Nigel & Voldemort - Vedelős szerda

Voldemort & Nigel

Már órák óta figyelem unottan az egyik sötét sarokból, a csuklyám takarásából a kocsmatöltelékeket, miközben előttem még mindig ott áll az a fél üveg whisky és a kiürült poharam. Egyik idióta sem tűnt eddig elég használhatónak ahhoz, hogy akár egy pillanatra is megforduljon a fejemben, hogy halálfalót csináljak belőle. Van már elég balfácán közöttük, akik szinte semmire sem jók, csak arra, hogy feláldozzák életüket értem.
Egy újabb kört öntök magamnak éppen, amikor elölről, a pult felől egy kiáltás hangzik fel. Tekintetem a kibontakozó jeleneten tartom, miközben belekortyolok az italomba. Egy félmosoly jelenik meg arcomon, amikor a férfi szembeköpi a csapost azzal az itallal, amit kapott.
Érdeklődve vonom fel a szemöldököm, amikor meghallom az idegen szájából az imperiot. Végre egy kis felüdülés ebben az unalmas kuplerájban. Egy újabb korty keretében továbbra is rajta tartom a szemem, hátha ígéretesnek ígérkezik ez a személy. Ha pedig mégsem, akkor ideje tovább állnom. A szokásos hétköznapi whisky adagom már így is jócskán megkaptam, és ha itt nem nyújt senki hasznot számomra, akkor legalább kiszórakozhatom magam mielőtt elmennék.
Kedvem támadt ölni egy kicsit, és itt jócskán akadnak olyan célpontok, akik senkinek nem fognak hiányozni. Nem, mintha egyébként is érdekelne.
Kérdésére várakozón vonom össze a szemöldököm, majd lerakom magam elé az asztalra a félig üres poharam, miközben tovább hallgatom fecsegését. Szóval érdeklik a halálfalók, érdekes. Talán termése is lesz a mai napnak. A következő kérdésén szórakozottan felhorkantok. A hangos szöszi ezek szerint bármire képes lenne? Annyi biztos, hogy ha részegsége igazat hoz elő belőle, akkor talán itt az alkalom kihasználni a helyzetet.
– Ha csatlakozol választ kaphatsz minden kérdésedre! És talán a végén még jól is szórakozhatsz – szólalok fel, és felé fordítom a fejem, de még csuklyám takarásában maradok. Ha ez is csak egy újabb bohóc, akkor itt és most végzek vele, majd az egész helyet porig égetem. Persze mielőtt eljátszadoztam a jó néppel.

Voldemort & Nigel

A felszólalásommal kiugrasztom a nyulat a bokorból. Lássuk hát, hogy milyen emberrel is van dolgom, talán megérte ilyen sokáig itt időzni. Szeretem, amikor jól alakulnak a dolgok.
Úgyhogy míg várakozom arra, hogy az asztalomhoz üljön az idegen, addig elkortyolgatom a poharamból az italom, majd egy újabb kört töltök magamnak a kis színjáték alatt. Majdnem felhorkanok azon, amikor az egyik idióta kijelenti, hogy nem szívlelik erre a fekete varázslókat. Már rég üres lenne ez a kocsma, ha felfedtem volna az arcom és tudnák is, hogy ki vagyok. Bár lehet, hogy a kihalt jobb szó lenne, főleg, ha egyik sem élné túl. Bárkit szívesen a túlvilágra segítek.
Szórakozottan figyelem, ahogy a három jómadár lerendezi egymás között a dolgot. A szöszi pedig egyre inkább ígéretesnek tűnik a szememben. Szemrebbenés és bármi nemű hezitálás nélkül használja a tiltott varázslatokat, amelyek használatáért bármelyik auror már vitte is volna, hogy aztán az Azkabanba zárják.
A szőkeség hamarosan el is éri az asztalomat, ahol aztán helyet is foglal előttem. Viszont kár lenne félbe hagyni ezt a gyönyörű közjátékot. Pálcám hamar a kezembe kerül, majd egy laza mozdulattal már repül is a halálos átok az éppen felállni próbáló szerencsétlen felé. Aki ezután úgy zuhan össze, mint egy rosszul összerakott kártyavár. Már is sokkal jobban érzem magam.
Most már törődhetek a szöszke idegennel, és egyelőre úgy döntök, hogy nem fedem fel előtte, hogy ki is vagyok valójában. Egy félmosoly után belekezdek a mondandómba.
– A legfontosabb az, hogy ha valaki a halálfalók közé tartozik, az haláláig szolgálja Voldemortot. A hibákért mindig büntetés, gyakran kínzás vagy halál jár – felelem, aztán belekortyolok az italomba. – Az ellenség pedig maga a brit varázslókormányzat, a Mágiaügyi Minisztérium és a Főnix Rendje. A bolondok rendjét pedig nem más vezeti, mint az a vén kecske, Albus Dumbledore. A halálfalókat úgy ismerheted fel, hogy bal karjukon hordozzák a Sötét Jegyet, amely egy kígyónyelvű halálfej.

Voldemort & Nigel

Jó tudni, hogy nem teljesen válik idiótává, ha iszik, hiszen elég gyorsan reagált arra, hogy előkaptam a pálcámat, még ha nem is ő volt a célpont. Lehet végre sikerült egy eléggé hasznos emberre lelnem, aki erősíthetné a halálfalók táborát. Persze, ha kudarcot vall, még mindig lehet belőle hasznos ágyútöltelék. Nem veszne nagyon kárba a személye.
Úgyhogy, amint túl vagyunk egy haszontalan tag túlvilági áttessékelésén tartok egy összefoglalót a fontos tudnivalókról a halálfalók kapcsán.
– Hogy maffia? Mondhatni... Viszont elég, ha csak biztosítod hűségedről. A hűtlenség és az árulás egyenlő a halállal – felelem egyszerűen. Még véletlenül sincs szükség semmi nyalogatásra vagy smacizgatásra. Ezután végighallgatom a kisebb monológot, amit előad. Szerencsémre ugyanúgy gyűlöli az öreget, ahogy én. Úgy tűnik valahogy mindig sikerül a vén kecskének valamivel megsértenie embereket, és így akár az ellenségeivé tennie őket. Bár én sosem kedveltem, nem is próbáltam. Egyszerűen taszított az egész lénye, és sehogy sem tudta megkedveltetni magát velem, akármennyire is próbálkozott az elején. Aztán ő is belátta, hogy felesleges erőlködnie. Engem nem formálhatott kedve szerint.
– Ennek elérésében segíthetek. Ezt pedig örömmel hallom, hiszen a paranccsal ellenkezni igen nagy bűnnek számít. Nem lehet máshová. Ezt egységesen minden egyes halálfaló az alkarján viseli, amit persze elrejthetnek, de el nem tüntethetnek – mondom miután az utolsó kortyot is kiittam poharamból. Viszont nem sokáig marad üresen, hiszen nem sokkal azután, hogy visszaraktam az asztalra a szöszi újra megtölti.
– Ó, az biztos, hogy eredményesen fog véget érni – mondom megejtve egy gonosz mosolyt, miközben felemelem a poharam. – Nos, Nigel, akkor itt az ideje, hogy én is eláruljam a nevem. Voldemort vagyok.

Voldemort & Nigel

A kedves megnevezésre felvonom a szemöldököm. Ha valami, akkor pont ezzel a szóval nem jellemeznének. Ezt idővel mindenki megjegyzi egy életre. Ráadásul mindenki jobban jár, ha nem megy az idegeimre, mert akkor is pórul járhat. Drága barátunk végezheti még ágy helyett tömlöcben, kínok között. De nem teszek megjegyzést, majd mindent megtanul a saját kárán. Koccintok hát vele, majd belekortyolok az italomba.
Egy kisebb csoport pedig pont ezt a pillanatot választotta arra, hogy bemerészkedjen ide. Még nem tudják, hogy ez a hely hamarosan kihalttá fog válni, és talán még égni is fog. Milyen csodás látvány lenne!
– Mindig van kedvem hozzá – felelem egy gonosz félmosollyal, miközben tekintetemmel követem a kis csapatot. Meghúzom az italom, aztán a kiürült poharat az asztalra rakom, és hátradőlök a széken. Szórakozottan figyelem, ahogy Nigel kezeli a helyzetet, parancsokat oszt az irányítása alatt lévő emberre. Talán elég hasznosnak bizonyul a későbbiekben is.
– Úgy tűnik nem csak a kedved borús, de a helyzeted is. Hogy végül magammal viszlek-e, az majd eldől az este végén, Nigel. Mutasd meg nekem, hogy megérdemled, hogy tetőt adjak a fejed fölé – mondom egy mosoly keretében. Nem vagyok jótékonysági szervezett, se menhely kivert kutyáknak. Ha úgy látom, hogy eléggé megfelel a feltételemnek, akkor lehet róla szó, hogy magammal vigyem a nemrég megszerzett kastélyomba. Lássuk, mit tud felmutatni.

Voldemort & Nigel

Ha minden jött mentett csak úgy összeszednék, akkor még több hülyével és hasznavehetetlen csőcselékkel lennék körbevéve, akikkel soha nem jutnék egyről a kettőre. Így nem is bólintok rá rögtön arra, hogy egyáltalán magammal vigyem innen és tetőt adjak a feje fölé. Ezt ki kell érdemelni, így hát remélhetőleg valami szórakoztatóval fog előállni.
Hátradőlve, várakozva iszogatom az italomat, miközben legszívesebben már rég a másvilágra küldtem volna azt az idegesítően hangos bandát. De nem tehettem, hiszen ez Nigel barátunk nagy lehetősége, hogy mikre is képes.
Szórakozottan horkantok fel az átok hatására, amit az egyik kapott a csoportból. Bár ez még jócskán kevés ahhoz, hogy lenyűgözzön, így biztos vagyok benne, hogy itt még nincs vége. Úgy érzem, hogy valamit még nagyon is tartogat. Kíváncsian várom hát, hogy mit húz még elő a pakliból. Eddig látszólag nagyon is jól szórakozik. Amikor felhívja a figyelmem arra, hogy nézzem a történéseket, csak felvonom a szemöldököm. Lássuk hát, hogy mit eszelt ki újdonsült jelöltem.
Egy pillanatra összevonom a szemöldököm, amikor a tagok egymás után kezdenek hörögni, majd szám széle megvonaglik, aztán felnevetek. Igen, ez aztán már valami!
– Általában nem szeretem a meglepetéseket, de ez igazán nagyszerű volt – felelem, miközben pálcámmal a kezemben felállok a helyemről, és megállok Nigel mellett. – Már erre várok egy jó ideje – mondom, aztán hátrahajtom a fejemről a csuklyát, pálcám hegyét pedig Nigel álla alá csúsztatom. – Van még számomra valami szórakoztató, amivel elő tudsz állni?

Voldemort & Nigel

Végül felfedem az arcomat, már nincs miért a csuklya takarásában rejtőzködnöm. Ajkaim félmosolyra húzódnak, ahogy Nigel meglepetten pillant a szemembe. A szemkontaktust tartva látom vigyorát, aztán a következő percben elkiáltja magát. A varázslat ismerős, bár jómagam még sosem használtam, hiszen nem volt rá szükségem, de igen hasznos. Bár megvan a negatív hatása is. Sokat tud kivenni az emberből, ami nem mindig előnyös helyzetet teremthet. Csatában akkor lehetne előnyt szerezni belőle, ha a használó varázsereje elfogy vagy öntudatát vesztve megszűnik a hatás, akkor legyen terv erre is. Nem előnyös, ha az ember nem készül fel minden lehetséges történésre.
– Elég tetszetős. A végén még valóban eléred, hogy eléggé hasznosnak találjalak nem csak magammal vinni téged, de halálfalónak avatni is – felelem, majd körbe tekintek a helyiségben, aztán újra Nigelre tekintek. Érdeklődve vonom fel a jobb szemöldököm, amikor azt mondja, hogy mutat még nekem valamit. Hát legyen, én ebben nem fogom megakadályozni. Ha még valami a tarsolyában, mutassa hát.
Amit pedig mutat az egyenesen lenyűgöző, és azt hiszem ennek a varázsigének drága Destinynk is örülne. Azt hiszem van bennük egy kis hasonlóság. Mind a kettejük szemében ott van az a kis fény, amit annyira szeretek: az ölés vágya. Viszont olyan nehezen lehet ilyen hasznosnak mondható emberre lelni.
Szórakozottan kuncogok fel, amikor oly' önfeláldozóan áll elém, hogy megvédjen egy adagnyi vértől. Amikor felém fordul egy szórakozott félmosoly játszik ajkaimon. Pálcás kezemmel nyúlok az arca felé, majd hüvelykujjammal elmaszatolok az arcán egy kisebb vérpacát.
– Bámulatos! Kiérdemelted, hogy magammal vigyelek és a halálfalók között is szívesen venném jelenléted. Most viszont ideje kiírta a csőcseléket és felégetni az egészet – mondom immár gonosz vigyorra húzva számat.

Voldemort & Nigel

Szórakoztató, hogy mennyire próbálkozik, de kitartó, meg kell, hogy mondjam. Ez pedig igen fontos. Ha fontos helyet jelölök ki számára, és bárminemű erőről és elhivatottságról nem látok jeleket, akkor csak egy egyszerű katona lehet belőle, semmi több. Amikor már azt hinném, hogy ennél többet nem tud nekem mutatni, akkor még inkább meglep a következő varázslatával. Mindig kutattam hatalmas varázsigék után, legyen az a legsötétebb mágiából való is. Most pedig itt van előttem az a személy, aki még közelebb vihet engem a céljaimhoz. Pálcámat önkéntelenül kezdem el ujjaim között pörgetni, miközben egyre inkább az idegesít, hogy nem tudok rájönni, hogyan csinálhatta. Már-már mesterinek mondható az, amire ez a varázsige képes.
– Az én étvágyam hatalmas és csillapíthatatlan – mondom felé téve egy lépést, így testét közém és az egyik asztal közé szorítom, majd tekintetem az övébe mélyesztem. – Ahogy a hatalom iránti vágyam is csillapíthatatlan. Az a varázsige, amit használtál KELL nekem – felelem ellenkezést nem tűrő hangon, miközben pálcám hegyét végigvezetem mellkasán, a nyakától kiindulva. Addig innen nem megyünk sehová, míg el nem árulja nekem használatát. A működését már láthattam. Szükségem van az elméleti részére. Bárhogy is legyen, meg fogom szerezni magamnak.

Voldemort & Nigel

Malazár könyvei és jegyzetei között elég sok hasznos információkat tartalmaznak, és mindazon varázslatokat, amelyeket ő talált ki. Viszont hiába ismerkedtem velük, most akadt egy olyan személy, aki egy olyan varázsigét használt, amilyennek eddig sehol sem találkoztam. Ezért hát nagyon foglalkoztat a gondolat, hogy honnan tudja mindezt, és hogy használja. Erre viszont nem tudok rájönni, ami túl idegesítő. Így hát, amikor ismét felém fordul én az asztalhoz szorítom, majd nyomatékosan elmondom, hogy az, amit használt, kell nekem.
– Szóval birtokoljalak? – kérdezem szórakozottan, de kérdésem inkább költői, mint valós. Kiszedhetném belőle, akár a halála árán is, de talán úgy sem mennék semmire, és talán végleg elesnék a varázslat megszerzésétől. Végül egy elégedett mosoly kúszik arcomra. – Megoldható.
– Szemtelen kis ficsúr – sziszegem párszanyelven, miközben ajkaink közt alig egy centi van, ahogy tekintetünk sincs olyan messze a másikétól. – Megkapod a legjobb helyet embereim között. Hiszen ezt akartad elérni – suttogom immár újra angolul, annyira közel hajolva hozzá, hogy beszéd közben a szánk összeér. Kérdésére elmosolyodom, aztán megragadom a haját a tarkójánál, mielőtt bezárnám ajkaink között a távolságot. Csókom vad és birtokló. Ha ezt akarja, hát akkor birtokolni fogom mindenféle módon.
Miután elválok ajkaitól végignyalok a számon.
– Szüntesd meg a varázst mielőtt itt fogsz nekem összeesni a fáradtságtól. Van még irtani való szemét, mielőtt elhagynánk ezt a helyet – mondom, mielőtt darabokra robbantanék egy kocsmatölteléket. Ajkaimon pedig most már őrült mosoly játszik.

Voldemort & Nigel

Sok mindent kipróbáltam már eddigi életem során és sok mindent tapasztaltam. Így hát nem idegen tőlem a férfival való kapcsolatteremtés sem. Persze ettől függetlenül a női testet sem vetem meg. Ilyesfajta élvezetekre még nekem is szükségem van, csupán előbbre valók a terveim, mint a testi szükségletem. Úgyhogy miután ezt valamelyest sikerült csillapítani, jöhet a jól megérdemelt szórakozás. Itt az ideje annak, hogy maradék pár embert végre elintézhessem. Haszontalanok mind, így hát azt sem érdemlik meg, hogy egyáltalán éljenek.
Miután Nigel varázsa megszűnik azonnal nekikezdek kedvenc szórakozásomnak. A legkülönbözőbb átkokat használva véreztetem el, robbantom darabokra, égetem porrá vagy ölöm meg egyszerűen egy avadával. Ha nagyon el akarnék még szórakozni egyet-kettőt még meg is kínoznék, de már elegem lett ebből a helyről. Csupán holtan akarok látni mindenkit, minden egyes söpredéket. Mindezt pedig élvezettel, széles vigyorral teszem. Igen, erre volt szükségem.
Éppen végzek a következő áldozatommal, amikor egy újabb perdül elém. Nigelre tekintek, aki erre elmosolyodik.
– Petrificus totalus – mondom ki a menekülni próbáló kis senkire a varázsigét, miközben a szőkére tekintek. – Jól teszed. Előlem nem menekülhet büntetlenül senki – felelem, majd úgy kezdek körözni az utolsó áldozatom körül, mint vad, aki a zsákmányát figyeli, ami már rég halott, csak még nem tud róla. – Lássuk, te hogyan halj meg – mondom, aztán megállok fölötte. Ekkor eszembe jut az a bizonyos átok. Elmosolyodom, mielőtt kimondanám rá. Ennek hatására pedig fokozatosan szétmállik a teste, hatalmas kínok között természetesen.
– Még nem végeztem – felelem Nigelre tekintve, majd a pult felé intek. – Ha még van energiád, hozd belőlük azt, amelyiket akarod – mondom, miközben kifelé tartok, egyszerűen félresöpörve a hullákat lábaim elől. Végül odakint a sötét és kihalt utcában várom meg, hogy Nigel csatlakozzon hozzám.
– Pirionito maxima – mondom ki miután a szöszi csatlakozott hozzám. A hatalmas tűzgolyó berepül a nyitott ajtón, odabent pedig pillanatok alatt hatalmas lángok keletkeznek, amik hamar át is terjednek az épületre. Már csak egyetlen momentum hiányzik. A magasba emelem a pálcám, hogy egy újabb varázslatot végezzek el. – Morsmordre!
Ezután pedig az égen hamarosan meg is idéződik a Sötét Jegy.
– Mehetünk? – kérdezem Nigel felé fordulva.

Voldemort & Nigel