Happiness can be found even in the darkest of times, if one only remembers to turn on the light.
Légy
te is tekergő!
Minden, ami fontos lehet.
♦ Kérünk mindenkit, mielőtt regisztrál, olvassa el a szabályzatot és lessen be a canon, illetve keresett listába, hátha valaki elnyeri a tetszését. ♦ Amint valaki felszabadul, fel fogjuk tüntetni. ♦ Karakterlap elkészítésére, főleg a canon karaktereknél és a keresetteknél 1 hét áll rendelkezésetekre, majd ha semmi jelzést nem kapunk, a regisztráció törlésre kerül. Ez vonatkozik az elfogadott karakterekre is: 1 hónap inaktivitás után a canonok átvehetővé válnak. Ha valakinek kell idő a lap elkészítéséhez, vagy az íráshoz, az kérem jelezze előre, hogy tudjunk róla! ♦ Varázslény karaktereket nem fogadunk el, csak különleges esetekben! Canon karakterek, vagy engedélyezett keresettek esetében lehetséges, saját nem! Megértéseteket köszönjük!
Új év, új én, mondogatják egyesek, mintha minden szebbé alakult volna annak következtében, hogy néhány szám megváltozott a naptárunkban. Micsoda naivitás. A Nagyúr ugyanúgy hatalmon van és embereket toboroz. Tehát, attól, hogy egyesek hisznek a változásban, még nem fog az egész valóssá is válni.. Most, még az eddigieknél is kevésbé volt kedvem visszatérni a Roxfortba, főleg a velem történtek után. Eljegyeztek. Szentég, még mindig alig tudom felfogni a történteket. Mi a.. ? De egy aprócska részem azért örül is a dolognak. Rick mindig is a legaranyosabbb srácok közé tartozott.. és még mindig előkelő helyen van ezen a listán. Fura így visszajönni a suliba. Eljegyezve. Igazság szerint valamiért egyáltalán nem akartam nagy dobra verni a dolgot, pedig elég lett volna egy emberrel megosztanom.. és fél órán belül már az egész Roxfort erről beszélt volna. De én ehelyett inkább csak magamban mosolyogtam, mikor meg megkérdezték, mit vigyorgok annyit, azt feleltem, jó a kedvem. A bájitaltanóra a szokásos módon telt el. Szeretem Severus óráit, de nem igazán az előadásmódja miatt, hanem sokkal inkább azért, mert a barátomnak tekintem. És amióta azok a bizonyos pletykák is szárnyra kaptak róla, hogy egy nővel találkozgat.. hát, én azóta keresem az alkalmat, hogy elbeszélgethessek a barátommal, titkon abban reménykedve, hogy megosztja majd velem a teljes igazságot. Így, a tanóra lejártával, kicsit több időt töltöttem el a helyemen a pakolászással, mint mások, hogy aztán, miután a többiek maguk mögött hagyták a termet, a barátomhoz léphessek és szaván foghassam. - Ráérsz egy kicsit? - Kezdem egy ártalmatlan kérdéssel, mivelhát.. a köszönés furán jött volna ki, tekintve, hogy végig itt ültem az óráján.
Nincs az a bájitaltanóra, ami elterelhetné a figyelmemet a történtekről. Nem fogadok leveleket és nem is küldök; minden egyes alkalommal, mikor Dumbledore magához hívat, átlátszóbbnál átlátszóbb indokokkal utasítom vissza. Nem tudom, mit bánok jobban, hogy képtelen vagyok teljesíteni azt, amit megígértem, vagy hogy így tettem. Alig veszem észre, hogy egyáltalán véget ért az óra. Mozdulatlanul, magam elé révedve ülök tovább a tanári asztalnál, mintha megállt volna az idő - egészen addig, amíg Cassie hangja üti meg a fülemet. Összerezzenve pillantok fel rá. - Persze... Persze - felelem kissé reszelős hangon, sűrűn pislogva. Megköszörülöm a torkomat, majd intek, hogy nyugodtan húzzon ide egy széket. Mégiscsak kényelmesebb. - Minden rendben? Rég hallottam már felőle, akkor is csak olyan pletykákat, amiket elhinni sem vagyok hajlandó. Keresnem kellett volna, csakhogy azok után, ami történt... Igaz, ami igaz, nem én vagyok a legjobb barát a világon. - Miről szeretnél beszélni? - kérdezem őszinte érdeklődéssel.
Nem kerülte el a figyelmemet Severus búskomor hangulata, ahogyan az sem, hogy enyhén összerezzent, mikor meghallotta a hangomat. Egyre kíváncsibb lettem, miről maradhattam le vele kapcsolatban. Remélem megosztja majd velem a történteket, mert ha nem, nagyon ideges leszek. Az már egy jó kezdetnek bizonyult, hogy a kérdésemre válaszul nem küldött el rögtön a fenébe. A jelzésére, ezt követően egy széket az övé mellé húztam, majd helyet is foglaltam rajta. - Persze, minden a legnagyobb rendben van. És veled? Rólad már nem mondható el ugyanez. - Feleltem a kérdésére egy barátságos mosollyal, majd vissza is tereltem szépen a témát hozzá. - Mi a baj? Rád van írva, hogy valami nyomaszt. Elmondod? - Kezdek el óvatosan puhatolózni nála, hogy megtudhatom-e esetleg a probléma forrását. - Semmi különösről, csak.. érdeklődni jöttem. Rég nem beszélgettünk. No, meg.. hallottam néhány pletykát is.. de kezdek kételkedni az igazságértékében, mert ha valósak lennének, most nem lennél ilyen búskomor. Nem szeretlek ilyennek látni. - Próbálom rávenni őt a beszédre. Kezdtem aggódni. Miért kell manapság mindenki miatt aggódnom? Sean, Rick, és most Sev.. talán nekem sem ártana már valami igazán ostobaságot művelnem.. az utóbbi időben már-már túlságosan is jókislány voltam. Kezd unalmas lenni ez a szerepkör.
Egyáltalán nem jellemző rám, hogy ennyire szétszórt legyek, és sajnos, vagy nem sajnos, Cassandra azon kevés emberek közé tartozik, akik ezzel tökéletesen tisztában vannak. Tudom, hogy réges-rég elárultam magam, mégis szinte kényszeredetten igyekszem fenntartani a látszatot. Legalábbis addig, amíg kérdezősködni nem kezd. Miért kell mindig ilyen csökönyösen kíváncsinak lennie? Eleresztek egy sóhajt, majd ismét legyintek egyet, ezúttal a pálcás kezemmel. A zár halk kattanása biztosít róla, hogy hatásos volt a varázslat, az elővigyázatosság kedvéért azonban a hangszigetelést is letudom egy újabb körrel. - Előtte el kell mondanom valamit. Anélkül, hogy zavartatnám magam, megragadom a székét és egészen közel húzom magamhoz, hogy aztán a szabad kezemet a fejére simítsam. Alig egy pillanattal később minden emléke visszatér arról a napról, mikor Vance-nek eszébe jutott a szobámban kutakodni. - Én... - Sajnálom. Nem szabadott volna titkolóznom. Annyi mindent mondanék, ehelyett egyszerűen csak leeresztem a karomat, miközben visszanézek rá. - Hibáztam. Ebben is és másban is. Nem kellett volna hagynom, hogy beszéljen Luciussal. Ami azt illeti, nekem sem kellett volna beszélnem vele, soha. Elejét vehettem volna ennek az egésznek, ugyanitt, mikor én ültem az iskolapadok egyikében és Lily még mellettem volt. - Én is hallottam rólad néhány pletykát - válaszolom leplezetlen gyanakvással. Nem hagyom, hogy eltereljék a figyelmemet a kedves szavai. Tanultam a legutóbbi esetből éppen eleget.
Először attól kezdek el tartani, hogy lehet túlzásokba estem és nem kellett volna ennyire kíváncsinak lennem, de miután eleresztett egy megadó sóhajt, majd a pálcás kezével legyintett egyet az ajtó felé, akaratlanul is egy apró mosoly suhant át az arcomon a megkönnyebbüléstől. Ez az! Legszívesebben bokán rúgtam volna saját magam, még mielőtt táncra is fakadnék.. de Severusnak sikerült belém folytania a szót. - Rendben.. - felelem, miután kijelentette, hogy mondania kell nekem valamit, de beszéd helyett a székemet egy mozdulattal közelebb húzta a sajátjához, majd a kezét a fejemhez érintette. Nem értettem, mi folyik itt, egészen addig, míg.. eszembe nem jutott. Mi a.. Kérdőn nézek fel rá, miközben próbálom feldolgozni az újonnan visszakapott emlékeimet. Miss Vance.. annyi mindent akartam kérdezni tőle ebben a pillanatban, de fogalmam sem volt, mivel kellene kezdenem. Így ahelyett, hogy a kérdésáradataimat egyszerre rázúdítottam volna, inkább csak egy dolgot kérdeztem tőle. - Miért.. pont most adtad vissza? - Ez érdekelt a legjobban. A fenébe azzal, amit akkor.. ott tett. Bárki hibázhat, de ő most úgy döntött, visszaadja nekem a korábban elvett emlékemet arról az estéről, ami csak két dolgot jelenthet. Vagy immár teljesen megbízik bennem, vagy valami sokkal rosszabb dolog történt vele a közelmúltban és ez volt a kisebb gond. - Mi történt? Nekem elmondhatod. Tudod, hogy nem adom tovább senkinek! - Egyre jobban aggódtam érte. Akaratlanul is a kezemet a legközelebb eső tenyerére helyeztem. - Megijesztesz. Aztán, legnagyobb meglepetésemre rám kezdi el terelni a témát. Ne már, ilyen nincs. Most ő van terítéken. Nem én. Hanem ő. Én ráérek, ez sürgetőbb.. és különben is, az enyém még várhat. - Azok biztosan csak pletykák. Ne foglalkozz velük. - Legyintek a szabad kezemmel, míg a másikat továbbra is direkt a tenyerén felejtettem.
- Rég meg kellett volna tennem - válaszolom kitérően. Mert nem volt helyes. Mert nem ezt érdemelte tőlem. Mert nem figyeltem rá eléggé, hagytam, hogy kicsússzon a kezeim közül, és fogalmam sincs, jelenleg hányadán állunk. Hogy mi a helyzet vele. Túlságosan sokat törődtem a Lily iránti aggódással, Deliával, az önmarcangolásommal és a két fél idióta feladataival ahelyett, hogy Cassie-vel tisztáztam volna a dolgokat. Remélem, még nincs túl késő ahhoz, hogy megállítsam az eseményeket. - Mennyit tudsz? - kérdezek vissza halkan, miközben tekintetem a kezeinkre téved. Erről is ő jut eszembe, és meglehetősen nehezemre esik, hogy eltereljem a gondolataimat. Ismét emlékeztetnem kell magamat, hogy nem körülötte forog a világ, és mások is számítanak rám. Mások, mint például Cassandra. - Az eljegyzés is pletyka? - Kétlem. - Tudom, hogy nem túl hiteles épp most erre kérjelek, de szeretném, ha mindent elmondanál. Ígérem, ezúttal én is így teszek majd és az emlékeidet sem törlöm ki - teszem hozzá halovány félmosollyal.
- Igen, de miért pont most? - Azért, mert idejöttem? Mert erősködtem? Ha nem teszem meg, vajon mikor tette volna meg? Vagy jobb lenne inkább, ha nem agyalnék ilyesmin? Majd észbe kapok, és folytatom. - Mindegy. A lényeg, hogy megtetted. Köszönöm. - Mosolygok rá bátorítóan. A következő kérdését hallva kicsit el kellett gondolkodnom a válaszomon. Hát.. - Például, hallottam, hogy találkozgatsz valakivel.. - kezdem azzal, amelyiknek a hallatán legszívesebben cigánykerekeket produkáltam volna, ott abban a percben, mikor elmondták valamelyik tanórán. Kicsin múlott, hogy vissza tudtam fogni magam. Sajnos, annyi mindenen járt az eszem az utóbbi időben, hogy nem maradt annyi időm a pletykákkal foglalkozni, mint amennyit velük el akartam tölteni. No, meg a vizsgák is közbejöttek.. mindegy is, személyesen úgyis jobban esik hallani a híreket, mint más szájából. Aztán, kimondta azt, amit legkevésbé sem akartam hallani most tőle. Az eljegyzést. Dehát.. ő hol hallhatott róla? Nem is tudnak róla még olyan sokan. Sőt. A Roxfortban nem is meséltem róla senkinek. Rick! - Hát.. az pont nem. - Sütöm le a fejemet szégyenemben, hiszen ha úgy vesszük most pont hazugságon kapott. Miközben a szavait hallgattam, a tekintetemet végig a kezeinken tartottam. Fogalmam sem volt, mit felelhetnék minderre. - Öhm, rendben. Mire vagy kíváncsi? - Kérdezek vissza bután, mert valljuk be.. így könnyebb. Ez mind olyan hirtelen jött, hogy még én sem fogtam fel teljesen, voltaképpen mi is történik körülöttem.
Épp szóra nyitnám a számat, mikor felment a kérdés alól. Azt hittem, attól érzem majd rosszul magam, ha válaszolok, azonban mikor megköszöni, rájövök, hogy tévedtem. Csupán egy halvány, alig észrevehető mosolyra futja tőlem. Nem úgy, mikor Deliát említi. - Jól hallottad - nevetek fel keserűen. - Viszont nem erre gondoltam. Sokkal inkább arra az emlékre, amit visszaadtam neked. Hogy mennyit tudsz rólunk. - Halálfalókról. Még így, tulajdonképpen hangszigetelt helyiségben sem mondanám ki nyíltan; talán ez már paranoia lehet, pedig magától a Nagyúrtól sem tartottam sosem igazán. Kutatóan fürkészem a szemeit, közben minden egyes mozzanatát és szavát újra és újra megforgatva magamban. Egyszerűbb lenne beleolvasni a gondolataiba ahelyett, hogy barkóbázok, vagy még inkább activityzek vele, azonban nem akarok újabb strigulát látni a barátságunkat illetően. Akkor sem, ha ő nem volt velem teljesen őszinte. - Mi folyik a családod és a Vance család között? Azok alapján, amiket tapasztaltam, úgy tűnt, elég nagy slamasztikába keveredett.