Delia & Severus

A viszontlátás

Azóta, hogy kitöröltem Delia emlékeit Lily leveléről és a veszekedésünkről, ez az első alkalom, hogy találkozunk. Már elbúcsúztattam a büszkeséget, amit a tökéletes kerülési teljesítményemnek köszönhettem és felvérteztem magam minden eshetőségre - már ha lehetséges egyáltalán -, mielőtt elindultam, így hát mostanra csak a jól megszokott feszültség maradt, ezúttal James terhével a vállamon. Nem hiszem el, hogy én próbálok segíteni rajta, miközben azt kívánom, bár miattam tűnt volna el a Föld színéről.
Sóhajtva kortyolok bele a vajsörömbe. Kétlem, hogy Delia elmulasztaná rá az alkalmat, hogy megvárattasson, így viszont talán nem bánja, ha addig is lefoglalom magam.

▲ music ▲ ○ ▲

Delia & Severus

Elég rég volt már, hogy utoljára találkoztunk Severusszal. Ő kezdeményezte a találkozót és van is egy sejtésem, hogy miért. A tudomásomra jutott, hogy a másik oldal mennyire keresni kezdte a drága Potterüket. Áldom az eget, hogy végre nem kell egy fedél alatt lennem vele. Még mindig tud irritálni, és ezt az érzést nehéz elnyomni. Mindegy is. Mielőtt viszont a találkozóhelyre mentem volna, még haza ugrottam, hogy rendbe szedjem magam és át is öltözzek. A testem kék-zöld foltjaitól eltekintve viszonylag remek az állapotom. A Rabastannal való edzés nem éppen a mókáról szól. Kemény ellenfél, ha pusztakezű harcról van szó, persze a párbajozás is jól megy neki, viszont abban tudom követni. A foltjaim meg inkább arról tanúskodnak, hogy örülhetek annak, hogy nem tört még csontom. Zuhanyzás után a felsőtestemről és a láthatóbb helyekről meggyógyítottam magam. Nem vagyok egy medimágus alkat, de azért az alap gyógyítási technikák mennek. Miután megszárítottam a hajam lófarokba fogtam, majd a hálóban magamra vettem egy bőrnadrágot, egy hozzá illő felsőt és kis sarokkal rendelkező boka csizmát. Így pedig sikerült teljesen feketébe öltöznöm. Az összeállításhoz még felvettem egy fekete bőrkabátot, ami éppen takarta még a derekamat.
Miután végeztem az elkészüléssel még bekaptam pár falatott a tegnapról maradt vacsorából, majd elhoppanáltam a találkozóhely közelébe. A kocsmát megközelítve eszembe jut, hogy hol is találkoztunk először annyi idő után. Bekukucskálok az egyik hozzám közelebb eső ablakon, ahonnan pont rálátok arra az asztalra, ahol helyet foglalt. Látom, hogy vajsört fogyaszt. Megforgatom a szemem, és az ajtóhoz lépek. Én azt hiszem valami erősebbet fogok inni. Rám férne.
Belépve a pulthoz lépek, ahol megrendelem az italom, majd csak akkor indulok el Severus asztala felé, miután megkaptam az adagom és az egész üveget is magamhoz veszem.
– Rég láttuk egymás, Severus. Hogy ityeg? – kérdezem, miközben elegánsan leülök elé az italommal, majd az asztalra rakom az üveget.

A viszontlátás

Kivételesen engedélyezek magamnak egy meglehetősen hosszú és tartalmas, Deliára vetett pillantást, mely többet barangol az alakján, mint mások a Föld körüli utak során. Nem akarok túlzottan közvetlennek tűnni, főként nem azután, hogy olyan régóta kerülöm a társaságát, viszont alighanem akkor is megejtenék egy felmérést, ha a lehető legátlagosabb indokkal hívtam volna ide - feltéve, hogy létezik ilyesmi azután, ami kettőnk közt történt. Igyekszem megtalálni az aranyközéputat és épp annyi gondolatot pazarolni a futó kalandunkra, amennyi a későbbiek során feltétlenül szükséges lehet, bár kétlem, hogy egyenesen rákérdezne a találkozónk okára. Egyenlőre legalábbis nincs miért.
- Kezdhetnéd akár te is a helyzetjelentést, úgy látom, nem vagy formában - biccentek az üveg felé. - Esetleg problémád akadt?
Szívesen meghallgatok mindent, amit csak el szeretne mondani... Hát létezik nálam készségesebb és önzetlenebb barát?

▲ music ▲ ○ ▲

Delia & Severus

A mai edzés után rám fér egy erősebb ital, mint a vajsör. Rabastan nem kegyelmez, nem mintha kesztyűs kézzel kéne bánnia velem. Végül is én voltam, aki ezt az egészet kezdeményezte. A varázslással nem tudtam úgy levezetni a feszültségemet, hogy utána jó legyen. Kínozhattam és ölhettem akármennyit, nem segített. Aztán egy beszélgetés során felhozódott valahogy ez a harc forma. Én pedig úgy voltam vele, hogy miért is ne. Nem mellesleg jól is jöhet, ha úgy hozná a helyzet, akkor nem lennék teljesen védtelen. Plusz a reflexeimnek is jót tesznek az edzések.
– Hmm, hol is kezdjem... Harcolni tanulok, mármint teljesen varázsmentesen – felelem, majd legurítom az első adag italomat. – Holnapra azt hiszem újabb foltokkal gazdagodok, bár próbáltam teljesen meggyógyítani magam – fejezem be, aztán Severusra pillantok, és mosolyogva támaszkodok meg az asztalon. – Szóval szeretnél még beszéltetni engem arról, hogy mi van velem, vagy rátérünk a lényegre? Bár én szívesen elcseverészek veled, tudod.
Végül is a levélben nem állt, hogy mi okból kifolyólag akar találkozni velem. Főleg, hogy eddig úgy tűnt nagyon próbál engem kerülni valamilyen okból. Nem emlékszem, hogy tettem vagy mondtam volna olyat, ami miatt most erre kényszerülne. Na, de hát ez az ő dolga. Szóval kíváncsi vagyok, hogy miért is akart most ennyire találkozni.

A viszontlátás

Egyszerre meglepetten és elismerően vonom fel a szemöldökömet. Részben, mert kevés nő szánja rá magát a fizikai harcra, kiváltképp a boszorkányok körében, másrészt...
- Azt hinném, a Nagyúr ellenzi a mugli módszereket.
Elvégre általában azok a varázslók is primitívnek tartják, akikben egy szemernyi aranyvér-mánia sem veszett el. Ami engem illet, kifejezetten elnyeri a tetszésemet az ötlet, de lehet, hogy több köze van ennek ahhoz, milyen vonzó képet fest elém Deliáról.
- Csalódást kell, hogy okozzak: nem volt konkrét célom azzal, hogy idehívtalak. Hacsak a cseverészést nem vesszük annak - teszem hozzá, miközben újabb kortyot gördítek le a torkomon. Egyre jobban bírom a vajsört, szóval amíg ennél az egy korsónál maradok, nincs okom aggodalomra.
- Persze, ha mindenképp magyarázatot keresel, veheted akár engesztelésnek is - húzom el a számat. - Bár szó sincs arról, hogy ismét kerültelek volna - hogy konkrétan téged kerültelek volna. Egyszerűen csak jól jött egy kis magány.
Még van is benne némi igazság.

▲ music ▲ ○ ▲

Delia & Severus

A szüleim mindenképpen a falnak mennének, ha megtudnák, hogy a lányuk mit csinál. Amiről viszont nem tudnak, az nem fáj. Egy újabbat kortyolok az italomból, majd elmosolyodva nézek Severusra.
– Nem is kértem rá engedélyt, de nem is az orra előtt gyakorlunk. Az meg nem érdekli, hogy ki mit csinál a magánéletében, amíg végrehajtja a feladatokat, amiket kiszabott – mondom megvonva a vállam, amibe egy kicsit belehasít a fájdalom, de elviselhető. Úgy tűnik nem sikerült teljesen meggyógyítanom magam. Egy bájitallal megoldom estére, másnap reggelre pedig minden rendben lesz.
– Vehetjük annak. Nem okoztál csalódást – mondom a poharam pereme fölött nézve rá, mielőtt meghúznám a tartalmát, hogy aztán egy újabb kört töltsek magamnak.
– Sev, megvan neked is a magánéleted, nem várom el, hogy a legtöbb szabadidőd rám áldozd. Nem halok bele, ha hosszabb ideig nem találkozunk. Végül is a Roxfortban tanítasz – mondom elmosolyodva, és egyet kortyolok az italomból. Eszembe jut az a beszélgetésem anyámmal, amikor felhozta azt, hogy szeretne bemutatni valakinek egy vacsora keretein belül. Tudom, hogy mire megy ki a játékával. Az jár a fejében, hogy megházasodjak, mert unokákat akar. Végül is érthető, hogy nagymama szeretne lenni, és sose lehet tudni, hogy meddig élek még. Viszont közel sem azon szoktam gondolkodni, hogy megházasodjak. De nem fogom tudni elkerülni azt, hogy férfiaknak kezdjen bemutogatni. Aranyvérű családból származom, és egy idő után, mindannyiunkra ez a sors vár. Önszántunkból vagy érdekből.
– Te gondolkodtál családon, Sev? – kérdezem hirtelen, majd egy húzásra kiürítem a poharam, hogy aztán újra töltsem.

A viszontlátás

Szükségtelen bemutatnia, én magam is kellően kiismerhettem már a Nagyurunk szokásait.
- Mint például Pottert? - kérdezem felvont szemöldökkel. - Úgy hallottam, téged bízott meg az elrablásával. - Próbálok olyan hangsúlyt megütni, hogy minden egyes szó azt sugallja: sajnálom, hogy én nem vehettem részt a félreállításában. Hisz ismer annyira, hogy tudja, normális esetben valóban megkísértene a lehetőség. Egy kis részem jelenleg is kaján örömét leli a helyzetben, csakhogy ennél is fontosabb, hogy tudjam, Lily biztonságban van és... bármilyen nehéz is elismerni, boldog.
Válaszára szótlanul bólintok, pontosan ezt vártam attól a Deliától, akit oly sok éve a barátomnak tudhatok. Megkönnyebbüléssel tölt el, hogy van, ami nem változik.
És van, ami igen.
Köhögve teszem vissza az asztalra a korsót, azon igyekezve, nehogy visszatérjen belé az imént tévútra ment korty.
- Micsodán? - kérdezek vissza kissé rekedtesen.

▲ music ▲ ○ ▲

Delia & Severus

– Potter? – horkantok fel, majd felemelve a poharam pörgetve figyelem a benne lévő italt. – Na igen, az az este... – mondom elgondolkodva. Bárki feladata lehetett volna, de az én képességeim bizonyultak hozzá a legjobbnak. Legalábbis a Nagyúr bízott abban, hogy képes leszek véghezvinni. – Most, hogy így mondod az a legmeglepőbb, hogy Lily még nem rohant le. Nem faggatózott vagy bármi.
Engem nem kaptak el, hogy kihallgassanak Potter ügyében. Nagyon rajta vannak azon, hogy rájöjjenek a dolgokra, bár az is igaz, hogy Rosier sem könnyíti meg a dolgukat. A Minisztériumban még mindig akad bőven olyan ember, aki nem csak halálfaló, de a Nagyúr elveit vallja. Kíváncsi vagyok hogyan reagálnának az új Potterre egyesek.
Az pedig nem elvárás a részemről, hogy Severus a szabadidejét rám áldozza. Nincs szükségem arra, hogy napi vagy akár heti rendszerességgel találkozzunk. Amikor úgy van, úgy is találkozunk.
Kuncogva töltöm újra az imént kiürült poharam, majd azt felemelve mosolyogva nézek Severusra.
– Családalapítás, Sev. Tudod, asszony, gyerek stb. – mondom, aztán kortyolok egyet az italomból. – Én kezdem úgy érezni, hogy anyám rálépett arra az ösvényre, hogy hozzá akar adni valakihez. Szerintem elkezdett aggódni amiatt, hogy nálam megszakadhat a vérvonal, ha sokáig vár...

A viszontlátás

- Szívesen hallanék a részletekről - pillantok rá a poharam fölött, mielőtt újabbat kortyolnék. - Sajnálatos, hogy pont én vagyok az, akit kihagyott a mulatságból. - De még mennyire, hogy az! Viszont, ne legyünk túl negatívak, így kevesebb rá az esély, hogy felhívom magamra a figyelmet. Egy hasonló eset kapcsán már túl messzire mentem - meg mernék rá esküdni, hogy Halloweenkor észrevette valaki az eltűnésemet. Valaki, történetesen Bellatrix, ezután az eset után pedig igyekszem minél óvatosabb lenni, hisz nem csak az én életem forog kockán, sokkal inkább mindazoké, akik megbíznak bennem.
- Részvétem - dörmögöm még mindig kissé sokkhatás alatt állva. - Örülök, hogy megosztottad velem ezt az állapotot: szerencsésnek érzem magam, hogy nekem nem kell ilyesmin aggódnom. - Nem mintha amúgy aggódnék miatta, szerintem tökéletesen felesleges az egész, de mégis több tapintat van bennem annál, minthogy ezt nyíltan kijelentsem. Mit mondhatnék? Nincsenek jó tapasztalataim a családdal kapcsolatban.

▲ music ▲ ○ ▲

Delia & Severus

– Részletek, részletek... Tudod, nem véletlen. A Nagyúr sokakat kihagyott a tervéből, legalábbis egy részéből biztosan. A támadásról mindenki tudott, ahogy arról is, hogy Potter kell nekünk. Viszont arról már nem, hogy miért. Vajon hirtelen miért kellett neki Potter? Miért most? Miért így? És még rengeteg kérdést felvet, hogy mi szükség volt erre – mondom, mielőtt egy újabbat kortyolnék az italomból. – Minél kevesebb rizikó van egy tervben, az annál jobban be fog válni.
Szórakozottan lötykölöm az italomat a pohárban, miközben beszélek és vigyázok a szavaimra. Ha arra hajtana bárki is, hogy elmondjam a tervet, az nem fog menni. Nem mondhatom el, már ha kedves az életem. – Egyébként azok járnak a legjobban, akik nem tudnak erről semmit – mondom Severusnak, miközben a szemem sarkából tekintek rá, mielőtt belekortyolnék az italomba.
– Kösz az együttérzést, tudtam, hogy számíthatok rád – felelem felvont szemöldökkel, majd sóhajtva teszem le az asztalra a félig üres poharat. Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő számomra. Ha legközelebb találkozunk, talán már házas leszek. Nem tudhatom, hogy anyám mennyire akarja megsiettetni a dolgokat. Én szívem szerint még várnék vele pár évet, de ő biztos nem fog. Egyre inkább ez az érzésem. Sevnek Lily lesz az egyetlen és örök nagy szerelme. Ezen senki és semmi nem fog változtatni.

A viszontlátás

- Tudod, hogy én egy cseppnyi rizikóval sem járok - válaszolom hízelegve, kissé jobbra döntött fejjel. - Arról nem is beszélve, hogy én vagyok talán az egyetlen, aki képes elrejteni a gondolatait a Nagyúr elől. - Ilyen módon lényegtelen, tudok-e valamit vagy sem, a gondolat pedig, hogy a javamra fordítanám az információkat, egyenesen nevetséges. Ismer már annyira, hogy tudja, bízhat bennem, illetve, hogy csupán kaján örömömet lelem majd James ugratásában...
Vagy legalábbis így lenne, ha nem lenne a képben Lily és a hamvaiból újjászülető barátságunk. Erről viszont Delia nem tud, és úgy lesz a legjobb, ha ez a későbbiekben sem változik.
- Mindig - válaszolom mosolyogva, majd halvány bűntudattól vezérelve kérdezem tovább. - Szóval vegyem úgy, hogy hamarosan vége az éjszakai találkozásainknak?

▲ ○ ▲

Delia & Severus

– Jól tudom – felelem rápillantva, miközben ujjbegyem végigsiklik a pohár peremén. – Te nem vagy egy nyitott könyv a Nagyúr számára sem. Én ismerlek, legalábbis annyira, amennyire hagytad, hogy megismerjelek. Úgy gondolod, hogy többet tudok a tervről, mint a többiek? Lehet, hogy az én feladatom volt az elrablása és az, hogy vigyázzak rá... Szerinted többet is tudok ennél? – kérdezem felvonva az egyik szemöldököm. Senkinek sem lenne szabad beszélnem semmiről, ami kapcsolódik ahhoz az estéhez. Itt nem az zavar, hogy Sev bármit is a saját javára fordítana vagy bármi más. Ha a Nagyúr tudomására jut ez a beszélgetés, még azért is megbüntet, hogy egyáltalán kiejtettem a nevét. Tervez valamit és ehhez a lehető legnagyobb titokban akarja tartani a dolgokat. Biztos, hogy nagy tervei vannak Potterrel, vagy legalábbis magának akarja megtartani a lepel levételét. Ő akarja megmutatni, hogy mit tett. Úgyhogy itt nem az van, hogy nem bíznék Severusban, egyszerűen nem mondhatom el, hogy mi történt.
– Ha azt szeretnéd, akkor vége. Egyelőre még szingli vagyok – felelem megvonva a vállam, majd szórakozottan körözgetek a pohár száján. – Végül is nem kötelező velem lenni.

A viszontlátás

- Igen, úgy gondolom, te többet tudsz - válaszolom higgadtan. - Tény, hogy szándékában állt minél kevesebb emberrel megosztani a terveit, egy olyan tény, amit épp az imént erősítettél meg. Ebből kifolyólag egyértelmű, hogy másokat egy-egy, kisebb feladat erejéig sem avatott be, vagy használt fel, márpedig ilyen módon kötve hiszem, hogy rád csupán az elrablása hárult volna. - Ráadásul az is bizonyos, hogy a beavatottaknak tárgyalniuk kellett egymással James kapcsán. Ha mással nem is, azzal biztosan tisztában van, hogy kik szolgálhatnak több információval kedvenc Potterünkről, nekem - Lilynek - pedig minden egyes kis morzsa segítség lenne.
- Nem kérnélek rá, hogy szegd meg a Nagyúr parancsát és mondj el többet az ügyről, ha nem lennék egészen biztos benne, hogy nem sodorlak bajba a kíváncsiságommal - mondom ki a döntő érvet, mélyen a szemébe nézve. Hagyom, hogy a pillantásom többet áruljon el a kelleténél. Többet, mint ami valójában ott van.
- Egy szóval se mondtam ilyet - rázom meg a fejem, hogy nagyobb nyomatékot kapjanak a szavaim.

▲ ○ ▲

Delia & Severus

Felkuncogok, majd lehajtom a maradék italomat, a kiürült poharat pedig egy sóhaj kíséretében rakom vissza az asztalra.
– Nem hazudtam abban, hogy a feladatom Potter elrablása volt és az, hogy vigyázzak rá. A többit a Nagyúr hajtotta végre. Mivel Potter sokáig eszméletlen volt, én vigyáztam rá – mondom ezt, miközben tudom, ha ez kiderül engem csúnyán meg fog büntetni a Nagyúr. A kínzás garantált lesz. Nem kellene többet mondanom, sőt eddig sem kellett volna erről beszélnem. Sóhajtva túrok bele a hajamba, majd dőlök hátra a széken. – Potter él és virul. Sőt azt csinál, amit akar, arra megy amerre akar – felelem Severus szemébe nézve. – Kielégítettem valamennyire a kíváncsiságodat?
Ennél többet tényleg nem árulhatok el. Már így is túl sokat mondtam el, mint szabadott volna. Ha ennél is többet akar tudni azt nem mondhatom el önszántamból. Legyen ennyi elég.
Válaszára elmosolyodom. – Tudom – mondom, majd egy pillanatra az előttem lévő üres pohárra réved a tekintetem, mielőtt újra Severusra néznék. – Szóval, ha igényled a társaságom, akkor bármikor felkereshetsz. Tudod, hogy hol lakom.

A viszontlátás

Egy szóval se mondtam, hogy hazudott - mi, ex-Mardekárosok mindannyian ismerjük az elhallgatás és a hazugság közötti különbséget, ám jelen pillanatban ez az aprócska részlet a legkevésbé sem fontos. Időhúzás lenne mentegetőzni, hisz azt sem venné a szívére, ha valóban megvádoltam volna.
- Milyen édes. - Meg sem kell játszanom az undort. Kevés ember szájából hangozhat mocskosabbul az édes szó, mint az imént az enyémből. - Valamennyire. De nem eléggé - mosolygok rá féloldalasan, és tekintetemben mohóság csillan, ahogy közelebb hajolok hozzá. Néhány perc erejéig olyannyira beleélem magamat a szerepembe, hogy szinte elhiszem, hogy újra diákok vagyunk és épp valamelyik csínytevésüket próbálnám megfejteni, hogy lebuktathassam Pottert és a drágalátos barátait. - Kétlem, hogy bárki is képes lenne hosszútávon imperiussal irányítani. - Annál is inkább, hogy megérné a fáradtságot. Másról van szó, nekem pedig a lehető leghamarabb rá kell jönnöm.
- Hisz már meg is tettem. - Áthatóan nézek a szemébe, mintha azzal, hogy tovább hitegetem, kárpótolhatnám az árulásomért. Micsoda ostoba húzások! Bárhogy is, amíg szükségem lehet rá a későbbiekben, nem engedhetem, hogy kicsússzon az ujjaim közül. A legjobb, ha tovább folytatom, amit elkezdtem azon a bizonyos estén.

▲ ○ ▲

Delia & Severus

Hazugság, elhallgatás, féligazság? Egyre megy. Ex-mardekárosként nem áll távol tőlem egyik sem, halálfalóként meg végképp. Mindennek megvan a maga helye és ideje. Jelenleg visszatartok pár információt, amiben biztos vagyok, hogy az lenne a legfontosabb Severus számára. Arról persze szó sincs, hogy húznám az időt. Nem, nincs miért. Élvezet húzni az agyát, hogy szeretné még azt az egy csepp információt. Azt a legfontosabb kis láncszemet, a kirakós utolsó darabja.
– Nem hiányzott. Alig vártam, hogy szabadulhassak tőle, aztán elindult valamerre – mondom megvonva a vállam. – Hmm, szóval nem eléggé? Milyen sajnálatos – felelem elmosolyodva, szórakozottan eljátszadozva a poharammal. – Kellene az utolsó kis darabka a kirakóshoz. Okos vagy, Sev... Vajon rájössz? Gondolkozz! Te hogy irányítanád?
Leginkább sehogy, mert szerintem inkább eltenné láb alól... Már, ha megtehetné. Azért kíváncsi vagyok, hogy ki okoskodja-e, hogy miket vesz számba és eljut e a megoldásig.
Valóban nem lehetne hosszútávon imperiusszal irányítani Pottert. Még az én képességeimmel sem. Potter makacs, és a makacs emberekkel mindig baj van. Nehezebb őket irányítani, mert folyton ki akarnak törni a varázs alól. Hamar kimerítene az imperius fenntartása. Bár talán rá lehetne segíteni, de akkor sem tartható fenn örökké a hatás.
– Valóban. Megtetted... – mondom egy mosoly kíséretében. Van egy olyan érzésem, mintha most próbálna becserkészni, mint egy kígyó. Azt hiszem én vagyok az egyetlen, akitől információkat csalhat ki. A Potter ügyben jelenleg valóban én vagyok a legjobban benne. Ezt jól gondolta.

A viszontlátás

- Nem is értem, miért - morgom az orrom alatt. - Nos, ha valamiképpen tartósan legyengíteném az akaratát, vagy őt magát, nem lenne annyira lehetetlen az imperius sem. - De nyilvánvaló, hogy nem erről van szó. Alkalmazhatnék klasszikus megoldásokat is, megfenyegethetném Lilyvel, vagy a barátaival, esetleg mindannyiukkal, ezt viszont nyilvánvalóan kihúzhatjuk a listáról. Egyébként is túl sok fáradtságot venne igénybe és túl sok buktatója lenne a tervnek. - Ha fokozatosan venném át felette az irányítást, sőt, ha más személyeken keresztül tenném ezt, egészen megváltozna, mire egyáltalán feltűnne neki bármi is. Magától cselekedne a tetszésem szerint. Erre viszont te, akivel köztudottan szoros barátságot ápoltam már a roxforti éveimben is, alkalmatlan lettél volna. Hacsak nem módosítottál volna az emlékezetén... - Homlok ráncolva pillantok vissza Deliára. - Ami szintén kockázatos lenne, de mivel Potter ép eszééért - ha létezett is valaha ilyesmi - nem lenne kár, nagyobb mértékben is lehetne alkalmazni ezt a módszert. Sőt, tulajdonképpen az sem lenne veszteség, ha minden emlékét kitöröltétek volna, ha előtte megszerzitek a szükséges információkat a Rendről.
Közben próbálok olvasni az arcáról, hátha ráhibáztam bármire is a felsoroltakkal.
- Gondolkoztál már rajta, kit tudnál elképzelni férjedként? - Maga a kérdés is borzasztóan irracionális.

▲ ○ ▲