Happiness can be found even in the darkest of times, if one only remembers to turn on the light.
Légy
te is tekergő!
Minden, ami fontos lehet.
♦ Kérünk mindenkit, mielőtt regisztrál, olvassa el a szabályzatot és lessen be a canon, illetve keresett listába, hátha valaki elnyeri a tetszését. ♦ Amint valaki felszabadul, fel fogjuk tüntetni. ♦ Karakterlap elkészítésére, főleg a canon karaktereknél és a keresetteknél 1 hét áll rendelkezésetekre, majd ha semmi jelzést nem kapunk, a regisztráció törlésre kerül. Ez vonatkozik az elfogadott karakterekre is: 1 hónap inaktivitás után a canonok átvehetővé válnak. Ha valakinek kell idő a lap elkészítéséhez, vagy az íráshoz, az kérem jelezze előre, hogy tudjunk róla! ♦ Varázslény karaktereket nem fogadunk el, csak különleges esetekben! Canon karakterek, vagy engedélyezett keresettek esetében lehetséges, saját nem! Megértéseteket köszönjük!
Tulajdonképpen viccből érkeztem így, előzetes bejelentés, vagy inkább figyelmeztetés nélkül, még sem érzem magam túlzottan szórakozott hangulatban. Tükörben gyakoroltam a mosolygást, de úgy érzem, előbb tört volna össze, minthogy sikerrel járjak. Végül is minden összetörik mostanában körülöttem, és nem is érzem másképp, mintha üvegszilánkokon sétálnék, hagyva, hogy újra és újra vér fakadjon. Sosem gondoltam volna, hogy valaha idáig süllyedek majd. Ahogyan azt sem, hogy nem lesz mellettem Thea. Tudom, hogy nekem kéne erősnek lennem - végtére is elég sok időt fektettem arra, hogy erőt gyűjtsek -, mégis képtelen vagyok rá. Bénán ácsorgok, egyik lábamról a másikra helyezve a súlyt, miközben várom, hogy az ajtó kitáruljon és Lily feje bukkanjon fel a résben. - Csokit vagy csalok - kiabálom teli torokból, igen, pont a halloweeni énekkarra gyúrok. Mégiscsak megérdemel egy helytálló, igazi és hamisíthatatlan Cavelier köszöntést. - Remélem neked is kiválóan szolgál az egészséged, Lilusom - mondom vidáman, miközben besurranok mellette a lakásba.
Épp hogy becsukom magam mögött az ajtót, még a lépcsőig sem jutok el mikor a csengő megszólal. Hallom, hogy fent James bizonyára zuhanyozik, és én is már úúúgy vennék egy forró fürdőt... de nem. Megsemmisülve fordulok vissza az ajtó felé miután a földre ejtem a táskámat. Nehéz napom volt, és nagyon nincs kedvem senkihez. Majd hallom, hogy valaki üvöltözik kintről. Összehúzott szemöldökkel helyezem a kezemet a kilincsre. Szeretem ezeket a tréfálkozó egyéneket James-re hagyni. Engem ne fárasszanak. Majd mikor kinyitom az ajtót.... sokkot kapok. Levegőt se veszek... azt hiszem... megbolondultam. Könnyes szemekkel nézem, ahogy mellettem belép az ajtón múltam egyik kísértete. Lehet, tényleg kezdek megörülni ? - Mark? - szólalok meg halkan. Volt egy Mark barátom a Roxfortban. Alattam járt egyel, és igencsak kiakarta vívni a hírnevet a tekergőkkel. Majdnem kapott annyi büntető munkát, mint ők, és ez alatt össze barátkoztunk. De azt a Markot pár éve megölték, így nem lehet itt. - Ez valami rossz vicc ? - nézek rá. Érzem hogy egyik könny a másik után folyik végig az arcomon. Fogalmam sincs mit kéne most tennem, vagy mondanom... várom hogy ő kezdje.
Félrenézek, gyáván, ahogy a Theával való találkozásom alkalmával is tettem. A hirtelen támadt csendben minden egyes léptem túlságosan zajos és idegesítő; szinte zavarba jövök tőle, de úgy tűnik, ez a jelenethez tartozik. Miért van az, hogy ha mosolyogva térek vissza a halálból, mások remegő hangon kérik rajtam számon, hogy mit keresek a koporsómon kívül? Hellyel kínálom magamat a nappaliban, mintha egy Rendgyűlés aprócska másolatába illeszkednék, hisz sokban hasonlít ez a helyiség a Potter birtokon lévőre. Szinte otthonos hangulatom támad. - Rossznak találod, hogy visszatértem hozzád? - biggyesztem le az alsó ajkamat viccelődve. Elegem van a drámából, hát sosem kezdhetem másképp? Inkább erre mondanám, hogy csak egy rossz vicc. Mióta felébredtem, más sem fogad. - Foglalj helyet nyugodtan - kínálom hellyel a saját lakásában, hát na, valamivel mégiscsak biztosítanom kell róla, hogy valóban az én utánozhatatlan és lehengerlő személyiségemmel áll szemben. - Remélem, nem zavarlak? Visszajöhetek máskor is, tudod, tengernyi időm van így halottan - kuncogok fel. - Hol marad a férjurad?
Nézem ahogy bemegy a nappalimba, majd leül a kanapén. Egyszerűen nem tudom hova tenni a dolgot. Bekönnyezem és hitetlenkedve nézem, szinte meg se hallom amit mond. - Még is hogy ? Hogy hogy nem vagy halott ? Ne értsd félre de... - leülök mellé közbe lese veszem a szemem róla. Majd bele boxolok a karjába jó erősen. - Még is hogy csinálhattad ezt velem ? Normális vagy ? Kinek az ötlete volt ez ? - majd oda hajolok és szorosan átölelem. Komolyan most vagy elátkoznám van sütnék neki tortát, ez a két érzelmi reakció váltakozik bennem folyamatosan felváltva. - Mesélj el mindent, és ne kezdj el jó pofának tűnni. Azt hittem meghaltál.. - sóhajtok fel megkönnyebbülten. Annyira jó a sok halál után egy feltámadásról is hallani. Van remény. - Ahogy hallom James fent zuhanyozik, ahogy ismerem mér pár óráig eltart, csak most kezd el énekelni. - mondom szem forgatva, majd elmosolyodom. Annyira örülök neki.
Kénytelen vagyok felnevetni a következő kérdésén, már inkább kínomban, mint jókedvemben. Elegem van a magyarázkodásból. Itt vagyok, ez nem elég? Végül visszanézek rá, épp abban a pillanatban, mikor beleboxolagtrbjkziztn. Azért ennyire még nem vagyok jól, de most komolyan, egy fűszálat is megirigylek néha napján az erőléti állapota miatt, ő meg szétver engem. Dehát jobban belegondolva mire is számítottam tőle? Na, az ölelésre pont nem. Olyan rég kaptam már ilyesmit, hogy szinte meghat a gesztus; a kezdeti döbbenet után azonnal viszonozom is, még ha így veszélyeztetjük is a csontjaim épségét. Most döbbenek csak rá, mennyire szükségem volt erre. - Nyugodj meg, nem vagy vele egyedül - válaszolom megértően, majd újból felkuncogok, ahogy elengedjük egymást, bár a tekintetemben egy cseppnyi vidámság sincs. - Mikor meghallottam azt a roppanást, én is azt hittem. Sőt, talán mindannyian azt hittük... de itt vagyok. Bár önmagamat meghazudtolva kívántam már azt az elmúlt napokban, hogy bár ne lennék. - Nincs ebben semmi titkos - legyintek. Úgyis mindenki hallani fogja, ha máshol nem is, a következő gyűlésen mindenképp. Fél lábbal is elmennék, túl sokat hagytam már ki. - Kómában voltam, és a szüleim úgy gondolták, biztonságosabb, ha nem tud róla senki. Röviden ennyi. Elég nehéz lett volna alvás közben kivédenem a halálfalók újabb támadását, bár ki tudja, végtére is rólam van szó. - Inkább te mesélj! Ugye jól vagytok? Miről maradtam le?
Tudom kissé félre érthető lehetett az első reakcióm, de szerintem teljesen érthető módon. Mark nagyon közel állt hozzám a Roxfortban igazi barátom volt. Sokat segítettünk egymásnak, nem azok a lelki barátok voltunk inkább vicceltünk és sokat hülyültünk. Így nem kicsit viseltek a halál híre. Nagyon rosszul esett, meggyászoltuk, eltemettük, ami igaz ami igaz test nélkül. De ebbe a háborúba nagyon ritka ha előkerül valakinek a holtteste. Kicsit váltakoznak az indulataim és az érzelmeim, hol megütöm hol megölelem, hisz ezt a kettő érzem egymás után. Azonnal értesíthetett volna, de nem tette. Oké megértem nem én vagyok az első személy az életében, de akkor is... A lényeg, hogy itt van épségben. - Kómába kerültél ? - nézek meglepetten. - És ki talált meg ? Szüleid ? - úgy hangzik mint ha valami rossz történet lenne. És tényleg a valóéletben is előfordulhatnak ilyenek. - És utána mi lett ? Remélem most szépen elfogsz utazni miután mindenkit megnyugtattál hogy élsz. Egyre rosszabba a helyzet. - csóválom a fejem csalódottan. Ő már megvívta a háborúját, a csatáját, senki nem vár el tőle ennél többet, remélem ezek után egy biztonságos helyre fog menni. - Hogy én meséljek ? - nézek a távolba mintha gondolkodnék. - Sok mindenről lemaradtál, van egy éves fiúnk, úgy hívják hogy Harry. - mosolyodom el, majd a fejét nézve elnevetem magam. - Csak vicceltem. - próbálom megnyugtatni. - Nem kell még gyerek. -és igen James oda fent elkezdett énekelni. Csak bocsánat kérően nézek Markra, hogy erre kell vissza térnie. - És te ? Thea ? Tudja már ?
Pár percig csak meglepetten nézek rá, mielőtt belekezdenék. - Louis. Dehát nem mondta el Rita, mi történt pontosan? - Meg sem várom a válaszát, mielőtt folytatnám. - Mikor értesítettek az elrablásukról, épp Louissal voltam. Ott hagytam anélkül, hogy konkrétumot mondtam volna, aztán... Hát, nem mentem vissza. Nem tudom, hogyan talált rám pontosan. Bár ez a legkevésbé sem lényeges információk közé tartozik, talán nem is mesélte még el nekem ezt az aprócska részletet. Ahogy mást sem. Khm. - És igen, eddig a szüleimmel voltam. Jóllehet nem mondhatnánk, hogy teljes értékű tagja voltam a családnak. Főként, mivel ők is csak reménykedhettek abban, hogy egyszer még felébredek. Mondhatni leesik az állam azon, amit ezután mond. - Szóval úgy gondolod, ez megfelelő ok arra, hogy elmeneküljek? Másodjára hallva is szürreális ez az egész felvetés, komolyan nem értem, hogy fordulhat meg ilyesmi a fejében. Inkább formába kell hoznom magam, hogy segítsek. - Mielőtt ilyen rágalmakkal illetsz, gondold végig, te mit tennél a helyemben. A "vicce" sokkal jobban betalál, mint azt eltudja képzelni: elég egy másodperc ahhoz, hogy az egyébként is sápadt arcom hófehér legyen. - Végül is James is egy nagy gyerek - próbálom felvenni a fonalat, de még a mosolyom is csak görcsös grimaszba torzul. Hát még, mikor Theáról kérdez. Nagy levegőt veszek, a combjaimra könyökölök és beletúrok a hajamba, ezzel a mozdulattal kitakarva az arcomat is. Meglehetősen praktikus. - Én... - kezdek bele rekedten, nagyot nyelve. - Persze, hisz hozzá mentem először. Olyan korán, hogy még ki sem szabadott volna kelnem az ágyamból. - Ő... Nem viseli túl jól. De megvan rá az oka. Erőt veszek magamon és kiegyenesedek, szabaddá téve az arcomat, bármilyen sebezhetőnek is tűnhetek. Nem tudok ránézni, képtelen vagyok...
- Rita ? - kérdezem vissza majd felnevetek. - Rita manapság szeret inkább pofozkodni, mint fontos információkkal szolgálni... - mondom annyi undorral a hangommal, amennyi csak belefér. Majd végig hallgatom a történetét megszakítás nélkül. Nehéz szívvel teszem, de én akartam tudni mi történt. - A lényeg, hogy rád talált és már biztonságban vagy. - mosoly terül szét az arcomon. Majd nem értem miért háborodik fel azon, hogy biztonságba akarom tudni, és érhető okok miatt. - Mark megsérültél, persze hogy azt várom el, és szerintem nem csak én hanem más is. Ha kómába kerültél gondolom maradandó is a sérülésed. Még is mit akarsz csinálni ? Az egész rendszer, a minisztérium korrupt még is hova akarsz vissza térni ? - sóhajtok, bár az ő dolga mit tesz, én nem mondhatom meg neki. De még is ostobaságnak tartom hogy nem megy el innen jó messzire. - Nem rágalmakkal illetlek, csupán a véleményemet mondom el. - nézek rá szúrós tekintettel. Majd a kis viccem hamar egyértelművé válik, hogy nincs az ínyére. Csak fújtatok, ez se jött össze. - Nekem mondod ? És az évek alatt cseppet sem lett jobb... amint hallod - sóhajtok de azért elmosolyodom. Majd kérdezem Thea-ról ami szerintem eléggé érthető dolog, hisz mindig a szerelme volt, persze hogy megkérdezem mi van vele. Bár elhúzom a számat a válaszán. - Csodálkozol ? Én nem is tudom.. jesszusom nem is akarok belegondolni... - már ennyitől hányingerem lett, hogy belegondoltam pár másodpercbe ha james halna meg... majd tudnám meg hogy él... nem. - Szóval meg lehet érteni. Én nagyon megértem. - nézek rá kérdőn. - Vagy van más is ?
- Hogyan? - kérdezem homlok ráncolva. Rita sosem a fizikai agresszivitásáról volt híres; ha mindenképp szándékában állt bosszút állni valakin, azt többnyire az újságon keresztül tette meg. Ha pedig nem állt módjában, azon kívül göngyölítette tovább és tovább a kevésbé fontos pletykákat, mígnem azok valódi sztorivá nőtték ki magukat, lejáratva az illetőt. - Hivatalosan már visszatértem - jelentem ki határozottan, miközben hátradőlök a kanapén, így végre igazán kényelembe helyezve magamat. Kellett az a pár perc, hogy feloldódjon a frusztrációm... bár nem hittem volna, hogy ilyesmi velem is előfordulhat, pláne baráti körben. - És egyenlőre nem adtak a halálfalók kezére - teszem hozzá vállat vonva, majd elmosolyodok. - Folytatok mindent onnan, ahol abbahagytam. Persze, tudom, hogy esze ágában sem volt rágalmazni - csak legyintek a mentegetőzésére. Viccnek szántam volna, ha képes vagyok megütni azt a hangot, de úgy néz ki, manapság semmi sem sikerül, ha a jókedv kerül sorra. - Hát nem. Azt hinném, fejlődött... de nem. Lemondóan ingatom a fejemet. Nincs meg benne az X. - Én is... próbálom megérteni. - De a szavakat is nehezen ejtem ki. Mély levegőt veszek, a küszködésem nyilvánvaló, bár az arckifejezésem ezúttal sem tükröz érzelmet. Tudom, hogy ha most képtelen leszek kimondani, azzal nem csak Lily és mások előtt tagadom le, hanem magam előtt is. Márpedig ha lesüllyedek arra a szintre, hogy még magamnak is hazudjak, sosem fogok túllépni ezen. Nem tudom helyrehozni. Nem tudok segíteni, Theának pedig szüksége van rám... - Terhes volt. Volt. Könnybe lábadnak a szemeim, hiába igyekszem türtőztetni magamat. Hogy hozzuk helyre? Hogyan lehetséges egyáltalán?
- Hogyan ? Hm ezt nem mesélte ? - nevetem el magam már kínomba. - A Rend gyűlésen konkrétan adott nekem egy pofont... vissza kellett fognom magam rendesen. - mondom immár mosolyogva, nem fog felhúzni. Már túl vagyok rajta. - Hivatalosan ? Ez kedves. - fogom a fejem, ez az egész sok egyszerre, persze legalább végre úgy hogy jó hírt kaptam ezúttal. Viszont azt be kell vallani jogosan sokkolt a helyzet. Mikor viszont az óva intésem ellenére is elhatározta, hogy nem menekül el csak csóválom a fejemet. Persze megértem, de azért súlyosan megsérült, ismét csak aggódhatok érte. Az ember nem értékeli az életét... - Ahogy gondolod Mark nagy fiú vagy már. Mondjuk néha viselkedhetnél úgy is. Majd szóba hozom Thea-t és látom nagyon is felzaklattam vele. Gondoltam, hogy a lánynak nem könnyű, miért lenne az ? Azt hitte, hogy az a szerelme meghalt, majd feltámadt. De láttam Markon nem csak erről van szó, de a válasz igencsak váratlanul ér. Egy ideig csak tátogok. - .... Mark én... - nem tudom mit mondjak, csak közelebb húzódom és megölelem. - Annyira sajnálom , nem tudtam, nem állunk kapcsolatban. - egy ideig ölelem majd szép lassan elengedem. - De mikor?... Ne haragudj tudom nem akarsz róla beszélni csak.. meglepett. Próbálok bátorítóan mosolyogni, vagy bármit mondani de nem megy. Ilyenkor még is mit tud az ember ? - Rendbe fog jönni minden. Már itt vagy, majd szép lassan helyre hozzátok. Biztos vagyok benne. Még gondolom neki is mindent fel kell dolgoznia, neked is. De véleményem szerint... nem tudom most hogy álltuk egymással, de együtt könnyebb lenne. - legalábbis magamból és a kapcsolatomból kiindulva. James nélkül már rég nem élnék, összetörtem volna.
- Még nem találkoztunk. - Arról mindenki azonnal értesülne, hisz másnapra egészen biztosan lenne rólam, még inkább a rejtélyes támadásról egy-két cikk. - Micsoda? - kérdezek vissza döbbenten, pedig tudom, hogy ezen nem volt mit félrehallanom. - Mégis miért? Lily sem a végtelen nyugalmáról híres, szóval el tudom képzelni az előzményét a dolognak, de akkor is... Nem, ilyesmire egyáltalán nem számítottam volna, hogy Rita éppen őt bántsa. Ha másért nem is, legalább miattam. Dehát nem egyszer csalódtam már Rita baráti hűségében, miért lenne most másképp? Főként most, hogy már "nem vagyok". - Ha az életem kockáztatása szerinted gyermeteg dolog, elég sok felnőni képtelen ember van a világban. Köztük te is - válaszolom nyugodtan. Az ismeretségünk óta talán először zavar, hogy gyerekként kezel, de bárcsak én is azt látnám a tükörben, amit gondol rólam. Hagyom, hogy megöleljen. Ami engem illet, úgy érzem jelen pillanatban arra sincs erőm, hogy egyáltalán megmozduljak. Nem testi gyengeség ez; ahogy gátat szabok a könnyeimnek, mintha maga az élet is megállna egy pillanatra. Rövid időre lehunyom a szemeimet, szinte reszketve szívva be a levegőt, míg gondolatban biztatom magamat. Akkor tudatosul bennem igazán, mekkora hazugság az, amit folyton folyvást ismételtem magamnak, mikor Lily szájából hallom vissza. Önkénytelenül mosolyodom el. - Próbálkozom, Lils. De úgy érzem, ez nem olyasmi, amit... helyre lehetne hozni - pillantok vissza rá higgadtan, üres tekintettel. Annyi mindent akarok mondani, de egy mondat sem fogalmazódik meg a fejemben - bár ha így lenne sem akarnék több szót ejteni erről. Nem lehetek gyenge. Megfogadtam magamnak, hogy nem leszek többé az. Nincs könnyezés. Nincs sírás. Nincs semmi, csupán megoldásra váró problémák. - Köszönöm - mosolygok rá erőtlenül. - És sajnálom, hogy ilyen rossz hírt zúdítottam a nyakadba, de később... Félek nem tudnék erről később beszélni. Szóval jobb, ha még most megtudod, mi történt. ... Ti jól megvagytok Jamie-vel? A többi Tekergő?
Hogy miért ütött meg Rita ? Már csak a gondolatától pillanatok alatt felhúzom magam. Becsukom a szememet, majd erőt veszek magamon, hogy normális hangnemben tudjam elmondani. - Egyik gyűlésen jegyzetelt. A tagok külön-külön megkérték, hogy ne tegye. Veszélyes lehet, meg egyeseknek eleve gyanús volt, hogy valaki felírja azokat a dolgokat, amiket a rend tagjai életüket kockáztatva jöttek rá. És folytatta tovább, a pennája folyamatosan járt. Nekem meg elegem lett és elvettem tőle majd eltörtem. Erre felállt és felpofozott. - mondom már szinte mosollyal az arcomat. Annyira nevetséges volt a helyzet, hogy borzasztó. Aztán csak egyre jobban szalad össze a szemöldököm, mikor Mark arról beszél, hogy esze ágában sincs mint hadi sérült pihenni. Természetesen megértem, de attól még féltem.. - Félre értesz, az gyerekes, hogy nem gondolod át a dolgot. De mint mondtam te életed. Sajnálom. - sóhajtok megadóan. Mikor viszont szóba hozom Theat majd elmeséli a történteket össze szorul a szívem. Barátian és vigasztalásképpen átölelem. - Fenéket nem lehet. - tör ki belőlem de már dühösen. - Mark egyet tanultam eddig az élettől. Csak a szeretteiddel tudod átvészelni bármi is leselkedik rád. Ha James nem lenne már rég összeroppantam volna. Keresd fel ismét és beszélj vele, nem kell rögtön... rögtön nem fog de ki fog alakulni. Feldolgozza a dolgokat aztán szép lassan rendben jön minden. - mondom harciasan, szinte megrázva... majd elmosolyodom. - Minden rosszban van valami jó, élsz és ez nagyon jó hír. - szélesebb lesz a mosolyom. - Ideje volt hogy egy ilyen jó hírt kapjunk mindannyian. Hát mi megvagyunk, kisebb problémákkal természetesen, de együtt van a csapat, és együtt próbálunk mindent megoldani. Örülni fognak ők is mikor megtudják hogy élsz.
Mély levegőt veszek, a világnak is jobb úgy, ha nem válaszolok rögtön. Sajnos a temperamentumom még nem az igazi, de azt hiszem ezzel ketten vagyunk így: látom rajta, mennyire dühíti az emlék, pedig biztosra veszem, hogy nem tegnap történt. Manapság túl sok a feszültség, minden és mindenki próbára teszi a másik türelmét. - Azt hiszem, ideje lesz őt is meglátogatnom - felelem csendesen. Már most elborzadok a mégis-élsz és a hogy-hogy-élsz ismételt kombinációjától, de ez most nem rólam szól. Ahogy ismerem Ritát, jobb lesz minél előbb beleavatkoznom, mielőtt más következményekkel járna ez a kis konfliktus. - Átgondoltam és erre jutottam. Mindannyiunk élete veszélyben forog, bárhol is legyünk, bármilyen... formában. Ha bujkálnék sem lenne másképp; akkor már inkább hősként haljak meg, ha eljön az ideje. Értékelem, hogy segíteni próbál, de nem azért jöttem ide, hogy lelkizni kezdjünk és tanácsokat osztogasson. Vagy hogy megrázzon. - Ahogy már mondtam, próbálkozom. Ennél többet aligha tehetek. Talán azt hiszi, ilyen könnyen feladtam? Nem lenne fer. Nem lenne hozzánk méltó, többet ér ennél a kapcsolatunk, de bárhogy is kapálózzak, egyedül kevés leszek ehhez. Thea pedig eddig sem kezelte túl jól a helyzetet. Letagadhatnám, elfordíthatnám a fejemet úgy, ahogyan már megtettem, de ha nem látom a problémát, nem tudom segíteni a megoldását sem. Vagy elfogadni, ha nincs... - Én is örülök, hogy mindenki más él - vetem oda vigyorogva. - Na és mikorra tervezitek emlegetett kicsi Harryt?
Nem villanyoz fel az utóbbi gyűlés emléke. Nem vagyok az a hisztis fajta, sem olyan aki hamar kiborul. De az nap abban az egy órában több információt kaptam, és olyat amit nehezen tudtam hirtelen feldolgozni. Rita pedig csak adta alá a lovat, és borzasztó dühös lettem. Megalázott a férjem és a barátaim előtt és ez örök seb lesz rajtam. Nem szeretek gyűlölködni , de ő azaz ember akinek már többször is adtam esélyt, de mind hiába. - Sok sikert, én nem üdvözlöm. - mondom egyszerűen és ridegen. Elérte az a nő hogy utáljam... és ez nagy teljesítmény. Kicsit csalódom mikor nem sikerül rábeszélnem Markot hogy jobb lenne, ha kényszer pihenőre benne. De egyben büszke is vagyok rá, hogy nem adja fel. - Ez sajnos így van. - sóhajtok. - Megértelek, csak jó lenne nem kéne még egy emberért pluszban aggódni, ennyi az egész. - halványan elmosolyodom. Kicsit meghökkenek mikor elmeséli Thea-t. Borzasztóan sajnálom, hogy még ez a szörnyűség is megtörtént velük. Próbálom barátian vigasztalni,de ennél a gesztusnál többet sajnos nem tudok tenni. - Remélem menni fog, ha kell segítség tudod hol találsz. - mosolyodom el, bár nem tudom ebben hogy tudnék segíteni, de az tény, hogy nem zárkózom el tőle. - Igen mindenki él és virul. Csak az a szörnyű és ijesztő, mindannyian attól rettegünk, hogy vajon meddig. Ez így nem élet. - sóhajtok majd a kérdésére egy pillanat alatt megrökönyödök. - Hogy... nem nem lesz. Tényleg csak vicceltem . - mondom zavarodottan. - Még gyerek vállalás gondolata se fogalmazódik meg benne, míg a háború tart. Egy ilyen világban nem lenne egészséges. - valóban nem esett még szó gyerek vállalásról, szerintem James is épp azon a véleményen van mint én. Hisz egymásra sincs időnk, és egymásért is eléggé kell aggódni, nem hogy még egy baba is a képbe kerüljön.. - Viszont úgy látszik Marl és Sirius összeköltöznek de ez még titok.. és elég nagy szenzáció.
Kurtán bólintok, hisz bármennyire kedveljem is Ritát, a helyében egészen biztos ugyanígy éreznék. - Tudom, Lily. De miattam igazán nem kell aggódnod, tudok vigyázni magamra - válaszolom komolyan, azonban nem bírom sokáig megállni, hogy felnevessek. Remélem, azért nem szakad ránk a mennyezet. Emlékszem, szinte mindig Lilyre bízták a büntetőmunkáim levezénylését, ő pedig minden egyes alkalommal a szemét forgatta. Sosem volt ugyanott, ugyanaz a kék folt, vagy ugyanaz az indok. Elismerem, a férjét és a csapatját ha szándékomban áll sem körözhettem volna le, de tény, hogy az én csínyjeim sem voltak sokkal kevésbé nagyszabásúak, és bizony egyik jobb volt, mint a másik. Kár, hogy a lányokon kívül senki sem értékelte a kreativitásomat. Ők viszont... Igen, kellőképp kárpótoltak ezért. A vöröskét persze lehetetlen volt lenyűgözni, kiváltképp, ha szabályszegésről volt szó, de soha nem is bántam. Imádom a zsörtölődő embereket, márpedig vele soha senki nem szállhatott versenybe. Na jó, talán Friccst leszámítva. - Úgy szint - mosolygok rá, és minden erőmre szükségem van ehhez. Nem úgy a következő téma hallatán... - Lily Evans, te pletykás vén szatyor - vihogok fel őszinte örömmel. - Illetve elnézést, Lily Potter. Ugye, nem ölik majd meg egymást? Mert ha igen, felejtsd el, hogy elárultad nekem, a végén még egy leszek a gyanúsítottak közül. Közben fél karral átölelem őt, hátha megenyhül és elfelejti nekem a megjegyzésemet. Igazán szeretetből mondtam.
Csak felvont szemöldökkel nézek rá. Igen a kóma teljesen azt mutatta be, hogy hogyan is tud ő vigyázni magára. De nem hozom fel, mert nem akarok már is össze veszni vele mikor épp hogy vissza tért a halálból. - Akkor még gyakorolj egy kicsit... - nézek rá jelentőségteljesen. De valóban nem firtatom tovább. Ő tudja mit kezd magával. Az tény, hogy aggódni fogok érte, de nem zárhatom be az összes barátomat sajnálatos módon. Mindenki saját sorsának a kovácsa, még ha nem is értek egyet a döntésükkel. Kicsit rám jön a szó áradat, és csak csacsogok, néha látom Mark még csak nem is figyel rám, de nem hibáztatom érte. Amit Thea.ról mesélt eléggé ledöbbentett és rontott a hangulaton. Nem tudom mit tudnék még mondani ami kicsit jobb kedvre derítené így próbálok már pozitív lenni, és kicsit pletykálni a többiekről is. - Csak elmondtam a nap hírét. Nem mindennap fordul elő, hogy két különleges állatfaj összeköltözik. - szinte érzem Marl tekintetét a hátamban... pedig messze van. Ez hogy lehet ? - Ők az élő példa hogy mindenkinek van remény. - mosolyodom el szélesen.
- Tudom-tudom. Ne nézz így rám, még halálra rémítesz. Csak nevetek tovább, mintha ezzel elűzhetnék minden mást. Mintha nem azért csillognának a szemeim, mert szívem szerint inkább sírva fakadnék. Tudom jól, hogy padlóra került a hangulat, de úgy éreztem, tudnia kell. Cserébe nem megyek el, amíg újból fel nem vidítom, ezt máris megígérem magamnak. - Az biztos - vigyorodok el, majd kissé komolyabban fűzöm hozzá. - Hiányoznak. Ők is és mindannyian. Mikor lesz a következő gyűlés? Biztos bolondnak néz, de alig várom, hogy újra belevethessem magamat az események forgatagába. - Ha már a babavárót késlelteted - köhintek jelentőségteljesen. Nem mintha annyira bírnám a gyerekeket... Na jó, igazából megőrülök értük. Ez is a dilis húgom miatt van. Bár tény, hogy egy pici Lily és egy pici Potter elég elsöprő lenne. Jó húsz perc telik el, mire leesik, hogy valószínűleg most értek haza és zavarok. Addigra betartom a szavamat: mikor búcsúzunk, a vörös barátnőmnek már fülig ér a szája. - Köszönöm - suttogom a fülébe, mikor átölelem. Jóllehet magam sem tudom, pontosan minek szól ez. - Hamarosan. Rákacsintok, mielőtt belevesznék az éjszakába.
Kezdőlap 
by Mayra Rosier Hétf. Május 29, 2017 4:37 pm
