Happiness can be found even in the darkest of times, if one only remembers to turn on the light.
Légy
te is tekergő!
Minden, ami fontos lehet.
♦ Kérünk mindenkit, mielőtt regisztrál, olvassa el a szabályzatot és lessen be a canon, illetve keresett listába, hátha valaki elnyeri a tetszését. ♦ Amint valaki felszabadul, fel fogjuk tüntetni. ♦ Karakterlap elkészítésére, főleg a canon karaktereknél és a keresetteknél 1 hét áll rendelkezésetekre, majd ha semmi jelzést nem kapunk, a regisztráció törlésre kerül. Ez vonatkozik az elfogadott karakterekre is: 1 hónap inaktivitás után a canonok átvehetővé válnak. Ha valakinek kell idő a lap elkészítéséhez, vagy az íráshoz, az kérem jelezze előre, hogy tudjunk róla! ♦ Varázslény karaktereket nem fogadunk el, csak különleges esetekben! Canon karakterek, vagy engedélyezett keresettek esetében lehetséges, saját nem! Megértéseteket köszönjük!
Szóra se méltatom a védekezését, egyszerűen néha sok ha valakinek bolond a férje. Mély levegőt veszek, és egyszerűen kisétálok, mintha mi sem volna természetesebb. Mikor James kiér természetesen a részeg fickót nem hagyja szó nélkül, oda megy és konkrétan bele ordít a fülébe... Megragadom Jamie karját, és gyorsan áthúzom a túloldalra, majd a kirakaton keresztül be is lépünk a Szent Mungo előcsarnokába. A hideg is kirázz a helytől, így csak hálásan pillantok Jamesre mikor derekamnál fogva átkarol. Nem hittem volna, hogy utálattal és undorral fogok tekinteni erre a helyre. - A fej sérülést nem vicc, bár úgy vélem már ennél nagyobb kárt úgy sem tud tenni benned. - nézek rá komolyan, majd megenyhülök és mosollyal mentem ki magam. James az egyetlen ember, aki egy Dementor támadás után is mosolyt tud csalni az arcomra. De tényleg nem nyugszom addig amíg meg nem vizsgálják, így gyorsan el is kapok egy gyógyítót. Elhadarom neki a történteket, mire ránk néz rosszalló tekintettel, mintha ilyen nem történhetne meg. Hát nem, nem szabadna csak úgy Dementoroknak megtámadnia embereket az utcán, ez tény. Végül bekerülünk egy vizsgáló szobába, én pedig egyik ujjamat rágva járok fel alá, míg Jamesen elvégzik a szükséges vizsgálatokat. Egyszerűen, nem tudom mit tegyünk. Kétségbe vagyok esve, de ezt igyekszem nem kimutatni. Szólnunk kell a Rendben is, hogy a többiek még jobban vigyázzanak. De ennél jobban hogy tudnánk ? Majd James hangja zökkent ki. - Mi ? Mit mondtál ? Jól vagy? Ugye jól vagy ? - idegesen oda állok elé.
Igyekszem elterelni a gondolataimat, annál is inkább megszüntetni Lily aggodalmát, a próbálkozásaim azonban minduntalan zsákutcákba futnak - ellenben a kérdésekkel, amik továbbra is ugyanolyan kitartóan nyomasztanak. Kezdem belátni, hogy nagyon is elérkezett az idő a nászutunkra. Ha ez így folytatódik, azon versenyezhetünk majd, melyikünk őrül bele hamarabb ebbe az egészbe. ─ Mrs. Potter, ön sérteget engem. ─ Fél szemöldökömet megemelve, felszegett állal pillantok le rá. Nem szabadna miattam aggódnia, hisz annyira törékeny... Ösztönösen húzom közelebb magamhoz és mosolygok vissza rá, a karom olyan szorosan tartja, mintha újból a védelmemre szorulna, és valamilyen szinten így is van. Tudom, mennyire megrázták a történtek. Talán jobb helyet is találhattunk volna, ahol elvégezhetik rajtam a szükséges vizsgálatokat, mint a Mungo. Én sem felejtettem el, és nem is fogom egykönnyen, hogyan forgolódott a rémálmai közepette, a megtört tekintetét, ahányszor csak felébredt.
Fintorogva, néha egy-egy kedves megjegyzést elejtve tűröm a vizsgálgatást, alapjában véve sokkal inkább szófogadóan, mint bármikor máskor. Lily igazán büszke lenne rám, ha figyelne egy percig is, viszont még akkor is a gondolataiba mélyedve sétafikál, mikor végre megszabadulok az ostoba gyógyítóktól. Megköszörülöm a torkomat. ─ Természetesen jól vagyok, indulhatunk ─ lépek el mellette, aztán megtorpanok, majd ismét elindulok a kijárat felé. ─ Talán kezdhetnénk a minisztériumban.
James vizsgálatát végig járkáltam, fel s alá idegesen. Végig járt az agyam, még is mit csináljunk. Innen egyszer ki kell mennünk, és tennünk kell valamit. Mély levegőt veszek, majd meghallom James hangját ami teljesen kizökkent. Kész is van, de hiába mondja, hogy jól van én még is aggódva mérem végig. - Biztos ? - kérdezem miközben már az ajtó felé indul, én pedig egy tapodtat se tudok mozogni, mintha a lábaim földbe gyökereztek volna. James is megáll majd vissza fordul, majd meglepődve nézek rá. - A minisztériumba ? Biztos jó ötlet ? Még csak pálcád sincs. - mély levegőt veszek, komolyan legszívesebben hisztérikus rohamot kapnék. Se haza se a minisztériumba nem merek menni. Ez mennyire jó dolog ? Mindig nem tudok mozogni. - James, én ... - mély levegőt veszek. - Fogalmam sincs... - tárom szét a karomat. Borzasztóan szégyellem magam, de nekem.. most semmi ötletem nincs. Mindig teli vagyok tervekkel, mindig tudom mit kell csinálni. Most viszont... fogalmam sincs. Egyszerűen leülök az ágy szélére, és a tenyereim közé temetem az arcomat. Nem, egy könnycseppet se ejtek, nem fogok sírni ezt ugyan itt már egyszer megfogadtam. Most csak kicsit le kell higgadnom és össze kell szednem a gondolataimat. - Ez már nem játék, át kell gondolnunk mi legyen a következő lépés. - mondom miközben végig a padlót bámulom. Nem tehetünk meggondolatlan lépést, nem mehetünk a minisztériumba úgy hogy Jamesnél nincs pálca, nem mehetünk csak úgy haza...
Tárgy: Re: Jily - Savin' me #2 Vas. Nov. 20, 2016 11:28 am
Lily & James
─ Egggészen biztos ─ pillantok rá a tőlem telhető legbiztatóbb mosollyal. Egy heti ágynyugalmat javasoltak, dehát ők is sejthetik, hogy nem fogom betartani. Aggodalmasan sétálok oda hozzá és leguggolok elé, hogy ha felemeli a fejét a tenyeréből, közvetlen szemkontaktusban legyünk egymással. Nem eshet pánikba, most nem. ─ Eddig sem volt az, nem változott semmi ─ kezdek bele higgadtan. ─ Bízz bennem, Lily. Nem lesz semmi gond, a minisztériumban jelentjük a dolgot, és erősítéssel indulunk tovább. Ha kell, én magam rángatok hazáig néhány embert. ─ És elég jól ismer ahhoz hogy tudja, be is tartom a szavamat. Végigsimítok a haján és újabb mosolyt vetek rá, ha végre rám néz. Nem kell ezen semmit túlbonyolítani. ─ Ha pedig hazaértünk, mindenkinek küldhetünk egy-egy levelet. Bár kétlem, hogy őket is fenyegetné ehhez hasonló veszély, mindkettőnknek szüksége van legalább a tudatra, hogy figyelmeztettük őket. ─ És gondolkozhatunk rajta, hogy a következő rendgyűlés napján elutazzunk. Addig pedig... ─ Nagy levegőt veszek. ─ Talán ideje lenne biztonságosabb helyre költöznünk.
Nem szeretek ilyennek lenni, gyengének, és döntés képtelennek. Általában én vagyok az összeszedett fél, és aki "irányít". Most viszont úgy érzem kell egy kis szünet, le kell ülnöm és a gondolataimat, a történéseket össze kell gyűjtenem. Leülök majd az arcomat a kezeim közé temetem, de hamar megérzem, hogy James már előttem is van. Furcsa, hogy most ő áll elő kész tervvel ötletekkel. Végül felnézek rá, és egy halvány mosoly kiül az arcomra miután csöndben végig hallgatom. - Bízom benned. - bólintok, majd oda hajolok és egy rövid, de annál sokatmondóbb csókkal jutalmazom meg. Ha Ő nem lenne már rég feladtam volna. Végül csak bólintok. - Rendben, akkor menjünk. - mondom kicsit már elgyötörten, bár nem így akartam. Sokkal erősebb vagyok ennél, és vissza is fogok vedleni azé a nővé. Miután felállok csak érdeklődve nézek rá. - Hova? A birtokra? Készen állnál rá oda költözni ? - kérdezem kedvesen. Eddig nem rajongott az ötletért, ezért is költöztünk saját lakásba. Túl sok emlék köti oda. Őszintén szólva azért se rajongok, az otthonunkat ott kell hagynunk. A meleg, kényelmes saját otthonunkat. Nem hittem volna, hogy tényleg idáig elfajulhatnak a dolgok. De még is, nekünk is menekülnünk kell. Hát nem elkeserítő ? Csak rázom a fejem, legszívesebben nevetnék. - És még nem rég beszéltünk Siriussal, hogy a közelbe költöznének Marlal. - és ekkor jut eszembe, hogy már őket is megtaláltál és megtámadták. Komolyan üldözött vadak lettünk, akár tetszik akár nem. Fel kell vennünk a kesztyűt, ez az a pont mikor elkomolyodtak még jobban a dolgok.
Viszonozom a csókot és végigsimítok az arcán. Mindig is számíthattam rá, beleértve a mai napot is - most én jövök. ─ De azért legyen a kezed ügyében a pálcád. Én majd fogom a másikat. ─ Nem, egyszerűen képtelen voltam magamban tartani ezt a poént, bármilyen fárasztó és nem ide illő. Igyekszem komolyságot erőltetni legalább a vonásaimra, egy apró kuncogás azonban utat tör magának. Mindig is imádtam a saját vicceimet, talán jobban is, mint bárki másét. Talán ezért is szeretjük annyira egymást... magammal. Megfogom a kezét és egy finom mozdulattal felhúzom az ágyról, így engem is álló helyzetbe tornázva. Minél előbb odaérünk, annál jobb. Hosszú percekig elkomorodva, némán nézek vissza rá. Nem, nem állnék készen. Ugyanakkor arra sem állok készen, hogy elveszítsem őt. Csekély áldozat lenne a költözés azért cserébe, hogy legalább ideiglenesen biztonságban tudhatom. ─ Igen ─ válaszolom hosszas hallgatás után. ─ Viszont ezúttal semmiképp sem mondhatjuk el senkinek, hogy már nem csak a Rendgyűlés idejéig tartózkodunk ott. Tényleg senkinek... Tehát csak Siriusnak és Marlnak. És Remusnak. Na meg Peternek. És nem levelezhetünk ─ teszem hozzá szigorúan, majd megenyhülve, fáradt sóhajjal teszem hozzá: ─ Én... Nem szívesen mondom, de inkább... találkozzatok személyesen. Egy évben egyszer, mondjuk. Vagy két évben. Ha nagyon ragaszkodsz hozzá. Én azt se bánnám, ha sose találkoznának többé, de képes vagyok kompromisszumot kötni (egyéb lehetőségek híján). Tudom, mennyire makacs, és eddig is veszélyes volt üzengetniük egymásnak. Ki tudja, ki olvasott még bele rajtuk és rajtam kívül. ─ Kéne egy vándorló palota.
Simítása most is mint mindig ugyan olyan hatással van rám, enyhén megremegek, és bátorságot önt belém. A poénjára kiszakad belőlem egy erőtlen nevetés. - Hogy csinálod ezt, hogy tudsz mindig poénkodni ? - nézek rá féloldalas mosollyal. Mindig is irigyeltem ezért, mindig minden helyzetben kitud magából egy kis jókedvet csikarni. Bár csak ez nekem is így menne, egy pálca hintés vagy egy gomb megnyomása után. Még jó hogy itt van nekem, hogy mindig vissza rázzon maga mellé az életbe. Majd megfogjuk egymás kezét, és felállunk. Arra, hogy el kéne költöznünk,... nem nem tetszik nekem se az ötlet. De még is mitévők legyünk ? - Szép. - sóhajtok, de tudom hogy igaza van, el kell titkolnunk. - Rendben van, fő a biztonság. -a következőkre csak nézek rá nagy szemekkel, és egy kósza mosoly húzódik el az arcomon. Mondtam már mennyire imádom ezt az embert? - Csak... akkor vesszük fel a kapcsolatot ha nagyon muszáj. - bólintok. - Tudom milyen nehéz neked, és nagyon szépen köszönöm. - megfogom a kezét, majd kisétálunk a kórteremből. Mindenhol veszélyforrást látok. Már tényleg ott tartok, hogy senkiben és semmiben nem bízhatunk meg. Elűztek az otthonomból is, ezt még is hogy hagyhatnánk annyiban? Ahogy kiérünk innen a minisztériumba kell mennünk, és erősítéssel vissza menni. Minden erőmre szükségem lesz, hogy össze tudjam pakolni az életünket amit eddig az a ház jelentett.
Kezdőlap 
by Mayra Rosier Hétf. Május 29, 2017 4:37 pm
¤ 
