Happiness can be found even in the darkest of times, if one only remembers to turn on the light.
Légy
te is tekergő!
Minden, ami fontos lehet.
♦ Kérünk mindenkit, mielőtt regisztrál, olvassa el a szabályzatot és lessen be a canon, illetve keresett listába, hátha valaki elnyeri a tetszését. ♦ Amint valaki felszabadul, fel fogjuk tüntetni. ♦ Karakterlap elkészítésére, főleg a canon karaktereknél és a keresetteknél 1 hét áll rendelkezésetekre, majd ha semmi jelzést nem kapunk, a regisztráció törlésre kerül. Ez vonatkozik az elfogadott karakterekre is: 1 hónap inaktivitás után a canonok átvehetővé válnak. Ha valakinek kell idő a lap elkészítéséhez, vagy az íráshoz, az kérem jelezze előre, hogy tudjunk róla! ♦ Varázslény karaktereket nem fogadunk el, csak különleges esetekben! Canon karakterek, vagy engedélyezett keresettek esetében lehetséges, saját nem! Megértéseteket köszönjük!
Ritka alkalmak egyike, hogy sikerül elrángatnom otthonról Jonathant egy vásárlás erejéig, az viszont, hogy hosszabb-rövidebb idő elteltével leragad valamelyik antikváriumban, cseppet sem meglepő fordulat. Ami azt illeti, ma kifejezetten sokáig bírta a gyűrődést. Azzal búcsúzok el tőle, hogy húsz perc múlva megkeresem, de tudom, hogy egy óra múlva sem fogja észrevenni, hogy egyáltalán magára maradt, így hát ráérősen sétálgatok az Abszol Út üzletei között. Egészen addig, amíg meg nem pillantok egy ismerős arcot az egyik boltban. Eleinte nem tudom hová tenni, ki is lehet, ezért nem megyek oda hozzá, ám mikor másodjára futunk össze - kis híján szó szerint -, azonnal megszületik bennem a felismerés. -Thea! Theának hívnak, ugye? Nem is igyekszem, hogy ne tartson bogarasnak: tudom, hogy felesleges próbálkozásnak bizonyulna. -Te vaagy... Talán Louis egyik volt évfolyamtársa? Mark barátnője! - válaszolom meg magamnak a kérdést, kissé még bizonytalanul. Markkal is csupán egy alkalommal találkoztam hivatalosan, pedig ő Louis legjobb barátja. Innentől kezdve talán nem meglepő, hogy nincs se névsor, se kapcsolattábla az agyamban. Sosem volt túl jó az arcmemóriám.
Általában nem szoktak felismerni. Na, persze nem is várom el, hogy valaki rájöjjön, én Althea Morgan vagyok --- gyakornoka a Winzengamotnál, mert már jó ideje nem mentem be dolgozni, igaz, ez inkább az ő kérésük, mintsem az enyém. Kerülöm hát a Minisztériumi alkalmazottakat, de lássuk be, ekkora hálózatot lehetetlenség, így nem lepődöm meg teljesen, mikor valaki megszólít. Inkább azon, hogy előbb nevez Louis évfolyamtársa, mint Mark barátnőjének. Vajon mit árul el ez rólam? Mosolyogva fordulok meg – nem árt a jó benyomás keltése, ha akarom még a munkámat-, és bólintok, habár egyes pontokba bele tudnék kötni. - Igen, szia.- mondom, mert hát így illendő, és mert ő ismer engem, és ez ugye azt felételezi, hogy én is őt; nézem és nézem, és nagyon erősen gondolkodom, de nem jut eszembe a neve. - Ne haragudj, de…- olyan kedves, hogy nem akarom megsérteni. És szerinte még Mark barátnője vagyok, vagyis ez azt jelenti, hogy nem rontottam el nagyon a dolgokat. Persze, remélem, nem azért mondja, hogy közölje, most már ő Mark barátnője. Hm. - És honnan ismered Markot?- cseppet sem kétségbeesett kérdés.
- Szia - hadarom hozzá úgy, mintha most jutna eszembe. Mert tényleg, a köszönés valahogy elveszhetett félúton, egyszerűen eszembe se jutott. Kissé felszalad a szemöldököm a be nem fejezett kérdésre, és épp szóra nyitnám a számat, hogy a folytatásra biztassam, mikor leesik, mire gondolhat. A biztonság kedvéért ellenőrzöm egy gyors legilimenciával, mielőtt válaszolnék. Újabb rossz szokás, de még mindig jobb, mintha harmadjára égetném le magamat. - Amelia Bones - mosolygok rá kedvesen. - Ne haragudj, hogy így lerohantalak, csak azt hittem, emlékszel rám. Persze érthető, ha nem, nekem sem túl jó az arcmemóriám... Nem azt akarom mondani, hogy neked rossz lenne, de nekem szörnyű, csak valamilyen okból kifolyólag akkor téged megjegyeztelek. Pontosan tudom, miért: ő volt az egyetlen, akiben Louis nem a potenciális lehetőséget látta. A hangja, a tekintete, minden egyes gesztusa arra késztet, hogy ezúttal alaposabban pillantsak a fejébe, de nem vagyok profi legilimentor, épp csak kóstolgatom - kimerít -, emellett nem lenne tisztességes húzás. Más módszert kell találnom arra, hogy rájöjjek... Talán le kéne állnom az emberek elemzésével. - Nos, én Louis barátnője vagyok - jelentem be bátornak szánt hangon, az arcomon azonban pillanatok alatt halvány pír jelenik meg. - Azon kívül, buliztunk együtt. Nem biztos, hogy emlékszel, igazából nem is beszéltünk, ha jól emlékszem. Néhány évfolyammal lejjebb jártam, szóval igazából természetes, hogy többnyire nem hívtam fel magamra az emberek figyelmét. Egyébként sem szokásom. - És a bálon is láttam. Örülök, hogy te nem voltál ott - szomorúan érintem meg a karját, mire leesik, hogy megint átléptem egy határt. Hát, most már mindegy. - Szörnyű volt...
- Szia.- ismétlem megint, mintha beragadt volna a nyelvem erre az egy szóra. Szóval már találkoztunk. Kínos. Általában emlékszem az emberekre, úgyhogy elképzelésem sincsen, miért nem ugrik be sem az arca, sem a neve. Talán, mert régen volt, vagy, mert mással voltam elfoglalva, minden esetre kicsit szégyellem magamat, kedves lánynak tűnik, és nekem úgy látszik, ilyen a szerencsém.- Ó, hát én eddig abban a hitben voltam, hogy kiváló a memóriám, de talán csak… megkockáztatom, hogy ittam, vagy túlságosan el voltam foglalva, izé, valaki mással, ne haragudj, igazán röstellem magamat.- nem is csoda, hogy egyetlen egy barátnőm sincsen, most komolyan! Túl sokáig méricskél, én pedig teszek hátra egy lépést. Aztán olyasmit mond, amitől majdnem hanyatt is vágódom. Ha van is valami a kezemben, most biztos kiesik, és szégyen, vagy sem, de vissza kell fojtanom egy nevetést, mert hát egy mondatban használni a barátnő és a Louis kifejezéseket mégis csak vicces, már annak, aki ismeri Louis-t, és én elmondhatom, hogy vagyok ennyire, na… szerencsésnek azért nem nevezném magam, de valami ilyesmi, úgyhogy először csak mosolyogva pislogok rá, aztán ráharapok az ajkamra, hogy lenyugodjak. - KOMOLYAN?! Jaj, mármint gratulálok, ez nagyon… én nagyon örülök nektek, csak…- inkább nem magyarázkodom, ha valaki Amy bizonyára ismeri Louis előéletét. És nem lenne szép dolog tőlem, ha kételkednék a kapcsolatuk szilárdságában. Ellentétben az enyémmel, úgy tűnik, az övéké jól működik, pedig csak most szereztem róla tudomást. - Hát, nem mindig voltam a suliban, tudod…- de nem akarom a nehéz, sötét részletekkel traktálni. Senkinek se beszélek róla szívesen. - Öh…- nyögöm és teljesen elfehéredek. SZÖRNYŰ VOLT? Mark szerint annyira nem volt vészes, persze ezt még én sem hittem… szaggatottan veszem a levegőt, észre sem veszem, hogy hozzám ér. - Igen, és… hogy van Louis?
Mosolyognom kell a mentegetőzésén. - Ne butáskodj, semmi gond. Én még akkor is képes vagyok elfelejteni egy-egy arcot, vagy nevet, ha nap mint nap találkozunk a Minisztériumban - válaszolom legyintve. A két dolog kombinációja végképp nem szokott működni. Azon kívül biztosan ittak, hisz még Louis is tajtrészeg volt, pedig ő általában bírja a piát. Egy csoporton belül általában ugyanaz az alkoholszint is.
Aha, még ebben a csendben is tökéletesen átjött a gratuláció minősége. - Csak nehéz elvonatkoztatni az elmúlt évektől - fejezem be félmosollyal az arcomon. Hazudnék, ha azt mondanám, nem vág mellbe a reakciója, de valahol várható volt. Túlságosan is. - És köszi. Nem fogok magyarázkodni - magamnak sem. Hiszek Louisban. Igen-igen, muszáj bíznom benne. Köhintek egy aprót, mintha elűzhetném vele a nemkívánatos gondolataimat. Persze, talán nem a bál-témával kellett volna előhozakodni ilyen célkitűzésekkel. - Valami baj van? - kérdezem aggódva. - Jól, már nyoma sincs a sebesülésének.
- Megértelek. A legtöbben milyen unalmas arcok tudnak lenni!- na, persze nem mi. Megköszörülöm a torkomat. Igen, bizonyára ittam is, most, hogy jobban belegondolok. Akkoriban még sokkal lazább voltam. Nem tudom, miért, de hirtelen hiányozni kezd a pár évvel ezelőtti önmagam. Na, nem a féktelen bulizás, az egyébként sem volt jellemző rám, de az a fajta nyugalom, ami mostanában messzire elkerül. - Jaj, én tényleg nem úgy értettem! Louis mindig is… kedves fiú volt, az magánéletétől függetlenül, és ha azt nézed, legalább kiélte magát, hm… oké, inkább befogom.- tudnia kell, hogy nem ítélkezem, egyszerűen azon lepődök meg, hogy Louis egy ilyen, nos, nem a kifejezetten ízléséhez igazodó lány mellett találta meg a boldogságot. - Örülök nektek. Hidd el.- ja, miért is kellene elhinnie? Mert én mondom, egy majdnem ismeretlen lány? - Én, igen, csak néha félrever a szívem.- össze kellene szednem magamat. - Szuper. Jézusom. Azt hiszem, hogy meglátogathatnám. Mármint, mégis csak barátok, vagy mi fenék vagyunk, mindattól függetlenül, hogy…- nem pletykálok, ugyebár.- El sem hiszem, hogy ez történik. Ez az egész… - csak körözök az ujjaimmal, keresve a megfelelő szavakat, de nem találok egyet sem.
Hello darling, my name is
Amelia Bones
I have got magic power. I'm a witch.
♦ Everybody has secrets. ♦
Leadott tekercsek : 103
Tárgy: Re: Thea & Amy Vas. Jan. 08, 2017 7:32 pm
Althea & Amelia
Udvariasan elmosolyodom; talán egyet is érthetnék, ha egyáltalán emlékeznék rájuk. Márpedig nem szokásom olyasvalakikről ítélkezni, akiknek még a nevét sem voltam képes megjegyezni. Mert hát melyikünk a rosszabb? - Tudom - bólintok szűkszavúan, talán tényleg jobb, ha nem erőltetjük ezt a témát. Nem is szabadna, hogy érdekeljen, elvégre kevés ember van, aki jobban ismerheti nálam Louist, és nem hinném, hogy Thea közéjük tartozna. Mégis van igazság abban, amit mond. Talán néha egyben láthatnám a felszínt és a számomra ismert valóságot. Biztosan egyszerűbb lenne beletörődni és megérteni, de ha mégsem, legalább az ehhez hasonló feltételezések nem zavarnának és véletlenül sem sodornának halovány kételyek közé. Na jó, most már teljesen belekavarodtam a gondolataimba. Köhintek egyet, mintegy visszatérítve magamat a jelenbe és újabb mosolyt vetek a lányra, aki az imént röhögött a képembe. Néha én is meglepődöm rajta, mennyire elnéző vagyok. - Mármint mitől függetlenül? - kérdezek vissza ezúttal én, őszinte kíváncsisággal a hangomban. Nem olvashatok a gondolataiban, nem-nem-nem. - Igen... - Hirtelen valahogy érdekessé válik a ruhám alja. - Minden nap azt kívánom, bárcsak vége lenne, de mikor megláttam azt a lányt... Mikor viszontláttam az ujjaimon Louis vérét... Sosem lesz igazán vége. Többé nem.