Happiness can be found even in the darkest of times, if one only remembers to turn on the light.
Légy
te is tekergő!
Minden, ami fontos lehet.
♦ Kérünk mindenkit, mielőtt regisztrál, olvassa el a szabályzatot és lessen be a canon, illetve keresett listába, hátha valaki elnyeri a tetszését. ♦ Amint valaki felszabadul, fel fogjuk tüntetni. ♦ Karakterlap elkészítésére, főleg a canon karaktereknél és a keresetteknél 1 hét áll rendelkezésetekre, majd ha semmi jelzést nem kapunk, a regisztráció törlésre kerül. Ez vonatkozik az elfogadott karakterekre is: 1 hónap inaktivitás után a canonok átvehetővé válnak. Ha valakinek kell idő a lap elkészítéséhez, vagy az íráshoz, az kérem jelezze előre, hogy tudjunk róla! ♦ Varázslény karaktereket nem fogadunk el, csak különleges esetekben! Canon karakterek, vagy engedélyezett keresettek esetében lehetséges, saját nem! Megértéseteket köszönjük!
- Még találkozunk! - Voldemort arca közeledik sebesen felénk, majd elragadja magával Jamest aki mellettem roskad össze. Majd körülnézek és mindenki, az összes barátom, ismerősöm holtan fekszik a padlón. Voldemort csak nevet, közben Bellatrixtól kapott sebem borzasztóan elkezd égni, ijedten nézek rá, és szinte világít a véremtől a felirat: Sárvérű. Felnézek újra és Voldemort arca jelenik meg közel előttem... majd eltöri James nyakát... Zihálva nyitom ki a szememet. A szívem majd kiugrik a helyéről. Mély levegőket veszek, majd meglátom Jamest ülni mellettem egy széken. Nem, nem ez történt, a valóságban James oda sietett hozzám és szorosan átölelt. Vissza öleltem szinte beleolvadtam a karjaiba, és éreztem: most már bármi jöhet már biztonságban vagyok. És neki se tűnt, hogy komolyabb baja legyen. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak hogy elhagyjuk a Minisztériumot. Viszont Voldemort is megjelent, de a valóságban hála Merlinnek csak búcsút intett. De meddig. - Hogy vagy ? - kérdezem Jamietől, bár minden kiül az arcára. Igyekszem felülni, nagyon kimerültem, amint beértünk bizonyára eszméletemet vesztettem a fáradságtól és elaludtam. A karomra sandítok, amire összehúzom a szememet, hisz be van kötve. Bekönnyezek ezek szerint tartós marad Bellatrix tetoválása. Örökre megbélyegzett.
─ Sss, Semmi baj ─ suttogom gyengéden, ahogy végigsimítok Lily beesett, sápadt arcán. Szörnyű így látni, még akkor is, ha bizonyos tekintetben a sajátom kiköpött mása. ─ Inkább az a kérdés, te hogy vagy. Hat a fájdalomcsillapító? Talán fél órája járhatott itt Edgar húga. Ellátta a kórházat plusz gyógyító bájitalokkal, melyekből többek közt Lilynek is jutott egy-kettő. Rengeteg a sérült, sőt, mint kiderült, bár a bál volt Voldemort igazi színpada, az estélyen kívül is érte néhány veszteség a varázslótársadalmat. Gondolom, hogy még a betegellátást is megnehezítse, vagy csak egyszerű útravaló volt, amivel elraktározhatja a türelmét a későbbi eseményekre. Rohadék. ─ Sajnálom ─ suttogom... elgyengülve. Nem tudom, mi volt velem. Nem tudom, mi volt velem, mikor felgyújtottam Bella haját, majd azt mondtam Benjaminnak, hogy meg fogom ölni azt a ferde fogú cédát. Eddig sem a nyugodt természetemről voltam híres, és amit Lilyvel tett... Mégsem alacsonyodtam le a szintjükre. Most viszont úgy érzem, akaratomon kívül bepiszkoltam a kezem. Nem azért, mert visszavonhatatlan hibát vétettem volna, hanem a gondolataim miatt, mert tényleg úgy gondoltam, ahogyan mondtam: szívem szerint helyben bevégeztem volna, amit elkezdtem, vagy még rosszabb. Mint valami eszelős. És mindezt végig kellett néznie úgy, hogy tisztában volt vele, mi zajlik bennem. ─ Annyira aggódtam érted...
Sikerült igen csak ügyetlenül felülnöm. Kicsit még szédelgek, és kótyagosnak érzem magam, mintha James is szellemképes lenne.Egyszer itatott le Marl úgy igazán akkor éreztem így magam másnaposan. Furcsa mód, nagyon is nyugodtan érzem magam. Főleg akkor kerít ez a felhőtlen nyugalom hatalmába mikor James végig simít az arcomon. Reflexszerűen a kezéért nyúlok. - Szerintem hat. - mosolyodom el, hogy megnyugtassam. Egyedül az zaklat fel, ami a karommal történt egyenlőre. Addig nem megyek el innen, ameddig le nem szedik rólam! Ha kell lekaparom. A tekintetemet nehezen elszakítom a karomról. Hitetlenkedve nézek a férjemre. - Mit sajnálsz ? Semmi nem a te hibád volt, mindent megtettél. - mondom eltökélten. Képes néha az egész világ súlyát egymaga cipelni, na nem mintha én nem így tennék. De tényleg mindent megtett, és én is úgy érzem. Én annak is örülök, hogy még egyáltalán itt ülhetünk és beszélgethetünk. Más nem volt ilyen szerencsés. - Nem értem, miért nem ölt meg. Annyi ... ártatlant ölnek meg nap mint nap. Velem miért nem végzett ? - kérdezem, inkább a levegőnek, mint Jamestől, hisz tudom ő se fogja tudná rá a választ. A tekintetétől szinte összefacsarodik a szívem, tényleg nyugodt vagyok és borzasztó látni, ahogy ő saját magát gyötri. A kijelentésére meghatódom és erősebben megszorítom a kezét. - Tudod, hogy velem nem olyan könnyű elbánni. - kacsintok. - De én is szörnyen aggódtam érted... - sóhajtok, nem akarok nyálas lenni, szóval azt a részét lenyelem: Még is mi lenne velem nélküled ? Mit tennék? Megörülnék... és feladnám. - Azt hittem tényleg.. megteszed. Soha nem láttalak még ilyennek. Láttalak már... dühösnek, agresszívnak, de ez valami más volt. Azt hittem... tényleg megölöd. - összefut a szemöldököm és aggódva nézem.
Meglep, hogy a rémálma után minden átmenet nélkül mosolyog rám, mintha tényleg szóba se kerülnének a gondjaink, nemhogy a kellős közepén ücsörögnénk. Viszont a pillantás, amit a karjára vet, nem kerüli el a figyelmemet. Helyet foglalok mellette az ágyon, bár szívem szerint el is feküdnék, hogy teljesen a karjaimba zárhassam. Bárhogy is, nem tűnhetek fáradtnak, vagy gyengének. Egyenes háttal kell ülnöm és biztató mosolyt vetni rá, még ha belerokkanok is. ─ Ajánlom is, amennyi mindent beléd tömtek ─ sóhajtok fel. Sosem értettem különösen a gyógyításhoz, sem a bájitalokhoz, sem a gyógynövényekhez - csak azt tanultam meg, ami szükséges -, így talán érthető, hogy nincs is sok bizalmam irányukban. ─ Nem kellett volna, hogy magadra hagyjalak. Nem kellett volna hibáznom. Nem kellett volna... hogy lásd, amit tettem. Ha valaki, ő tudja, mennyire nehéz kimondanom ezeket a szavakat. Sőt, már eleve az is, hogy beismerjem, nem volt tökéletes a teljesítményem. ─ Olyan, mintha a rendtagokat direkt hagyta volna életben. Rajtad kívül Sirius az egyetlen, aki igazán megsérült közülünk, de az ő állapota is stabil. Gondolod, hogy egyszerűen csak ennyire erősek vagyunk? Lehet, hogy csupán a paranoia beszél belőlem, de a Ritás gyűlés után... Miért lenne véletlen? ─ Hallottam, hogy Emmeline-ra fogta a pálcáját és Gideon nekitámadt, de nem tett velük semmit. Elsétált ─ mondom halkan, kétkedve a saját szavaimban. A világért sem akarok ráijeszteni most, hogy végre megnyugodhatnánk, viszont talán nem ártana elővigyázatosabbnak lennünk. Talán valami ennél is nagyobb vihar van készülőben. ─ Én is ─ felelem halkan, lehajtott fejjel, miközben pillantásom ismét a karját borító kötésre vetődik.
Csak keserűen elnevetem magam a megjegyzésére. Igen mintha valamit félkómában hallottam volna, hogy Jamie kikért volna plusz adagot. - Ha jól emlékszem neked köszönhetem. - emelem fel a szemöldökömet. - Vagy csak azt is álmodtam ? - nézek rá kérdőn, majd megvonom a vállamat. - A lényeg, hogy jól érzem magam. - Mármint ami a fájdalmat illeti, és kicsit kábultan érzem magam. Mikor leül mellém az ágyra, kicsit arrébb fészkelem magam én is, és azonnal a kezéért nyúlok és szorosan megfogom. Az érintése mindig ugyan úgy hat rám, felér minden erős nyugtatóval, sőt többet is ér. Csak csóválom a fejem a megjegyzésére, és dühös leszek egy pillanat alatt. - James Potter ne merd magadat hibáztatni! Senki nem tudhatta, hogy ez lesz, ez mindenkit meglepett. Még is hogy tudta ezt véghez vinni ? - erősebben két kézzel szorítom meg a kezét. - Nem tudunk minden másodpercben együtt lenni. És nem is lenne egészséges. - mosolyodom el keserűen. - Szóval kérlek ez miatt ne rágd magad. Amit tettél... megértelek. Nem hibáztatlak. Lehet én is ezt tettem volna fordított helyzetben. - ezt őszintén mondom. Fogalmam sincs mit tettem volna vele, de biztos hogy én is szenvedni akartam volna látni őt, ha előttem kínozza meg Jamest. A kedvességnek is vannak határai azt hiszem. Az hogy az ember szeretteit bántja valaki, szerintem a legkedvesebb, békésebb embert is kihozná a sodrából. Majd ez elmélete arról, hogy miért nem ölt meg bella.... kirázz a hideg. - Azt akarod mondani, hogy tudják kik a Rend tagok ? - csak csóválom a fejem. - Nem, akkor már mindenkit lemészároltak volna, és akkor csak azért is minket öltek volna meg. Ez ... nem is tudom, játszanak velünk. A Rend tagok külön külön is borsot törtek már Voldemort orra alá, csak puszta véletlen. - ez akkor se válasz a kérdésemre. Lehet inkább nagyobb örömöt látnak abban ha az ellenségeik szenvednek, mint hogy végleg eltakarítsák az útból. Mély levegőt szívok be. Inkább attól félek ezek után mi vár ránk... Végül megsimítom James arcát. - Büszke vagyok rád ez miatt.. nem tetted meg. - mosolyodom el. - Ebből látszik milyen erős vagy.
─ Ami azt illeti, először kimondottan sokalltam ─ ecsetelem még mindig felháborodottan az élménytől. ─ Aztán láttam rajtad, milyen fájdalmaid vannak. Főként, hogy miközben rémálmod volt, dobáltad magadat. Féltem, hogy ha nem őrködök itt, egy centire tőled vagy nem kapsz több gyógyszert, likvidálod magadat az ágyról. Szeretem, mikor ilyen harcias az ágyban, de jó lenne, ha mint ahogyan máskor, ezúttal sem maga ellen irányulna ez a dolog. ─ Szóval finoman kértem neked a mini Bones gyártotta csodaszerekből. Az a lány akkora, mint az unokahúgom. Mármint, ha lenne unokahúgom, biztos ilyen pici lenne; először el sem hittem, hogy ő az, aki a minisztériumban dolgozik. Inkább nézett ki valami Roxfortos alsósnak. Vagy én öregednék? Nem, az kizárt dolog. ─ Minden másként történt volna, ha nincs akkora felfordulás. Magam vittem volna az Azkabanig. Vagy ugyanezt tettem volna? A kétkedés rémisztő suttogással hatol a fejembe. ─ Én... Nem értem. Nem értem, hogy történhetett ez. Szerinted mi fogad majd minket, ha visszatérünk? Mikor áll helyre a minisztérium? Annyira Lilyt és csak Lilyt tartottam a szemeim előtt, hogy időm sem volt teljes egészében felfogni, mi történt valójában, most viszont ledönt a lábaimról a felismerés (milyen jó, hogy ülök), hogy elveszítettük a Minisztériumot, a biztonságunkat. A varázsló társadalom a mai napon megbukott Voldemort uralmával szemben. Fogalmam sincs, hogy melyikünket akarja meggyőzni, engem, vagy saját magát, ugyanakkor mindketten tisztában vagyunk vele, hogy nagyon is esélyes, amit mondtam. Vagy inkább amit sugalltam. Nincs szükség rá, hogy válaszoljak, hogy kimondjam, így is épp elég lesújtó. Megsimítom a kezeit, ahogy a szemébe nézek. ─ Én? ─ kérdezek vissza nevetve. Most az egyszer nem akarom az egekig magasztalni magamat, ehelyett őszintén teszem hozzá. ─ Kettőnk közül te vagy az erős. A legerősebb, Lily Potter. Kezemet a tarkójára csúsztatom, majd közelebb hajolva csókot lehelek a puha ajkaira.
Igen kicsit furcsálltam, hogy James engedélyezett ennyi bájitalt. Majd ahogy végig hallgatom az okfejtését össze szorul a mellkasom. Azt hittem a rémálmaim csak is az enyémek, és nem lát bele senki más. De úgy tűnik Jamienek is végig kellett néznie, rajtam keresztül... kiszárad a torkom pillanatok alatt. - Sajnálom... - mély levegőt veszek és félre nézek. Borzasztóan szégyellem magam. Utálom ha magatehetetlen vagyok és más irányít. Márpedig a félelem kezdi átvenni az uralmat felettem, és ezt nem hagyhatom. Csak is ezeknek köszönhetőek a rémálmok. - De köszönöm valóban jobban érzem magam. Nincs fájdalom. - tompán vissza nézek rá, és elmosolyodom. Nem akarom hogy így lásson, nem akarom hogy rosszul érezze ő is magát. Nem akarom, hogy a férjem gyengének lásson. Össze kell szednem magam minél gyorsabban. Értetlenül nézek rá, majd egy idő után esik le még is miért mondja ezt. Igen Bellatrix nem igazán titkolja úgy mint Voldemort hogy ki is ő. Nyíltan vonul az emberek ellen, és a nyílt utcán is képes bárkivel szórakozni, ahogy azt ő hívja. - Tudom én is azt tettem volna. De ők voltak erőfölényben, itt nem tehettünk semmit. Hiába vagyunk Aurorok látod, az se add korlátlan hatalmat. Egyetlen egy előnyük az hogy nem korlátolják le magukat. De ez is a különbség köztük és köztünk. - vonom meg a vállamat. - Jó és a rossz küzdelme. - borzasztó és egyáltalán nem fair, hogy a jóknak kell szenvednie, de sajnos ilyen a világ. A kérdésére csak össze szalad a szemöldököm, erre még én sem gondoltam. Mély levegőt szívok be az orromon keresztül és kicsit elbambulok magam elé, miközben rázom a fejemet erőtlenül. - Fogalmam sincs. Azt biztosra veszem, hogy semmi nem lesz már a régi. Rosier is egy közülük erre már mérget vennék. Akkor már rég csapatokat küldött volna, dementorokat... de senki nem volt. Az egész egy mészárszék volt.. Valaki kinyitotta nekik az ajtókat és beengedte. - még jobban össze szorul a gyomrom már kezd kevés lenni a bájital adag is amit egész nap kaphattam. Csak most veszem észre, hogy szinte görcsösen fogom, vagyis szorítom Jamie kezét. Ahogy észre veszem magam engedek a szorításon. - Bocs... - mondom halkan. Majd végig hallgatom, hogy nem ő hanem én vagyok a bátor. Itt egyszerűen elkezdek könnyezni. Még is miért nem érzem akkor magam annak ? Épp tiltakoznék, mikor megérinti a tarkómat, és megcsókol. Egyszerűen potyognak a könnyeim, de összes szeretetemet, és gyengeségemet beleteszem a csókba. Mintha egyszerűen most kapnék levegőhöz. Most hirtelen nem tehetek róla, de felszakad minden egyszerre. Annyira aggódtam érte... - Nem akarlak elveszíteni... - tör ki belőlem egyszerűen közben.
─ Mégis mit? Gyengéden az álla alá nyúlok, hogy magam felé fordíthassam. Feltéve, hogy hagyja. Igazából nem lep meg a szabadkozása, hisz ismerem, de tudnia kell, hogy nincs ezzel semmi gond. Mindannyiunknak vannak rémálmai, és ezután a bál után csak több és több lesz majd. ─ Remélem, holnap vagy holnapután már a bájitalok nélkül mondod ezt ─ sóhajtok fel gondterhelten. Bár az orvosok és magát annak képzelők, de másfajta földönkívüli lények megígérték, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek majd, annyira ki voltam borulva, hogy valószínűleg még én is fűt fát ígértem volna magamnak a helyemben. Nem tudom, mennyi valóság alapja van mindannak, amivel nyugtatni próbáltak. ─ A lényeg, hogy túléltük, és ezután is így lesz ─ jelentem ki magabiztosan. Nincs az az erő, ami minket letörölhetne a föld színéről, ennyi az egész. ─ Nem számít, ezzel leleplezte magát és leleplezték mindannyian. Nyílt küzdelem lesz ─ mosolyodom el keserűen. Legszívesebben azonnal belevetném magamat a harcba, hogy megtoroljam a minket ért sérelmeket, de igyekszem lehűteni a gondolataimat. És enyhíteni a szorításon, amibe mindketten olyannyira belejövünk. Nevethetnékem támad. ─ Te ne haragudj, elragadtattam magam. Amint megérzem a könnyeit, gyengéd mozdulatokkal simítom le az arcáról a cseppeket, újra és újra. Ezúttal nem állom meg: bebújok mellé az ágyba és a karjaimba veszem, így is nyugtatva. Szeretném, ha biztonságban érezné magát, ugyanis soha többé nem hagyom, hogy baja essen. ─ Nem fogsz, Lily. Nem lesz semmi baj ─ suttogom, mielőtt újból megcsókolnám. Ez nem kegyes hazugság, komolyan így gondolom. Így lesz, mert így kell lennie.
Tárgy: Re: Lily & James - Felépülés #1 Vas. Nov. 06, 2016 12:24 am
James&Lily = Jily
Bál után: Testi lelki felépülés
Hogy mit sajnálok? Amiért ilyen vagyok, nem ilyennek ismert meg és nem akarom, hogy ezt az oldalamat is lássa. - Gondolom felzaklatott. - mondom, de nem engedem még hogy maga felé fordítsa a tekintetemet. Nem tudnék a szemébe nézni, mert érzem hogy elgyengülnék. De lassan miután össze szedtem magam ránézek, majd biztosítom afelől, hogy jól érzem magam. - Én is, könnyen rá lehet ezekre szokni. - mondom keserűen. Sajnos a Roxfortban én magam is tapasztaltam. A szüleim halála után folyamatos rémálmaim voltak, de hogy ne aludjak el , és hogy órákon is tudjak figyelni, így kevertem egy élénkítő bájitalt. Eléggé rászoktam és konkrétan hónapokig alig aludtam. Nem tett jót, és ezt a környezetem is észre vette. Annak is akkor lett vége, mikor Jamesel elkezdtünk közeledni egymáshoz. Nem is tudom, hogy erről meséltem e neki. Többször mentett meg mint gondolja. A pozitív hozzáállásán elmosolyodom, és eddig én is ezen az állásponton voltam. De néha meginog ez a nézetem. Egyre többen vannak, és fogalmunk sincs kik ők, a többségéről legalábbis. - Remélem így lesz. - szorítok kicsit a kezén biztatás képen. - Lehet leleplezte magát, de gondolod fog bárki bármit csinálni ellene ? Ha így lenne már másnap bekísérték volna az Azkabanba vagy megkapta volna a csókot. - csak keserűen elhúzom a számat. Nem lesz egyszerű menet, de remélem mindent megtesznek. Ez már nem maradhat megtorlás nélkül. Ha nem tesz senki semmit, akkor lehet meg is érdemeljük a sorsunkat... igen már ilyen gondolataim vannak, és ez ijeszt meg a legjobban. Saját magamtól félek... A gondolataimra erősebben szorítottam végig James kezét, amiért bocsánatot kérek, de persze ezt is magára vette. Mikor megcsókol... elgyengülök. Minden keserűségem egyszerűen előjön. A fájdalmaim a félelmeim. Ő értem aggódott de én is érte, egyszerűen nem tudom már elképzelni az életemet nélküle. Olyan természetessé vállt, mint a levegő vétel. Lehet beteges ennyire ragaszkodni valakihez, de akkor legyen bolond. Nem igazán szoktunk ennyire érzelmesek lenni, de úgy néz ki mostanában egyre sűrűbbek nálunk az ilyenek. Legutóbb mikor össze verve ért haza... akkor is megijedtem és most is. Ez a gyengém. A sok felgyülemlett könny most kifolyik belőlem, és ezért is borzalmasan szégyenlem magam. James lelkesen törli le az arcom, de mikor mellém fekszik és átkarol... akkor szakad el bennem a cérna még jobban. A törődése, az hogy itt van és biztonságban vagyok... olyan hatással lesz rám hogy most itt az alkalom most kell kibőgnöm magam. Így is teszek... vissza csókolom , de az a csók inkább keserű, mint édes. Szerelmes de inkább arról szól, hogy megtartsam. Végül szinte zokogva bújok oda a férjemhez. Most először érzem úgy hogy nem szégyen a sírás. Ki kellett jönnie, mert úgy éreztem már hónapok óta hogy felrobbanok. - És most komolyan... mi lesz? Mihez kezdünk ? - szólalok meg végül miután vissza tért a hangom a mellkasához dőlve.
─ James Pottert nem lehet ilyen könnyen felzaklatni ─ rázom meg a fejemet mosolyogva. ─ Hát megfeledkeztél róla, milyen bátor és erős férjed van? ─ Nem fogom hagyni, hogy egy pillanatig is így tegyen, ahogy azt sem, hogy kerülje a tekintetemet. Ha valaki előtt, előttem biztosan nem kell szégyellnie magát, főként nem emiatt. Mindannyiunkat megviseltek a történtek. ─ A végén haza se jössz majd, hogy megkaphasd az adagodat ─ nevetek fel. Igyekszem jókedvet erőltetni magamra, legalább azért, hogy ő is megnyugodjon kicsit. Ennél jobb ötletem sajnos nincs. ─ Eddig nem akartam mondani, mert még nem biztos, hogy igaz a hír, de úgy néz ki miniszter választás lesz. Márpedig mindketten tudjuk, kik a lehetséges jelöltek, pontosabban fogalmazva azt, hogy ki szerepel majd a jelöltek között: Fabian. ─ Ha kedvezően alakulna a választás, az mindent megváltoztatna ─ folytatom lelkesen. Kedvezőbb már csak akkor lehetne, ha én magam indulnék a posztért. Hahaha.
Hagyom, hogy kisírja magát a vállamon. A haját és az arcát cirógatva próbálom megnyugtatni, vagy inkább mérsékelni a fájdalmát, hisz valójában igenis itt az ideje, hogy kiadja a rengeteg borzalmat, ami érte. Amitől nem tudtam megvédeni. Minden bizonnyal örülnöm kéne, hogy nem fojtja magába mindezt, és lényegében ezt is teszem,... miközben megszakad miatta a szívem. ─ Nászútra megyünk és elfelejtünk mindent ─ válaszolom kedvesen. ─ Aztán folytatjuk onnan, ahol abbahagytuk. És túléljük. Együtt.
Látom, és értékelem hogy próbál felvidítani. Még mosolyt is csal az arcomra. - Oh már hogyne tudnám. - nevetem el magam erőtlenül. - Nekem van a legerősebb és bátrabb férjem. - húzom ki magam büszkén és szegem fel az állam. Majd félve jegyzem meg az aggályaimat ami a bájitalokat illeti.Régen egyszer csúnyán függtem egytől , és kicsit félek ha ilyen adagot kapok ne hogy még egyszer előforduljon. James viccel ezzel ebből arra következtetek, hogy bizonyára nem meséltem el neki még az esetet. Fura hogy van valami rólam amit nem tud. Bár szerintem róla is van bőven olyan, amit én szintén nem is sejthetek. - Ez viccnek is rossz. - mondom halkan. Mikor bejelenti, hogy miniszter választás lesz rá kapom a pillantásomat. Nagyot nyelek hisz ez azt jelenit, hogy a Miniszterünk meghalt. Azonnal behunyom a szememet, hogy kicsit gyászoljam, hisz jó ember volt. Hiába gondoltuk rossznak az elnöki székre, még is jó ember volt, és volt családja. Viszont azt jelenti, hogy Fabian jelöltheti magát, ez viszont nagyon jó hír. Végre elkezdődhet valami. - Igen végre a mi oldalunk is erősödhetne. - egy pillanatra jó kedvem lesz, még egy mosoly is elfekszik az arcomon. A végén lehet hogy még nyerhetünk? Voldemort még nem is sejti, hogy a saját csapdájába esett bele. Egyszerűen eltörik a mécses, én nem tudom tovább türtőztetni magam miután James átölel. Olyan mintha minden kötél szakadna, és eddig amit vissza folytattam egyszerűen kijön belőlem. Kicsit szégyenlem magam ez miatt, de most szükségem van erre. Végig oda bújtam Jameshez és próbáltam lenyugodni, amiben ő is próbál segíteni. Egy idő után viszont kiszáradok és mély levegővételek közepette lenyugszom. - Igen? Hova ? - nevetem el magam erőtlenül. Majd felemelem a fejem a mellkasáról és ránézek, bár gondolom ocsmány látvány lehetek. - Ezt ígéretnek veszem, szóval jobb lesz ha betartod...
Komoly arccal bólintok a válaszára, mert ez bizony ííígy van. Persze, bármilyen nagy legyen az egom, azért ki tudok látni mögüle annyira, hogy észrevegyem, valami nem oké. Aggodalom és gyanakvás egyvelegével nézek le rá. ─ Van valami, amiről nem tudok? ─ kérdezem csendesen. Filmjelenetben érzem magamat. Ja, hogy az egész életem egy film? Már csak az a kérdés, vígjáték, vagy inkább horror vígjáték. Voldemort biztosan tudná erre a választ. ─ Ámen ─ hadarom keresztet vetve, mikor egyperces, néma (upsz) szemlehunyásos gyászt tartunk. Senki ne kérdezze, aranyvérű varázslóként honnan ismerem ezt a mozdulatot. Vannak kérdések, amik jobb, ha válasz nélkül maradnak. ─ És fog is. Isten meghallgat.
De a poénjaimon még ő sem segíthet. Nem csodálom, hogy szegény Lily sírva fakad... Igen, szerintem is borzalmas... Ígérem, ezentúl legalább olyan komoly leszek, mint Friccs. Bár ahhoz talán kéne egy macsek is, nem? ─ Még szép, hogy betartom. És, hogy válaszoljak a kérdésedre... Gyors, mégis finomkodó mozdulattal emelem vissza az ágyra, hogy felállhassak. Egyszerűen nem lehet bevezető nélkül hagyni az úti célt, és mi lenne erre tökéletesebb, mint néhány szexi csípőmozdulat? Szinte látom magamon a fűszoknyát.
Kezdőlap 
by Mayra Rosier Hétf. Május 29, 2017 4:37 pm
▲ 
