Vicky & Louis

Teljes szívvel és lélekkel hiszem, hogy a húszas éveink eleje a bulizás és lazítás és nemaggódás tökéletes ideje. Nem akarok folyton figyelni, hogy éppen kibe botolhatok, mikor akarják látni az alkarom vagy kérnek titkos jelszót. Egyszerűen csak nem érdekel. Nem azért élek, hogy ebbe belehaljak. Az viszont biztos, hogy azért dolgozok (már amikor), hogy a hétvégén legyen miből kiereszteni a gőzt.
Többnyire egyedül indulok neki az estének, bár ahogy telnek a hónapok, úgy érzem egyre kétségbeejtőbbnek ezt a helyzetet. Hát azért vannak az embernek barátai, hogy magányos legyen? Kegyetlen ez a világ.
Még szerencse, hogy gyorsan ismerkedem, így többnyire találok magamnak ideiglenes társaságot.
Ma sincs ez másképp. Bátorítóval kezdek, amire igazából nem is lenne szükségem, de miért ne? A pulthoz ülök, onnan mérem fel a társaságot. A munkaszünetre való tekintettel elég szép számmal vannak, de engem nem érdekelnek sem a túlmagányos szívek, akik csak visszaigazolást vagy felejtést keresnek ma este, sem a párocskák, sem a zárt csoportok. Sokkal jobban szeretem, az olyan csapatokat, mint az ott.
Nincsenek túl sokan, de ahhoz éppen elegen, hogy ne tudjon mindenki mindenkire figyelni folyamatosan - na és persze nem is akarnak. Szeretnék én is ilyen gondtalan lenni. Lényegében ezért járok ide.
Csak üres poharat hagyok magam után a pulton, felesleges cuccom nincs. A pálcám a nadrágomba tűzve hordom, ez a legbiztonságosabb, ha muglik közé is vetődök. Csak a pólóm fehér, mostanában jobban pártolom a feketét. Nem válik hátrányomra.
Ugyanolyan unott mozdulatokkal kerülök hozzájuk közelebb, ahogy szoktam, viszont amikor ismerős kobakot pillantok meg, máris érdekeltebb leszek az estében.
Egy szó nélkül csapódom a lányhoz - bár biztosan nem én vagyok az egyetlen, de az biztos, hogy hajlandó vagyok megküzdeni a figyelméért, hiszen jó balhéban is régen volt már részem -, nem félek hozzáérni sem. Nem szívbajos. Ha pedig felismer, még annyira sem lesz az.

vicky& louis

Sok érdekes esettel volt már dolgom. Komolyan, ebben a teremben biztosan van pár ember, aki szívesen rámmozdulna és nem értené meg, hogy én nem akarom. Olyan is van, akinél józanul belátom, nekem nem lenne esélyem - persze, ez a próbálkozástól nem venné el a kedvem, de arra nem számítok, hogy pont a biztosan jól sikerülő tippemet kirángatják a karjaim közül.
Kissé értetlenül pislogok a lányokra, majd Vickre is, aki nekik szánt magyarázkodás nélkül ugrik a nyakamba. Na, ez már sokkal jobb fogadtatás. Nevetve lépek hátra a lendülettől, de szerencsére nem ölök meg vele senkit és mi is talpon maradok, ahogy felemelem a csajt. Aztán le is teszem, nehogy attól féljenek, hogy elrabolom.
- Remélem, nem zavarok - súgom-kiabálom a fülébe, mielőtt elengedném.
- Időközben csapatot váltottál? - Elvigyorodok és végigmérem a barátnőit is. - Egy pillanatig sem bánom, sőt, talán mintha álmodtam volna már ilyet... - Nem mondhatom, hogy teljesen valótlant állítok, de nem is gondolom teljesen komolyan.
- Azért, elrabolhatom egy pillanatra? - Nézek kiskutyaszemekkel a társaságára, aztán megragadom az én lánykám kezét, és a pulthoz húzom a táncparkettről. - Annyira jó téged látni, hogy meghívlak valamire. - Ha kitalálja, kettőt kérek belőle (már ha nem a legnőiesebb dolgot választja mind közül), és nem szégyenkezem közelebb húzódni hozzá, hogy beszélgessünk.
- London? Megint valami üzleti ügy? - Fogalmam sincs, az apja pontosan mivel foglalkozik, de azt tudom, hogy ismerte anyámat, és vele is alkudozott egyszer. Persze, engem főleg csak a lánya érdekelt. Haha. Miből nem lesz jó barátság, ha? Nem mintha sokáig tartott volna, aki folyton úton van, azzal nehéz számolni. De összefutni mindig jó.

vicky& louis

Amikor a zavarást említem, nem gondolom, hogy válaszolni fog rá, csak udvarias akartam lenni. Persze, bólogatok, lánybuli és Tim - akinek vigyorogva intek, hiszen nem jelentek veszélyt -, majd biccentve konstatálom, hogy ő az őrző. Hát remek. Még csak nehéz dolgom sincs.
Hamar lenyúlom a csajt, nem kell nekik, jól buliznak, ügyesek, pápá.
Tisztában vagyok vele, hogy nem csak a saját nemem szokta megfigyelni a másikat, de hirtelen szóhoz sem jutok a csajszi mesterkedése láttán. Sőt, a könyököm a pultra támasztom, a tenyerembe fektetem az arcom és ámulva nézek rá.
- Ilyen trükköket taníts nekem, kérlek. - Bár a pultos hapink segge az én érdeklődésem nem keltette fel.
Csak biccentek, hogy a következő kört ő akarja állni, sokkal jobban érdekel, amibe az előbb belekapott.
- Szóval? Ideköltöztetek? - Haversrác közben remélhetően intézkedik is, nem csak riszál, és hamarosan az ujjaim közé kaparinthatom a vodkát. Kis narancslével.
- A kis csapatod bánná, ha ma estére bővülnétek egy fővel? - Felvonom a szemöldököm, de egyelőre nem pofátlankodok be a szingliség kérdésével. Talán nem venné jó néven.

vicky& louis

- Áhh - legyintek. - Többnyire mugli módszerekkel dolgozom. Sokkal édesebb lesz tőle a jutalom - kacsintok rá. Nem szeretek csalni. Mármint, ebben. Minden másban simán csalok, legyen az szerencsejáték vagy hógolyócsata. Néha jólesik a kihívás.
- Ááááá, a Roxfort. Jó tanulást, kicsi lány. - Nevetgélek egy kicsit, aztán iszok, utána fejezem be a gondolatmenetet. - Tegyél büszkévé, és mondd, hogy nem griffendéles lettél. - Vágok egy fintort, egy kivételével minden griffendéles csak zabszem lehet az ember szebbik felében. Kicsit ironikus, hogy az az egy lepipálta az összes mardekárost, mi? Jaj, Mark, ha halott lennél, a szellemed legalább hallaná, mikor ilyen szépeket gondolok rólad.
Beajánlnom magam bébicsősznek, bár ő nyilván nem érti a lényeget, mert engem néz hülyének. Habár nagyon hízelgő, amit mond, így nem is bánom annyira, hogy elmondja. Megrázom a fejem, ez csak dagasztja a szívem, nem sérti.
A megelégedős résznél egy kicsit hátrébb lépek, nekiütközök valakinek, de nem nagyon foglalkozom vele, úgy mérem végig. Nem mintha nem tudnám. Azért ahhoz éppen elégszer láttam, hogy meg tudjam jegyezni, mije van. Bizony. Tudok mindent. De azért megnézem csak újra, ha már szerinte elbír velem. Csak viccből harapom meg az alsó ajkam és bólintok egyet. Elbír velem. Olyan jó a humora!
- És azt gondolod, hogy a barátnőid átengednek neked? - Húzom fel a szemöldököm. - Vagy meg sem kérdezed őket, miii, te sunyi! Na nem baj, megértem, ha csak magadnak akarsz - megvonom a vállam, mintegy belenyugodva a sorsomba.
Gondolom még megkérdezni, hogy nem rágna-e be, hogy így elszakítom őt tőlük, de gondolatban újra csak vállatvonok. Nyilván nem kínálná magát, ha nem vihetném. Szóval viszem is.
Ledöntöm a második kör vodkát, a zsebemből gyűrött papírpénzt teszek a pultra, aztán már húzom is magammal a lányt.