Happiness can be found even in the darkest of times, if one only remembers to turn on the light.
Légy
te is tekergő!
Minden, ami fontos lehet.
♦ Kérünk mindenkit, mielőtt regisztrál, olvassa el a szabályzatot és lessen be a canon, illetve keresett listába, hátha valaki elnyeri a tetszését. ♦ Amint valaki felszabadul, fel fogjuk tüntetni. ♦ Karakterlap elkészítésére, főleg a canon karaktereknél és a keresetteknél 1 hét áll rendelkezésetekre, majd ha semmi jelzést nem kapunk, a regisztráció törlésre kerül. Ez vonatkozik az elfogadott karakterekre is: 1 hónap inaktivitás után a canonok átvehetővé válnak. Ha valakinek kell idő a lap elkészítéséhez, vagy az íráshoz, az kérem jelezze előre, hogy tudjunk róla! ♦ Varázslény karaktereket nem fogadunk el, csak különleges esetekben! Canon karakterek, vagy engedélyezett keresettek esetében lehetséges, saját nem! Megértéseteket köszönjük!
Két év alatt egyszer sem léptem még át a Szárnyas Vadkan küszöbét, ma azonban üzenetet kaptam az egyik társamtól; állítólag halaszthatatlan mondanivalója van, és mivel kockázatos lenne a kastélyban találkoznunk, én pedig nem ugorhatok csak úgy el, Roxmorts vált az ideális helyszínné. Ugyan nem ápolok senkivel sem baráti viszonyt, pláne a hozzá hasonló halálfalókkal, tisztelem annyira a pasast, hogy már a megbeszélt időpont előtt megérkezzek, és a legjobb helyet foglaljam el. Nem fordítok különösebb figyelmet rá, hogy milyen italt szeret, csupán kikérek két vajsört, hátha. Vagy kedves gesztus lesz a részemről, vagy finom jókedv számomra, amennyiben elutasítja. Miközben várakozok, a legnagyobb nyugalommal futom át az aznapi dolgozatokat, levonva egy-két pontot a griffendélesektől - az az idióta már megint papírrepülőkkel dobálózott órán... -, hozzáadva párat a mardekárosokéhoz. Mikor megpillantom Cassie kézírását, akaratlanul is sóhajtok egyet és alig észrevehetően rázom a fejemet. Ahogy nap mint nap mindig, újból eszembe jutnak a történtek, most azonban hagyom, hogy végigjátszódjon a fejemben az egész. Mintha mindaz, ami Emmeline-nal és Cassandrával történt, az a pár döntés indította volna el a lavinát, ami végül Lily megjelenéséhez vezetett. Újból, csak egy órára tapasztaltam meg, milyen, mikor a közelemben van, azóta pedig a hiánya egyszerűen kibírhatatlan; úgy érzem, napok kérdése, hogy szétessek miatta. Beleiszok a vajsörömbe, udvariatlanul. Az első korty égőn gördül le a torkomon, pedig már az is merőben furcsa, hogy egyáltalán érzek valamit az ürességen kívül.
Milyen rég is volt, hogy egyáltalán beszéltem vele? Túl hosszú, túl rég volt már. Én nem kerestem őt, ő sem keresett engem. Az a furcsa kapcsolat, ami volt köztünk megmaradt, csak elhalványult. Nem voltak többé beszélgetések, hosszú, együtt töltött csendes idő, amit általában olvasással ütöttünk el. A csatlakozásom sok mindent megváltoztatott. Viszont a találkozásunk meglepetés lesz. Olyan helyre volt szükségem, ahová én is viszonylag gond nélkül betehettem a lábam. Severus pedig most én rám vár. Azt hiszi, hogy egy pasassal fog találkozni közülünk egy halaszthatatlan mondanivalóval, na igen, de nem így lesz. Szerény személyem fog felbukkanni, hogy ilyen hosszú idő után újra szemtől szemben legyünk. Mivel eldöntöttem, hogy mindenképpen találkozok vele, így csak el kellett döntenem hogyan is történjen meg. Elég necces lett volna belopózni a kastélyba, azért, ha lehet nem nyújtanám magam arany tálcán. Na, meg lássuk be, mivel nem tudtam mi van vele, így azt sem igazán tudtam volna kiszámítani, éppen hol találnám meg. Vele véletlenül összefutni nem olyan könnyű dolog. Így maradt ez a megoldás. Szerintem tökéletes. Roxmorts közelében bukkantam föl, majd húztam a fejemre fekete utazótalárom csuklyáját, ami tökéletesen eltakarta az arcomat. Ápolt és eltakart. Az első pár lassú lépés után felgyorsítottam lépteim, és amikor elértem a Szárnyas Vadkant egy pillanatra megálltam előtte. Éppen nyílt az ajtó, amikor készültem belépni. Egy középkorú mágus lépett ki rajta, rám nézett, aztán sietősen elhaladt mellettem. Nem lehetek valami szemet gyönyörködtető. Nos, mindent a célért. Végül aztán megragadtam a kocsma ajtajának kilincsét és határozottan léptem be rajta. Néhány szem rá szegeződött, aztán mindenki visszafordult a söréhez, vagy éppen beszélgetőpartneréhez. Én viszont kiszúrtam azt a személyt, aki miatt most itt vagyok. Az is feltűnt, hogy az asztalon két vajsör is állt. Elindultam hát felé. – Igazán megvárhattál volna azzal az első korttyal, Severus – felelem az asztalhoz érve, majd egy másodperccel később már szemben ülök vele, az asztal túloldalán. Csuklyám még a fejemen. Kíváncsi vagyok felismeri e még a hangomat.
Annyira a gondolataimba merülök, hogy észre sem veszem, mikor az alak közeledik felém - egészen addig, míg meg nem szólít. Tudom, hogy ő az, mégis hatalmába kerít a gondolat, hogy csak a megterhelt agyam játszadozik velem, és valójában pontosan az ül le elém, akire vártam. Ez a kéz viszont kétségtelenül női; még ha rosszul is hallottam a hangját, akkor sem tévedhettem sokat. De ugyan, ki más róna meg azért a szerencsétlen korty vajsörért, és ki hívna a keresztnevemen? Muszáj lesz elhinnem, hogy ő az. Felbátorodva hajolok közelebb hozzá, mintha a csuklya alá láthatnék, a Szárnyas Vadkant azonban épp arra találták ki, hogy ezt a fényviszonyok ne tegyék lehetővé. Egyébként sem kukkolással tervezem elütni az időt, azonnal válaszolok. - Nocsak, démonok is feltűnnek néha-néha a Roxmorts területén? - jegyzem meg cinikus félmosollyal az arcomon. - Úgy tudtam fontosabb dolgok kötnek le annál, minthogy errefelé töltsd az időd. Például a világ meghódítása... ilyesmik. Persze, nem változhattál annyit, ha a szememre hánysz egy apró, ízlelgető kortyocskát. Ami mellesleg hősies célt szolgált: leteszteltem, mérgezett-e. Mégsem üthetnek ki téged azelőtt, hogy eltüntetnéd a muglikat a föld színéről. - A végére természetesen lehalkítom a hangomat, hisz nem áll szándékomban lebuktatni. Most komolyan, ki az, aki rajta kívül képes sajnálni tőlem azt a hangyányi vajsört? Mindig is tudtam, hogy nem véletlenül hasonlít a Mulciber név a Luciferre. - Hát, akkor koccintsunk a találkozásunkra, hölgyem.
Sokan azt hihetnék, hogy halálfalónak lenni hatalmas elfoglaltság. Na, igen, már akinek. Bár éppen tegnap tudtam le egy rám bízott küldetést, úgyhogy senki sem szólhat be azért, hogy nem vagyok elég elfoglalt. Nem csak lézengek a semmiben, éppen csak kihasználom az adandó alkalmakat. Úgy, ahogy a mostanit is. Lett egy remek alkalmam arra, hogy találkozhassak vele. Nem vett észre elsőre, túlságosan a gondolataiba merült. Ejj, ejj, Severus! Egy ilyen világban nem tesz jót az életnek a figyelmetlenség. Vajon, ha ártó szándékkal érkeztem volna, milyen gyorsan tudott volna reagálni? Remélem legalább a reakció ideje nem kopott meg, míg nem találkoztunk. Megrovom, hogy nem várt meg az első korttyal, majd helyet is foglalok előtt. Könnyed mozdulattal libbenek az ülőhelyemre, miközben széles mosoly terült szét arcomon, amikor előrébb hajol, közelebb hozzám, mintha csak a csuklyám alá láthatna. Az arcomat viszont akkor láthatja igazán, ha én felfedem. – Nagyon úgy tűnik – felelem mosolyogva, és magam elé húzom a vajsöröm, ha már volt olyan kedves, hogy kettőt kért. – Ó, a világ meghódítása nem az én feladatom, én abba csak besegítek. Hősies? Esetleg ostoba is? Ha már vizsgálod őket, van ellenszer is nálad, vagy csupán egy haláli randira fáj a fogad a Kaszással? Igen, fontos munkám van, de... Ezzel csak nem azt akarod mondani, hogy aggódsz értem? – kérdezem csipkelődő hangsúllyal. Az viszont biztos, hogy sokan szívesen vennék a halálom. Egy gonddal kevesebb, mondhatni... Közben a csuklyámhoz emelem kezeimet, majd annyira hajtom csak hátra, hogy az arcom láthatóbbá váljon. – Igen, ami eléggé esedékessé vált. Vagy akár egy megkésett üdvözlőbuli is lehetne csak úgy kettőnk között. Üdv, a birkák között, Severus – mondom egy félmosoly kíséretében, miközben megemelem a poharam, és direkt azt a szót használom, amit még ő mondott nekem anno.
Igazán megnyugtatóan hat rám a tény, hogy ha van valaki, aki mit sem változott az évek során, az csak is ő. Bár tény, hogy kissé... nőiesebb lett. Nem olyasvalaki, aki mellett elnéz az ember - olyanná vált, aki magára vonzz minden tekintetet. Még az enyémet is, pedig szökőév lehet, ha bárki is felkelti a figyelmemet. - Minden napomat a bájitaloknak szentelem. Ha egy színtelen-szagtalan méreggel kerülnék szembe, még azt is megérezném - legyintek félmosollyal az arcomon, ami később csak még szélesebbé válik. - Természetesen aggódok érted, Delia. ... Levennéd azt a csuklyát, vagy arra vársz, hogy a szobámba invitáljalak? Ilyen, mikor a fagyi visszanyal. Birkák, mi? Elszoktam már tőle, hogy valaki az összes szavamat figyelemmel kísérje, arra az esetre, hogy egyszer felhasználhatja majd visszavágásképp. Nem tudom, kitől hallotta meg hogy csatlakoztam; nem hinném hogy vagyok annyira érdekes, hogy bárki is pletykáljon rólam. Talán tervei lennének velem a Nagyúrnak? Megérezte volna, hogy nem vagyok hozzá teljes mértékben hűséges, ezért küldte éppen Mulcibert? - Pedig én azt vártam, hogy meglepetés bulit szervezel majd nekem - rázom a fejemet rosszallóan, a hangsúlyomban viszont egyértelműen ott lapul a maró cinizmus. Nagyot kortyolok a vajsörből, mielőtt újból szóra nyitnám a számat. Ahogy ismerem, úgyis megelőz, kár a fáradozásért. - Minek köszönhetem a látogatásodat? Azon kívül, hogy az orrom alá dörgöld, amit mondtam.
Azt hiszem tényleg ideje volt már, hogy megtörténjen a találkozásunk. Túl rég volt, hogy szét váltak útjaink. Talán én nem változtam, de lehet, hogy ő igen, még ha nem is látványosan. Úgy érzem valami megváltozott benne, de az is lehet, hogy csalnak az érzékelőim. Egy szórakozott mosoly sejlik fel az arcomon válaszát hallva. Igen, ez semmi sem változott. – Valóban mindig jól értettél a bájitalokhoz. Ezt mindig is szerettem, sokat tanultam tőled – mondom egy szélesebb mosoly kíséretében. – Ilyet is ritkán hallok. Zene füleimnek... Ó, oda is lehet menni? – kérdezte incselkedve, de eleget téve a kérésnek felfedem magam. Egyébként sem terveztem rejtegetni az arcom. Az biztos, hogy nagy nyomott hagyott, amikor idiótának nevezett és lebirkázta a halálfalókat. Amióta pedig megtudtam, hogy csatlakozott már eléggé kikívánkozott belőlem. Az orra alá akartam dörgölni mit is mondott nekem még akkoriban. Kíváncsi vagyok mennyire érdekli őt, hogy honnan tudtam meg, hogy csatlakozott, amikor én ott sem voltam... Vagy, hogy esetleg miért is vagyok itt. Nos, az itt lékem oka önös érdek. Nem küldött senki, a Nagyúr sem akar tőle semmit... Egyelőre biztosan nem. Azt mindig időben megtudjuk úgy is. – A meglepetés inkább engem ért, a buli részét meg te kapod – mondom felvont szemöldökkel, majd belekortyolok a vajsörömbe. Kellemes érzéssel tölt el, ahogy végigfolyik a torkomon. Lassan lerakom a korsót az asztalra, és felkuncogok. –Igen, egész jól esett. Hogy minek? Lássuk csak... Az hiszem először megnyugtatlak, hogy nem Ő küldött. Senki parancsát nem követtem, magamtól jöttem. Én akartam a találkozót. Hogy is mondják ezt? Baráti? Bár ez a találkozás még mindig jobb, mint amit el kellett viselnem. Te aztán nagy port kavartál magad körül, hallod.
Míg a nők a gyomrukon keresztül fogják meg a férfiakat, én a bájitalaimmal mindkét nemet képes vagyok magamhoz vonzani, és még csak Amortentia sem kell hozzá. Ez mindig is így volt és így is marad, annak ellenére, hogy sosem tartottam igényt mások érdeklődésére. Nem szeretek segíteni, pláne azoknak, akik a) halálfalók és b) nem Mulciberek. Elvégre a Mulcibereknek úgy általánosságban sok férfi segítene sok mindenben, efelől én sem vagyok kivétel. Most is meglehetősen szívesen segítenék neki megszabadulni a csuklyájától, meg még egy-két dologtól, ami csak feleslegesen foglalja a helyet. Ezt komolyan beismertem? - Hogy ilyet ritkán hallasz? Inkább csak az én számból hallod ritkán, nem? - kérdezem csipkelődve, majd keserűen teszem hozzá: - Ami azt illeti, mostanában divattá vált a szobámban tartózkodni. - Ha tudná, mennyire... Szerencsére azzal, hogy leveti az utálatos ruhaanyagot, újból magára vonzza minden elkószálni készülő figyelmemet. Jóízűt kortyolok a vajsörömből, miközben az arcát fürkészem. Nem zavartatom magam; vele nem érzem azt, hogy bármikor is gondot okozna a szemérmesség. - Micsoda? Mire célzol?
Mindig is szerettem a bájitalokkal foglalkozni, és ez a közös érdeklődés is sikeresen összehozott minket. Eleinte nem beszéltünk sokat, aztán egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy egyre többször keressük a másik társaságát. Végül szokássá vált, hogy összeüljünk beszélgetni, habár néha megesett, hogy elmaradtak az eszmecserék. Lassan beszélgetőtársakká lettünk. Olyan rég nem láttam már, még csak egy futó látogatást sem tettem az elmúlt években. Most viszont láthatom, itt van előttem és beszélgethetek vele. A csuklyámtól egy mosollyal válok meg, eleget téve kérésének. Nem is akartam én rejtőzködni előle az idők végezetéig. – Nem sűrűn osztogatod a bókokat, azt meg kell hagyni, és ezt nehogy panasznak vedd – felelem széles mosolyra húzva ajkaim. – Valóban? Meglátogatott ő, ha jól tudom... Mondom, majd egy nagyot kortyolok a vajsörömből, hogy ne csak dísznek álljon mellettem az asztalon. A meglátogatás alatt pedig Lilyt értettem. A múltkori „beszélgetésünk” még mindig elég élénken él az emlékezetemben. Nem elég, hogy meglepett a jelenlétével, de még faggatni is kezdett. Szép, legközelebb talán hazáig kéne átkoznom. Hm, vagy egyenesen a Nagyúr karjaiba? Van pár ötletem, de nem kéne közöttük elbóklászni. – Vajon mire? A drága Lily Potter ügyesen megtalált, és rólad faggatott. Úgy látszik nem volt elégedett azzal, amit mondtál neki. Engem pedig tudod, nem kell félteni. Megmondtam a magamét – mondom egy drámai sóhajjal, majd megtámaszkodva az asztalon közelebb hajolok hozzá. – Nos, én nem foglak lerohanni, nem fogom azt mondani, hol lenne a legjobb helyed. Te választottál, ő pedig képtelen ezt felfogni. Igaz, hogy megleptél engem is, hiszen nem gondoltam, hogy köztünk fogsz kikötni azok után, hogy miket mondtál nekem – mondom, aztán lassan visszaereszkedem a helyemre, majd egy újabbat kortyolok a vajsörömből. – Elmondod mi vitt rá, vagy inkább hagyjuk a témát?
A hozzászólást Delia Mulciber összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 10, 2016 11:23 pm-kor.
Alighanem mindkettőnkből nosztalgiát vált ki a másik társasága, annak ellenére is, hogy milyen körülmények tették ezt lehetővé. Vajon ha nem állok be közéjük, továbbra sem keresett volna? Mikor jutottunk volna el odáig, hogy váltsunk akár csak egy szót is? - Nem tennék eleget a személyleírásomnak, ha túl kedves lennék - mosolyodom el féloldalasan, bár amilyen gyorsan fellopózik az arcomra, olyan hamar el is tűnik. Hogy találkoztam vele? Egyértelműen Lilyről van szó, felismerem ezt a hangsúlyt, ezt a tekintetet, bár sosem tudtam megfejteni, mit is jelent. Minden esetre jogos gyanakvással és aggodalommal pillantok rá, és kell egy kis idő, hogy megtaláljam a hangomat. - A madarak csiripelték, vagy találkoztál vele? Nagyon remélem, Delia, hogy nem történt olyan, amit megbánnál. - Az eddig baráti légkör pillanatok alatt válik fenyegetővé, a feszültség tapinthatóvá. Általában próbálok úgy tenni, mintha egy percig sem érdekelne tovább Evans, a legutóbbi találkozásunk viszont túl nagy hatással van rám. Ahelyett hogy semmitmondóan ütném el a kérdést, gondolkozás nélkül borulok ki, ami egyáltalán nem vall rám. - Így már érthető - fújom ki a levegőt megkönnyebbülten. Ha továbbra is ilyen tehetsége lesz a téma választás terén, hamar elfog fogyni a vajsöröm. - Rajtam kívül te vagy az, aki a leginkább tudhatja, mi volt az oka, de, hogy válaszoljak... Minden. Egyszerűen csak így alakult. Tudod, hogy mindig is előnyben részesítettem az egyszerű, ésszerű, kifizetődő és könnyű megoldásokat. Tulajdonképpen nem is lett volna rá okom, hogy másképp döntsek. - Azok után legalábbis, ami Lilyvel történt, semmiképp. Hatalmasat kortyolok. - Egyébként nem ő az egyetlen kalandor, aki az én szobám mellett döntött.
Elgondolkodtató, hogy miért pont az vitt rá, hogy találkozzak vele, hogy közénk került. Hiszen bármikor megtehettem volna, csak egy levél, egy aprócska üzenet. Viszont túlságosan arra fókuszáltam, hogy jobb legyek és ne csak egye senki legyek a halálfalók között. Hasznossá váltam. Kuncogás tör fel belőlem válaszára. –Igen, az valóban nem te lennél. A Dumbledore -féle kedvesség nem állna jól neked – mondom mosolyogva, majd megemlítem, hogy tudok arról, hogy Lily meglátogatta. Sosem bírtam őt, de még ha nem is említem a nevét, Severus tudja bármikor, hogy róla van szó. A hangom és a tekintetem mindig elárul. – Találkoztam... Megbánni? Én? Dehogy! Nyugi, Severus, nem bántottam a kis virágszálat... Szerintem egész kulturált volna. Nagy fegyelem kellett hozzá, hogy visszafogjam magam, elhiheted. Még egyszer nyomatékosítom, hogy nem lett baja. Nem téptem meg a haját, nem átkoztam hazáig, egy ujjal sem értem hozzá – mondom komolyan nézve rá. Nem hiszem el, hogy még mindig ilyen kényes téma nála ez a nő. Sóhajtva túrok bele a hajamba, és úgy támaszkodom meg könyökömmel az asztallapon, miközben Severuson tartom a tekintetem. Azt hiszem ez már sosem fog változni. – Na, ugye. Egyébként visszatérve kicsit, én csak parancsra vagy önvédelemből támadok. Természetesen, ha megtámadnak nem fogom hagyni magam. Szerintem ez evidens – felelem egy félmosoly kíséretében. Ezt a megkönnyebbülést, öregem... Mintha csak egy hatalmas követ tettem volna rá az előbb. De egy valamit nem hagyhattam figyelmen kívül, ami engem is foglalkoztatott, és amire rá is kérdeztem. A sejtéseim jók voltak. A döntései mindig is ésszerűek voltak, okok voltak. Sosem döntött hirtelen, ugrott bele valamibe vakon. – Igen, tudom, sejtettem, hogy ez lehetett a háttérben – felelem, miközben végigsimítok a vajsörös korsó szája szélén. Először felvonom a szemöldököm, aztán rákapom a tekintetem. Ismét. – Severus, ne csináld ezt velem! Mi ez a forgalom? Hirtelen híres lettél, én meg nem tudok róla?
- Mint ahogy neked sem - fűzöm hozzá jókedvűen. Hamar elborul az agyam, mikor Lilyt említi, elvégre a találkozásunk óta minden egyes nap róla szól, mintha valamilyen szinten itt maradt volna velem. Néha átkozom magam, hogy egyáltalán szóba elegyedtem vele, néha pedig egyenesen mentegetem magam előtt. Próbálom megtalálni az okát, hogy miért keresett fel, sőt, mint már említettem folyamatosan olyan indok után kutatok, aminek köszönhetően én is felvehetem vele a kapcsolatot. Végig gondolom, hogyan alakulhatna a következő beszélgetésünk; mit mondanék, mivel tenném jóvá... Majd újra és újra csalódottan kell tudomásul vennem, hogy ha ki is javíthatnám, akkor sem változtatnék semmin. Az, hogy valami történhetett vele, mióta találkoztunk, olyan erővel rángatja meg az idegeimet, hogy hirtelen csak egy béna fenyegetőzésre futja. Hamarosan persze kiderül, hogy nincs miért aggódnom - ha ésszerűen gondolkozom, gyorsabban rájöhettem volna magamtól is, de már nem számít. Megszoktam, hogy ha szóba kerül, azonnal kibillenek az egyensúlyomból. - Valóban? Úgy képzeltem, egymás után tarolod le a mugli születésűeket, bár jobban belegondolva nem lenne túl logikus rájuk fecsérelned a drága idődet. Ő legalább megérti, hogy mi vett rá a döntésemre, és nem faggat tovább feleslegesen. Képtelen vagyok elfojtani a nevetésemet a meglepett arckifejezése láttán, mikor megemlítem a szobámban lévő forgalmat. Pedig bizony, így igaz. - Úgy tűnik. Képzeld, a minap, mikor visszatértem a szobámba, Emmeline Vance várt rám - kezdek bele könnyedén. - A Roxfortban sem eseménytelen az élet, bárhogy vélekedsz is a tanításról.
–Nos, igen. Nekem amúgy se igazán megy a humorizálás – mondom mosolyogva. Ha nem ismerném eléggé Severust valószínűleg hátrahőköltem volna egy pillanatra a kirohanásától, de ha Lily kerül szóba, és nem éppen kellemes hangszínnel, akkor robban bomba. Bár talán az is közrejátszik, hogy nemrégiben tett nála látogatást, ami felzaklatta. A legjobb az lenne, ha soha többé nem találkoznának. Vajon milyen lenne most Severus, hol lenne, ha nem találkozott volna Evansszel? Ebbe inkább bele se akarok gondolni. Viszont megnyugtatom, hogy nincs oka aggodalomra, egy ujjal se értem hozzá, sőt egy haja szála sem görbült meg miattam. Az már más, ha esetleg megsebeztem a kis lelkét, de egye fene, ennyi még belefér. Viszont nem azért akartam találkozni vele, hogy végig Lily legyen a téma. Elég volt nekem az az egyszeri találkozás. Szívesen elkerülném egy egész életre, de szerintem ez lehetetlen lesz. Valamikor úgy is összetalálkozunk újra valami miatt, hacsak nem megint csak véletlenül futunk össze valahol, ahol mindkettőnknek dolga akadt. Az biztos, hogy nagy barátnők nem leszünk... Ahhoz egy hatalmas csoda kellene. – Hé, ezt most úgy kérdezted, mintha hazudnék... Egyébként igen, nem csak öldöklésre pazarlom a drága időmet. Akadnak ilyen remek napok, mint a mai. Mostanában nincs annyi dolgom, mintha csak egy kis szabadnapot kaptam volna – mondom elmosolyodva, majd nyújtózok egyet mielőtt egy újabb kortyot innék a vajsörömből. Megértem, hogy mi vitte rá a döntésére, valahogy sejtettem. Nem is faggatom tovább, hiszen tudom jól, hogy ha valamit nem akar elmondani, azt úgy sem fogja, és csak feldühíteném a kérdezősködéssel. Amit persze nem akarok. Az viszont meglep, hogy milyen forgalmat kapott az iskolában. Ez meg is látszik az arcomon. – Emmeline? – kérdezem összevont szemöldökkel. Emmeline Vance. – Olyan ismerős a neve... Na, várj! Mit keresett ő egyáltalán a szobádban? – kérdezem, majd igyekszem durcás képet vágni. – Most ezt miért mondod? Nekem semmi bajom a tanítással... Az iskolában meg sosem volt eseménytelen az élet. Az biztos, hogy ott mindig történik valami.
- Már-már ijesztő, mennyi közös vonásunk van - jegyzem meg szinte szörnyülködve. - Még jó, hogy nekem nincs mellem. Két Delia a világon... kicsit sok lenne. Azért vetek néhány futó, cseppet sem feltűnő pillantást a mellkasom felé, biztos ami biztos. Nem mintha én lennék az anatómiai ismeretek mintaképe, de hát mégiscsak észrevenném, ha valami az orromnak ütközne. (Nem, valószínűleg nem.) - Majd szólj rám, hogy készítsek neked valami gyors bájitalt az orrod növekedése ellen. Talán nem ütnéd bele az én ügyeimbe. - Valójában és tudtommal mindössze egyről van szó, de nem szükséges pontosítani ahhoz, hogy mindketten tisztában legyünk vele, mire vonatkozik a megjegyzésem. Nem szeretem, ha bárki is a hátam mögött diskurál rólam, főként, ha rólam és a problémáimról, és a lehető legrosszabb véglet, ha az a két illető Delia és Lily. - Egyébként mivel foglalkozol? Azon kívül, hogy a Nagyúnak ugrálsz. Mintha én nem ezt tenném. - Egy évfolyammal alattunk járt a hollóhátba. Olyanokkal barátkozott, mint Griffen, vagy Evans. - Még a vezetéknevét is úgy mondom ki, mint valami imát, holott ezúttal pont az ellenkezője volt a cél. - Nem csodálom, hogy nem emlékszel rá. Mikor először megjelent, azt hittem, valami külföldről érkezett kolléga és elkezdtem magyarázni neki, hol találja Dumbledore-t - nevetek fel rosszindulatúan. Nem mintha olyasvalaki lennék, aki nagy figyelmet szentel másoknak. Sőt. Sokszor a saját házamon belül is nehézséget okoz felidézni a különböző alakokat, pedig a többségük mostanra már az újabb "közösségünk" részese. Miért pocsékolnám arra az agykapacitásomat, hogy lényegtelen neveket jegyezzek meg? Bőven elég az is, ha végzem a dolgomat. Senki sem hányja a szememre, hogy bunkó lennék. - Hogy válaszoljak a kérdésedre, kutakodott, ki tudja, hanyadszorra már. Aztán szépen bemutatott a saját szobám falának, miután kiátkoztam. Szegény, még mindig van rajta pár vágásnyom. És ezután jött még valaki! Kezd izgalmassá válni, ugye? - könyökölök az asztalra, majd nagyot kortyolok a vajsörömből. - Azt hittem, unalmasnak tartod a tanítást.
– Ennyire ijesztő lennék? – kérdezem, és ajkaim lekonyulnak. – Neked melled? Most komolyan megnézted? – teszem fel a kérdésem, majd felnevetek, amikor látom, hogy egy pillantást vet a mellkasára. Aztán egy rövid kuncogás után megköszörülöm a torkom. – Amúgy az vicces lenne. Na meg... Te úgy vagy jó, ahogy vagy. Miért lenne sok? Szerintem elég elviselhető vagyok. Igaz, hogy nem mindig, de azért többségében lehet velem bírni. Mondjuk igaz, hogy elsődlegesen hallgatok, az a Nagyúr, de közvetlenül ott van Severus is. Az meg lehet, hogy hallgatok rá, de ez nem jelenti azt, hogy mindig így is teszek. Valószínűleg nem itt tartanék, ha akkoriban hallgatok rá, és inkább lemondok a halálfalóságról. Annyira nem tudom elképzelni magam, hogy hol kötöttem volna ki akkor, ha a „jó” életet választom. – Jól van, na... Bocsi. Na, meg nem is én kezdtem... – mondom durcásan, és egy apró pókot pöckölök arrébb az asztallapon. Felnézek rá, amikor arról kérdez, hogy mivel foglalkozom. Mit is kéne mondanom... Muglikat kínzok és élvezem? Vagy unalmas perceimben Londont járom? Végül is jelenleg tényleg van állásom. Igaz, nem nagy durranás. – Ezzel-azzal. Dolgoztam párszor itt-ott. Voltam már felszolgáló, pultos, eladó... jelenleg részmunkaidősben vagyok a Borgin & Burkes-ben. – Á, igen, akkor már értem miért nem emlékszem rá. Nem keltette fel az érdeklődésem túlságosan – jegyzem meg csak úgy mellékesen. Ha a suliban foglalkoztam volna vele, akkor legalább az arca beugrott volna, de úgy tűnik csak egy volt a többiből. – Érdekes első találkozás. Gondolom, nagyon „megkedvelt” téged – mondom széles mosolyra húzva a számat. El tudom képzelni azt a jelenetet. Nem mellesleg a hollóhátasokkal nem sokat foglalkoztam a suliban. A saját házam jobban érdekelt, onnan sokkal több mindenkire ismernék rá, azokra főleg igaz, akik most ráadásul a halálfalók között vannak. De, hogy egy hollóhátas fruska éljen az emlékeimben, ahhoz nagyon a bögyömben kellett volna legyen. – Te aztán tényleg nem unatkozol odabent – mondom felvont szemöldökkel. – Ne már! Hányan vannak még? Ne kímélj! Ki volt még? – kérdezem, miközben karjaimat egymás elé helyezem az asztalon, kicsit közelebb hajolva hozzá. – A tanítás akkor unalmas, ha a tanár is az, aki nem tudja fenntartani az érdeklődésem – mondom megvonva a vállam. – A tanulással sosem volt gondom. A varázslás és a bájitalok a mai napig vonzanak. Szeretek újat tanulni.
- Még ennél is jobban - javítom ki. - Én ugyan nem néztem meg semmit. Hát, jobb a biztonság... 22 év után rádöbbenni, hogy egy Delia vagy, nem lett volna könnyű számomra, azonban szerencsére nem kell szembenéznem ezzel a problémával. - Alighanem te vagy az egyetlen, aki így vélekedik erről - mosolyodok el féloldalasan, minden jókedv nélkül. Persze, ez mind csak gyerekes hiszti. Valójában megértem Lilyt és tudom, hogy bizonyos mértékig most is szeret, különben nem látogatott volna meg. Egyszerűen csak... Bonyolult ez az egész. Képtelen vagyok tudomásul venni, hogy számára sosem leszek elég, azt még inkább, hogy egyszer, talán így lett volna. - Tulajdonképpen ha számításba veszünk bizonyos szempontokat, igen. Valószínűleg lennének olyanok, akik élveznék, ha kettő lenne belőled. Főleg, ha a két Delia egy Deliara való ruhán osztozna és egy franciaágyon - válaszolom egyenesen a szemébe nézve, olyan hangsúllyal, mintha nem életem legmocskosabb mondatai hagyták volna el a számat, mint inkább az órámon ülnék és épp egy elméletet vezetnék le. Ami egyébként nagyon is tetszene.
"Nem is én kezdtem." Mi ez, valami verseny? Ki égeti le jobban Sevet? - Nem is rossz melók - fűzöm hozzá két korty között. Azt hiszem, kezd agyamra menni a vajsör, mert már a rövid szoknyás felszolgáló Delia táncolgat a szemeim előtt. - Engem mindenki nagyon "kedvel" - mosolyodok el szélesen, egyre elégedettebben, amint a kíváncsisága fokozódik. Még közelebb hajolok hozzá, öntudatlanul is. - Az egyik diákom, aki látta a műsor egy részét, és magyarázatot követelt. - Az utolsó két szó hangsúlya mindent elmond arról, hogyan vélekedek ezzel kapcsolatban. - Ezen segíthetek...
Felkuncogok válaszára. – Aha, hiszi a piszi. Felelem egy szórakozott mosollyal, majd egy nagyot kortyolok a vajsörömből. Egy másodpercnyi pillanatra lehunyom a szemem mielőtt visszaereszteném az asztalra. – Akkor ezek szerint csak én vagyok az egyetlen, aki úgy kedvel, ahogy vagy – sóhajtok fel. Severus ilyen, és ilyen is marad, ezen nem lehet változtatni. A beszélgetésünk előre haladtával úgy érzem, hogy kezd egy kicsit hatni rá a vajsör. Nem is tudom, hogy a sör mondatja ki vele, vagy csak titkos fantáziájáról eredt meg a nyelve. Az biztos, hogy érdekes témát kezdett el feszegetni. – Nagyon érdekes... Magadat is belevetted ebbe a bizonyos „valószínűleg” csoportba? – kérdezem alkarjaimmal megtámaszkodva az asztalon, miközben tartom a szemkontaktust. Itt a fő kérdés, hogy rajta kívül van-e más jelentkező is a csoportba. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy ő az egyetlen résztvevő. Nos, oké, a bocsánatkérés nem túl meggyőző, tekintve mit is mondtam a végén. A beszélgetés közben és Lily közt amúgy sem arról szólt, hogy le akartuk volna égetni őt egymás között. Én aztán az ő pártját fogom. – Nos, igen, egész szórakoztató volt – jegyzem meg mosolyogva. Nem, mintha annyira szükségem lett volna munkára, de legalább azok is lefoglaltak. Valamikor egy küldetésem miatt kellett állást vállalnom. – Igen, ebben egészen biztos vagyok – felelem kissé oldalra billentett fejjel. Szerencsére, ha már a kíváncsiságomat felkeltette, el is mondja, hogy mi is történt még, ki is volt még a plusz látogató, amire csak felvonom a szemöldököm. Közelebb hajolok hozzá, és egy röpke pillanatra tekintetem az ajkaira siklik, amik jelenleg olyan közel vannak hozzám. Csak egy apró mozdulat... Csak egy kis kóstolót kaphatnék. Huh, azt hiszem túl régen vagyok egyedül... – Segítenél? Hmm, mit szeretnél? – kérdezem, és ajkairól a tekintetem a szemére siklik. Egész közelről nézek bele azokba a sötét szemekbe.
Ritkán fordul elő, hogy iszom, így hamar a fejembe száll a vajsör - tisztában vagyok vele, és nem mondanám, hogy zavar. Az emberek többnyire józanon árulnak el olyasmiket, amiket én csak spiccesen merek kiejteni a számon; egészen biztos, hogy egyébként ízléstelennek tartanám a fantáziám élénkségét, jelenleg azonban ez a legutolsó tényező, ami foglalkoztat. Főként Deliaval szemben. - És mennyivel könnyebb így - teszem hozzá mosolyogva, és ebben semmi szarkazmus nincs. Számomra tökéletesen megfelel úgy, hogy nincs púp a hátamon, egy újabb személy, aki mást vár tőlem, mint amit nyújthatok. Mások szimpátiája igazából elképesztően kellemetlen tud lenni akkor, ha egyáltalán nem viszonos, és nem az az ember vagyok, aki akár csak egy kedves szót is képes lenne olyasvalakihez intézni. Persze, nem tagadom: örülnék egy kis figyelemnek, például kizárólag Lily felől. - Szeretnéd, ha belevenném? - vonom fel a szemöldökömet. Nem tudom nem észrevenni, hogyan néz rám, sőt... Ha nem ebben a pillanatban fogyott volna el a vajsöröm, azt hiszem zavarba hozna az egyértelmű flörtölése, de persze, én voltam a kezdeményező... Gondolatban is furcsa kimondani. - Kezdhetnénk azzal, hogy a szobámba varázsolunk téged - válaszolom jókedvűen. Nem, ezt már nem gondolom komolyan, a szavaim mégis olyan magabiztosan csengenek, mintha.
Én viszonylag hozzáedződtem már az italokhoz, így nekem ez a kis vajsör semmiség, viszont látszik, hogy Severus már nem annyira bírja. Ilyet ráadásul csak nagy kínnal ejtene ki a száján józanul, vagy ki se ejtené. Nem gondoltam volna, hogy tényleg képes nőként tekinteni rám. Mindig is úgy gondoltam, hogy nála Lilyn kívül nem létezik már senki. Most nekem úgy tűnik, hogy kaptam egy kis helyet a fantáziájában. – Igen, gondolom – felelem elmosolyodva, majd szórakozottan megdöntögetem kissé a korsóm. Én mindig is úgy fogadtam el Severust, amilyen volt. Talán a kisugárzása vonzott hozzá, és maradtam mellette. Végül kiderült, hogy sok mindenről el tudunk beszélgetni. Ráadásul mind a ketten szeretjük a bájitalokat. Bár én nem vagyok profi benne, mint ő. Severus tényleg megérdemli a bájitalmester titulust. Vajon meg is szerezte már, vagy el sem gondolkodott rajta? De ettől most fontosabb az, hogy nagyon belejött a flörtölésbe. Én pedig ki nem hagynám, hogy belemenjek ebbe. – Hmm... Mi lenne, ha az lenne a válaszom, hogy igen? – kérdezem egy bájos mosoly kíséretében, miközben ujjbegyeimet végigfuttatom a hozzám közelebb eső kézfején. Kíváncsi vagyok mit fog ezek után reagálni. Vajon belemegy továbbra is, vagy zavarba jön és terelni kezd? Ó, Severus, nem csak Lily létezik a Földön... –Igen, ez jó is lehetne, ha komolyan gondoltad volna – felelem elmosolyodva. Ismerem már rég óta, és sokszor jó eséllyel meg tudom mondani, mikor gondolja komolyan. Ezt a kijelentést viszont most nem. Meg egyébként is, nekem nem biztonságos a kastélyban. Ha betenném a lábam, olyan lenne, mintha ezüst tálcán kínálnám fel magam. Ráadásul a Nagyúr sem lenne elragadtatva attól, hogy elfogatom magam. – A fordítottjával mi lenne a helyzet? Te jössz hozzám – felelem széles mosollyal, az asztalra könyökölve, államat megtámasztva tenyeremmel.
Még az első vajsörömmel sem végzek, mikor megjelenik a pincér és egy újabb korsót tesz le elém az asztalra. Értetlenül ráncolom a szemöldökömet, azonban nem adódik lehetőségem arra, hogy rákérdezzek - szinte azonnal hátat fordít nekem és elsiet. Van egy olyan érzésem, hogy nem kedvelnek. Itt sem. Akaratlanul is végighordozom a tekintetem a helyiségen, és meg is kapom a választ a ki nem mondott kérdésemre: pár mardekáros ücsörög a sarokban, széles mosollyal méregetve minket. Mikor észreveszem őket, cinkos mosollyal biccentenek, az egyik kislány még integet is; nem hinném hogy tudatában lennének, mennyire nem bírom őket. Caccogva emelem meg a korsót, legyen elég ennyi egy köszönöm helyett. Jelenleg egyébként is olyan szomj kínoz, hogy hamar elfogyasztom mindkettőt. - Az attól függ, mit szeretnél - válaszolom féloldalas mosollyal az arcomon. Az agyam hátsó zugában már most megszólal a vészcsengő, érzem, hogy rossz úton haladunk előre. Mégis... Számítana ez? Számítana bármi is azok után, amiket Lily mondott nekem? Igenis megérdemlem, hogy egyszer az életemben én is kikapcsolódjak, figyelmen kívül hagyva a következményeket. Pillanatnyilag hidegen hagynak az észérvek. Kellemes borzongás fut át rajtam az érintése nyomán, ez pedig elég ahhoz, hogy legalább ideiglenesen felfüggesszem az aggodalmaimat. - Miért ne? - vonok vállat.
Úgy tűnik valaki nagyon szeretné leitatni a mi drága Severusunkat. Még az elsővel sem végez, amikor megjelenik a pincér egy újabb korsóval. Nem is tudom örüljek-e ennek, vagy védjem meg őt a teljes lerészegedéstől. Bár még megoldásnak ott lehet a józanító bájital. Remélem a végén nem kell segédkeznem a járásban. Még nem láttam őt részegnek, biztos vicces lenne. Észreveszem, hogy a tekintete megállapodik egy bizonyos helyen. Kissé hátrébb dőlve nézek el abba az irányba, ahol a sarokban ott ülnek a diákok. – Nem akarod megbüntetni őket? – kérdezem elvigyorodva. Nem tudom hogyan bánik azon ház tagjaival, ahová ő is tartozott nem is olyan régen. Meg kell mondjam van vér a pucájukban, hogy ezt így meg merték tenni. Hiszen rosszul is elsülhetett volna. Viszont úgy tűnik Severust nem zavarja túlságosan. – Sok mindent szeretnék – felelem felvont szemöldökkel és egy csintalan mosollyal. Én nyitott vagyok egy kis szórakozásra, és ha itt bárki is meghátrál, az biztos, hogy nem én leszek. Végre kikapcsolódhatna, lehetne egy kis élete. Talán egy kicsit ki is szeretném rángatni abból a világból, amit Lily köré épített. Ott volt köztünk régen az a kis szikra, aminek megpróbálhatnánk életet adni. Kérdésére elmosolyodok, majd szórakozottan egy kört rajzolok ujjbegyemmel a kézfejére. – Itt akarsz még iszogatni tovább, vagy mehetünk? Nálam ihatsz ennél jobbat is – mondom, és az előtte lévő már félig üres vajsörös korsó felé intek. Ha esetleg erősebbre vágyna, olyanom is van. Hacsak már nem volt neki elég ennyi.
Delia kérdésére csupán legyintek - ugyan miért akarnám őket megbüntetni, mikor ennyire finom a vajsör? Nem vagyok én ilyen nehéz szívű. Mármint azt leszámítva, hogy a hálám tulajdonképpen elmarad, de hát ismernek, tudhatják, hogy tőlem már ez is elég kedves gesztusnak minősíthető. - Majd megbüntetem őket másért, ezzel az egy alkalommal igazán szemet hunyhatok a szemtelenségük felett. Főleg, ha kedvemre való - válaszolom széles mosollyal és felvont szemöldökkel, miközben mindkét poharamat megemelem, majd a színpadiasság kedvéért felváltva kezdek inni belőlük. Nem, nem vagyok normális. El kell gondolkoznom rajta, hogy alapból ekkora tahó leszek, ha iszom, vagy kevertek valamit az italomba. Még egy bájital tanárt is meglehet tréfálni ilyen apró trükkökkel, hisz számos olyan főzet van, amit kis mennyiségben még én sem vennék észre feltétlenül. Persze, az is könnyen lehet, hogy ezúttal is ő az, aki elvette az eszemet. Azt a maradék kis józan ítélőképességemet is... És mint mindig, most is ez bizonyul talán a legvalószínűbb lehetőségnek. Elvégre kevés olyan dolog van az életemben, amit nem a Lily kiváltotta makacsságom miatt tettem. - Alig várom, hogy megmutasd azt a sok mindent - válaszolom féloldalas mosollyal az arcomon. Mintha már nem is önmagam lennék. - Természetesen mehetünk. Főleg, mert nem lenne bölcs dolog a tanítványaim előtt részegnek mutatkozni, ha pedig itt maradunk, kétségem sincs afelől, hogy ez a sors vár rám. Így a méltóságomat megőrizve állok fel, miután megittam a maradék vajsörömet is. Pedig talán mondanom sem kell, hogy megfordult körülöttem a világ egy pillanatra. Amint kimentünk, a kezébe csúsztatom a kezemet, hogy a lakására hopponálhassunk. Ismeretlen, mégis kellemes borzongás fut végig rajtam, miközben megérintem. Várakozással tölt el, a folytatás ígéretével.
– Akkor lakatot is tegyél majd a szájukra. A pletykás népség továbbra is a diákok – felelem mosolyogva. Emlékszem, hogy mi is szerettünk pletykákat terjeszteni, és nem csak egymás között. Még a végén Severusról fognak szólnak majd a hírek az iskolában. Viszont biztos vagyok benne, hogy nem kell félteni őt. Pár diákkal simán elbánik. Mit neki néhány büntetőmunka kiosztása. Kuncogva figyelem, ahogy felváltva kezd inni belőlük. Ha valami képes kifordítani önmagából Severust, na az az alkohol. Legalábbis jelen pillanatban megvagyok bizonyosodva erről. Megiszom a maradék kis kortynyi vajsörömet, ami még maradt a korsómba. Nem is kérnék többet, hiszen ettől töményebbel is tudok szolgálni magunknak. Főleg, ha már magamhoz invitálom. Nem nagy durranás a lakásom, de nekem megfelelő. Egy egész birtokra pedig jelenleg nincs szükségem. – Gondolom, hogy mennyire várhatod – mondom mosolyogva, miközben felállok a helyemről. Mosolyom tovább szélesedik, amikor látom, hogy Severus egy pillanatra meginog. Azt hiszem itt valaki kissé becsiccsentett. Lehet kelleni fog majd az a józanító bájital. A döntés úgy is az övé lesz, hogy tovább rombolja a józanságát, vagy inkább tiszta fejet akar. Miután kiértünk a kocsmából, a kezét az enyémbe csúsztatja, én kicsit rászorítok mielőtt elhopponálnék vele a lakásomra.
A nappalimban jelenünk meg, pontosan a kanapé közelében, így ha Severus hirtelen rosszul lenne az utazástól, akkor nyugodtan leülhet rá. Hiszen amúgy sem kellemes érzés a hopponálás, hát még akkor, amikor az emberben már munkálkodik egy kis alkohol. – Nos, üdv az én szerény hajlékomban – mondom színpadiasan körbemutatva a nappalimban. Innen két ajtó nyílik. A nagy szárnyas ajtó a folyosóra, míg a másik a konyhába vezet át. A folyosóról még két helyiségbe nyílik ajtó; a laboromba és egy tároló kamrába. Az emeleten van három hálószoba, egy fürdőszoba és egy könyvtár. – Mit szeretnél? – kérdezem rápillantva. Most ő az én vendégem.
Hello darling, my name is
Severus Snape
I have got magic power. I'm a wizard.
♦ Everybody has secrets. ♦
Leadott tekercsek : 107
Tárgy: Re: Delia & Severus Pént. Aug. 19, 2016 11:35 am
Severus & Delia
Féloldalas mosoly kúszik a képemre, miközben elgondolkozom rajta, hogy válaszra méltassam-e egyáltalán a megjegyzését. Végül úgy döntök, hogy tisztázom a félreértést: egy korsó vajsör nem elég ahhoz, hogy könnyelműen bánjak másokkal, ez pedig a diákjaimra főként érvényes. Mintha Delia elfelejtette volna egy pillanatra, kivel diskurál épp. - Miattam ne aggódj. - Három szó, mégis mennyire sokatmondó... Ha lenne is merszük hozzá, hogy kibeszéljenek a hátam mögött, és még terjesszék is a hülyeségüket, biztosíthatom róla mindnyájukat, hogy nem fog sokáig tartani ez a meggondolatlan, ostoba magabiztosság.
Többnyire sikerül elrejtenem az ital rám gyakorolt hatását, ami a látszatot illeti, és ez egyenlőre éppen elég. Ha ilyen apróságok miatt szeretnék aggódni, szimplán józan maradtam volna, ez viszont határozottan nem a megfelelő időzítés.
Elismerően pillantok végig a nappaliban, mikor megérkezünk. Nem egészen ilyennek képzeltem el Delia lakását - bár elég csinosan berendezte, valahogy... nőiesebbre számítottam, élénkebb színekre, miegymás. Úgy tűnik, még mindig van, amivel képes meglepetést okozni. - Nem is rossz, Mulciber. Mi lesz a körbevezetéssel? Nem mintha annyira érdeklődnék a szobák iránt, hisz a saját lakosztályommal sem törődök ilyen szinten. Ennek ellenére szívesebben mozognék kicsit, hátha legalább minimálisan kitisztul a fejem. - Legyen karácsony: rád bízom.
Hello darling, my name is
Delia Mulciber
I have the dark mark. I'm a death eater.
♦ Everybody has secrets. ♦
Leadott tekercsek : 92
Tárgy: Re: Delia & Severus Szomb. Aug. 20, 2016 12:05 am
Delia & Severus
Ha megfélemlítésről van szó, és a diákok a fő célpont, akkor Severust nem kell félteni. Tud ő ijesztő is lenni, erre egyszer a tanulók is rá fognak jönni. Severus, a rettegett bájitaltan tanár. Még jól is hangzik. – Ó, én ugyan nem aggódom – mondom felvonva a bal szemöldököm. – Biztos vagyok benne, hogy nem kell téged félteni senkitől. Nagyon is biztos vagyok abban, hogy a diákok rettegnének tőle azok után, hogy bármit is terjeszteni mernének. Megtanulnák, hogy jobb nem ujjat húzni a tanárukkal. Abban is biztos vagyok, hogy Severus jó tanár. Lehet néha az idegeire megy, ha értetlenkednek mellette, de attól még jó. Miután letudjuk a kocsmai találkát, a lakásomon folytatjuk. Na, meg nyugisabb is. Nem fog több szem ránk szegeződni, és Severus is elengedheti magát, ha még szeretne italozni az este további részében. Viszont egyelőre maradunk annál, hogy körbevezetem. Miért ne? – Nos, ha már így rám bízod... Akkor először látnod kell, hogy milyen labort rendeztem be magamnak – felelem elmosolyodva. – Kövessen, uram. Kivezetem őt a helyiségből a folyosóra, ahol felkapcsolódnak a lámpák, amint átlépem a küszöböt. Pár lépés után meg is állok a labor ajtaja előtt, kezemet pedig a kilincsre helyezem. – Viszont nézd el nekem, jelenleg nincs túl nagy rend – mondom, majd kitárom az ajtót, és intek, hogy menjen csak be elsőnek. Sok minden van bent. Tárolószekrényektől kezdve a könyvekig, ahogy sok egyéb „csecsebecse” is fellelhető. – A labor mellett tárolószoba van, szerintem arra nem vagy kíváncsi. Bár, ha nagyon ragaszkodsz hozzá, akkor azt is megmutathatom.
- Azért ez így nem teljesen igaz, hisz te még mindig veszélyt jelentesz rám nézve - teszem hozzá viccelődve. Egészen beleélem magamat, hogy kezdek kijózanodni... aztán felállok a székből, és rá kell jöjjek, hogy ez a legerősebb túlzással sincs így. A hopponálás sem segít túlságosan a helyzetemen, így hát arra az elhatározásra jutok, hogy várakozás és ücsörgés helyett jót tenne egy séta. Biztos vagyok benne, hogy nem fogja egyről a kettőre kitisztítani a fejemet, de még mindig jobb, ha leköt Delia lakásának a szemügyre vétele, mintha csak azon járna a fejem, hogy mit nem szabad csinálnom. Hányni. Flörtölni. Érzelgősködni. Talán ezek nélkül már megleszünk. - Labor? - kérdezek vissza felvont szemöldökkel. Mint az hamarosan kiderül, másak az elképzeléseink a kifejezéssel kapcsolatban; számomra a labor labor, tele bájitalokkal és a hozzávalóikkal, üstökkel, keverőeszközökkel, az elkészítésük leírásával... Olyan komoly helyiség, ahol nincs helye olyasminek, mint egy tigrises szőnyeg. Ki tudja, mi történne, ha rajta landolna egy nem kívánatos csepp. Ezen kívül természetesen elnyeri a tetszésemet. - Ugyan, nálam sincs nagyobb rend - legyintek. - Menjünk csak tovább. - Nem bírok egy helyben állni, arról nem is beszélve, hogy mégsem maradhatok itt örökké.
Kezdőlap 
by Mayra Rosier Hétf. Május 29, 2017 4:37 pm
