Happiness can be found even in the darkest of times, if one only remembers to turn on the light.
Légy
te is tekergő!
Minden, ami fontos lehet.
♦ Kérünk mindenkit, mielőtt regisztrál, olvassa el a szabályzatot és lessen be a canon, illetve keresett listába, hátha valaki elnyeri a tetszését. ♦ Amint valaki felszabadul, fel fogjuk tüntetni. ♦ Karakterlap elkészítésére, főleg a canon karaktereknél és a keresetteknél 1 hét áll rendelkezésetekre, majd ha semmi jelzést nem kapunk, a regisztráció törlésre kerül. Ez vonatkozik az elfogadott karakterekre is: 1 hónap inaktivitás után a canonok átvehetővé válnak. Ha valakinek kell idő a lap elkészítéséhez, vagy az íráshoz, az kérem jelezze előre, hogy tudjunk róla! ♦ Varázslény karaktereket nem fogadunk el, csak különleges esetekben! Canon karakterek, vagy engedélyezett keresettek esetében lehetséges, saját nem! Megértéseteket köszönjük!
Inkább szeretek terepen lenni, mint a Minisztériumba. Itt úgy érzem mintha, még a fal is engem bámulna. Szerettem itt dolgozni, de az évek folyamán feltűnően változtak a dolgok, és ha mondhatom így, nem érzem magam biztonságban. Arról nem is beszélve, hogy teljesen felfordul a gyomrom attól ami itt megy. Halálfalók vannak mindenhol, van aki még csak nem is titkolja. Arról nem is beszélve, hogy biztosra veszem valakivel figyeltetnek. Így a munkám papírrészét próbálom mindig lehető leggyorsabban elvégezni,és minél hamarabb szabadulni innen. De nem olyan könnyű, mindig kapok valami munkát, hogy még véletlenül se mehessek haza. Roiser az a kígyó mindig a lehető legtöbb papírmunkát adja nem csak nekem, hanem Jamesnek is, és még pár Aurornak rajtunk kívül. Látszik kiben nem bíznak meg, és tisztában vannak azzal ki veszélyes számukra. Ma is egész napomat egy igen részletes bejelentéssel kellett töltenem, ugyanis reggel behoztunk egy igen ittas állapotban lévő varázslót. Én elakartam engedni egy kis figyelmeztetéssel , de akit mára kirendeltek mellém... azt hiszem a keresztneve Packard volt de nem vennék rá mérget ... szóval Ő mindenképp beakarta hozni. Ami különleges volt abban a randalírozóban, hogy igencsak Voldemort párti volt. Mikor beértünk Rosier azonnal beküldött az irodámba, és készítsem el a jelentést. De olyan részletesen, hogy még a nap állását is le kellett kérdeznem valakitől. Áhh cseppet se szaglik az egész. Jamesel se tudtam ma még beszélni, mert egészen véletlenül mindig teljesen más beosztásban vagyunk, annak ellenére hogy első évünkben társak voltunk, még Siriussal is néha kaptunk 1-1 munkát. Manapság pedig úgy szétszedtek minket, mintha büntetésből lennénk külön. A lényeg, hogy kész vagyok és csupán 3 tekercses lett a mai beszámolóm, vagyis jelentésem. Ez egy komolyabb esetnél legalább kétszer több szokott lenni. Miközben igyekszem sebesen Rosier irodája felé, csalódottan hallom, hogy jelenleg másik osztályon tartózkodik, de nincs rá felhatalmazása, hogy elmondja nekem. Kínomba felnevetek, majd egy éles kanyart akarok fordulni, mikor összeütközöm valakivel, és a tekercsek úgy ahogy vannak kiesnek a kezemből. Mikor felegyenesedek látom Narcissa... Malfoy áll velem szembe. Csak nézek a szemébe, és előkapom színpadiasan a pálcámat. Kinyitom a számat, és kicsit lebeg a kimondatlan szavak egy pár másodpercig... - ... invito tekercsek... - majd vissza reppennek hozzám az elgurult tekercsek, mert természetesen Mrs. Malfoy véletlenül se segített volna. Persze elnézést se kér... - Segítek, a szó amit keresel az a : Bocsánat, esetleg az Elnézést... van egy bonyolultabb is : Ne haragudj. - mondom annyi gúnnyal a hangomban amennyit csak beletudok tenni. Nem kedvelem Narcissat és Ő se engem, ez nyílt titok. Nem egyszer találkoztunk már és volt 1-2 kedves szó váltásunk. Eleinte az iskolában semmi előítéletem nem volt iránta, hisz a rossz neveltetés része a személyiségének. Fogalmam nincs mit keres itt a részlegünkön, mert a férje nem itt dolgozik. Majd hátra nézve rájövök talán Rosierhez jöhetett, aki biztosra veszem, hogy halálfaló. Így semmi jót nem sejtek.
Nem akarok bajt. Az olyanok szemében, mint Lily Potter természetesen ellenség vagyok, szívesen emlékeztetném, hogy az egyik legjobb barátja az unokatestvérem, tehát, ahogyan ő, én sem születtem gonosznak, egyszerűen csak így alakult; egyszerű szándékkal léptem be a Minisztérium hatalmas üvegajtaján: hogy láthassam a férjemet. Szánalmas próbálkozás. Természetesen nincsen bent- mondja a titkárnő, aki magát következetesen asszisztenseként nevezi meg, nagyon sajnálja, de rohannia kellett, bizonyára elhívták, de azért fogadjak el egy csésze kávét. Még ez a kis csitri is lesajnálóan néz rám, de a szavai mögött megkönnyebbülés bujkál: örül, hogy hülyét csináltam magamból. Megint. Lucius helyett Rosier társaságára kényszerülök, aki mindig felajánlja, hogy elkísér, hiába is mondom, hogy jómagam is jártas vagyok a rohadt Minisztérium rohadt folyosóin. Üres semmiségekről fecseg, én pedig több ízben is rálépek a lábára, mintegy véletlenül, több ízben is arra hivatkozva, hogy olyan csúszós itt a padló. Végül hamis mosollyal a szánk sarkában búcsúzunk el egymástól, és én megint csak azt kívánom, bárcsak örökre. Nyilvánvalóan ő is. Koszosnak érzem magam ettől a helytől és szinte rohanok, úgy sietek a kijárat felé. Soha többé nem jövök be, mindig ezt mondom magamnak, aztán másnap már emészt a kín, próbálkoznom kell, kicsit jobban akarni… a táskám után kapok, ami majdnem kicsúszik a kezeim közül, szinte fáradtan sóhajtok, miért is ne, miért is ne most történne mindez… - Te jöttél belém. - leporlom a kabátomat, mintha legalábbis Lily Potter fertőzne, reflex-szerű mozdulat ez, önkéntelen, megszokás, mint a vékonyra préselt ajkak és a félrebiccentett fej. - A tekercseket akár lebegtethetnéd is, nem is tudom, talán még nem szoktad meg, hogy boszorkány vagy...- félreértés ne essék, nem kívánok valami olcsó kis utcai szóváltásba keveredni vele, egyrészt, mert ez itt Lily Potter, a férjem munkahelyén. De ha ő támad, akkor én is. Résnyire húzom össze a szememet, akár meg is sajnálhatnám, annyira fáradtnak és nyúzottnak tűnik. Elhessegetem magamtól az érzést. - De a szókincsed meglepően választékos, gratulálok hozzá. - ellépek mellőle, nem bajlódom azzal, hogy segítsek neki. Részemről lezártnak tekintem ezt a kis közjátékot.
Rég nem ütköztem már össze Narcissaval. Nem mondhatni, hogy jóba lettünk volna. Egyszer talán kétszer volt szóváltásunk az iskolában, kisebb és nagyobb is, de különösképpen nem nagyon foglalkoztunk egymással. Férjeink viszont annál inkább. Szeretnek össze ütközni ugyan így a folyosón és szó párbajra hívni egymást, bár mindig jobban örülök ennek mint más párbajnak. Addig jó míg csak szájalnak. Viszont ma fáradt vagyok, mondhatni nyűgős, és kellemetlen érzéssel telt el , hogy Rosier-hez kell mennem, amit utálok. Tudjuk hogy halálfaló, és nem tehetünk semmit, így a legrosszabb. Nem tudom mi a jobb: tudatlanságban lenni, vagy tudni és nem tenni semmit. Borzasztó ami itt megy ez tény. Arról, hogy ki ment kibe, azt hiszem vitatkozhatnánk. De csak sóhajtok, és magamhoz hívom a tekercseket, amik az ütközés következtében elgurultak. - Ha végig reptetem, és nekem jössz ugyan úgy elgurulnak ha nem koncentrálok. - mondom neki, nem is kioktatás képen, hanem... nekem egyértelmű na. A következő megjegyzésén, csak elmosolyodom. - Tudom, van egy színónima szótáram karácsonyra kaptam. - mosolyom lehervad, és a fáradság jelei látszanak rajtam, egyik lábamról a másikra dőlök. - Gondolom a főnök úrhoz jöttél. Nincs bent,ugye? - kérdezem csalódottan, ami azt illeti vagy kergetnem kell a minisztériumba, vagy késve adom be, és akkor azt fogom hallgatni, hogy Mrs. Potter mennyire lezser, és nem tudok pontos lenni. Ez a kedvencem. - Furcsa barátaid vannak. - jegyzem meg, miközben mindentudóan nézek rá. Erre célzok a halálfalókra. Sosem fogom megérteni, hogy ha Sirius tud olyan lenni amilyen, a többiek miért nem, pedig még egy családból is vannak.
Fáradtan sóhajtok. Nem volt kedvem hozzá, és úgy tenni, mintha tényleg veszekednénk, mert én sosem civakodtam senkivel a nővéremen kívül, látványosan kiváltképp nem, engem így neveltek, őt bizonyára másképpen, Lily pedig csak azért bosszantó, mert szándékosan provokál. Nincsen dolgom vele. Ha tudnám, hogy ugyanaz az undor torzítja el az arcát, mint az enyém, akár még el is beszélgethetnénk egymással. Természetesen Potter asszonyság azt hitt, amit akart, én nem voltam halálfaló, - csupán egy halálfaló felesége, egy halálfaló húga, egy halálfaló sógornője, egy halálfaló unokahúga-, nem is volt ínyemre az egész, de ez nem olyasmi volt, amit az ember a Minisztériumban, ahol bárki lehet kém, és bárki akarhat rosszat csak úgy bizalmasan megosszon valakivel. - Ez bizony eléggé szomorú, mert alapvető RBF követelmény, hogy tudj reptetni különösebb megerőltetés nélkül is.- gúnytól csöpögött a hangom, pedig megsajnáltam szerencsétlent, az ő vállát sem nyomhatja kevesebb súly, mint az enyémet, de ezek nem azok az idők, amikor a feleségek összefognak és ráveszik a férjüket arra, hogy béküljenek meg egymással. Én mindenek előtt Lucius-hoz vagyok hűséges, épp úgy, ahogy Lily James-hez. Elfojtottam egy mosolyt. - Micsoda végtelenül unalmas ajándék! Én karácsonyra egy tóparti házat kaptam.- pislogok rá ártatlanul, menni akarok innen, menni és menni, ha Lucius nincs itt, nekem sincs helyem. Lily marasztal, és nem tudom, hogy miért. Már éppen hátat fordítanék neki, és csilingelő kacajjal búcsút intenék, talán még további szép napot is kívánnék, de mintha… ez az én bajom: mindig reménykedem. A mama is megmondta. - Nem, nincsen.- már ott a nyelvem hegyén a kérdés: akkor mégis hol van? A beosztottjának nem kötelessége tudnia, hol van a főnöke? Faggatni akarom, de nem tehetem meg. Nem lehetek ennyire kétségbeesett. Felszalad a szemöldököm. Potterné vagy hülye, vagy nagyon bátor, de ilyesmit akkor sem lőnék el ennyire nyilvános helyen, ha nem lenne jelentősége. Sajnos, a különbségeink igencsak szembetűnőek: Lily egy neveletlen tapló. Ők nem a barátaim. Ők a családom. - Átadom nekik. - tudom, mire gondol, ott csücsül az arcán a fel nem tett kérdés: Sirius olyan jó, én miért nem? De Lily semmit nem tud, semmit nem tud a családomról. És talán, így is van ez rendjén. Néha a magány biztonságosabb. - Ha megbocsátasz...
Igazán nem kötözködni akarok Narcissa-val. Egyszerűen nagyon rossz napom van, és mondhatom egyik ellenségünk feleségével futottam össze nem lett tőle jobb a kedvem. Így természetesen a felnőttes frusztráltságomat rajta vezetem le, de persze határokon belül. Tudom, hogy az ő szemében idegesítő lehetek. - Jónak magyarázod az RBF követelményeket, kettőnk közül ki volt az iskola első ? - oké ez igencsak kicsinyes húzás volt, vagyis inkább nagy képű. De könyörgöm pont engem akarna ilyenekből kioktatni? Egyszerűen kicsúszott, nem hagyom soha szó nélkül mikor butának hisznek. Főleg azután, hogy eleget bizonyítottam szerintem a varázsló társadalomnak. Ez nagyon is a gyenge pontommá vállt, mióta a Roxfortba kerültem. Majd a nagyképűségem utáni lelkiismeret furdalásom azonnal elmúlik, mikor Narcissa a sznobságával támad vissza, azt hiszem ezzel kiegyenlítettük. Ilyenkor egyébként csak magamban tudok mosolyogni, hisz James az egyik leggazdagabb varázsló, csak mi nem szórjuk a pénzt " nyaralókra " ... egyébként is James apja már vett egyet, amit szintén örökölt. - Minden bizonnyal azonnal megvette a szeretetedet. - csak mosolyodom el hűvösen, és épp olyan hangsúllyal válaszoltam mint ő. Most aztán mehetne a macska egér játék, de nem igazán fűlik a fogam hozzá. Ennyi épp elég volt, így " kedves " Roiser után érdeklődöm, hisz mint mindig most is le kell vadásznom a minisztériumban. Természetesen nincs bent, már miért is lenne. Mély levegőt veszek. - Egyszer lenne ott ahol kéne... - sóhajtok fel, de mind hiába nem fog itt teremni bármit csinálok. Mondjuk egy invito-val még esetleg meg is próbálkozhatnék... - Csak nyugodtan, nem tartalak fel. - tekintek rá, bár eléggé ridegen. Mindig a férjét látom benne, és azt hogy miket művel... hogy lehet egy ilyen férfival együtt ? - Akkor nem tudod, hogy hol van, ugye ? Fontos lenne... - nézek rá, nem akarom hogy csak azért ne mondja el esetleg, hogy ezzel is velem kötözködjön. Rosiernek lenne fontosak a tekercsek, és direkt mintha bujkálna előlük. Mind a ketten a lift felé indulunk közbe, és gondolkodom hogy ugyan merre is keressem a főnök urat. Bár még mindig furdal a kíváncsiság, hogy Narcissa mit is keresett itt...
Nyelvemmel tolom ki a felső ajkamat, csücsörítek, egyszóval tényleg mindent elkövetek annak érdekében, hogy ne nevessem ki, de egy aprócska kacaj csak kiszalad. - No, hát megértelek. Másod úgyse nagyon van a kitűnő bizonyítványodon kívül, hm? - mellesleg érvelhetnék azzal, hogy én is kitűnő tanuló voltam, de nem fogok gyerekes csatákba bonyolódni iskolai sikerekről. Szúrósan nézek rá. Még csak egy gyerek, alig múlt el húsz. - Sajnálom, nem értelek, mert vinnyogsz. - intek felé, nem fogom neki bizonygatni, hogy szeret-e a férjem, vagy sem, vagy, hogy én őt. Az ő otthonát nem árnyékolja be semmi, biztonságban van, nos, legalábbis helyre-közel. Egyelőre biztosan. - Ezt bizonyára rád is gyakran mondják. - mosolyodok el, és éppen csak nem húzom el az ujjamat a nyakam előtt, mert ebben a pillanatban a halálát kívánom, még akkor is, ha ez egyáltalán nem méltó hozzám. Ostoba liba. - Dehogynem tartasz fel. - már rég nem lennék itt, ha nem kötött volna belém. Lily Potter egy idegesítő kis csitri, nem több és úgy is fogok vele bánni. - Mondd csak, van valami különleges módja annak, hogy lekopj? Dobjak el egy csontot, vagy ilyesmi? Nem, nem tudom hol van, nem tartom számon. - felszegem az államat. Elé vágok, természetesen, és végig abban reménykedek, hogy rácsukódik a lift ajtaja. Elfordulok tőle, beszélgetni kezdek egy minisztériumi munkatárssal. Igyekszem nyugodtnak maradni, de még mindig zavar, hogy a héten már sokadjára nem találom az irodájában Lucius-t, amitől frusztrált leszek és gyanakvó, és hagyom, hogy Potterék felhergeljenek. Talán az lenne a legjobb, ha nem jönnék többet ide.
Esküszöm Narcissa Malfoy-al olyan beszélgetni , mintha a nyelvemet borotválnám. Borzasztóan fáj. Mindenre vissza vág amit mondok neki, és azt utálom benne, hogy én sem tudom szó nélkül hagyni, így gyerekes beszélgetések kerekednek ezekből. Nem szeretem ilyenkor magam, és nem is értem miért nem hagyom szó nélkül, de előbb vagy utóbb minden bizonnyal fogom magam és itt hagyom. Az egója ugyanis nem engedi, hogy az enyém legyen az utolsó szó, mindig az övének kell lennie. Ám legyen, de hagyni viszont csak azért sem fogom magam. - Nincs, élj csak ebben a tudatban ... - folytatnám a tökéletesnek látszó életedben, de tényleg nem akarom hajtépésig elvinni ezt a kis szópárbajunkat. Kettőnk közül valakinek felnőttnek kell lennie, és úgy döntöttem én leszek az. A következő gyerekes megjegyzésére már elnevetem magam akaratlanul is, majd ránézek. - Ugye tudod hogy ezzel... kissé szánalmas vagy? - csak rázom a fejem, majd elindulok, de sajnos mindig nem tudom mennyire. Ha viszont kedves főnökömmel jóban van talán tudhatja merre lehet, és ez nekem konkrétan órákat spórolhat meg. A válaszára csak állok és döbbenten nézek el mellette, majd komolyan ... elkomolyodom... majd ránézek mintha együtt éreznék vele. - Sajnállak Narcissa... - mondom végül. Bár belül sajnálkozóbbnak hangzik. Egyszerűen ez a viselkedése kivetülése az életének, majd rájöttem hogy nekem semmi okom vissza feleselni neki, és az egómat meg a tudásomat bizonygatni neki. Én tudom ki vagyok és mit érek. Ő nemtudja. És ezért sajnálom. Én boldogan megyek haza a férjemhez, Ő pedig a halálfalójához... - Egyszer talán normálisan is elfogunk tudni beszélgetni. - mosolyodom rá őszintén, majd kikerülve őt elindulok.
Anyám nem nevelt konfliktuskerülőnek, és én inkább csatázom szóban, mint pálcával, habár biztos vagyok benne, hogy a kis iskolaelsőt könnyebb lenne lenyomni egy pofonnal, mint pálcával. De az nem illene hozzám. Nem is értem, hogy tűrik meg a kotnyeleskedését és a stílusát, amit megenged velem, vagy bárki más aranyvérűvel szemben. Nincs más, mint hogy kinevessem. Úgy tesz, mintha ismerne. És akkor én vagyok a szánalmas. - Ó, tudod mi a legszebb az egészben? Hogy én téged elfelejtelek, ahogy kiteszem a lábam ebből az épületből, neked viszont ez a legnagyobb sztori a napodban, hogy kötekedhettél Narcissa Malfoy-jal.- még a végén meg is tapsolom. Kis hülye. - Én legalább csak kissé. - merlinre, mikor lesz már ennek vége? Hogy pont ő oktat ki engem?! Igazán elegem van már az ilyen kis mitugrász senkikből, akik az igaz szerelem magaslatából tekintenek le a többiekre. Mintha ő különleges lenne. Be kellene fognia a száját, mert kettőnk közül nem én vagyok veszélyben. Mit szólna hozzá, ha olyan nő lennék, aki egyből a férjéhez rohan, hogy védje meg? Akkor is ilyen bátor lenne?- Ki vagy te, hogy sajnálkozz rajtam? Nem ismersz! Soha többé ne szólj hozzám, különben megkeserülöd!- sziszegem, és ökölbe szorult kezemet nem az arcába, hanem a combomba fúrom. Éppen csak hallom, mit mond, mielőtt a lift elindulna. Nem elég hosszú az út, hogy megenyhüljek.
Csak felemelt szemöldökkel figyelem Narcissa kirohanását. Nevetséges a viselkedése, úgy tesz mintha vasvillával kergetném, pedig szerintem csak ellenszenvesen beszélgetek vele. De hamar rájöttem, hogy teljesen feleslegesen, és rosszul tettem. Hagynom kellett volna elmenni csupán megkérdezni tőle, hogy Rosiert látta e. Én voltam sajnos most a bolond, hogy ebbe belekezdtem. - Miről beszélsz? Miről beszélünk ? - nézek rá hitetlenkedve, nem is értem ezt az egészet. - Te komolyan ennyire elvagy telve magadtól, hogy azt hiszed én veled foglalkozom és rólad beszélek ? Van nagyobb gondom is ... - végig sandítok mert megállt valaki hallgatózni, pedig mondtam volna a magamét róla és az ő halálfaló férjéről. Így nagy levegőt veszek és vissza fogom magamat. Majd sajnálkozom rajta, komolyan olyan mintha már magának keresné a hiszti forrását, és nem hiszem a nyugodt élet körülményei okozzák. De borzasztóan kihoz a sodromból ezzel a felsőbbrendű hozzáállásával, és hogy azt hiszi körülötte forog a világ. - Atyaég, erre nem kell kérned... most se értem miért pazaroltam az időt... - vele egy időbe fogom magam, sarkon fordulok és elindulok. Közbe szúrós tekintetek mérek arra, aki megáll hallgatózni...
Kezdőlap 
by Mayra Rosier Hétf. Május 29, 2017 4:37 pm
)