Frank & Emmeline

Frank & Emmeline

Nem mondhatnám, hogy meglepett, hogy hosszú hónapok után Dumbledore irodája előtt futottam össze először Frankkel. Eddig kézenfekvőnek tűnt, hogy minden ehhez hasonló alkalommal találkozok a rendtagok egyikével, de tessék: most, hogy abbahagytam a tanítást, folytatom tovább a jó szokásomat, mintha maga a kastély igazítaná úgy minden egyes rezdülését, hogy segítse a köztünk lévő kommunikációt. Ha aznap nem jött volna velem szembe Gideon a folyosón, talán a mai napig nem sikerült volna tisztáznunk a történteket. Gyermeteg ábránd lenne hát, hogy itt minden ennyivel könnyebb? Ami engem illet, sosem hittem a véletlenekben.
Miután mindketten beszéltünk Dumbledore-ral, szinte kimondatlan megegyezés alapján vesszük az irányt Roxmorts felé, azon belül is a Szárnyas Vadkan falai közé, az én javaslatomra. Ha már fel kellett függesztenem a kémkedési tevékenységeimet a vőlegényemnek köszönhetően, legalább ezzel had kárpótoljam magam; ki tudja, milyen információkat csíphetünk el, az időnként megforduló kétes alakokról nem is beszélve. Sok halálfaló nem érintkezhet máshol a diák rokonaival.
Amint megtaláltuk a tökéletes helyet, kényelembe helyezem magam és kávét rendelek - a szokásosat. Mikor kamasz voltam, mindig is arra vártam, hogy elsüssem ezt a menő utalást, és lám, mostanra majdhogynem fel sem tűnik... de valljuk be, azért jobban érzem magamat tőle.
- Beszéltél Alice-szal? - kérdezem óvatosan, erről pedig nem is tanúskodhat más, minthogy egészen eddig nem hoztam fel. Sokat beszéltünk az utóbbi években, többet, mint magával a barátnőmmel, jóllehet ez manapság (sajnos) nem mérvadó. Tudom, mennyire és milyen sokáig megviselte az, ami köztük történt.

Frank & Emmeline

Első körben fedezékbe vonulok egy szalvéta mögé, mikor úgy dönt, szökőkúttá avanzsálja magát - igen, szeretek túlozni -, majd kissé aggódva pillantok ki mögüle, hogy életben van-e. Persze, ő egy auror. Mit neki egy félrement korty?
- Szóval nem beszéltetek.
Résnyire szűkített szemekkel figyelem őt, ahogy a korsóját figyeli, a korsója pedig szinte kérdően sandít felém, mert itt valami nincs rendjén.
- Mondták már, hogy borzalmasan hazudsz?
Szinte vidáman kérdezek vissza, és ennyiben is hagyom a dolgot: ha magától nem árulja el, miről van szó, nem fogok faggatózni. Egyenlőre. Mégiscsak a kettejük dolga.
- Kevesebbet, mint szerettem volna - felelem egy pillanatra félretéve minden gyanakvásomat. - Nem tudom, sikerülhet-e valaha is bepótolnunk az elmúlt éveket. Sőt, azt sem tudom, ő szeretné-e helyrehozni a barátságunkat, hisz mindig is meggyőződése volt, hogy aurornak lenni magányos dolog.
Én csak azt látom, hogy Lilynek és Jamesnek ennek ellenére is sikerül együtt és másokkal lenniük, ahogyan Longbottomnak sem kellett olyan messzire elmennie azért, hogy egyáltalán kitanulja a szakmát. Tény, hogy több aggodalommal jár, ha van kit féltsenek, de a jelenlegi állás szerint nincs olyan helyzet, amire ez ne lenne igaz. Példának okáért itt van mindjárt a sajátom.
- Frank, van valami, amit még nem mondtam.
Egyre szélesedő mosollyal nézek rá, majd le a kezemre, a jegygyűrűmre. Képtelen vagyok megunni az áradozást.

Frank & Emmeline

Nem értem, mi oka lenne rá, hogy hazudjon nekem, ha néhány elvétett beszélgetésről van szó, ami a közös múltjukat tekintve számomra érthető. Azt sem hiszem, hogy más többet gondolna bele, hisz évfolyamtársak voltak, akár kamasz szerelemre is fogható, ami köztük volt (bár aki ismerte őket akkoriban, tudja, ennél komolyabb volt a kapcsolatuk), most pedig mindketten felnőttek - naná, hogy érdeklődnek egymás iránt. Engem is érdekelnének azok az idióták, az a kettő, akikkel annak idején felvezettem és levezettem Gidet, mire rájöttem, nincs szükségem kapcsolatra. Most pedig ott pihen az ujjamon a gyűrű, fél évvel azután, hogy visszakaptam őt.
Az ajkamba harapok, hogy elfojtsak egy szerelmes és túlontúl árulkodó mosolyt, mielőtt visszafordítanám Frankre a figyelmemet. Természetesen mindent hallottam, és meg kell hogy mondjam: nem-tetszik. Lehet, hogy meggyőzően adja elő a csalódott Longbottomot, de az iménti reakciója nem győz meg. Nem áll szándékomban tovább firtatni a dolgot, viszont elraktározom magamban az információt, hogy legközelebb puhatolózhassak Alice-nál.
- Ne aggódj, Frank, majd ha nyugdíjasok lesztek - jegyzem meg viccelődve. Bár ki tudja, talán Alice akkor is tovább él majd az aurori hivatásának, csak másképpen, a háttérben maradva.
- Szerintem csak arról van szó, hogy alábecsüli magát. Azt hiszi, nem olyan erős, hogy elviselje, hogy valaki... - Jelentőségteljesen pillantok rá. - miatta kerüljön veszélybe.
Ami engem illet, régóta elengedtem már a haragomat és Longbottomot sem úgy ismerem, mint aki hat éven át képes lenne táplálni a sajátját. Ez az, amiért még inkább gyanús a viselkedése.
De lehet, hogy nem is Alice a paranoiás, hanem én. Minden áron kutatok a sorok között, pedig lehet, hogy csupán az üres teret próbálom fejtegetni.
A számhoz emelem a csészét és aprót kortyolok, mielőtt előállnék a nagy hírrel.
- Nem sokára Mrs. Prewett leszek - húzom ki magamat büszkélkedve.
Talán meg sem lepődik rajta. Hat hónappal ezelőtt még szótlanul sétáltunk el egymás mellett, majd olyan messze foglaltunk helyet a gyűlésen, amennyire csak lehetett. Csakhogy miután közös feladatot kaptunk Dumbledore-tól - kerítőnő! -, végül is a többiek szeme láttára minden alkalommal egyre inkább... nyitottak voltunk egymás felé. Persze, Benjin és talán Mollyn kívül azt hiszem senki sem ismeri az előzményeket, így gondolhattak arra, hogy egyszerűen csak összebarátkoztunk. Attól függ, ki mennyire jól olvas az apró jelekből.

bocsi, igyekeztem egyszerre okos, figyelmes és nem-gondolatolvasó lenni:D

Frank & Emmeline

Legszívesebben visszaszívnám, amit mondtam. Egyértelműen mélyebben érinti ez az egész, mint sejtettem, annak ellenére, mennyi idő telt el, mióta véget ért a kapcsolatuk. Talán történt valami azóta is, amiről nem beszéltek nekem? Megpróbálták volna, de nem működött? Nehezen tudnám mással magyarázni a viselkedését; oda van érte, és ez nem az a fajta plátói szerelem, amiről már annyit hallottam Ice utazását követően, viszont tény, hogy ott lakozik benne a reménytelenség.
- Még ő sem lehet makacsabb az érzéseinél - mosolygok rá biztatóan.
Neheztelne?
Tekintetem kutatóan fut végig az arcán újra és újra. Könnyebb lenne Alice agyával gondolkozni, hisz tudom, Longbottomon nem múlik a kapcsolatuk: mindig készen állna rá, hogy visszafogadja. Ami a barátnőmet illeti, sosem volt könnyű eset, ha szerelemről volt szó. Ez a kevés közös vonásunk egyike. Mostanra azonban én sem tudok kiigazodni rajta, vagy inkább nem merek, mert attól tartok, hogy később rá kéne ébrednem a tévedésemre. Arra, hogy már semmi sem lesz ugyanolyan.
- Nem hinném, hogy ez a változás tartós lenne.
Alice okos lány, rá fog jönni, hogy nem folytathatja ezt a végtelenségig. A munkának szentelni minden idejét és elfelejteni, milyen élni... Csak azt remélem, hogy nem lesz túl késő, mire belátja, rosszul utat választott - olyat, ami egyetlen érző embernek sem való.
Az iménti, borús gondolataim ellenére képtelen vagyok elfojtani a nevetésemet.
- Átadom - válaszolom mosolyogva. - Igazából még nem beszéltünk róla, elég elfoglalt a választás miatt.
Miután kiiszom a cappuccinomat és körbepillantok jut eszembe, hogy egészen megfeledkeztem a környezetünk szemmel tartásáról. Mostantól bepótlom majd az elmulasztott perceket.
- Én sem hinném el - motyogom az orrom alatt. Ha tudná, mi minden történt a hátuk mögött, hogy mennyi mindenen mentünk keresztül és hány év telt el, mire egyáltalán felvállaltuk a kapcsolatunkat...
- Frank, te, mint auror, nem ismersz valami jó módszert az emberek lehallgatására? Azon kívül, hogy hegyezem a fülemet. - Mert ezúttal nem megy túl jól.

tudod, jobb később... c: