Kate && Bella

A mai napom eléggé unalmasan indult. Semmi érdekfeszítő nem történt. Pontosan emiatt is döntöttem amellett, hogy a nyakamba veszem a környéket, hátha valaki pont az én szórakoztatásomra várna. Már-már viszket a tenyerem egy kis cruciatusra. Mivel a Nagyúrnak ma nincs szüksége a jelenlétemre, Rodolphus is a Minisztériumban robotol, és a kis mitugrász is elvan a játszótársával, nekem sincs különösebb dolgom azon kívül, hogy egy remek mugli kínzással csaljak mosolyt a saját arcomra. Épp elegen vannak amúgyis.. fel se tűnik, majd nekik, ha néhányan szörnyű kínok között ma életüket veszítik.
Bár, Kira-t amúgy sem szoktam pesztrálni, ezt már a születése pillanatában is Rodolphus tudtára hoztam, hogy tőlem ugyan ne várjon mintaszülő szerepet. Kira.. miért hívom őt így, mikor a Lilith sokkal találóbb lenne a leányzóra? Talán az apjának kivételesen igaza lehetett abban, hogy a Kira sokkal jobban illik a mihaszna lényére. Azokkal az ártatlan szemeivel és a végtelenül idegesítő jelenlétével néha olyan hatással lesz rám, amire egyáltalán nem állok készen. Eléri, hogy elfelejtsem, hogy voltaképpen egyedül ő tehet arról, hogy a testemet tönkretettem. Hiába vagyok ellenséges vele szemben, mintha megérezne valamit rajtam, ami aztán arra készteti őt, hogy még azért is közelednie kell.. idegesítő.
Ahogy haladtam végig az utcasarkon, a gondolataimból hirtelen egy ismerős boszorka sziluettje térített vissza a valóságba. A leányzó épp egy épületbe akart betérni, mikor kiszúrtam az alakját.
- Nocsak, nocsak kit látnak szemeim. A Nagyúrt nem itt találod, ugye tisztában vagy vele, Denver? - Szólítom le, egy szokásos önelégült vigyorral az arcomon, miközben lépteimet megszaporázva tartok feléje. Úgy látszik, mégsem fogok egyelőre ártatlan múgliivadékokat célba venni, mert annál sokkal jobb szórakozást találtam magamnak. Elmenekülni, ha akarna, sem tudna.. de próbálkoznia azért szabad, viszont abban az esetben a pálcám ismerős villanásával fogja szembe találni magát. És nem, még az sem izgat túlzottan, ha meglátnak bennünket.

Nem hittem volna, hogy ilyen jó fordulatot fog venni a mai napom, rögtön azután, hogy elhagyom a lakást. Pont egy Denver-be botlok bele, akit néhányan közülünk már jóideje üldöznek. Ezt a mázlit! Bár, engem igazából hidegen hagyott az, hogy megkapja-e a sötét jegyet vagy sem, viszont a Nagyúr nagyon meg akarja a leányzót kaparintani magának, úgyhogy ezt megszívta. El kell vigyem őt neki. De az előtt, még egy kicsit meg is sanyargatom őt, csak hogy érezhesse a törődést.
Természetesen, mint sejtettem, az első reakciója, ahogy kiszúrt, az volt, hogy megpróbált elmenekülni előlem. Naiv kislány.. Azonnal utána is hoppanáltam, követve az általa elképzelt útvonalat. Egyáltalán nem érdekelt, hova akar menni, akárhol is tervezett kikötni, én is pont oda érkezem majd meg. Előlem nem menekülhet.
Aztán, amint megérkezem egy lakatlan háztömbbe, minden figyelmemet ismét a lány fele irányítom. Hm.. bátor, vagy inkább botor dolog volt tőle ez a fene nagy tiltakozás.. tudhatja, hogy a végén úgy is a mi akaratunk fog érvényesülni, és ha akarja, ha nem, a kezére fog kerülni az a jel.
- Ez nem rajtad múlik, de különbenis a döntés már megszületett. - Tudatom vele, mint holmi elkerülhetetlen tényt, amitől már nem szabadulhat, közben néhány lépést is téve felé. S így is van. Bármit is tervez abban a kis buksijában, a terve nem fog megvalósulni.
- Mellesleg puszta kíváncsiságból.. valóban meneküléssel akarod leélni az életed hátralevő részét? Nem lenne sokkal könnyebb a számodra is, ha önként megadnád magad? Pár órán belül már véget is érne ez az idegesítő menekülési kísérleted. - Mondom, időközben a szemöldökeimet lazán fel is vonva. Szerintem jól tudja, hogy igazam van. Ha hagyná, hogy rátegyük a sötét jegyet az alkarjára, utána már mehetne is a dolgára, nem kellene többet rettegésben élnie. Viszont, ha ő inkább azt akarja, akkor nekem is módszert kell váltanom.. áh, alig várom, hogy már sort keríthessek a cruciatus-ra.

Nem is értettem igazából, hogy miért koptatom én feleslegesen a számat. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem fogja meggondolni magát. Ahhoz ő túlságosan is betoji. Elképzelni nem tudom mit élvezhet valaki a menekülésben. Főleg akkor, ha lehetősége adódna rá, hogy csatlakozzon közénk. Ez inkább egy megtiszteltetés, mint valami olyasmi, ami elől menekülni kell. Bár, Denver mit is tudna erről..? Ő és a fajtája szégyent hoz az egész varázsvilágra. Az ilyen a gyilkos átkot jobban megérdemelné, mint a sötét jegyet. Na de, ebben a kérdésben nincsen jogom dönteni. Ha a Nagyúrnak ő kell, akkor megkapja. Ha törik, ha szakad. Hm.. milyen csilingelően is hangzana a csontjainak roppanása a füleimnek..
- A sárvérűek nyomorúságos élete aligha számít bármit is. - Nagyon bátornak képzeli magát a leányzó. Pedig nem tűnik a legsebezhetetlenebbnek, ami azt illeti. No, nem baj, majd mindjárt kiderül miből is faragták őkelmét.
- Mi csak megtisztítjuk a varázsvilágok ezektől az alja népektől, dehát ezt te miért is értenéd? - Ejtek meg egy unott sóhajt, közben néhány lépést téve feléje is, lassú kimért léptekkel.
A következő felszólalása hallatán azonban előtörik belőlem egy jóízű nevetés.
- Na végre. Zene füleimnek. Állok rendelkezésére, Hölgyem. - Pukedlizek, majd a pálcámért nyúlok és mielőtt még észbe kaphatna, felé rántom. - Crucio! - Tör ki belőlem a kedvenc átkom. Annyira jó érzés végignézni, amint az ellenfeled tehetetlenül rogy össze előtted. Ám, kis időn belül meg is szakítom a kínzását, majd kíváncsiskodva kérdezek rá ismét az előbbire.
- Még mindig kitartóan ellenzed a csatlakozást? - Vonom fel az egyik szemöldökömet. - Ezt akár estig is folytathatjuk, én aztán nem fogom megunni.