Happiness can be found even in the darkest of times, if one only remembers to turn on the light.
Légy
te is tekergő!
Minden, ami fontos lehet.
♦ Kérünk mindenkit, mielőtt regisztrál, olvassa el a szabályzatot és lessen be a canon, illetve keresett listába, hátha valaki elnyeri a tetszését. ♦ Amint valaki felszabadul, fel fogjuk tüntetni. ♦ Karakterlap elkészítésére, főleg a canon karaktereknél és a keresetteknél 1 hét áll rendelkezésetekre, majd ha semmi jelzést nem kapunk, a regisztráció törlésre kerül. Ez vonatkozik az elfogadott karakterekre is: 1 hónap inaktivitás után a canonok átvehetővé válnak. Ha valakinek kell idő a lap elkészítéséhez, vagy az íráshoz, az kérem jelezze előre, hogy tudjunk róla! ♦ Varázslény karaktereket nem fogadunk el, csak különleges esetekben! Canon karakterek, vagy engedélyezett keresettek esetében lehetséges, saját nem! Megértéseteket köszönjük!
Tárgy: Cassandra & Amycus Kedd Május 24, 2016 1:12 am
Cassandra & Amycus
Már rég elkezdődött a takarodó ideje, azonban ez szerencsére rám már jó pár éve nem vonatkozott. Az estéimet általában nem a folyosókon töltöttem persze, kivéve az esti ügyeletet, azonban most mégis a csendes kastélyt róttam. A Nagyúrnál jártam, alig fél órája érkeztem vissza Roxmortsba, ahonnan felcaplattam a kastélyig. Különösen bosszantó volt, hogy nem lehetett egyenesen az iskolából hoppanálni, de már volt időm megbarátkozni a gondolattal. Nem ez volt az első eset, hogy jelentést kellett tennem a Nagyúrnak, ilyenkor pedig mindig átestem ezen a procedúrán. Persze mindez eltörpült amellett a gombóc mellett, amelyet a torkomban éreztem, amíg a Sötét Nagyúrral beszéltem. Ezúttal Alecto nélkül mentem, így a maradék biztonságérzetemet is elveszítettem a kínos szituációban. Szinte hangosan fellélegeztem a megkönnyebbüléstől, amikor végre elbocsátott és visszamehettem a Roxfortba. Mielőtt a szobám felé vettem volna az irányt, előbb betértem a konyhára. Kihagytam a vacsorát, és nem terveztem anélkül elaludni. Szégyen vagy sem, de az evés mondhatni a hobbijaim közé tartozott. A főzőtudományom alulról közelítette meg a nullát, ellenben mások főztjét elpusztítani nagyon szerettem. A roxforti konyha házimanói pedig különösen a szívembe lopták magukat - nem is kifejezetten ők, inkább csak az a rengeteg fogás, amelyet az asztalokra varázsoltak. Magukat a manókat alantas, ostoba lényeknek tartottam. Arra viszont még ők is jók voltak, hogy ezen a hajnali órán megpakoljanak egy tányért mindennel, ami épp elérhető volt. Ennyi elégnek bizonyult ahhoz, hogy kiheverjem a jelentés okozta stresszt. Elindultam a megvilágítatlan folyosón a lépcsők irányába, egyedül a varázspálcám adott némi fényt. Miközben békésen rágódtam egy almán, léptekre lettem figyelmes. Azonnal megtorpantam és nonverbálisan megnöveltem a varázspálcám végén ülő fénygömböt. Így már a folyosó egy nagyobb szeletét pásztázhattam át, hogy megleljem a hang forrását. Nagy valószínűséggel csak egy tilosban járó diák volt az, aki Merlinnek köszönhette a szerencséjét, amiért én akadtam rá és nem valamelyik szigorúbb kolléga. Engem többnyire hidegen hagytak az ilyen apró kihágások. Mégis ki nem lógott ki takarodó után az itteni hét éve alatt? Ne legyünk már álszentek...
Nos, a mai napomat sem lehetne unalmasnak titulálni. Egy ex baráttal való váratlan találkát is csak én tudok úgy feldobni, hogy abból egy tiltott rengetegbeli túra legyen. De, hogy ennyire ne érdekeljen, merre szaladok, na ilyenre sem került eddig sor.. de a lényeg, hogy szereztem egy új barátot, Vicky személyében, aki szintén rosszkor került rossz helyre, de az ő esetében egyenesen egy szép, kis gödörbe pottyanva bele. Ha visszagondolok, hihetetlenül nagy mázlink volt, hogy nem keveredtünk össze egyetlen kentaúrral sem, vagy más ottani, vérmes szörnyeteggel.. arról nem is beszélve, hogy alig leltük meg a visszautat. Szépen ránk is sötétedett ez idő alatt. Malachai pálcája még azóta is a farzsebemben pihent. Hogy mit gondolhatott, hová tűnhettem, arról fogalmam sincs, mindenesetre nem igazán akaródzott megvárni, amíg kijövök a tiltott területről. S azt hajtogatja, hogy ő mennyire szeret.. Igen, ebből is az jött le. Ahogy eltüntem a fák között, minden bizonnyal megfordult s visszament a kastélyba. Az ő baja, így én legalább gazdagabb lehettem egy pálcával. Ne is álmodozzon arról, hogy csak úgy vissza fogom adni neki. Vicky-vel az oldalamon indultam vissza a kastélyba, abban a reményben haladva előre, hogy megússzuk épen a visszaosonásunkat és nem fogunk összefutni egyetlen nem kívánatos tanárral sem. Egy darabig minden a terv szerint is haladt, egészen addig, amíg el nem váltak útjaink. Vicky még el akart intézni valamit lefekvés előtt, így én egyedül haladtam tovább a klubhelyiségünk fele. A pálcámmal, épp csak annyira világítottam, hogy láthassam, hova lépek, ugyanis nem akartam felhívni magamra senkinek sem a figyelmét. Kisvártatva, viszont léptek közeledő hangjára kaptam fel a fejemet. Elbújni, ha akarnék, sem tudnék hova elrejtőzni, így jobb ötlet híján hát folytattam az utamat előre, bízva abban, hogy nem pont a végzetem fele igyekszem ilyen lassú léptekben.
Kezdőlap 
by Mayra Rosier Hétf. Május 29, 2017 4:37 pm
Már rég elkezdődött a takarodó ideje, azonban ez szerencsére rám már jó pár éve nem vonatkozott. Az estéimet általában nem a folyosókon töltöttem persze, kivéve az esti ügyeletet, azonban most mégis a csendes kastélyt róttam. A Nagyúrnál jártam, alig fél órája érkeztem vissza Roxmortsba, ahonnan felcaplattam a kastélyig. Különösen bosszantó volt, hogy nem lehetett egyenesen az iskolából hoppanálni, de már volt időm megbarátkozni a gondolattal. Nem ez volt az első eset, hogy jelentést kellett tennem a Nagyúrnak, ilyenkor pedig mindig átestem ezen a procedúrán. Persze mindez eltörpült amellett a gombóc mellett, amelyet a torkomban éreztem, amíg a Sötét Nagyúrral beszéltem. Ezúttal Alecto nélkül mentem, így a maradék biztonságérzetemet is elveszítettem a kínos szituációban. Szinte hangosan fellélegeztem a megkönnyebbüléstől, amikor végre elbocsátott és visszamehettem a Roxfortba.
