Gyengélkedő - Lily & Poppy

Nem nagyon tudom elhagyni a gyengélkedőt. Vannak igen ritka pillanatok, amikor van éppen annyi időm, hogy kiugorjak az üvegházakhoz vagy a Tiltott rengetegbe növényeket gyűjteni. Amúgy pedig mindig akad munka. Ha nem éppen a diákokat kell ellátnom, akkor ott a papírmunka, na meg a gyógyfőzetek készítése. Italok és kenőcsök vegyesen. Legalább a gyengélkedőt nem Severusnak kell ellátnia, mert azért legnagyobb részt én készítek mindent. Ritkán kérem meg, hogy segítsen be egy-egy bonyolultabb főzetnél.
Már péntek délután van, és még mindig tartózkodnak itt diákok. Egy törést is kezeltem már, adtam a srácnak fájdalomcsillapító főzetet, és most kiütve fekszik az egyik ágyon. Hősködött az ostobája. Fel akart mászni a Fúriafűzre, hogy ő majd megmutatja ki a legény, aztán a fa legalább két méternyire hajította magától. Még így is szerencséje volt, hogy ennyivel megúszta. Hova rakta az eszét, de most komolyan? Eltört a karja és a lába, így egy darabig élvezni fogja a vendégszeretetemet. Nagyjából két napig, aztán mehet útjára.
Miután elláttam az utolsó gyereket is sóhajtva ültem le a gyengélkedő végében lévő irodámban, ahonnan a lakrészembe nyílt egy ajtó. Kinyújtóztam, majd kinéztem az ablakon. Kellemes idő volt a mai is, szinte már nyáriasnak mondható. Egy darabig csak ültem és merengtem az ablakon át kibámulva, aztán felálltam, hogy még ellenőrizzem a diák állapotát. Az ágyához mentem, fölé emeltem a pálcámat, majd végigvezettem a teste felett, miközben diagnosztizáló bűbájokat mormoltam. Végül elraktam a pálcámat, és bementem az irodába egy lázcsillapító főzetért. Kezdett felmenni a láza, így jobb megelőzni a bajt. Lenyelettem a fiúval, majd betakartam és hagytam, hogy tovább aludjon. Az ágya köré húztam a paravánt, hogy nyugodt legyen a környezete. Meg nem hiányzik, hogy megbámulja valaki, miközben betéved ide. Nyugalomra és pihenésre van szüksége.
Éppen indultam volna vissza az irodámba, hogy letudjak egy kis papírmunkát, amikor kinyílt a gyengélkedő ajtaja. Egy kedves ismerős lépett be rajta.
– Lily! Mi szél hozott? – kérdezem tőle elmosolyodva. Régen láttam már, bár rossz hírt nem hallottam most senkitől és semmiről, azért remélhetőleg minden rendben.

Most van pár nyugodt órám, hogy befejezzem a mai adag papírmunkát, és kicsit pihenhessek. Ha nem átkok és rontások hatásait kell elmulasztanom, akkor fizikai sérülésekkel jönnek hozzám. Törött kar vagy láb, esetleg mindkettő, ez leginkább seprűlovaglástól vagy hősködésből származó sérülés. A zúzódások, horzsolások és felszíni sérülések legfőképpen figyelmetlenségből adódnak. Elesnek, fellökik egymást vagy éppen bájitaltanon, esetleg a főzés gyakorlása közben megvágják magukat. Innen erednek az égési sérülések is. Már csak emiatt sem tudom elhagyni napközben sokáig a gyengélkedőt. Sosem tudhatom, hogy mikor hoznak be ide hozzám egy ájult diákot, vagy jönnek maguktól. Persze nem panaszkodhatom, ez a legcsodálatosabb pálya, amit választhattam. Én nem folyok bele a háborúba, nekem csak az a fontos, hogy a rám bízott beteg egészségesen kerüljön vissza a társadalomba. Lehet, hogy a Mungóban nem lenne megállásom, mindig lenne valami, de szeretem ezt nyugodtságot, ami itt van. Ráadásul itt is van azért mit csinálni. A diákok hozzáértő kezek közé kerülnek, és a helyzetükből kiindulva, akár még aznap vissza is térhetnek társaik közé.
Viszont mielőtt bármibe is belemerülhettem volna a gondolataimon kívül az ajtó kinyílt, amin egy kedves ismerős lépett be. Lily volt, akivel jóban lettünk. Azt hiszem nyugodtan mondhatom azt, hogy a barátommá vált. Ő vele is legalább olyan jó kapcsolatot ápolok, mint Rolandával, bár Lilyvel nem találkozhatok össze minden nap. Ez is csak ritka alkalmak egyike. Biztos a közelben lehetett, és a műszakja is lejárhatott, ha most jött el hozzám.
– Pont jókor jöttél. Ezen a héten készítettem krémeket, úgyhogy akár két tégellyel is tudok szolgálni. Most sokkal többet csináltam, így nem baj, ha kettőt viszel el – felelem elmosolyodva, majd intek neki, hogy kövessen, és elindulok az irodám felé, ahol aztán feloldom a varázslatot a tárolószekrényről, hogy kivehessek belőle két krémes tégelyt. Ezután Lilyhez lépve átnyújtom neki. – Tessék. Ez kitart majd egy darabig. Ha nem sietsz, akkor esetleg megkínálhatlak egy teával vagy kávéval?

Azt hiszem ennél jobb napot nem kívánhattam volna magamnak. Lily megjelenése üdítően hat rám, főleg azok után, hogy egy bizonyos személy szeret játszani a türelmemmel. Aztán nehogy a fagyi visszanyaljon. Ráadásul nem csak azért időzített jól, mert mostanában ilyen a hangulatom, hanem azért is, mert a kenőcsöket nem rég készítettem el, elég nagy mennyiségben. Ezért sem gond, ha két tégellyel visz magával, hiszen sosem lehet tudni. Talán, amikor egy második is kéne, akkor éppen nincs.
– Szívesen. Örülök, hogy segíthetek – mondom mosolyogva, ami pedig így is van. Szeretem, amit csinálok. Szeretek másokon segíteni, ez legyen munkán belül, vagy munkán kívül.
– Ugyan, dehogy használsz ki. Egy barátnak bármikor segítek bármiben – felelem rápillantva, mielőtt átlépnénk az irodám küszöbét. Miközben Lily helyet foglal, addig én a sarokban lévő kis asztal felé intek a pálcámmal, ahol a teáskészletem pihen. Két csésze és a kiöntő is felemelkedik, majd az íróasztalomra eresztem. Ezután töltök mindkettőnknek belőle.
– Azt hiszem, ez a tea most jól fog esni neked. Gyógytea, de ne aggódj, egyáltalán nincs rossz íze – felelem elmosolyodva, miközben lerakom elé a csészéjét az asztalra, majd én is helyet foglalok.
– Igen, sajnos nem sok időnk van beszélgetni, de legalább egy-egy bagoly besegít – felelem elmosolyodva, majd folytatom. – Egy valami sosem változik a Roxfortban; sosem lehet unatkozni. Mindig történik valami. A kint fekvő gyerkőc pedig hősködni próbált a Fúriafűznél, örülhet, hogy még él – mondom megingatva a fejem. – A szüleim szerencsére jól vannak, én pedig nem igazán hagyom el a Roxfortot. Velük még inkább nem találkoztam, de apa küldött egy festményt anyámról. Várj, megmutatom – mondom felpattanva, majd átmegyek a lakrészembe, ahonnan pár másodperc múlva vissza is térek egy letakart festménnyel. – Még nem döntöttem el, hogy hova kéne tennem – felelem megtámasztva a tárgyat, amiről aztán lehúzom a vászont, amivel letakartam. – Már teljesen furcsa, ha mugli tárgyakkal lep meg, mostanra nagyon hozzászoktam a mágiához – mondom felnevetve. Már azt sem tudom mit mondjak, vagy honnan kezdjem. Annyi minden van, amiről beszélhetnénk. Bár nem tudom, hogy Quigley felbukkanásáról egyáltalán beszéljek-e. Nem akarok panaszkodni. Lehet, hogy Lily hallott arról, hogy Rolanda a Mungóba került, de az is lehet, hogy ez a hír nem jutott el hozzá. Annyi hír, annyi megbeszélni való...

A háború senkinek sem könnyű. Én viszont nem tehetem meg, hogy komorrá válok. Sokan fordulnak meg itt, főleg diákok, akik igyekszenek elfeledni a borzalmakat a világból. Ha mindenki komoran és kedvetlenül járna-kelne a kastélyban, akkor az eléggé rányomná a bélyegét a tanulásra is, nem mellesleg a tanításra is. Én pedig igyekszem megtartani a jókedvemet, bár ezt legtöbbször nem a háború rontja el, hanem egy bizonyos személy felbukkanása, aki egy pillanat alatt képes kihozni a sodromból. Ami nagy szó, tekintve, hogy elég türelmes ember lennék. Viszont neki olyan könnyen megy ez.
Azt hiszem én egy amolyan semleges pont vagyok az iskolán belül. Itt szerintem másabb a légkör is. Bár lehet, hogy ezt csak én gondolom így. Végül is egy olyan helyen vagyok, amit szeretek, és olyan munkám van, amit szintén imádok. Persze kicsit fájt a szívem, amikor le kellett mondanom a Mungóról, de valamiért ide húzott jobban a szívem. Talán az emlékek miatt, talán azért, mert a diákokért is tenni akartam valamit, hogy elég képzett, jó kezek közé kerüljenek.
– Valóban. Kevesek kiváltsága, hogy tovább jöhessenek az irodába – mondom mosolyogva, miközben elintézem a tea csészébe öntését, amit le is rakok Lily elé.
– Lehet, hogy a szaga nem a legjobb, de az íze egész jó. A többi gyógyteán is próbálok javítani, hogy legalább az ízük jobb legyen – mondom, miközben helyet foglalok én is. – Igen, kicsit erős, de feltölt energiával. A hidegebb napokon is jó, mert átmelegít.
Ezután kicsit mesélni kezdek, és igyekszem nem mindent egyszerre elmondani. Már csak azért is, mert túl sok információ lenne, meg nem is akarom mindezt rázúdítani Lilyre.
– Ott bizony. Nem elég, hogy a seprűkön is hősködnek, de ő még ennél is tovább ment, és meg akarta mászni a fúriafűzt, ami persze, hogy ledobta magáról – felelem egy lemondó sóhaj kíséretében. Ezeknek mondhatunk bármit, ha nem hallgatnak a szép szóra, aztán meg megtörténik a baj. Ezután megmutatom azt képet, amit apám festet anyámról, és elküldte nekem ajándékba.
– Igen, tudom. Otthon sok muglis dolgom van, főleg azok, amiket apámtól kaptam szülinapomra – mondom elmosolyodva, majd a falnak támasztom a képet, hogy visszaülhessek az előző helyemre. – Igen, biztonságban vannak, nem kell értük aggódnom. A nagymamáéktól nem messze vettek házat és védő varázslatok védik őket – felelem, majd belekortyolok a teámba, miközben végighallgatom Lilyt. Úgy tűnik most nekik sem túl könnyű az élet. – Értelek. Hát igen, a mostani helyzetben nem könnyű senkinek sem. Eddig viszont mindig túlléptetek minden nehézségen, most sem lesz ez másképp – mondom elmosolyodva. – Egyébként vannak terveitek a jövőre? Egy baba esetleg?

Nos igen, a tea nem éppen a megszokott ízt hozza. Kísérletezgetek rajtuk, hogy javítsak az ihatóságukon és az illatukon, viszont ezt mind úgy kell megtennem, hogy a jótékony hatását ne csökkentsem, vagy veszítse el végleg.
– Ó, milyen igaz. A gyümölcsös íz pedig el is nyomná azt a tipikus gyógyteákra jellemző illatot. A citrom és a narancs ízesítés pedig akár plusz vitamin forrást is jelenthetne – mondom lelkesen, majd elnézően mosolyodom Lilyre. – Bocsánat, kicsit belelovaltam magam. Köszönöm az ötletet, Lily.
Elmesélem azt a történést is, ami a fúriafűznél esett meg nem olyan régen. Mindig akadnak olyanok, akik valahol valamivel mindig bátorságpróbákat csinálnak, vagy csupán hősködni próbálnak. Aminek persze az esetek nagy részében sosem lesz jó vége. Még szerencse, hogy eddig nem történt halálos baleset.
– Igen, remélhetőleg tanultak az esetből és nem fog most már senki sem próbálkozni.
Ezután megmutatom Lilynek azt a képet, amit még apám festett és küldött el nekem anyámról. Szerencsére biztonságban vannak egyelőre, és remélhetőleg ez így is fog maradni. Minden nap igyekszem velük beszélgetni, hogy tudjam jól vannak.
– Igen, sajnos most ezek az állapotok uralkodnak. A hatalom mindig is rossz hatással volt az emberekre. Apám is fokozottan óvatossá vált a kiskoromban történt támadás óta, ahogy anyám is. Élik az életüket, de jobban odafigyelnek a környezetükre – felelem, majd kortyolok egyet a teámból, miután megkérdezem, hogy nincs e a jövőjükbe kalkulálva egy baba esetleg. Jó, persze, nem kell vele sietni, és ebbe a világba veszélyes is babát szülni.
– Érthető, hogy még nem gondolkodtatok el rajta. Viszont valaki nem tud ez ellen tenni. Olyan sok erőszak van a világban, hogy ezt nehéz elkerülni – mondom, majd tekintetem arra a dossziéra esik, amelyiken Gretha Hollowing neve áll. Magam elé veszem, aztán kinyitom és végigfuttatom rajta a tekintetem. – Ez a kislány... még csak tizenhat éves, és terhes lett. Kétségbe van esve. Szörnyű, amit vele tettek, de nem tudunk védőburkot vonni mindegyik köré. Sajnos sok dolgot nem tudunk megakadályozni, bármennyire is szeretnénk.

//Bocsi a nagy késés miatt //