Happiness can be found even in the darkest of times, if one only remembers to turn on the light.
Légy
te is tekergő!
Minden, ami fontos lehet.
♦ Kérünk mindenkit, mielőtt regisztrál, olvassa el a szabályzatot és lessen be a canon, illetve keresett listába, hátha valaki elnyeri a tetszését. ♦ Amint valaki felszabadul, fel fogjuk tüntetni. ♦ Karakterlap elkészítésére, főleg a canon karaktereknél és a keresetteknél 1 hét áll rendelkezésetekre, majd ha semmi jelzést nem kapunk, a regisztráció törlésre kerül. Ez vonatkozik az elfogadott karakterekre is: 1 hónap inaktivitás után a canonok átvehetővé válnak. Ha valakinek kell idő a lap elkészítéséhez, vagy az íráshoz, az kérem jelezze előre, hogy tudjunk róla! ♦ Varázslény karaktereket nem fogadunk el, csak különleges esetekben! Canon karakterek, vagy engedélyezett keresettek esetében lehetséges, saját nem! Megértéseteket köszönjük!
Miután a lánya rátámadt, megkönnyebbüléssel töltötte el, hogy végre megszabadul tőle - az sem zavarta, hogy így később veheti ki a részét a "neveléséből". Nem sok hiányzott ahhoz, hogy elhamarkodottan cselekedjen, viszont az esküvőt megelőző kis konfliktusuk után biztos lehetett benne, hogy Nigel az ő nevében is helytáll majd. Ebből kifolyólag nem is bánta túlságosan, hogy az elkövetkezendő napokban egyetlen sort sem kapott vejétől, sokkal inkább lefoglalta a fia, aki, úgy tűnt, hosszú idő után észhez tért. Ilyen körülmények mellett Cornelius is nyugodtan merülhetett bele a munkájába, bár hosszabb utakat továbbra sem mert bevállalni, míg a friss házaspár vissza nem tér. Mostanra mégiscsak ideje lenne... Nigel azonban kettesben akart vele beszélni. Minél többet gondolkozott a helyzeten, annál inkább erősödött benne a bizalmatlanság és a gyanú. Valami nincs rendjén, és minél előbb rá kell jönnie, miről van szó, mielőtt kicsúszna a kezei közül az irányítás. Ugye... nem történhetett meg máris?! Gyors léptekkel közelíti meg az éttermet, ahol legelőször találkoztak. Általában percre pontosan érkezik, most viszont elszámította a hopponálást és távolabb tűnt fel, mint tervezte; talán nem is árt, hogy kiszellőztethette a fejét, hisz így is azonnal feszültté válik, amint megpillantja Nigelt. Mindennek ellenére a szokásos, mindent tudó mosolyát veti rá, miközben helyet foglal a szemközti széken. - Elnézést, remélem nem várattalak meg túlságosan. - Túl sok lenne a közös vonás, teszi hozzá magában.
Az étterem épp olyan patinás, mint amikor első alkalommal itt jártam. Én érkezem előbb, így most én rendelhetem meg az italokat. Míg várok, hátradőlök a széken és hagyom, hogy átjárjon az az érzés, amit az utóbbi pár napban elfojtottam. A lelkem mélyén megbúvó sötétség újra feltör és elborítja elmém. Felszabadító érzés. Mintha végre kinyitották volna a ketrec ajtaját. Kiszabadul elfojtott, gátlások nélküli énem és vele együtt zabolázatlan varázserőm is úgy kezd el keringeni körülöttem, mintha eddig őt is elzártam volna. Mintha az őrület adna neki lendületet. Az őrületem, ami megannyi pillanatnyi örömöt szerez, hogy aztán azt éveken át tartó megbánás kövesse. Ugyan! Kit akarok becsapni? Évek? Nincs nekem annyi időm. Talán hetek, vagy ha nagy mázlija van Dumbinak, akkor hónapok. Felesleges az idővel magyarázni a morális kérdéseket. Csak a most van. És ha már a "most"-ról van szó, akkor az "itt"-el is foglalkozni kell. Szétnézek a teremben, ahol több asztalnál is felesleges muglikat látok. Olyan rég használtam már ki a varázserőmet, épp itt az ideje, hogy gyakoroljak. Előveszem pálcámat és a kellő varázsigék után szépen sorjában mindenki elhagyja a termet és hazaindulnak. Ezután már csak a pincért és az étteremvezetőt kell rávennem, hogy az étterem ezen részébe ne engedjen be senkit, Corneliuson és rajtam kívül. Bár kicsit időigényes a művelet, kapóra jön, hogy apósom megvárat. Mintha direkt időt adna nekem, hogy mindennel elkészüljek. Már épp azon morfondírozok, hogy rendelek még egy italt, még mielőtt az előttem lévő elfogyna, amikor meghallom Cornelius hangját. - Bizonyára jó okod volt rá - felelem kissé élesen. Érezze csak, hogy ez most nem lesz egy kellemes bájcsevej. Akarom, hogy féljen attól, amit mondani készülök. Attól, amit tenni készülök. A félelem az egyetlen helyes reakció, amit ebben a helyzetben produkálhat. - Remélem szereted az ördöghalat, mert azt rendeltem - folytatom kimért hangon. Ennél ocsmányabb halat itt nem szolgálnak fel egyben. Felveszem a poharat az asztalról és belekortyolok, miközben szememet le sem veszem Corneliusról. Nem sietek. Hagyom, hogy a helyzet hangulata, és a feszültség eluralkodjon rajta és beszédre sarkallja. A türelem pánikoló apóst teremt.
Egyáltalán nincs ínyére a hangnem, amit Nigel megenged vele szemben, arról nem is beszélve, hogy a jóváhagyása nélkül rendelte meg az ebédjét. Nem mintha válogatós lenne - volt időszak, mikor az egyszerűbb ételekért is hálás lehetett -, de mégiscsak az ebéd a nap egyik fénypontja, és ha valaki udvariatlansággal fűszerez... Corneliusnak sosem voltak nagy elvárásai másokkal szemben, talán a jó modor az egyetlen, amihez mindig is ragaszkodott. Nigel viszont szemlátomást egyre csak azon fáradozik, hogy kibillentse őt az egyensúlyából. Ezért sem fedi hát fel a feszültségét: merően néz vissza a rideg, zöld szempárba, miközben jómaga is kortyol egyet az italából. Mosolya természetesen egy pillanatra sem hagy alább. - Megfelel - válaszolja végül kegyesen. Érzi a rá irányuló fenyegetést, hogyne érezné, ám ahelyett, hogy meghunyászkodna, egyszerűen csak a combjára ejti a kezét. Így egy pillanat alatt a kezébe kaphatja a pálcáját, ha úgy hozza szükség. Addig is, nem ártana rájönni, minek köszönheti ezt a kellemetlen fogadtatást. - Talán valami probléma adódott? - kérdezi könnyedén.
Kezdőlap 
by Mayra Rosier Hétf. Május 29, 2017 4:37 pm
