Happiness can be found even in the darkest of times, if one only remembers to turn on the light.
Légy
te is tekergő!
Minden, ami fontos lehet.
♦ Kérünk mindenkit, mielőtt regisztrál, olvassa el a szabályzatot és lessen be a canon, illetve keresett listába, hátha valaki elnyeri a tetszését. ♦ Amint valaki felszabadul, fel fogjuk tüntetni. ♦ Karakterlap elkészítésére, főleg a canon karaktereknél és a keresetteknél 1 hét áll rendelkezésetekre, majd ha semmi jelzést nem kapunk, a regisztráció törlésre kerül. Ez vonatkozik az elfogadott karakterekre is: 1 hónap inaktivitás után a canonok átvehetővé válnak. Ha valakinek kell idő a lap elkészítéséhez, vagy az íráshoz, az kérem jelezze előre, hogy tudjunk róla! ♦ Varázslény karaktereket nem fogadunk el, csak különleges esetekben! Canon karakterek, vagy engedélyezett keresettek esetében lehetséges, saját nem! Megértéseteket köszönjük!
Kissé feszülten ülök a Potter Birtok szalonjában. Hamarabb érkeztem, mint mindenki más, mert szerettem volna kicsit rendet tenni, mielőtt megérkeznek. Borzasztó, hogy ez a hatalmas ház mennyire össze tudja porozni saját magát. Még jó, hogy csak pár pálca intésbe került a takarítás. Jamesnek még dolga akadt, épp Aurori hivatásában kell teljesítenie. Kicsit félelmetesen egyedül éreztem magam egész nap ebbe a hatalmas nagy házban. Állítólag volt házi manójuk, de James szüleinek végrendeletében az állt, hogy szabadon engedhetik. Így a ház gyakorlatilag csak akkor van rendbe téve, és kitakarítva ha én megcsinálom. De általában James is velem tart, de ő sosem megy fel az emeletre. Fent van a gyerekszobája, és a szüleié is. Nagyon megviselte a haláluk, és azóta nem is igen akart a ház közelébe se jönni. Nem is költöztünk ide, hanem egy házat bérlünk Londonban. De mikor a Renden szüksége volt egy főhadiszállásra, olyan helyre, ami elvan dugva, és nem szúr szemet, James felajánlotta a helyett. Már két éve, hogy itt összegyűlünk, de nem sűrűn. Kisebb gyűléseken csupán azok a tagok jönnek el, akik eltudnak, és épp nincs küldetésük. Akkor megbeszéljük a jelenlegi helyzetet, és ki mit derített ki. Ezt ha jól csináljuk havonta egyszer megtudjuk rendezni, de általában két havonta sikerül összehozni. A nagyobb gyűléseket kötelezően megtartjuk fél évente, akkor mindenkinek jelen kell lennie, kivéve ha nem életfontosságú küldetésen vesz részt. Akkor fontosabb beszélgetések, és nagyobb döntések születnek meg. Próbálunk mindent igazságosan, szavazás által eldönteni, de ne mindig egyhangúak a döntések. Nem igazán szeretem a nagy gyűléseket, soha nem kapunk jó hírt, és egyszer se váltunk még el jó kedvvel. Próbáljuk feldobni a hangulatot azzal, hogy ünnepeket is szinte együtt próbálunk tölteni, biztonságos környezetet biztosítunk, hogy véletlenül se érjen minket meglepetés.Van mikor sikerül ellazulnunk, de szerintem mindenki bevallhatja, hogy úgy is elég ijesztő. Nem érezzük magunkat sehol biztonságban, sajnos már ilyen világot élünk. Én még nem látom a kiutat, csak reménykedem benne, hogy hamarosan megnyílik előttünk, és véget ér ez a rémálom. Én is egyedül James mellett érzem biztonságban magam, vagy nem is biztonságban, de ha mellettem van valahogy nem érdekel, hogy mi fog velem történni. Inkább érte aggódom. Most se tudom igazán hova kellett mennie, csupán egy baglyot kaptam, hogy késni fog, de igyekszik megérkezni... a végére... hahaha. Azért örülök, hogy teljesen nem halt meg benne a humorérzék. Szóval csak bambulva ülök az egyik fotelbe, és gondolkodom ma mit fogunk hallani...
Egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy ez már nem csak a gyászról szól. Ez a fojtó, elviselhetetlen érzés, amely keveredik a tömény gyásszal és elnyomott kétségbeeséssel inkább csak a háború egyik borzasztó mellékhatása. A félelem a jelképektől, a szimbólumoktól és olyan helyektől, amelyeket már átjárt a halál vagy legalábbis valami köze van az elmúláshoz, ez a félelem bizony a háború mocskos velejárója. A tudat, hogy bármikor kifuthat alólam a talaj, elveszíthetek mindent. És még csak ha az életemet veszíthetném el! De mi van, ha rosszabb történik és életben maradok? Mi van, ha nem leszek ott, hogy a halálos átok elé ugorjam bármelyik cimborámat vagy Lily-t védve? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok záporoztak meg, amikor megközelítettem a régi otthonomat, édesapámék birtokát, a Potter házat, mely ma már semmi más funkciót nem tölt be azon kívül, hogy nagyritkán helyet ad a Rendgyűléseknek. Egyenlőre nem is akarom használni másra. Persze egy szem gyerekként én örököltem ezt a hatalmas házat, de jelenleg szívesebben bérlek egy londoni lakást, mintsem beköltözzek a régi otthonomba, ami másra sem emlékeztetne nap, mint nap, mint a szüleim hiányára és arra, hogy milyen könnyen kifuthat a lábam alól a talaj. Messziről látom, hogy már égnek a villanyok, de meg sem lep, mert biztos voltam benne, hogy Lily már mindenki előtt itt lesz, hogy kicsit rendet tegyen. Örülök is neki. Nem szívesen lettem volna egyedül. Belépek az ajtón, az ismerős hallba, majd meg sem állva megyek a nappali felé, ahol őt találni remélem. - Azért nem volt szép dolog az őseimtől, hogy csak úgy kiadták az útját a házi manónknak. - mondtam mosolyogva, miközben láttam milyen szorgalmasan tüntette el a vastag porréteget minden egyes felületről. Minél több kacat, annál több minden porosodik be a sok állástól. - Úgy tűnik, az anyám biztosra akart menni, hogy megtanulok rendet tartani magam körül. - vigyorodtam el féloldalasan. Közel értem hozzá, megragadtam a derekát és üdvözlő csókot nyomtam puha ajkaira. - Jól vagy? - súgtam, de nem eresztettem. - Hol vannak a többiek? Már rég vége van a bulinak, mi? Én mondtam, hogy csak a végére érek ide, de azt hittem türelmesebbek lesznek. - színleltem szomorúságot, de félig elnyomott vigyorom elárult.
- Merlin szerelmére, ne mássz fel oda. - bosszús, beletörődő sóhajjal veszem tudomásul, hogy a gyerek már megint alpinistának képzeli magát. Még a jobbik eset, hogy most a tulajdon két kezével és lábával akar felmászni a székre és onnét az asztalra, legutóbbi hegymászási ambícióira visszaemlékezve egyszer csak felröptette magát a szekrénysor tetejére. A kis gazfickó, amióta tudja, hogy tud ő mást is azon kívül, hogy kapaszkodik és megy, azóta állandó figyelmet igényel. Most csak a székről kellett levennem. A konyhából egyenes út vezet át a nappaliba, ahol beteszem a gurulós ülőkés játékába. - Itt játsszál szépen, apának készülődnie kell. - mondom neki sietősen és egy szál alsóban elrongyolok a szobába tovább öltözni. Domi is igazán hazajöhetne már a vizsgálatról, mert addig én sem fogok elindulni, márpedig nem akarok lemaradni a gyűlésről. Így is néhányat ki kellett hagynom, mert épp dolgoztam. Hát ez van, és még enni is fog, de az az anyja do... ó te jó ég, a pizza! Épp csak felhúzom a nadrágot, már rohanok is a konyhába, hogy kivegyem a kaját. Kapkodva rántom le a sütő ajtaját, hogy kivegyem a kaját, amivel egy kicsit megégetem a kezem. De legalább nem égett szénné. Leteszem a pizzát a jókora tányérra és lekapcsolom a sütőt. Nem tudom még így évek távlatában sem megszokni, hogy rábízhatnám az önálló életre kelthető sütőre is a kaját. Nem, nekem mugli módra kell mindent megcsinálnom itthon. Épp hogy sikerül felkapnom valami pólót, amikor hallom, hogy Ayden röhög, majd valami tompa puffanás kíséri a röhögését. Oké, kijött megint. Van öt percem ismét rendezgetni ezt a gyereket, de épp hogy felveszem, nyílik a bejárati ajtó, Domi belép a babahordozóval, én pedig megkönnyebbülten lépek a cipőmbe, adom a kezébe a gyereket és adok egy puszit búcsúzóul neki azzal a címszóval, hogy "pizza az asztalon." Majd gyors ellenőrzést követően lelépek az első kevésbé feltűnő helyen. Meglep, hogy amikor megérkezek milyen kevesen vannak itt. Egy pillanatra végigfut a fejemen, hogy akkor inkább elszámoltam az időt? - Sziasztok, még senki sincs itt? - fölösleges és hülye kérdés, így inkább nem várok választ, hanem kis mosollyal kérdezem meg tőlük. - Hogy vagytok?
Kezdetben szinte örömmel jöttem a Rend gyűléseire, mintha csupán a párbajszakkör folytatódott volna néhány új, oda nem illő arccal. Mostanra már kevésbé tud vigasztalni, hogy viszontlátom a barátaimat és az ismerőseimet, sokkal inkább rettegek, hogy ki lesz az, aki legközelebb nem jelenik meg. Hogy mik történtek azóta, hogy utoljára találkoztunk. Néha úgy érzem, mintha én lennék közöttünk az egyetlen, aki biztonságos remete életet él, míg mások folyamatosan az életüket kockáztatják. Mintha egyedüliként lennék képtelen arra, hogy továbblépjek azok után, ami a családommal történt, pedig azt hiszem kivétel nélkül mindenki megszenvedte az utóbbi éveket. Minden esetre próbálom összeszedni magamat és a lehető legtöbbet nyújtani. Most sem jöttem üres kézzel, bár ennek Lily nem igazán fog örülni. Még mindig emlékszem az első igazi beszélgetésünkre, mikor arra bátorítottam, hogy próbáljon meg kibékülni Severussal. Azt hittem létezik olyan erős barátság, ami képes ennyi mindent túlélni; azt hittem van értelme megbocsátani akkor is, ha fennáll a lehetősége, hogy újból folytatódik tovább az egész ördögi kör. Tévedtem - manapság túlságosan sokszor járok így. Egy dolog kárpótol: a meglepetés, amiről (egy személyt leszámítva) egyedül én értesültem. Na igen, csak a szokásos titok őrizgetés, ami mindig is olyan jól ment. Egyedül a mosolyom árulja el, hogy több minden készülődik ma, mint sokan gondolják... Jóllehet a többi ember, aki velem együtt a vonaton utazik, leginkább bolondnak hisz, amiért ennyire örülök magamnak. Több könyvet is hoztam magammal, most azonban egy sem képes kellőképp lekötni a figyelmemet; a tizedik oldalt sem érem el, mire elérkezik az idő, és készülődnöm kell a leszállásra. Persze, amilyen izgatottan robogok le - közben gondosan a combomhoz szorítva a szoknyámat, mielőtt a szél megviccel -, olyan hamar tűnik el a mosoly az arcomról, mikor megpillantom Gideont. - Heló. - köszönök rá szinte természetesen. Volt időm hozzászokni, hogy néha fel-felbukkan az életemben és úgy kell tennem, mintha nem lett volna semmi közünk egymáshoz. Igaz, nem annyi ideig, mint innen a Potter birtok - így egészen más a helyzet, az idegességem csak nő. Úgy tűnik sosem érünk oda. Elmondhatatlan a megkönnyebbülés, amit érzek, mikor végre a kilincsre tehetem a kezemet és elmenekülhetek Gid bűntudatkeltő jelenléte elől. Részben. Tulajdonképpen fogalmam sincs, kinek beszélt rólunk, de mindenképpen kínos együtt érkezni. Már csak azért is, mert ha bárki is sejti, tudja, mennyire kínos együtt érkezni. Ez így logikus? - Sziasztok! Mi újság? - Olyan őszinte mosolyt villantok, amilyen csak telik tőlem, majd Lilyhez lépek és futólag átölelem.
Hiányzik Marl. A napokban csak ez jár a fejemben, pedig szeretem a szabadságot. Viszont elég volt pár óra ahhoz, hogy hiányozni kezdjen. De ezt nyilván nem szeretném hangoztatni, sem pedig hogy ezzel teljenek el a nélküle töltött napok, inkább arra törekszem, hogy minden szabadidőmet kitöltsem valamilyen tevékenységgel. Éppen ezért, szinte az egész napot munkával töltöm – ami részemről annyira nem jellemző -, vagy amikor már nem lehetek bent a minisztériumban, vagy kint a terepen, a maradék időben a barátaimat boldogítom a társaságommal. Nyilván nagyon örülnek nekem akkor is, ha teljesen váratlanul beállítok hozzájuk, mert nekem természetesen csak örülni lehet. De ezektől függetlenül is jobban örülnék annak, ha Marllal együtt mehetnék a mai gyűlésre.
Pár percig kénytelen vagyok megtorpanni a ház előtt, ugyanis az rengeteg emléket idéz fel bennem. A Roxfort mellett, ez volt a második otthonom, mikor befogadtak, azután, hogy nem volt hova mennem, miután leléptem otthonról. James szülei pedig egyből úgy bántak velem, mintha a második fiuk lettem volna. Nekem sem kellett sok, és nem is esett nehezemre az, hogy úgy megszeressem őket, mintha a szüleim lennének, így bevallhatom, hogy a haláluk engem is letaglózott. Ennek ellenére a szép emlékek miatt mindig mosolyognom kell, amikor átlépek az ismerős ajtón.
Cseppet sem lep meg, amikor látom, hogy nem én vagyok az első. Alapvetően inkább a késők táborát szoktam erősíteni, de most viszonylag korán érkeztem. Ennek csak az az oka, hogy most teljesen üres a ház, nincs jelen Marl és így nincs is okom késni. Ha itt lenne, biztos, hogy elszórakoztuk volna az időt. - Sziasztok! – Köszöntöm a már jelenlévőket a szokásos Siriusos vigyorommal, igyekezve elrejteni azt, hogy ma morgós kedvemben vagyok. Lilynek és Jamesnek külön mosoly is jár, bár most inkább békén hagyom őket, mert tegnap estig boldogítottam a jelenlétemmel a házukat. Inkább egyből el is helyezkedek kényelmesen. Nem érdekel, hogy rajtam kívül mindenki áll, én bizony akkor is leülök. - Helyzet? - Érdeklődöm, már teljesen elkényelmesedve.
Bárki, aki ismer, megmondhatja, hogy folyton rohanok valahová, mindig ezer fokon pörgök, mert képtelen vagyok ölbe tett kézzel várni a történésekre. Az pedig, hogy Minisztérium tele van halálfalókkal, igenis olyasmi, ami miatt mindig akad mit tenni. Először is, meg kell őriznem a saját posztom és a hatalmam, ami nehéz, ha nem elég szemfüles az ember. Lényegében még az árnyékom személyazonosságát is csekkolom. Ez nem paranoia, csak elővigyázatosság. Ezért döntök úgy tudatosan, hogy a mai gyűlésre vonattal megyek. Saját fülkém van, hogy még véletlenül se zavarjon meg senki, se a muglik, se a barátok, se az ellenségek közül. Azt reméltem, hogy fogok tudni pihenni, de a fejem szüntelenül Dolohovon és Rosier-n jár, így elrepül az idő és csak fáradtabban kászálódok le a vonatról, mint féltem. Az is megfordul a fejemben, hogy egyszerűen kihagyom ezt a mai találkozót, úgysem lesz ott mindenki, és úgysem szeretek olyasmiről beszélni, ami még csak folyamatban van. Mégis célirányosan baktatok a peronon és először észre sem veszem, hogy megszólítanak. Arra gondolok, hogyha ennek az egésznek vége, kaphatunk e egy kis szabadságot a felelősség alól. Nevetséges, hiszen imádom a rengeteg tennivalót magam körül. Felesleges ezen idegeskednem. Így már tudok figyelni a nekem címzett köszönésre is. Meglep, hogy Emmeline is vonatozott, de azt már sikerült megszoknom, hogy nagyon lelkes tagja a Rendnek. Nem állítom, hogy kellemesen érzem magam, hogy minden alkalommal látnom kell, de ilyenkor nem ezért találkozunk, most pedig egyébként sincs energiám... - Heló. - Az biztos, hogyha ő csendben marad, akkor engem sem fog feszélyezni és nem hazudtolom meg szűkszavú önmagam. Emlékszem, hogy volt idő, amikor megtettem vele, de már nem vagyok benne biztos, hogy szabad-e egyáltalán erre gondolnom. Furcsa, de még mindig olyan érzékenyen érint a dolog, hogy inkább nem foglalkoznék vele. Emmeline képes volt továbblépni, én is képes voltam rá, ezek után egy szobában is meg kell lennünk anélkül, hogy kellemetlen lenne. Hiába merülök a gondolataimba a Potter birtokra menet (ami mellesleg még mindig nagyszerű helyszín és remek felajánlás véleményem szerint), mégis megkönnyebbülök egy kicsit, amikor odaérve a társaság létszáma ugrásszerűen megnő. - Üdv mindenkinek. Mintha a levegőből eltűnne a feszültség, én pedig könnyedén fordulhatok Benjamin felé. A kabátomat ledobva foglalok helyet mellette. Kétségtelen, hogy habár mindenkivel tartom a kapcsolatot a közös cél miatt, ő itt a legrégebbi barátom. Fabian pedig nem jön ma, így a kis csapatunk már teljes is. Nem kerüli el a figyelmem Lily feszültsége, míg a többiek viszonylag nyugodtak, de mivel Emmeline már kérdez, feleslegesnek tartom, hogy visszhangozzam a szavait.
Gyomrom mérete egyre inkább kezdi felvenni egy dióméretét, miközben a Potter birtok szépen zöldellő gyepét taposom. Komor csend vesz körbe, amit csak a talpam alá kerülő kövek csikorgása tör meg. Fáradtnak érzem magam, és ez a vonásaimon is tökéletesen látszik. Arcom sápadtabb a kelleténél, és a szemeim alatt sötét karikák éktelenkednek az alvás hiánynak köszönhetően. A hajam jó szokásához híven a szélrózsa minden irányába ágaskodik. A bennem burjánzó feszültségnek köszönhetően talán még a megszokottnál is jobban. Felpillantok az előttem égig nyúló, ódon épületre. Ablakain keresztül néhol fény szűrődik ki, ezt észlelve kicsit megszaporázom lépteimet. Nem szokásom késni, most mégis úgy indultam el otthonról, mintha a fogamat húznák. Mindig találtam valami olyan dolgot a lakásban, amit nagyon sürgős teendőnek véltem... pedig igazából nagyon is ráértem velük, hogy megcsináljam őket. Fogalmam sincs miért kell ma összegyűlnünk, de a korábbi találkozók tartalmát tekintve cseppet sem vagyok bizakodó. Legyintek egyet magam előtt a kezemmel, mintha azt hinném ettől majd elűzőm a gyászos gondolataimat. Kifújom a levegőt, mielőtt kezemet a jéghideg kilincsre tenném. Finoman megütögetem az arcomat a tenyeremmel, hogy kicsit rózsásabb árnyalatot varázsoljak bőrömre, azt remélve ezzel elrejtem majd az árulkodó jeleket. Még egy apró mosolyt is erőltetek ajkaimra, amitől minden bizonnyal úgy festek, mintha citromba haraptam volna. Kis rést nyitok az ajtón és szinte besurranok. Kellemes melegség árad keresztül a testemen, ahogy átlépem a küszöböt. A meghittség, amit szinte öntenek magukból a kissé megkopott falak, úgy tűnik Mr. És Mrs. Potter halálával nem szűnt meg. Kontrollálatlanul lepik el elmémet a kellemes emlékek. Azonban most ezeket is egy legyintéssel elhesegetem. Körbe pillantok, majd hegyezve füleimet, a szalon felől érkező halk sustorgás felé veszem az irányt. Meglepetten konstatálom, hogy mondhatni már egy népesebb társaság alakult ki. Kicsit szégyellem magam amiért későn érkeztem, pontosabban Siriusnál később, ami tényleg ritka pillanatok egyike. - Sziasztok. - James felé külön biccentek. Lilyre pillantva pedig az arcomon lévő mosoly talán őszintébb is lesz. Egyenesen Tapmancs felé veszem az irányt és mellette foglalok helyet. Kényelmesen hátra dőlök a bársony bevonatú kanapén, majd kíváncsian szólalok meg. - Számíthatunk még valakire? - Kérdőn pillantok fel Lilyre, mint akiről merem azt feltételezni, hogy tudja a kérdésemre a választ.
Mark halála óta.. minden megváltozott körülöttem. Teljesen más lettem. Megváltoztam. Megbecsülöm az embereket, minden egyes életet. Ezért is tartok éppen oda ahova. Potterékhez igyekszem. Mért is? Csatlakoztam Albus Dumbledore seregéhez, a Főnix Rendjének nevezett titkos szervezethez. Ez most csalódást okozott neked, nemde? nem éppen ezt vártad volna Rita Skeetertől. Dumbledore kis szolgája szerepébe nehezen képzelhettél bele. De ezt Mark miatt teszem. Egyetlenegy cél vezérel: hogy megbosszuljam az egyetlen barátom halálát. Dumbledore nehezen egyezett bele. Az akkori iskolás énemet nem nagyon találta a csapat jövőjében. De beleegyezett. Látta bennem azt, amit senki másban nem. Na meg persze az információt. Tudta, hogy a Reggeli Próféta a sötét oldalé lesz. Apropó! Reggeli Próféta. Az új munkahelyem. Vagyis az első, pontosabban fogalmazva. Amint kisétáltam a Roxfort kapuin, rögvest a szerkesztőséghez rohantam. Ahova természetesen azonnal felvettek. Bár, ezt már úgy is tudhattad volna. Vsszatérve a jelenre. A rend egyik gyűlésére sétáltam. Félévente tartunk egyet, Potteréknél. James Potter szülei kiestek az élők sorából ezért felajánlotta gyűlés helynek örökségét. Persze az újdonsült párjával. Vagy fogalmazak kellőképpen pontosabban. Lily Evans hozzáment Potterhez. Legyenek együtt, mit zavar az engem. Az én szerelmi életemnek már annyi.. Éppen a zöld gyepről lépek a márványcsempére. Majd be a rezidenciára. Amint belépek a szalonba máris valami mosolyfélét erőszakoltam az arcomra, nem túl meggyőzően. - Áhh, sziasztok! - köszöntöm az éppen ott tartózkodóknak. Persze nem volt ott egy barátom se, csak Emmeline de őt túlságosan lekötötte Mrs. Potter. Leülök az egyik szabad kanapéra, majd körbe pásztázom tekintetemmel a szobát. Családias, otthonos berendezésű, jó volt ott lenni. - Gyönyörű lett Lily, gratulálok!
Rendben Dorcas, semmi baj, menni fog az, erős vagy, meg tudod csinálni. Az élet tele van ironikus tréfákkal. Hogy van az, hogy nem félek szembeszállni a földkerekség leghatalmasabb ellenségével, de a gondolat, hogy most egy olyan helyszínre megyek, ahol minden bizonnyal ott lesz egy rakás olyan személy, akik régen a barátaim voltak, egyből megöli a bátorságom. Nem értem én ezt. Annak idején, mikor megtaláltam azt a könyvet, amiről úgy gondoltam, hogy Dumbledorenál lenne a helye, s sikerült fele titokban felvennem a kapcsolatot, s eljuttatni hozzá az információkat, úgy egyeztünk meg, hogy teljesen titokban tartjuk a forrását, vagyis engem. Két irányból zártuk le a hírfolyamot, én se kérdeztem olyat, amire nem volt feltétlenül szükségem, s hozzájuk is csak az jutott el, amire szükségük volt. Igyekeztük a lehető legjobban minimalizálni a kapcsolatfelvételt, s megteremteni a körülményekhez képest legbiztosabb módot arra, hogy segítsek. Tájékoztatót kaptam a rendről, s időről időre megosztottak velem annyit, amennyit kellett. Egyedül Em volt beavatva az egészbe, egészen konkrétan és szó szerint senki más. Ő is azért, mert – a legeslegse legjobb barátnőm – segített az információcserében. Azonban sose tudtam meg pontosan kik tartoznak hozzájuk, de egészen konkrét elképzeléseim voltak mindig is róla. Egy-egy névre mérget vennék, s ez görcsbe rándítja a gyomromat. Jól emlékszem még arra, mikor meg kellett változnom, s magyarázatot nem szolgáltatva nekik, elfordultam tőlük. Azóta is rémálmaim vannak, s iszonyatosan hálás vagyok az én egyetlen barátnőmnek, amiért mindvégig mellettem állt. Anglia. Szülőföldem. Otthonom. A hely, ami talán sírom lesz majd. Sose hittem volna, hogy lesz majd ennyi bátorságom, de most hogy itt vagyok, azt kívánom, bár előbb megtettem volna. Vagy el se mentem volna. Amerika sosem volt és talán nem is lesz az otthonom, pedig vannak, akik borzalmasan hiányoznak már most. Mindenféle varázslat nélkül tettem meg a hosszú utat, így kifejezetten sok időm volt gondolkodni, mindenen. Összeszedtem a fejemben a gondolatokat, s időnként leellenőriztem, hogy biztosan mindent magammal hoztam e, ami kellett. Túl gyakran is. Néhány főzet, receptek, növények, persze mind-mind pipere holminak, ártatlan újságpapírnak, vagy éppen közönséges eszközöknek álcázva. Az előre megbeszélt találkozóhely felé igyekeztem, hogy aztán ott további információkat kapjak. Óvintézkedések tömkelegével jutottam el idáig így is, a holmik miatt, amik nálam vannak. Egy nagy halom információ és a legfontosabb eszközöket külön csomagoltam, hogy könnyedén átadhassam majd régen látott Iskolaigazgatómnak, ő tudni fogja, mit kezdjen majd velük. Az órám szerint időben oda fogok érni. Így is lett. Hajamat kendővel kötöttem hátra az utazás miatt, arcomat nagy napszemüveg takarta, éppen csak magasított sarkú lakkcipőm egyenletesen kopogott az állomás betonján. Nem rohantam, csak szépen, nyugodtan. Semmi feltűnés. Amint a megbeszélt oszlophoz értem, csak megálltam, s összébb húztam vajszínű ballonkabátomat, kezemből le nem tettem volna utazótáskámat – ami sokkal kisebbnek látszott annál, mint amennyi holmim volt benne -, majd megint órámra pillantottam. Éppen időben. Már emeltem is fel a fejem, hogy köbre nézzek, mikor egy ismerős szempárba ütközött tekintetem. Egy kedves, mosolygós szempárba. Azonnal megnyugodtam, s elfogott egy rég elfeledett érzés. Az otthon érzete. - Üdvözöllek újra közöttünk. – hallottam a jól ismert nyugodt hangot, mire csak elmosolyodtam, s visszatuszkoltam pár szőke hajtincset, ami kihullott kendőm alól. Szőke… Mikor utoljára láttak, még vörösesbarna voltam, tizenhét éves, gyerek, teljesen más, mint most. Ők vajon mennyit változhattak?
Az úton még néhány apróbb információt cseréltünk, elmondta nekem a legszükségesebbeket, amiket tudnom kell, de amiket még nem annyira veszélyes így megosztani, bár főképpen lényegtelen dolgokról beszélgettünk. Megkérdezte, hogy vagyok, milyen az élet odakint, hogy van a családom. Mint egy régen látott család, akinek nincs is jobb dolga, mint az unalmas mindennapjaimról diskurálni. Kifejezetten szűkszavúan válaszolgattam neki, hiszen azt terveztem, hogy ketté fogom választani az életet, amit eddig éltem, ettől. Azt a Dorcast ott hagytam, a családommal, ez a Dorcas pedig most nem néz visszafelé, csakis előre. Beavatott a titkos helyszínbe, ami felé haladtunk, így most már én is tudhattam, hol és miként zajlanak a gyűlések. Bólintottam, majd mikor úgy éreztem, hogy megfelelő a helyszín, átnyújtottam neki a csomagot, amit szántam. Elmosolyodva biccentett, majd elrejtette a kis szütyőt. - Biztos vagyok benne, hogy segítenek majd neked mindenben. – mondta, miközben előre engedett, hogy belépjek az ajtón. Éppen fordultam volna hátra, hogy erre reagáljak, de már nem volt ott. Igaz, mondta, hogy sietnie kell, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Egyetlen pillanatra megtorpantam, majd csak nagyon lassan csuktam be magam mögött az ajtót. Az izgalom – és némi félelem – villámcsapásként kerített újra hatalmába, de csak mély levegőt vettem, lassan kifújtam, majd a kifelé szűrődő hangok irányába indultam meg olyan lassan, amennyire ez emberileg lehetséges volt. Menni fog, ügyes vagy, ki tudod nyitni az ajtót, így próbáltam bíztatni magam, de még mielőtt megfutamodhattam volna a kezem már a kilincsen is volt, majd lenyomtam, s lassan kitártam az ajtót. Körbe se néztem, semmi, pedig azzal mennyi időt nyerhettem volna még! Azonban ennek a gondolatnak már nem volt itt a helye, az ajtónyitás hangjára hirtelen csend lett, s mindenki felém fordult. „Meglepetés!” Jutott eszembe a gyenge poén, de a vér már ki is futott az arcomból, sápadtnak éreztem magam, s mintha a lábaim is fel akarták volna adni. Gyorsan kaptam le szememről a napszemüveget, mint ha égetett volna, hiszen eléggé bunkóság lett volna magamon hagyni. Nem is értem, mit gondoltam, hogy ezt eddig nem vettem le. Egy lépéssel beljebb léptem, majd nagyot nyelve a hangom is megtaláltam. - Elnézést a késésért… A Professzor engedett be, de sietnie is kellett tovább… – mondtam, bár mintha a saját hangom is idegen lett volna számomra. Úgy éreztem magam, mint aki a saját kivégzésére érkezett meg, pedig ez milyen nevetséges! Sokkal nagyobb ügyekről van szó, mint az, hogy én itt vagyok e, vagy sem. Hogy merre voltam eddig és hasonlók. Nem lesz akkora ügy, ugye? Ahogy eléggé zavarodottan körbepislogtam azonnal megakadt a szemem egy túlságosan ismerős arcon, mire újra nyelnem kellett, de azt se tudtam mit reagáljak. Felismertem a helyiségben Emet, sőt Benjit is! Valami mosolyféle kúszott az ajkaim szélére, de nem tudtam újra megszólalni, csak tétovázva vártam, mit fognak reagálni. Könyörgöm, csak lépjünk túl a tényen és haladjunk, ahogy lennie kell, jó? Nagyon nagy kérés lenne, ha figyelmen kívül hagynánk engem? Úgy hiszem, igen...
Túl korán érkeztem meg, igazából a mai napot teljesen kivettem. Minden gyűlés előtt ideges vagyok, így nem igazán tudok foglalkozni a munkával se, arról nem is beszélve otthon is felhalmozódott az otthoni munka.Miután gyorsan megcsináltam mindent délelőtt, eléggé magatehetetlenül álltam az üres lakásban. Mostanság nem bírok egy helyben meglenni, pláne nem egyedül. Mindig tennem kell valamit, nem akarok egy percig se egyedül lenni a gondolataimmal. Így ahogy végeztem otthon mindennel, egyenesen ide jöttem. De az itteni tenni valókat is hamar megcsináltam. Elég nagy volt a kupi, a kosz, meg gondoltam a többieknek egy kis rágcsát, és inni valót kikészítek. Van aki
messziről jön, van aki munka után, vagy épp közbe toppan be. Ha már nekem van időm igyekszem mindenre felkészülni. Komolyan néha úgy érzem, én vagyok az anyja az egész csoportnak. Mondjuk úgy is féltek minden egyes tagot, mintha a családtagjaim lennének, voltaképp azok is. Mi egy nagy család vagyunk, és vigyázunk egymásra. Viszont az ilyen gyűléseken mindig akad olyan téma, ami elrontja az ünnepélyes összejövetelt, bár nem is arról szól az egész, hogy jól érezzük magunkat. Viszont mindig rettegek, ez alkalommal mi fog kiderülni. Jeges félelem tör rám, ahogy átlépem a ház küszöbét. Mindig a halál és a szenvedés jut eszembe erről a helyről. És nem csak nekem, főleg Jamesnek ... majd ahogy a gondolataim felé váltanak, azonnal hallom az ajtó nyikorgását, és a gyomrom automatikusan összeszűkül, majd mikor meglátom belépni a szalonba a szorítás azonnal enged magából. Ahogy közeledik hozzám, és elkezd magyarázni, azonnal egy szeretett teljes mosoly ül ki az arcomra. Hálás vagyok neki, hogy megjelent, hisz ismét nem kell a szörnyűségekbe beletemetkeznem. Valahogy vele könnyebb ezeken is gondolkodni. - Szerintem pedig igen humánus volt tőlük. Tudod mit gondolok a házimanók "Használatáról" - természetesen mutatom a levegőbe azokat a bizonyos idézőjeleket. Mondjuk a Potter család manói ha jól tudom teljesen emberi bánásmódban részesültek, volt egy szobájuk is, és miegymás. Mivel fizetést nem fogadtak el a manók, így jó ellátásban részesültek. Mindig is nagyra becsültem James szüleit, teljesen mások voltak mint a többi aranyvérű család. James nehezen is dolgozza fel az elvesztésüket, de én próbálom segíteni neki, viszont tudom mennyire nehéz így, hogy vissza kell ide járnia. - Biztos akart lenni benne, de ismert téged, hogy bármilyen cselt is fog véghez vinni a rendre képtelen lesz megtanítani. - nézek rá sajnálkozóan, tényleg borzasztó rendetlen, és mint neje még is kire hárul a feladat, hogy elpakoljon utána? Alakult pár eléggé vicces veszekedésünk is ebből. Majd végre ide ér hozzám, és a magához húz, és kapok egy rövid üdvözlő csókot, amit lelkesen viszonzok, miközben a karjaimat átfonom a nyaka kerül, ezzel is magamhoz zárva. - Idegesen, mint mindig ilyenkor. - halványan elmosolyodom. - És te? Milyen napod volt?- érzem rajta hogy feszült, mindig az ha itt vagyunk, jobban mint én, és ezt soha nem vallaná be, de én jobban ismerem mint ő saját magát. Egyik kezemmel végig simítok az arcán, ahol egy heg pecsételte meg örökre, hogy emlékezzen a háborúra. Ezzel is próbálom kicsit megnyugtatni, kimutatni, hogy itt vagyok. - Oh még pont időben jöttél, nem maradtál le semmiről. Gondolod kihagynák a társaságodat? Csak miattad jönnek drágám. - itt már szélesen elvigyorodom. - Nem fogod megúszni. - suttogom neki egészen közel hajolva, mikor az ajkaink épp összeérnének meghalljuk, hogy ismét kinyílik az ajtó. Ajkamat lebiggyesztve engem ki a csapdámból, majd szépen lassan megérkezik mindenki. Mármint majdnem mindenki. Elsőnek Benji majd Emmeline , Sirius, Gideon, Remus. A többiekről hírt kaptunk, hogy küldetésen vannak, esetleg magánügyi, munkaügyi dolgaik lettek. Ritka ha mind összetudunk gyűlni, de a mai inkább információ cserére szolgál. Mindenki szépen helyet foglalt, senki nem beszél, csak bevártunk mindenkit. Eléggé feszült a hangulat, mint ilyenkor mindig. Remus felé fordulok. - Nem, még azt hiszem.... - ekkor rongyol be Rita is, akihez még hozzá kell szoknom, hogy a Rend tagja, ugyanis, én nem nagyon örültem neki, tekintve az iskola incidenseinket. James is ellene volt, de Dumbledore szerint segítenünk kell neki a jó útra téréshez. Hát remélem is, hogy arra készül. - Köszönöm Rita. Foglalj helyett, és szerintem kezdhetjük is. Ha jól értesültem ennyien leszünk. - azért körülnézek a jelenlévőkön, hátha valaki közbe szólna, hogy tud e még valakiről. - Hát akkor... öhm Vágjunk bele. A szokásos kör, akinek van valami híre ne kíméljen. - mondom végül, a kezemet tördelve. Épp Emmeline szólalna meg, mikor ismét kinyílik az ajtó. Mindenki összerezzen, mert a nyikorgás után, sokáig nem jön be senki a szalonba. Mikor érzem James kezét a vállamon, jobban megijedek, nem szeretem ha már a védelmemen gondolkodik, abból semmi jó nem születik. Aztán hunyorogva nézem a lányt, aki megállt az ajtóban. Elsőnek le se esik, hogy kit látok, majd felállok, és szinte bambulva nézem az egykori szobatársamat és barátnőmet. - Dorcas ? - döbbenten pillantok rá, majd hirtelen oda megyek hozzá és egy baráti ölelést adok neki. Évek óta nem hallottam róla semmit, már azt hittem valami komoly baja esett. Iskola után szinte azonnal eltűnt, és ez eléggé megoszlott véleményt alkotott róla. Én nem bántam, úgy voltam vele, hogy legalább egy barátom biztonságban van, már amennyire lehet. A lényeg hogy messze a háború magjától. Elengedem, majd meglepődve nézek rá, és azt hiszem vagyok vele egyedül. ______________________________________ Innentől kezdve nyílt körrel játszunk, azaz mindenki akkor ír, és arra amit szeretne. Teszünk erre egy próbát, ha nagyon kavalkád lesz, akkor kialakítunk egy sorrendet. Ha több emberhez is beszélsz egyszerre, azt kérlek emeljétek ki. A lényeg, hogy minden új kört én fogok kezdeni!
A hozzászólást Lily Potter összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Május 02, 2016 4:54 pm-kor.
Kissé fészkelődők, miután helyet foglaltam. A kanapé eszméletlen kényelmes, és maga a szalon is úgy pompázik, mintha folyamatosan élne itt valaki. Bár van egy sejtésem, hogy Lily keze van ebben benne, neki köszönhető, hogy használható állapotba hozta az épületet pár bűbájt bevetve. Kíváncsian pillantok közbe a helyiségben és mindenkit egy-egy röpke pillantással jutalmazok. Az arcok beleivódnak a tudatomba. Jeleket keresek a fáradt vonások között. Próbálok már előre felkészülni a lehető legrosszabbra. Érdekel, hogy várhatunk e még valakit, mert már igazán szeretnék túl lenni ezen az egészen. Az sem nyugtat meg, hogy Sirius és James is itt van. Nem szeretek rossz híreket kapni, és az utóbbi időben nem sok pozitív visszajelzés érkezett a rendtagokkal kapcsolatban. Ennek a gondolatfoszlánynak köszönhetően a gyomrom újra összeszűkül. Lilyre pillantok, és egy kérdést is intézek hozzá, amire gyorsan meg is kapom a választ, de el kell harapnia a mondatát. Az ajtó felé pillantok, ahol Rita jelenik meg. Egy biccentés futja tőlem, majd újra a vörös hajú barátomra emelem barna íriszeimet, aki tovább folytatja a mondanivalóját. Nem teketóriázik, rögtön a közepébe vág. Én újra körbe pillantok és várom, hogy valaki megszólaljon, és mélyen magamban mantrázok, hogy most, legalább most ne kapjunk rossz híreket. Azonban mielőtt bárki is bármit mondhatna a tölgyfa ajtó kitárul és egy igen furcsa öltözetű lány lép be rajta. Szemem kétségtelenül a megjelenésén akad meg elsőként. A feltűnés elkerülése végett én is mugli ruhákat szoktam magamra ölteni. Bár kevésbé feltűnő árnyalatban. A sötét színek jobban illenek hozzám. Tekintetem végig szalad a vajszínű ballonkabátba rejtett karcsú testen, majd az arcára pillantok. A kendő alól egy rakoncátlan szőke fürt árulkodik csak arról, hogy vajon milyen is lehet a nő hajszíne. Ám tekintetem összekapcsolódik az övével, amitől egy leheletnyi pillanatra még a szívdobbanásom is alábbhagy. Ajkaim elnyílnak egymástól, és hirtelen pattanok fel a helyemről a felismerés hatására. - Te..? - a rám cseppet sem jellemző döbbenetnek köszönhetően csak ennyi csúszik ki az számon. Nagyokat pislogok, és teljesen elfeledkezek arról, hogy éppen egy rendgyűlésnek kezdtünk neki. Még az sem térít észhez, hogy Lily kimondja a nevét, én még mindig lefagyva figyelem a jól ismert smaragd zöld szemeket. A gondolatok veszett tempóban cikáznak a fejemben. Mégis, hogy a kerül ő ide? Csak nem?
A felállás kissé vicces. Minél távolabb kerülök a szüleim házától, annál biztosabb vagyok benne, hogy már itt az ideje otthagyni a lepukkant londoni lakást és beköltözni a Potter házba. Ám, amikor újra itt vagyok, rá kell jönnöm, hogy még közel sem érkezett el a megfelelő időpont. Ezt kissé szégyellem is. Minden tőlem telhetőt megszeretnék adni Lily-nek és ez a kis lakás London zajos belvárosában szörnyen hangos lebőgése ennek a szándékomnak. Bár tisztában vagyok vele, hogy Lily sosem vetné a szememre és nem is hiszem, hogy az érdekli, mekkora tető van a feje felett. Ez csupán az én keresztem. - Valóban nagyon humánus dolog. - ismételtem szemforgatva. - És rám ki gondol? Na és a gyerekeimre és az unokámnak a gyerekeire? A sok rendetlen Potterre? - húzogattam kérdőn szemöldököm. Na nem mintha rabláncon, szörnyű szigorban tartottuk volna a házimanókat. Ellenkezőleg, az anyám csak különleges alkalmakkor engedte, hogy egy házimanó rendet tegyen a szobámba. Karácsonykor, születésnapomon, vagy, amikor már lába kélt egy fél pár zokninak. - Nyugalom. - mosolyodtam el és végigsimítottam a karján. - Rettentően unalmas, papírmunka. - sóhajtoztam. - Az egyik hólyagfejű góré az auror parancsnokságon, aki természetesen egy seggnyaló halálfaló is egyben, rám sózott két újabb kupac pergament. Amikor finoman - na jó, talán annyira mégsem finoman - kifejeztem nemtetszésemet a dolog iránt, megfenyegetett és még egy tömb papírt rakott az asztalomra. Ennyi pergament én a hét iskolai év alatt nem láttam összesen. - szörnyülködtem. - De sebaj, belecsempésztem a töklevébe egy tucat folyadékban oldódó csuklasztó cukorkát, úgyhogy még jövőhéten is csak csuklani fog. - jelentettem ki elégedetten. Csekély vigasz a sok szemétkedésért, de nekem jól esik. De különben is, az az ember egy halálfaló. Ennél sokkal rosszabbat érdemelt volna. Legközelebb talán hashajtót keverek az italába. - Csak miattam? - kérdeztem vissza csodálkozást tettetve. - Hát akkor mindenképpen maradnunk kell, nehogy csalódást okozzunk nekik a hiányommal. - mondtam komolyan, úgy mintha nehezemre esett volna a dolog, miközben féloldalas vigyor telepedett az arcomra. Már újabb csókot loptam volna szerelmemtől, amikor ajtónyílást hallottunk és sorra érkeztek meg rendtagok. Lily mellé kerültem, nem túl messze, de éppen illendő távolságba és köszöntöttem az érkezetteket. - Semmi újdonság, csak a szokásos. - válaszoltam Siriusnak vállat vonva. - James Potter napot tartunk, Tapmancs. - jelentettem ki komoly arcot vágva, szám sarkában azonban ott pihent a mosoly, mely a kitörni vágyó kacajt rejtegette. - Mindenki sorban elmondja, hogy mit csodál bennem. Te kezdesz! - kacsintottam rá, majd nem bírtam tovább, azonnal elnevetem magam. Ezután sorban üdvözöltem mindenkit, aki belépett, de minden ajtónyíláskor meghűlt bennem a vér és hiába tudtam, hogy komoly védőbűbájokkal van ellátva a birtok, megszorítottam a zsebemben tartott pálcát. Aztán mikor már azt hittem többen nem leszünk, belépett Rita is. Felhúzott szemöldökkel Lily-re néztem és még csak leplezni sem próbáltam ellenszenvem és kellemetlen meglepetésem, amelyet a hölgyemény megjelenése váltott ki. Az se nyugtat meg, hogy Dumbledore szerint tiszta a csaj, nekem akkor is gyanús. Mindenesetre nem rendezek jelenetet, de rajta tartom a szemem. Ez már valamiféle komolyságot jelent, hogy megjelenik egy gyűlésen. Lily kérdése nyomán majdnem kibukott belőlem valami oda nem illő információ, ami akár hírként is funkcionálhatott volna, ha nem egy rendgyűlésen vagyunk. Majdnem közbeszúrtam, hogy az Uhu nevű fülesbaglyom tolla elkezdett szörnyen hullani vagy, hogy Zonkó csodabazárjából a múlt hónapban elfogyott a trágyagránát, de aztán emlékeztettem magam, hogy egy komoly gyűlésen vagyok, körbevéve felnőttekkel és jómagam is felnőtt vagyok, úgyhogy ehhez mérten kéne viselkednem. Így hát megembereltem magam és várakozóan néztem a többiekre, abban reménykedve, hogy csupa jó hír lesz az, amit megosztanak majd velünk. Ezután pedig, mikor már tényleg azt hiszem, hogy senki sem jön, beállít az a csendes lány az évfolyamunkból, aki egy ideje szőrén, szálán eltűnt. Dorcas Meadowes. Én csak elmosolyodom és intek neki egyet, meglepettségem sokkal kellemesebb, mint az előző jövevény hatására. Én már túl is léptem volna Dorcas megjelenésén és a hírekkel folytattam volna, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy más nincs így ezzel. - Uhmm... Remus úgy érti, hogy nagyon örülünk, hogy itt vagy, Meadowes. - segítem ki barátomat, miközben felváltva nézek Remusról Dorcasra, majd Dorcasról Remusra és várom, hogy valamelyikőjük szavaiból kiderüljön, hogy mi történik most.
Bár gyorsabban és nyugodtabban telik az út, mint vártam, így is kellemetlenül érzem magam, mikor együtt lépünk be az ajtón. Hihetetlen belegondolni, hogy ezt legfeljebb egy ember érzékeli rajtunk, vagy rajtam kívül az egész birtokon, de nagy valószínűséggel még ő is csak sejti. Irigylem Gideont, amiért azok után is ennyire természetesen tud viselkedni velem a többiek előtt, már ha leszámítjuk, hogy az összes hangszálát lenyeli, mikor a közelében tartózkodom. Én meg persze kényszeresen menekülök Lilyhez, hogy mielőbb megszabaduljak tőle. Elképzelésem sincs, mit érezhet. Csalódottságot, esetleg közönyt? Elvégre évekkel teltek el, mióta szakítottunk, az is lehetséges, hogy egyszerűen csak nem óhajt velem foglalkozni. Vannak fontosabb dolgok is egy szórakozott kislánynál, ő túl komoly férfi ehhez. És tessék, heccelem magam. Még ennyi idő után is képes fordítani egyet a személyiségemen, még úgy is, hogy nem tesz az égvilágon semmit. Ha csak simán létezne, az is biztosan idegessé tenne. Miután köszöntöttem mindenkit, helyet és magamban pufogok tovább, igyekezve, hogy a gondolataim egy pillanatra se jelenjenek meg az arcomon. Komolyan kezdem azt hinni, hogy túlságosan sokat vagyok gyerekek közt. Megárt. Mikor Rita felbukkan, már intek is neki, hogy üljön mellém. Igaz, még mindig nem vagyunk igazi értelemben vett barátok, viszont tény, hogy sokat dobott a kapcsolatunkon, hogy segített. Tulajdonképpen nem számítottam rá, hogy ilyen megértő lesz - elkeseredettségből fordultam hozzá -, de kellemes csalódás ért. Azóta is hálás vagyok neki, szóval a minimum, hogy örömmel üdvözlöm. Mivel ma hivatalosan ennyien lennénk, Lily már fel is konferálja a beszámoló kört. Nem tudom pontosan mikor érkezik meg a várva várt utolsó személy, ezért felkészülök rá, hogy én legyek az első. Jobb túlesni rajta, főleg, ha ilyesmiről van szó. A mesedélután viszont érdeklődés hiányában elmarad. Próbálok kevéssé feltűnően én lenni az egyetlen, aki nem mondja ki Dorcas nevét a tizedik fajta hangsúllyal is, mikor belép az ajtón... kevés sikerrel. Úgyis jobban lefoglalja a többieket hogy őt bámulják, mint hogy megfigyeljék, ki lepődik meg, és ki nem. Kiváltképp Remus. Csaaak nem egy drámaian romantikus jelenet bontakozik ki előttünk? Csak de. - Gyere, foglalj helyet - rondítok bele a pillanat varázsába. Valakinek előbb-utóbb meg kellett tennie, és úgy néz ki, a mai napon én vagyok a leginkább vállalkozó szellemű. - Azt hiszem a legjobb, ha Dorcasnál indul a kör.
A mosolyom kicsit szélesebb lesz, mikor hallom James válaszát. Na, igen, nem hiába szeretem annyira azt a tök fejét, most ő az egyetlen Marlon kívül, aki képes egy kicsit felvidítani a melankolikus hangulatomból, ami ma úgy telepszik rám, mint a hajnali köd az erdőre. Sűrűn és elmozdíthatatlanul. - Szerintem mindenki jobban járna, ha ezt kellene sorolni. Biztosan még új dolgok is kiderülnének, bár nem tőlem, én már eleget csodáltalak Ágas. – Jegyzem meg én is vigyorogva, kicsit így visszatér az az énem is, aki folyamatosan képes viccelődni és mosolyogni, bár most még ez sem tud hosszabb távon javítani a hangulatomon, hiába minden. Ezen kívül még Remus érkezése dob fel, amit tudatok is vele, egy nagy mosollyal, amikor lehuppan mellém. Már éppen kezdenénk bele a gyűlés érdemi részébe, amikor Rita is megjelenik. Erre mindösszesen egy szemforgatás a reakcióm, nem szándékozom vele ennél tovább foglalkozni. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha Marl itt lenne, akkor nem maradna el a hevesebb reakció az ő részéről. Akkor kezdenek csak igazán érdekessé válni a dolgok, mikor belép… Dorcas? Ez most halál komoly? Mert ha valaki ezt viccnek szánta, akkor baromira nem jó vicc!
Régebben a barátaim közé soroltam. Sokat lógtunk együtt és pontosan tudom azt is, hogy Remusnak tetszett. Aztán egyszer csak hirtelen, minden ok nélkül elkezdett eltávolodni tőlünk, majd szó nélkül lelépett a francba. Hát persze, hogy most nem a szívem csücske a leányzó. - A nap fénypontja… – Mondom enyhén szólva is szarkasztikusan, és csak nagyon, nagyon nehezen tudom visszafogni az indulataimat. Ha pedig ez nem lenne elég, Remus meg itt pattog mellettem, mint egy idióta. - Holdsáp, mit ugrálsz itt úgy, mint egy felajzott bakkecske? Ülj már vissza! – Sziszegem neki, de közben a dühös tekintetemet egy pillanatra sem tudom levenni Dorcasról. Egyszerűen el nem tudom hinni, hogy mit képzel magáról. A többiekről nem is beszélve! Mi az, hogy csak meglepődnek, de simán elfogadják, hogy itt van? Bahh. Tiszta vicc az egész. Biztos hogy csak rosszat álmodom és ez meg sem történt. Igen, csak ez lehet a magyarázat. - Beszélj a magad nevében, Ágas, tudod, ki örül neki. Menjen vissza minél előbb, onnan ahonnan jött, senki sem hiányolta. – Morgom még mindig elég indulatosan. Karba fonom a kezeimet, és küldök egy szúrós pillantást Emmeline felé is, amikor oly kedvesen hellyel kínálja Meadowst. - Ja, kezdje csak a kört egy rohadt áruló, persze, mindenki kíváncsi arra, hogy mégis MIT KERES ITT? – Emelkedik fel a hangom a szokottnál, azt hiszem, már nem sokáig tudom visszatartani az indulataimat. Pedig még meg sem szólalt.
Hello darling, my name is
Benjamin Fenwick
I fight for peace. I'm a member of the Order.
♦ Everybody has secrets. ♦
Leadott tekercsek : 34
Tárgy: Re: Szalon - Rendgyűlés Pént. Május 06, 2016 1:01 am
Benji & Többiek
Közvetlenül utánam megérkezik Em is. Lassan szállingózni kezdenek a többiek, én pedig az üdvözlés és az érdeklődés után kényelmesen helyet foglalok az egyik díványon, hogy kifújjam picit magam. Nem siettem annyira, de azért az otthoni kapkodásban kimelegedtem. Legalább jó látni, hogy nem utolsónak érkezek. Bajtársias biccentést kap Gideon barátom is, de ahogy odaér hozzám, egy pillanatra felemelkedek a helyemről, hogy kezet rázzak vele. Akárhogy is, az itt egybegyűltekre az életemet is rá merném bízni, ha úgy adódna, a barátomra pedig még inkább. Picit arrébb csusszanok, ahogy Gideon helyet foglal mellettem. Azért egy pillanatra tétován elidőzik a tekintetem rajta és Emmelinen, milyen különös, hogy ennyire ridegen viselkednek itt egymással, legalábbis ez az amit látok rajtuk, bár mint ha Em... Mindegy, hagyjuk is, annyira nem is ismerem kettejük kapcsolatát, de tudom amit tudok. A baráti társaságból nyilván engem nem tudtak teljesen kikerülni még akkor sem, ha nagyon igyekeztek. Én mindazonáltal a igyekszek egy barátiasabb ismertséget Emmel is fenntartani. Remus kérdésére csak tanácstalanul oldalt billentem a fejem. Nem tudom, hogy hányan szeretnének még csatlakozni hozzánk. Számtalanszor volt már olyan, hogy valaki az utolsó pillanatban érkezett, de olyan is volt, hogy már javában zajlott a megbeszélés, mikor valaki beesett. Akkor persze mindenkiben megfagy a vér, hogy vajon ki érkezett. Néha elgondolkozok azon, hogy folyamatos készenlét ide vagy oda, valahogy oldani kellene a feszültséget, mert ez sehogy sem jó. Rita érkezése engem nem lep meg annyira, mint a többieket, csak hümmögök a dolgon. Ez már valahol várható volt, hogy valakit beszerveznek olyan berkekben, ahol nem igazán mozog senki. Csak magamból tudok evégett kiindulni, noha tegyük hozzá, hogy én az elsők között álltam be önként a Rendhez, mert tudom, hogy most egy olyan cél érdekében kell összetartanunk, amely mindannyiunk jövőjét befolyásolja. Az már kérdés, hogy merre fog billenni a mérleg. Persze ők jobban ismerik a hölgyeményt, mint jómagam, csak hallottam róla ezt-azt. De nekem személyen kontaktusom nem igazán volt vele. Azért remélem hasznunkra fog válni. Eddig nem igazán szóltam semmit, úgy érzem nem nekem dolgom felkonferálni a beszélgetést, bár információkkal tudok szolgálni. Sajnos nem annyira jó a helyzet a Minisztériumban, mint azt sokan gondolják. Tegnap jutott tudomásomra, hogy megöltek még egy mugliszármazásút a házában. Nem szívesen lennék a helyében és igenis féltem a családomat, rossz idők járnak errefelé. Egy pillanatra nézek csak le a földre, kissé előre hajolva, amikor ismerős hang üti meg a fülem és azt is érzem, hogy megfagy egy pillanatra körülöttem a levegő. Ezt a beálló csend remekül érzékelteti. Felkapom egyből a tekintetem, ami egy pillanatra is találkozik drága rokonoméval. Mint ha bizonytalan lenne, feszélyezett, de a helyzetet látva jócskán van oka így viselkedni. Lily ölelése valamennyit old a hangulatból... de érzem én is, hogy csak időzített bombán ülünk. Nem tudom kívülről az egész mizériájukat. De azt igen, hogy nem túl barátságos vége lett Dorcas távozásának. Ayden keresztelőjére is csak úgy jött haza, hogy megesketett minket jelenlévőket - köztük Gideont is - hogy nem fogunk senkinek sem szólni. De a hazaérkezéséről nekem sem szólt, őszinte meglepettség ül ki az arcomra, de gondterheltségem, amit a két srác okozott hamar letörli azt. Legszívesebben én örülnék, hogy itt van. Volna egy tippem miért és valamiért úgy érzem - pontosabban férfiúi mivoltom nem engedi, hogy hagyjam tovább a sértegetést -, hogy ki kell álljak mellette. Egy pillanat alatt döntöm el azt is, hogy felkelek és mellé lépek mielőtt még az invitálásra lépne valamit is. - Ezt most fejezd be kérlek, Sirius! - pillantok határozottan a férfira. Nem emelem fel a hangom, de a hanghordozásom már önmagában erélyes. Egy kis ideig elidőzik rajta a tekintetem, majd körbenézek a többieken is, Remuson ismét hosszasan megállapodva. - Segíteni szeretne a Rendnek, azt hiszem ezt értékelnetek kellene és nem háborogni. Itt fontos, sürgető dolgokról szükséges beszélnünk, nem pedig esetleges régi sérelmek felhánytorgatásáról. És nem szeretném, ha még egyszer árulóval illetnéd, vagy bárki más. Egy hölggyel beszélsz és nem egy utolsó senkivel. Én magam tanúsíthatom azt, hogy nagyon is nem az! Sőt...- nem várom meg, hogy Sirius - kihez a szavaim nagy részét intéztem - vagy bárki más bármit is reagáljon a kiállásomra, kötelességemnek éreztem és a lehető legkomolyabban gondoltam minden egyes szavamat. Ennek a viselkedésnek nem itt a helye. Lágy mosollyal fordulok Dorcas felé és vonom is magamhoz egy ölelésre. - Isten hozott itthon. Csatlakozz nyugodtan, még semmiről nem maradtál le. - eresztem is ezzel el és vetek még egy pillantást a többiek felé. Ha valaki szeretne még valamit is vele kapcsolatban mondani, akkor állok elébe. De sem a hely, sem az alkalom nem arra való, amit épp elszabadítani akartak. Ha sikerült elérnem azt, amit szerettem volna, akkor határozott léptekkel indulok el vissza a dívány felé. Nem invitálom, de akár mellettünk is leülhet, vagy Emmeline mellett, de ahogy látom akad még itt néhány üres hely. Én mindenesetre visszahúzódok oda, ahol eddig is voltam, ki a reflektorfényből, amibe csöppentem azáltal hogy magamra vontam a társaság nagy részének figyelmét. De ezt nem tudtam szó nélkül hagyni.
Ha arra gondoltam volna, hogy az érkezésemkor mindenki a nyakamba ugrik és együtt örülünk egymásnak, hát csalódnom kellett volna. De egy cseppet se csalódtam, sőt inkább meg voltam elégedve a köszöntéssel, amúgy se vártam többet tőlük. Miután lehuppanok némán nézelődök és figyeltem a rend tagjait. Majd Vance hirtelen magához invitál nekem meg majdnem könnyek szöknek a szemembe. Csak felállok majd mellé ülök. Mikor már azt hisszük, hogy már senki se fog jönni a gyűlésre hirtelen egy szőke kis törékeny alkatú lányka lép be az ajtón. Dorcas Meadowes... Én erre csak tátott szájjal bámulok rá. Nem jutok szavakhoz. Nem gondolok semmire se. Dorcas volt az egyetlen az iskolában akivel beszélgettem huzamos ideig. Iskola után eltűnt az életünkből, és semmi hírt se kaptunk róla. Most viszont... itt áll előttünk. Miután mindenki kicsodálkozta magát Meadowes válaszára figyeltem, mi is történt vele, és csak úgy titokban előveszem azt a régi, ismerős varázspennát és pergamen tömböt. - Setch! - suttogom halkan és a penna máris készen áll leírni Meadowes mondandóját.
Hello darling, my name is
Gideon Prewett
I fight for peace. I'm a member of the Order.
♦ Everybody has secrets. ♦
Leadott tekercsek : 185
Tárgy: Re: Szalon - Rendgyűlés Szomb. Május 07, 2016 11:40 am
Főnix Rendje
Már nem gondolkozom azon, mi a kínos vagy mi nem, mit olvasnak le rólunk a többiek vagy mit nem. Tisztán emlékszem Emmeline határozottságára, és képes vagyok tartani magam a dologhoz, bár nem tudom, miért számítana tőlem szívélyesebb társalgásra. Vagy bármilyen társalgásra. Egyébként sem vagyok egy nagydumás fickó, ezt mindenki tudja, így szerencsére nincsenek irreális elvárásaik velem szemben. Mégis, mintha érezném a lány zavarát és Benjamin ki nem mondott kérdéseit, mikor végre megérkezünk. De, hogy őszinte legyek, kisebb bajom is nagyobb ennél jelen pillanatban, csak kezet rázok üdvözlésképp a barátommal, majd ugyanolyan szó nélkül hagyom a dolgokat. Hiszen várunk még, szivárognak az emberek. Köszöngetek, ahogy illik, de nem folyok bele az ilyen "vihar előtti" csevejekbe. Skeeter feltűnése láthatóan nagy port kavar, Potter nem túl lelkes, és sajnos ebben egyetérthetek vele, viszont, Albus mondhatni sikeresen elhallgattatott, így ebbe sem szólok bele. Őszintén nem tudom, azt gondolják-e, hogy mindőjüket utálom vagy csak rossz napom van. Az esetek kilencven százalékában. Sokkal jobb lesz, ha vége lesz ennek az egésznek, és végre nem úgy kell berekesztenünk a találkozókat, hogy reméljük, még valaha látjuk egymást. Lily éppen megnyitná a beszélgetés komolyabb részét, mikor még valaki érkezik. Ez önmagában nem meglepő, hiszen bármikor beeshet bárki, a személye viszont megint sok lelket felkavar. Az igazság az, hogy nem nagyon ismerem Dorcast, annyiszor találkoztunk, ahányszor meglátogatta Aydent - szóval a keresztelőn. Megeskedtettek, hogy hallgatok róla, nem is járt a szám. Benjamin és Dominique meséltek róla, hogy hogyan is veszett össze a társasággal, viszont erre a fagyos fogadtatásra nem számítottam volna. Black kitörésére meg még ennyire sem. Továbbra is szótlanul figyelem a történéseket, ahogy Benjamin a védelmébe veszi. Hármónkon kívül talán nem is tudja más, hogy már nem csak kedves ismerősök, de rokonok is lettek - nem mintha ezért tenné, de mégis jó tudni róla. Emmeline is kiáll mellé, így már biztosan nem kell félteni a lányt, sosem gondoltam róla, hogy törékeny lenne, így biztos vagyok benne, hogy hamarosan el is kezdi a mesélést. Mi meg hallgatjuk. Skeeter meg jegyzetel. A bizalom, Gideon, az nagyon fontos dolog. Valószínűleg most mindannyiunkra ráférne egy nagy adaggal. A Rend nem eshet szét a gyerekes sérelmek miatt, ezt legalább mind tudjuk.
Érzem a döbbenetet, ami megfagyasztja az egész helyiséget. Nagyot nyelek, ahogy próbálok senkire se ráfókuszálni. Nem akarom, hogy megakadjon a tekintetem, nem akarom, hogy lássák a zavarom. Pedig nyilván egyértelmű. Le vagyok fagyva, még jó, hogy nem kezdek tátogni, mint egy hal, a nagy zavaromban. A helyiség lassan kezd zizegni, ahogy az emberek vagy éppen elcsodálkoznak azon, hogy nem tudják ki vagyok, vagy pedig azon, hogy nagyon is rájöttek. Van, aki feláll, van, aki csak bámul, én pedig el akarok futni, pláne, mikor nagy mozgást vélek felfedezni a szemem sarkából, mire automatikusan oda kapom a fejem, de bár ne tenném. Remus ugrik fel a fejéről, döbbent kérdés – vagy nyögés, nem annyira tudom megkülönböztetni – közepette, s úgy néz rám, mint aki mumust lát. Vagy talán rosszabbat. Ő is árulónak tart? Neki lenne rá a legtöbb oka. Hirtelen elkap az érzés, hogy elhányjam magam, vagy felzokogjak. Esetleg a kettőt együtt, de inkább csak kinyitom a szám, hogy válaszoljak, vagy… igazából nem is tudom mit akarok csinálni, ugyanis a torkom ki van száradva és mint akinek ellopták a hangszálait. Mit kéne mondanom? „Meglepetééés?” Biztosan tökéletes válasz lenne. Mikor Lily kimondja a nevem, csak még jobban összeugrik a gyomrom, s most már felé kapom a pillantásom. Igen, Dorcas. Vagyis én. A kezemmel a kabátom szélét gyűrögetem, és csak állok, mint egy nagyrakás szerencsétlenség, de úgy érzem magam, mint egy kis sarokba szorított madárka, akit egy rakás macska figyel. Borzalmas ötlet volt ide jönni, talán még ha most gyorsan visszafordulok, nem késő. Talán, de földbegyökerezett lábam csak akkor mutat hajlandóságot mozgásra, mikor Lily megindul felém. Akkor hátrálok egyet. Várom, ahogy felképeljen, ordítson velem, elzavarjon, vagy akármi. Elvégre ez az ő háza, mert ha jól tudom már James felesége. Azon még mielőtt elmenekülhetnék, odaér hozzám és… megölel? Olyan döbbenten nézek, mint akivel az évszázad újdonságát közölték. Mindenre számítottam, csak erre nem. Késéssel indul meg a kezem viszonozva az ölelését, de nem hogy megnyugodnék tőle, csak borzalmasabban érzem magam. Lily, ne legyél velem kedves, haragudj rám, kérlek! James szavaira csak lassan, vontatottan bólintok, mint valaki, aki éppen a Mungóból jött ki sétálni egyet, annak is a pszichomágiai osztályáról. Azt hiszem értettem amit mondott, még ha pontosan tudom, hogy hatalmas hazugság az egész. Azért kedves tőle. Pedig mint a ház ura, neki lenne a legtöbb oka arra, hogy kirepítsen innen, de… hát azért csalódnom nem kell a helyzetben, mert akkor Sirius felébred az első döbbenetből és azonnal el is kezdi az oltásomat, ami miatt nagyot kell lélegeznem hogy ne bőgjem el egyből magam. Em próbál kedves lenni – az én drága legjobb barátnőm -, s kéri, meséljek, de jelenleg levegőt se kapok és érzem, el fogok mindjárt ájulni. NE nézzetek, utálom, ha néznek. Egész testem beleremeg mikor Sirius árulónak hív, hiába tudom magamról, hogy az vagyok, ezt így a fejemhez kapni borzalmas. Már éppen újra próbálnék szóhoz jutni – mert eddig csak olyan voltam mint egy nagyon tehetségtelen néma színész a színházban -, Benji lép mellém és azonnal hangot ad nemtetszésének. Felnézek rá, nagyon hálás vagyok, de nem tudom ezt neki kifejezni, mert a fejem egyszerre üres és zsong a mindentől, ami történik körülöttem. Lehetséges az ilyen? Megkapom a második ölelésem is, amire picit már gyorsabban reagálok, majd nagyon halkan elsuttogok neki egy köszönömöt. Benji távoli rokonom és a kisfia, az én gyönyörű keresztfiam a legjobb, ami történhetett velem az életben. Még neki se mesélhettem el, hogy a rendhez tartozom titokban, de hálás vagyok neki azért, hogy nem haragszik miatta, se semmi másért. Remek ember, az egyik legjobb. Nagy levegőt veszek, majd kissé akadozva fújom ki, s tekintetem a föld és a plafon között cikázik. Képtelen vagyok bárkire s ránézni még vagy fél percig, majd csak ökölbe szorítom kezeimet, s egyenesen Sirius szemébe nézek. - Semmit nem tudsz rólam, érted? Semmit! Ha élcelődni akarsz rajtam, hát tessék, lesz rá időd, ugyanis eszem ágában nincsen visszamenni. Ha nincs jobb dolgod, bármit a fejemhez vághatsz, de az idő most nem alkalmas. Sőt, bárki aki utálni akar megteheti bármikor, megérdemlem, oké? De ne akadályozzatok abban, hogy tegyem a dolgom! – mondom komolyan végig Sirius szemeibe nézve, elég határozottan, már amennyire kitelik tőlem. Nem Dorcas, nem fogsz hányni, oké? Amúgy se ettél semmit már egy ideje, nem is tudnál mit. Nyugalom, oké? Várok még pár pillanatot, hogy biztosan elérjen a hangom odáig, majd határozott léptekkel Em felé indulok meg, hogy mellé üljek, de ahogy mindig, most se sikerül teljesen határozottnak maradnom. Megbotlok, s csak az egyensúlyérzékemnek köszönhető, hogy nem esek hasra. Bosszúsan sóhajtok egyet a saját bénaságom miatt, majd inkább csak gyorsan leülök, s leveszem a kendőt a fejemről, hogy kieresszem szőke tincseimet, s időhúzásképpen összehajtogatom, hogy aztán a zsebembe tehessem, s utána emelem fel újra a fejem, hogy megszólaljak, miközben kabátom is leveszem jelezve, hogy bizony maradni fogok. - Amerikába költözésem után néhány hónappal vettem fel a kapcsolatot a Professzorral, amikor olyan dokumentumokat találtam, amiről azt véltem érdekes lehet számára. Azóta folyamatosan szolgáltattam információt a rendnek, ezeket nem fontos most lerészleteznem, ugyanis a megfelelő személyek tudomást szereztek róla, csak nem tudnák, hogy tőlem származik. Azért tartottuk titokban, hogy megmaradjon az álcám. – mondom a gyors bevezetést, de nem kívánom részletezni az életem, senkire nem tartozik, pláne nem a rendgyűlés témája. Ezt is csak azért mondom el, hogy tiszta legyen nekik a sztori. - Az információk, amiket magammal hoztam oda adtam Dumbledore-nak, s mivel az információáramlás főleg egy irányú volt, tőlem őfelé, így valószínűleg nem sok globálisan fontos információval tudok szolgálni. Bájitalkutató specialista vagyok, akinek ilyen irányú információra van szüksége, az persze más dolog. Jelenleg harcra használható keverékeken dolgozom, amint komolyabb eredményt fogok velük elérni, természetesen az már mindenki számára fontos lesz. – fejezem be nagyon gyorsan, aztán Lilyre nézek, hogy mentsen ki. Még az is jobb, ha kérdez valamit, de a legjobb az lenne, ha csak nem foglalkoznánk többet velem, én remekül elleszek itt a sarokban. Lily, csak Lilyt nézd, senki mást, oké? Igyekszem lazának tűnni, de az ujjaimat tördelem, valószínűleg sápadtabb vagyok, mint jobb napjaimon és még mindig el akarok szaladni. Utálom az egészet. Minek is jöttem ide? Már nem vagyok abban biztos, hogy ez volt a helyes döntés.
James ebben a házban mindig feszeng, és szorultan érzi magát. Ilyenkor még jobban próbálja magát a humorba, és a tréfálkozásba temetni, hogy ne látszódjon rajta. Gondolom nem tudja, hogy észre vettem, és jó ez így. Szeretem hogy igenis ember, és vannak gyenge pontja miközben férfiasan próbálja ezeket elnyomni. Néha kicsit már szórakoztató, bár inkább megszakad rajta a szívem. Én csak belemegyek ilyenkor a játékba, és segítek elterelni a figyelmét. Meglepődve , és nagy szemekkel nézek rá a gyerekek említésére, még sosem említettük meg a közös gyerek témát,mármint célzásokat mindig kaptunk, de ilyenkor mintha meg se hallottuk volna tova szállt.
- Ha lesznek kis Potterek ne feledd, hogy valószínűleg akkor én leszek az anyjuk kis szerencsére... és tőlem megtanulhatják a rendtevés rejtélyes titkait. Amit ha itt tartunk lehet neked is el kéne hintem egy két praktikát, nem gondolod? - majd végig hallgatom a beszámolóját az aznapi munkájáról. Látom, hogy borzasztóan fáradt, így érdeklődve figyelek. Tapasztalatból tudom néha az irodai munka fárasztóbb tud lenni, mint egy éles bevetés. A története végére elnevetem magam. - Te nagyon hülye vagy. - csúszik ki a számon végül, mire észre veszem késő lesz. De újdonságot, és sértő dolgot egyáltalán nem mondtam neki. - Egyébként megértelek, hasonló gondolataim nekem is voltak. Egyre rosszabb bent a helyzet... Valakit rám állítottak szerintem, egy nőt, még a nevét se tudom, de még a wc-be is követ... - forgatom a szemem, az ember már a munkahelyén se érezhet biztonságba magát, főleg mi nem. Konkrétan a halálfalók kőrözési listáján vagyunk, biztos forrásból tudjuk.
Minden egyes ilyen gyűlésnél feszengek. Nem bírom ha minden szem rám szegeződik, és ha felelősséget kell vállalnom,meg persze egy szónoklatot lebonyolítanom. Viszont ebben a pár évben ezekre igencsak rákényszerültem, és ezt akár vehetem hízelgőnek is. Kaptam egyfajta bizalmat, amit cipelnem kell, és ki kell mindig érdemelnem. Nem akarok senkinek sem csalódást okozni. Szerencsémre James mindig itt van velem, és segít, támogat. Nélküle, bármilyen nyálasan is hangzik egészen biztos nem tudnám végig csinálni. Mindig ott van mellettem most egymás mellé éltünk rá, és sorba megvárunk mindenkit. Nem lettünk ezentúl se sokan, de ha jól tudom elég információjuk van, hogy bőven elég legyen ennyi ember, lehet túl sokat is fogok megtudni. Persze James nyitja a kört, még nem érkezett meg mindenki. A hülyeségével kicsit feloldja a díszes társulatot, mindenki arcára legalább egy félmosolyt képes csalni. Én csak oldalba bököm, és jelentőségteljesen ránézek, hogy több komolyságot szeretnék ezesetben. Sajnos nem bulizni gyűltünk össze. Közbe megérkezik mindenki szép lassan, én pedig úgy vélem ideje megnyitni a mai gyűlést. Eléggé összeszűkült a gyomrom, valamiért rossz érzésem van, de próbálom ezt nem átragasztani másra. Majd mikor végre belekezdhetnénk meglepő dolog történik, ugyanis megjelenik Dorcas a rég nem látott szobatársunk és barátnőnk. Én gondolkodás nélkül felpattanok, és egy öleléssel fogadom a visszatérését. - Örülök, hogy látlak.- mondom neki miután elengedem az ölelésemből. Végig merev volt a tartása, ebből következtetni merek, hogy nagyon ideges, és feszült. Majd jobban megnézve az arcával nyomatékosítja a gyanúmat. Aggódva nézek rá, majd körbe nézek és látom mindenki reakcióját. Közben Doe leül Emmeline mellé aki igen kedvesen fogadja, és ezen elmosolyodom. Páran csak szúrós szemekkel néznek rá, James eléggé ... Jamesesen. Le is ülök mellé, és automatikusan megfogom a kezét kettőnk között. Sirius mondandóján azonnal kipattan a szemem. - Sirius fékezd magad! Mi ütött beléd?? - egykettőre paprikás lett a hangulat, és most egyáltalán nem értek egyet Sirius kirohanásával. Dorcas igen fogta magát iskola után és a családjával elutazott. Ez nem jelenti azt hogy áruló lett. - Még is miért lenne áruló ?? - kérdezem már kicsit erélyesebben, mert szeretném ha részletezné ezt. Nem akarom, hogy félre értés legyen, hisz kevesen vagyunk , és nekünk össze kell fognunk! Nem lehet ék közöttünk, nem engedhetünk meg egy kicsi rést se magunk között, mert azonnal gyenge ponttá válik, és ezt az ellenség ki fogja használni. Most veszem észre, hogy végig szorítottam James kezét, aki kicsit felszisszen. Bocsánatkérően nézek rá. Majd tovább figyelem az eseményeket. Benji igencsak Dorcas védelmére kell, amin kicsit megnyugszom , és halványan elmosolyodom. Majd Dorcas is kiosztja Siriust, amit megérdemel, valóban nem tudom mi a fene ütött belé, de alig várom hogy vége legyen a gyűlésnek, és Jamest kifaggassam erről, mert ha valakit tudd erről valamit, ő biztosan. A gyűlés így még feszültebbé vállt, majd csak nézek Dorcasra bátorító mosollyal, hogy nyugodtan kezdje el a beszámolóját. Csendben végig hallgatja mindenki, én pedig összeszorult szívvel nyugtázom, hogy hiába "Menekült " el biztonságos helyre, ott se volt nyugton. Végig nekünk segített, és az árulónak teljesen az ellentéte. Mikor befejezi csak hálás mosollyal bólintok Doe felé elismerően. - Köszönjük Dorcas. Azt hiszem most mindenre megkaptuk a választ. - itt ránézek Siriusra, szerintem a tekintetemmel körülbelül fel is tudnám gyújtani. Komolyan még elviselhetetlenebb ha Marlene nincs a közelébe. Most nagyon haragszom rá. - Nehéz utat tettél meg ezek szerint, és köszönjük a segítségedet. Őszintén mondom, hogy örülök amiért visszatértél. Meg persze kíváncsi vagyok arra a keverékre. Majd megmutatod? - természetesen éltek a bájitalakhoz, egyik legjobb voltam Roxfortban, de még bőven lenne mit tanulnom, és cseppet sem vagyok vérpofi benne, csak jó az érzékem hozzá. Dorcas bizonyára sokkal jobb benne, és kíváncsi vagyok mit sikerült kifejlesztenie. - Szóval Emmeline, neked van valami mondandód, ha jól tudom. - Nézek rá is bátorítóan, bár neki nincs szüksége rá. Valamiért tekintetem kicsit elidőzik Gideonon aki csendben ül, és néha látom oda nézeget Em felé. Tudom hogy együtt voltak, és azt is látom minden egyes gyűlésen, hogy nem múlt el a vonzalom egyik féltől sem. - Gideon utána te jöhetsz nyugodtan, ahogy szoktuk. - tudom nem azért mozdult be hirtelen, mert mondani akarna valamit. Rita csak ül, és bámul mindenkire, figyelem őt is, és félek mindig tőle, hogy rossz ötlet volt ide hívni. Fontos dolgok hangoznak el itt, szó szerint az életünk múlik ezeken a beszélgetéseken. Persze, hogy paranoiás vagyok.
______________________________________ Innentől kezdve nyílt körrel játszunk, azaz mindenki akkor ír, és arra amit szeretne. Ha több emberhez is beszélsz egyszerre, azt kérlek emeljétek ki. A lényeg, hogy minden új kört én fogok kezdeni!
Az első őszinte mosoly, akkor jelenik meg az arcomon - ami szinte Siriuséval párhuzamosan telepszik rá az ajkamra -, mikor James kinyitja azt az ólajtó méretű száját és közli, hogy ma csak azért gyűltünk össze, hogy őt istenítsük. Egy pillanat erejéig még el is gondolkodok azon, hogy az örökszerénysmindigcsodálatraméltóanbájos James Pottert miért is kellene most azonnal csodálni, vagy esetleg az itt egybe gyűltek, miket is sorolnának fel róla. Persze csak akkor, ha egyáltalán bárki is képes lenne bármi értelmeset kinyögni róla. Ennek a témának köszönhetően egy kisebb euforikus érzésnek mondható állapot kezdett kibontakozni a mellkasomban. Feloldotta azt a csomót, ami úgy feszítette a bensőmet, hogy szinte fuldokolni tudtam volna tőle. Azonban ez a hirtelen jött nyármeleg érzés olyan gyorsan illant el, amilyen gyorsan kivirágzott bennem. Arcomból pillanatok alatt távozik az a kis vér is, aminek eddig sikerült elkendőznie az örök sápadtságomat. Hirtelen pattanok fel a helyemről, és ennek a tudatában sem vagyok. Fogalmam sincs arról, hogy felálltam. Tekintetem csak a helyiségbe belépő smaragdzöld szempár tulajdonosát látja. Az agyam reflexszerűen löki ki a számon, a benne veszettül lüktető kérdést. Ajkai elnyílnak egymástól, mintha válaszolni is akarna, vagy legalábbis lenne mondanivalója nekem. Tovább is fűzném a számon kicsúszott pimasz kis kérdést, mit sem foglalkozva az itt lévőkkel, de Sirius érces morgása gyorsan visszaránt a keserű valóságba. Az arcom magára ölti a rózsa mélyvörös árnyalatát. Amilyen lendülettel álltam fel, abban a tempóban telepszek vissza szégyenkezve Tapmancs mellé. - Bocs, csak meglepődtem. - Motyogok, de tudom, hogy tökéletesen érti, amit mondtam. Egy csigát is megalázó lassúsággal fordítom felé a fejemet, mert hiába tartanak éleseszűnek, ez a beszólása most piszok lassan jutott el az agyamig. Hüledezve meredek rá, most értelmezem csak igazán a szavai jelentését. De, mire válaszolnék neki rá értelmesen is, már nyitja is a száját, de a kiáramló tartalom azonban nem nekem szól. Újra Dorcasra meredek, és egy rövid időre újra találkozik a tekintetünk. Sirius szavai szinte üvöltve hasítanak végig a hallójárataimon. Sértve érzi magát Ő is, ahogy én is. Megértem, amit érez, és James hiába próbálja csitítani, én nagyon is jól tudom, hogy erre esélye sincs. Bár azt is tudom, hogy ez részéről is csak, mint halottnak a csók. Én továbbra sem vagyok képes arra, hogy egy értelmes szót is megformázzak. Nem értem mi történik. Egyesek úgy ölelik keblükre, mintha a múltban hasonló kedvességgel váltunk el. Pedig ez cseppet sem így történt. Talán ezért sem tudok mit mondani jelenleg. Sőt... pontosan ez az egyik oka annak, hogy nem szólok rá Siriusra. Az áruló szó hallatára nagyobbat nyelek a kelleténél. Az aranyszőke hajú lányra pillantok, végig mérem az arcát, de nem tudom eldönteni, hogy tényleg képes lenne e ilyenre. És az a legszomorúbb az egészben, hogy cáfolni sem tudnám ezt a felvetést. Benjamin harcias kiállása sem segít ezen az egészen. Részemről legalábbis. Cseppet sem hat meg az, amit mond, hiába állítja olyan meggyőzően. Olyan, mintha ebben a kétkedésben Siriussal ketten maradtunk volna. Mintha az óvatosság jelenleg semmit sem jelentene, csak azért mert Ő Dorcas Meadowes. Ez számomra nem holmi gyerekes sérelem, ahogy be van állítva. Ez bizony több annál, ami kiölte belőlem azt a bizalmat, amit belé fektettem. Elvégre nem kevés dolgot tud rólam. A Tekergőkön kívül egyedül Ő ismeri igazán az erősségeimet és a gyengeségeimet is részletesen. Honnan is tudhatnám, hogy mennyire is lehetek biztonságban azok után, ahogy minden hozzám köthető szálat egyesével elszakított? Sirius barátságtalan megnyilvánulása, mintha egy sebet szakítana fel, úgy tör felszínre Dorcas hangja. Rita pennája mozgására fókuszálok a tekintetemmel, miközben hallgatom a határozott ellenválaszt Tapmancs eddigi élcelődésére. Nem teljesen értem, hogy mégis miről beszél és ez egyre inkább idegesít. - Hogy tedd a dolgod? - Dobok Dorcasnak egy kérdést, tőlem nem várt ridegséggel. A penna megáll, tekintetem pedig a gazdájára vándorol. - Amúgy Rita kicsit sem tartom jó ötletnek, hogy ezt a beszélgetést most szépen lejegyzeteled. - Szúrom oda a lánynak. Nem bántásképpen, hanem egyszerű paranoia miatt. Az sem biztonságos, hogy így összetömörülünk, hát még az, hogy ez mind pergamenre lesz vetve. Aztán újra Dorcas-t fürkészem, ahogy Em mellé botladozik szó szerint, de csak megtalálja a helyét. Mesélni kezd, amitől cseppet sem érzem jobban magam. Mitöbb... a korábban mellkasomba költözött feszítő érzés, most a torkom látja vendégül. Kétségtelen már számomra, hogy nem bízok benne. Hiába jut el a tudatomig az, amit mond. Szinte rosszul vagyok attól, mikor kiejti, hogy vannak olyan dolgok, amiket bizony nem fontos nekünk tudni. És mégis miért nem? Miért van az, hogy valahogy vele kapcsolatban mindig odajutunk, hogy bizonyos dolgokról sosem szabad tudomást szereznünk? Mondtam már, hogy ez marhára idegesítő? Dumbledore természetesen megint mindenről tudott. És van egy olyan sanda gyanúm, hogy az itt lévők között is van olyan ember, akinek az imént elhangzottak nem nyújtották az újdonság makulátlan érzését. Lily kimenekíti a vendégünket, és úgy gondolja, hogy most aztán minden indulhat tiszta lappal. Siriusra pillantok, keresve a tekintetét. Tudni akarom, hogy nem csak a nagykutya énjét villantja éppen, hanem valóban bizalmatlan, akárcsak én. Zavart vagyok, és ezt Ő biztosan észre fogja venni. Túl jól hangzik mindaz, amit Dorcas mondott. Tudom, hogy nagyon jó abban, amit állít. Mindig is értett hozzá, ehhez kétség sem férhet. Ám kevésnek érzem a szavakat, szeretném tudni, hogy pontosan mégis miken dolgozott, de határozottan kijelentette, hogy erre nem most fog sort keríteni. Ez.. marhára idegesítő.
Nehéz megállni, hogy csendben maradjak Sirius megszólalása után, azonban Benji közbelépése épp időben jön. Ezek után azt hiszem megnyugodtak annyira a kedélyek, hogy nem lenne bölcs döntés újból felszítani a tüzet; hallgatok. Düh és részvét egyvelegével figyelem Dorcast, amint bátortalanul közeledik felénk. Megkockáztatok egy bátorító mosolyt, bár tudom, hogy jelenleg aligha létezik körülmény, ami segíthetne legyűrni a feszültségét. Tudom, hogy elég erős ahhoz, hogy elviselje mindezt. Mikor kis híján elesik, ijedten ugrok meg ültömben, és már nyújtanám a kezemet, mikor visszanyeri az egyensúlyát. Szinte egyszerre sóhajtunk fel, ő bosszúsan, én megkönnyebbülten. - Nyugi - súgom oda neki mosolyogva, és amint helyet foglal mellettem, szorosan átölelem. Merlinre, azt hittem sosem tér már vissza! Amint mérséklődik az általános döbbenet, elkezdődik a szokásos kör, Dorcas röviden és tömören mindent megmagyaráz. Eleinte úgy nézek Siriusra, mint aki ölni képes a tekintetével, majd ahogy múlnak a percek, én is megnyugszom és inkább a saját mondandómat gondolom át, hisz egyetlen személy számára valószínűleg ez lesz a legfontosabb hír, amit hallani fog a mai gyűlés során. - Severusról van szó - felelem határozottan, amint Lily átadja a szót. Közben a pillantásom akaratlanul is Gid felé siklik, hisz ő ott volt velem, miután a dolgok némileg eldurvultak. - Csatlakozott hozzájuk. - Bár tulajdonképpen mindenkihez intézem a szavaimat, a tekintetem Lilyn állapodik meg. Őszintén sajnálom, el sem tudja képzelni, mennyire. Tisztában vagyok vele, mennyire fontos (volt) számára, és azok után, ami velem történt, csupán enyhe kifejezés, hogy átérzem. - Próbáltam kémkedni utána, de csak pár, viszonylag jelentéktelen információt találtam, ráadásul támadt némi... konfliktusunk is. Viszont az, hogy jelenleg teljes épségben tartózkodom itt, azt sugallja, hogy nem ő a leghűségesebb Voldemort alattvalói közül. Ha továbbra is változatlan marad a hozzáállása, talán még némi információval is szolgálhat. Ezen túl... Nos, mindannyian tudjátok, hogy az utóbbi időben nem voltam igazán hasznos tagja a Rendnek, és ezt szégyellem is. Szóval, úgy érzem itt az ideje, hogy én is kivegyem a részem a dolgokból. Ha bármelyikőtök tud bármit, ami kapcsán ezt megtehetem, szívesen venném. Biztosan van, aki nem tartotta számon, és olyan is, aki nem ért velem egyet. Egyről már biztosan tudok... Számomra viszont kevésnek tűnik az, amit nyújtok, és eszem ágában sincs folytatni a bujkálást.
Mivel az ő magánjellegű konfliktusuk egymás között egyáltalán nem tartozik rám, nem nehéz elképzelni, hogy ezt is szótlanul ülöm végig. Őszintén szólva nem számít, hogy kedvelik e egymást vagy sem, hiszen ha valamiben mindannyian megegyezhetünk az Dumbledore megbízhatósága. Ha pedig ő mindenkinek bizalmat szavazott ebben a szobában, az a legegyszerűbb, ha ezt elfogadjuk és megpróbálunk a leghatásosabban együtt dolgozni. Nem értem, ezt miért esik ilyen nehezükre belátni. Black egyértelműen ellene van, Lupin is inkább támadó, míg a lányok és Benjamin abszolút örülnek neki. Nekem már egyébként sem jut itt szerep. Jobb hát a szótlanság. Meadowes beszámolója viszont már érdekesebb. Azt tudtuk, hogy Dumbledore megbízhatósága nem jelent teljes őszinteséget, és azért ő is erősen intézkedik a háttérben, de ha szeretném a szappanoperákat, most biztosan kíváncsi lennék a többiek reakciójára. Ha valami biztos a titkokkal kapcsolatban, az az, hogy jobb, ha inkább nem derülnek ki soha. Csak felzaklatják az embereket. Az pedig, hogy a pillantásom újra és újra Emmeline felé vándorol, nem áll kapcsolatban a gondolataimmal. Amikor Lily visszaadja neki a szót, legalább már rendes okom is van az irányába nézni, így nem mulasztom el a pillantását. Újabb titok. Vajon elmondja nekik az egész történetet vagy csak a konklúziót hallja majd a nagyközönség? Bosszant, igenis bosszant, ez pedig talán a legrosszabb, ami most történhet. Hiába próbáltunk meg beszélgetni, hiába próbáltam, a fenébe is, megérteni és elfogadni a dolgot úgy, mint akinek semmi köze hozzá, egyszerűen bosszant, amiért ilyen felelőtlenül viselkedik. Sőt, a többiek elismerése még jobban fog bosszantani. Ettől függetlenül megvárom a reakcióikat, és csendben rejtem el a feszültségem. Még hogy nem tesz eleget... Meg sem kellene hallanom, amit mond. Szóval hagyok időt a többiek reakcióira, főleg Potteréktől várok valamit, csak aztán veszem át a szót. - Jobb híreim nekem sincsenek. A Minisztérium már nem ad a szavunkra, minden poszton vagy Halálfaló, vagy lefizetett, de főleg zsarolt személyek ülnek, de egyébként csend van házon belül. Viszont erős a gyanúnk, hogy a közlekedésügyi miniszter, ezáltal az egész hop-hálózat, valamilyen más módon, talán Imperius-átokkal irányított. Fabian most is ezt próbálja kideríteni. Addig is, próbáljátok meg kerülni vagy legalább ne közvetlenül a célhoz hoppanáljatok. - Jobb az elővigyázatosság, mint hogy egyszer csak itt teremjenek. Vagy bármelyikünk otthonában. Kétségtelen, hogy mindenkit figyelnek, aki nem velük van, és nem lenne jó, ha összekötögetnék a szálakat. Amíg van annyi előnyünk, hogy nem tudnak a Rendről, ki kell használni.
A feszültség akkor sem oldódik fel bennem, mikor végül mégis kirobban az valamilyen formában. Túlságosan is jó barátnak tartottam Dorcast, hogy ne érezzem magam megsértve, amiért hirtelen minden magyarázat nélkül eltávolodott tőlünk, aztán meg el is tűnt. El nem tudom képzelni, hogy Remus mit érezhet most, hiszen ő nem éppen baráti érzelmeket táplált a lány iránt. Nem lennék most a helyében, és talán még helyette is dühös vagyok. Ezért, hiába pattan fel Benji és védi meg olyan szenvedélyesen, nem sok hatása van, csak annyi, hogy már nem emelkedett a hangom, amikor válaszolok. - Lehet, hogy nincs helye a régi sérelmeknek, de mi garantálja azt, hogy nem teszi meg újra ugyanazt, mint régen? Mert szerintem semmi. Ahhoz előbb bizonyítania kéne, és egyelőre rohadtul nem csinált mást, csak egyszerűen besétált, mintha minden rendben lenne, mikor mindenki tudja, hogy nincs. – Továbbra is csak úgy vibrál a feszültség a hangomban. Tudom, hogy most szinte mindenki rám fog támadni, de akkor sem érzem úgy, hogy megbántam azt, hogy így reagáltam.
Sejtettem, hogy Dorcas sem fogja figyelmen kívül hagyni a szavaimat, még annak ellenére sem, hogy egy rakás szerencsétlenségnek néz ki, és a szavai sem túlságosan meggyőzőek. Kemény pillantással figyelem, egy pillanatra se megenyhülve, egyszerűen erre most képtelen vagyok. Ugyanolyan hirtelen jelent meg újra, mint ahogyan eltűnt. - Naná, hogy nem tudok rólad semmit, pontosan ez itt a probléma. Egyáltalán nem bízok benned és abban a „dologban” sem amit elmondásod szerint csinálsz. – A hangom még mindig gúnytól csöpög és egyszerűen nem is tudok ezen segíteni. - Hogy mi ütött belém?! – Fordulok egyből Lily felé újra feldühödve. - Mielőtt elutazott volna, már azelőtt hátat fordított nekünk, egyik pillanatról a másikra! Ne mond, hogy ez nem gyanús! – Próbálok lehiggadni, de nem igazán jön össze. Végül mégis csak fújok egyet, és próbálok lenyugodni, de továbbra is elképesztően ideges vagyok, főleg mivel most már Lily hű de barátságos viselkedését sem értem, mintha őt nem árulta volna el ugyanúgy, mint minket. Összenézek Remussal a tekintetem pedig egyértelmű bizalmatlanságot mutat. Meg persze dühöt. Végtelen dühöt. Legszívesebben a falba vernék, hogy egy kicsit is levezessek ebből.
Amikor Dorcas megbotlik, nem bírom megállni, hogy ne tegyek rá egy újabb megjegyzést. - Alkot a bénák királynője. – Nem érdekel, hogy ez gyerekes, akkor sem bírom jelenleg elviselni még csak a látványát sem. A beszédét hallva pedig nem hogy megnyugodnék, csak egyre idegesebb leszek. - Még, hogy mindenre megkaptuk a választ… konkrétan semmire nem kaptunk választ. Ugyanúgy minden titok, ahogy eddig. – Morgom továbbra is indulatosan. - Szóval méregkeverő vagy. – Most is csöpög a gúnytól a hangom, azt hiszem, mostantól a közelébe semmilyen italt nem vagyok hajlandó magamhoz venni, még mielőtt bármit is belekeverne. Rohadt egy helyzet. Végül a megbeszélés zajlik tovább a megszokott medrében, ami kicsit segít abban is, hogy a dühömet kordában tartsam. Legalábbis egyelőre. Próbálok figyelni inkább a többiekre és figyelmen kívül hagyni azt, hogy mennyire idegesít Dorcas jelenléte. Az, hogy kiderül, Severus csatlakozott a halálfalókhoz, egyáltalán nem lep meg, ez várható volt. Gideon sem tud jobb hírekkel szolgálni, ami igazán elkeserítő. A háború egyre csak közeledik, nem elég, hogy most magamban is elég háborút kellene leküzdenem.
- Nekem is vannak híreim. – Mondom végül, mikor Gideon befejezte a beszámolót. - Egy hete halálfalók ütöttek rajtam a lakásomon, úgy látszik valahogy sikerült kideríteniük a tartózkodási helyemet. Abszolút nem számítottam rájuk, öten voltak. Marl is ott volt nálam, így nem volt akkora túlerő, de így is majdnem otthagytuk a fogunkat. Hárman elmenekültek, de kettőt sikerült bejuttatnom az Azkabanba. Ebből úgy látszik, hogy egyre inkább konkrét célpontokat keresnek és támadnak meg, így azt tanácsolnám mindenkinek, hogy erősítsétek meg a védelmeteket, biztos, ami biztos. Ami pedig még fontosabb, válogassátok meg azt is, hogy kiben bíztok. – Akaratlanul is Dorcas felé téved a tekintetem, de most kivételesen nem kezdek megint az oltásába. - Egyéb hírek, hogy egyre több támadás is történik, teljesen váratlanul. Az elmúlt két hétben, négy ember meghalt, mert későn értünk oda. Valószínűleg az auroroknál is van egy-két halálfaló, mert az információk nem mindig jutnak el időben hozzánk. – Ezzel befejezettnek tekintem a beszámolómat, és érdeklődve várom a következőt. Remélem, hogy valaki képes legalább egy kis jó hírrel is szolgálni, mert lassan kezdek beleőrülni ebbe a feszültségbe.
Feszült figyelemmel hallgattam, ahogy Lily meséli a titokzatos követőjét és elkönyveltem magamban, hogy legközelebb ráállok a dologra. - Légy óvatos! Lehet, hogy egy fanatikus rajongóval van dolgod. – nevettem fel kissé feszülten és egy csókot nyomtam a feje búbjára. A szüleim háza szépen lassan megtelt és így egyre könnyebb volt elviselni az itt tartózkodást. Szerencsére Sirius felháborodása is elvonta a figyelmemet a házban található kismillió emlékről. Mi azért általában egyetértünk Tapmanccsal az olyan dolgokban, amikről másoknak egészen különböző gondolataik vannak, sőt viszonylag vehemensen szembe szoktunk menni azoknak az embereknek a véleményével, akiknek… hát nem ugyanaz a véleménye, mint nekünk. Ilyen például a trágyagránát és a csuklasztó cukorka. Szerintünk nagyon hasznos termék mind a kettő, de számunkra örökké érthetetlen okokból mások ezzel nem igazán gondolkodnak ugyanígy. Most Dorcas megjelenése keltett ekkora problémát számára, amit a köztünk lévők többsége nem tűrte szó nélkül és egyből a lány védelmére sietett. Engem jelenleg annyira nem izgat Meadowes felbukkanása és az azelőtti hirtelen és váratlan eltűnése, de az már azért kicsit zavar, hogy ilyen kedvesen, tárt karokkal várják vissza a többiek, mintha semmi sem volna, amit meg kellene bánnia. Leginkább Remus miatt kezdett el zavarni a leányzó jelenléte és kedves fogadtatása. Persze, az elején még valami poénos megjegyzéssel igyekeztem oldani azt a kibontakozó feszültséget, amelyet ő okozott, de nem tehetett ellene semmit. Azért egy kis magyarázat vagy bocsánatkérés kicsúszhatna a száján. Én igazán nem szándékozom bántani vagy hasonló vehemenciával nekiesni, Mint Tapmancs, hiszen a feltűnése csak kicsit botránkoztat meg, inkább csak közömbösséget érzek, emellett pedig Lily is a tőle megszokott kedvességgel fogadja. Azonban az kezd el kifejezetten zavarni, hogy mennyire felháborodtak Sirius felszólalásán. Tény, hogy ha valami nem úgy alakul, ahogy ő szeretné, akkor elég intenzíven ad ennek hangot, de általában nem hülyeségek miatt. Ahogy most sem. - Így van, Tapmancs. Most fejezd ezt be. – igyekeztem megütni a korholó rendtagok oktató hangnemét. – Hogy szólíthatsz egy olyan embert árulónak, aki inkább eliszkol egy másik földrészre a hasát süttetni, míg mások maradnak leverni a kibontakozó háborút, hogy annak legyen hova visszatérnie, ha mégis úgy tartja kedve. – a szemeimet színpadiasan az égnek emeltem. Ez nyilvánvalóan elég gonosz volt, de biztosan maga Meadowes is tudja, hogy bár az ajtó még mindig nyitva áll előtte, nem volt korrekt dolog csak úgy elmenni. Amikor azonban Meadowes elbotlott, már csak ingerülten legyintettem egyet Sirius felé, mint egy szigorú tanító bácsi, de azért a kaján vigyor még ott volt az arcomon. – Az ajtó még egyszer áll nyitva mindenki számára, Sirius. – intézem hozzá a szavaim, mellyel csak nyugtatni próbálom, bár nem hinném, hogy sok esély van rá. – Ezt Dorcas is tudja. – nézek felé a szemem sarkából. - Majd, ha újra lelép, mert úgy tartja kedve, akkor már ezen az ajtón hiába kopogtat. Emellett pedig olyan kétségbeejtően kevesen vagyunk, hogy hiba volna egy embert is elutasítani, csak azért, mert kicsit megijedt az elején. – igyekszem lezárni a témát, majd hátradőlök, és egyik karom kitámasztom a tarkóm mögött. Felsóhajtok és a távolba révedő szemmel hozzáteszem: - Hallgassatok a bölcsetekre. – gondolok itt magamra, de kiesek a szerepemből, amikor Lily megszorítja a kezem. Meglepett felszisszenek és ránézek, majd ujjaimmal körkörös formákat kezdek el cirógatni a kézfejére, hátha elillan a feszültsége. Ezután már csak szúrós szemmel figyelem Rita idegesítő pennáját és már lassan arra készülök, hogy ha nem hallgat Remus szavára és továbbra is hagyja, hogy leírja minden szavunkat, akkor ráküldök valami igencsak hatékony megsemmisítő átkot. - Ütődött, Pipogyusz. – morogtam az orrom alatt. – Mindig is tudtam, hogy vaj van a füle mögött. Két oldalon játszik. Alattomos, nem fog nekünk segíteni. Csupán azért próbálná tettetni, hogy információkat szedjen ki belőlünk, majd elárulja a gazdijának, mint valami öleb. – köptem a szavakat ingerülten. Sosem volt Severus a kedvencem, de még sosem sikerült ennyire kihúznia a gyufát. Ránéztem Lily-re, tudtam, hogy ez a hír eléggé meg fogja viselni és finoman, de biztatóan megszorítottam a kezét. Sajnos egy mosolyt már nem tudtam kicsikarni. Ezt követően sorra hallgattam a rosszabbnál rosszabb híreket és egyre inkább feszültebb lettem. Dühítő Meadowes visszatérése?! Hát akkor a halálfalók támadását, Severus nem is olyan váratlan csatlakozását a sötét oldalhoz és a sok ártatlan halálát minek nevezzük? - Az a tapasztalatom, hogy tisztában vannak a folyamatos megfigyeléssel és kémkedéssel a rend részéről. Nem csak alapjáraton számítanak rá, hanem tudják is, hogy mikor, ki vagy kik várhatóak. – kezdtem bele én is. – Tudják és fel is készülnek rá. Általában háromszor többen jelennek meg, mint a rend előző értesülései szerint és azt is tudják, ki kapta a megbízást. – magyaráztam leverten. – Az utóbbi ilyen alkalommal majdnem otthagytam a fogam. Három halálfalóra számítottam, majd megjelent hat és az se volt számukra meglepő, hogy én érkeztem. – Mondandóm végén ránéztem Lily-re és vártam a reakcióját. Azt a részt kihagytam a sztoriból, hogy a láthatatlan köpeny alá bújt Potter házaspárra számítottak és csak én bukkantam elő, mert eszem ágában sem volt szólni a feleségemnek arról, hogy küldetésre hívtak mindkettőnket. Lily és én már rég túl vagyunk ezen a vitán. – Úgyhogy valaki vagy kettős ügynököt játszik, vagy a halálfalók nem is olyan hülyék. – tettem hozzá szarkasztikusan. Senkiben nem bízhatunk. Körbenéztem a szobában, mi elvileg mind ugyanazért küzdünk, de néhányan nem is ismerjük egymást és nem egymásban bízunk, hanem Dumbledore-ban. - Ja, jó hírt vártatok? – kérdeztem és színpadiasan a fejemre csaptam, mint aki megfeledkezett valamiről. – Leárazás van Zonkónál. Akciós az orr-rágó teáscsésze. – dörzsöltem össze a tenyeremet, mint egy rossz gyerek és oldalba löktem a mellettem feszülten figyelő Siriust.
Kezdőlap 
by Mayra Rosier Hétf. Május 29, 2017 4:37 pm
Hiányzik Marl. A napokban csak ez jár a fejemben, pedig szeretem a szabadságot. Viszont elég volt pár óra ahhoz, hogy hiányozni kezdjen. De ezt nyilván nem szeretném hangoztatni, sem pedig hogy ezzel teljenek el a nélküle töltött napok, inkább arra törekszem, hogy minden szabadidőmet kitöltsem valamilyen tevékenységgel. Éppen ezért, szinte az egész napot munkával töltöm – ami részemről annyira nem jellemző -, vagy amikor már nem lehetek bent a minisztériumban, vagy kint a terepen, a maradék időben a barátaimat boldogítom a társaságommal. Nyilván nagyon örülnek nekem akkor is, ha teljesen váratlanul beállítok hozzájuk, mert nekem természetesen csak örülni lehet. De ezektől függetlenül is jobban örülnék annak, ha Marllal együtt mehetnék a mai gyűlésre. 
