Lily & James & Voldemort

Lily and James

Az időzítés tökéletes, mint mindig. A terv előkészítve állt már azon a napon, amikor megtudtam, hogy milyen irányban fog haladni a konvoj a mugli miniszterelnökkel. Persze ki más lehetne a kísérő testőrség tagja, mint a Főnix Rendje. Egyik idegesítőbb, mint a másik.
Az óriásokkal és három halálfalómmal az erdőben bújtunk meg, hogy kivárjuk a megfelelő pillanatot, amikor beindulhat a terv. Marha unalmas csak várakozni, de most szükséges, nem lehet hiba.
Varázslattal rejtem el magam, miközben egy fa törzsének támaszkodom. Nigel nagyon szívesen tartott volna velem, de más megbízást adtam neki. Ha minden jól ment, akkor a foglyot most kínozza, hogy kiszedje nekem belőle azt az információt, hogy hol találom meg a híres Necronomicont. Amiket eddig találtam mind hamisítvány volt, semmilyen erő nem származott belőle. Ráadásul tele volt ostobaságokkal. Mit ne mondjak, egyik tulajdonos sem élte túl a velem való találkozást.
Hamarosan mozgásra leszek figyelmes, és amint megpillantom az első autót a kanyarban elmosolyodom. Megjelenek az óriásoknál, majd kiadom a parancsot. A fa olyan könnyen szakad ki a helyéről, mintha semmi sem tartotta volna eddig állva. Hatalmas csattanással ér földet elzárva az utat a kocsik elől, majd az óriások megindulnak, hogy felborogassák a csotrogányokat. Undorító találmány, semmi szép nincs bennük. Elhúzom a szám, aztán intek a halálfalóimnak, hogy induljanak meg. Közben én az erdő sűrűjét kihasználva jutok közelebb ahhoz az autóhoz, ahonnan Potterék pattantak elő. Lehet, hogy a halálfalóim eszén túljárnának ezzel az egyszerű trükkel, hogy kicserélik az embereket. Nem mellesleg minek védenének egy koszos kis titkárt egy másik kocsiban ülve, ha a miniszterelnök a védett személy. Persze, remek terv, ha az ellenség megzavarása a tét. Én viszont nem csak megzavarni szeretem, de játszani is szeretek.
Amikor Potter előre rohan a társasághoz, akik elkezdték elvenni a figyelmet, kihasználom az alkalmat. Egy olyan varázslatot használok, amely hatására pillanatok alatt sűrű köd borul a tájra. A látási viszonyok drasztikusan csökkenek, de én és a halálfalóim tökéletesen látunk így is. Még akkor rájuk szórtam az ellen varázslatot, amikor ide értünk.
– Capitulatus – suttogom alig hallhatóan, miközben pálcámat Lily Potterre fogom. A pálca messzire repül a kezéből, én pedig hangtalanul közelítem meg. – Játszunk egyet, Mrs. Potter – szólalok meg a háta mögött, majd azonnal el is tűnök onnan, hogy ne tudja behatárolni merre vagyok.

Lily and James

Érzem a levegőben a feszültséget, amit a ködöm kelt. Az nem érdekel, hogy mi lesz az óriásokkal, felőlem széttaposhatnak bármit. A halálfalóim elintézik a többit, míg én foglalkozom a nagyérdemű közönséggel. Lássuk hát hogyan boldogulnak ezek után.
A köd egyre lejjebb ereszkedik és egyre sűrűbb lesz, végül már annyira besűrűsödik, hogy az orrukig is alig láthatnak el. Így bizony nehéz lesz a vöröskének megtalálnia a pálcáját, főleg úgy, hogy az éppen nálam van. Úgyhogy, ha megtalál engem, talán leszek olyan jó és adok neki esélyt.
– Nos, Lily, lássuk, hogy ezek után is ilyen jó lesz a kedved – mondom gonosz mosolyra húzva ajkaim, miközben a hozzá közelebbi kocsi oldalának dőlök. Tisztán látom, ahogy próbálja kivenni a ködben hol lehetek, vagy ki lehet még a közelében. – Somnium veritas – suttogom el a varázslatot, kiterjesztve a két jómadárra, majd az egyik kocsi tetejére hoppanálok. Ezzel a remek kis varázslattal olyan illúziót bocsátok rájuk, amely annyira becsapja az érzékeiket, hogy teljesen valóságosnak fogják látni. Viszont a legjobb az egészben, hogy nem csak látni, de érezni is fognak mindent, ami velük történik. Egyszerűen, hogy mindenki megértse, a lényege az, ha az illúzió kínzás alatt van, akkor a valódi alak is ugyanazt a fájdalmat fogja átélni. Sajnos, ha az illúzió meghal, akkor a valós személy csak elájul.
James felé fordítom tekintetem, aki továbbra is próbálja utolérni azon az átkozott szerkezeten a feleségét. Viszont a köd miatt nem működik semmi. A varázslat viszont életbe lép. A tárgyból hosszas sercegés után annyit hallhat, hogy valaki éppen fájdalmasan zihál bele, majd meghallja a szeretet nő elkínzott hangját, ahogy őt szólítgatja.
– James... James, segíts... Itt van! Nem látom hol van... – mondja az illúziós Lily, aztán még egy vérfagyasztó sikoly hangzik fel, viszont ezt már nem csak a voki tokiból. Ez a hang bezengi az egész vidéket. Ezután a tájra túlságosan mély csönd borul, még egy rovar hangját sem lehet hallani, mintha a világra egy hatalmas búra került volna, amely kizár minden zajt. Ha James ezután rohanni kezdene, hogy megkeresse szeretett nőjét, akkor úgy érezheti, mintha egy helyben futna, pedig csak lelassult az idő. Végül valami megtorpanásra készteti. Lily. A nő véresen, tele sebekkel, szakadt ruházattal támolyog elő a köd sűrűjéből. Felé nyújtja a kezét mielőtt összeesne.
Ezután tekintetem Lilyre siklik, aki még mindig engem kutat, miközben a földön pálcája után keresgél tapogatva. Ekkor félbeszakítja valami, mégpedig az, hogy a köd hirtelen két alakot fed fel előtte alig pár méternyire. Amikor pedig ráfókuszál, hogy tisztábban láthasson talán még meg is közelíti kissé őket. Engem pillanthat meg a férje felett, ahogy pálcát fogva rá éppen a kínzó átkot bocsátom rá. Amikor az illúzió James azzal küzd, hogy kibírja az átkot üvöltés nélkül, addig a valódi James ugyanazt a fájdalmat éli át pár méternyire. Ezt pedig addig folytatom míg meg nem unom. Ha Lily nekirontással megpróbálná megakadályozni a további kínzást, akkor csak annyit érhet el, hogy egy láthatatlan falba ütközne. Végül, hogy feltegyem az i-re a pontot az utolsó varázslat, amit láthat, az az, hogy a szeme láttára ölöm meg a férjét. Ekkor viszont a valódi James elájul. Pár percre kiiktatva őt a játszmából.

Lily and James

Az illúziók remekül működnek, és azt a hatást fejtik ki, amire számítottam. Szeretem, amikor minden úgy megy, ahogy azt én akarom. Míg a két jómadár az illúzióival küzd, addig én ellenőrzöm a halálfalóimat. Az idiótákat még így is sikerült megkötöznie valószínűleg Potternek, ő van a legközelebb hozzájuk.
– Ezért még megkapjátok a magatokét, szerencsétlenek – morgom, miközben kiszabadítom őket a kötél rabságából. – Keressétek meg a miniszterelnököt! Senkit se kíméljetek! – adom ki a parancsot két halálfalómnak, remélve, hogy legalább ezt nem szúrják el. Dühösen fordulok meg, és veszem az irányt Potter irányába, aki az egyik kocsi mellett fekszik éppen eszméletlenül. Leguggolok mellé, aztán magamhoz veszem a pálcáját. Megforgatom ujjaim között, aztán felállva tovább sétálok Mrs Potter felé, aki már magán kívül üvölti a nevem. Milyen édes, hogy az előbb még mennyire akart valakit segítségnek. Ha hívtak is közben, még akkor is van egy időm mielőtt megérkezne a felmentő sereg fehér lovon.
– Nem kell úgy kiabálni – mondom megállva előtte pár méternyire, majd a köd megnyílik előttünk. – Itt vagyok. Melyiket szeretnéd? – kérdezem felemelve jobb kezem, amiben az ő és James pálcája is ott van. – Vagy inkább őt? – kérdem félre állva, miközben a köd továbbra is szétnyílik egészen addig, amíg fel nem fedi Lily előtt eszméletlen párját. Ha szeretne odafutni hozzá, nem állítom meg benne. Viszont abban biztos vagyok, hogy amint megbizonyosodik arról, hogy Potter valóban él és lélegzik, akkor a pálcákat szeretné visszaszerezni. Bár a kis sárvérű meg sem érdemelné, hogy visszakapja a pálcáját. Itt és most ketté kellene törnöm.
Kár, hogy hamarosan Potter is magához fog térni.

Lily and James

Ó, hogy ez mennyire... Nyálas! Mindjárt hányok, annyira édesen szirupos az egész. Hát nem csodás látvány, ahogy ennyire aggódik a szíve választottjáért? A legszívesebben nem nézném ezt az undorító jelenetet, de az az arckifejezés Mrs. Potter arcán, egyszerűen páratlan. Szinte hallom azokat a kis kerekeket kattogni, hogy vajon valódi volt, amit látott, vagy valóban megöltem James Pottert. Viszont vagyok olyan kegyes, hogy hagyom odafutni hozzá, hogy megnézhesse él-e még. Most annyira könnyű célpontok, hogy pillanatok alatt vége lehetne a földi pályafutásuknak.
Miközben a hölgyemény ellenőrzi az életjeleket, addig én eljátszadozom a pálcákkal azon gondolkodva, hogy melyiket kéne egy egyszerű mozdulattal ketté törni. A kis sárvérű szukáét, vagy a drága Potterét?
Felvont szemöldökkel pillantok a vöröske felé, majd elmosolyodva nemes egyszerűséggel elé dobom a pálcáját. Jó kutya, ügyes kutya.
Ah, a legélvezetesebb az lenne, ha megtörhetném ezt a nőt a szívszerelme előtt. Milyen csodás látvány lenne Potter szenvedő arcát látni!
Pár pillanatig csöndben, a pálcámmal játszadozva figyelem az előttem álló nőt, aki elég elszántan tekint vissza rám. Végül a kezemben megáll a pálca, és ráfogom azt. Érzem a feszültséget a levegőben, valószínűleg most minden idegszálával arra koncentrál, hogy mikor támadom meg.
– Stuport! Locomotor mortis! – mondom a két varázslatot egymás után gyorsan mozdulva. Az egyik valóban a vöröske felé indul, a másikat viszont a magához térő Jamesnek szánom. Végre felébred a kis Csipkerózsika. Már kezdtem azt hinni, hogy végig akarja aludni az egészet.

Lily and James

Ezt az elszántságot! Aztán nehogy túlzásokba essünk itt. Ellenék én Lilyvel, egy jó darabig játszadozhatnék. Viszont hol lenne a mulatság. Hiszen milyen rossz lehetne a mi drága Potter barátunknak, ha nem láthatna belőle semmit sem. Így hát nem kerüli el a figyelmem az sem, hogy az említett személy hamarosan visszatér a valóságba.
– Milyen nagy lett hirtelen a szánk, Potter! Nekem ez csupán plusz szórakozást jelent – mondom felnevetve, majd széttárom a karom, és a köd szélesebb körben teszi láthatóvá a körülöttünk lévő tájat. – Már kezdtem azt hinni át akarod aludni az egészet. Ti pedig nem szóltok bele! Ők most az enyémek – adtam ki a parancsot a körülöttünk álló halálfalóimnak. Ha bármelyik pálcát mer emelni Potterékre, azt itt és most megölöm ellenszegülésért. Ritkán veszek részt ilyen rajtaütéseken, és emiatt ritkán tudom kiélni magam. Persze kínozni bármelyik nap tudok, de ugyebár az nem ugyanaz, mint az ellenféllel szemben állni.
– Ignis eructo – mondom a következő pillanatban, mire a pálca hegyéből tűz tör ki, egyenesen feléjük tartva. – Stuport! Relaxo! – küldöm rájuk a további két varázslatot. Lássuk, hogy mennyit tudnak kivédeni, miközben vissza tudják-e szerezni tőlem Potter pálcáját. Már, ha egyáltalán sikerül visszaszerezni. Talán merő véletlenségből a nagy párbajozás során eltalálja egy átok és megsemmisül, vagy ketté törik. Így is úgy is újra lesz szüksége.

Lily and James

– Már megszoktam, hogy imádtok keresztbe tenni – mondom kissé félrebillentett fejjel, szenvtelen mosollyal. Minden a terveim szerint alakulna, ha nem lennének a képben aurorok, vagy egy bizonyos csoport egyes tagjai. De ők sem tudnak mindenhol ott lenni, így a terveim nagy része sikeresen ér véget.
Már kezdem unni, hogy szenvednek itt előttem azzal, hogy ki is védjen kit, meg ki meneküljön el, és a többi, és a többi... Hangosan kimondok pár átkot, végül már csak nonverbálisan küldöm egyikükről a másikukra a különböző varázslatokat. A kis vörös persze próbálkozik, miközben a férjére figyelek, de minden varázslatát úgy rázom le magamról, mintha csak valamiféle idegesítő légy lenne. A kötözőártásán pedig még nevethetnékem is támad. Hát nem szórakoztató?
Potter ugrabugrálása végül oda vezet, hogy mögém kerül. Viszont, amit ő nem találta el, az vagy mással találkozva szűnt meg, vagy éppen Lily felé vette az irányt. Hiszen nem csupán James volt a célpontom, a vöröskét is ugyanúgy támadtam. Azt még láthattam, hogy az egyik el is találja a kis sárvérűt, viszont azt sem hagyhatom, hogy a hátam mögött Potter ott ácsorogjon.
– Nagy hiba volt – csak ennyit mondok, miután Mrs Potter sikeresen visszaszerezte a férje pálcáját. Viszont mielőtt James vagy bárki más tehetne gyorsan mozdulok. Felé rugaszkodva kitérek az ütése elől, ha próbálkozna, az én öklöm viszont egyenesen találkozik a gyomorszájával, majd ugyanazzal a lendülettel ragadom meg a nyakánál, hogy a földre taszítsam.
– Ugyan, Jamie, még kevés vagy. Milyen kár, hogy auror vagy, hasznos tagja lehetnél a halálfalóknak – mondom, miközben egyik lábammal a felém közelebb eső karjára térdelek. Szorosabban markolom a nyakát, miközben közelebb hajolok hozzá, szabad kezével pedig azon van, hogy megpróbálja lefejteni ujjaimat a nyakáról, hogy levegőhöz jusson. – Többet éltem, mint te, Potter. A tudásom nagyobb a tiednél.
Természetesen próbálkozni szabad, talán még sikerélménye is lehet egyszer. Tekintetem Lilyre siklik, aki már alig bír állni a lábán, de tartja magát. Ó, ha nem annak születik, ami...
– Hogy tetszik az átkom, Mrs Potter? Remélem fáj, de ha nem, segíthetek rajta – mondom, majd lenézek Potterre, aki még mindig azzal küzd, hogy ne ájuljon el a kezeim között. Végül elengedem és a pálcám egy intésével a felesége lábai elé taszítom.

Lily and James

Mindig is számítottak a másodpercek, hiszen az utolsó pillanatban is történhet bármi. Így hát Potter sem tud olyan könnyedén meglógni előlem, miután a drágalátos felesége visszaszerezte a pálcáját. Lefogva és a torkánál szorítva tartom a földön, persze a kapálózásával talán idővel kijutna a szorításomból, de abban a pillanatban is fegyvertelen lenne. Talán el tudna hoppanálni, de az is lehet, hogy nem sikerülne, vagy ha ne adja Merlin még is csak lenne akkora szerencséje még egy átkot megkaphat búcsúzóul. Már most is hatalmas késztetést érzek arra, hogy megtörjem, hogy semmivé tegyem, hogy csak egy vegetáló porhüvely maradjon. Milyen izgalmas lenne!
Lily a férje nevét kiáltja kétségbeesésében, mert nem tudja most mi tévő legyen, hogy Potter a kezeim között végezte. Elmosolyodom, ahogy rájött arra, hogy nem kellett volna ezt tennie. A varázslat egyre jobban fogja kínozni, és minél többet kiáltozik vagy ugrál, az annál gyorsabban fog terjeszkedni és mardosni a belső szerveit.
Potterhez intézek pár szót, amit csak ő hallhat és senki más. Végül pedig úgy döntök, hogy a felesége lábai elé taszítom egy bűbájjal. Hamar magához is tér, és amint megkaparintja a pálcáját rám is támad. Szórakozott mosollyal védem ki a támadásait, miközben én is küldöm felé a sajátjaimat. Nem felejtve ki a szórásból a drága feleségét sem. Én a helyében inkább nyugton maradnék. Abban mi lenne itt az élvezett? Majd rá fog jönni, hogy nem egy ártatlan kis varázslat találta el. A végén rosszabb lesz még a cruciatusnál is.
Feltűnik, hogy halálfalóim körül zavar keletkezik, talán megjött az erősítés. Azt hiszem nem fog sokáig tartani a móka. Mindenesetre a köd újra sűrűsödni kezd, hogy az érkezőknek is megnehezítsem egy kicsit a dolgát. A közelből felhangzik az egyik halálfalómtól a kínzó átok, bár nem tudom kire használhatta, talán a Potterek egyikét találta el vele, vagy a megérkezett segítséget. Én viszont közben mással lettem elfoglalva. Hirtelen a ködből nekem fut egy fekete taláros férfi, majd azzal a lendülettel el is terül a földön. Tekintetem megakad a medálján és elmosolyodom, egy auror tévedt erre. Egy fiatal, igen ijedt őrző-védő kis eb.
– Talán máskor összejön. Avada Kedavra! – mondom ki rá a halálos átkot és még menekülni sincs ideje. A pálcáján pedig vagy háromszor áttapogatott. Szörnyű, hogy milyen gyereket hoztak magukkal. Felé hajolva nézek bele az üres, halott szemekbe, miközben arcán még ott ül a rémület. Megragadom a medálját és letépem róla, majd hirtelen kiegyenesedve térek ki egy felém küldött varázslat elől, aztán a küldője felé tekintek.

Lily and James

A köd hamar leszáll és újra sűrűvé válik, legalábbis annyira, hogy meglepje az érkezőket és le is lassítsa őket, így a még ki nem iktatott mihaszna banda eltűnhet a területről. Egy non-verbális morsmordre-t küldök az égre ezzel megadva a jelet, hogy elmehetnek. Közben pedig egy fiatal auror fut belém szerencsétlenségére, és az én szerencsémre. Valakinek lakolnia kell mindezért, hogy elfutottak az egérkéim. Bár nyugtat a tudat, hogy Lily Potter jelenleg kínok között vergődik és csak egyre rosszabb lesz az állapota. Makacsok, mint a gazok a kertekben.
Éppen elveszem méltó jutalmamat a halott kölyöktől, amikor hirtelen ki kell egyenesednem, mert valaki rám támadt. Eme személy felé pillantok, aki pár lépésnyire áll meg előttem, rám szegezett pálcával. A keze remeg, mint a kocsonya, de a tekintetét sziklaszilárdan rajtam tartja. Rémes, hogy mennyire be tudnak parázni, de éppen ez benne a móka. Kár, hogy nem a félelem az ételem. Bármikor jól tudnék lakni.
– Elég silány minőség – nézek végig rajta, majd felkacagok, mire ő hátrább lépve szorosabban markolja a pálcáját. – Bátornak lenni szép dolog, ahogy halottnak is – mondom, és mielőtt abban a csökött agyában fény gyúlna máris holtan csuklik össze. Én pedig elégedetten nevetve állok a két halott között és a köd megszüntetése után már el is hoppanálok a területről a birtokomra. Most igazán jól jönne valami erős ital, és talán ki is találhatnám, hogy mi legyen a következő remek húzásom, hogy keresztbe tegyek a jó oldalnak. Hadd szenvedjenek csak!