Lily And Marlene

Valósággal sokkol Marlene kirohanása, nem szokott ilyen előfordulni amúgy se, de egyébként se számítottam ilyesmire ma este. Csak döbbentem hallgatom végig legjobb barátnőm zokogását, és csak aggódóra változik át az arckifejezésem minden mondat után. Sóhajtok, nem hittem volna ennyire szenved, eddig semmi jelét nem adta. De ahogy ismerem, és amint látszik ezt mind magába tartotta ezidáig azért is tört ki belőle ilyen hirtelen. Ezt viszont meg tudom érteni, mert én is ilyen vagyok. Miután befejezte elkezdek gondolkodni azon, hogy mivel is kezdhetném, mit is mondhatnék neki. Ilyenkor mit jó mondani? Titkolózik előttem így úgy tűnik van olyan dolog, amiről nekem fogalmam sincs, így mondani se tudok semmit.
- Sajnálom Marl, nekem fogalmam se volt róla, hogy ennyi problémád van. - lassan oda megyek hozzá, és leül a kanapé karfájára. - Előbb is elmondhattad volna, mielőtt kitör a vulkán. - mosolyodom el halványan, majd elveszek a zsebemből, egy zsepit , és nyújtom neki.  - Történt valami, ami ennyire kihozta belőled? - kérdezem óvatosan, nem akarom egyből arról faggatni még is mi az amit még előlem is titkol. Ugyanis nagyon érdekel, mert nem lehet kis dolog. Én azt hittem mindent megtudunk egymással beszélni, ha nem akkor már tényleg súlyos dolog lehet mögötte.
-Ugye tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz? Nem kell magadban tartanod, az csak felemészt. Bármi titkod is van előttem, nem fog megváltozni a véleményem rólad. - mondom végül, kicsit bátortalanul, nem tudom mit fogok kihozni belőle. Majd összeszűkült szemekkel nézek rá, próbáltam követni az eseményeket, de feleslegesen.
- Megkérdezhetem ki az az Ő akit kiemeltél? Mert lehet késő van, de foglalmam sincs róla kiről beszélsz. Ha ködösítesz nem tudok segíteni. - nézel rá aggódva, remélem valamit kitudok majd húzni belőle.

Credit

Erős vagyok, ezen kénytelen vagyok felnevetni. Én aztán mindennek gondolom magam, csak erősnek nem. Igaz én se beszéltem a fájdalmaimról Marlnak, úgy vélem megvan mindenkinek a maga problémája. Én máshogy dolgoztam fel a dolgokat, pont amit mondott is,  úgy intézem el, hogy egy perc szabad időm se legyen.
- Hogy én erős? Marl....   - mély levegőt veszek, mert nem csak neki, de nekem is van egy titkom, amit egyedül Alice tud, de ő is azért mert lebuktatott. Megeskettem, hogy nem mondja el senkinek, így is tette. Úgy döntök, hogy elmondom Marl-nak, hátha ezzel is nyitottabb lesz. Meg nem akarom, hogy ennyire hamis képe legyen rólam, mert most nagyon szépeket mondott, én pedig nem érzem úgy hogy megérdemelném. - Én csak azért tűnök erősnek, mert egyszerűen jól eltudom nyomni, de belül majd szétrobbanok. Tudod , hogy sokáig felriadtam éjszaka, és ez sokáig nem múlt el, hiába tűnt úgy. Nappal egy bájitalt ittam, hogy jól bírjam, és ne essek össze. Konkrétan függője lettem annak az italnak. Nem aludtam, csak maximum 2 órát, de a rémálmok nem múltak el. Azért vállalok be ennyi mindent, pont amiket felsoroltál, hogy egy percig se kelljen gondolkodnom.  - itt mély levegőt veszek, tudom most róla van szó, ezért nem is ragozom tovább a dolgot. Csak rosszul érzem magam az miatt, hogy "felnéz rám" pedig egyáltalán nincs miért így tennie. Nem vagyok egy példaképnek való, és nem is akarok. Akkor már nagy gond van. Majd elérem a kellő hatást, és Marl is megnyílik nekem. Végig hallgatom, nem szólok közbe, a végére már kicsit szétnyílik a szám, hogy véleményt alkossak, bár se hang, se megfelelő reakció nem jött ki a számon. Inkább vissza csukom, és az agyam elkezd pörögni. Lecsusszanok mellé, majd szorosan átölelem, ezzel is húzva az időt , hogy mit is mondhatnék.
- A szüleid is bizonyára nehéz korszakon mennek keresztül, mint mindenki más. Ez ami a fejünk felett lebeg, a rettegés, a készültség, hogy bármikor, bárkit megtámadhatnak... borzasztó nyomás. Mást legalábbis nem tudok elképzelni. Tudod, hogy a szüleim imádták egymást, már néha szerintem túlzottan.  - itt egy fél mosolyt megengedek magamnak. - Nővéred mondott egyebet is miért történt? Semmi mentség nincs rá, nem azt mondom, de az már valami, ha kimutatja a sajnálatát. - tudom ezzel nem sokat segítettem, de még is mi mást tudnék mondani erre? Az hogy egy férfi megüti a nejét, nálam se nyer bocsánatot, de minden embernél ez más, és hát számítanak a körülmények, főleg a mai világban.
Majd Siriusos dologra kéne reagálnom, ennél hátra dőlök, és hát... izgatottan fogadtam a hírt. Összejöttek tudtam! De ez a két marha már megint túlbonyolítja a dolgokat, túlzottan is. Arról, hogy rosszul van magától szembe fordulok vele ismételten, és legszívesebben pofán csapnám.... és akkor itt jön még valami amit nem mondtam el neki, elvileg James se mondta el Siriusnak, vagy legalábbis nagyoooon megeskethette, hogy nem mondja el senkinek. Itt körbenézek a klubhelyiségben , mert ebben a kastélyban szó szerint a falnak és füle van. Nyújtózkodva átnézek a lépcső felé, hogy nem ül e ott esetleg valaki, mert a hallgatózás is igen divatos dolog lett.
- Először is Te és Sirius, már nevetségesen összeilletek. De komolyan, nem értem mit szenvedtek ennyit. Az a baj mind a ketten nevetségesen túl bonyolítjátok a dolgokat. Ha ez a dolog megtörtént Ő se közömbös, szóval nem is értem miért csináljátok ezt. Undorodni meg nem értem miért undorodsz magadtól, hisz elvileg már mással is voltál...   - itt jelentőségteljesen ránézek, mert biztosan tudom, hogy nem feküdt le akkor senkivel, csak azt mondta mindenkinek. Máshogy viselkedett volna, úgy mint most. - Különben is , ha ez miatt undorodnunk kéne magunktól, akkor én is beállhatnék a sorba....   - kicsit leszegem a fejemet, majd félve nézek Marl-ra. Ha már őszinteségi roham, akkor csináljuk jól. Még mielőtt reagálna gyorsan vissza vonulok egy másik témára.
- Akarod tudni manapság hogy bírom? Miért vagyok más? James... - itt már én is bekönnyezem, felfelé nézek, és pórbálom kipislogni. - Varázsütéssel képes elterelni a figyelmemet, és ismét mindenbe, abba a kicsibe is meglátni a jót, és hogy lehet még minden rendben... neked is meglenne ez a kapaszkodó Marl Siriusban...   - most ránézek, és próbálom kitalálni mire gondolhat, de ezúttal akkor fogom megtudni, mikor ki is mondja .

Credit

Látom rajta, mikor meghintem, hogy nem is olyan rég még csak bájitallal tudtam magam ébren tartani az órákra. Nem akartam lemaradni, és pláne nem elaludni óra közben. Abból jöttek volna a kérdezősködések, én pedig nem akartam róla beszélni. Senki nem tudott róla,csak Alice mikor segítséget kértem tőle, ő pedig lebuktatott úgymond. Szerencsémre nem firtatja tovább dolgot, én is gyorsan túllépek rajta, és vissza térünk hozzá, hisz most nem én vagyok a téma tárgya hanem ő. Bár próbálom megnyugtatni, és kifejezni sajnálatomat, de nem elég. Amit persze meg is értek. Az ember tudja ilyenkor mit kell tennie, mit kell éreznie, de eredménytelenül. Így vagyunk beállítva, és az az emberiség legnagyobb hibája, az érzelmek. Én magam is próbáltam elzárkózni tőle, még főzeteket is kerestem erre, de nem létezik 100%os módszer az érzelmek eltörlésére. Majd rájöttem, hogy nem is kell, ettől vagyunk emberek, és ettől vagyunk jobban az ellenségünknél. Vannak kiért harcolni, és ez tesz erősebbé.
Valóban nem tudok mit mondani a családi viszályukra. Lesütött tekintettel nézek magam elé, utálom haszontalannak érezni magam, és ha nem tudok valakin segíteni. Csak felsóhajtok, és őszinte sajnálattal nézek rá, bár maga is kijelentette sok mindenre nem megy vele, de mit tudnék mást adni neki?
- Sajnálat nem jó semmire, viszont az érzéseinken könnyít, nem megoldás a problémára. Csak szeretném hogy tudd én melletted állok, hátha ez kicsit segít.  - Sóhajtok, majd lassan ránézek, legszívesebben agyon ölelgetném legjobb barátnőmet, de még nem láttam ilyenek, és nem merek semmit csinálni. Lehet eleve csak annyit kéne tennem, hogy meghallgatom és nem csinálok semmit. Mindenki máshogy dolgozza fel a dolgokat.
A Sirius témára ahogy mondja a gondolatait, csak rázom a fejem. Úristen komolyan ilyen rosszul látják egymást? Egyszerűen ezt se tudom szó nélkül hagyni.  - Nagyon sokat beszélgettem Siriussal az elmúlt hónapokban. Meglepő módon egészen nyíltan beszélgettünk, és hát .. más oldalát láttam, más oldalát mutatta. És beszélgettünk a nőkről is. Tudooom nem fogod elhinni, és biztos vagyok benne, hogy most is csak a számat koptatom. De maga Sirius mondta, hogy csak a megfelelő lánynál úgy hiszi megtudna változni. Tinédzser még, mint mi mindannyian. Keresi a helyét a világban, meg pasi és jól néz ki, kihasználja a helyzetet. Gondolod, ha nem talál olyan lányt, aki belsőleg is megfogja, nem fogja őt magát is megváltoztatni? Itt van példának okáért James. Mint az ikertestvérek, és fél éve ugyan ezeket mondtam én is rá. Hogy nem képes komolyságra, pláne nem komoly kapcsolatra. Te láttad a legjobban, hogy mikor elkezdődött a kapcsolatunk nem tudtam megbízni benne, mert ugyan ettől féltem, hogy csak egy strigula leszek. Úgy gondolod mindig az vagyok? Ha Ő képes volt megváltozni, Sirius is megtud. És hidd el évek óta látom hogy néz rád, gondolod én rosszat akarok neked, és nem mondom el? Csak beszélgetnetek kéne... ennyin múlik.... - mély levegőt veszek, hisz egy szuszra adtam ki magamból az egészet.  - Most nyugodtan harapd le a fejem, ha ez esik jól. De majd ha lenyugszol ezt gondold át.  - nézek rá komolyan, és szinte próbálom belé szuggerálni. Az hogy lefeküdtek, hát meglepett, de nem esek kétségben. Minden bizonnyal mind a ketten éreznek valamit, és amit mond Marl, amit érez, az teljesen felháborít és kiakaszt. Túl sok neki most az érzelmek, és nem tudom mennyire jó ötlet most még nekem is leordítani a fejét, pedig ahhoz volna kedvem.
- Dehogy nevetett ki!   - fakad ki belőlem hirtelen. - Marl hogy van az hogy ennyire ismersz valakit, és mégsem?    - rázom a fejem, és próbálok lenyugodni. Majd próbálom azzal nyugtatni, vagyis hát témának feldobni, hogy én is lefeküdtem James-el, és nem kéne ekkora feneket keríteni a dolognak. A reakcióján csak összehúzom a szemem, és nézek rá mérgesen.
- Az életemet leélni ? Marl ha rólam van szó kicsit előre szaladsz nem?   - kis nevetés kitör belőlem. Igaz szeretem Jamest és remélem Ő is engem, de még ilyen messzire nem gondolkodtunk, hogy az életünket élnénk le együtt, kitudja mi lesz még lehet iskola után már annyi is az egésznek... bár megörülnék ha ennyibe vége lenne, de nem lehet ennyire előre gondolkodni.
- Te is szereted Siriust, nem ?    - bár minek kérdezem ha kiakadt teljesen biztos, hogy szereti és érez valamit iránta, ha nem akkor nem akadna ki ennyire. Az egészen biztos, hogy Siriussal elfogok beszélgetni. Hogy miért ? Nem Marl alatt akarom ásni a gödröt, egyszerűen arra vagyok kíváncsi, hogy neki mit jelentett, hogy egyáltalán van e értelme nekem adnom a lelket Marl-ba vele kapcsolatban. Bár én úgy érzem egyáltalán nem egy strigula volt.
- Én azt mondom nyugodj le. Nem történt semmi olyan dolog, ami az életedbe kerülne, szóval nyugalom. Ahogy lenyugszol gondold végig az egészet, szerintem ezt a Sirius ügyet el lehet intézni egy sima beszélgetéssel. És már úgy érzem ismerem annyira, hogy azt mondjam hogy mindenki más igen, de te nem voltál egyszerű strigula.    - mosolygok rá barátságosan, hisz mi mást tennék?
- Ugyan már miről beszélsz? Dehogy vagy borzalmas.    - forgatom a szemem, majd mikor megöleljük egymást kicsit felnevetek. - Ez annyira abszurd helyzet, gondoltad volna, hogy Potter és Black miatt fogunk depresszióba esni ? Vagy bármilyen érzelmet kicsikarni belőlünk?  -

Credit