Benjamin & Gideon

Egészen addig megy minden rendben, amíg a gyerekek nem neszelnek meg semmit. Persze olykor nehéz átlendülni a holtponton, amikor szívesebben süppednénk az aggodalom ingoványos talajába, mégis vissza kell fognom magam, hisz idehaza nem tehetem meg. Nem. A gyerekeinknek semmi köze nem kell, hogy legyen ahhoz a borzalomhoz ami odakint zajlik. És tudni kell ezt úgy is helyén kezelni, hogy a ház falain belülre ne jusson be az a borzalom. Mert igazából ha már őket is megfertőzte a félelem, akkor a reménytelenség a jövőnket is óhatatlanul megmérgezi.
- Ayden, mássz le az asztalról! - már megint kezdi. Rosszallóan csóválom meg a fejem, ahogy figyelem örökké valamivel foglalatoskodó fiamat, ahogy épp kipécézi magának az asztal közepén elhelyezett sütis tálat amit épp csak nem ért el a székről. A kis pimasz inkább ahelyett hogy szólna, úgy dönt megmássza ő maga. Igen ám, de azt elfelejti, hogy bizony nekem rá kifejezetten külön van egy szemem. Ha nem lenne, folyamatosan rohangálhatnánk a kórházba. Remélem azért kinövi. Cae elégedetlen nyekergéssel veszi tudomásul a kenguruban, hogy a hintaszékben való ringatózás immár befejeződött, mert a drága bátyja megint alkot a porondon. Csakhogy a rászóláson kívül semmire se jutok, mert kopogást hallok, nem is akármilyet. Gideon szokott így kopogni, amiért áldom is hogy megismerhetően jellegzetes a kopogása. Még vetek egy pillantást a fiamra, aki úgy fest visszahátrál a székre, én pedig ajtót nyitni megyek.
- Megjött a felmentősereg. - üdvözlöm ezzel megkönnyebbült mosollyal, miközben a kezemet nyújtom felé kézfogásra. Majd állok is el az útból, hogy becsukhassam mögötte az ajtót. Cae már széles foghíjas vigyorral gügyörészve fogadja a vendéget. Noha csak fél éves, már egyre több mindenkit ismer meg, akik nincsenek ott mellette nap mint nap. Aztán megint a fiam felé pillantok, aki éppen az asztalon áll, a megszerzett sütivel mint ereklye a kezében.
- Mássz le de rögtön! Nézd ki jött hozzád. - feladom nevelési szándékomat, nevelje most kicsit a keresztapja. Ugyanis amint a lurkó megpillantja őt, az asztalról leugorva a földre mint holmi ninja, már rohan is meg felé nagy lelkes, csillogó szemekkel, hogy üdvözölje, és rögvest a szájába tömje a sütit amit az imént megkaparintott.
- Ez a tiéd Gideon bácsi.

Bólintok a kérdésére. A legjobbkor drága barátom, a legjobbkor. Kissé egyedülinek éreztem magam a két gyerekkel. Na nem mint ha ezzel bármi probléma lenne, csak hát épp az aktuális helyzetben kettészakadni igen csak nehéz. Az ember azt hinn, csak mert varázsló, azzal megkönnyíti az életét. Hát nem. Ha az ember varázsló, ugyanolyan nyúzott és fáradt és rumlis a ház, mint a mugliknál. Én pedig erről bőven tudnék mit mesélni, mivel muglik között nőttem fel. Ayden inkább a fő ludas kettejük közül, hisz Cae amilyen nyugodt baba, tényleg egy szavam sem lehet rá. Ahogy most sincs, ő a maga kis bájos ártatlanságával üdvözli Gideont ahogy csak tudja, széles mosollyal, megragadva az ujját.
Ayden már kicsit más tészta. Ő a lerohanó taktikát alkalmazza egy kis fullasztással megspékelve. Én már annyira nem vagyok együttérző Gideonnal, hogy ezt mind inkább fapofával kellene néznem és rápirítanom a fiamra. Nem, ehelyett kitör belőlem egy elfojtott nevetés. Ejnye, ez nem vicces. Pedig de, roppant vicces, ahogy most épp ő szenved vele. Hát vállalta, tudja is mit vállalt. Egy örökmozgó rosszaságot kapott most a nyakába a látogatással. Legközelebb majd meggondolja, idejön-e. Amiben természetesen nem kételkedek. Inkább csak elindulok ahogy visszazárom az ajtót. Ayden büszkén húzza ki magát a dicséretre. De azért elégedetlenül kezd el engem méregetni, hogy helyette én válaszolok a kérdésre.
- Jelenleg igen. Érezd otthon magad. - nem mondom neki, hogy foglaljon helyet, hisz tudja, hogy erről mi a véleményem. Az én otthonom az övé is, akkor is ha ez ellen általában udvariasan tiltakozni szokott. Caet a járókaágyba fektetem hassal, hogy tudjon picit játszani is. Mostanában úgyis ez a kedvenc elfoglaltsága, hogy forog, megkaparint valamit és elkezdi szemlélni, mint ha valamit épp most fedezett volna fel. És ezzel őt igazából le is tudtam, akkor fog majd csak elégedetlenségének hangot adni, ha megéhezik. Ugyanis a pelenkacsere már megtörtént. A konyhába indulok közben valami üdítőt tölteni. Ami van itthon.
- Képzeld el Gideon bácsi, tegnap megmásztam a legmagasabb hegyet itthon. - mutat a nappali jókora szekrényére. Kapott is érte alaposan letolást. Na még csak az hiányzik, hogy leessen. De ő csak erre emlékszik az egészből, ezért is meséli annyira nagyon büszkén.
- Igen, anya. Kéjsz még? - pillant rá cinkosan. Az asztalhoz érve csak a székre mászik fel, így hogy túl közel vagyok hozzá, eszébe sem jut. De azért látom a szándékot, amikor feláll a széken, hogy ő is a süti felé kotorásszon.
- Ayden a fenekén marad. - teszem le a két pohár üdítőt az asztalra, majd azzal a lendülettel derékon ragadom a fiatalurat és visszaültetem a székre. Egy pálcaintésembe kerül, hogy a szék egy picit magasabbra nyúljon, hogy bármi kifogása legyen az ellen a gyereknek, ő bizony nem éri fel a sütit és feláll. De még a vizes pohara is oda kerül elé.
- Én olyat kéjek. - mutat az üdítőre. Tudja jól, hogy nem szeretek neki édeset adni. De most nem szólok rá, csak kicserélem. Legyen gyereknap.
- Nálad is? - kérdezem végül Gideonra pillantva ahogy leülök az asztalhoz. Ez a pillanatnyi vidám helyzet csak az itthoni kis burok, amit gondosan fenntartunk a gyerekeknek. De ez nem azt jelenti, hogy én ne lennék tele gondokkal.

- Az, már most. - válaszolom szeretetteljes mosollyal. Hiába is sok néha, amit csinál, hiába lehetetlenség Ayden energiáit lekötni mert mindig van valahol tartalékja, akkor is imádjuk. És majd biztos eljön az idő, hogy sokkal nyugodtabb lesz, megtalálja majd azt ami érdekli és azzal fog foglalkozni - akár csak az anyja - de addig is annyi a dolgunk, hogy finoman terelgessük.
Igazából tud ő viselkedni, most is csak azért produkálja magát, mert Gideont rég látta. Tényleg ilyen időket élünk, ahol inkább fő a biztonság, de nem élhetünk végestelen végig így. Már egyre többet foglalkoztat az a téma, hogy jó lenne ha innét eltűnnének főleg a gyerekek szem előtt. Hisz a Minisztériumban tudják, hol élek, hogy élek, sejtem még talán azt is, hogy ki mellett állok.
Hagyom csak, hogy Ayden kiörömködje magát, addig úgysem tudom a seggére parancsolni, amíg valami az eszébe nem jut, hogy megmutogassa, elmondja, vagy épp ahogy az imént tette, megkóstoltassa Gideonnal. Amiért olykor kap tőlem egy bocsánatkérő pillantást. Én addig bőszen tudok foglalkozni a picilánnyal, aki csak nézelődik. Ő pont a bátyja ellentéte, annyira nyugodt, hogy ha fél napig a hangját sem halljuk, már okot adhatna az ijedtségre, hogy valami vaj van. Pedig ő egyszerűen csak ilyen. Úgy fest ezt a végtelen nyugodtságát tőlem örökölte.
Aztán megtörténik az is, hogy Ayden lepakolja a seggét ahogy megkapja, amit akar. Végre látok arra reményt, hogy akkor most már egy ideig elnyugszik. Örülnék neki, ha ez így lenne, hisz ha már drága barátom a tiszteletét tette nálunk, akkor néhány komoly témát is felvetnék neki. Pedig azok még közel sem kiforrottak, csak sodródnak az események forgatagában.
Együttérző pillantást kap ahogy Emmelineről mesél. Nem lehet így ez könnyű. Pedig aztán rég elég indok lehetne, hisz nagyon jól ismerik egymást.
- Pedig már más nem is lenne hátra. - tekintetem tanácstalan. Mint ha egy kissé lemaradtam volna az eseményekről. Vagy tán tévednék?
- Hogy halad a kampány? Ha bármiben a hasznomat tudjátok venni, akkor szóljatok, segítek amiben tudok. Nem lenne pont egy ilyen borús időszakban jó, ha valaki olyan nyerne, akiről igazából nem ismerjük a háttérszálait. Na meg a motivációkat. - komoly igenis a téma, nem kis dolgok múlnak majd ezen.
- Ayden mellett elfáradni? Akkor kérlek maradj is itt, éveket kell kipihennem. - nevetem el magam, ahogy ajánlkozik. Rendes tőle, de hát ő is ismeri, mellette egy perc alatt el lehet fáradni, mert le sem lehet venni róla a szemünket, nehogy valami rosszat csináljon. Pedig már sokat finomodott a hirtelensége, nem is buta gyerek, csak tényleg ez a fene nagy kíváncsisága.
- El sem tudom képzelni mi lesz vele, ha a nagyszülei kell folyamatosan felügyeljék.