Happiness can be found even in the darkest of times, if one only remembers to turn on the light.
Légy
te is tekergő!
Minden, ami fontos lehet.
♦ Kérünk mindenkit, mielőtt regisztrál, olvassa el a szabályzatot és lessen be a canon, illetve keresett listába, hátha valaki elnyeri a tetszését. ♦ Amint valaki felszabadul, fel fogjuk tüntetni. ♦ Karakterlap elkészítésére, főleg a canon karaktereknél és a keresetteknél 1 hét áll rendelkezésetekre, majd ha semmi jelzést nem kapunk, a regisztráció törlésre kerül. Ez vonatkozik az elfogadott karakterekre is: 1 hónap inaktivitás után a canonok átvehetővé válnak. Ha valakinek kell idő a lap elkészítéséhez, vagy az íráshoz, az kérem jelezze előre, hogy tudjunk róla! ♦ Varázslény karaktereket nem fogadunk el, csak különleges esetekben! Canon karakterek, vagy engedélyezett keresettek esetében lehetséges, saját nem! Megértéseteket köszönjük!
Persze, megint itt kötöttem ki. Az ingem félig kigomboltan és gyűrötten lóg rajtam, hirtelen csak egy boxert rángatok fel mellé, mert nem vagyok a pucéran mászkálás híve. Delia lakása otthonos és kellemes, talán túlságosan is, mert egyáltalán nem vagyok ehhez szokva. Ennek ellenére döntök úgy, hogy kihasználom a hirtelen támadt szabadidőmet és kirándulást teszek bent addig, amíg ő fel nem ébred. És hol máshol kezdeném el, mint a bájitaloknál. Kezem olyan bennfentesként húzom végig a fiolákon, mintha régi barátok lennénk; némely könyvbe belelapozok és a használati utasításokat, a leírásokat fikázom gondolatban. Hát lehet valaki annyira leégve, hogy pontatlan információkról írjon egy ilyen vastag könyvet? Ha Delia tudná... De bármennyire is ért hozzá, sosem lesz igazi tehetség, ahogyan én és Lily voltunk. Emlékszem, mindig túl akart szárnyalni, mégis ez volt az egyetlen tantárgy, amiben - mondhatni a szó szoros értelmében - lefőztem. A kellemes emlékeken elmosolyodva lépek tovább. Végül nem is tudom, hogy lyukadok ki éppen az íróasztalnál, tudom, ez minden varázslónak és boszorkánynak a legszentebb területe, az ágynál is komolyabb magánszféra. A név azonban, amit megpillantok az egyik levelén, mégis arra int, hogy figyelmen kívül hagyjam az ezzel kapcsolatos tudásomat. Lily. Türelmetlen mozdulatokkal kezdem el vizsgálgatni, bár mondanom sem kell, nem kell sokáig törnöm a fejemet, hogy válaszokat kapjak. Csak fél percem van rá, hogy felmenjen bennem a pumpa, mielőtt meghallom, hogy Delia közeledik. - MI EZ? - sietek elé indulatosan, felemelve a levelet tartó kezemet.
Az éjszakára nem lehet panasz, és már az sem lep meg, ha Severus néha beállít. Persze megesik, hogy megbeszéljük, hogy találkozunk, de mostanában főleg ő jött el hozzám. Így még is csak könnyebb, mint belopózni a Roxfortba. Igaz lassan a mestere lehetnék a bejutásnak, de azért nem játszanám el mindig, mert egyszer még visszaüt. Viszont ekkor még nem sejtettem, hogy valami olyat fog megtalálni Sev, amit nem kellett volna. Vissza akartam csenni, mielőtt bármelyik félnek is feltűnne a dolog, vagy elégetni, hogy senki se tudjon meg belőle semmit. Legalábbis olyan ne, aki miatt aztán neki lenne hatalmas gondja. Amikor felkeltem, és a szemem kinyitva oldalra fordítottam a fejem, Severust már nem láttam magam mellett. Kiültem az ágy szélére, belebújtam a takaró végén fekvő sötétzöld köntösömbe, majd a fehérneműs fiókomhoz lépve felvettem egy bugyit, csak ezután indultam le a földszintre, ahonnan a neszeket hallottam. Ekkor még meg sem fordult a fejemben az, hogy talán veszekedéssel fog indulni a nap. Nem sejtettem, hogy Severus olyat talált, amit nem kellett volna. Meglepetten nézek rá egy pillanatra, amikor indulatosan siet elém, kezében egy levelet lobogtatva. Az említett tárgyon pedig megpillantom azt a bizonyos nevet, és a tartalma is azonnal felvillan. – Aminek látszik, egy levél. De egyeseknek egy hatalmas előrelépés lenne, ha lebuktathatnának vele egy árulót – mondtam a levélre bökve. Azt hittem megtudhatok valami érdekeset Lilyről, vagy bármi hasznos információt szerezhetek, erre kiderül a számomra, hogy Severus nem olyan hű a Nagyúrhoz, mint én azt hittem. Viszont akkor is, hogy lehet ilyen ostoba az a némber?! Ebből csak a hülye nem tudná leszűrni, hogy mi van. – Szóval, akkor ki kihez is hűséges? – kérdezem karba tett kezekkel, kissé kócos hajjal.
Egyébként is vékony ajkaim most egyetlen, keskeny vonallá préselődnek, ahogy elmosolyodok. - Csak nem magadat érted ezalatt? - Hangomból süt a keserűség és a megvetés. A világ bolondja vagyok, amiért hittem neki akkor, a Szárnyas Vadkanban. Még, hogy nem azért keresett fel, hogy információkat szedjen ki belőlem! Csak tudnám, miért lett hirtelen olyan érdekes a szobám, hogy mindenki azt válassza a kémkedése célpontjául. - Szóval mégis ő küldött, hogy férkőzz a bizalmamba? Erről szólt az egész? - kérdezem sokkal inkább számonkérően, mint valóban sértetten. Jó volt, szép volt, de ennyi volt, és ezek után bőven meg is elégszem vele. Csalódtam benne, mint barátban, de ez, ami kialakult köztünk, már közel sem erről szólt. Ráadásul ahogy az éjszakáink, a nappalaink is hazugsággá váltak az árulása miatt. Egyedül azt sajnálom, az sért, hogy képes volt átverni engem. Nem gondoltam volna, hogy épp nekem fog valaha is túljárni az eszemen egy nő. - Meglep, hogy még nem szabadítottad rám a többi halálfalót. Esetleg magát a Nagyurat. Vagy magadnak akartad volna ezt a dicsőséget? - vonom fel a szemöldököm. Mielőtt még válaszolhatna, dehopponálok. A háta mögött bukkanok fel újra, ezúttal már a pálcámmal a kezemben, amit egyenesen rá szegezek.
– Nem, nem magamat értem ezalatt! Ha ki akartam volna használni a lehetőséget, már nem lennél itt! – mondom határozottan. Ha valaki, hát én nem akarom azt látni, hogy a Nagyúr megöli az árulásáért. Mert abban biztos vagyok, hogy a kínzások sora után csak a halál várna rá. Tudtam, hogy jobb lett volna inkább mihamarabb elégetni. – A levélből azt reméltem megtudok valamit Lilyről... de nem gondoltam volna, hogy ennyire figyelmetlen a tartalomra. Ha nem én találom meg... Már talán rég nem is élnél, fejezem be magamban a mondatot. Régóta ismerem már Sevet ahhoz, hogy a halála hidegen hagyjon. – Nem küldött senki, főleg nem a Nagyúr. Semmiféle hátsó szándékom nem volt, amikor felkerestelek. Magamtól tettem meg a lépést, nem kért meg senki. Főleg nem azért, hogy kémkedjek utánad – mondom egy lépést téve felé. Hinnie kell nekem! Nem tettem ellene semmit! A Nagyúr még csak nem is sejt semmit, nem bukott le. Az a levél csak számomra létezik, senki más nem tud róla. Egy pillanatra meglep, amikor eltűnik előlem, majd a hátam mögött tűnik fel újra. – Nem tettem semmit, az istenit! – kelek ki magamból felé pördülve. – Az az átkozott levél csak számomra létezik, senki sem tud róla! Nem árultalak el! Ha nem hiszel nekem, nézd meg az emlékeimet!
- Mégis miért hinnék neked ezek után? - kérdezem indulatosan. Egyébként is ki tudja, valójában hány férfi fordul meg ebben a lakásban - ki tudja, ki akadhatott volna rá a levélre azok után, hogy ellopta tőlem és felelőtlen módon az asztalra hajította, mint valami... Tudom, hogy mindig is utálta Lilyt. Olyannyira, hogy sokszor fittyet hányva a barátságunkra hozott előtte kellemetlen helyzetbe, mert valóban, elég volt annyit elejtenie a jelenlétében, hogy milyen varázslatokon és bájitalokon munkálkodunk, vagy hogy milyen könyvet vettem ki, máris szemforgatás és feszült hallgatás volt a válasz. Azt viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy ezekből a gyermeteg húzásokból kiindulva idáig fajulhat a dolog. - Ezért gondoskodtál róla, hogy bárki ráakadhasson a saját otthonodban! - csattanok fel. - A közelébe sem szabadott volna, hogy menj. Mégis mit képzeltél, hogy néhány együtt töltött éjszaka után már mindent megosztok veled? Hoznom kellett volna a fogkefémet? - kérdezem gúnyosan. Minél jobban próbálja bizonygatni, hogy nem volt hátsó szándéka, annál inkább elveszítem a belé vetett hitemet. - Engem talán nem. És Lilyvel mi a helyzet? - kérdezem halkan, hátborzongató nyugodtsággal.
Miért érzem az, hogy bármit is mondjak az csak rontani fog a helyzeten ahelyett, hogy javítana rajta. Persze én voltam a felelőtlen, hogy az asztalon hagytam tegnap délután, amikor az anyámtól érkező bagoly egy levelet hozott arról, hogy a jövőhéten bált rendez, és szeretné, hogy jelen legyek rajta. Aztán megjelent Sev és teljesen kiment a fejemből, hogy nem rejtettem vissza a rekeszbe. Csak a bajt hozta a fejemre, azzal a lendülettel kellett volna tűzre vetnem, amint elolvastam. De nem, nekem napról napra újra kellett olvasnom a sorokat, hogy bizonyítsam nem csak álmodtam az egészet, hogy amit megtudtam az nem a valóság. – Akkor ne higgy – mondom végül halkan. Ökölbe szorítom a kezeim, és érzem, ahogy a körmeim a bőrömbe vájnak. Most kell ez a fájdalom, hogy szégyenszemre ne kerülgessen a sírás, pedig csak mindent magamnak köszönhetek. Gratulálok, Delia! Mindig is féltékeny voltam arra a vörös isten átkára, hogy olyan jó kapcsolata van Severusszal. Ez pedig dühített, és persze a nagy szám miatt minden kicsúszott rajta. Dicsekvés, gúny vagy megalázó szavak. Mindegy volt, csak egy kicsit szenvedni lássam. Egy kis reményt láttam, amikor összevesztek, a fene jó barátságuk pedig gyengülni kezdett, de persze, hogy még ekkor sem lehettem valaki. – Mégis ki akadt volna rá?! Azt hiszed, hogy egy átjáró ház a lakásom, hogy bármiféle jöttment bejuthat akárhova?! – kérdezem indulatosan, felemelve a hangom. Aztán hisztérikusan felnevetek. – Hogy néhány együtt töltött éjszaka után? Ugyan már! Én sosem leszek olyan, mint Lily. Sosem fogok olyan közel kerülni hozzád, mint ő... – mondom, majd hirtelen elhallgatok. Én nem vagyok senki... És nem tudom, hogy miért fáj emiatt a szívem.... Lily... Már megint Lily, mert miért ne szólna róla minden? Lily így! Lily úgy! Elegem van már belőle! – Mi van vele? Él, nem? – kérdezem flegmán, miközben igyekszem visszafogni magam abban, hogy átöleljem magam. – Nem tettem semmit. Boldogan éli az életét Potter mellett.
Nem is várhatna ennél többet, tekintve, hogy ő sem hisz nekem: meg sem kérdőjelezte, valóban átpártoltam-e, vagy ez is a terv része, pedig nem sejtheti, pontosan milyen hatáskört bízott rám a Nagyúr. Talán ennél is többről lenne szó? Vagy a Lily iránti érzéseim miatt veszi ennyire biztosra, hogy árulóvá váltam? - Van még valami? - kérdezem indulatosan. - Jobb, ha még most elmondod. Barátok voltunk, vagy sem, pontosan tudja, mire vagyok képes. Egy hozzá hasonló halálfaló, egy hozzá hasonló gyilkos nem ér nekem annyit, hogy kockáztassak. Kivéve, ha a kezem bepiszkolásáról van szó. Ami ezt illeti, túl sok mindenen vagyok már túl. Egyel kevesebb, vagy több - mit számít? Az ember csakis saját magában bízhat. Nem áll szándékomban a kezébe adni az életemet, főként nem Lilyét. Ha róla van szó, számomra nem léteznek határok. Megtanulhatta volna. Megelőzhette volna. De nem tette. - Ha volt is esélyed rá - Amiről mindketten tudjuk, hogy nincs így -, ezzel elvesztegetted. Nem mintha számítana, most, hogy nyilvánvaló, sosem ez volt a célja. Vagy ha mégis, a pozíciója fontosabb. - És te is éppen ugyanaddig élsz még - sziszegem a fogaim között, majd ugyanabban a pillanatban rászegezem a pálcámat. - Exmemoriam! Mielőtt egy pillantást is vethetne rám, a levéllel és a ruháimmal együtt elhopponálok. Mostantól hivatalosan is meg nem történtnek vehetjük azt, ami köztünk volt.
Nem gondolom úgy, hogy árulóvá vált, éppen emiatt olvastam annyiszor a levelet, mert nem akartam elhinni az egészet. Most viszont inkább azt kívánom bár ne tudtam volna meg semmit, bár ne nyúltam volna ahhoz az átkozott levélhez. Bármit is mondjak, az már nem javít a helyzeten, és talán jobb lesz feladnom azt, hogy megpróbáljam bármiről is meggyőzni őt. Lehajtom a fejem, amikor a látásom kezd elhomályosodni az egyre inkább gyűlő könnyektől. Mit mondhatnék? Felesleges minden egyes kimondott szó. Mert végül is mi a garancia arra, hogy egyáltalán elhiszi azt, ha az mondom, hogy nem gondoltam azt, hogy árulóvá lett volna. Haragszik rám, és tudom, hogy ilyenkor a legnehezebb vagy egyenesen lehetetlen meggyőzni. Főleg most, hogy azt hiszi elárultam őt, vagy hogy egyáltalán fel akartam használni a levelet. Nem ártottam volna neki, soha. A francba is, még Lilyt sem kevertem bajba! Nem küldtem rá halálfalókat, nem szóltam a Nagyúrnak. Csak hallgatom a szavait, és amikor felpillantok a könnyeim végiggördülnek az arcomon, ajkaim pedig szomorú mosolyra húzódnak. Hát eljött a pillanat... Egyenesen ránézek, miközben a pálcáját rám fogva áll előttem. – Sajnálom – mondom mielőtt még elérhetne az emléktörlő varázslata. Pár pillanattal később megrázom magam, mint aki álomból ébredt. Körbepillantok a helyiségben, aztán az arcomhoz emelem a kezem, és egy mozdulattal elmaszatolom a könnyeket. Nem értem, hogy miért sírok, hiszen évek óta nem tettem már semmi miatt. Megvonom a vállam, aztán felmegyek a fürdőbe, hogy megmoshassam az arcom, majd felöltözve nekikezdjek a napomnak, ami úgy tűnik megint hosszúnak ígérkezik.
Kezdőlap 
by Mayra Rosier Hétf. Május 29, 2017 4:37 pm
Az éjszakára nem lehet panasz, és már az sem lep meg, ha Severus néha beállít. Persze megesik, hogy megbeszéljük, hogy találkozunk, de mostanában főleg ő jött el hozzám. Így még is csak könnyebb, mint belopózni a Roxfortba. Igaz lassan a mestere lehetnék a bejutásnak, de azért nem játszanám el mindig, mert egyszer még visszaüt. Viszont ekkor még nem sejtettem, hogy valami olyat fog megtalálni Sev, amit nem kellett volna. Vissza akartam csenni, mielőtt bármelyik félnek is feltűnne a dolog, vagy elégetni, hogy senki se tudjon meg belőle semmit. Legalábbis olyan ne, aki miatt aztán neki lenne hatalmas gondja.