Cornelius & Emmeline

Emmeline

Miután hazaértem ellenőriztem, hogy Richard hazaért e már a munkájából, vagy még odavan. A manó, akit megkérdeztem erről azt mondta, hogy a fiam már fél órája hazaért és azóta is a szobájában tartózkodik. Remek! Pont kéznél lesz, ha esetleg a drága lányom még is makacskodni szeretne. Nem beszéltem a levegőbe, nem csupán üres fenyegetés volt, amit mondtam. Elégedetten sétáltam be a nappaliba, ahol töltöttem magamnak a legjobb borból, amit csak találtam, majd a borospohárral helyet foglaltam a még szinte vadonatúj kanapén. Mindent felújítottam a házon belül, ahogy kívül is. A Vance név igenis naggyá fog válni, és mindenki ismerni fog minket. Ehhez pedig az is szükséges volt, hogy kicsit változtassak a birtok kinézetén. Ehhez még akkor hozzákezdtem, mikor még Richard nem hagyta el a házat. Végül pedig akkor fejeztem be, amikor már teljesen egyedül maradtam a manókkal ebben a nagy házban.
Miközben elmerengve gondolkodtam a múlton és a jövőn, a finom bort iszogatva a lányom is megérkezett. Ráadásul időben is érkezett, hogy az öccsét még véletlenül se kezdjem el kínozni.
– De még mennyire. Nagy örömöt okoztál most apádnak – felelem, majd lerakom a félig üres borospoharat a kanapé előtt álló üvegbetétes kis asztalra. – Időben érkeztél.
Jegyzem meg hangosan is az iménti gondolatomat, miközben végignézek rajta. Látszik, hogy elsírta magát, miután egyedül maradt. Azt pedig végképp örömmel konstatálom, hogy a jegygyűrűje sem díszíti már az ujját. Ez már egy egész jó előrelépés, de még mindig nem az igazi.

× notes:  ©

Emmeline

Némán figyelem őt, miközben beszél, majd felállok a kanapéról és átsétálok az ablakhoz, amin kipillantok egy röpke pillanatra, és a hátam mögött fogom össze a kezeimet. Hagyom, hogy a csönd kettőnk közé ereszkedjen, csak ezután fordulok vissza felé.
– Mérgezett nincs, Emmeline... Ég és föld vagytok az öcséddel – jegyzem meg csak úgy mellékesen. – Viszont szolgáld ki magad, ha vágysz pár kortyra.
Intek az italos szekrény felé, amiben bort és más erősebb italt is talál magának, ha szükségét érzi. Addig, amíg engedelmesek senkinek sem lesz semmi baja. Hiszen a legjobb nekem is, ha erősek és egészségesek.
– Azon kívül, hogy visszaköltöztettelek, valóban van még egy igen fontos feltételem. Hozzá kell menned ahhoz az emberhez, akit én nézek ki számodra. Még keresem a jelöltet, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan meglesz a megfelelő férj jelölt a számodra. Ó, igen, még egy valami. Nem segítheted a jó oldalt semmilyen formában! Ha ez még is megtörténne, akkor kénytelek leszek megbüntetni téged – felelem határozott, kemény hangon. Nem tűrök ellenvetést! Ha most is ellenkezni merne, nem fogok habozni.

× notes:  ©

Emmeline

Egy...
Egyelőre nem teszek megjegyzést arra, hogyan beszél velem. Tudom, hogy nem tetszik neki, hogy viselkedem vele, és az is, hogy uralkodni próbálok rajta. Ez viszont engem nem érdekel. Teljesen hidegen hagy, hogy mit is akar. Számomra most csak egyetlen cél lebeg a szemem előtt, amihez szükségem van a gyermekeimre. Tőlem pedig addig úgy sem szabadulhatnak, míg meg nem halok. Az pedig még messze van, úgyhogy sokáig fogom boldogítani őket. Magamhoz hívom a boropoharam, majd kortyolgatni kezdem. A türelmem véges, és a végén Emmeline túlfeszíti azt a bizonyos húrt.
Kettő...
– Pár hónapja szereztem be őket. Ne próbálj kombinálni, feleslegesen erőlködsz, lányom – felelem higgadtan, bár már nagyon érik bennem az az indulat, hogy végül megkapja azt, amit érdemel a modortalanságáért. Belekortyolok a borba, az édes, zamatos nedű pedig könnyeden siklik le nyelőcsövemben. A kellemes gyümölcsös íz pedig teljesen beteríti érzékeimet.
Három....
Végül elmondom, hogy mi még a követelésem, hogy mit is várok el tőle. Erre viszont úgy reagál, mintha lenne egyáltalán választása. Szórakozottan felkuncogok, majd egy újabbat kortyolok az italból.
– Ez nem kívánság műsor, lányom. Nincs ebbe beleszólásod. Hozzá fogsz menni ahhoz az emberhez, akit kiválasztok a számodra – felelem, miközben a mellettem megjelenő manónak adom a kiürült poharam. Ezután a pálcám kerül a kezembe. – Invito Emmeline pálcája – mondom, majd elkapom a felém repülő pálcát. – Miért kell megnehezítened mindent? Úgy látszik muszáj leszek megtanítani, hogy hol a helyed – felelem a pálcáról a lányomra pillantva, mielőtt ráemelném a pálcám. – Crucio!

× notes:  ©

Emmeline

Ha már nem lehet szép szóval meggyőzni, akkor marad az eredeti terv, miszerint betöröm annyira, hogy szófogadóvá váljon. Addig kínzom, ameddig szükséges, ha kell, akkor napokon át csinálom és nem csak átkokkal, hiszen fontos, hogy a cruciatus átok ne vegye el az eszét. Nem veszem semmi hasznát, ha beleőrül a kínzásba, bár ahhoz eléggé bele kéne merülnöm. Erős lány, annyi szent. Nem véletlenül lett ő a kiválasztott Richard helyett. Meghagytam a manóknak, hogy még véletlenül se engedjék ki őt a szobájából. Nem akarom, hogy beleszóljon a dologba.
Ez most csak is rám és a lányomra tartozik. Azt pedig végképp nem fogom hagyni, hogy a saját lányom miatt bukjon el a tervem, ami végre felemelhetné a nagyok közé a családomat. A Vance név jelenteni fog valamit, és nem egy elfeledett gazdag család leszünk. Ha az az ostoba kölyök nem szúrja el, mert beijedt, akkor most minden sokkal jobb lenne.
– Azt majd meglátjuk, édes lányom – mondom, miközben figyelem, ahogy kínok közepette is megpróbál felállni a földről. Igen, Emmeline-ben megvan mindaz, ami a családunk felemelkedéséhez szükséges. Az átok hatását hamarosan megszüntetem, de csupán annyi időre, hogy egy újabb, erősebb kínnal ajándékozzam meg szeretett lányom.

× notes:  ©