Nigel & Richard ~ Első találkozás

Nigel & Rick

Ide jöhet egy rövid kis idézet, vagy amit csak szeretnél

Negyedik szint, Varázslény-Felügyeleti Főosztály, Vérfarkas Nyilvántartó részleg: ez az a hely, ahol már jó pár napja dolgozom. Nem mondom, elég sok a papírmunka, néha szó szerint ki sem látszok a halmok közül. Kérdőívek, panaszok, jelentkező űrlapok és napestig sorolhatnám, hogy még mi minden van a részlegnél. Persze a részlegem szorosan együttműködik a többi vérfarkasokkal foglalkozó területekkel, így megesik, hogy én magam viszek át idézéseket, űrlapokat vagy más egyéb fontosabb iratot egyik helyről a másikra. Ha nem az íróasztalom mögött görnyedek egy ilyen írás felett, akkor éppen más egyéb bokros teendőmről gondoskodom.
Már jócskán benne jártunk a délutánban, amikor úgy döntöttem, hogy tartok egy kis szünetet. Elmentem meginni egy kávét, de még ezt sem tehettem meg anélkül, hogy nem figyeltem a környezetemre. A Nagyúr követői mindig szemmel tartanak, és talán csak az alkalomra várnak. Aláírtam a halálos ítéletemet abban a pillanatban, hogy ellenszegültem, és nem voltam hajlandó ölni. Aki pedig nem képes ölni az a Nagyúr szemében egy senki, aki semmi másra nem jó, mint feláldozni a cél elérésében. Ágyútöltelék pedig nem kívántam lenni.
A kávém után a részlegem előtti falnak támaszkodtam, amikor valaki megszólított.
– Vance! – kiáltották a nevem. Remek, hangosabban nem megy? Még nem hallotta a Minisztérium másik fele. Sóhajtva néztem a kollégámra, aki egy papírral sietett felém. – Segíts, kérlek!
– Mi nem megy, Edward? Ha még egy egyszerű űrlap kitöltése se megy, nem leszel itt sokáig – mondom ellökve magam a faltól, aztán átveszem tőle, hogy megnézzem hol hibázott. Egyből kiszúrom, hogy az iktató számot teljesen rossz helyre írta, és az ügyfél nevét vagy háromszor is elrontotta. A kézírásán is látszik, hogy mennyire citerázhatott az írása közben. Egy lemondó sóhaj hagyja el ajkaimat. – Figyelj, Ed, kezdd újra! Az iktatószám a lap felső jobb sarkába kerül, az első rublikába kell írni, különben elkallódik és sosem találjuk meg. Az adatokat pedig szépen, olvashatóan írd le, mert így senki sem fogja tudni, hogy miről van szó. Nem mindegy, hogy az ügyfelet Borzasnak, vagy Borzachnak hívják. Szóval fogj egy másik ilyen űrlapot és ennek alapján, a jó adatokkal és a megfelelő helyen tölts ki mindent! Értetted?
– Igen, sajnálom. Igyekezni fogok – mondta, majd nagy hálálkodások közepette elrohant.
– És még csak nem is én vagyok a főnöke – motyogom magam elé, aztán beletúrok a hajamba. Nem vagyok itt olyan rég óta, de hamar belejöttem a munkába, az újak pedig látják ezt, és mivel mást nem mernek megkérdezni, így engem találnak meg.

note | music | words: 403

Nigel & Rick

Ide jöhet egy rövid kis idézet, vagy amit csak szeretnél

Amikor végre egyedül maradok ellenőrzöm az időt, hogy a szünetemet sikerült úgy időzítenem és olyan hosszúra nyújtanom, hogy elértem a munkaidőm végét. Nem vágyom haza. Nyomasztó otthon lenni, és anélkül nem mozoghatok a házban sem, hogy apám ne tudná, hogy mikor és merre indulok el. Ráadásul itt van ez az egész Emmel. Ki tudja milyen őrültet néz ki a nővérem mellé. Főleg, hogy már ő sem százas. Mi sem rosszabb egy elrendezett házasságnál. Emmeline pedig nem ezt érdemli.
Valaki viszont pedig pont ezt a pillanatot választja arra, hogy megszólaljon a közelemben. Felé pillantok, majd végigmérem. Még nem láttam, de mostanában sok új ember érkezett, főleg azért, hogy megtöltse a megüresedett helyeket a múltkori támadás után.
– A fia vagyok – mondom kelletlenül. Nagy sajnálatomra őt kell apámnak neveznem. Meg sem kell kérdeznem, hogy honnan is ismeri apámat. Akik addig nem ismerték, valahogy mindig kapcsolatba kerültek vele. Az viszont egyáltalán nem tetszik, amit mond. Szóval apám őt választotta Emmeline mellé. Félek nem volt alaptalan az aggodalmam. Úgy érzem, hogy ez a férfi legalább olyan romlott, mint a Nagyúr, ha nem jobban.
– Én kevésbé – mormogom, miközben átkarolja a vállam. Ez az a pillanat, amikor úgy vélem, hogy a napom már nem lehet rosszabb. – Nem vagyok az öcséd, és lejárt! Megtennéd, hogy nem taperolsz? Megyek én magamtól is – mondom dühösen pillantva rá. Nem bírom elviselni az érintését még a vállamon sem, ahogy a közelsége is ugyanennyire taszít.

note | music | words: 234

Nigel & Rick

Ide jöhet egy rövid kis idézet, vagy amit csak szeretnél

Szerencsére nem ragaszkodik a túlzott közelséghez. Nem akarom a közelemben tudni, nem is tartanék vele, de talán nem ártana egy-két dolgot megtudni róla. Hol rontottam el? Már ott, hogy egyáltalán apámra kezdtem hallgatni? Vagy ott, hogy nem tettem azt, amit várt tőlem, hogy halálfalónak álljak? Egy hajszál választott el attól, hogy ne így legyen. Egy lökés az egyik oldal részéről, és máris a másik oldalon találtam magam. Most pedig a Nagyúr holtan akar látni, ezért sem akarom ezt a bájgúnárt túl közel tudni magamhoz.
– Apám a nővérem mellé akar. Nekem már az is elég, hogy elfogadtad az ajánlatát – mondom ránézve, miközben az jut az eszembe, hogy azon az estén meg kellett volna ölnöm apám. Kezem ökölbe szorítom, és állkapcsom megfeszül a kérdésére. – De – felelem végül kurtán, kelletlenül.
Nem tehetek mást, mellesleg még az ő társasága is jobb, mint az a hideg, hatalmas kúria, amit otthonnak csúfolunk. Mi nem vagyunk egy család már rég, csak a vér, ami közös. A nővérem az egyetlen, aki fontos a számomra, aki mellett bármikor kitartok.
Úti célunk végét egy bár jelenti, egy meglehetősen modernebb fajtából. Nem egy útszéli kis kocsma, vagy valami lepukkadt hely, ahová már csak a csótány jár szívesen.
De nagy levegőt veszek, és elviselem Flamel társaságát. Beülök az általa választott bokszba, miközben ő már kéri is ki az első kör italt.
– Az eljegyzésre, persze – felelem felemelve a poharam az asztalról. A szükséges koccintás után egyetlen korttyal húzom le az italom. – Miért érzem úgy, hogy... közöd van a Nagyúrhoz?
Már egy ideje ez motoszkál bennem, hogy mi van akkor, ha ez az egész csak egy álca ahhoz, hogy végül megöljön. Hiszen szinte már köztudott a halálfalók között, hogy mi van velem. Ha viszont ő egy új tag, akkor talán nem tud semmiről, és valóban csak apám ajánlatáról van szó. De inkább leszek paranoiásan óvatos, minthogy azt gondoljam, hogy nincs mitől félnem.

note | music | words: 315

Nigel & Rick

Ide jöhet egy rövid kis idézet, vagy amit csak szeretnél

A megérzésem úgy tűnik nem vitt tévútra, valóban jól éreztem, hogy köze van Voldemorthoz. Viszont azt sosem gondoltam volna, hogy pont egy bizalmasa. Talán az egyetlen ember a belső körből eddig Lucius Malfoy volt, most viszont úgy tűnik, talált magának még valakit.
– A francba! – mondom beletúrva a hajamba. Ez egyáltalán nem hangzik jól. EZ sehogy sem jó! Amint eldöntöm, hogy a lehető legjobban megpróbálom elkerülni a Nagyúr embereit, pont belebotlok egybe. Pontosabban ő talált rám. – Akkor talán meg kéne ismerned Destinyt, hasonló a kisugárzásotok... – felelem Flamelre pillantva.
Mondtam, hogy egy őrültet sikerült apámnak találnia. Előre félek, hogy mi lesz szegény nővéremmel, ha ennek az állatnak a kezei közé kerül. Nem véletlen, hogy halálfaló lett belőle, és ráadásul a belső kör élére került.
Viszont úgy néz ki, hogy a sötét oldal nem ereszt, hiába próbáltam annyira kitörni onnan. Túl sokan vesznek körül, apám állandó nyomása, a fenyegetései, és nagyon úgy tűnik ez az ember is próbálkozik. Hogy pontosan mivel, azt nem tudom. Ha tippelnem kéne, akkor fel akar használ, ki akar sajátítani, talán visszacsábítani oda, ahonnan letértem. De az is lehet, hogy csak én kombinálok és viszem magam tévútra.
Elhúzom a számat, amikor arról kérdez, hogy mit követtem el. Tekintetemmel messzire révedek egy pillanatra, mielőtt visszapillantanék Flamelre.
– Elárultam őt – mondom, majd hátradőlök a bokszban. – Már a beavatás előtt álltam, hogy megkaphassam a Jegyet, amikor kétségek kezdtek gyötörni. Képtelennek éreztem magam... – folytatom, aztán hirtelen elhallgatok. Miért is mondom el egyáltalán? Miért vagyok még mindig itt? Valami itt tart, és még is úgy érzem, hogy el kell mondanom. – Nem vagyok képes ölni. Nem tudok elvenni egy életet. Egy halálfaló pedig nem halálfaló, ha nem öl. Elbuktam...

note | music | words: 282

Nigel & Rick

Ide jöhet egy rövid kis idézet, vagy amit csak szeretnél

Kinevet. Belőlem viszont csak haragot vált ki. Persze, valakinek könnyen megy! Nem mindenki születik pszichopatának. Nem mindenki képes arra, hogy lelkiismeret furdalás vagy rémálmok nélkül vegyen el egy életet. Valakinek mindez csak egy játék, szórakozás. Apám próbált halálfalónak nevelni, egy ideig úgy is tűnt, hogy sikeres volt a nevelése, de aztán fordult a kocka. A Mardekárba kerülni nem mindig jelenti azt, hogy az illető ölni is képes. Nem vetem meg a fekete mágiát, még most is olvasok könyveket, de az ölés... Sose éreztem késztetést rá, addig a pontig, míg apám meg nem kínozta a nővéremet.
Bocsánat kérésére csak megforgatom a szemem. Persze, nagyon szívből jött. Kösz a törődést. A whisky viszont jobban esik, mint az a bocsánat kérés. Egy nagyot kortyolok belőle, majd felhorkantok.
– Ja, úgy hívnak – mondom, aztán egy újabbat kortyolok az italból. – Hogy nyugodtabb? Talán – vonom meg a vállam. Ezután kuncogni kezdek, majd felnevetek. – Megmenthetem? Ezen gondolkodom, mióta csak kiderült számomra, hogy mire készül az apám Emmeline-nal kapcsolatban – felelem, aztán lehúzom az italom maradékát, és közelebb hajolok Flamelhez. – Mondd, mire készülsz? Visszahúzol a sötétbe, hogy kiteljesedjek és olyanná tégy, amivé apám képtelen volt? Vagy csupán elveszek?

note | music | words: 195

Nigel & Rick

Ide jöhet egy rövid kis idézet, vagy amit csak szeretnél

Nem lesz sokáig üres poharam, Flamel hamar újratölti, én pedig egy húzással eltüntetem a felét, miközben érzem, hogy már nem kell sok kör ahhoz, hogy érezni kezdjem a hatását. Nem vagyok nagy ivó, általában egy-két pohárka után elég a legerősebb italból is. Most viszont valahogy jól esik inni, még ha a végén le is részegedem.
– Nem tudom, belőled bármit kinéznék – mondom az asztalra könyökölve, megtámasztva a fejem. – Meg akarsz ismerni? Sok sikert hozzá. Még én sem ismerem magam igazán – felelem, aztán felkuncogok, mielőtt belekortyolnék az italomba. Közben pedig ő kezd el beszélni. Rápillantok, ahogy egy újabbat kortyolok a nedűből.
Szóval neki is volt nővére. Szavaiból pedig úgy veszem ki, hogy nem régiben veszthette el. Az a baj, hogy ebben a világban bármikor elveszíthetjük a legkedvesebb szerettünket is. Túl hamar, mint kéne.
– Hmm? Foglalkoznál velem? Miért hangzik a te szádból olyan veszélyesnek? – kérdezem mosolyogva, miközben fogalmam sincs, hogy mi olyan mosolyogtató az egészen. Azt hiszem kezd a fejembe szállni a pia. Hogy mit akart az apám? Egy bábot, egy fegyvert szolgáltatni a Nagyúrnak, és talán magának is.
Már nyitnám a szám, hogy újra a tudtára adjam, hogy nem vagyok az öccse, de aztán inkább ráhagyom. Szólítson, ahogy akar. Felkuncogok azon, hogy azt mondja az apám nem figyel.
– Úgy gondolod nem figyel? Múltkor az egyik házimanónkkal figyeltetett meg, hogy nem-e teszek valami olyat, ami árthat a terveinek – felelem, aztán egy újabbat kortyolok az italomból.
– Hmm? A csajokkal? – kérdezem költőien, miközben felvonom a szemöldököm. – Apám akarata szerint eljegyeztem egy lányt. Fiatalabb, mint én, de már régóta ismerem, még ha sokáig nem is láttuk egymást – válaszolom, aztán kiiszom a poharam maradékát, majd Flamel felé tartom, hogy töltse újra.

note | music | words: 195

Nigel & Rick

Ide jöhet egy rövid kis idézet, vagy amit csak szeretnél

Itt sem akartam lenni, de jobb volt inkább követni őt, minthogy elhurcoljon. Ráadásul még le is itat, és fogalmam sincs hogyan fogok hazakeveredni. Viszont a nemrég történtek után jól esik az ital. Hmm, ez nem ellentétes kicsit? Mindegy. Nem érdekel.
Felkuncogok azon feltételezésére, hogy én nőcsábász lennék. Ha lett volna annyi időm, hogy a nőknél éljem ki magam, most nem itt lennék.
– Azt hiszem rossz ajtón kopogtatsz – mondom kuncogva, majd belekortyolok az italomba. A boksznak dőlve oldalra fordítom a fejem, miközben végignézek a pultnál ülő nőkön. Nem sok kedvem van az egészhez, de az is biztos, hogy túl régen voltam már úgy bárkivel is. Sóhajtva emelem fel a poharam, és iszok bele az italomba. Lehet más körülmények között nagyobb kedvvel állnék az egész elé, viszont most az ital is elegendő társaság lenne. Banyek, ezekből a gondolatokból van már elegem. Gondolataimból Flamel hangja szakít ki, majd kérdőn felvonom a szemöldököm arra, hogy felhozza, szerezzünk nekem numerát. Úgy tűnik, hogy nagyon is komolyan gondolta.
– Mi van? Ez most komoly? – kérdezem, de ez inkább költőinek számít abban a pillanatban, amikor még taszít is rajtam egyet. Pár pillanatig Flamel és a nők között jár a tekintetem, végül aztán feladom. Egy próbát megér.
– Szép estét a hölgyeknek – köszönök mindannyiuknak, megszólítva őket. Mindegyik felém fordul, majd végigmérnek. A hozzám közelebb ülő fekete hajú nő szólal meg.
– Kopj le, öcsi! Menj és inkább játssz a homokozóban – mondja elutasítóan, majd a többi vihogva borul össze. Amikor még a hátam mögül Flamel röhögését is meghallom nem csupán elpirulok, de még dühös is leszek. Nem csak rá, de magamra is, hogy még ehhez sem értek. Mérgesen fordulok meg és csörtetek oda az idióta szöszihez. Kikapom a poharat a kezéből, legurítom a maradék italt, majd a kiürült poharat a pultra csapom.
– Elegem van! Elmegyek – mondom, és el is indulok a bár ajtaja felé, hogy itt hagyhassam ezt az egész kócerájt.

note | music | words: 319

Nigel & Rick

Ide jöhet egy rövid kis idézet, vagy amit csak szeretnél

Még lelépni sem tudok, mert megragadja a karomat, és visszahúz a pulthoz, hogy aztán újra itallal kínáljon. Ami nekem már igazán kezd a fejembe szállni, de még így is elfogadom és meghúzom.
– Nem megmondtam? El. Haza a francba – mondom sértődötten, majd csuklok egyet. Kérdőn nézek rá, amikor azt mondja, hogy ad nekem valamit. Ezután pedig egy gyűrűt vesz elő a zsebéből.
– Mi a fenéről akarnálak meggyőzni? – kérdezem felvont szemöldökkel. Nem akarom és nem hiszem, hogy bármiről is meg tudnám győzni őt. A gyűrűt figyelem, ami akár egy hétköznapi darab is lehetne. Ha nem lenne bennem már ennyi pia, talán elkezdenék kételkedni abban, hogy talán ez valóban csak egyszerű, viszonylag elég szép darab ékszer, de semmi ereje. Most viszont ez egyáltalán nem érdekel. Akár van ereje, akár nem, még összejöhet. Hmm, hogy is hívják azt, amikor elhitetik veled, hogy az gyógyszer, de közben nem is, hanem csak egy egyszerű cukorka? Plabeló? Palaceló? Na, mindegy! – Jól van... Hát, kösz...
Felelem, majd kissé meggörnyedve kezdek el nevetni, amikor felhúzza a gyűrűt az ujjamra. A helyzet annyira... Ez a gyűrűfelhúzás olyan, mintha engem akarna megkérni. Oké, azt hiszem sok volt a pia. Kuncogva egyenesedek ki, aztán nézegetni kezdem az ujjamra igazodott ékszert. Furcsa, nem vagyok hozzászokva az ilyenekhez. Nem sűrűn hordtam eddig ékszert. Végül veszek egy nagy levegőt, megfordulok és visszamegyek a csajokhoz. Ahhoz a fekete hajúhoz lépek vissza, aki az előbb csúnyán a lelkivilágomba és a becsületembe tiport. Megszólítom, majd felajánlom, hogy meghívom egy italra, és akár máshol is folytathatnánk az estét. A nő pedig valóban belemegy az ajánlatomba és az italt is elfogadja. Végül képtelen vagyok letörölni az arcomról a széles, győzelmi vigyort, miközben visszatérek Flamelhez.
– Ja, megmondtad – mondom mosolyogva, majd kinyúlok az italos poharamért, hogy ihassak belőle. Ezt az ivászatot másnapra eléggé meg fogom bánni. A fejem hasogatni fog, és másnaposan mehetek dolgozni. Fene jó lesz.

note | music | words: 312

Nigel & Rick

Ide jöhet egy rövid kis idézet, vagy amit csak szeretnél

Az már csöppet sem izgat, hogy valójában honnan való a gyűrű, vagy bármi más, csak annyi, hogy valóban hatásos, hiszen elértem, amit akartam. Működött a dolog, és ez igazán fantasztikus. Talán, ha nem lennék ilyen ittas állapotban még azon is elgondolkodnék, hogy valóban jó ötlet-e egy ilyen ékszer hordása bárminemű utánajárás nélkül. Hiszen Flamellel csak nem rég futottam össze, eddig még csak nem is ismertem. Így hát jogos lenne a kétségem, hogy vajon valóban igazat mond e, vagy csupán beetet egy mesével. De mivel az örömöm jelenleg nagyobb, mint a kétségem, így nem is foglalkozom ilyennel tovább. Ahogy a gondolat megszületett, úgy el is tűnt.
– Mondhatni – felelem megvonva a vállam. Hiszen az, hogy ő csak jót tesz nekem talán egy kicsit túlzás. Segített, valóban, és összejött a dolog, de ennyi. Ezután a poharamból eltüntetem az italom utolsó cseppjét is.
– Persze, értelek. Ha nem muszáj, ne bántsd... Nem akarom, hogy sokat szenvedjen – mondom rápillantva, és csak remélem, hogy be is tartja a szavát. Nem akarom, hogy arra a sorsra jusson, mint anyánk. Amikor felhozza a zeneszámot, amit éppen hallunk én legszívesebben visszakoznék, de persze nem hagyja, hogy nemet mondjak. Így hát kénytelen leszek végül követni őt a pult tetejére, ahol kissé megszédülök a hirtelen szintváltozástól. Még jó, hogy az énekhangom tűrhető, és nem égetem magam még jobban a pult tetején szórakozva. Hamarosan egy újabb pohár ital is a kezeim közé kerül, bár arra nem tudok visszaemlékezni, hogy ez mikor és hogyan is történt meg. A szám végére még egy pohárra több kerül belém, még inkább oldva a gátlásaimat, ami nagyon nem tesz jót. Már csak azért is, mert az este valamelyik felében még vetkőzni is kezdek, és szerencsére van, aki leállít benne, hogy teljesen meztelenre vetkőzzek. Azt hiszem jobban járok, ha nem mindenre fogok visszaemlékezni másnap. Ami most esetleg vicces és szórakoztató, az másnap tuti égő lesz.
Ezután valahogy a ruháim is visszakerülnek rám, és egy újabb pohár után már búcsúzkodunk is Flamellel. Nem tudom, hogyan sikerül hazakeverednem, de épségben sikerül megtenni az utat, majd felmenni a szobámba, ahol úgy ahogy vagyok csak bezuhanok az ágyba, hogy végre aludhassak.

//köszi a játékot //

note | music | words: 352