Nappali

Tárgy: Re: Nappali Szer. Jún. 22, 2016 12:48 pm

Fájdalmasan nyilall belém unokahúgom csilingelő kacagása. A testem üres… éppen úgy, ahogy a lelkem is, érzem, ahogy a szívem hűségesen követve a többit lassan kővé változik. Egy pillanatra kerekedik el csak a szemem a küszöbön megtorpanva, meztelen ujjaimmal az ajtófélfába kapaszkodok, nehogy megtántorodjak és a házimanó szeme előtt roskadjak össze, persze, nem szaladtam rögtön a Szent Mungó gyógyítóihoz azzal a sötét elgondolással, hogy talán meddő vagyok… nem, felemelt fővel viselem a gyermektelenséget. És egyébként is, még fiatal vagyok… még élek… még…
Mosoly pihen az ajkaim szélén, nem villantom meg tökéletes fogsoromat, csupán nővéremet kívánom úgy üdvözölni, ahogy egy testvért szokás, Andromédától egyenesen el kell fordulnom, hiszen Lucius megtiltotta, hogy akár csak ránézzek, kinek másnak tartogassam hát odaadó szeretetemet… a merész magasságokba törő mennyezet alatt az fordul meg szőke fejecskémben, hogy a család fogalmát át kellene értékelnem csatlósokra… nem jön elém senki, ami most először nem okoz gondot, kiismerem már itt magam, eléggé ahhoz, hogy egyenest a nappaliba sétáljak, a hétvégék nagy részét itt töltöm, hiszen én nem vagyok hivatalos az összes tanácskozásra, de a gyerekkel valakinek foglalkoznia kell, nehogy véletlenül a Nagyúr ölébe találjon csücsülni.
Tompának tűnnek az ezüst és aranyfelületeken megcsillanó gyertyalángok, azt hiszem a nővérem lelke a fényt is kiszippantja a lángokból, csak éppen a melegséget hagyja hátra, nem emelem a kezemet, hogy átmelegítsem, szokatlanul hűvös az idő, köd szitál, és alig látszik a nap a felhők között, az ember úgy hihetné, soha többé nem is láthatja. Kabátom az egyik kényelmesnek tűnő, de leginkább csak a gazdagságot hirdető fotel háttámlájára teszem, táskám a puffra kerül, ajkamat sóhaj hagyja el. Hangos sikkantás hallatszik, s mire megfordulok Kira az ölembe ugrik – gondosan kiszámítva a lépéseket-, és habár el kellene utasítanom ezt a kitörő örömét, mégsem tudok metsző pillantást vetni rá és csendre inteni, fürtjeibe szalad az ujjam és magamhoz szorítom, nem tudván, hogy mitől, vagy kitől védelmezem; leginkább mindentől és mindenkitől.
Csókot lehelek finom illatú homlokára, aztán eresztem, nem helyénvaló, kiváltképpen azért, mert a múltkor majdnem engem hívott az anyjának. Ezt a titkot úgy őrizzük, mint a büszkeségünket. - Bella. - motyogom, kicsit kábultan, unokahúgomon kívül a héten még senki nem ért hozzám. Nevetséges, hogy elérzékenyülök ettől. - Készíttetnél egy csésze teát, kérlek?

Tárgy: Re: Nappali Pént. Júl. 08, 2016 2:47 pm

•• Cissy && Bella••

Éppen a hálószobai ágyon ücsörögtem, közben unottan lapozgatva a Reggeli Próféta lapjait, amikor az egyik manó bekérezkedve meghozta a hírt, hogy a húgom, Cissy megérkezett és a nappaliban vár rám. Elég unalmasan telt a napom, semmi érdekfeszítőre nem került sor a tegnappal ellentétben mikoris a sok szerencsétlen flótással ellentétben, egy időre sikerült kézre kerítenem Denver-t. A Nagyúr elég sok halálfalót küldött Denver nyomába, de egyik sem jutott semmire, sőt ahogy teltek a napok még azzal kapcsolatban sem voltak már bizonyosok, hogy egyáltalán életben lehet-e még az üldözöttjük. Hogy lehet valaki ennyire szerencsétlen? Ilyenkor szívem szerint átkot szórnék valamennyire, mert az ilyen félnótások nem érdemlik meg, hogy a Nagyúrt szolgálják.
A manó távozását követően, én is felálltam az ágyról, a tükör elé sétáltam, belenéztem, majd megállapítva, hogy remek állapotban vagyok, ugyenezzel a lendülettel ki is sétáltam a szobából, egyenesen a nappali fele tartva. A szokásomhoz hűen egy fekete, deréknál szoros, mélyebb dekoltázsú térdik érő ruhát viseltem, egy szintén sötét színű magassarkúval. Aki ismer az tudja, hogy a világosabb árnyalatokat a pokol mélyére kívánom. A göndör, kissé kocós fürtjeimet kiengedve hagytam szabadon a hátamra omlani. Út közben megfordult a fejemben, hogy benézzek Kira szobájába is, de abban a pillanatban egy rikácsolás is felcsendült, pontosan azon az idegesítő gyerekhangon, amire a lányom is képes. Az a mihaszna gyorsabb, mint a villámcsapás. És idegesítőbb is. Igyekszem is azon alkalmakkor, mikor a kúrián belül tartsuk a halálfaló-gyűléseket minél távolabb vinni Kira-t a lakástól, elkerülve ezzel az ahhoz hasonló zavaró szituációkat is, minthogy véletlenül a Nagyúr ölébe pottyanhasson. Más sem hiányozna, minthogy arra sor kerüljön. Égne is a képem a szégyentől. Cissy viszont az esetek többségében ráér, így ő Kira-n tudja tartani a tekintetét, mikor szükséges.
Ahogy leérek, egy önelégült vigyorral állapítom meg, hogy a lányom már a megérkezését követő percben sikeresen letámadta Cissyt. A húgom, amint kiszúrja a jelenlétemet, egy bólintással üdvözlöm, majd egyúttal a hozzám legközelebb szorgoskodó manónak ki is adom, hogy készítsen elő két csésze teát és egy adag kávét. Én nem iszom teákat, ezzel szemben Kira és a húgom annál inkább. Miután a manó egy bólintást követően kihátrált a nappaliból, egy jól hallható sóhaj keretein belül a szavaimat a neveletlen leányzó fele címeztem.
- Viselkedj, Kira! A végén még elüldözöd Cissyt. - Szidom le, természetesen egyáltalán nem tartva az utóbbi miatt, hiszen pontosan tudtam mennyire közel kerültek ők ketten egymáshoz.

||music:Heathens || remélem elmegy || ® || Inspirate by ®

Tárgy: Re: Nappali Kedd Aug. 23, 2016 10:49 am

Türelmesen várom, hogy bejelentsenek. Hiába a vér, egy halálfaló elé egyenesen szaladna, engem megvárat, persze, hiszen mindig is én leszek a kishúga. Rossz érzésem van, mintha követnének, de ahogy becsukódik mögöttem az ajtó megszűnik a tarkómat sújtó nyomás. Éppen itt – ebben a házban- vagyok biztonságban. A nővérem bizonyára még megnézi magát a tükörben, nem mintha én bármikor is kritizáltam volna, mind a hárman tökéletes ellentettjei vagyunk a másiknak, Bella sötét tónusú, én világos, egy cseppet sem hasonlítunk egymásra, habár ennek meg kell mondjam, kifejezetten örülök.
Természetesen nem a nővérem miatt jöttem, sosem értettünk a bájcsevegéshez, igazán a beszélgetéseink is egyoldalúak voltak: ő elmondta, amit akart, én elmondtam, amit akartam, nem panaszkodtunk, nem tettünk megjegyzéseket, nem tettünk semmit, ami igazán testvérekké faragott volna minket, azt hiszem, arról lecsúsztunk. Ilyen egyszerű az egész. Kira persze nem érzékelte a kettőnk közötti feszültséget. Még gyerek, ártatlan, neki minden vagy fekete, vagy fehér, nincsenek átmenetek, és hiába is áltatnám magamat, jelenleg ő az egyetlen az életemben, aki őszinte.
Nem bánom, hogy nekem kell törődnöm vele. Igyekszem megnevelni, visszafogni, rántani, nehogy olyasmit tegyen, ami miatt Bella büntetné, nem hiszem, hogy ne lenne rá képes, még akkor sem, ha úgy gondolom, hogy az ő fekete szívében is van helye szeretetnek, csak éppen olyannak tartogatja, aki nem érdemli meg…
Kira vad, ez a vadság az anyjában is jelen van, nem is értem, miért csodálkozik rá a nővérem, mikor olyasmit tesz, amit ő is tenne. Bella kimért. Túlságosan is feszült, mintha meg kellene makacsolnia magát, nehogy megránduljon a szája sarka, vagy a szeme melletti apró ráncok, önelégült vigyorán kívül más érzelmet nem láttam még átsuhanni rajta, és ez kifejezetten nyugtalanít.
- Ugyan, ne hallgass édesanyádra. Nem olyan könnyű engem elüldözni. - helyet foglalok, bár nem kínál vele, hát merlinre, nem fogok várni arra, hogy királynői intést intézzen felém. A kislányt az ölembe ültetem, habár – feltételezem- ez is szigorúan tilos. - Remélem, hogy nem jöttem rosszkor. - hátradőlök. Természetesen mindig rosszkor jövök. - Lucius üdvözletét küldi. - mosolygok illedelmesen, habár mindketten nagyon jól tudjuk, hogy ők ketten többet találkoznak a gyűléseiken, mint a férjem és én.

» Nappali