Happiness can be found even in the darkest of times, if one only remembers to turn on the light.
Légy
te is tekergő!
Minden, ami fontos lehet.
♦ Kérünk mindenkit, mielőtt regisztrál, olvassa el a szabályzatot és lessen be a canon, illetve keresett listába, hátha valaki elnyeri a tetszését. ♦ Amint valaki felszabadul, fel fogjuk tüntetni. ♦ Karakterlap elkészítésére, főleg a canon karaktereknél és a keresetteknél 1 hét áll rendelkezésetekre, majd ha semmi jelzést nem kapunk, a regisztráció törlésre kerül. Ez vonatkozik az elfogadott karakterekre is: 1 hónap inaktivitás után a canonok átvehetővé válnak. Ha valakinek kell idő a lap elkészítéséhez, vagy az íráshoz, az kérem jelezze előre, hogy tudjunk róla! ♦ Varázslény karaktereket nem fogadunk el, csak különleges esetekben! Canon karakterek, vagy engedélyezett keresettek esetében lehetséges, saját nem! Megértéseteket köszönjük!
Feltámoszkodok a földről. Azt hiszem bevertem a fejemet valami keménybe. Remegő kézzel érintem meg a homlokomat és veszem észre hogy folyik róla valami nedves. Még jobban remeg a kezem mikor megnézem a tiszta véres kezemet. Mi történt... nem, nem emlékszem... A fejemet felemelem és félve nézek körül. Csak röpködnek az átkok. Két férfi harcol, az előbb valamelyik a másiknak egy ököllel vert bele a másik arcába. Próbálom a kabátom ujjával letörölni a homlokomat hogy tisztán lássak, mert a vér folyamatosan a szemem felé ered. Kapkodom a levegőt, félek, nem értem mi történik... Szédelgek, majd látom az egyik férfi rám tekint, és a szívem majd kiugrik a helyéről. - Nathan.... - suttogom... majd eszembe jut mi történt.
Az egész azzal kezdődött mikor kitértem Kim boltjából. Nagy levegőt vettem, mert éreztem a levegő fojtogató. Szorosan magamra húztam a kabátomat, és pár lépés után megláttam Eliast, ahogy befordul a zsebpiszok közben. Két másik férfi is vele tartott, de a csuklyájukat felhúzzák miközben befordulnak a piszkos utcába. Mély levegőt vettem és minden bátorságomat össze szedve én is neki indultam arra amerre ők. Egy ideig meglapulva követtem őket. Egyik zsákutcába tódultak össze másik két férfival bizonyára mindannyian halálfalók lehettek. Összeszűkült szemmel próbáltam kivenni szavaikat, megakartam tudni miről beszéltek. Majd Elias és másik két férfi elhopponált. Kettő bizony ott maradt. Egy suttogástól rázott ki a hideg. Nem értettem tisztán mit mondott... talán, hogy egy nő... ? Azonnal a másik két férfi kapta felém a fejét... A szemem kiakadt, de amint elakartam volna dönteni mit tegyek rögtön sarokba szorítva engem közelebb hopponáltak. AZ egyik a torkomnál fogva megragadt a másik pálcáját szegezte a halántékomra. Tudni akarták mit hallottam. Kezembe termett a pálcám az egyiket ágyékon rúgtam a másikat félre taszítottam egy ... valamelyik átokkal nem emlékszem már melyikre. Majd a nevemet hallottam.. kétségbe esetten elakartam hopponálni, az utolsó pillanatban Nathan arcát láttam amint aggódva befordul.... viszont valaki megragadta a lábamat menekülés közben... próbáltam hopponálás közben lerázni magamról... aztán csak egy hatalmas nagy ütést éreztem a fejemen...
Azt hiszem egy jó idő eltelhetett. Magammal húztam az egyik halálfalót és Nathan is megtalált minket. Viszont nagyon beüthettem a fejem, mert még valamennyire mindig homályosan látok. A pálcámat szorongatom felemelem remegve a kezem, és most veszem észre hogy az a férfi kétszer nagyobb mint Nathan. A pálcákból kiszűrőd átkok vakítanak, majd hirtelen én is állóhelyzetbe kényszerítem magam. Nem tudom mit csináljak... ? Mintha alul maradna Nathan de én elég gyengének érzem magam. Talán az is elég neki, ha csak elterelem a figyelmét... Így próbálkozom pár gyenge, és szánalmas lefegyverzővel...
Tennivaló az akad bőven, épp többen embereket akarnak megkínozni az információért cserébe. A Nagyúr valamiért nyugtalan és most mindenki idegei pattanásig feszülnek. Eliast sem láttam még a minap, csak annyit tudok, hogy valahol találkoznunk kellene. Még négyen jönnek vele, ha jól számolok. Olyan dologra készülünk, ami nincs igazán ínyünkre. De tudjuk, ha most visszakozunk, azzal csak magunkra hozzuk a bajt. Szörnyen rossz bábnak érzem magam, aki tehetetlenül csak sodródik az események hevében. A szél feltámad, az amúgy sem barátságos időben, amire összébb húzom magamon a talárt. Épp fordulok le az egyik szűkös macskakövekkel tarkított mellékutcán, miközben felgyorsítom a lépteimet. Remélem nem késtem még el. Meg kellene várjanak a többiek, hogy együtt induljunk el. Látom magam előtt Elias korholó tekintetét, amivel azt jelzi, ne kockáztass többet a kelleténél. Én, aki máskor annyira pontos, most késésben vagyok. Azonnal készülök megnyugodni, ahogy messzebbről az egyik halálfaló gondolatait a magamévá tudom. De rögvest aggodalomra ad okot, ahogy izgatottságával az újabb gondolatai is megtalálnak. Valaki... basszus, ugye nem valami hiba csúszott a tervbe? Rohanóra, vagy legalábbis nagyon gyors léptekre veszem az iramot, miközben már magam elé szegezem egy mozdulattal a pálcát. Arra nem számítok, hogy Felicityt pillantom meg, ahogy az a két marha nekiesik. Rögvest megtorpanok, de következő pillanatban már rohanva teszem meg az utat. Eliassal kötöttünk egy megállapodást, miszerint bajtársiasan összetartunk. Ha ő, vagy bárki a családjából kerül veszélybe, vagy épp fordítva, kölcsönösen segítünk a másikon. Szinte végig sem gondolom mi lenne a helyes lépés. - Felicity, tűnj innét! - kiáltom, ahogy közelebb érek, miközben az odébb taszított halálfalóra rászórom az első átkot, ami alaposan helyben hagyja biztos időre. De bárki jön is erre, akkor mindennek vége. A másik kettő eltűnik, így egy pillanatra tudok hideg fejjel gondolkozni. Megragadom a kiütött férfi csuklóját és Felicity utolsó gondolatfoszlányát megpróbálom elkapni, hátha sikerül nekem is oda hoppanálni. Sok minden múlik most a pillanatokon is, azonban megnyugszom, amikor megpillantom őket. Nem gondolkozok, nem habozok, párbajra hívom a saját társam. Mindent, vagy semmit. A család, vagy az enyészet. Most nem számít, mi történt legutóbb, vagy mi nem... meg kell védenem. A barátom kishúga... Tudom, hogy erős az ellenfelem, de ahogy észreveszem, Felicity mocorogni kezd, gondterheltté válok a tekintetem. Te nő, csak ne légy útban! - Menj innét, keress fedezéket! - kiáltom oda neki, amiért figyelmetlenségemnek ára is lesz, mégpedig eltalálnak a vállamnál. Nagyot pördülök a tengelyem körül, de nem állhatok meg. Muszáj lesz bevetni... rögvest felpattanok és csúnyán belemászok a másik gondolataiba, hogy az újabb támadását likvidálhassam. Aztán azonnal egy kőkerítést robbantok rá közvetlenül mellette. A porfelhő csak úgy beterít mindent, a fickó viszont nem terül el, helyette elmenekül. Én egyből utána. Nem hagyhatom elfutni, a szívem majd' kiugrik a helyéről ahogy látom magam előtt a következményeket ha meglép. Így aztán amint beérem nem habozok, meglépem az egyetlen lehetőségemet. - Avada Kedavra! - hangzik az én számból az annyira gyűlölt varázsige, mire a másik holtan esik össze az úton. Az eső szitálni kezd, én pedig már a következő lépésen töröm a fejem. A holttesthez lépek és az egyik kőfalhoz támasztom. Annyira kihalt ez a hely, egy árva lélek nincs itt. A borostyánra szegezem a pálcát és az alakra irányítom. Nője csak be jó sűrűn. Nem várom meg a végét, egyszerűen csak visszabotorkálok a boszorkányhoz. Meg a még mindig alvó halálfalóhoz. - Jól vagy? Nem esett bajod? - fogom két kezem közé az arcát, miközben vizsgálni kezdem a sérülését. Vérzik, noha nem csúnyán, de felszakadt.
A fejem zsong, borzasztóan fáj, és a látásom a legtökéletesebb. Próbálom kivenni a színeken kívül mi folyik körülöttem. Olyan gyorsan történik minden, oda kell figyelnem, és készenlétben kell állnom. Görcsösen szorongatom a pálcámat, miközben feltámaszkodom. Nathant felismerem, és hogy halálfalóval küzd. Nem értem, miért tesz ilyet. Majd oda kiállt hozzám, hogy tűnjek el. Ijedten nézek körbe, de helyette inkább közelebb megyek. Tudom a bátyám miatt segít nekem, de viszonoznom kell a szívességet. Ha tudok akkor a segítségére akarok lenni. Figyelem a mozdulatokat, még is mikor tudnék én is közbe avatkozni vagy segíteni rajta. Bár mindig eléggé instabilan állok. Tudom nem fogadtam szót neki, de szeretnék a hasznára válni. Látom, hogy a halálfaló elakar menekülni, én is sietni kezdek utánuk, kissé megbillenek, és le vagyok maradva... de igyekszem. Zihálok, és folyamatosan törlöm a kabátom ujjával le a homlokomat. Hirtelen a halálos átok zúg bele a fülembe, majd a vakító zöld fény... és a férfi azonnal holtan esik össze. ... Megtántorodom, és kikerekedett szemekkel nézem az eseményeket. Levegőt is elfelejtek venni, mikor Nathan arrébb vonszolja majd " eltünteti ". Észre se vettem eddig, hogy az eső is rákezdett... A vér jobban folyik a fejemről, majd arra eszmélek fel, mikor Nathan két tenyere közé emeli az arcom. Felnézek rá, de csak tátogok. - Jól... azt hiszem... te... meg... meg ölted.. - nézek a férfi felé, akit már közbe elnyelt a növény. - Vigyél innen... - kapaszkodok bele kétségbe esetten. - Kérlek, vigyél el... - egy percig se tudok itt maradni tovább. Biztonságban akarom érezni magam. Bár nem tudom, hogy Nathan e a megfelelő személy erre, hisz a szemem láttára ölt meg az imént valakit. Még is vele akarok lenni, valamiért ennek ellenére is biztonságban érzem magam vele. Lehet pont ezért? Mert képes megtenni amit kell ? A levegő is lehűlt az esőtől, így már reszketni is kezdek.
Felicity állapotát tekintve azt hiszem nincs szüksége és nem is érdemes ellenkezni, sem tagadni. Magáért beszél a sokkos állapota, nem lehetett szép látvány, ahogy az a halálfaló összeesik. Kár tagadni, hisz miért akartam annyira hamar eltüntetni? - Meg. - bólintok csak teljesen egyöntetűen. Az sokkal inkább érdekel, hogy vele mi lesz, ugyanis a fejéből csak úgy dől a vér, egy pillanat alatt szemügyre veszem a felszakadt sebet. Nincs lehetőségem azonban továbbiakra, ugyanis görcsösen a karjaimba kapaszkodik, egy kissé előre húzva engem is. Az eső egyre jobban kezd szakadni, ami csak megnehezíti a körülményeket. nem hogy megsérült, még meg is fázik. Jelen pillanatban két dolog jár a fejemben, ő és a családom. A gondolataim a húgom felé kúsznak, jeges árként söpörnek vissza a valóságba a boszorkány szavai. Egy pillanatig sem habozok. Karon ragadom, hogy a kiterült halálfalóhoz sétáljak vele, majd ahogy az ő csuklóját is megfogom, úgy hoppanálok tova. Nem is tudtam hirtelen eldönteni, mégis hová menjek így velük? De legjobb megoldásnak mégis egy lakás tűnt... lakás, ahol kötszer biztosan van és senki nem fogja megkérdezni, mit keresek itt vele - aki elég sokkos állapotban van - és egy ájult fickóval. Ez a hely pedig a tulajdon lakásom. Vagyis az utca, ahová érkezünk, mert a lakást elláttam mindenféle védő és lefedőbűbájjal. Tudom, ezek csak ideig óráig felelnek meg a céljuknak az olyan emberekkel szemben mint Averyék, vagy Lestrangeék. Nem álmodok nagy védelemről, de időt tudnék nyerni, ha egyszer csak megjelennének itt. Minő önző gondolatok, miközben épp kockáztatom a családom életét, de még Felicity életét is. Arról nem beszélve, hogy az ő családja is veszélybe kerülhet. A házimanóm kíváncsi tekintetével találkozok össze amint nyitom a bejárati ajtót. Azonnal kiadom neki az utasításokat, fertőtlenítőt, kötszert hozzon. Ha nem is vagyok egy nagy szakértője a sérüléseknek, ezt ellátni még nem nagy ördöngösség. Amint a manó megjelenik a felszereléssel, Felicityt leültetem a kanapéra, villanyt kapcsolok és nekilátok leápolni a sérülést. A lakásban kietlenség uralkodik, ha a manó nem lenne, meglátszana, hogy hetek óta nem voltam itt. Ez a lakás tényleg csak egy utolsó kis lyuk, ahol meg tudnám húzni magam. Tervek pedig vannak arra, hogy mi lenne ha elfajulnának a dolgok. Érzem, hogy amint megtódulnak a gondolataim, a pulzusom is szabálytalanná válik. Szinte észre sem veszem, de egy pillanatra a kezem is megremeg. Egyedül a koncentrálás tud annyira csillapítani, hogy a kötözés után megejtsek egy apróbb mosolyt is. - Veszélyes játékot játszol, kisasszony. - pakolom össze a holmikat, végül felegyenesedek a ládával. - Nem tudom mit csináltál ott, de nem szabadott volna meglássanak... a fürdő jobbra a második ajtó, javaslom vegyél egy forró fürdőt. Én készítek valami teát. - mondom mindezt úgy, mint ha nem gyilkoltam volna meg az imént egy embert. Ráadásul egy halálfalót.
Nem láttam még senkit meghalni, nem láttam még soha hullát. Egyszerűen lesokkolnak a látottak. Bármennyire is előítéletes vagyok Nathannal, és tisztában vagyok azzal is hogy a halálfalók... ezt teszik, még is megrökönyödve figyeltem az eseményeket. Más tudni ezekről a dolgokra, és más megtapasztalni, saját szemmel látni. Nathan ugyanis a szemem láttára ölt meg egy embert. Nem tudom hirtelen mit csináljak. Meneküljek el tőle? Maradjak vele? Mikor oda ér közel hozzám tudatosul csak bennem a jelenléte, főleg mikor arcomat két keze közé fogja. Csak egy valamin jár az eszem, hogy borzasztóan fáj a fejem, és hogy elakarok tűnni innen. Egyszerűen kétségbe esetten Nate-be kapaszkodok, és szinte könyörgök neki vigyen el innen. Megragad, majd már is a hopponálás kellemetlen érzését érzem a gyomromban. Majd egy lakásba találjuk magunkat, és csak most veszem észre, hogy elhozta magával a halálfalót, aki eszméletlen ... Egyszerűen megtántorodom mikor tudatosul bennem, minden.. valamit le is verek az asztalról. - Őt miért hoztad ide ??? Megakart ölni!! - tör ki belőlem hirtelen jött pánik. Ha magához tér végezni fog velem, be fogja fejezni amit elkezdett. Az ajtó felé veszem az irányt, mikor Nathan csupán vissza húz és a sebemet kezdi tisztítani, amint imént a manója hozott be. Képtelen vagyok veszteg maradni, legszívesebben elfutnék. - A testvéremet megláttam, és utána mentem. Csupán ennyi a bűnöm... - nézek rá harciasan. Ki a fene gondolja, ha valaki követi a saját bátyát, annak az lesz a vége, hogy megakarják ölni. Majd fürdőbe küld. Csak meglepődve nézek rá, igen átáztam... de nehogy azt higgye hogy elmegyek, hátat fordítok. - Még is hogy mennék el , amíg ő itt van?? - bökök az eszméletlen halálfaló felé. - Vagy eltünteted ? - elharapom a végét... eléggé... úristen, még is miket beszélek?
Még mindig sokkos állapotban van, amit meg tudok érteni. Jelen pillanatban én vagyok a leghiggadtabb és aki tökéletesen tisztában van azzal, hogy mi történik éppen. Jobb is, különben elszabadulna a pokol. Így is épp csak kézben tudom tartani a dolgokat, mielőtt Felicity menekülőre fogná, vagy még jobban kétségbe esne. A padlón fekvő alakkal most nem foglalkozok, ha esetleg magához térne, esetleg. Addig teljesen lényegtelen, vele mi van. Nem áll szándékomban megölni, még igazából nem tudom vele mi legyen. Nem köphet a többi halálfalónak, különben nagy árat fizet azért sok mindenki. Kissé meggondolatlan voltam, de nem maradt más választásom. - Elég egy rossz szó valaki illetéktelennek és nem csak te meg én leszünk veszélyben. - mondom egy megadó sóhaj kíséretében. Mi mást mondhatnék, rendben lesz minden? Mert ez hazugság és ezt ő is nagyon jól tudja. Az egész eddigi életünk egy hazugság. Végzek a leápolásával, kicsit csálé, kicsit laza, de nem vérzik át a kötés, ez már fél siker. Jobb lesz lenyugodnia neki is és persze nekem sem ártana tiszta fejjel átgondolni a következő lépést. Sok minden múlik ezen. - Olyan helyre tévedtél be, ahová nem kellett volna menned. Tudod jól, hogy a bátyád milyen körökben mozog. - ahogy én is. Nem az volt a baj, hogy utána ment, hanem valószínűleg azt hitték, szimatol. Akár utánuk a saját szakállára, akár másnak. Azt nem hinné el más, hogy neki nem áll szándékában hátba szúrni a bátyját. - Majd valami lesz vele. - teszek egy lépést a fogura felé. Nem szeretném azt igazából a tudtára hoznom, hogy mit fontolgatok. Nem kell lásson sem kínzást, sem pedig mást. Elég volt egyszer látnia, hogy valaki meghal. Nem akarok belegondolni, hogy most mennyire iszonyodhat tőlem, talán mint ha leprás lennék... - Az már legyen az én dolgom. - megállapítom, hogy a fickó nem most tér magához, besétálok a fürdőbe, ahol a kis szekrényből előveszek egy törölközőt. A kád szélére teszem, ahogy a vizet is megengedem. Igen eltökélt szándékom, hogy fürödjön meg. - Hozok valami ruhát, ami nem esik le rólad mondjuk. - mondom eltökélten és rövid keresgélés után már egy régebbi elnyűtt pólóval jelenek meg. Alighanem kellően sokat fog takarni, nadrágot nem találtam olyat, ami nem esne le róla. - Csak... hallgass rám. Kérlek.
Ideges vagyok, vajon miét? Még is ki értheti. Mély levegőket veszek, miközben kis köröket teszek meg. - Még is honnan tudhattam volna? - kérdezem felháborodottan. - A testvérem, más is... követi a testvérét és nem történik ilyen... - teljesen kivagyok borulva, és vár még egy nagyon hosszú és előre láthatóan fárasztó beszélgetés vele. Ezt még is hogy fogja kimagyarázni? Erre is azt fogja mondani, hogy így jó nekünk, a családnak? Biztos jót fog tenni, ha én nem leszek többé útban. Merlinre még is mi a fene történik velünk? EZ nem helyes, nagyon nem. Nagyon azt szeretné ha elmennék fürödni, és őszintén szólva én is erre vágyom. Viszont hogy mehetnék ha nem érzem magam biztonságban, és még legyek még védtelenebb a fürdőkádban... Viszont Nathanön nagyon látszik, hogy ... rendet tenne. És őszintén szólva én se igazán szeretnék tanúja lenni annak, amit készül tenni a halálfalóval. Csak mély levegőt veszek és elveszem végül tőle a ruhát és megindulok a fürdő felé. - Tedd amit jónak látsz... - mondom, de mielőtt a fürdő ajtaját becsuknám.. - Nathan... tudom, hogy csak Elias miatt teszed, de attól még köszönöm. Hogy megmentettél... - halványan rá mosolygok ezzel is megerősítve a hálámat. Majd bezárkózom, és befekszem a kádba. Nem tudok veszteg maradni, legszívesebben gyorsan elvégezném a mosakodást és tovább állnék. Viszont nem tudom mennyi idő kell neki... kipucolni a lakást, bármilyen szörnyen is hangzik ez. Egyszerűen fogom magam és a víz alá merülök. Vajon meddig bírom ki ? Kiskoromban sokat próbálkoztam vele. Most is számolom a másodperceket... lassan... és érzem ahogy kezdi átvenni a sokkos állapot a testemet. Automatikusan, ösztönösen ülök fel kapkodva a levegőt. Egy ideig ülök átölelve a térdemet, majd úgy érzem, nem bírom tovább. Kiszállok a kádból és a pálcám segítségével pillanatok alatt megszárítom magamat. Felöltözök, majd lassan és óvatosan kinyitom az ajtót. - Nathan ?
Remélem ez csak költői kérdés volt, hogy honnét tudhatta volna. Ha a bátyját látja pár furcsa vagy gyanús alakkal, akkor ne menjen már utána. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem volt egyedül, az olyan esetekben mikor fokozottan kell közreműködnünk, akkor nem mászkálunk egyedül, én sem tettem volna csak hát... Már csatlakozni nem csatlakoztam senkihez. A franc essen bele. Mély hallgatás a válaszom a kiborulására. Tényleg le kell higgadnom, ha azt akarom, hogy megfelelő álláspontra jussak. Mondjuk hogyan küldjem el őt minél előbb fürödni, mit tegyek ezzel a szerencsétlennel aki kábán hever a padlón félig kitekert testtartásban. És még folytathatnám a sort tovább. - Nem miatta tettem. - válaszolom szűkszavúan. Mit számít az, hogy tulajdonképpen mindenben több van, mint amit belelátni? Persze nem biztos, hogy jobban esne neki ha azt mondom, sokak élete miatt tettem azt, hisz részben hazugság lenne. Részben igen is miatta tettem ezt, mert nem akarom, hogy baja legyen. Neki, a bolondos leányzónak, aki mindig is volt, mielőtt elment. Talán még most is az egy kicsit, talán túlságosan ismerjük egymást. Vagy semennyire sem. De úgy fest megkímél a további cselekedetektől, vagy ne adj isten a könyörgéstől, hogy menjen már végre el a fürdőbe. Rá fér amúgy is, lesz honnét lemosni a vért, már a hajára gondolok ez alatt. De mindegy is mit csinál a fürdőben, én nem fogom zavarni egy pillanatra sem. Inkább a csatlósomhoz, vagy mondjuk úgy valamikori csatlósomhoz lépek. Eltűnődve figyelem, fogalmam sincs, mitévő legyek. Nem akarom megölni, az a korábbi is inkább szükségszerű volt mintsem szánt szándékkal azt szerettem volna kivitelezni. Ördögi kör, ugyanis ezt sohasem fogom lemosni magamról. Ha kell persze a tettek mezejére lépek, de nem érzem magam annyira valakinek, hogy emberek élete felett döntsek. Ma mégis istent játszottam. Némi bűntudattal nézem a fickót, miközben az ingemet tűröm fel. Bár számít ez már valamit? Akár fel is gyújthatom, kidobhatom, akkor sem fogom jobban érezni tőle magam. Mint ha a bizonyítékokat eltüntettem volna. Mert sohasem fogom, hisz ott lapul a pálcámban, a bőröm alatt, mélyen a tudatomban. És sajnos még frissen is. Úgy döntök, hogy nem ölöm meg. Sok macera jár vele, sok munka és hasonlók, de úgy döntök törlöm az emlékeit és olyan helyre fogom vinni, ahol soha senki nem fogja megismerni. Egy teljesen más országba, messze innét. De addig gondoskodnom kell róla, hogy innét ne léphessen meg. Kitapintom a pulzusát, majd előkeresek egy mélyaltató receptet. Aztán már csak haza kell vinnem. Gondoskodni fognak arról, hogy eltűnjön innét. Nem tudom Felicity mikor végez, de talán egy kiruccanás belefér. Nem, nem hagyhatom őt meg magára. Vetek egy pillantást a fürdő felé, majd magamhoz intem a házimanóm. A lelkére kötöm, mit mondjon, majd rövidesen eltűnik a fickóval. Gyorsan nekilátok addig a receptnek, miközben kétségek gyötörnek. A legtisztább és legbiztosabb, ha ott és akkor végeztem volna vele, ahogy lehetőségem adódik rá. De nem hóhér vagyok, sosem készültem annak. Emberből vagyok, igenis meghat más élete. Épp csak végzek nagyjából a főzettel, amikor a nevemet hallom. - Itt vagyok. - szólok ki a konyhából, ahol hamarjában összeállított bájitalkészítő műhelyem honol. Még az üstöt is otthagyom, ahogy felé fordulok ha ide ér. Azt már látom, hogy kötést kell cserélni, de legalább már nem vérzik a seb. - Kérsz esetleg egy forró teát, vagy... aludnál, vagy... - kezdem keresni a kötszeres dobozt, mert fogalmam sincs hova tette.
Mikor azt mondja nem érte tette, vagyis Eliasért csak zavartan pislogok rá, és talán el is pirultam. A lényeg, hogy a fürdő jót tett. Nem is azért, mert a mocskot, vért lemostam magamról hanem némileg meg is nyugtatta az idegeimet. Kimostam a tudatomat is vele egy időben. Tisztában látok, és kicsit megnyugodtam, amennyire ebben a helyzetben lehetséges. Csupán Nathan nagyobbacska pólója van rajtam és alsónemű. Hála égnek hogy a főbb dolgokat rejti, mintha csak hálóing lenne rajtam. Így kissé zavartan, de kikandikálok miután a vizes ruháimat kiteregettem. Kicsit félek mi vár kint, mit tett azzal a halálfalóval. Majd a hangját meghallom a konyhából, és lassú léptekkel megyek be hozzá. - Egy .. egy tea jól esne köszönöm. - túrok bele a hajamba frusztráltan miközben körbe nézek. Nem nem akarom tudni mit csinált a férfivel. Ez esetben jobb tudatlannak lenni. Ő se tűnik jobban mint én, kicsit közelebb lépek hozzá miközben az ujjaimat tördelem idegességemben. - És te? Hogy vagy ? - feltételezem őt is megviselte az egész ügy, bár nem tudhatom. Hisz hideg vérrel megölt valakit a szemem láttára. Rendben, önvédelem volt... de azért szeretném tudni mit érez, mit gondol. Megakarom ismerni, tudni akarom a gondolatait. És ez engem is megijeszt. Ahhoz vannak ilyesfajta gondolataim, akitől eddig igyekeztem távol tartani magamat. De nem tehetek róla miután megcsókolt, bár én nem viszonoztam azt még is a gondolataimba beférkőzte magát.
Rögvest tevékenykedni kezdek, amikor megjelenik. Igazából minden jobb, mint egyedül maradni a nyomasztó gondolatokkal: hogyan tovább ez után? Mert fogalmam sincs. Sokszor játszottam el a gondolattal, mi történik azután, hogy meglépem a megléphetetlent, amikor egy tartópillér darabjaira hullik és az egész eddigi élet, amit felépítettünk, mint holmi kártyavár összeomlik. Megtalálom a kötszeres dobozt, csak utána fordulok Felicityhez. Jó látni legalább, hogy egy picit jobb színben van. Nem akarok beleolvasni a fejébe, bár piszkosul vonz a lehetőség. Mégis tartok attól, ami ott fogadna. De már nem reszket. Gyengéden ragadom karon és húzom oda az egyik székhez, hogy leültessem rá, majd nekilátok a kötszer levételéhez. Tényleg jobb egy fokkal a sérülés, talán kis ügyeskedéssel nyoma sem marad. Szavaira a pálcám után nyúlok és a konyhapult felé intek, ahol a teáskanna életre kel, hogy víz kerüljön bele, majd főni kezdjen a láng fölött. - Én? Jól, már amennyire lehet jól lenni egy időzített katlan fölött. - nem nézek a szemeibe, miközben mondom, de tulajdonképpen nem járok messzebb annál sokkal, mint amit mondok neki. Elias kellene ide, ő és a higgadt gondolkodása. Neki szoktak jobb ötletei lenni, ő az, aki remekül átlát minden helyzetet. Vajon minden oké vele és senki nem jött rá mi történt? - Egész csinos kis sebet szedtél össze. Most már neked is van harci sérülésed. - mondom mosolyogva, miközben érintem meg a sebet a fertőtlenítős vattával. Aztán már csak elég ha visszatekerem rá az új és száraz kötszert és készen is van. A teáskanna halk fütyülése töri meg a csöndet, mire intek felé, hogy kitöltődjön a bögrébe. Tekintetem azonban le sem veszem Felicityről. - Minden rendben lesz. - mondom végül, miközben egy pillanatra tenyeremet az arcára simítom, biztató mosolyommal próbálok hitelt adni a szavaimnak, bár elgondolkozhatnék, hogy ezzel csak magamat akarom nyugtatni? Majd összecsukom a kötszeres dobozt és felegyenesedek, hogy elrakjam a helyére.
Kicsit félszegen közelítek hozzá, kissé kiszolgáltatottnak érzem magam a hiányos öltözékem miatt. Végül rákérdezek ő hogy van. Kíváncsi vagyok mennyire viseli meg őt a dolog, hisz ha emberből van neki se lehet könnyű ez az este. Ez is sokat elárulhat róla. A válaszára csupán elhúzom a számat, majd mikor a sebemhez ér elfintorodom. - Igen, hurrá. Mindig is vágytam erre. - sóhajtok fel, de a fertőtlenítő borzasztóan csípi a nyílt sebet, így csak próbálom össze szorított fogakkal tűrni a kezelést. - Kíváncsi leszek Elias hogy fogja fogadni a történteket. - végig tartom magam, és az érzéseimet miközben folyamatosan tartom a tekintetét. Zavarba hoz a nézése, de egyszerűen nem akarom ezt kimutatni, így erős leszek. Mikor az arcomhoz ér megremegek. Kicsit bele is dőlök a simításába, jól esik, és elhiszem neki amit mond. - Mit akarsz tőlem? - kérdezem egyszerűen és lényegre törően. Testvéreim szerint ez a legrosszabb tulajdonságom: a nyers vagyok és borzasztóan őszinte. Nem szeretek köntörfalazni. Megfogom Nathan kezét, és mélyen a szemébe nézek. - Miért csináltad mindezt ?
Látom a jelét annak, hogy nem elégedett a válaszommal, de kollektíve nem foglalkozok vele. Nem is igazán tudnám megmagyarázni vagy szavakba önteni, mi dúl most bennem. Talán magam sem igazán tudom. Jó ürügy számomra az, hogy éppen leápolhatom és erre figyeljek. Különben is mindjárt kész a tea, lassan pedig aludhatna is egyet akár. Majd alszok addig a kanapén, hisz vendégszobám az nincs ebben az igen csak aprócska lakásban. Ez van, ha az ember igazán csak rejteknek használja. Minden olyan megtalálható benne, amire vész esetén szükségem van, semmivel sem többre. Sosem terveztem ide vendéget felhozni, hacsak nem Eliasról volt szó. Előtte sohasem voltak titkaim. De benne soha nem volt okom kételkedni sem. - Valószínűleg mérges lesz rád is és rám is. Aztán beletörődik a helyzetbe és kitalálunk valamit. Számít ez? Őszintén... - jóbarátommal, hű szövetségesemmel minden eshetőségre kitaláltunk valamit, megannyi lehetőséget számításba vettünk, ami megtörténhet akár velünk, akár a szeretteinkkel. Egy háborúnak mindig vannak veszteséges áldozatai, efelett viszont nem engedhettük meg azt a luxust magunknak, hogy csak áthidaljunk becsukott szemmel. Ha valakinek vesznie kell, ne innen legyen. Picit bizakodóbbá válik a mosolyom, amikor nem húzódik el, hanem hagyja, had simítsam meg az arcát. Ezek szerint akkor annyira már nem tart tőlem. Igazából megtehette volna eddig is, hogy feláll és elmegy. Az ajtó számára bármikor nyitva van, ha úgy gondolja. Persze nem örülnék neki, hisz ez egyet jelent azzal, hogy kiteszi magát a veszélynek. Csitulnia kell a dolgoknak. Matató kezem megáll a mozdulat közepére szavai hallatán. Mégis erre mit mondjak? Mi mást, csak az igazat. Hisz azt akarja hallani. - Megvédeni. Megvédeni azoktól, akik az imént az életedre törtek, azoktól, akik ha kitudódik a dolog, borzalmas dolgokra fognak készülni. - suttogom magam elé, kezemet pedig egy pillanatra sem veszem el az arcától. Inkább kicsit közelebb is húzódok hozzá. Egy pillanatra felsejlik előttem a húgom arca, ahogy belegondolok abba, mi lakozik a szavak mögött. - Mert azok közé a személyek közé tartozol, akikért az életemet is adnám. - mondom ki gondolkozás nélkül. Ezért született az egyezség is Eliassel, hogy megegyezzünk, ha bármi történne a másikkal, akkor cselekedjünk. Az már mindegy kinek a kije, mindannyian azok közé tartoznak, akiket egészen gyermekkoromtól kezdve ismertem, még a forrongások előtt, még mielőtt elmérgesedett minden. Ma már magam sem tudom, mit szolgálok. - Tudom, hogy megveted azt, amit képviselünk a bátyáddal. Eleinte nem volt ennyire könyörtelen, nem követelt ennyi vért. Akkor jó ötletnek tűnt, azon az oldalon állni, ahol biztosak lehetünk benne, hogy nem fognak titeket sem bántani. De már nincs jó és rossz oldal, hatalomvágyás van és árulás, rettegés mindenütt. De amíg hűséges valaki... - egy idő után csak úgy jönnek a szavak, mint ha most repedne meg valami bennem. Az események súlya kezdi egyre jobban nyomasztani a vállam. - Kockára tettem érted a családom épségét. Ha valaki megtudja, hogy mi történt... de fogalmad sincs mennyire bánnám, ha végignéztem volna, ha bármi végzetes történik veled. Ha nem csak a fejedet ütöd be.
Kissé felnevetek, de inkább már hisztérikusan mint vidáman - Mérges lesz? Nem mondod. - morgom magam elé. - Nem úgy vettem észre, hogy törődne a családdal. - mondom egyszerűen. Borzasztóan haragszom rá. Az tény, hogy nem ő sodort konkrétan veszélybe, hisz én mentem utána.. de akkor is: ha meglátom a bátyámat az utcán nem mehetek utána, mert a barátai megölnek? Milyen világot élünk. Egyszerűen két tenyerembe temetném az arcomat, de mikor Nathan hozzá ér... lefagyok. Nem húzódom el, ami még engem is meglep. Jól esik s nyugtató hatással van rám az érintése. Ironikus nemdebár? Akit eddig féltem és távolt tartottam magam az ő érintése int nyugalomra. Majd egyszerűen kitör belőlem a kérdés, minden gondolkodás nélkül. Soha nem tudtam rajta kiigazodni, most pedig a "fajtájából " ölt meg majd távolított el embereket, csak azért hogy megvédjen. Feltételezem nagyban közrejátszik Eliashoz tartozó hű köteléke. De még is miért érzek többet ennél ? Mély levegőt veszek, mikor válaszol. Csak rázom a fejem. - Nem tudok rajtad kiigazodni. - mondom ki hangosan gondolataimat. Ha már őszinték vagyunk, akkor ám legyen. - Miért csinálod ezt az egészet valójában? Nyilván nem vagy elvakult követője Voldemortnak, hisz most ezzel elárultad.. - mély levegőt veszek. Majd arra, hogy az életét is adná értem... csak hosszasan becsukom a szememet... - Hisz nem is ismersz. - hiába legjobb barátja a testvérem... akkor sem adhatja az életét akár értem... hisz nem biztos az enyém ér annyit, többet mint az övé. Nem értem ezt a férfit, de egyre inkább érzem a késztetést arra, hogy megismerjem. Kíváncsivá tesz, és izgalmas.. Majd végig hallgatom csendben a magyarázatát, miközben végig az ujjaimat tördelem. Nem tudták mibe mennek bele... vajon hányan lehettek fiatalon ennyire naivak, hogy a rossz oldalra álltak csak azért mert jó ötletnek tűnt. Ez egy olyan végzetes döntés volt,amiből nem tudnak épségben kiszállni. Vajon valakinek sikerült már? Csak könnyes szemekkel nézek Nathanre, bármily szégyen. - És most mihez kezdesz ? - kérdezem egyszerűen. - Ezt fogod csinálni? Karodon a jeggyel engedelmeskedsz miközben nem ezt akarod tenni? - de tudom ez nem olyan egyszerű. Nem lehet ebből csak úgy kiszállni. De most úgy fog öldökölni? Kíváncsi vagyok hogy van e erre valami terve. Majd a következők... kiakadt szemekkel nézek rá. Egyszerűen nem tudok megszólalni, próbálom összeszedni a gondolataimat. - Ezt hogy érted? Mi az hogy a családod életét tetted értem kockára ? - nézek rá nagy könnyes szemekkel.- Nem kértem tőled ilyet... senkitől nem kérek ilyet...
Kezdőlap 
by Mayra Rosier Hétf. Május 29, 2017 4:37 pm
