Mark&Thea

Most először alszom végig az éjszakát. Ujjaim ugyan még mindig görcsösen markolják a régi ágyam lepedőjét, ahol Marknak kellene feküdnie, most pedig csak a hideg tiszta anyag van,a szemeim már nem könnyesek. Egy darabig még bámulom a csillagmintás plafont, régen annyira szerettem az eget kémlelni, nézni a vibráló fényeket, kikutatni, ha fel nem is ismerni a csillagképeket, és az ujjam hegyével követni a repülők kondenzcsíkját. Milyen egyszerű volt minden gyerekként, és mennyi bonyodalom, fájdalom és gyötrelem jut a felnőtteknek! Anya reggelit csinál, tudom, hogy most is a kedvencemmel próbálkozik, áfonyás palacsinta és juharszirup, érzem az illatát felkúszni a lépcsőn, át a küszöb és az ajtó parányi résén, hogy megtöltse az álmos szobát; hálás vagyok neki, amiért ilyen gondoskodó, pedig meg sem érdemlem.
Tudom, hogy nem kellene így látnia, egy robbanni készülő bombaként, de igyekszem nyugalmat erőltetni magamra, még ha ez nehezemre esik is: ennyi kijár anyunak is. Nem emlékszem, első este sírva-hüppögve mit mondhattam neki, de másnak azt mondta, hogy "minden rendbe jön", és anyu valahogy úgy képes ezt a klisét mondani, hogy el is higgyem, és csak bólogattam, mert bízni akartam benne.
Régi kezeslábas pizsamámat vettem magamra, rózsaszín, és egyszarvú mintás, kinyúlt és bolyhos, a bokámig sem ér a szára, az ujjai meg épp a könyökömig, de kényelmes és jó érzés magamra ölteni, mintha még mindig tízéves lennék. A hajam kócos, és nem ártana már lezuhanyoznom, de valahogy nem érdekel, itt senki nem kritizál, senki nem tesz megjegyzéseket, senki nem mondja azt, hogy becsavarodtam. Itt a gyógyír a csokoládé és a puding, nem pedig a bájital és a levendula-égetés. - Mama, ennek nagyon jó illata van. Azt hiszem, most meg bírnék enni legalább egy tucattal!- csicsergem, ahogy leérek a konyhába. Anyu kötényben, pedig kilenc óra sincs, a sötét-fekete haja csinos kontyban, arcán csak néhány ránc. Elönt iránta a szeretet. Valaki kopogtat. Még van időm elcsenni egy darabka palacsintát, mielőtt az ajtóhoz sietnék. Könnyednek tűnnek a lépteim. Talán tényleg jól leszek.

Szerintem is az. Nem mintha megállapodásokat kellene kötnünk, hiszen hivatalosan még mindig nem beszéltük meg a dolgokat, de azt hiszem, ez nem is fog így menni, ahhoz túl sok minden történik egyszerre. Kis lépések. Mindig is azokban haladtunk, nem lenne értelme kapkodni, ráerőszakolni a másikra a saját akaratunkat. Nem válaszol, de most valahogy nem is érdekel, mi van Louis-zal. Nem az én dolgom a kettőjük ügye, de azt sem kötöm az orrára, hogy nincsen joga megtiltani, hogy kivel találkozom és mikor. Mármint, bizonyos keretek között. Látni akartam, mert látnom kellett, hogy megbizonyosodjak róla, van-e gerince, meg egyéb kis tartozékai.
Nagyot sóhajtok. - Nem hiszem, hogy mindenre megoldás a viccelődés, és a komoly dolgokat muszáj komolyan is venni.- szeretem, hogy ilyen optimista, de felnőttek vagyunk, nem pedig kölykök, akiknek szépíteni kell az életen. Eleget láttam már ahhoz, hogy helyén tudjam kezelni a dolgokat. Persze, jellemző rám is, hogy a magánéletemet meg épp ellenkezőleg. Tudom, hogy így dolgozza fel a dolgait, ismerem, nem kell megjátszania előttem, hogy ne ijedne meg, vagy félne. Hiszen ott vannak a barátaink, a társai, és elképzelni sem tudom, mennyi mindennel kell tudnia szembenézni, de ez akkor sem megoldás.
- Nem kell rögtön seggfejre váltani, oké? Én csak...- ő auror, én nem. És minden egyes percben érzem a közöttünk lévő erkölcsi távolságot, mintha én megtagadtam volna valamit, amit ő önként vállalt. Haszontalannak és feleslegesnek érzem magam, aki a barátjával perel, amikor az nyilvánvalóan most élt túl egy támadást. Csoda, hogy életben van. De haragszom rá, mert kockáztatta az életét: megint. Féltem őt, hiszen csak most kaptam vissza! Nem veszíthetem el újra, ezt meg kellene már értenie… a tenyerembe temetem az arcomat. - Ez az igazság, nem? Így is rengetegen vannak, akik még ennyit sem tudnak. Neked nem szükséges előttem titkolóznod. Meg kellene keresnünk Lilyéket… és Sirius, és Louis… persze, miért is ne sérült volna meg az a hülye! Miért nem mondtad hamarabb?- és hogy bír enni? Azt hiszem, másképp dolgozzuk fel a sokkoló helyzeteket. - Ellenkező esetben te is azt szeretnéd, ha balzsammal kenegetnélek? - kérdezem a fejemet csóválva. - Biztos jól vagy? Mit mondott neked… mi...- mi a franc folyik itt?