Lucius & Rita

Lucius & Rita

Sosem voltam kifejezetten oda Pettigrew barátomért, mint ahogyan az mindenkiről elmondható, viszont tény, hogy nagy segítségére tud lenni az embernek. Főleg, ha az illető rendelkezik a kellő ravaszsággal és kreativitással - márpedig nekem nincs miért panaszkodnom. Ha bejönnek a terveim, a Nagyúr büszkébb lesz rám, mint valaha. Egy dolog imperiussal irányítani néhány lap szerkesztőjét, egy dolog, ha a szolgálatunkban áll egy kém, aki a Rend minden egyes gyűléséről továbbítja az információkat, kizárólag félelemből. De valaki, aki a média minden egyes csínját-bínját ismeri, az összes Rendtagról vannak információi és a végeérhetetlen bosszúszomja sarkallja arra, hogy ellenük munkálkodjon? Na, ez egészen más. Nincs az az érzelem, ami nagyobb ambíciót válthatna ki egy emberből, mint a harag és a bosszúvágy. Peter a barátai miatt mindig is megbízhatatlan lesz számomra, és bár Skeeter hűségére sem alapozok, véleményem szerint ezerszer többet kihozhatunk belőle, mint amit bárki el tudna képzelni. Egyszerűen csak tudnom kell kezelni, és valljuk be, ilyen gondjaim sosem akadtak a nőkkel kapcsolatban. (A saját feleségemet leszámítva.)

Hogy még csábítóbb legyen az ajánlat, London egyik előkelő éttermébe szerveztem a találkánkat - olyan helyre, ahová egy Rendtag sem tenné/tehetné be a lábát, még a jómódú aranyvérűek sem. Fényűző, kifinomult, a klasszikus és a modern stílus tökéletes keveréke, itt-ott feldobva némi mágiával.
A kitűzött időpont előtt érkezek meg, lebonyolítok pár telefont, mielőtt Rita is feltűnne a láthatáron. Amint odavezetik hozzám, széles mosollyal állok fel és húzom ki előtte a székét. Hát létezik nálam udvariasabb varázsló?
- Hihetetlen, hogy még nem volt szerencsém élőben látni téged. Még szebb vagy, mint hittem - mondom, miközben finoman beljebb tolom a székét, majd helyet foglalok vele szemben. Kézcsókkal koronázom a köszöntését, mielőtt felvennénk a rendelést.
- Remélem, nem volt túl hosszadalmas az út. - Ide nem lehet csak úgy behopponálni.

Lucius & Rita

Nem panaszkodhatom: nincs nehéz dolgom azt illetően, hogy leolvassam az arcáról az elégedettségét, és bár nem szorulok különösebb bátorításra - éppen én? - kimondottan jó kedvem támad. Végre valami gördülékenyen halad majd.
- Köszönöm - mosolyodom el egyenesen a szemébe nézve.
Nekem úgy tűnik, épp ugyanolyan, mint volt. Persze, nem mondhatnám, hogy sokszor találkoztunk korábban, vagy hogy különösen régről ismerném. Talán akkor adtam neki interjút, vagy riportot, tudom is én melyik melyik, mikor elkezdte az újságírói pályát. Hamar bizonyossá vált számomra, hogy elég pár szép mosoly és szó ahhoz, hogy pozitív fényben tüntessen fel, ez pedig kimondottan hízelgő tud lenni egy olyan büszke ember számára, mint amilyen én vagyok. És egy olyan tenyérbe mászó alaknak, akiről sokan előszeretettel terjesztenek csúnya pletykákat.

Miután kifejezem a megkönnyebbülésemet a rövid útjával kapcsolatosan és felvesszük a rendelést, egy röpke bájcsevejt követően úgy határozok, ideje rátérni a lényegre.
Kecses mozdulattal emelem az asztallapra a sherrymet és pillantok fel Ritára.
- Bár meg kell hogy mondjam, máris örömömre szolgál a társaságod, úgy hiszem te is sejted, hogy nem ez volt az oka, hogy idehívtalak.
Pedig ez is lehetett volna. Mi, kitaszítottak már csak fogjunk össze.
- Hallottam, mit tettek veled - folytatom egészen elcsendesülve. Hogy jól halljon, bizalmas, ám magánszférát és házasságot nem sértő közelségbe hajolok hozzá, egy pillanatra sem eresztve a tekintetét. Szeretném ha tudná, hogy együtt érzek vele, még ha nincs is feltétlenül így. - Tudom, hogy benned van tartás. Te nem olyan vagy, aki ezt eltűrné... Én pedig segíthetek, hogy ezt a megfelelő eszközökkel tudasd velük. A kérdés csupán az, igényt tartasz-e erre a segítségre. Szerintem könnyen lehetnénk egymás hasznára.