I know you don't love me, but I do as if I could not - Mark & Rita

Mark & Rita

Bál. Neked erről mi is jutott eszedbe? Csak nem az hogy egy fiú meghív téged, a gyönyörű habos-babos estélyi ruhád, és ami a legkiemelkedőbb: a ragyogás? Lehetőség arra hogy ragyoghass, hogy szép legyél és ezt díjazzák. Minden lány erre vár iskolás éveiben. Hogy bálkirálynő lehessen, mindenki megtapsolhassa és úgy érezhesse mindenki szereti.
Engem senki se hívott meg. Minden fiú nagy ívben került el engem az előző hetekben, még jobban, ahogyan szoktak. Nem lepődtem meg, tudtam hogy egyedül kell mennem. Még Mark se kérdezett meg. Pedig neki igent mondtam volna. Még magamnak sem merem bevallani, de szeretem Markot.
Már egy órája próbálok írni valamit az újságnak, de képtelen vagyok. Folyton Markot keresem a tekintetemmel és csakis rajta jár az eszem. Mikor sikeresen meglátom oda sietek hozzá.
- Mark, munka!

Rita & Mark

Sosem gondoltam volna, hogy ha valaha kedvet érzek majd egy bálhoz az nem a csínytevés, vagy a buli miatt lesz, hanem egy lány miatt. Pontosabban a lány miatt.
Úgy beszéltük meg, hogy ott találkozunk - részben azért, mert meglepetést akart okozni, részben pedig, mert az estély előtt találnom kellett egy balekot, aki úgysem táncol senkivel, és kész egyességet kötni velem. Ez a mi ünnepünk, mégsem tölthetem holmi felesleges kattintgatással. Nem vagyok tehetséges fotós, bárki könnyedén a helyembe léphet anélkül, hogy feltűnést keltene. A diákok többsége pedig úgysem követi figyelemmel a pletykarovatot... Épp elég időt fecsérlek az iskolaújságra a tanév minden napján: nem várhatja el Rita, hogy még ezen a napon is ilyesmivel foglalkozzak.
Szerencsére csupán két hugrás csoportnál kell érdeklődnöm ahhoz, hogy rátaláljak a tökéletes személyre. A csereüzlet mindössze annyi, hogy szóljak pár jó szót az érdekében egy bizonyos személynél, hogy az ünnepély legvégén ő is táncolhasson valakivel. Igazi, romantikus hős a srác, nem igaz?

Hamarosan elkezdődik a bál, én pedig csillogó szemekkel követem Althea minden egyes mozdulatát. Gyönyörű. Képtelen vagyok leállni a borzasztó poénjaimmal, muszáj, hogy minden egyes percben megnevettessem valamivel. Néha-néha rajta kapom a haverjaimat, amint szemforgatva, vagy épp irigykedve figyelnek minket. Szokás szerint Louis az, aki időnként elejt egy-két megjegyzést, de tudom, hogy bármilyennek tűnjön is mások számára, ő az, aki a leginkább megérti, mi zajlik köztem és Thea közt.
És már azt is tudom, ki az, aki egyáltalán nem veszi a lapot.

Igyekszem figyelmen kívül hagyni Althea arckifejezését, mikor Rita szemrebbenés nélkül szakítja félbe a beszélgetésünket. Tudom, hogy mi lenne a következő mondat, ezért megelőzöm a bajt: elnézést kérek és intek Skeeternek, hogy menjünk ki egy kis időre. Nem lenne túl jó ötlet, ha a zenén keresztül, kiabálva kommunikálnánk ezzel kapcsolatban. Így is csodálom, hogy nem haragított még magára senkit, és nem egy veszekedés közepén tart éppen. Mindenki számára fontos ez az esemény - ahelyett, hogy másokkal van elfoglalva, ő is élvezhetné inkább.
- Ne haragudj, de már mondtam, hogy most nem tudok ezzel foglalkozni. Megbíztam valakit, hogy fotózzon helyettem - válaszolom türelmesen, amint kiértünk. - Te is jobban tennéd, ha lazítanál.

Mark & Rita

Tudjátok, nekem is jól esett volna, ha valaki meghív. Jól esett volna, ha lett volna egy párom. Jól esett volna, ha táncolás közben, valaki folyton megnevettetne. Jól esett volna, ha valakivel együtt innánk puncsot. Jól esett volna, ha bálkirálynő és bálkirály lettem volna valakivel. Jól esett volna, tényleg.
Rossz érzést kelt bennem mikor meglátok egy jobbra-balra dülöngő szerelmes párt, mikor valaki csókolózik a szemem láttára. Féltékenységet. Mert én nem tehetek ilyeneket. Mert én nem fogok soha senkivel sem járni, soha se fogom megfogni egy fiú kezét, soha nem fogok csókolózni, soha nem fogom azt hallani, hogy valaki azt súgja a fülembe, hogy „szeretlek”, soha nem fogom magam szeretve érezni.
Legszívesebben felpofoznék minden dicsekedő lányt, minden romantikus fiút, mindenkit, aki szerelmes. Rombolnék kínomban, sírva nevetnék és vidáman haldokolnék miközben minden egyes szerelemnek vége lesz.
Még a bál előtt elkönyveltem magamban, hogy ha törik, ha szakad tönkreteszem Althea Morgan estéjét, és megszerzem magamnak Mark Caveliert. Mert ez így fair. Én is megérdemlek magamnak egy gyönyörű ruhát, egy jóképű pasit és egy vidám éjszakát. Csak egyszer akarom azt érezni, hogy tartozom valakihez. Csak egyszer. Túl sokat kérek talán?
Nem érdekel, hogy ezen az estén nem a munkatársam. Nem érdekel, hogy szerzett mást maga helyett. Akkor is kutyakötelessége kitartania mellettem, mint barát. Mint egyetlen barátom.
Miután meglátom az andalgó Morgan és Cavelier párost oda megyek és közbe vágok. Miután elmentünk Morgantól hátra nézek még egyszer a lányra, és mintha a tekintetemmel ölni tudnék, figyelmeztetem.
- Mark, figyelj, én teljesen megértelek. Megértem, hogy nem akarsz velem lenni. De egy öt percet nem tudnál velem tölteni? Kérlek. – válaszolom.
Megemlíti azt, hogy lazítanom kéne egy kissé, én megtört arccal fúrom bele tekintetem az övébe.
- Te aztán könnyen beszélsz, neked van párod.

Rita & Mark

A szemem sarkából látom, ahogy Rita visszanéz Theara, és ez épp elég ahhoz, hogy felmenjen bennem a pumpa. Az, hogy a barátom még egyáltalán nem jogosítja fel rá, hogy így viselkedjen vele.
Összeszorítom az ajkaimat, mielőtt olyan mondat hagyná el a számat, amit később megbánnék. Ritahoz mindig is kellett egy bizonyos türelmi szint, ami idén csak fokozódni látszik.
- De, persze - fújom ki a levegőt. Meglep a kirohanása, hisz nem fordul elő gyakran, hogy ennyire nyíltan közli velem az érzéseit. Persze, sejtettem hogy így van, és annak ellenére, hogy mindezt részben magának köszönheti, sajnálom őt. Barátok nélkül... én el se tudnám képzelni.
- Sajnálom, Rita. Talán úgy gondolták, túlságosan lefoglal majd a munkád - felelem együtt érzően. Ami azt illeti, fejben valahogy jobban hangzott, mint kimondva, hisz mindketten tudjuk hogy nem erről van szó. Ha valaki hallaná miről beszélünk, biztosan kiröhögné a nyugtatási kísérletemet, de nem tudok mit csinálni, ha nem jut eszembe jobb ötlet. Fiú vagyok, nem erre terveztek. Rossz szülinap? Majd legközelebb. Szakítás? Jön a következő. De a hetedikes bál? Nem, ez csak egyszer fordul elő, és semmi sem fogja kárpótolni azért, amiért nem tudta kihasználni az alkalmat.
- Ha véget ér ez a fajta tánc, jön a következő, és biztosan felkérnek majd páran - mosolygok rá biztatóan. Igen. Ez még talán meg is történhet, a biztonság kedvéért beszélek is egy-két haverommal, hogy mozgassák meg legalább pár perc erejéig.

Mark & Rita

- Köszönöm, Mark. Ez tényleg sokat jelent nekem. – válaszolom.
És most tényleg az igazat mondtam. Az, hogy a végzős bálon Rita Skeeter egy fiúval van, aki ráadásul Mark Cavelier az hihetetlen. Nem nagyon lehet engem látni fiúk közelében. Nem, nem voltam sose az a szőke prostituált az út sarkán, miniszoknyába, topba és magas sarkúban, akinek a homlokára rá lehetett írni, hogy „SEGGFEJEK IDE”. Nem, én nem akartam soha se ilyen lenni. Mindig is a nehezen elérhetőt mutattam, hogy egy erős nő vagyok, és velem nem lehet aztán játszadozni. De úgy látszik túl jól játszottam meg magam. Nagyon is akartam volna, ha egy fiút –ismétlen EGY fiút- megismerek közelebbről.
- Igen, biztosan, vagy csak túl gyávák. – próbálom vigasztalni magam, de persze mindannyian tudjuk az igazat. Egy fúria vagyok, aki ahol csak tud, keresztbe tesz az embereknek, és így mindenkit elzavarok mellőlem. Hogy megbántam-e. Talán igen, talán nem.
- Mark, te ezt nem értheted. Egy velem egykorú lánynak nem az kell, hogy végigtáncoljon egy éjszakát ismeretlen pasikkal. Meg amúgy is. Senki se kérne fel. – suttogom. Nem tudom hogyan, de mindig sikerült elrejtenem az érzéseimet Mark elől. Mindig barátként tekintett rám, vagy nem is tudom minek, és én is úgy viselkedtem vele, bár sokszor csipkelődtem vele. Na jó, őszintén, ordibáltam vele és kioktattam nagyon sokszor. De ennek ellenére barátok vagyunk, vagy mik.
- Amúgy, hogy – hogy Morgant kérted fel a bálra? Csak nem? – mosolygok rá. Persze, hogy tudom. Tudok mindenről. Mark mély érzéseket táplál Althea iránt, és úgy látom, a lány is. Milyen romantikus! Csak egy gond van: nem csípem a romantikát.

Rita & Mark

- Ugyan - legyintek mosolyogva, hisz ennyit igazán megtehetek egy barátomért. Pár perc ide vagy oda... De azért vetek egy lopott pillantást az órámra, hogy ne legyek túl sokat távol.
Alighanem mindketten tisztában vagyunk vele, hogy mindez egytől egyig hazugság, csupa idióta indok, a lehető legtávolabb az igazságtól. Talán majd egy másik nap kibeszéljük ezt, és megpróbálkozom vele, hogy jobb belátásra bírjam, azonban ennek itt és most még nem érkezett el az ideje. Bármit is mondanék, hisztérikus rohamban törne ki.
- Dehogy, biztos vagyok benne, hogy felkérnének - mosolygok rá bátorítóan. Mivel ráuszítom majd őket. - Egyébként is, nem hinném, hogy van az iskolában olyan személy, aki számodra ismeretlen lenne.
Persze ez nem a kedves kapcsolatainak és ismeretségeinek köszönhető, de ez már igazán mellékes. A lényeg, hogy az is több, mint a semmi. Elvégre mégis mit vár? Hogy egy este alatt az ölébe hulljon élete szerelme, akivel táncolhat? Akinek köszönhetően nem lesz egyedül? Néha olyan érzésem van Skeeterrel kapcsolatban, hogy az újsága mögé bújik, és minden mást, ami valóságos képtelen észrevenni.
- Több, mint egy éve együtt vagyunk. Miért olyan furcsa ez?
Ne mesélje be nekem, hogy pont ő nem vette észre. Nem szeretem, mikor úgy tesz, mintha nem tudna semmiről, holott pontosan tisztában van vele. Ha másokat hülyének is néz, legalább velem kivételt tehetne.
- Kérlek, legalább velem legyél őszinte. Láttam, ahogy ránéztél. Tudom, hogy tudod, mi van köztünk. Nyilván nem én vagyok a legzseniálisabb elme a Földön, de ismerlek, és nem vagyok vak. Mi a baj, Rita? Miért hazudsz nekem? - A hangomból egyértelműen érződik a csalódottság.

Mark & Rita

Tudom, lehet, furcsán hangzik, de sokszor az újságom mögé rejtőzködöm és nem is tartok rá igényt, hogy kimutassam magam a világ felé. Nem vagyok a legbarátságosabb lány az iskolában, ez tény. Ha viszont látom valakin, hogy próbál közeledni felém, akkor kedvesnek akarok látszani. De csak egy lányt ismerek, aki közeledett felém: Emmeline Vance.
Háztársak és évfolyamtársak vagyunk. Még akkor beszélgettünk, mikor elkezdtem a suliújságot szerkeszteni. És mikor már túl messzire mentem ott hagyott. Máig nem tudom, hogy mi vezérelt ehhez, talán a bizonytalanság és tapasztalatlanság, de ezt senkinek sem vallanám be.
- Ez azért igaz. – művigyor Skeeter, művigyor!
Persze, ismerek itt mindenkit, mindenkinek tudom a csúf titkát, mindenkiről tudom a szégyellnivaló igazságot. Na igen, ha így folytatom, összeházasodhatok az újsággal.
- Tudtam, persze hogy tudtam. Csak mintha Morgan jobban élvezné más fiúk társaságát. – mondom célozgatva.
Nem mondok ezzel hazugságot, nem egyszer láttam már a lányt más fiúkkal, persze lehet csak barátok, de mégis van benne igazság. Persze Mark biztosan nem hiszi ezt el, hisz ő a hős szerelmes, Morgan meg a szűz hercegnő. Utálom a romantikus meséket.
Mark felé fordulok, majd mélyen a szemébe nézek.
- Csak irigylem. Tudod jól, hogy jól esett volna, ha meghívsz a bálba, és ugye ebbe nincsen nekem kurvára semmi beleszólásom, szóval.. azért örülök, hogy neked legalább összejött a dolog. – mondom, majd az egyik asztalról elveszek két poharat, amikbe már bizonyára alkohol van öntve.
- Na de! Ne szomorkodjunk, hisz végzősök lettünk! Erre inni kell! – nyújtom a kezébe az egyik poharat, majd készen állok a koccintásra.

Rita & Mark

Az őszinteség csupán egy halvány árnyékát veszem észre rajta, ez pedig kimondottan feszültséggel tölt el. Azt hittem, hogy ha valaki, én mindig képes leszek a hazugságai és a kicsinyes tervei mögé látni, megérteni az okait. Azt is hittem, hogy előttem megnyílik majd akkor is, ha nem lennék képes olvasni a jeleiből. De hogy ezek közül egyik se valósuljon meg? Na, ez már elég zavarba ejtő tény; úgy érzem, kicsúszik az kezeim közül, bárhogy kapálózzak is utána. Hiába róla van szó, sosem éreztem még úgy, hogy megkérdőjelezhető a barátságunk. Mostanáig.
- Tényleg? - kérdezem hátralépve, színpadiasan eltúlzott döbbenettel. - Én ezen kívül is tudok valamiről. Kitalálod, mi az? Várj, várj, ne mondj semmit. - Halálos komolysággal emelem fel a mutatóujjamat, a szám résnyire nyílik, miközben magam elé bámulok. Beleszagolok a levegőbe, látványosan ízlelgetem, mint egy borkóstolón. - Érzed ezt? - Újabb, hatáskeltő csend következik. - A hazugságaid íze... Mintha mindenhol ott lenne. Kedveled ezt az illatot, mikor körbelengi a tiszta levegőt? - Igyekszem viccesre venni a figurát, többnyire sikerül is, az ingerültségem azonban ott lapul a szavaimban, minden egyes pillantásomban.
- Hogy jutottál el idáig, hogy a barátnőmön mocskolódsz nekem a háta mögött? Sőt, a haverjaimon, mert a srácok, akikkel jóban van, egytől egyig az én barátaim is.
Talán ha nem húzott volna fel egyébként is, vagy ha nem érezné minden egyes porcikám, hogy nem mond igazat és utálja őt, a lányt, aki mindent jelent számomra, akkor elütöttem volna annyival a megjegyzését, hogy tökéletesen megbízom Theában. Letudhattuk volna ennyivel, valóban. Csakhogy úgy tűnik nem számít, mennyi türelmet kap tőlem, újra és újra próbára teszi. Addig megy el, amíg csak engedem, de itt és most meghúzzuk a határt.
- Hihetetlen vagy. - Csupán ennyit fűzök hozzá, elég ahhoz, hogy mindent elmondjon, amit tudnia kell. Csalódott vagyok. Megbántott.
Elfogadom az egyik poharat, de ahelyett, hogy koccintanék, szépen komótosan elindulok vissza a bálterembe.

Mark & Rita

Nem is Rita Skeeter lett volna, ha el nem rontja az egész estéjét. Ráadásul a barátjáét is. Az egyetlen és legjobb barátjáét. Meg szoktam már, hogy mindent és mindenkit tönkre teszek a környezetemben, nem is veszem észre, ha megbántom az embereket. Ez vagyok én egyszerűen. Ez a valós énem.
Kérdőn nézek a fiúra mikor hirtelen hátrébb lép, és komoly tekintettel figyelek rá. Látszik rajta, hogy ingerült, de próbálja viccesre venni a figurát. Sikerült is, körülöttünk többen is nevetnek halkan, viszont én nem. Pontosan tudom, hogy megbántottam. Eddig sose volt baj a barátságunkkal, ha lehet ezt annak nevezni. Bár, talán mindig is megbántottam, de ennyire sose. Viszont most.. a legérzékenyebb részét taposom.
- Én-én, nem akartam.. Mark, én tényleg – dadogok, és már a sírás határán tartok, mikor elindul.
Elé futok, és az arcát megfogva szorítóm ajkam az övéhez.

Rita & Mark

Túljátszott vigyorral pillantok végig a körülöttünk ácsorgókon, igen, baromi vicces a műsor. Kár, hogy még csak a közelében sem járnak a felfedezésnek, hogy miről van szó egyáltalán.
- Én a helyetekben nem nevetnék, miközben egyedül ácsorgok kint, távol minden normális embertől. Elég gáz.
Száj húzogatva lépek hátrébb, majd miután nagyot kortyoltam az italomból, sarkon fordulok és elviharzok. Illetve, ez lenne a tervem.

Leírhatatlan, milyen érzések kerítenek a hatalmukba, mikor Rita megcsókol. És legkevésbé sem jó értelemben. Olyan hirtelen és ösztönösen tolom el magamtól, mintha égetne az érintése - valójában elég közel is állok ehhez az érzéshez.
- Gondolom ezt sem akartad - válaszolom indulatosan, a hangom szinte remeg a visszafojtott dühtől. - Mégis hogy...
De nem fejezem be a mondatot, és mindkettőnknek jobb így.
Bal kezemmel a földre hajítom a poharamat, messze tőlünk, viszonylag közel a korábban rajtunk nevető emberekhez. Már közel sincs olyan jó kedvük. Láthatóan mindenkit sokkolt a látvány, szóval mit mondhatnék én? Mit mondhatnék én, akit az egyik legfontosabb barátja szedett rá, akit...
A másik kezemmel feldúltan túrok a hajamba, kifújom a levegőmet, mielőtt tovább indulnék. A kérdések egymás után cikáznak fejemben, ugyanakkor egyikre sem akarom tudni a választ. Keservesen bánom, hogy hagytam, hogy elrángasson. Ha bent maradok Theával, mindez nem történik meg.
Mostanra azonban késő ilyeneken járatnom az agyam; történt ami történt, most már arra kell koncentrálnom, hogy újból széppé varázsoljuk ezt az estét. Theával.

Mark & Rita

Sokféle érzés kerít hatalmába. Egyrészt örülök, hogy végre megcsókolhattam, hogy megízlelhettem ajkai ízét. Végre megtehettem, amire már évek óta vágyom. Viszont ott van a kudarcérzés, a félelem és sokk. Nem helyes, amit csinálok. Egy cseppet sem.
Ezt mi se jobban bizonyítja, hogy rögvest eltol, és látszik a pillantásában a szánalom, az undor. Hangja remeg a dühtől és az idegtől. Eldobja a poharat, aminek tartalma a földre folyik. A körülöttünk lévők inkább nem nézik a jelenetet, őket is sokkolta az utóbb történtek.
Sarkon fordul, és sietős léptekkel megy el. Az ellenkező irányba kezdek futni, a sminkemet lefolyatták a könnyeim, a levegőt kapkodva veszem, és minden bánatom a futásba szorítom. Mikor már az erdő széléhez értem, megállok, és a földre csuklok. Elrontottam. Mindent.

köszönöm a játékot, imádtam I know you don't love me, but I do as if I could not - Mark & Rita 3563267792

» Mark&Thea
» Lucius & Rita
» Mark&Thea #1
» Gwen & Mark
» Lily & Mark