Mark & Louis - remake

Ahhoz képest, hogy még nincs egészen két hónapja, hogy befejeztem a művem, életem művét, egészen elégedett vagyok vele. Olyan ez a Deveroux-lét, hogy néha nagyon sínen vannak a dolgok, és most éppen ilyen szakaszt élek, egy egész kivétellel.
Mark.
Amy folyton felteszi ugyanazt a kérdést, pedig szerintem tisztában van vele, hogy nem történt előrelépés. Mert én már nem lépegettem, mint valami óvodás, aki előtt úgyis becsukják az ajtót. Duzzogjon csak. De már nem nagyon bírom ezt a tökéletlenséget. (Mégis örököltem valamit apámtól.)
A február már félig tavasz, úgyhogy sál-sapka nélkül, szinte vonszolom a nagykabátot. Egyáltalán nem nekem való ez a sok ruha, úgyhogy alig várom, hogy odaérjek végre és ledobjam magam egy kényelmes Cavelier-féle székre. Ennyi idő után nem létezik, hogy nem érez rá késztetést, hogy velem töltse az idejét.
Először kopogok, aztán csengetek, aztán amíg várok, elnyomom a cigim és egy lefolyóba rugdosom a csikket.

Ha nem tudnám, hogy Mark él, most a piros pofijától eltekintve biztosan azt hinném, zombiban tolja.
- Csá! - köszönök lelkes lazasággal leplezve aggodalmam. Arra számítok, hogy félreáll vagy beszól valamit, elzavar, megölelget, talán még sír is egy kicsit, hogy végre visszataláltam hozzá... de semmi. Marha szarul esik, mondhatom. - Na mi van? - Értetlenül nézek rá, amiért semmit se csinál, ez egyáltalán nem jellemző Markra. - Lehet, hogy utálsz meg minden, de akkor inkább mondd meg, mielőtt mindketten jégszobrokká fagyunk idekint. - Nem azért jöttem, hogy tövig benyaljam magam nála, visszaszerezve az eltapsolt barátságát. Ő is bocsánatot kérhetne. Legalábbis ezt mondanám, ha ugyanolyan büszke barom lennék, mint ő. De úgy tűnik, nekem ennél azért fontosabb a barátságunk. Mert nekem fontos volt az élete is. Ha nem élne, most dühös sem lehetne rám, az pedig nyilván mindenkinek még rosszabb lenne, szóval annyira csak nem vagyok mindig rossz döntéshozó.
- Most komolyan, beengedsz vagy mi lesz? - pattogok egy kicsit jobban, és ha továbbra is szótlanul mered vissza rám, esküszöm, hogy bemegyek egyedül, ő meg nyugodtan meredhet a hűlt helyemre.
- Ha arra számítottál, hogy nem látsz többet, talán nem is ismersz igazából. - Egyáltalán nincs kedvem újra bocsánatot kérni és elmagyarázni, hogy mindenkinek Thea mesélte el, én kussoltam, illetve, hogy mindenkinek ő mesélte el... Bár mintha azért nem is haragudott volna, hogy a barátnőjét nem értesítettem. Tudja fene már. Sok mindenben vagyok hibás, de Mark nem kenheti rám azt is, hogy tönkretettem a barátságunkat.

Hogyha némaságosat játszik, jóhogy nem bírom én is kussban. Két néma egy kocsmában... De persze ez több helyen is sántít, sehol egy kocsma, például. Nem hiszem el, hogy a feltűnésem ennyire meglepte, hogy ennyire meg kell, hogy lepje, egyáltalán nem normális reakció, és ha talán nem tudnám, mennyire elege volt belőlem pár hete, azt mondanám, nő van a dologban. De hát Thea nem mesélt nekem semmit. Nem mintha olyan sokat beszélnénk, hiszen az uraság megtiltotta... Basszus, ha örökké ilyen hisztis marad, biztosan nem hallgatok rá többet.
A fene vinné, hogy ez a legjobb barátom!
Még én lassítsak... Talán szed valami nyugtatót?
Kimérten biccentek, ha már szerinte túl vagyok pörögve, és várom, hogy jöjjön. De az már tényleg kiveri a biztosítékot, hogy kizár a házból. A saját házából. Ezt most vegyem célzásnak és kopjak inkább le? Összetöri a megmaradt illúzióimat is az egyenbögréinkkel kapcsolatban, amiket majd a nőinktől kapunk vénségünkre és azt mondjuk, tea van benne, miközben rumos tea. Egyszerűen összetöri.
A kiabálás persze ezt egy kicsit ellensúlyozza, de azért nem felejtem el neki ilyen könnyen. Már éppen újra szóra nyitnám a számat, mikor megragad és elragad, hogy valahol máshol találjuk magunkat. Ennyire távol akar tartani a házától?
- Mi a franc bajod van neked? - Hüledezve nézem, ahogy leül egy padra. - Épp az előbb mondtam, hogy krva hideg van! - Persze, nem úgy nézek ki, mint aki fázik, de erről még magam is megfeledkezem. - A házadba nem akarsz beengedni, vettem, legalább valami romot keressünk, ahol van fűtés. - Intek is a nagyvilágba, London hemzseg a jó helyektől (még nekem is sajátom van!), nem lehet olyan nehéz találni egyet a következő sarkon. - Gyere már. - Sóhajtok fel, és egy kicsit észbe is kapok, valószínűleg nem így kéne újraéleszteni a barátságunkat, de basszus, sosem voltam még ilyen helyzetben. Gázabb, mintha udvarolnék. - Meghívlak.

Fújok egyet, ahogy szívességet tesz a melegítő igével, mintha én nem tudnám, hogy ilyen létezik. Mintha ez lett volna az igazi probléma. Még hogy nő...
Elég lehangoló ez a környék, a telet sem csipázom, úgyhogy tényleg nem szívesen maradnék, ő mégis hajthatatlan.
- Már a házatok sem elég biztonságos? - Mondja csak ki, ha engem nem akar beengedni többet, hadd tudjam, hogy állnak a dolgaink.
Azt gondoltam, bemegyek szépen és elcsevegünk, ahogy azt kell, esetleg egy sör felett, ahogy azt szoktuk. Kis csapatépítésként. Talán túl sokat vártam. Egyszerűen nem értem, mi baja van a srácnak, nem viselkedik normálisan. Normálisan… mikor voltunk mi már úgy? Kicsit olyan, mintha Mémi beérzelgősített volna, pedig erről szó sincs, nagyon is önmagam vagyok, nagyon is louisosan aggaszt ez a helyzet.
Rövid hezitálás után végül ledobom magam mellé.
- Igazából nem terveztem el semmit, amit el kellene mondanom, csak össze akartam ülni. Ha ezentúl csak konkrét okokkal látogathatlak meg, most mond - fűzöm hozzá kissé keserűen. Mégis mit szeretne hallani tőlem? Vagy én mit tőle?
- Vettem egy bárt. A lakásomhoz közel van és egész jól megy. - Magam elé bámulok, valami megfagyott izét rugdosok. - De küldtem meghívót a nyitásra, úgyhogy elvileg ezt már tudtad. - Oké, tényleg szarul esett, hogy be sem dugta az orrát. Talán most kiderül, hogy sosem kapta meg a baglyom és lefájtolhatom ezt Jack-kel.
- Veled mi van? - Elkerültem Theát, ahogy azt a lelkemre kötötte, így nagyjából a semmivel egyenlő, amit tudok róluk. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer még engem közösítenek ki a barátaim, és tényleg szar.

Nyilván nem. Persze, hogy nem. Francba. Pont, hogy ezt nem akartam, de hát egyszerűen nem értem, miért viselkedik így, mikor éppen igyekszem. Talán nem eléggé. Inkább leülök és engedek neki egy kicsit, legyen csak, ahogy akarja, akkor talán barátságosabban fog viselkedni.
Nem azért kezdem el neki mesélni a bárt, mert úgy tűnne, mint akit érdekel, hanem hogy mondjak valamit, ami velem történt - és ami elég fontos is volt. Amiből eddig kimaradt, így felborult a világ rendje, és tuti, hogy igazából ezért ilyen elviselhetetlen. Nincs rendben a kis világunk. De a bár... mindig is tudtam, hogy az alkohol remek orvosság lehet, mégis meglep, hogy ez ennyire felvillanyozza. Mégsem menthetetlen a helyzet.
- Ó - adok hangot elfancsalodásomnak(?), mikor kiderül, hogy meg sem kapta a meghívót. Jackre eddig nem volt ilyen panasz és nem tudtam róla, hogy valami akadályba ütközött... De az is lehet, hogy egyszerűen nem nézte a levelezését vagy valaki más úgy gondolta, őt ez nem fogja érdekelni. Tanulság: maradjunk a telefonnál, még ha mobilom még nincs is, biztosan nem lesz az olyan drága pár év múlva... még ha nagyon ronda is.
- Ha így áll a dolog, akkor megmutatom, persze! - Nem is bírnám rejtegetni a büszkeségem. Mint valami apa, úgy dicsekedek a bárocskámmal, ami egy kicsit azért is áll még közelebb a szívemhez, mert kedves Bones-om is beletette szívét-lelkét. Mintha ezentúl tényleg felnőtt lennék - legalábbis apám ezt mondta. Hamarabb kellett volna ebbe belevágni... bár kétségtelen, hogy részben Mark társaságát is próbáltam pótolni a rengeteg szabadidőm lefoglalásával.
Persze, minderről nem kell tudnia.
Mielőtt viszont továbbindulnánk, igazán meg akarom törni ezt az olvadozó jeget. Ha ehhez itt kell ülnünk a hidegben, ám legyen. Nem mondhatja, hogy nem hozok érte áldozatokat.
Ő meg másokért hoz áldozatokat, ahogy azt már megszokhattuk. Kanapé? Az irodába? Mark, ne már.
- Potter? - Na ez már érdekes. - Volt valami szilveszteri banzáj? - Amy említett ilyesmit, de én nyilván nem voltam oda hivatalos: semmi közöm a szervezetükhöz, meg egyébként is volt jobb dolgom. Úgy tűnik, nem vesztettem sokat. Gyűlölöm ezt a háborút.
Mondanám, hogy rákérdezek a másik körömnél, tartanak-e fogva ilyen nevű fazont, azonban az túl rizikós lenne. Sajnálom meg minden, de nem szeretnék annál jobban belefolyni a dolgaikba, mint amennyire már muszáj volt.
- Lily nagyon kivan? - Ez valószínűleg elég bárgyú kérdés, hiszen hogy ne lenne... mégis kíváncsi vagyok, hogy hogy van a lányka. Nem mintha akkora nagy barátokká váltunk volna, de... Hát mégiscsak érdekelhet.
- Öldöklés is volt? - kérdezek rá, bár nem éppen illik, de jobb tudni az ilyesmikről. Meg aztán, ismerem annyira Markomat, hogy tudjam, nehezen viseli, mikor nem mentenek meg mindenkit. Így veregetem hátba mély együttérzéssel. - Menjünk akkor. - Ránk fér egy ital. Rá főleg. Kezem a vállán marad arra a pillanatra, amíg átutazunk az irodámba.
- Ez a VIP szoba - kacsintok rá, majd kilököm az ajtót, nem itt fogunk ücsörögni. - Üdv itt nálunk. - Mivel még zárva vagyok, miénk az egész placc, nyugodtan körbenézhet és álmélkodhat. Maradtam a zöld-barna párosításnál, imádom az egészet. Amy bedobta a növénykéit, amikhez én még mindig nem nagyon értek, de rajtuk tartja a szemét. Egy kicsit még féltékeny is vagyok rájuk. Na mindegy. Bebattyogok a pult mögé és előhalászok két whiskeys poharat.
- Mit iszol? - Ki ne merje nekem verni a biztosítékot valami unalmas light kólával vagy ilyesmi.

- Ennek külön örülök - nevetek vele már teljesen eltérve a tárgytól. Nem mintha számítana... Mióta ülünk mi komolyan egymás mellett és beszélgetünk komolyan a komoly dolgokról? Nem szeretném, ha megfásulna csak azért, mert egy pár hónapig nem nagyon találkoztunk. Tudom, hogy szüksége van az életenergiámra és szívesen meg is osztom vele.
Az én életem biztonságos és unalmas - csak a forrásaimon keresztül értesülök a világ híreiről és ez így is van jól. Féltem őket, mindannyiukat, és segítek nekik, de a világ megmentése szerintem egyikünk feladata sem.
- Majd felkeresem. - Pontosan azért érdekel Lily is - túlságosan a lelkén viseli ezt a háborút. Kár lenne, ha mindannyiuk odaveszne valami illúzióért. Én legalábbis nem hiszek benne, hogy ez jobb lehet.
Talán csak nem fognak ilyen nyíltan embert irtani.

Sokkal jobb program a kis kocsmám felfedezése, így nem is húzom tovább az időt. Azonnal az irodámba hopponálunk, bár a kényes barátomnak erre is van nemkívánatos megjegyzése.
- Nem kell féltened, értem nem jön senki. Ez meg mugli városrész. Nem jelenhetnénk meg a kapu előtt, amikor csak akarunk... - Gyanús volna az is, ha sosem sétálnék be a bejárati ajtón, de néhány ilyen alkalom még nem fog feltűnést kelteni. Egyébként is többnyire varázstalanul élem a mindennapjaimat - pontosan a biztonság és a beépülés miatt.
El sem tudom mondani, mennyire örülök, hogy láthatóan tetszik neki a kis placc. Sok munka van benne, csak annyi szakembert fogadtam, amennyire szükség volt, a többi mind én voltam és Amy. És büszke is vagyok minden részletére.
Ezzel a gondolattal vigyorgok vissza rá. Pontosan erre volt szükségem. Most pedig jöhet egy kis innivaló, ahogy ígértem.
- Áucs! - A mellkasomhoz kapok, mintha a szívemet tépné ki. Nem alkoholizál. Mert fogadjunk, hogy szilveszterkor nem volt elég gyors, mert ivott egy pohár pezsgőt, és ezen múlt az egész világ élete. Nem tudnék ilyen életet élni. Nem tudom, hogy képes így élni. - Ugye tudod, hogy nem ezen múlik? - Mégsem bírom ki, hogy teljesen szó nélkül hagyjam a dolgot.
- Akkor is kell neked valami lazító. - Inkább elsuhanok a visszautasítása felett. Hátat fordítok, amíg töltök neki egy pohár vizet - már azért is, mert ezt kért, majd a kabátzsebembe túrva előveszem a dobozkámat. Azt is a pultra teszem elé. - Egy feltételem van: Méminek egy szót sem szólhatsz, megígértem neki, hogy tekintettel leszek a virágaira. - Szigorúan nézek rá, aztán még egyszer megkocogtatom a fémdobozt. Gyújtson csak rá.
Megkerülöm a pultot és mellé ugrok fel egy bárszékre. Nekem mindenképpen szükségem lesz egy szál tüdőrohasztásra, ha már nem ihatunk. Ugye, egy ökröt sem lát itt, aki magában tenné?
Miután él az ajánlatommal, én is húzok magamnak egy szálat, meggyújtom és imádkozom az összes istenhez, Merlinhez és a szentekhez, hogy Mémi egyetlen füstérzékelő növénykét sem helyezett el itt. Két szál cigarettától nem hal ki egy virág sem, ettől nem tartok. Egyébként is ismer... ahogy Mark is.
- Ki volt az a csaj múltkor? Akit lepasszoltál Bones-nak? - Mivel én a békés életet preferálom, szeretem, ha mások beszélnek nekem az övékről. Ezért is jó muri csaposnak lenni, pedig nem is gondoltam volna, hogy ennyire élvezni fogom.
Hátat fordítok a pultnak, rákönyöklök és oldalra fordítva a fejem nézek Markra, a válaszra várva. Természetesen a füstöt a dohányosok udvariasságával az ellenkező irányba fújom.