Happiness can be found even in the darkest of times, if one only remembers to turn on the light.
Légy
te is tekergő!
Minden, ami fontos lehet.
♦ Kérünk mindenkit, mielőtt regisztrál, olvassa el a szabályzatot és lessen be a canon, illetve keresett listába, hátha valaki elnyeri a tetszését. ♦ Amint valaki felszabadul, fel fogjuk tüntetni. ♦ Karakterlap elkészítésére, főleg a canon karaktereknél és a keresetteknél 1 hét áll rendelkezésetekre, majd ha semmi jelzést nem kapunk, a regisztráció törlésre kerül. Ez vonatkozik az elfogadott karakterekre is: 1 hónap inaktivitás után a canonok átvehetővé válnak. Ha valakinek kell idő a lap elkészítéséhez, vagy az íráshoz, az kérem jelezze előre, hogy tudjunk róla! ♦ Varázslény karaktereket nem fogadunk el, csak különleges esetekben! Canon karakterek, vagy engedélyezett keresettek esetében lehetséges, saját nem! Megértéseteket köszönjük!
Persze hogy Meadowes megjelenése nagy botrányt kelt, én csak csendben figyelem az eseményeket és csak magamban nevetek Blacken és Potteren. Lehet hogy észrevették, de nem érdekel. Az teljesen rendben van hogy ők itt az úgymond "nagy fejek", de nem csak szövegelésben kell sikerelni. Pennám még mindig serceg, minden egyes mozdulatot le ír, minden egyes levegővételt. Miközben a szorgoskodó íróeszközt figyelem, Lupin hangjára figyelek fel. Felemelem a fejem és csak válaszolok. - Muszáj lejegyeznem mindent, később ebből még tudunk nyerni információt, na meg elküldöm majd bagollyal a nem jelen lévő tagoknak is. - vissza is teszem tekintetemet az ölembe. Szegény Meadowest sajnálom hogy mik történtek vele és egy "gratulálok"ot is sikerül hozzá fűznöm a bájitalos munkájához. Miután Potter is végig mondja felállok és a többiek felé fordulok. - Nos, ha nem baj akkor én is mondanám. Nem tudok valami jó hírekkel szolgálni, a Próféta főszerkesztője Tudjukki híve, ő ültette abba az állásba. A legtöbb alkalmazott az Imperius átok hatása alatt van, mondhatni csak én nem. Sokunkra néznek rossz szemmel és már rám is, mert nem tettem közzé egy cikket, és nem ezt várták volna tőlem. Van néhány bizonyítékom arra hogy a szerkesztőség Tudjukki felé hajlik. - húzom el a számat, és kiveszem a táskámból a nagy mappámat, amiben pont annyi lap van amennyien vagyunk. Odaadok mindenkinek egyet-egyet. - Azt is meg kell említenem hogy a két Avery az Abszol úton egész végig figyelt és egyszer azt súgták egymásnak, hogy "kapjuk el". Szerencsére valahogy megszöktem, de valamit akartak tőlem. Szerintem beakartak szervezni. - mondom és leülök.
A hozzászólást Rita Skeeter összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Júl. 01, 2016 6:26 pm-kor.
Mikor idejöttem is feszült voltam valamennyire. Minden egyes összejövetel komoly szembesítés is egyben és eddig nem áll túl jól a szénánk. De az egyenesen felháborít, hogy ennyire egymás torkának tudunk esni ilyen időszakban is. Nem engedhetjük meg magunknak egyszerűen ezt, hisz bármilyen apró rés egy nagy előny az ellenségnek. Ki tudja, hogy mikor üt be a baj? Nem idegesítem magam inkább Sirius válaszán, nem is méltatom további feszültségkeltéssel. Talán egy picit megnyugtat Dorcas ölelése, talán kellő erőt veszek magamon, hogy ne folytassam a prédikálást, elvégre nem azért vagyunk itt, nem azért kellene most szónokolni, hogy összetartsunk. Ez alap kellene most legyen, úgy gondolom túl kellene lendülni bárminemű sérelmen, mert most nemesebb ügy kell foglalkoztasson minket. Rita cselekedetére figyelek oda egy pillanatra, de figyelmemet hamar elvonja, hogy Dorcas mesélésbe kezd. Egy apró mosoly kúszik az arcomra ahogy figyelem. Igazából örülök is, hogy itt van, de féltem is. Tudom, hogy elég talpra esett, ezt már korábban is bizonyította. De a rokonom és úgy hiszem egy egészséges aggodalom sosem árt. Ahogy beszél némiképp büszkeség jelei mutatkoznak meg az arcomon. Ugyan nem tudtam semmiről, de ez bánt a legkevésbé. Tudom, hogy nem hazudna nekem, ahogy tulajdonképpen nem is tette. Csak nem mondott el mindent. Lily veszi át a szót, alighanem a mai napot ő fogja végigkonferálni. De nem is baj, nem kell különösebben foglalkoznom a folyamattal, de persze meghallgatok mindenkit, bármi jó hír jól jönne most, mert híreim nekem is vannak, de nem túl jók, az egyszer már biztos. És ebben Gideon is egyet érthet, mert neki már említettem pár dolgot. Em mondandója elgondolkodtat némileg. De James megjegyzése egy picit talán szórakoztat is. - Severust sosem tudtam hova tenni, nem elég rossz, de nem is jó. Mint ha magának akarna bizonyítani, hogy ő igen is jó. De semmiképp nem bíznék meg benne. - mondom ki a véleményem, miközben bizonytalanul ráncolom a homlokomat. Róla még nem ártana némi infó, rajta kellene tartani a szemünket. Egy pillanatra Lilyre emelem a tekintetem, majd drága barátom felé fordulok, ahogy beszélni kezd. Bizony heves bólogatásba kezdek, hisz az én sztorim is némiképp kapcsolódik hozzá. Míg Siriust hallgatom, csak jobban megalapozódik mindaz, ami eddig sejthető volt. Mennyire összefügg minden, vajon már le is fülelnek minket valahogy? - Én még annyit hozzátennék, hogy kaptam burkolt fenyegetést egy felettesemtől, hogy ha nem állok le, akkor a családom bánja. Nem vagyok benne biztos, hogy van-e még elég emberünk a Minisztériumban, úgy hiszem egyre kevesebben vállaljuk fel az ellenállást, sőt olyanok állnak melléjük, akik mélységesen megvetik Voldemort elveit, de kishitűek és gyengék, hogy harcoljanak ellene. Inkább meghunyászkodnak. Három napja megölték egy kollégámat, mert véletlenül fültanúja volt olyannak, amit nem kellett volna hallania. Félő, hogy az én ott maradásom is csak idő kérdése, tudják melyik oldal felé húzok, nem tudom sokáig halogatni az ottani tevékenységemet. - szomorú és egyben elkeserítő a helyzet a Minisztériumban, hogy ennyire meggyérült azok száma, akik tisztességgel kiállnának az elnyomók ellen. Elvégre nem is olyan régen még többen voltunk. Sőt egyenesen gyanús és James feltételezése, miszerint az sem kizárt, hogy kettős ügynök van itt megmagyarázna néhány dolgot. - Ezzel egyet értek James, több mint valószínű, hogy köpönyegforgatóval kell számolni, a kérdés az, hogy vajon ki lehet az. De nekem alapvetően az sem tetszik, hogy minden egyes említett hírt lejegyzünk. - pillantok Rita már-már idegesítően sercegő pennájára. - Most még ugyan csak híreket osztottunk meg egymással, de amondó vagyok, hogy ha már előrelépő ötleteket, felvetéseket osztunk meg egymással, annak nincs helye semmilyen pergamenen. Aki érintett, ahhoz így vagy úgy is elér a hír, eddig is megtörtént, ez után sem fog gondot okozni. Vagy tán mi a garancia, hogy miss Skeeter nem áll imperius alatt? Vagy Averyék az utolsó pillanatban beijedtek volna hozzájuk nem méltóan?
A borzasztó az egészben az, hogy tudom, hogy az ő szemszögükből igaz, amiket mondanak, mert ez az, ami látszik, de mégse igaz, mert én tudom a miérteket, amiket képtelenség csak így elmondani. Még azt se mondhatnám, hogy nem gondoltam én végig ezt az egészet, mert de igen, pontosan tudtam, hogy így lesz, sőt, talán még rosszabbra is számítottam. Tisztában voltam azzal, hogy küzdenem kell majd a helyemért és nem bántam meg, hogy visszajöttem. Nem is fogom. Ha meghalok, akkor sem lesz soha rossz döntés. Szinte már követni se tudom, hogy ki hogy reagál és próbálom egyre jobban meghúzni magam. Sirius sértései, James kontrázásával azonban nagyon szíven ütnek. Nem hibáztatom őket, de fáj. Próbálok senkire se nézni, de képtelenség megállni, hogy egyszer-egyszer ne vándoroljon tekintetem Remusra, régi nagyon jó barátomra. Évek óta nem láttam. Eddig eltemettem a hiányát, de most olyan égetően szakadtak fel a sebek, legszívesebben ordítanék. Akkor is éppen rajta felejtettem tekintetem, mikor meghallottam James szavait. „Megijedt.” - Tizenhét éves voltam James! Egy lány egy olyan családból, ahol elképzelhetetlennek tartottam ellent mondani a szüleimnek. Én nem voltam soha a lázadás mintaképe. Nem kérem, hogy értsetek meg, de… fél órája se vagyok itt. Hogyan bizonyítsak? Időt kérek, semmi mást, és ha azt kéritek ne jöjjek többet megbeszélésre, továbbra is csak a hozzám eljuttatok információkból dolgozzak és valakin keresztül küldjem el a saját információim, mert nem bíztok bennem, akkor legyen, elfogadom és akkor pontosan lekövethető lesz áruló vagyok e, vagy sem. Nem fogok sírva fakadni és eliszkolni. – fakadok ki, de nem hisztérikusan, sokkal inkább eltökélten, pláne azok után, hogy itt sorban hangoztak el rossz hírek, olyan események, amik kifejezetten nem azt tükrözik, hogy jó esélyeink lennének. Ezen kell változtatni, mihamarabb. - Megértek mindenkit, aki kételkedik bennem, hiszen életek, a szeretteitek forognak kockán. Elfogadom, de én azért jöttem vissza, hogy harcoljak, és bármire hajlandó vagyok azért, hogy tegyek a győzelmünkért. – fejezem végül be a kis önbizalom beszédem, ami megint tudom sok figyelmet fog maga után vonni, ami mindig is zavarba hozott, de az elszántság most erősebb, még ha nem ér semmit, ha kinevetnek, kigúnyolnak, akkor is ez a helyzet és nem érdekel a továbbiakban a sértegetés, mert én tudom mi a célom és csak ez fontos. Én is tudnék sértegetni, ha akarnék. Meg ha olyan lennék, de nem vagy és nem is akarok. Kicsit felzaklatva érzem magam már csak attól is, hogy nekem ennyire ki kell állnom magamért. Sokkal egyszerűbb napokig szinte alvás nélkül kutatni és dolgozni, mint akár csak két percig is figyelem középpontjában lenni. Utálom és zavar. Kezeim kicsit remegnek is, amiért inkább leveszem fejemről a kendőm és azzal kezdek babrálni. Eltakarja valamennyire kezem remegését és szabad utat enged szőke tincseimnek, hogy vállamra hulljanak. Magam elé nézve próbálom kicsit csillapítani feszültségem, s szuggerálni magam, hogy ne kapkodjam a tekintetem Remusra. Meg akarom neki magyarázni, az egészet. Mindent. Annyira akarom. Mikor további történetek jönnek arról, kik mivel álltak szemben a legutóbbi találkozó óta, eszembe jut néhány infó, amit alapból is meg akartam osztani velük, csak a nagy kavarodásban elfelejtettem. - Az átállás világméretű. A tengeren túl is egyre többen kezdtek megkérdőjelezhetően viselkedni, a kutató labort teljesen zárolták is a nem ott dolgozók elől. A legutolsó nagy projekt, amibe belekezdtem odakint akkor indult meg, mikor egyértelművé vált, hogy megkérdőjelezhető a lojalitása nagyobb csoportoknak… Értelmes lények alkotta csoportoknak. – próbálom hirtelen értelmesen összefoglalni mondandómat, de a végére egy kicsit megcsuklik a hangom, de folytatom. - Többek közt ezért is igyekeztem mihamarabb pozitív eredményeket elérni a harcra használható főzetek terén is. – fejezem végül be, s eszembe jut, hogy Lily korábban kérdezte mutatok e neki majd, így felé fordulok. – Kell majd találnom egy helyet itt, ahol újra munkába láthatok, a balesetek elkerülése miatt biztosított körülmények között, de amint ez adott, természetesen megmutatom neked is és bárkinek, akit magaddal hozol. – fogalmazom meg úgy a mondatot, hogy ne legyen sértő, de úgy értem a dolgot, hogy akárkinek nem fogom én se kiteríteni a kutatásaimat, de nyilván valóan van olyan személy, akinek igen, plusz ahogy nézem, lehet nem is hagynának engem kettesbe Lilyvel. Erre a gondolatra csak picit szusszantok, majd a gondolataim már annyira előre járnak, hogy Remus megjegyzéséből kiindult folyamatra csak úgy felkapom a fejem. Rita jegyzetel? Annyira el voltam foglalva azzal, hogy támadnak, amivel valahol egyetértek, de fáj is, hogy nem vettem észre. Hogy lehetek ennyire figyelmetlenül ostoba? Akaratlanul is húzom magam jobban össze, s rejtem jobban el kezeimet, amik továbbra is remegnek. - Rita ez teljesen ésszerűtlen és nagyon nem biztonságos! Azt hittem a titkos gyűlés lényege, hogy titkos és nem pedig, hogy feljegyzések készüljenek róla, én… én így nem mondok, vagy mutatok semmi többet, nem ezért titkolóztam évekig! – mondom kissé felháborodva. Egy újságíró, aki jegyzetel egy titkos gyűlésen és egyedüli személyként tünteti fel magát, aki nincs az imperius alatt? Ez itt normális? Csodálkoznak, hogy besúgóra lehet gyanakodni? Értetlenül nézem Em barátnőmre, aki talán választ tud majd nekem adni erre, bár nem tudom elképzelni a többiekről, hogy számukra ez teljesen elfogadott lenne. Érzem, hogy zsongni kezd a fejem a sok feszültség miatt, pedig ez csak a kezdete mindennek, ahonnan már nem vezet más út csak előre, egyre mélyebbre a sűrűjébe.
Dorcas megjelenése igen nagy port kavart percek alatt. Eddig is minden gyűlés feszültséggel telt érthető okok miatt. De soha nem fordult elő még, hogy a feszültséget egy jelenlévő tag okozta volna. Feszülten ülök James mellett. Örülök, hogy Dorcas vissza tért, én teljesen más szemmel tekintek a dologra mint a többiek. Jelenlévők között láthatólag Sirius volt az akit jobban felzaklatott régi barátunk megjelenése. Nem tetszik a hangnem amit megüt vele szembe, még is csak egy hölggyel beszél. Mikor lekorholom ez miatt James rátesz egy lapáttal, amire olyan hevesen fordítom felé a fejemet, hogy hallom megreccsen. - Mi a fene bajod van neked is? - kérdezem halkan, hogy csak ő hallja. Nem akarok vele is neki kezdeni veszekedni, de igencsak meglepet. Lehet csak Sirius dühe tüzelte fel még jobban, nem tudom. Mikor James kezd kihozni a béketűrésemből megszorítom a kezét, jelezve már eleget kapott Dorcas , és most hagyja abba. Majd Sirius immár felém fordul ingerülten, ami cseppet se tetszik. Kezdek egyre inkább dühös lenni, de nem akarom szítani a tűzet. Nem tudom mi a fene az ami ennyire kiakasztotta, mármint elmondta, de nem értem. Én teljesen megértem Doe szemszögét is. De úgy néz ki Em-en és Benjin kívül más nem. Ha mondhatom így ketté szakadt a csapat egy pillanatok alatt. - Sirius ha kérhetlek vegyél vissza... - szólok rá fogcsikorgatva szinte. Nehezen kell vissza fognom magam, de sikerül.Hiába kezdi el a kézfejemet simogatni, ami általában nyugtató hatással van rám, most egyáltalán nem segít. Ami azt illeti, nagyon ideges lettem, és próbálok mély levegőket venni nem feltűnően. A gyűlés után kikérdezem, még is pontosan mi baja van neki is Doe-val, mert azt is kinézem belőle, hogy nem is érdekli igazán, csak Sirius példáját követi. Ha viszont valóban gondja van vele, akkor tényleg jobb ha felvilágosítom a dolgokról. Gyorsan elterelem a témát Dorcas-ról ennyi épp elég volt. Majd elkezdem kikérdezni a tagokat, hogy ki milyen hírrel szolgál. Végig fogom James kezét már szinte görcsösen. Szerencsétlent nem tudom elengedni. Mielőtt bármire is reagálnék ránézek én is Ritára , ahgy a többiek. - Rita kérlek, hagyd abba a jegyzetelést... - szólalok meg kedvesen, és nyugodtan. Hátha arra hallgat, mást nem tudok. Majd a figyelmem teljesen Emmeline-re hárul, mikor elkezdi a beszámolóját. Egyre inkább szorítom James kezét, mikor elmondja, hogy Severus már teljesen beállt a halálfalók körében. - Ez ... ez egészen biztos? - kérdezem vissza, bár teljesen felesleges. Severusnak tényleg elment a maradék józan esze. Csak bambulva kezdek nézni magam elé, és Em mondatának a végére felkapom a fejem. - Öhm, igen Dumbledore hagyott üzenetet, amit majd a gyűlés végén átadok, ki milyen megbízást kapott. - halványan elmosolyodom, de el is tűnik róla. Szóval Severus megkapta a jegyet... olyan, mintha gyomorszájon rúgtak volna. Egyik kezem még mindig görcsösen fogja James kezét, a másikkal a hasamhoz kapok. James természetesen ezt se hagyja szó nélkül, már most valóban megértem. Tényleg kétes most Severus melyik oldalon játszik, vagyis most már igencsak egyértelművé vállt. Csak ránézek Jamesre szinte elgyötörten. - Ugyan... nem tudhatjuk pontosan mi van a háttérben... - már szinte vérfagyasztóan nyugodt a hangom... ijesztően. Jamestől ezért is egészen biztos kapni fogok, de nem érdekel. Szeretném hinni, hogy Severusnak nagyon erős indoka volt ehhez. Majd jön Gideon, aki szintén nem a legjobb hírekkel szolgál. Mivel mi is Jamesel Minisztréiumi alkalmazottak vagyunk, ráadásul az "igazság szolgáltatásnál" mi is tisztában vagyunk vele, hogy bizony nem egy halálfaló van a minisztériumban. Viszont Gideon most még tovább bővítette, hogy amire azt hittük legalább biztos nem teszik rá a kezüket, hát... arra is. Már kínomba felnevetek, és a görcs a gyomromba egyre nagyobb. Ráadásul Rita mindig jegyzetel, és a penna sercegése a pergamenen egyre inkább a fejembe vési magát, és kezd majd szétrobbanni. Megmasszírozom a halántékomat, hátha az segít, de nem igazán. Azt hiszem ez már teljes mértékben idegi alapon van. - Köszönjük Gideon ez eléggé fontos.. ezek szerint a hopp hálózat se biztonságos számunkra, ahogy Dumbledore sejtette. Legalább már értitek ide miét nem jöhettek azzal, és kell gyalogolni... - mondom elhúzott szájjal. Kicsit száj húzás volt, mikor megtudta mindenki, hogy a Potter birtok igencsak kint van mindentől. Direkt azért választottuk ezt a helyet. Dumbledore már előre mondta, hogy nem jöhetünk a hopp hálózaton keresztül, fő a biztonság. Első gyűlés alkalmával egy órát csak pihenéssel, evéssel és ivással töltöttük. De már hozz szoktunk. Ahogy Sirius meséli a támadásukat lelki szemeim előtt lejátszódik a jelenet, ahogy a két legjobb barátom az életéért küzd. A gyomromba lévő görcs egyre nagyobb lesz, és a fejfájásom is egyre szörnyűbb. Az a penna pedig.... megőrjít... nem tette le... Sirius se szolgált jó hírekkel, bár ezekről mi már tudtunk Jamesel. Egyre többet is lebzsel nálunk Sirius és Marl mikor itthon van, ami a történtek fényében természetesen nem bánunk. Mély levegőket veszek folyamatosan. Nem is reagálok semmit, csak bólintok Siriusra nézve, hogy köszönjük a beszámolót, és hogy elmondta nekünk. James pedig csak megerősíteni tudja, amit Sirius elmondott, hisz szinte velük egy cipőben evezünk. Mikor James azt is elmondja, hogy legutóbb majdnem ott hagyta a fogát, a hideg kirázz, és a testem is beleremeg. Önkéntelenül is ránézek, és a szemem megakad az arcán lévő hegen, ami egyáltalán nem akarta megadni magát a gyógyításnak. Oké egy férfin még szexi is , de engem csak arra az estére emlékeztet, mikor csupa véresen szakadt ruhában jött haza, és alig állt a lábán... nem több ilyet nem akarok átélni. Vissza kell fognom magam, hogy ne érjek a heghez. James is rám néz,majd egy keserű mosollyal hazudtolom meg magam, hogy : minden rendben. Pedig egyáltalán nincs! Már szinte szédülök az ingerültségtől, és az idegességtől. Eddig kötél idegeim voltak, de ma valahogy nem ... nincs , ez nekem túl sok most egyszerre. Eddig apránként kaptam szörnyű híreket, mire egyet megemésztettem jött a következő. Most nem, most egyszerre borítottak rám mindent. Mély levegőt veszek, majd én is hozzá teszem az elméletemet, miután erőszakkal elveszem a tekintetem a férjemről, ami az egyetlen ami kicsit lecsillapított. Majd természetesen nem bírja ki, hogy valami hülyeséget ne szúrjon közbe. De ezúttal még csak egy halvány mosolyt se tudok kipréselni magamból. Sőt, rá se hederítek... ez nem nagyon szokott előfordulni. Inkább elkezdem mondani az én elméletemet. - Nem akarok én se ... pánikot kelteni. De biztosra veszem, hogy valaki kettős ügynököt játszik, akire nem gondolunk. Persze nem itt azok között akik itt vannak most. Minisztériumi dolgozó lehet, és véleményem szerint auror. Ki más tudhatna ennyi mindenről? - Benjamin is csak megtudja erősíteni, hogy neki se stimmel valami a Minisztériumba, és biztos áruló van közöttünk. Én senkire nem tudok gyanakodni, egyszerűen lehetetlenség... Dorcas felajánlaj, hogy megmutatja mit kísérletezett ki, én csak rámosolygok és bólintok. - Köszönöm Dorcas, majd kerítünk helyett. Számunkra is fontos, hogy minél több fegyverünk legyen velük szemben. - Majd a ködfátyol alatt ami hirtelen rám száll hallom, ahogy már Benjamin, és utána szinte rögtön Dorcas is rászól Ritára aki fittyet hányva a huszadik kérésre is írogat. Majd előadja az Ő beszámolóját is, amire hirtelen komolyan felnevetek. Sosem kedveltem Ritát. Próbáltam mindig megérteni, de nem ment. Mark egy jó barátom aki életét vesztette bízott benne, ezért is bízok... próbálok én is bízni benne. De egyszerűen kiakaszt az értetlenkedése. A fejem széthasad... a volt legjobb barátom halálfalónak állt, a férjemet a napokban majdnem megölték, figyelnek a minisztériumban, az hogy folyamatos beszólások és veszekedések vannak Dorcas miatt miközben az életünkről kéne döntenünk... nem nem, nem... Hirtelen elengedem James kezét, és felpattanok. Oda kapok Ritához és egyszerűen kikapok a pennát a kezéből és kettétöröm. Nem volt egyszerű, éles fájdalom nyíllal a tenyerembe. Majd megfogom a pergament és szét tépem. Síri cseng lett, azt hiszem még a bogarak is megállt a levegőben egy pillanatra. A fejem szét megy, és rohadtul elegem van.... még hogy mindenki imperius alatt áll csak ő nem ? Elszakadt valami. - Hányszor kértek is meg? Rita a Merlin szerelmére komolyan nem tudod felfogni még is mi van itt kockán?? Nem hallod ki mit mond?? Nem emlékszel Mark-ra ?? Állítólag szeretted! Nem szórakozhatsz más életével, és ha valaki hússzor is megkér rá, hogy tedd le azt a nyavalyás pennát akkor leteszed!! Sőt ha már egy ember mondja akkor is!! Nem érted? AZ ... ÉLETÜNK... A ... TÉT !! Áruló van közöttünk, és te mindent lejegyzetelsz hogy aztán bagolyra add a többieknek?? Azt hittem egy fokkal ennél értelmesebb vagy!! Mi az , hogy mindenki az Imperius alatt van a szerkesztőségnél? Ezt bejelentették neked? És miért pont téged hagytak ki? - érdekes módon a kirohanásom, ami az életben soha nem fordult még elő .. könnyített rajtam. A fejem ugyan mindig széthasad, de még is a gyomromba a megkönnyebbülést érzem. Kicsit azt hiszem megnyugodtam... Majd körbe nézek és látom a tekinteteket, ahogy rám szegeződnek, és valaki el is kapja a fejét, mikor ránézek. Na ne már... Mély levegőt veszek, és próbálok lehiggadni. Tudom ez nem jellemző rám, én nem ilyen vagyok... - Én... ne haragudjatok. Sajnálom. Öhm... Rita szóval, legközelebb ne hozd be a házba se a pennádat és a pergamened. Hagyd otthon, különben nem fogunk beengedni. Kis türelmeteket kérem... - a hangom nyugodt és kimért. Majd sarkon fordulok és ki sietek a fürdőbe, muszáj megmosnom az arcom, és innom egy pohár vizet. Ennyi idő alatt talán a többiek is megemésztik az imént látottakat. A tükörképem ijesztő, mintha nem is én lennék. Fal fehér vagyok, pedig úgy érzem az arcom lángokban áll. Engedem a csapból a hideg vizet és próbálok nem felzokogni, a sok gondolattól, ami felváltva cikáznak a fejembe, és ezek csak a ma hallottakról szólnak. Rita is egyre gyanúsabb, de még is mit kezdjek vele? Nem értem a történetét, de ha Ő lenne az áruló már rég ránk törte volna.. most még is mit csináljak, mit gondolja? Egyszerűen nem merek vissza menni, és jelenleg nem akarok. Szégyenlem magam, és nem tudok a szemük elé kerülni...
Ha több hajlandóságot mutatnék, biztosan mindenki helyzetét meg tudnám érteni, de még mindig teljesen feleslegesnek tartom ezt a vitát. Akit érdekel, hogy Meadowes mit és miért csinált, az a gyűlés után odamehet hozzá, még autogramot is biztosan adna, de ennek egyszerűen nem itt a helye. A legfőbb döntéseket nem mi hozzuk, mindannyian csak katonák vagyunk egy nagy játékban, és legalább nekünk össze kellene tartanunk. Ehelyett ölik egymást. Mindenért. Potter bohóckodása ellenére egyetértek vele, kevesen vagyunk, és nem számít, mi volt, csak, hogy hogyan tovább. De úgy tűnik, nehezükre esik hallgatni rá. Bár a beszámolók részint megszakítják a közjátékot, semmit sem segítenek. Mindannyian tudjuk, hogy a helyzet csak rosszabb lesz, a támadások hallatán pedig felvont szemöldökkel pillantok Emmeline-ra. Persze, a Roxfort a legbiztonságosabb hely a világon - talán jobb is lenne, ha ki se jönne onnan. Ja, hogy csak Snape-pel vannak egymás sarkában folyton? Tudom, hogy mindannyiunknak kockázatokat kell vállalnunk, de van abban valami, amit Benjamin mond. Bizonyítani akar. Ez meddig vinné el? A besúgó ismeretlen kiléte sem javít a helyzeten. Mindenki gyanakszik, és ha házon belül bizalmatlanság van, ez nem vezethet semmi jóra. Black, Potter, Benjamin, majd Skeeter sem túl felvillanyozó képekkel hozakodik elő, bár a bizonyíték szó már haladást jelent, így készségesen fürkészem át a hozzám kerülő pergament. Feltűnik, hogy nem marad nála felesleges - honnan tudta, hányan leszünk? Ha pedig valóban a nyomában vannak az Averyk, jobb lenne, ha inkább meghúzná magát. Az viszont biztos, hogy hiába az igyekezete, még így is mindenkinek szúrja a szemét, főleg a pennás akciója miatt. Lényegében mindenki intéz hozzá egy ellenkező szót, de minden elmegy a füle mellett, ez pedig lassan bennem is kezdi felnyomni a pumpát... Nem bírom az ilyen értetlen embereket. Biztos vagyok benne, hogyha hamarosan nem reagál és áll le, újabb figyelmeztetés helyett csak lángra lobbantom a pergamenjét. Az talán elég hatásos lenne. Ezen érzés értelmében teljesen megértem Lily kirohanását. Még ha nekem egy kicsit túl hisztérikus is. Már nyúlnék a pálcámért, mikor belecsap a rivallásba és saját kezűleg teszi tönkre újságírónk felszerelését. Persze, feltételezem, nem ez az egyetlen penna, ami nála van, de a hatás valószínűleg itt sem marad el. A biztonság kedvéért suttogok egy igét, hogy elégjenek a lehullott fecnik, amíg úgyis mindenki Lilyre mered. Talán fel sem tűnik nekik. Rám úgysem figyelnek. Az biztos, hogy a szó szerinti kirohanás után Potter az egyetlen, aki visszacsábíthatja a lányt közénk, addig pedig a többiek - ha akarják - még ezerszer is ízekre szedhetik Ritát. Hirtelen szólalok meg, remélhetőleg minden újabb szópárbaj kirobbanása előtt. - A napokban meglátogattam Dumbledore-t és kifejeztem aggodalmamat a Renddel kapcsolatban. Csak ismételni tudom a szavait. - Széttárom a kezeim, ne kövezzék a hírvivőt. - Ha benne bízunk, akkor bízzunk a döntéseiben is. Magatoknak döntsétek el. Bízunk benne? - Hatásszünet, ami alatt körbenézek, mert egyöntetű választ várok. - Azért vagyunk itt, mindannyiunk, mert azt gondolja, tudunk együtt dolgozni. Ha viszont nem, akkor már feladni is jobb. Én legalábbis biztosan nem akarok egy olyan kiszolgáltatott közösség tagja lenni, ami belülről emészti fel önmagát, közben pedig kívülről is ellenségek lesik. - Sok a duma. Csak szeretném, ha egy kicsit lehiggadnának. - És mivel egy közösség vagyunk, véleményem szerint senki se hozzon önkényes döntéseket mindenkit érintő témában. - Ritára pillantok. Ha nem akarjuk, hogy legyen jegyzetelés, ne legyen. Megkérdezhette volna, megbeszélhettük volna, most Lily nem lenne idegállapotban, és senki sem akarná nyársra húzni a pillantásával.
Senki se állt elő jó hírekkel, de ezt én már rég tudtam. Voldemort a hatalmát szép lassan az egész varázsvilágra rábélyegzi és nincs menekvés. De ezért vagyunk itt! Azért hogy harcoljunk, hogy megvívjuk a csatát és győzzön a jó! És egyszer se bántam meg hogy csatlakoztam a Rendhez. Viszont ők nem örülnek nekem. Nem szeretnek. Senki se szeret.. Egyre többen szólnak nekem én meg már kezdek dühös lenni, de belátom hogy igazuk van. Lehajolok a táskámért, amikor is hirtelen Lily kikapja a kezemből a pennát és a pergament majd kettétöri azokat. Én nem akartam hogy ez legyen. Nem akartam összeveszni. Hirtelen felindulásból felpofozom a vöröst, de ez nem segített nekem, nem nyugodtam le és lesokkoltam. - Bocsáss meg, kérlek.. - suttogom, de a lány már el is megy, nekem meg könnyek szöknek a szemembe. Felkapom a táskámat és máris kisietek az ajtón, remélem senki sem akadályoz meg ebben.
A hozzászólást Rita Skeeter összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 10, 2016 8:07 pm-kor.
Minden lelkierőmmel igyekszem megőrizni a higgadtságomat - vagy legalább is ezt mutatni a többiek felé - a folyamatos marakodás, csitítgatás és szőrszálhasogató sercegés ellenére, amit végig kell hallgatnom, ez pedig csak úgy sikerülhet, ha csendben maradok. Szinte érzem, ahogyan lüktet a homlokomon lévő ér... Talán a halálfalók olyan merényletet terveztek a "már ismert Rendtagok" ellen, amiben engem használnak fel, mint bombát? Mert akkor úgy érzem, sikerrel járnak. Épp, hogy lezárjuk a Dorcas témát (bár ezt továbbra sem merem biztosan állítani), mikor Ritára kerül a sor. Eddig rá se mertem nézni senkire, még a mellettem ülő barátnőmnek is kerültem a tekintetét, hisz ő azonnal leolvasta volna az arcomról, mennyire pattanásig feszültek az idegeim. Most egyenesen Lilyre pillantok, valószínűleg a megérzéseimnek engedve, hisz alig egy percbe telik, máris minden a feje tetejére áll. Eddig igyekeztem pártatlan lenni, mikor Skeeterről volt szó. Nem csak az iránta érzett hála miatt, vagy azért, mert mindig is sajnáltam. Azt hiszem mindenki, aki ismerte valamennyire Caveliert, megértőbb volt Ritával szemben az utóbbi időkben, de ennek itt és most vége. - Boldog lennék, ha a gyűlés után rám szánnál egy kis időt, Rita - vetem oda feszülten, majd Lily után sietek.
A fürdőben találom meg. Kopogok párat mielőtt átlépném a küszöböt, hisz nem hiányzik, hogy még halálra is rémisszem. - Lils - szólítom meg kedvesen. - Zavarok? - Nem akarok tolakodó lenni; ha arra van szüksége, hogy egyedül maradjon és kisírja magát, azt is megértem.
Mindenki, aki ismer elmondhatja rólam, hogy nyugodt ember vagyok. Az a fajta, aki megőrzi a hidegvérét a legelbagatelizáltabb helyzetekben is. Előbb Sirius kiakadása, majd Rita kicsit sem ésszerű viselkedése teszi be nálam a kaput. Először is, hogy beszélünk így egy nővel? Másodszor pedig igen is gyanús, ahogy Skeeter viselkedik. Az idegesítő sercegés, amit végig hallok a vita alatt, majd akkor sem marad abba, amikor rá lesz szólva. És még ő azt mondja, hogy mindenki imperius alatt áll, csak ő nem? Tisztában van mindazzal, amit mond? Kezdetben tényleg csak hozzászólni szerettem volna a beszélgetéshez, vagy épp megtenni egy olyan gesztust, amit lényegesnek tartottam. Mint mondjuk Dorcas mellett kiállni, mielőtt még többen szétszedik. Mert hát az tény, hogy nem ide tartozik az, hogy kivel mennyire nincs jóban. Hisz nagyjából tudom mi történt, mikor kiköltözött a szüleivel. Gideon talán még nálam is higgadtabb hangja ránt vissza attól, hogy újabb kétkedő szavak hagyják el a számat. Elgondolkoztat amit mond, arra sarkall, hogy megfontoljam, Rita vajon tényleg hasznára lenne a csapatnak? Emlékszem, mikor az első gyűlésen voltam, kicsit úgy éreztem - meg tartottam teljesen helyén valónak, hogy valamelyest biztosítsam, alkalmas vagyok arra, hogy csatlakozhassak és teljesen biztosan az ő oldalukon állok. Pedig az én, vagyis a mi kutakodásaink Gideonnal, Fabiannal és az akkor még aktívan buzgó jó barátunkkal sokkal korábbra nyúlnak vissza. Mi már a suliban sem láttuk rendben a dolgokat, ami csak megalapozódott, amikor kikerültünk onnét. De mindezek ellenére is fontosnak tartottam, hogy ők, a többiek is megbizonyosodjanak afelől, hogy teljesen megbízhatóak vagyunk. Ismertség ide vagy oda. Na de amit Rita művel, az már most vérlázító. Most először van itt, a helyében én visszafognám magam, ő ezek szerint erre teljesen képtelen. Lily tesz meg egy lépést azzal, hogy odamegy hozzá. Szinte biztosra veszem, hogy az összes szem rá szegeződik, ahogy az enyém is. Igaza van, már engem is idegesített az állandó sercegés, mondhatni öröm volt hallani, ahogy kettétörik az a penna. Nem kommentálom, ahogy kiosztja, igazából nincs mit hozzátenni. Csak nyomatékosítja mindazt, amit az elmúlt percekben többen megemlítettünk: nem kéne. De Rita kirohanása megint csak felpiszkál bennem valamit. Nem, tényleg nem jellemző rám, hogy ideges legyek, vagy hirtelen cselekedjek, de most egy pillanat alatt döntöm el, mi lenne a helyes. A pofon csattan, ami ebben a pattanásig feszült helyzetben csak olaj a tűzre. Vajon hogy akarja Skeeter ezek után beadni nekünk, hogy ő mellettünk van? Ahogy felkapja a táskát, én úgy ragadom meg a pálcám felpattanva helyemről és szegezem felé. Nem akarok én semmit sem csinálni vele, majd közösen eldöntjük mi legyen. De ezek után ép eszű ember ki nem engedné innen, nem élünk olyan időket, hogy egy picit is kockáztassunk. - Colloportus! - mondom is ki hangosan a varázslatot, amire a kitárt ajtó azzal a lendülettel be is csukja illetve zárja magát, hogy Rita épp csak hozzáér és résnyire kinyitja, majd hogy ne könnyítsem meg a dolgát, egy másik varázsigéhez folyamodok. - Depulso. - az ajtótól nem messze álló komódra szegezem a pálcát és azzal egy vonalat írok le az ajtó irányába. A komód engedelmesen megmozdul, hogy hirtelen becsússzon az ajtó elé, eltorlaszolva az utat a nő elől. - Gideon, te bíznál benne? Ki tudja, hova készült az a pergamen. - kérdezem a még mindig ülő barátomtól viszonylag már higgadtabban, ezzel mintegy válaszképpen az ő reflektálására. Ha tényleg nem kizárt, hogy áruló van közöttünk, ráadásul Skeeter teljesen abszurd kijelentéseket tesz, akkor igen csak megnöveli a gyanakodás esélyét is. Vagy egyszerűen csak hülye és sokat várunk tőle. - Bocsánat a nem túl elegáns megmozdulásért, úgy érzem jelen helyzetben nem kéne kiengednünk innét. - intézem Skeeterhez a szavakat főképp, de igazából ez szól mindenkinek is.
Még mindig nagyon furcsa számomra az, hogy ennyire nekem esnek, amiért ki mertem mondani a gondolataimat, hiszen, lássuk be, eléggé röhejes, hogy a többség ilyen kedvesen, tárt karokkal fogadja Dorcast, mintha a világon semmi sem történt volna, pedig történt, ami történt, és ezen nem lehet olyan egyszerűen átsiklani. Főleg azoknak nem, akik egykor a barátjuknak hitték őt. Abba inkább bele sem akarok gondolni, Remus mit érezhet most, de már csak azért is ideges vagyok, hogy ő ilyen pocsék helyzetbe került. A kialakult idegességemet, James oszlatja el. Legalábbis ezen a gyűlésen, már biztos nem fogom megint felhozni, hogy Dorcast egy árulónak tartom, és bár nem is a rend árulójának, de a barátai árulójának mindenképpen. Még szerencse, hogy James az az ember, aki ismer már annyira, hogy tudja, hogyan kell engem lenyugtatni, és milyen módszer kell ahhoz, hogy ez egy ideig ki is tartson. Egy pillanat erejéig hálásan rámosolygok, aztán újra a többiekre kezdek figyelni, már jóval, nyugodtabb lelkivilággal, mint azelőtt, még az sem bosszant fel jobban, mikor Dorcas kis védőbeszédet mond Jamessel szemben. Úgy határozok, hogy jobb, ha egyszerűen csak nem foglalkozok vele. Ahogy Severushoz sem fűzök megjegyzést, hiszen úgyis mindenki tudja, hogy mi a véleményem róla. Annak meg semmi értelme nem lenne beközölni, hogy én előre megmondtam, hogy ez lesz, nem akarom ezzel Lilyt felidegesíteni. - Most, hogy mondod James, azt az orr-rágó csészét mindenképpen be akartam szerezni, mikor megyünk venni? – Vigyorodom el egy pillanatra. Talán máskor én is képes lennék ilyen hülyeségekkel jönni, hogy kicsit oldjam a feszültséget, de most még én is túl feszült vagyok ahhoz, hogy ez, most összejöjjön.
A viszonylagos nyugalmam nem tart sokáig. Azt hittem, hogy már semmi nem cseszheti fel az agyamat jobban Dorcas hirtelen érkezésénél, de úgy látszik tévedtem, Rita egyre inkább kezdi kihúzni nálam is a gyufát. Nem elég, hogy mindent lejegyzetel, ami így bármikor, olyan kézbe kerülhet, amivel csak még nagyobb bajba kerülhetnénk, de hogy még mindenki imperius hatása alatt áll… csak ő nem, az eléggé gyanús, főleg így ki is mondva. Ezért nem is lepődhet meg senki, amikor megkapom a kiosztott pergament, gyors átolvasás után azt konkrétan cafatokra tépem, és még élvezem is a dolgot. Aztán újra csak csendben figyelek. Annyira más vagyok a megszokotthoz képest, minden eddigi gyűlésen be nem állt a szám, folyamatosan mondtam valamit, akár baromság volt az, akár valami komolyabb dolog, de most valahogy képtelen vagyok erre. A fásultságomból, ami hirtelen rám tört Lily rángat ki. Mindenki legnagyobb döbbenetére felpattan, odamegy Ritához és… széttöri a pennát. Önkéntelenül is elismerés csillan fel a szemeimben, hiszen Lily ilyeneket nem szokott csinálni, és most legszívesebben megtapsolnám, mert szívesen tettem volna valami hasonlót én is, már csak azért is, hogy levezessem a feszültségemet. A pillanatnyi jókedvemet, viszont egy csapára eltünteti az a bizonyos pofon Ritától. Egy pillanat töredéke az egész. Mintha egy gát átszakadna bennem, ami eddig visszatartotta az összes eddigi dühöt és idegességet, olyan hirtelen pattanok fel és rántom elő a pálcámat, mintha egy hirtelen támadás ért volna minket, talán mert valóban hasonlóan élem meg. Bántotta Lilyt. Egyedül csak az akadályoz meg végül abban, hogy szarrá átkozzam, hogy Benji eltorlaszolja előle az utat, és így legalább egy kis időm van arra, hogy a forrongó indulataimat lecsillapítsam legalább annyira, hogy ne egy átok legyen az első szavam, amit rá mondok. A pálcámat ennek ellenére egy pillanatra sem eresztem le, mély levegőt veszek, hogy megálljam azt, amit eredetileg terveztem. Tényleg ez volt az utolsó csepp. Mielőtt meggondolhatnám magam, egy másik célpontot keresek, ami egy szerencsétlen váza nem messze Ritától, ami az átok hatására darabokra robban. - Örülj, hogy nem téged találtalak el. – Sziszegem dühösen. Még kell pár pillanat, hogy összeszedjem magam és visszaüljek, ahelyett, hogy Lily után sietnék, hiszen Em, ezt már úgyis megtette. Különben sem tudnék neki segíteni ilyen idegállapotban. A pálcámat még mindig görcsösen szorongatom. - James, bocs a vázáért. – Teszem azért még hozzá. Mert udvarias ember vagyok.
Kissé kezd zavaros lenni ez az egész. Nem igazán tudom hova is figyeljek. Mindenki mond mindent, de az én fejem továbbra is a szinte vele szemben elhelyezkedő szőke lánnyal van tele. Olykor-olykor rá is pillantok, mintha azt várnám, hogy az arcáról mindent le tudok majd olvasni. De tévednem kell. Nem értem őt sem, ahogy ma már szinte senkit sem. Próbálok tisztán gondolkodni, vajon mit miért tett, de arra a választ akkor sem fogom meglelni, hogy mind ezt miért nem lehetett elmondani? Miért kellett mindent hátra hagyni és úgy tenni, mintha amúgy mi sosem lettünk volna barátok. A hangulatom ingadozik jobbra s balra. Hol jót nevetek Sirius és James mókás párbeszédein, hol pedig a méreg szaggatja az idegeimet. Annyi információ özönlik, amit már szinte követni sem tudok. Siriusra emelem pillantásomat mikor Marl-t és az őt ért támadásról beszél. Kezem egy pillanatra ökölbe szorul, de csak a nyelvemre harapok. Inkább hallgatok, és figyelem tovább, hogy kivel mi történt, mert úgy látszik az elmúlt időszakban igazán mozgalmasnak bizonyult. És úgy tűnik nem is fog ez változni. Elég csak Ritara pillantanom, aki minden biztonsági szabályt felrúgva jegyzeteli le azt, amit mi itt megvitatunk. Elvégre nem vadásznak ránk halálfalók minden utcasarkon. Pont olyan dolgokról diskurálunk itt, amiket papírra lehet vetni és nyugodtan bagolypostával el lehet küldeni a többi tagnak. Kezdem azt érezni, hogy őrültekházába keveredtem. A következő percek eseményei meg is győz róla. Lily pillanatok alatt kel ki magából, amit teljesen jogosnak érzek és csendben hallgatok, de ahogy Rita a kezét emeli a lányra én is felpattanok, de Sirius és Benjamin még nálam is gyorsabbak. Sóhajtva süllyedek vissza a helyemre, és a halántékomat kezdem markolászni. A fejem hasogatni kezd, amit cseppet sem viselek annyira jól. Egy rövid időre még a szememet is lehunyom. Csak akkor nyitom ki, mikor Tapmancs újra mellettem ül. Eddig sem bíztam Ritában, de ezzel csak azt bizonyította be, hogy valami nem stimmel vele. Nehéz eldöntenem, hogy tényleg ennyire buta, vagy direkt csinálja. - Mást is jegyzeteltél már korábban, vagy ez volt az első eset? - Szegezem Ritának a kérdést, miután sikeresen „kalitkába” lett zárva. Az őszinte válaszban sem reménykedek már, de azt is kinézem belőle, hogy ezt nem most csinálja először. Csak a szemünk előtt nem tette. Mindkét lehetőség súlyos helyzetet teremt.
Egy egész Dorcas ellenes forradalmat kell levernünk, mire úgy ítélem, mindenki lenyugodott annyira - beleértve magamat is -, hogy képes legyen befogni. Tőlem szokatlan módon csak egy bólintással nyugtázom a védőbeszédét, hisz napestig tudnánk erről vitázni és biztos vagyok benne, hogy ezerféle indoka volt arra, hogy gyáván a háttérbe húzódjon, de őszinte leszek: a legkevésbé sem érdekel. Fontosabb beszédtémáink is akadnak a kamaszkori kilengéseinél, vagy annál, hogy ki a lázadás mintaképe. Ekkor, nyugalmam felhői között úszkálva veszem észre, hogy Rita magában nevet. Rajtunk. ─ Én a helyedben örülnék, hogy egyszer is kinyílt előttem az a bizonyos ajtó ─ mosolygok rá negédesen. Hibázni emberi dolog, most már tudom, ugyanis Rita "befogadása" baklövés volt a javából. Eddig is tisztában voltam vele, de most, a beszámolóját hallgatva egyre bizonyosabbá válik, és szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki erre az álláspontra jut. Főként, mikor jegyzetelni kezd. Belátom a szavaim értékét, természetesen, viszont azt hittem, mindenki számára egyértelmű, hogy ez nem írószakkör. ─ Mi van a háttérben? ─ ismétlem Lily szavait elgondolkozva. ─ Szerintem azon gondolkoztak eddig, hogy melyik karjára lenne a legmegfelelőbb. Igazából ezen kívül is elég sok okot tudnék elképzelni, mint mondjuk, hogy hozzá kellett szoktatniuk hogy ne visítson a fájdalomtól, mert a Nagyúr megsüketülne. Nyugtatóan simítom meg a feleségem kezét, bár legszívesebben inkább kiküldeném, hogy ne kelljen tovább hallgatnia mindezt. ─ Rita, tedd le azt az idióta pennát. Először és utoljára figyelmeztetem ilyen kedvesen. Egyenlőre nem vagyok dühös, megnyugtat a tudat, hogy ha mindenki végigmondta a magáét, apró kis cafatokra téphetem a pergament. Túl kegyes lenne máris elrontani a játékát. Ha tudtam volna előre, hogy milyen következményekkel jár majd, másképp cselekedtem volna. Az első pillanatokban ugyanolyan nyugodtan ülök. Visszagondolva kimondottan Lilyre emlékeztetnek a saját tüneteim: kifejezéstelen arccal figyelem, mi történik körülöttem. Viszket a tenyerem a pálcámért, mégis igyekszem az agyam leghátsó zugába száműzni ezt a gondolatot és mindent mást is, ami hozzá kapcsolódik; egyedül a ujjaim görcsös ökölbeszorítása árulkodik arról, hogy még mindig ketyeg a bomba... és hamarosan fel is robban. Vonallá préselem az ajkaimat, miközben felpattanok és puszta kézzel ragadom meg Rita karját, hogy a szó szoros értelmében visszarángassam közénk és a földre taszítsam. ─ Ostoba liba! ─ szűröm a fogaim között. ─ Elfelejtetted, hol vagy? Hogy merészeled a saját birtokunkon, a szemem láttára felpofozni a feleségemet?
// Igyekeztem lereagálni minden fontosabb mozzanatot, de elsőre eléggé katyvasznak tűnt ez az egész Úgy hogy elnézést, ha valaki/valami lemaradt. És minden Jamessel kapcsolatos építő kritikát szívesen fogadok:)
Igazából fel se merült bennem, hogy nem a velem történt mizéria lesz a találkozás fénypontja. Pedig nem is szokásom a drámaiasság, mégis azt hittem, hogy most én leszek a főszereplő és ez nagyon rosszul érintett, hányingert keltett, zavart és gyűlöletet. Gyűlöletet saját magam iránt. Mert tudom, hogy az ő szemszögükből igazuk van és fáj, kegyetlenül fáj. Azonban mint kiderül az én szereplésem ezennel véget ér, legalább is egy darabig, ugyanis Rita egyetlen pillanat alatt bekerül a középpontba és nagyon nem jó értelemben. Sosem voltak vele különösebb konfliktusaim, de hamar megértettem, hogy óvatosnak kell vele lenni. Önző, számító és önimádó. Most pedig mint kiderült, még ostoba is. Lily Pottert bántani egy ilyen társaság szeme láttára egyenlő önmagának halálra ítélésével, ez köztudott, hiszen még az is védi, akinek semmi igazi kapcsolata nincsen vele. Én is védeném, bár sejtem, ha most előkapnám a pálcám, valaki megátkozna, a végén még kitalálnák, hogy Rita szövetségese vagyok, vagy valami, szóval csak döbbenten nézem az eseményeket, de valahol megkönnyebbüléssel tölt el, hogy már nem én vagyok a téma, így eszem ágában sincsen visszatérni rá. Mindenki kérdéseket, vagy állításokat szegez Skeeter felé, miközben a hangulat drámaisága a tetőfokára vág. Némán figyelem őket, feszülten, s készenlétben, hiszen ha tényleg Rita nekik dolgozik, akkor ki tudja, lehet nemsokára ránk rontanak. Ezt az elméletem el is mondanám Emnek, de ő Lily után ment. Körbenézek, kinek vázolhatnám fel, hogy szerintem lehet nem vagyunk biztonságban, de Benjin kívül más nem bízik bennem, ő pedig éppen messze áll tőlem, így csak mintha attól tartank, valaki az ablakon át fog megjelenni, kifelé kémlelek pár gyors pillanatra, majd visszakapom a tekintetem a társaságra. Hogy ebből mi fog kisülni, azt nem tudom...
//Életem legsemmitmondóbb hsz-e, a gratulációs kártyákat és virágcsokrokat az öltözőmbe várom... :"D
Borzasztóan kiborultam, és iszonyatosan szégyellem magam mindenki előtt. Főleg, mikor Rita tenyere csattant az arcomon. Úgy éreztem, magam mint akit megaláztak, hisz úgy gondolom Rita most megalázott: Családom és barátaim előtt, a férjem előtt. Egyszerűen nem tudtam pár másodpercnél többet a helyiségben maradni. Vagy olyat tettem volna, amit még jobban megbánok, és cseppet se lett volna méltó hozzám. Rita Skeeter pedig nem fogja Lily Potter személyiségét eltorzítani. Így méltóság teljesen elnézést kértem mindenkitől, és a mosdóba igyekeztem. Most pedig a tükörbe nézem sápadt tükörképemet, miközben a vízcseppek peregnek le az arcomról. Utálom ezt, utálom ha nincs itt Dumbledore, mert nagyképű ezt kimondani, de bárhogy nézzük: a gyűlés ilyenkor rám van bízva. Döntéseket kell hoznom és rendet kell tennem, amit most valljunk be csúfosan elbuktam. Erős személyiségnek mondhatom magam, de most nem érzem magam annak. A sok rossz hír, a tragédia egyszerűen meggyötör, és kellenek percek mikor össze szedem magam. Megrezzenek, mikor kinyílik az ajtó, valamiért arra számítok, hogy James jön utánam, de örülök hogy nem lát így. - Nem, nem zavarsz. Jól vagyok. - mosolyodom el miközben a törülközőért nyúlok, a sminkemet is rendesen lemostam... remek. - Nagyon kiakadt mindenki? Nem tudom mi történt velem...- sóhajtok miközben érzem még mindig Rita keze nyomán az arcomon, amire csak dühösebb leszek. - Fogalmam sincs mit kezdjek Ritával... - mondom végül, már dühösen mint lehangoltan. Nem hinném, hogy annyiban kéne hagynom,de még is mit csinálhatnék vele ? Mély levegőt veszek. Ismét a tükörbe nézek és a pálcám segítségével a piros foltot eltüntetem az arcomról, még az hiányzik meglássák a nyomát is... majd pár intéssel pedig enyhe sminket varázsolok magamra, hogy ne nézzek ki úgy mint egy kísértet....
Pár perc elteltével, miután rendbe hoztam magam Emmeline oldalán vissza sétálok a Szalonban. A látvány meglep, és erre nem számítottam. Sirius, Remus dühösen áll és néznek az ajtó mögötti pontra, a többiek arckifejezésén, pedig felváltva látok dühöt és aggodalmat. Az ajtó mögé nézek és a földön térdeplő Rita felett pedig a férjem áll aki szinte felrobban. Sóhajtok , ebbe bele se gondoltam a jelenlévők között mit válthatott ki Rita viselkedése. - James, ezt ... rendesen is megtudjuk beszélni. - Miért védem? Nem védem. Egyszerűen szeretném humánus módon a helyzetet megoldani. Nem segítek Ritának, nem állok oda és segítem fel a földről, egyszerűen átnézek rajta, és a többiek elé állok. - Dumbledore elé kerül az ügy, sajnálom hogy ezen a gyűlésen nem lehetett jelen. - mondom végül. - Azt javaslom, hogy szavazzunk. Az amit Rita csinált, hogy jegyzetet készített annak ellenére, hogy a Rend Tagok többször is felhívták a figyelmét arra, hogy ezt ne tegye szerintem veszélybe sodorja az ügyünket. És minket. - sandítok felé. - Én személy szerint nem szeretném Rita Skeetert többé a gyűlésen látni. Ezzel kapcsolatban várom mindenki véleményét... - nem szerettem volna ilyen drasztikus lépéshez folyamodni, viszont ismét a sajgó arcomra gondolok és a tolla sercegésére. Nem, nem azért mert pofont kaptam tőle, és megalázott jutottam erre a döntésre. Hanem mert mindenkit, a barátaimat, családomat és ártatlan varázslókat s boszorkányokat fenyeget ezzel veszéllyel. Nem tetszik, hogy ez a nap idáig fajult, borzasztó ideges vagyok hogy ezt kell tennem...
¤ 5. kör veszi kezdetét. Ha megkérhetek mindenkit, örülnék ha egy héten belül egy reagot dobna ide mindenki HALADJUNK :'( ¤ The End Of The World ¤
Magam is látom, mennyire "jól van", épp ez az, ami aggaszt, mégsem szállok vele vitába. Ha erősnek akarja mutatni magát, tegye, de mindketten tisztában vagyunk vele, hogy jelenleg nincs így. Más összeroppanna ennyi teher súlya alatt. - Őszintén? Eléggé. Ezt viszont most azonnal verd ki a fejedből: nem a te hibád, ami történt. Közelebb lépek hozzá és szemügyre veszem az arcát. - Szerintem mindannyian ugyanezt tettük gondolatban - teszem hozzá halvány mosollyal. - Lehet, hogy kissé hevesen reagáltál, de megvolt rá az okod. Neki viszont nem volt joga ahhoz, hogy ezt tegye. Valószínűleg én vagyok az egyetlen, aki elfogultság nélkül mondja ezt. Ritával ugyanúgy barátnők voltunk, bármilyen régen is, és csak ismételni tudom magamat azt illetően, hogy jelenleg is hálával tartozom neki. Nem olyan rossz, mint amilyennek gondolják... Nem mindig. De amit tett, azt egyetlen rendtag sem engedheti meg magának. Én hiszek abban, hogy nem volt rossz szándéka a jegyzeteléssel - az írás az élete, tehát nem csoda, ha néha teljesen megfeledkezik magáról -, azonban minden ok eltörpül amellett, amilyen veszélyt rejt magában az a néhány sor. Új köztünk, tehát nem tudhatja, hogyan is működik ez, viszont egyenként figyelmeztették őt... Megértem, hogy megalázta Lily reakciója, hogy ugyanúgy egy pofonnal ért fel, de szó szerint megismételni mégiscsak túlzás, bármennyire frusztrált is legyen. - Úgy hallom, Jamesnek vannak ötletei. Az, hogy innen felismerem a hangját, alighanem másnak tudható be, mint a vékony falaknak.
Csupán egy árnyalatnyival lesz sápadtabb az arcom, mikor kibontakozik előttünk a jelenet. Habozás nélkül lépek Ritához és a kezemet nyújtom, hogy felsegítsem. Ahogy elnézem, épp eleget kapott már... - Szerintem legelőször is hallgassuk meg őt.
Egyet hopponáltam aztán még egyet, aztán harmadjára is sikerült helyett változtatnom. Talán sikerült a rendszert összezavarnom, ha véletlenül tényleg megfigyelik a hopp-hálózatot. Egy kis falunak a határában voltam, közel a Potter birtokhoz, a megszokott helyen volt a seprűm elrejtve. A pálcámmal egy intésre a kezem ügyébe került a seprűm. Majd egy pillanattal később megjelent a gyönyörű patrónusom előttem, a dicső bozontos oroszlánom. -Srácok, megyek öt perc múlva ott leszek. - A távolba futott, ahol egy ház derengett a messzeségbe. Tudtam, milyenek a gyűlések komorak és világba kiáltóan sok veszekedést vitát lehet hallani ilyenkor, hisz mindenki feszült és nem sokszor tudnak megértőek lenni egymással. Én most elképzeltem, ahogyan többiek mind már a sírás, az őrület és a gyász szélén vannak, mert ki tudja ki halt meg közülünk vagy a kedvenc részem van, depizünk be a rossz és lesújtó hírek miatt. Mindkettő a kedvenc részem volt, eltudtam képzelni hogy épp ez van és kell most az ember, vagyis én, aki megváltoztatja az egész hangulatát és friss dolgot hoz nekik valami örömet is. Egyáltalán nem volt kedvem elmenni, de rég voltam gyűlésen, mert sok dolgom, van állandóan, beépülök és próbálok, valami használható információt szerezni a rendnek és a halálfalókat mind bedugni egy-egy cellába. Erre a napra nem volt semmi kifogásom, de szerintem nem is számítottak rám. Hisz úgyis állandóan túl órázok és dolgozok. Lassan úgy fognak rám nézni itt, mint Alastorra. Sóhajtottam egyet, boldogan, mert örültem nem a gyűlésnek, hanem vártam a másnapot. Hisz elveszem a szeretett nőt. Felnevettem, kacagtam, mert boldog voltam, hogy találkozok vele megint több hét után. - Frank, légy egy kicsit komor és mond el a jó hírt.- mondom magamnak. Legszívesebben mindenkit meghívnék rá, de nem szabad. Alice talán vissza lépne az egésztől -Komor kép és rossz hírek meg az az egy jó hír. Csak a rossz hírek. Kit érdekel az hogy megházasodsz? Mindenkit. A rájuk tartozó híreket mondom el. Minek erőltessem a komolyat, hisz úgyis percek alatt el tudják rontani a kedvemet. Boldogan ültem fel a seprűmre és repültem a ház felé. Imádtam mindig is repülni és most is elszálltak a gondok, ahogy általában szokott. Repültem és a szél összekócolta a hajamat. Nem sejtve semmit, hogy milyen meglepetésekkel kell szembesülnöm szálltam a birtokon. Talán el kellene mondani Emnek a dolgokat, de Alice. Biztos ellenezné az egészet, kósza gondolat tova is tűnt Egyébként is mindenki még úgy tudja, hogy az amerikai aurorral szűri a levet és nem velem. Mikor fogja megtudni a világ, hogy mi együtt vagyunk? Ez egy olyan kérdés volt amire nem tudtam a választ. Siettem a ház felé. Nem akartam, udvariatlan lenni. Lilynek egy könyvet és Jamesnek, pedig egy pár fekete zoknit hoztam, és anyám fantasztikus lepénye meg ott volt a táskámba, hisz a találkozók, alkalmával mindenki megéhezik ezzel is lehet hogy a nyomot hangulat kissé feloldódik. Az ajtó előtt pár méterrel szálltam le. Lassan sétáltam, a házból fény szűrődött ki, vagyis itt vannak még. Beléptem csendesen a házba. Az előtérbe a kabátomat és a seprűmet lettem. Hangokat hallottam ki, de nem tudtam még miről folyt a beszélgetés. Ideges kezdetem lenni, hogy valami szörnyű dologról folyik a beszélgetés, már most rosszabb kedvem lett. A gyomromban görcs lett, most hirtelen. Lehet, hogy a ház teszi. Megborzongok. Az ajtóban álltam meg és néztem körül a szalonban Dorcas Meadowes? Mikor tért vissza? Hány gyűlést hagytam ki, hogy erről nem tudok? Sosem tudtam, pontosan megmondani, hogy bármelyik gyűlésen ott tudok lenni de nem ez volt az egyetlen furcsaság, hanem Rita a szeszélyes veszélyes újságíró. Az, akit a minap sikerült megmentenem az Averyktől, mert véletlenül felbukkantam ott ahol Averyék. Ami nem volt egészen véletlen, mert követtem azokat megátalkodott férgeket. Nem tudom, mit akartak vele tenni, de az egyik sarkon lefordultak miután én feltűntem. Beijedtek, hisz sejtették, hogy nem egyedül vagyok ott, hanem lehet, hogy van egy társam is valahol a környéken. Hát akkor ő is a rend tagja és Dorcas is. Az ajtóban álltam még mindig csapzott frizurával. - Sziasztok. - köszöntem az egész társaságnak. Majd beléptem a szobába.
Betoppan, Frank is (: Nem vagyok formában talán... De abban leszek
A titkolózás kezd felemészteni. A bátyám halálfaló, s bár ez nem olyan, amit mindenki orrára kötöttem, de elég nyilvánvaló, Mardekárban végzett, a legjobb barátjáról messziről bűzlik, hogy a karján a jel, csak a hülye nem rakja össze, azonban viszonylag diszkréten kezelik a témát a jelenlétemben, még Sirius is, pedig ő aztán nagyon ritkán van figyelemmel bármire, vagy bárkire, de az igazat Thorinról senki se tudja, s most én se vagyok a nagy rajongója. Még mindig a találkozás hatása alatt vagyok, ezért sem rohantam onnan egyből haza Siriushoz, pedig veszettül hiányzik, hetek óta nem láttam. De nem, erőt vettem magamon, s adtam magamnak időt, hogy lecsillapodjak, s legalább elintéztem néhány nagyon fontos dolgot, majd eszembe jutott a gyűlés, s arra jutottam, ez lesz a tökéletes alkalom a hazaérkezésre, egy másik pedig arra, hogy Lilyvel beszéljek. Szükségem van arra, hogy megerősítsen a döntéseimben, vagy éppen megcáfolja, mert most nagyon nem vagyok határozott, ennek azonban nyilvánvalóan nem adom jelét, ahogy soha sem, sőt, éppen a jókedvű mosolyom van előszedve, hiszen a depresszió már a lelkem rágja és ez zavar. Hazamentem előbb, mármint Sirius jelenlegi szállására, tudtam, hogy Sirius már nem lesz otthon, de ez volt a lényeg, csak le akartam pakolni, de már az gondtalanabbá tett, hogy láttam mennyire legénylakásos az otthona. Imádom a hülye fejét, ahogy rendetlenséget hagy mindenhol, borzalmas ételeket tárol otthon, s véletlenül se gondoskodik arról, hogy a szennyese rendszeresen megtisztuljon. Nem mintha én a háziasszonyok mintapéldánya lennék, de hogy nemrég pusztult el a lakása, de ő már ennyire belakott egy bérelt helyet, az hihetetlen. Válogat még a szívem csücske, hová költözzön. Persze sokszor veszekszem vele a trehányság miatt, de alapból imádom rajta, ahogy mindent. A lényeg a lényeg, már Pottiék lakatlan birtoka felé tartok, mugli módon utazva, hogy szó se érhesse a ház elejét. Nekem nem sok hírem van, ha csak nem arra kíváncsiak, hogyan aláztuk porrá az utóbbi ellenfelünket egy barátságos gyakorló mérkőzésen skóciában, vagy hogy mi az új védelmi stratégiánk, de nem hiszem, hogy ez bárkinek is fontos lenne, bár hallottam egy-két pletykát kisebb, nagyobb támadásokról, de az emberek már csak paranoiából is szeretnek kitalálni vészhíreket. Eldöntöttem, ma nem lehet majd elrontani a kedvem, mert Marlene nem az a lány, aki közönség előtt agonizál, szóval az utolsó lépteknél már felteszem a mosolyom, pláne, mikor látom, hogy Frank is éppen csak megérkezett, nem kiabálok neki, majd bent találkozunk. Haj, ruha igazítás, sminkem tökéletes és gyönyörű vagyok, mint mindig, szóval be is lépek, várok pár percet, hogy mindenki túl legyen Frank üdvözlésén, majd mikor úgy vélem, hogy eléggé színpadias megjelenést tudok bejátszani hirtelen hatalmas lendülettel tárom ki az ajtót. - Elkezdtétek a bulit nélkülem? - kérdezem azonnal, majd gyorsan körbejártatom a tekintetem a többieken, s az első ami feltűnik, az... HA! - Neeee! Miért nem mondtátok, hogy ez lesz az a gyűlés, ahol feláldozzuk Ritát? Ahhoz az eseményhez jobban kiöltöztem volna! Na mindegy... azért megkínozhatom?- kérdezem jól szórakozva, ami nagyon nem illik a hangulathoz, hiszen betölti a helyiséget a feszültség. Már éppen vágtáznék Siriushoz, mikor még valamin megakad a tekintetem, amire rosszindulatúan felnevetek. - Az egy dolog, hogy Rita szőke, ez a sztereotípiák éltetése miatt lett így, na de a gyávák színe nem a szőke. Ha elfogadsz tőlem egy tanácsot szivi, húzz vissza, ahonnan jöttél és átkozd meg a fodrászod, mert nagyon csúnyán kibabrált veled. Undorítóan áll ez a haj, plusz senki se akarja, hogy itt legyél! - mondom amolyan "tanácsként" Meadowesnak, s csak akkor lépek tovább, mikor befejeztem mondandómat, s meg se állok Sirius karjaiig. - Meglepetés! - mondom jóval visszafogottabban, de annál szélesebb mosollyal, ami végre szeretetteljes és őszinte. Nem foglalkozom azzal, hogy mindenkinek köszöngessek, itt vagyok, ezt garantáltan mindneki észrevette és amúgy is, már ismernek annyira, hogy tudják, ez nem bunkóság, csak én. - Elég zabosnak tűntök, mi történt? - kérdezem Siriusra nézve, de igazából bárkitől, aki válaszol.
Mit tettem? A rend tagjainak szavára se raktam le aztba rohadt pennát, elértem azt, hogy a közösségben eléggé kedvelt és fontos személy darabokra törje az íróeszközt, és ráadásul fel is pofoztam az illetőt, és magam ellen fordítottam mindenkit. Vajon erre születtem? Arra, hogy emberek utáljanak meg és veszítsék el minden csepp bizalmukat bennem, hogy mindenkinek az idegeire menjek, hogy senki se szeressen? Hirtelen felindulásból sietek ki az ajtón, addig, amíg Fenwick elém nem ugrik és szegezi rám pálcáját, majd bezárva az ajtót egy komóddal eltorlaszolja előlem az utat. - Kérlek.. - fordulok hozzá könnyes szemekkel, elhaló hangon. A következő támadásban Black működött részre, hamar öszetörik a váza, amire nagyot nyelve, reagálok. Én tényleg nem akartam ezt. Azt se tudom, miért tettem ezt. Miért nem tudtam csöndben maradni? Lupin kérdésére egy fej rázással válaszolok, arra célozva, hogy ez volt az első eset, Ami a legjobban megrémisztett az Potter reakciója volt. Nem is vettem észre, és maá a karomnál fogva kőzépre és a földre taszít. Mindem könnyem kicsordul. Őszintén laábat kéne csókolnom Vancenak, amikor betoppan Lilyvel az oldalán és mit se törődve azzal, hogy most éppen nem az a nap van, amikor mindenkimkedves velem, felsegít. - Köszönöm.. - suttogom halkan a könnyeimen keresztül neki, úgy, hogy csak ő halhassa. Lilyre nézek, és még jobban folyni kezdenek a könnyeim. - Lily, én tényleg sajnálom.. Én nem, nem tudom mit csináltam.. Higgyétek el, nem tartozom közéjük. - dadogom, abban reménykedve, hogy elfelejthetjük a dolgokat. Viszont reményeim hamar szétfoszalank mikor betoppan az ajtón Longbottom, és.. McKinnon. Marlene McKinonnal sose voltunk jóba, annak ellenére, hogy mindketten szörnyű nőszemélyek vagyunk. Nem mondok semmit se, csakis azt mondogatom magamban, hogy legyen mindennek vége, hogy bárcsak ez egy rémálom lenne, ami sose történne meg.
Halvány mosoly fut át az arcomon, amikor Emmeline mindenkit megelőzve pattan fel és rohan ki Lily után. Rosszra fogadtam. Rita valószínűleg túl naivan gondolja, hogy seperc alatt leléphet, mert többen is útját állják. Benjamin sosem volt egy lobbanékony természet és ezért kedvelem is. Az, hogy ezúttal határozottan lép fel, a legjobb dolog, amit tehet. Jobb, ha senki sem megy el, amíg ezt meg nem beszéltük. A kérdése viszont nem egyszerű. Arról beszélni, hogy Dumbledore a bizalom központja, ezáltal rá hárítani a felelősséget, az. De hogy én hogyan állok a dologhoz? - Nem. - Az őszinteség mellett döntök. - Most még nem, de muszáj lesz. Szerintem egységben az erő. - Nem akarom, hogy bárki is tönkretegye a Rendet, vagy azért, mert a többség ellen dolgozik, vagy azért mert a többség indokolatlanul kizárja. Nem érzem a saját feladatomnak, hogy megvédjem Skeetert, de a közösségünk igenis fontos, ezt pedig mindegyiküknek be kéne látniuk a saját személyes ellentéteik ellenére is. Érdeklődve, de továbbra is inkább kívülről figyelem az eseményeket, amiben Rita számonkérése kerül majd sor. Kíváncsi vagyok, meggyőzhet-e minket vagy beadja a derekát és többé a Rend felé sem néz majd. Lily meglepő magabiztossággal tér vissza, és úgy tűnik, kész is a terve. A szavazás önmagában nem rossz ötlet, hiszen az én elvem is a többségen alapul, azonban én Dumbledore személyét jobban bevonnám annál, mint hogy értesítjük az eredményről. Biztos vagyok benne, hogy volt oka Skeetert is beengedni közénk, márpedig ha én bárkiben is feltétlenül bízom, az a professzor. - Én is kíváncsi vagyok a magyarázatára - szólok közbe Emmeline javaslatát támogatva. Minél békésebben oldjuk meg ezt a helyzetet, annál jobb. Nem kell több pofon vagy kiabálás. A történet szála azonban újra megtörik, mert régen látott Longbottom is betoppan (mi ez, az iskolás ismerősök felbukkanásának hivatalos napja?), majd McKinnon drámázza be magát közénk. Nem is tudtam, mi hiányzott - még több pezsgés, hogy oda legyen a nyugodt hangvétel. Kézfejem mögé rejtem a beletörődő sóhajom és a nyúzott mosolyom. Nem lesz ennek még egyhamar vége.
Az idegesség nem és nem akar elmúlni, pedig tényleg próbálkozom. Bevetem a sokat emlegetett trükköket, mint úgymond: Vegyél mély levegőket! Számolj el magadban tízig! Ne átkozz szét senkit, még akkor se, ha legszívesebben ezt tennéd! Szerencsére valamennyire össze is jön, mert nem Ritára irányul végül az átkom, hanem arra a vázára – ami a véleményem szerint amúgy is bűn ronda volt, és már akkor be kellett volna tiltani, amikor elkészült –, így legalább már az nem csúfítja az amúgy szép környezetet. Sosem szerettem azt a vázát. Talán még kicsit segített is ez lenyugodni, bár az indulatok továbbra is fortyognak bennem, még akkor is, amikor Lily újra megjelenik a köreinkben pedig megint visszatért az összeszedett énjéhez. A pálcámat még mindig nem engedem el, bár már nem célzok vele Ritára. Úgy döntök, talán az lenne az első és egyben legjobb lépés, ha ezt egyelőre eltenném, hogy még véletlenül se engedjek a kísértésnek, így hát végül így is teszek. - Engem aztán nem érdekel a magyarázata. – Jelentem ki még mindig eléggé indulatosan, pedig most már jóval nyugodtabb vagyok, mint ahogy az előbbiekben éreztem magam.
- Én egyértelműen nem akarom itt látni többet. – Jelentem ki, ezzel le is adva a szavazatomat, és csak bízni tudok benne, hogy a többiek is pontosan ugyanígy fogják gondolni. Pedig általában nem vagyok ilyen kegyetlen és igazából eddig Ritával nem volt különösebb problémám, a legjobb taktikát választottam, egész egyszerűen nem törődtem vele. De ez most egy olyan dolog volt, amit senki nem tűrhetett volna el. Hiszen az egyik családtagomat bántotta fizikailag, plusz olyan dolgokat hozott ki belőle, amit nem gyakran látni Lilytől. Miután kinyilvánítom a véleményemet, tovább fürkészem a jelenlévők arcát és próbálom beléjük szuggerálni, hogy legyenek szívesek és ők is szavazzanak így. Mindenki jobban járna. Dumbledore meg csak megérti majd. Ezt a jegyzetelős dolgot, tuti ziher, hogy sosem engedélyezte volna. Ebben a pillanatban toppan be Frank, akinek csak küldök egy biccentést, mert továbbra is arra koncentrálok, hogy az akaratomat átruházzam másokra. Vajon beválik?
Sokáig nem tudok ezen gondolkozni, mert hirtelen megint egy ismerős hangot hallok. Először azt hiszem, hogy már annyira begolyóztam attól, hogy hiányzott, hogy megint csak beképzeltem a hangját, ahogy otthon szoktam, mikor éppen veszekedne velem valami miatt, de most ez a hang sokkal, de sokkal valóságosabbnak tűnt. Odapillantok és… egyből elfelejtek mindent, ami eddig történt, minden idegességemet, dühömet, aggodalmamat, csak szélesen elvigyorodok. Alig bírom kivárni, hogy végre túl legyen a hülye udvariassági körökön, ami nekem egy örökkévalóságnak tűnik, pedig valójában csak fél perc. Amikor végre – végre! – újra a karjaim között tarthatom. - Most komolyan, mi tartott ennyi ideig? – Kérdezem tettetve a sértettet, de ez nem igazán válik be, mert le sem lehet vakarni rólam a mosolyt. Kit érdekel Rita? Marlt hetek óta nem láttam és végre itt van! - Azt hittem már sosem érsz ide. – Folytatom és szorosabbra veszem az ölelést. Cseppet sem érdekel, hogy most épp egy elég komoly szituációban vagyunk benne, most úgy sem látok mást Rajta kívül. - Sok minden. Meadows és Skeeter történt. Egymás után közvetlenül. De jó hogy itt vagy! – Egyértelmű, hogy én innentől kezdve el vagyok veszve a többiek számára. Oké, egy szót se… tényleg hiányzott…
Körbepillantok a helyiségben. Mindenki, vagyis majdnem mindenki talpra szökkent az eseményektől. Egyetlen egy személy őrizte meg a hidegvérét. Drága barátom mosolyt csal az arcomra és egyben eszembe juttatja, ezt valóban nem így kellene megoldani. Egy picit el is szégyellem magam, azzal azonban kiegyezek magammal, hogy nem engedhettük el Ritát, szükséges lépés volt gyorsan cselekedni. Azonban a továbbiakban csak úgy döntök, megállapodok amögött a kanapé mögött, ahol nemrég még ültem. Inkább szemlélem a további változásokat. Lily visszatér, picit csillapodnak a kedélyek is. Helyeslem a döntést, hogy inkább csitítja a többieket, mint nyilvánosan is felháborodik, korbácsolva ezzel az amúgy sem nyugodt hangulatot. Kissé talán még a Roxfortot juttatja eszembe, amikor mi voltunk végzősök, megfontoltak, akik többé kevésbé betartják a szabályokat, meg voltak azok a fiatalabbak - már ha egy végzős nem élt vissza a helyzetével - akik minden lehetőséget megragadtak arra, hogy fékezhetetlen személyiségük megnyilvánuljon. A társaság egy részére ez még most is elmondható, még ha nem is annyira vehemensen, még ha közben ők is kellően éretté váltak. Kellett akkor is egy személy, aki összefogja őket, ahogy kell most is. Lily a megfelelő személy erre, akire hallgatnak is, aki remekül előkészíti a következőket. És igaza van. Nem egymással - Ritával - kell összezörrennünk. Így is rettenetesen kevesen vagyunk és ez gyengévé teheti a szövetséget. Nem kell, hogy marakodjunk. Még mielőtt letenném én magam is a voksom, Emmeline-re pillantok. Ő nem válaszol, csupán felsegíti Ritát. Kezdem igazán is érteni, mi bájolta Gideont annyira el. Mindenesetre kíváncsian várom azt az indokot. Mert most a kisasszony igen csak bajba sodorta magát, ráadásul a vicc, hogy saját magát. Ennél jobban talán nem is lehetett volna kétértelműbb a viselkedése, akár a jegyzetelésre gondolok, akár az utána következő megnyilvánulására. De mint ha ma valami mindig közbejönne, hol valaki megnyilvánulása akasztja meg az épp zajló folyamatokat, vagy épp átjáróház lesz a birtokból. Nem veszélyes ez egy kissé? Értem én, jönnek , jöhetnek közben folyamatosan. És a két érkezettre egy pillanatig sem mondanám, hogy az ellenségeink kezére játszanának minket, mégis. Nincs egészen biztonságérzetem ettől a ki-be járkálástól. Persze bizonyára csak én magam vagyok olyan paranoiás, mint szoktam lenni. Nem hiába mondja a feleségem, hogy néha lazítanom kellene. Üdvözlöm az érkezőket. De hogy nem várható újabb érkező, ismét tudok figyelni a történésekre. Apropó, elfelejtettem a véleményemet kifejteni. Hol is tartottam? - Úgy hiszem ezzel a viselkedéssel senkinek nincs itt helye, mint amit itt láttunk. De bizonyára talál megfelelő okot a kisasszony, mi történt és miért viselkedett mindeddig így, ahogy tette. - kíváncsi tekintetemet Skeeterre emelem. Nem áll szándékomban nekem őt bántani, de van néhány megválaszolatlan kérdés, amiknek itt a közösségben helye nincs. Ha nem varrjuk el a szálakat, könnyen meglehet, hogy ékekké alakulnak idővel. És akkor már erősen is feltételezni fogjuk, hogy Rita kinek az oldalán áll. - Amondó vagyok a szavazással megvárhatnánk Dumbledore professzort is, elvégre valamit látott benne, amit mi most nem igazán.
Kicsit kezd megterhelő lenni számomra ez az este. Rita felelőtlensége miatt, akkora feszültség keletkezett a szalonban, hogy szinte késsel lehetne szelni, és egy darab kenyérre kenni. Tehetetlenül állok a dolgok előtt, mert nem teljesen értem mégis miért folyamodott a szőke nő ilyen végtelen szélsőséges mozdulathoz. Megütni Lilyt, a lehető legrosszabb gondolata volt, és a következményeivel láthatóan nem számolt. Eddig sem bíztam benne, minden csak azért van, mert Dumbledore azt mondta, így bizony jó lesz. Kezdek kételkedni abban, hogy biztosan megfelelően mérlegel e mikor egy rendtagot alkalmaz. Mélyen magamba szívom a levegőt, hátha ez segít kicsit tisztán látni, de Lily végre visszatér. Féltő kíváncsisággal pillantok rá. Keresem a nyomokat, amik segítenek meggyőződni abban, hogy jól van. Legalábbis jobban, mint mielőtt egy enyhe idegösszeomlást kapott. Szemem sem rebben mikor közli, hogy ő bizony nem akarja itt látni többet Skeeter-t. A földön meghunyászkodó nőre pillantok. Nem tűnik többnek, mint egy apró porszemnek a gépezetben, amit igazán könnyen el lehetne távolítani. Látszólag könnyekkel teli szemmel pislog körbe, amit nem tudok komolyan venni. Egyszerű színjátéknak érzem az egészet, olyan szinten, hogy még az sem hatott meg, mikor James a földre taszította. Nővel nem illik így bánni, de úgy vélem valahogy el kell jutnia a tudatáig, hogy bizony az életünkkel játszik. Meg sem lepődök azon, hogy Siriust cseppet sem érdekli Rita magyarázata. Engem hajt a kíváncsiság, de inkább a semleges terepen óhajtok maradni. Hiába ítélkezünk felette, lehetünk egy csapat, de Dumbledore-é az utolsó szó... és ha ő azt mondja, hogy maradni fog, akkor ez az egész csak felesleges időpocsékolás volt. Marlene megjelenése zökkent ki a kissé monotonná váló gondolataimból, aki úgy jelenik meg, mint egy hurrikán. Biccentek a lánynak, de ahogy kinyitja a száját újabb mély levegőt veszek, és lemondóan csóválom meg a fejemet. Figyelemre sem méltatom a gúnytól csöpögő hangján, amitől kezdem azt hinni, hogy ma nem szabadulunk innen egy könnyen. Dorcasra pillantok végül, aki szinte elveszik a nagy nyüzsgésben, pedig érezzek iránta akármekkora ellenszenvet, az ő szavai legalább valamennyire érdekesek voltak.
/talán életem legszörnyűbb reagja, de légyszi engem James ezért ne vessen le a földre, hátha a kis csontjaim nem bírnák a kiképzést. :') /
A szemem sarkából még látom, amint Emmeline Lily után siet, és jelen elmeállapotomban ez épp elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy a tettek mezejére lépjek. Minden idegszálammal összpontosítok, hogy ne lépjem át azt a bizonyos határt, mikor szembekerülök Skeeterrel, de - mint azzal a Rendtagok egy része is tisztában van - az ilyesmi sosem tartozott az erősségeim közé, és az utóbbi időkben... Egy ennél kisebb problémától is elborulna az agyam, márpedig a legnagyobb jóindulattal sem áll közel a kicsi szóhoz, vagy a szinonimáihoz az, amit Rita megengedett magának. Miután a földre taszítottam, feldúltan lépek hátrébb és túrok a hajamba, mély levegőt véve a folytatáshoz. Ekkor tér vissza közénk a feleségem, és bizonyos mértékig az önuralmam. - Épp Rita volt az, aki rácáfolt erre - válaszolom, újabb lesújtó pillantással jutalmazva az említettet. Mikor Emmeline felveti, hogy hallgassuk meg őt, nevethetnékem támad. Mi ez, kapcsolatépítő tréning, vagy tanácsadás? Nincs az az indok, ami felmenthetné Skeetert a cselekedetei alól, és, mint az várható volt, nem csak én vagyok ezen a véleményen. - Egységben az erő? - ismétlem kétkedve, miközben Gideon felé fordulok. - Legfeljebb akkor származhatna előnyünk belőle, ha egy halálfaló gyűlésre ültetnék be, hogy folytassa a jegyzetelését. Minden más esetben csak a bajt hozza ránk, amiből nélküle is van éppen elég. - Nincs kétségem afelől, hogy ezúttal a fordítottjáról van szó. - Mindannyian hallottuk a jelentését. - Talán máris imperius hatása alatt áll, ahogy elmondása szerint a társai. Nem hinném, hogy bárki is ismerné őt annyira a jelenlévők közül, hogy észrevenné, rendellenesen viselkedik. Ilyen szempontból tökéletes célpont. És még higgyem el, hogy minden hátsószándék nélkül örökíti meg a gyűléseinket, ráadásul a tudtunkon kívül?
- Frank - biccentek az érkezőnek. Bármikor máskor mulattatna az elképedt arckifejezése, ahogy a percekkel később belépő Marl megjegyzései is, most viszont egy mosolyt sem tudok kipréselni magamból. Lily mellé lépek és megfogom a kezét, néma pillantásokkal adva a tudtára, mennyire sajnálom, hogy nem tettem meg korábban. Mellette kellett volna lennem ahelyett, hogy tovább mondtam a magamét. Azt hiszem, lesz miről beszélgetnünk, miután a többiek leléptek. Addig is jobb, ha leveszem a maradék terheket Lily válláról. - Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha mindannyian helyet foglalunk. Újra. - Bár legszívesebben inkább azt mondanám, mindenki tűnjön el balfenéken (Skeeterrel kezdve), nem akarok kitolni a két frissen érkezővel. Ki tudja, milyen fontos információ van a birtokukban. Amint én magam is így teszek, immár Lilyvel az oldalamon, kezdhetjük. - Először ti jöttök - pillantok Frankre és Marlra jelentőségteljesen. Hátha kicsit megnyugszanak a kedélyek, amíg beszélnek, és valamelyikünk képes lesz rá, hogy ököl- vagy pálcarázogatás nélkül foglalja össze az eseményeket.
Kezdőlap 
by Mayra Rosier Hétf. Május 29, 2017 4:37 pm
Még mindig nagyon furcsa számomra az, hogy ennyire nekem esnek, amiért ki mertem mondani a gondolataimat, hiszen, lássuk be, eléggé röhejes, hogy a többség ilyen kedvesen, tárt karokkal fogadja Dorcast, mintha a világon semmi sem történt volna, pedig történt, ami történt, és ezen nem lehet olyan egyszerűen átsiklani. Főleg azoknak nem, akik egykor a barátjuknak hitték őt. Abba inkább bele sem akarok gondolni, Remus mit érezhet most, de már csak azért is ideges vagyok, hogy ő ilyen pocsék helyzetbe került. A kialakult idegességemet, James oszlatja el. Legalábbis ezen a gyűlésen, már biztos nem fogom megint felhozni, hogy Dorcast egy árulónak tartom, és bár nem is a rend árulójának, de a barátai árulójának mindenképpen. Még szerencse, hogy James az az ember, aki ismer már annyira, hogy tudja, hogyan kell engem lenyugtatni, és milyen módszer kell ahhoz, hogy ez egy ideig ki is tartson. Egy pillanat erejéig hálásan rámosolygok, aztán újra a többiekre kezdek figyelni, már jóval, nyugodtabb lelkivilággal, mint azelőtt, még az sem bosszant fel jobban, mikor Dorcas kis védőbeszédet mond Jamessel szemben. Úgy határozok, hogy jobb, ha egyszerűen csak nem foglalkozok vele. Ahogy Severushoz sem fűzök megjegyzést, hiszen úgyis mindenki tudja, hogy mi a véleményem róla. Annak meg semmi értelme nem lenne beközölni, hogy én előre megmondtam, hogy ez lesz, nem akarom ezzel Lilyt felidegesíteni. 
Úgy hogy elnézést, ha valaki/valami lemaradt.
HALADJUNK :'( ¤ 
