Happiness can be found even in the darkest of times, if one only remembers to turn on the light.
Légy
te is tekergő!
Minden, ami fontos lehet.
♦ Kérünk mindenkit, mielőtt regisztrál, olvassa el a szabályzatot és lessen be a canon, illetve keresett listába, hátha valaki elnyeri a tetszését. ♦ Amint valaki felszabadul, fel fogjuk tüntetni. ♦ Karakterlap elkészítésére, főleg a canon karaktereknél és a keresetteknél 1 hét áll rendelkezésetekre, majd ha semmi jelzést nem kapunk, a regisztráció törlésre kerül. Ez vonatkozik az elfogadott karakterekre is: 1 hónap inaktivitás után a canonok átvehetővé válnak. Ha valakinek kell idő a lap elkészítéséhez, vagy az íráshoz, az kérem jelezze előre, hogy tudjunk róla! ♦ Varázslény karaktereket nem fogadunk el, csak különleges esetekben! Canon karakterek, vagy engedélyezett keresettek esetében lehetséges, saját nem! Megértéseteket köszönjük!
A fiam behálózása után jöhet az én drága leányom, aki mindig is a kedvencem volt, csak kár, hogy ennyire makacs volt, és inkább elhagyott engem. Ezután már csak Richard maradt, akiben bíztam, hogy meg fogja tudni tenni azt, amit elvártam tőle. Viszont csúnyán kudarcot vallott, csalódtam benne. Most viszont teszek róla, hogy a Vance név ismét mondjon valamit, és ne csak elfeledett család legyünk. Vissza fogjuk állítani a családunk becsületét, és ebben segíteni is fognak. Nem tűrök ellenvetést. Az egyik manómtól tudom, hogy hol lakik pontosan a lányom. Amikor Richard vacsorázni jött a drága nővéréhez az egyik házimanó követte őt, majd jelentette nekem, hogy hova ment a fiam. A ház előtt megállva egy rövid pillanatig elidőzök annak bámulásában. Sokkal bizalomgerjesztőbb, mint az a mocskos hely, ahol Richard meghúzta magát. A gondolatától is egy undorodó fintorba torzul az arcom. Még szerencse, hogy nem veszett ki belőle a szófogadás. Alig értem haza, és már bőröndöstől ott állt a házunk küszöbén. Felkészültem rá, hogy Emmeline-nal nehezebb dolgom lesz, hiszen mindig is zabolázatlan volt. Makacs, mint az anyja volt. Szegény Margaret, Merlin nyugosztalja, jó asszony volt, de sajnos meg kellett tennem a megfelelő áldozatokat a családunk érdekében. Nem időzök sokáig a ház előtt, hamar megteszem még azt a pár lépést az ajtóig, majd kopogok hármat az ajtón. Pálcám a zsebem mélyén rejtőzik, készen arra, hogy ha kell, akkor használjam is. Felkészültem arra is, hogy ha kell, akkor erővel veszem rá arra, hogy elhagyja ezt a házat, és hazatérjen hozzám. És persze az öccséhez, Richardhoz.
Nem vagyok hajlandó abban a tudatban tengetni a napjaimat, hogy bármikor betoppanhat hozzám, mégis folyton azon kapom magam, hogy várakozok. Minden egyes vendégemet figyelmesen ellenőrzöm, sőt, sokszor már az érkezésük előtt odaköltözöm a hatalmas ablakhoz, hogy az egész utcát szemügyre vehessem. Vajon mennyit tudhat? Követte aznap Richardot? Enyhe túlzással sebesre harapdáltam már az ajkamat idegességemben, Gideonnak viszont mindeddig nem voltam hajlandó elmondani, mi borított ki ennyire. Mintha tudat alatt attól tartanék, hogy ha beismerem a félelmemet, megtestesül előttem. Mintha így elkerülhetném... Most már tudom, hogy nem. Képtelen lennék megmagyarázni ezt az érzést, egyszerűen csak tudom, hogy ő áll az ajtó túloldalán. Szégyellem bevallani, de remegő lábakkal közelítem meg - a hangom mégis sziklaszilárd, mikor megszólalok. - Cornelius? És nem utolsó sorban tökéletesen hűvös. - Miért gondolod, hogy beengedlek?
Biztos vagyok benne, hogy Richard beszélt a látogatásomról, és hogy nálam lakik. Talán jobb és sikeresebb lett volna az irányítása, ha nem engedem olyan hamar kirepülni a fészekből. Ha még egy évet rászántam volna, most nem itt tartanánk. De ugyebár ez már késő bánat, viszont még nincs veszve minden. Itt van a drága Emmeline, aki mindig is tehetségesebbnek mutatkozott az öccsénél. Már előre látom, hogy ez nem lesz olyan könnyű, mint Richarddal. Őt könnyű volt rábeszélni, újra tiszteletet ébreszteni benne. A lányom az ő ellentéte. Még is úgy tűnik, hogy sikerült újra egymásra találniuk, és elásni a csatabárdot. Abban viszont mindenképpen biztos vagyok, hogy a legnagyobb fogást az öccsén keresztül tudom elérni. Ő lesz az utolsó kártyám a pakliban, de ugye, ha nem megy szép szóval, még mindig itt van a pálcám, amivel rávehetem az együttműködésre. Az ajtóhoz lépve bekopogok, majd nyugodtan várakozom arra, hogy a lányom ajtót nyisson nekem. Rosszallón vonom össze a szemöldököm, miután megszólít. Úgy ejti ki a nevem, mintha csak Margaretet hallanám. Anyja lánya. Vajon ugyanazon sorson fognak osztozni? – Esetleg apa, nem, Emmeline? – kérdezem még viszonylag higgadtan. – Nem kell az engedélyed, hogy bemehessek, lányom. Ne akard, hogy tönkretegyem ezt a gyönyörű ajtót. Engedj be szépen, és akkor talán gond nélkül beszélhetünk. Vagy választhatod a rosszabb és fájdalmasabb megoldásokat.
Azonnal mérlegelni kezdem a lehetőségeimet. Először is, tényleg nagyon szép az ajtóm. Másrészt... Képes lennék kiátkozni innen? Fizikai, vagy lelki gátat jelentene inkább? Nagyot sóhajtva nyúlok a kilincsért, majd bátorságot erőltetve magamra tárom ki a hófehér ajtót, ami legalább sértetlen marad a mai napon. Hogy ez rám is igaz lesz, abban már nem vagyok ennyire biztos. - Ne is várd, hogy apámnak hívjam azt az embert, akinek a lelkén szárad az édesanyám halála - válaszolom egyenesen a szemébe nézve. Nem fogom hagyni, hogy megingasson, még ha legbelül rettegek is tőle. - Velem is ezt akarod tenni? Addig irányítani, míg végül semmi sem marad belőlem, hogy aztán hidegvérrel meggyilkoltass, mert ahhoz is túl gyáva vagy, hogy bepiszkold a saját kezed a saját véreddel? Mennyit vártam rá, hogy az arcába mondhassam mindezt!
Zavaró a fehér ajtóval társalogni, de igyekszem nyugodt maradni, és nem türelmetlenül rátörni az ajtót a lányomra. Egyelőre egy enyhe fenyegetőzésnél maradok, mely szerint rátöröm az ajtót, ha szükséges. Innen addig úgy sem megyek el, míg minden úgy nem történik, ahogy azt én akarom. Előbb hallom a kilincs halk kattanását, mint látnám azt lefelé fordulni, végül pedig az ajtó is kinyílik. Na, így már mindjárt más! – Édesanyád halála? Valóban így gondolod, Emmeline? Én úgy tudom, hogy minden miattad történt, hiszen még Richard is így tudta, bár gondolom mostanra megenyhült feléd – felelem hűvös hangon. – Margaret halála egy szükséges áldozat volt a család érdekében. Makacs módon nem voltál hajlandó szót fogadni nekem. Nem hallgattál az apai szóra, és még most is tiszteletlen vagy felém – mondom dühösre vált hangon. – Apádként több tiszteletet érdemlek! Richard mellett kellett volna tartsalak, hogy verjek beléd egy kis jó modort, kisasszony.
- Szó sincs enyhülésről. Tudja, hogy hazudtál neki, mint ahogy velem is mindenáron próbálod elhitetni, holott mindannyian tudjuk, hogy kizárólag te tehetsz róla. A hanghordozásom nyugodt, az állkapcsom azonban megfeszül a vádak hallatán. Tökéletesen tisztában van vele, hol kell megforgatnia a hátamban lévő kést - hát csak rajta, rezzenéstelen arccal fogom tűrni. De nem kerül előrébb a céljához. - Jó modor? Nem tudom, ki fenyegetett azzal, hogy betöri az ajtómat - mosolygok rá keserűen. Elengedem a kilincset és hátrébb lépek. Minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy beengedjem az otthonomba, ugyanakkor nem állhatok az ajtóban az örökkévalóságig. Igaz is, miért nem nyáron találta ki, hogy bekopogtat hozzám? - Nos, hallgatlak.
note
A hozzászólást Emmeline Vance összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Nov. 13, 2016 3:22 pm-kor.
Hello darling, my name is
Cornelius Vance
I'm just an NJK character
♦ Everybody has secrets. ♦
Leadott tekercsek : 23
Tárgy: Re: Emmeline & Cornelius - Látogatás Vas. Nov. 13, 2016 12:11 am
Emmeline
– Valóban így gondolod? Nos, legyen, akkor maradj meg ebben a hitben, drága lányom. Az igazságon ez mit sem fog változtatni – felelem, és ha ne lenne otrombaság a részemről, még meg is vonnám a vállam. – Nem lett volna rá szükség, ha ismervén a jó modort kinyitottad volna apád előtt az ajtót. Tudtommal nem erre neveltünk anyátokkal – mondom megrovón pillantva rá. – A második hibát ott követted el, hogy nem hívtál be, és kénytelenek vagyunk már vagy öt perce a küszöbön beszélgetni – jegyzem meg mellékesen, majd amint méltóztatik végre beengedni besétálok mellette az első helyiségbe, ami ránézésre előszobának tűnik. A tekintetem rögtön megakad Margaret képén a falon, majd egy keserű mosolyra húzódik a szám sarka. – Gondolom, Richard mondott már ezt-azt, amikor meglátogatott. Neked is elmondanám, hogy vissza fogjuk állítani a családunk hírnevét – kezdek bele higgadtan, miközben önkényesen beljebb vezetem magam a nappaliba, ahol aztán helyet foglalok a kanapén. Nagyon remélem, hogy a lányom annyira nem kezd el hisztizni, hogy ne kövessen. Én ráérek. Innen úgy sem mozdulok addig, amíg el nem érem a célom. És mindenképpen el fogom. – Szóval szívesen venném, ha mindketten visszaköltöznétek, bár ezzel már biztos tisztában vagy. Hajlandó vagyok visszafogadni téged, támogatni az előrehaladásod, viszont nem vagyok hajlandó elfogadni férjednek a Prewett fiút.
A következő válaszát hallva komolyan elgondolkozom azon, nem lenne-e mégis jobb becsukni az orra előtt az ajtót. Ha védőpajzsot vonnék elé, nem tudná betörni, viszont mérget vehetek rá, hogy más módszerrel próbálkozik majd, ami nem lesz ennyire barátságos. A kérdés csak az, megérné kockáztatni, avagy sem. - A beteg igazságérzeteden valóban nem - felelem kimérten, majd rándítok egyet a vállamon. Bár még ezek után is nehezemre esik ennyire udvariatlanul és lekezelően viselkedni az apámmal, de mint látható, találok rá módot, hogy megoldjam. - Gyilkosokkal szemben nem érvényesek az udvariassági körök. Enyhén oldalra biccentett fejjel nézek vissza rá. Hiába próbálja leplezni, tisztában vagyok vele, hogy a legkisebb szemtelenségemtől is majd szétveti az ideg. Dicséretes, hogy ennek ellenére ennyire fent tudja tartani a látszatot. Végül beengedem őt - bár lenne más választásom -, és a vele szemben lévő kanapéra huppanok le. Remélem nem várja, hogy megkínálom bármivel is. - Azt hittem, számodra már nem vagyok a család része - vonom fel a szemöldökömet, a hangom azonban remeg a visszafojtott dühtől. - Ami pedig engem illet, nem is tartok igényt a Vance névre. Keress magadnak egy új nőt, akit kedved szerint ugráltathatsz és csináljatok egy gyereket, akiből tökéletes halálfalót faraghatsz, de engem hagyj ki ebből. Ricket talán meg tudtad győzni, de én nem vagyok vevő arra, hogy beálljak a cirkuszi állatodnak. Ha ennyit akartál, akár távozhatsz is. Tudod, merre van az ajtó.
– Jelenleg még békések a szándékaim, lányom. Ne akard hát kihúzni a gyufát – felelem higgadtan nézve rá, bár már eléggé dúlnak bennem az indulatok az udvariatlanságától. A lekezelő viselkedéséről nem is beszélve. Persze egy csepp lelkifurdalásom sem lesz, ha arra kényszerülök végül, hogy megkínozzam a saját lányom. Ha kell elkábítom és elviszem, majd otthon bezárom a szobájába, és ott is lesz egy darabig. Máskor kétszer is meg fogja gondolni, hogyan is viselkedjen az apjával szemben. – Félre érted, édes lányom. Amit mondtam az nem valamiféle szülői kérés, vagy felkínált lehetőség, hanem kötelezettség. Parancs! Ha pedig nem megy szép szóval, én arra is készültem. Talán jobb véleményre bírna, ha azt mondanám, hogy a kis jegyesedet fogva tartom és a válaszodon múlik, hogy újra szabad lesz vagy a halálfalók kezére adom. Vagy ott a másik drága gyermekem, Richard. Az engedetlenséged miatt őt fogom büntetni, úgy is kijár neki, miután olyan csúnyán elbukott. Pedig milyen remek lehetőség lett volna. Tudtam, hogy nem lesz könnyű menet a lányommal, de nem tántorít el semmi. Minden lehetőséget megragadok ahhoz, hogy végre megadja magát. Legvégső esetre még mindig ott vannak az átkok lehetőségei. Ha pedig a kínzás sem segít, akkor csak elkábítom és erővel viszem el innen.
- Ne haragudj, de... kétlem. A gúnyos félmosoly már magától jön. Az, hogy Gideont állítása szerint foglyul ejtette, szintén lehetetlennek hangzik számomra, elvégre az utóbbi napokban el sem mozdult Fabian mellől, akit rengetegen őriznek most, éppen a halálfalóktól tartva. Viszont kétségem sincs afelől, hogy ennek ellenére is képes lenne véghez vinni az elrablását, bármilyen okos legyen is Gideon - hisz minden helyzetre ő sem lehet felkészülve, apám pedig nála is agyafúrtabb, erről a beteges elvetemültségéről nem is beszélve. Ha valamit egyszer elhatároz, nem létezik olyan körülmény, ami megállásra bírhatja... Sajnos ebben a tekintetben túlzottan hasonlítunk egymásra. Csakhogy Richarddal kapcsolatban már nem létezik olyan lehetőség, ami megnyugtathatna, vagy kérdéseket vetne fel az apám őszinteségét illetően. - És mi garantálja azt, hogy ha beleegyezek, nem lesz bántódásuk?
– Miért is? Még nem bántottalak, nem igaz? Egyszerűen csak beszélgetek, de ez lehet rosszabb is, ha tovább makacskodsz – mondom felvont szemöldökkel. A Prewett fiú valóban nincs a fogságomban, de csak egy-két szó itt-ott, és órákon belül valósággá válik, amit mondtam. Védhetik a legjobban őt is, és lehet akármilyen körültekintő, nem lehetetlen az elrablása. Viszont úgy tűnik, hogy valóban Richard az, akivel fogást tudok találni az akaratos lányomon. Mindig is imádta a kisöccsét, ez úgy tűnik nem is változott azóta. Képtelen lenne magára hagyni, főleg azok után, hogy újra jó lett a kapcsolatuk. – Prewettel nincs bajom, élje csak a kis életét. Richard pedig, nos, mivel úgy is kénytelen leszel visszaköltözni hozzám és egyben hozzá is, így minden nap ellenőrizheted az állapotát. Nem akartam bántani, de megteszem, ha nem fogadsz szót. Már csak azért is, mert eddig a fiam elég szépen teljesíti mindazt, amilyen feltételek elé állítottam. Már munkát is szerzett, ráadásul nem is akármilyen helyen. Nem gondoltam volna, hogy van elég bátorsága a Minisztériumba menni, de megtette. Úgy tűnik nagyon bizonyítani akar, hogy képes arra, amik elé állítottam.
- Nem nevezném békés szándéknak azt, hogy az egyik sakkbábuddá próbálsz avanzsálni. Akaratlanul is felrémlenek előttem az esték, mikor anya sokáig dolgozott, az öcsémnek korábban kellett aludnia, mi pedig titokban éjfélig varázsló sakkoztunk. Fogalmam sincs, hogy egy ilyen szörnyű ember hogy lehetett olyan jó apám annyi éven át... Nyilván az akkori viselkedése sem volt különb a többi hazugságánál; meg akart nyerni magának, hogy aztán átformálhasson olyanná, amilyenné csak szeretne. Kár, hogy túl jól sikerült. Túlságosan hasonlítok rá ahhoz, hogy manipulálni tudjon, épp csak a nézeteim azok, amik számára nem megfelelőek, ezeken viszont, ahogy minden máson, képtelen változtatni. - Adj egy napot, hogy átgondoljam. Egyetlen döntés létezik, amire egyenlőre semmiképp sem állok készen. Beszélnem kell Gideonnal, átgondolni minden lehetséges következményt...
– Nem érdemes tovább lovagolni ezen a témán – mondom legyintve. Mondhatnám, hogy ez olyan erős túlzás, de aztán úgy is lenne rá válasza, így viszont sosem érünk ennek a találkozónak a végére. Ha pedig elég csak az öccsével fenyegetnem, akkor máris előrébb vagyunk. Nem szívesen bántottam volna, de ha szükség törvényt bont, akkor nincs mit tenni. – Édesem, itt most nem az van, amit te akarsz, erre már rájöhettél és tudhattad is – mondom, miközben felállok a kanapéról, majd kihúzom magam. – Nincs egy napod! Kapsz egy órát, na jó, nagy lelkűségem jeléül maximum kettőt. Ha ezen időintervallumon belül nem látlak otthon bőröndöstől, akkor elkezdem Rick kínzását. Talán nem őrül bele – felelem egy félmosoly kíséretében. Mondhatni ezzel ultimátumot kapott tőlem. Ha jön, akkor gond nélkül megoldhatjuk ezt a kis... gondot. Ha viszont továbbra is ellenkezni mer, vagy tervezget valamit, akkor garantáltan Richardon keresztül fogom őt is kínozni. Úgyhogy most már rajta áll, hogyan dönt. Minél hamarabb ki kell néznem számára a legmegfelelőbb férjet, aki megszelídíti őt és nem mellesleg oda is fog figyelni rá. Ha szabadulni akarnak tőlem, azt csakis úgy fog menni, ha megölnek. Ehhez viszont Richardnak biztos nincs gyomra. Még a lányomból ki is nézném, de ő meg nem mocskolná be a kezét. Na meg persze nem is lenne olyan könnyű. Elégedetten indulok el az ajtó felé. – Jól gondold át, amit mondtam. Ennél jobb ajánlatot nem fogsz kapni. Otthon találkozunk, lányom – mondom még visszafordulva az ajtóból, mielőtt végleg elhagynám az otthonát.
Kezdőlap 
by Mayra Rosier Hétf. Május 29, 2017 4:37 pm
Biztos vagyok benne, hogy Richard beszélt a látogatásomról, és hogy nálam lakik. Talán jobb és sikeresebb lett volna az irányítása, ha nem engedem olyan hamar kirepülni a fészekből. Ha még egy évet rászántam volna, most nem itt tartanánk. De ugyebár ez már késő bánat, viszont még nincs veszve minden. Itt van a drága Emmeline, aki mindig is tehetségesebbnek mutatkozott az öccsénél. Már előre látom, hogy ez nem lesz olyan könnyű, mint Richarddal. Őt könnyű volt rábeszélni, újra tiszteletet ébreszteni benne. A lányom az ő ellentéte. Még is úgy tűnik, hogy sikerült újra egymásra találniuk, és elásni a csatabárdot. Abban viszont mindenképpen biztos vagyok, hogy a legnagyobb fogást az öccsén keresztül tudom elérni. Ő lesz az utolsó kártyám a pakliban, de ugye, ha nem megy szép szóval, még mindig itt van a pálcám, amivel rávehetem az együttműködésre.