgatok. Csendesen hamuzok bele a kiürült sörös dobozba, remélhetőleg nem csapom ki nála a biztosítékot. Vagy mégis. Talán jó lenne, ha dühös lenne rám, amiért megbámultam. Édes, amikor kipirosodik. A rohangálást egyébként nem tudom mire vélni, így egyelőre a fenekemen maradok, úgyis szól majd, ha szüksége van rám. Ugye szólsz, Mémi?
- Tudom, hogy a látvány sok cigit lángra lobbanthatna, de ez még mindig az én szobám az én szabályaimmal - szólok rá viccelődve, mikor, hogy is jut eszébe, rá akar gyújtani éppen itt. - Most komolyan, Louis, nem akarhatod kinyírni a halaimat meg a virágaimat. Rosszallóan ingatom a fejemet. Nincs az a keksz, ami ezt helyrehozhatná, szóval jobb, ha nem kockáztat. Én legalábbis bízom benne annyira, hogy magára merjem hagyni, miután keresek magamnak egy kényelmesebb öltözéket. Lehet, hogy időpocséklást jelent, de egyszerűen nincs szívem lemondani a házban lévő gyógynövényekről, hisz tulajdonképpen tartaléknak őrzöm őket itthon. Bármi megtörténhet, amiért szükségem lesz rájuk, Mark pedig nem hal bele (még a kifejezés is helytálló), ha néhány órával később jut hozzá az ellátmányához. Így hát nagy lendülettel térek vissza Louis barátomhoz, épp csak annyira, hogy hozzávágjak egy szót: - Indulááááás. - Ez viszont olyan hosszan tart, hogy mire vége, én már az ajtóban toporgok és a kabátomat veszem. - Nem soká jövök vissza, cowboy - vetem oda a bátyámnak, aki olyannyira bele van temetkezve a könyvébe, hogy alighanem az ajtó csukódásának a hangjára sem kapja fel a fejét. - Elmegyünk a saját, pici kertembe... De figyelmeztetlek, ha bárkinek is beszélsz róla, meg kell, hogy öljelek - nézek Louisra a lehető legkomolyabban, amint a folyosón lévő virágcseréphez közeledek. Egy mini díszkatica a zsupszkulcs, szóval remélem a kis hős is jól látja, mit kell megtapiznia, mielőtt eltűnnék előle.
Tárgy: Re: Amy & Louis Vas. Okt. 23, 2016 11:29 am
Amy
egy kis segítség
Felvonom a szemöldököm, nem szép ez a bűntudatkeltés. Lehetne mérges vagy ilyesmi, nem pedig elő-csalódott. Mindenesetre visszateszem az előhalászott szálat a többi közé és úgy csinálok, mint aki az ötletet is megbánta, habár sokkal jobban bánom, hogy ezzel a kis közjátékkal elmúlt a bámulására adatott idő. Bár ha belegondolok, elég perverz ezen sopánkodni. Nem mintha bárki más is tudná, mi jár a fejemben. Amíg valamit csinál és folyamatosan ki-be rohangál, várok. Aztán pedig lekiabálja a hajam. A fene sem érti ezt. - Igenis, őrmester! - szólok már a hűlt helyének, mert úgy tűnik, ma már nem nagyon fog visszatérni emberi, kényelmes tempóra. Persze, sejthettem volna, hogy a gyógynövények ilyen hatással lesznek rá... Ki kéne derítenem, mit szed. Integetek a srácnak, nem lenne szívem kizökkenteni a kényelméből, amúgy is biztosan megfeledkezett már rólam, és nem szívesen magyaráznám el neki újra a dolgot. Főleg, hogy most egészen én sem tudom, ki vagyok. A verandán viszont a csajszi már az egyik növény cserepében turkál és fenyegetőzik, így muszáj cipzárt húznom a számra, még mielőtt köddé válik. Hát mégis kinek beszélnék róla? Hát persze, hogy Marknak el fogom mondani! Legalább annyit, hogy így megfenyegetett Mémi, aztán mégis magával vitt - ez már aztán a bizalom jele! Pár percnyi késéssel, de én is megtalálom a zsupszkulcsot és már suhanok is utána, arra a titkos helyre.
- Pacsi! - nyújtom felé a tenyerem, amelyik éppen nincs megpakolva mindenféle levelekkel/magokkal/gyökerekkel. - Egészen megfeledkeztem róla, micsoda öröm veled együtt dolgozni. - Főleg úgy, hogy nekem semmi dolgom nem volt azon kívül, hogy az utasításait tartsam be. Ahhoz ne nyúljak, arról tépjek, azt ne egyem meg, arról jegyezzem meg, hogy lassú tűzön kell főzni - bármit is jelentsen ez. - Ígérem, hogy ezúttal nem tűnök el - Elmosolyodom, hiszen habár rossz barát is voltam az elmúlt két évben, most könnyedén megbocsájtott. Talán nem kéne ezt minden alkalommal eljátszanom és akkor talán... - Egyik este meghívlak valamire. - Éttermek sora fut át a fejemen. - Hálám jeléül. Majd Markkal is íratok egy levelet, mert még nem kelhet fel. - Én legalábbis szeretnék odafigyelni rá, hogy a srác még egy kicsit a seggén maradjon, de közben legyen csak hálás. Ahogy én is. - Már, ha elengednek. - Fut át a fejemen már megint ez a gondolat, és bár a vigyorom marad mellé, mégis savanyúnak hangzik a megjegyzés. Olyan könnyű volt megfeledkezni a kapcsolatáról, hogy már kezdtem jól érezni magam. - Én féltékeny lennék - mondom, mintha értenie kéne, miről beszélek. Elég nehezen tudom túltenni magam a témán. Merlinre, még Mark miatt is képes voltam rosszul érezni magam, aka harcolni a barátnőivel, pedig belé aztán soha nem voltam szerelmes. - Megérdemelnéd, hogy fontos legyél neki. - Vagy nem neki, hanem valakinek, aki hajlandó erre a csekélységre érte. Aki nem mindig rugalmas és ajándékozó, hanem néha veszekedős és igenis féltékeny. Érdekelt. Megérdemelné. - Köszönöm a segítséget - fűzöm még hozzá teljesen összefüggéstelenül, aztán hátatfordítok, mielőtt újra rossz vizekre eveznék. Semmi közöm hozzá. De nem tudom kiverni a fejemből. - Kurvára féltékeny vagyok - morgom magamnak, hátha a kimondással megszabadulok a tehertől is. Basszameg, elkéstem.
Kezdőlap 
by Mayra Rosier Hétf. Május 29, 2017 4:37 pm
