HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
The Order Of The Phoenix

Happiness can be found even in the darkest of times, if one only remembers to turn on the light.


 
Légy
te is tekergő!
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!

Minden, ami fontos lehet.

♦ Kérünk mindenkit, mielőtt regisztrál, olvassa el a szabályzatot és lessen be a canon, illetve keresett listába, hátha valaki elnyeri a tetszését.
♦ Amint valaki felszabadul, fel fogjuk tüntetni.
♦ Karakterlap elkészítésére, főleg a canon karaktereknél és a keresetteknél 1 hét áll rendelkezésetekre, majd ha semmi jelzést nem kapunk, a regisztráció törlésre kerül. Ez vonatkozik az elfogadott karakterekre is: 1 hónap inaktivitás után a canonok átvehetővé válnak. Ha valakinek kell idő a lap elkészítéséhez, vagy az íráshoz, az kérem jelezze előre, hogy tudjunk róla!
♦ Varázslény karaktereket nem fogadunk el, csak különleges esetekben! Canon karakterek, vagy engedélyezett keresettek esetében lehetséges, saját nem! Megértéseteket köszönjük!
Várva várt karakterek

Lucius Malfoy Marlene McKinnon Narcissa Malfoy Bellatrix Black Dorcas MeadowsRemus Lupin Evan Rosier Arthur Weasley Molly Weasley Andromeda Tonks Edward Tonks Sybill Trelawney


Cseverésző tekergők



Ki kapja a házkupát?

109 169 147 36

Tekergők csoportra bontva
Griffendél : 0 fő
Mardekár : 2 fő
Hollóhát : 0 fő
Hugrabug : 1 fő
Halálfaló : 10 fő
Boszorkány : 13 fő
Varázsló : 7 fő
Főnix Rendje : 15 fő



Reggeli Próféta legfrissebb hírei


Tovább...

Ki van itt?
Tekergő lelkek gyűjteménye
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (27 fő) Csüt. Aug. 03, 2017 10:28 am-kor volt itt.


Latest topics
» Mayra Rosier
by Mayra Rosier Hétf. Május 29, 2017 4:37 pm

» #Deveroux placc: Deveroux, Bones, Cavelier
by René Deveroux Vas. Május 28, 2017 9:23 pm

» Lily & Severus
by Lily Potter Szomb. Május 27, 2017 10:22 pm

» Nigel & Emmeline - Nászút
by Emmeline Flamel Szomb. Május 27, 2017 9:49 pm

» Lily & Peter - london egy elhagyatott szegletén
by Lily Potter Szomb. Május 27, 2017 5:50 pm

» Richard & Gideon - 2016 decembere
by Gideon Prewett Szer. Május 24, 2017 12:41 pm

» Ahol a madár se jár
by Devorah Harmsworth Vas. Május 14, 2017 10:05 pm

» Gwenog & Emmeline
by Gwenog Jones Pént. Május 12, 2017 2:11 am

» Reg & Jess
by Regulus A. Black Kedd Május 09, 2017 11:03 am

» Remus & James
by James Potter Vas. Május 07, 2017 9:25 pm

» Lacock :: James & Voldemort
by James Potter Vas. Május 07, 2017 7:56 pm

» KÉSZ VAGYOK!
by Jessamine Shafiq Kedd Május 02, 2017 1:37 am

» Silhouette FRPG
by Vendég Vas. Ápr. 30, 2017 12:45 pm

» Nathan & Felicity - valahol....
by Felicity Nott Szomb. Ápr. 29, 2017 1:40 pm

» Jonah körözöttjei
by Jonah Dowson Csüt. Ápr. 27, 2017 6:58 pm


Share | 
 

 Eloisia & Thorin

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet


Hello darling, my name is

avatar
♦ Everybody has secrets. ♦


Leadott tekercsek : 19


TémanyitásTárgy: Eloisia & Thorin   Szomb. Aug. 13, 2016 9:42 pm





Eloisia & Thorin
And in the end, we were all just humans.. drunk on the idea that love, only love, could heal our brokenness.



Villámok cikáztak az égen, mennydörgés vad robaja rázta meg a tömény sötétség által megült tájat. Az eső az arcomba csapott; mint sok apró, éles tű mélyedtek a bőrömbe a cseppek. A nyirkosság már rég átitta a köpönyegem, a nyakam vonalán pedig esővíz csurgott a hátamra, a ruha alá. Drága cipőm talpa és oldala sártól volt ragacsos, a ráragadt sűrű masszától pedig a járás is egyre nehezebbé vált.
De most mit sem számított mindez, képtelen voltam a holnapra gondolni, mert úgy éreztem, a ma éjszaka sötétségét még ezer fénypászma, a Nap éltető ereje sem lesz képes szétoszlatni. A világ feketeségbe burkolózott előttem, a zivatar úgy tombolt körülöttem, mint ahogy felkavart érzelmeim doboltak bensőmben, és amikor egy villámcsapás egy vakító pillanat erejéig fényárat zúdított a tájra, én csak vöröset láttam a fekete helyett. Sűrűn folyó karmazsint, szétfröcskölő vörös cseppeket, hozzájuk pedig átható, gyomorforgató szagok társultak.
Egy vadállat sem marcangolja szét úgy az áldozatát, ahogy mi tettük. Az orromban még mindig vizelettel – mert a megkínzott szerencsétlen az idő múlásával már a saját testének sem volt ura – kevert vérszag ült; érzékelésem megragadt ezek emlékénél, pedig csak menekülni akartam előlük. Elfutni, magam mögött hagyni őket, megfürdeni Eloisia édes illatában, arcomat selymes hajzuhatagába rejteni…
A kecses kúriát most ormótlan építménynek láttam az eső vastag függönye mögül. Feketébb volt a környezeténél is, egy óriási, baljóslatú árnyék. Egyetlen vagy talán néhány szoba ablakából – nem tudtam volna pontosan kivenni – látszott csupán némi világosság, de ezek sem voltak többek, mint pislákoló lidércfények.
A sötétséget nem űzhették el.
Reszkettem, mikor maradék erőmmel nekifeszülve megdöngettem a hatalmas, sötét fából faragott ajtót. Csak ezután akadt meg lázasan égő tekintetem a kopogtatón, mely valamilyen varázslény alakját formálta, de elkínzott agyam fogaskerekei csikorogtak és olyan lassan forogtak, hogy nem villant benne felismerés.
Úgy áhítottam Eloisia melegséget árasztó közelségét, hogy a legalapvetőbb óvintézkedésekről sem vettem tudomást. Rátörtem volna az ajtót is, ha nem eresztenek be, és jelenleg egyetlen idegszálammal sem tudtam azon gondolkozni, mennyire veszedelmes egy ilyen késői órán egy férjezett nő küszöbén bebocsátásért folyamodni.
De a férj nem volt itthon, kórházban feküdt, lelke pedig még annál is távolabb volt, egy olyan helyen, ahonnan – ha imádságaim meghallgatásra találnak – soha nem is tér vissza.
Nincs otthon a macska, cincognak az egerek.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


Hello darling, my name is
I have got magic power. I'm a witch.
avatar
♦ Everybody has secrets. ♦


Leadott tekercsek : 12


TémanyitásTárgy: Re: Eloisia & Thorin   Hétf. Aug. 22, 2016 9:28 am


Nem várom mindig. Szerettem volna azt hinni, azért, mert nem vágyom rá mindig, csak alkalomadtán, mint a csokoládéra, az italra, vagy egy kis megnyugvásra, mert én egyedül is tökéletesen jól vagyok, de azon kaptam magam, hogy nem köti le semmi a figyelmemet, hogy nem tudok koncentrálni, hogy hol az ajkamat harapdálom, hol az ujjaimat tördelem, hol pedig fel-alá járkálok és ki-kilesek a vastag függöny mögül, ami elszívja az összes fényt, és jó érzést az embertől. Gyűlöltem itt lenni, magányos börtön volt ez, de itt kellett lennem, és jobb volt egyedül, mint Yaxley-val, mérföldekkel jobb, és hálásnak kellett volna lennem érte, hogy ennyim legalább van, hogy én lehetek a víg özvegy, akinek a férje él, csak éppen nincsen eszméleténél, hogy van családja, és teljes-körű joga van a Yaxley névhez, még ha örököst így nem is igen fog szülni.
Thorin látogatásait természetesen a legnagyobb titokban kellett tartani, nem eshetett csorba a jóhíremen, nameg az övén sem, nem hozhattak összefüggésbe egyetlen egy férfival sem, hiszen nem voltam szabad préda. De Thorin családi jó barát, gyerekkori, nem egy idegen, és a külvilág számára mi csak ápoljuk az ismeretségünket, segített nekem a papírokkal, a házzal, az ügyekkel; de ilyenkor, esős, viharos éjszakákon képtelen vagyok megülni, mennem kell, valakihez, akárkihez…
A kandallóban a tűz hatalmas lánggal égett, újabb fahasábot dobtam rá, közelebb húztam a fotelt és magamra kanyarítottam egy plédet, sosem aludtam a hálószobánkban, mindig itt, a szalonban, itt éreztem magamat egyedül jól, nem a legjobban, persze, de nem is kísértették a gondolataimat mindenféle lidércnyomások.
Mindennek ellenére felriadtam, aprót sikkantottam is, amikor meghallottam a kopogtatás, türelmetlen, és fáradt zaj volt ez, nem idevaló, nem ebbe a késői órába, lumost suttogtam és lesétáltam a lépcsőn, a bejárati ajtó elé. Rémesen hideg volt. Kellett volna ide a férfikéz. - Majd én nyitom, majd én nyitom!- kiabáltam, lévén, hogy a személyzetet is biztosan felverte a kopogtatás, akik úgy tűnik korán elaludtak, és megfeledkeztek teendőikről, mintha én nem lennék az űrnőjük, csak egy vendég, aki túl sokáig maradt. Feltéptem az ajtót, a szél ereje hátrafújta a hajamat, és kicsapta a tömör fát a kezemből. - Megbolondultál? Bőrig áztál. - sziszegtem, aztán betessékeltem, nem törődve azzal, milyen nyomokat hagy a szőnyegen. - Megsérültél?- csak magunk voltunk, de tudtam, kíváncsi tekintetek fognak minket végigkísérni a falak között: ha nem a cselédség, akkor majd a festmények.


A hozzászólást Eloisia Yaxley összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Szept. 05, 2016 9:38 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


Hello darling, my name is

avatar
♦ Everybody has secrets. ♦


Leadott tekercsek : 19


TémanyitásTárgy: Re: Eloisia & Thorin   Kedd Aug. 30, 2016 9:58 pm





Eloisia & Thorin
And in the end, we were all just humans.. drunk on the idea that love, only love, could heal our brokenness.



Az ajtó innenső oldalán jeges huzatban álltam, csontig hatoló félelem, kísértő rémlátomások, melyeket a sötétség és az ordító vihar, az égiháború táplált, voltak az enyéim. De a másik oldalról, a küszöbön túlról fény tört a feketeségbe, a fűtött szoba melege simított végig arcomon. És ott állt ő; hozzá futottam, őt áhítottam, mikor megriadt vad módjára rohantam, vele álmodtam édes, szép álmokat, mikor a karomban tartva aludtunk el, most mégsem kellett több egy szemvillanásnál, egy pislogásnyi időnél, míg tekintetem befalta alakját, egész lényét, hogy egy csapásra kijózanodjam. Már nem rázott a hideg, de a vágy sem fűtött; ólmos, nehéz fáradság vert bilincset tagjaimra. Leszegtem a fejem, tekintetem a cipőm orrát, a víz és sárfoltos, művészi mintázatú szőnyeget vizsgálta, amin - ahogy a kabátomon végigfolyt a víz – újabb sötét, ázott foltok születtek.
Nem akartam, hogy Eloisia lássa a csalódottságomat. Szégyelltem, de egy őrült pillanatig azt vártam, hogy az ajtó mögött Eva bukkan fel, hogy Eloisia íriszeiben egy másik nő érzelmeit látom kirajzolódni; akkor hagyhattam volna, hogy átjárjon a szoba melege, akkor megértésre lelhettem volna, de így… Eloisia nem Eva volt. Nem terhelhettem rá olyan problémákat, amikkel nem tudna elbírni, puszta önzésből, hogy nekem egyszerűbb legyen, nem sodorhattam veszélybe őt.
- Attól tartok, ha én nem is, a szőnyeg annál inkább megsérült. – Suta mosollyal pillantottam a nőre, inkább kitértem a kérdései tényleges megválaszolása elől, a könnyebb utat választottam. Aztán ügyetlenül megérintettem egy tincset, mely a nyaka szelíd ívén hullott a vállára, simogató mozdulattal vezettem rajta végig az ujjaimat; mindig is szerettem a haját - nézni, ahogy a fehér párnán szétterül, beletúrni és beletemetni az arcom, elveszni édes illatában. Nagyon hasonlítottak egymásra Evával, ebben legalábbis. Néha mikor csendben feküdtünk egymás mellett, és a fejét a mellkasomon nyugtatta, nem tudtam eldönteni, melyikük van mellettem. De nem is kellett választanom, mert ilyenkor egyszerre az enyém volt múlt és jelen, álom és valóság.
- Megcsókolnálak, de azt hiszem, ez nem lenne túl jó ötlet – néztem végig magamon fintorba futó arccal. – Felvertem a házat a kopogtatásommal, ugye? A cselédek…felébredtek? – Közelebb hajolva suttogássá halkítottam a hangomat. Míg az előbb még magasan tettem a ház többi lakójára, most felébredt bennem minden óvatosság, amire eddig fittyet hánytam. Visszatértek az aggodalmak, melyek mindig gyötörtek tiltott viszonyunk miatt, habár ezek csak terhes kötelességet jelentettek most, amikkel foglalkozni kellett, mikor pedig alig álltam a lábamon. Talán hiba volt idejönnöm.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


Hello darling, my name is
I have got magic power. I'm a witch.
avatar
♦ Everybody has secrets. ♦


Leadott tekercsek : 12


TémanyitásTárgy: Re: Eloisia & Thorin   Hétf. Szept. 05, 2016 9:41 am



Még egyszer sem játszottam el a gondolattal, milyen lenne, ha nemet mondanék. Késő? Vagy még korai? Kizárhatnám, mint egy kivert kutyát, és inthetnék neki az ablakból, csókot küldve búcsúzóul, hogy ennyi volt, ennek véget kell vetni, mert túl jó ahhoz, hogy igaz legyen és, hogy sokáig tartson, valami mindig közénk fog ékelődni, a nővérem, a hazugságom az ő hazugságai. Tudtam, hogy kire vár. De Eva nem fog már ajtót nyitni, hacsak nem a pokolra készül ő maga is, mert biztos vagyok benne, ha lenne rá módja, visszahozná a halálból a nővéremet, és én segítenék neki, mert szeretem. Szeretem és gyűlölöm, és egyszerre kívánom, hogy haljon meg ő is, legyenek együtt, mindörökké, és ne nekem kelljen a fájdalmas arcát bámulnom, aminek közvetetten én vagyok az okozója.
Megérdemelnék egymást. Én meg elszöknék innen és nem keresne senki. Hagynák, hogy menjek, de miatta maradtam. Miatta és a mérhetetlen lelkiismeret-furdalásom miatt. Úgy látszik van, amit sosem fogok kinőni.
Szinte csúfondárosan mérem végig. Szegényke. Elázott. Megsérült, fázik, és hiába igyekszem, nem enyhíthetem a terheit. Nem is akarom. Ha ilyen lelkesen cipeli őket, akkor csak rajta, rajta, húzza-vonja magával! - Ugyan, ne butáskodj, megijesztettél. - máris enyhül a hangom, pedig én ripakodtam rá, és azt hiszem, megérdemeltem, jogosan, de mégis megsajnálom, mert nem tehet róla, hogy az éjszaka közepén nincs hova mennie, csak a szeretőjéhez, aki csak nyomokban hordozza magában azt az életet, amit elképzelt magának.
Persze, finomkodunk. Ő csak vendég, a család barátja, ahogy azt rendre mondani szoktam, vagy talán szoktunk, feltételezem, egyikünk sem beszél többet a másikról, mint az szükséges lenne. El akartam ütni a kezét, és hozzádörgölőzni, mint egy macska. A hideg ellenére forrónak tetszett az érintése.
Elmosolyodok. - Valóban nem, úgy látszik a hajnal bölcsebbé tesz, uram.- szándékosan váltottam át magázásra. Még ezzel is fárasztom, még ezzel is terhelem. Még ezzel is hergelem. - A cselédek sosem alszanak és ez egy hangos ház. - pedig az előbb mintha a csendjére panaszkodtam volna, vagy nem? Szüntelenül panaszkodom, be kell látnom.
Karon ragadom. - Most már igazán maradhatnál is. Hozatok neked forró teát, és esetleg meg is fürödhetnél. Ki kell tisztítani a sebedet. - gondoskodni akartam róla, még akkor is, ha haragudtam rá. - A többi legyen az én gondom.





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


Hello darling, my name is

avatar
♦ Everybody has secrets. ♦


Leadott tekercsek : 19


TémanyitásTárgy: Re: Eloisia & Thorin   Vas. Szept. 11, 2016 10:02 pm





Eloisia & Thorin
And in the end, we were all just humans.. drunk on the idea that love, only love, could heal our brokenness.



Hát, kívánhattam többet egy ilyen szépasszony szerelménél? Talán túlságosan mohó voltam, nem értem be azzal, ami az enyém lehetett, savanyú elégedetlenségemben többet akartam, másra vágytam – igen, az én hibám, hogy Eloisia nem tesz maradéktalanul boldoggá, az én bűnöm, mert már nem tudom, hogyan kell boldognak lenni.
Szánakozással néztem a nőt, megérintettem a haját, hideg ujjaim rózsás arcán simítottak végig. Jobbat érdemelt nálam; egész ember járt volna neki, nem egy olyan erőszakos féreg, mint a férje, és nem egy olyan szerető, aki már maga is csak félember volt, és szerelmét két nő között osztotta meg. Némi fejszámolással már látszik, legfeljebb egy negyedrész juthatott belőlem Eloisiának… Igazságtalan üzlet ez, tudjuk, hogy veszteséggel fogunk zárni, de nem volt mit tenni. Nem tudtam volna visszaadni a nő szabadságát, mert szükségem volt rá, szerettem őt, a szépségét, testének melegét, az előkelőségét és a szemét, melyben a nővérét láttam.
A magázó hang hallatára megrezzentem, értetlenül kaptam fel a pillantásom, néztem bele a mélyfényű íriszek tengerébe; nem értettem, miért játszadozik, ennek nem most van itt az ideje. Talán gúnyolódik? Kedvetlenül sóhajtottam.
- Igazad van. Azzal már nem segítünk, ha csak itt ácsorgunk. – Úgy pillantottam körbe, mintha a sarokból bármelyik minutumban előbukkanhatna egy hallgatózó manó vagy cseléd. Igazság szerint gyűlöltem ezt a helyet… még hogy hangos ház, inkább halott!
Ez a kastély ékes záloga volt annak, ami még Eva emlékénél is fájdalmasabb éket vert közénk Eloisiával. Minduntalan a saját két szememmel kellett megbizonyosodnom róla, hogy Eloisia, a nemesi születésű, finom úrihölgy mellett én csak egy felkapaszkodott senki lehetek. Minisztériumi tisztviselő – milyen kicsinyesen hangzott ez egy ilyen fényes kúriában, a ház úrnője előtt állva.
- Egy tea nagyon jól esne. Azt hiszem, száraz ruhára is szükségem volna – motyogtam hirtelen szűknek érezve a helyiséget. A férje ruhái, talán azokba fog öltöztetni – ez egyszerre volt rettenetesen kényelmetlen gondolat, mely mégis megelégedésemre szolgált. Úgy egy kicsit olyan volna, mintha én volnék a ház – és a ház asszonyának - ura.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


Hello darling, my name is
I have got magic power. I'm a witch.
avatar
♦ Everybody has secrets. ♦


Leadott tekercsek : 12


TémanyitásTárgy: Re: Eloisia & Thorin   Hétf. Szept. 19, 2016 10:04 am



Nappal mindent szebbnek láttam, éjjel csúnyábbnak, igazabbnak. Meddig mehetett még ez? A hitegetés, önámítás, amibe olyan kényelmesen fészkeltem bele magamat, és rángattam őt is, hiszen nem voltunk boldogok, nem úgy, ahogy lehettünk volna, és ennek két oka volt: az egyik ő, a másik én. Ha ő úgy érezte, én nem lehetek elég jó Evanak, hát, tudnia kellett, hogy ugyanezt gondoltam magamról, és bármennyire is igyekeztem volna, ha akarok, akkor sem tudnék olyan lenni, mint a nővérem. Nem is akarok. Soha nem is akartam, de érte megtettem volna.
Aztán szándékosan makacsoltam meg magam, és lettem szöges ellentét, mert be akartam bizonyítani magamnak, hogy engem így is lehet szeretni. Tévedtem. Talán a hazugságom, a sötét, mocskos titkom ott lapult a vonásaimban, megcsúfított, megmérgezett, és ő ezt látta, észrevette. Akkor sem mondhattam el neki. Még nem, vagy már nem… fogalmam sem volt, mit akarok. Szabadulni akartam a férjemtől, de meg volt kötve a kezem, Thorinnal sem lehettem, hiszen más asszonya vagyok. A szökés pedig szóba sem jöhetett, ahhoz túlságosan kényelmes nekem.
A mi szerelmünk ilyen: tönkreteszi a másikat. De ki hoz gyógyulást? Ki jelent enyhítést?
Még szélesebbre tártam az ajtót, hogy akkor jöjjön a kegyelmes úr, ne csak a szája járjon. Szívesen emlékeztettem volna úri kényességgel, hogy én teszek neki szívességet, nem ő, de fáradt voltam és mérges. A házzal nem foglalkoztam, ronda volt, és megelégedtem volna egy feleekkorával, egy tiszta, meleg, fényes házzal, ahol nem a halál érződik, hanem az élet. De nekem ez jutott. Halál vesz körbe. Bennem van.
Épp, ahogy mindenkiben.
Mosolyogtam. Mert ehhez értettem, akkor is úgy tenni, mintha minden rendben lenne, amikor semmi sincsen.- Máris intézkedem. - magam főzök teát végül, és ruhát is én keresek. Sajátjaimba mégse öltöztethettem, hát megkapta a férjem ruháit, amiket sosem hordott, de nagy műgonddal bízta meg a szolgálókat, hogy mindig a legújabb divat szerint vásároljanak neki, és a szabója is mázsaszám készítette a gúnyákat, ha egy férfi jobban szeret öltözködni, mint a saját nejét – vagy jegyesét-, nos, azzal máris több gond van, mint illene. - Hadd segítsek. - neki behódoltam, szerettem hozzáérni, lehámozni róla a ruhát és fel is adni, elsimítani a ráncokat, végigsimítani a szeplőit. Dobok a tűzre, és megállok előtte. A ruhák a karomon pihennek, a forró tea a kristályasztalon. - Gyere.


A hozzászólást Eloisia Yaxley összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Okt. 27, 2016 7:15 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


Hello darling, my name is

avatar
♦ Everybody has secrets. ♦


Leadott tekercsek : 19


TémanyitásTárgy: Re: Eloisia & Thorin   Szomb. Okt. 15, 2016 1:44 pm





Eloisia & Thorin
And in the end, we were all just humans.. drunk on the idea that love, only love, could heal our brokenness.



Magamra hagyott a gondolataimmal, pedig amire most a legkevésbé vágytam, az az egyedüllét volt. Már-már rettegtem, hogy amint elhagyja a szobát, abban a pillanatban, hogy egyedül maradok a kihűlt kandalló mellett, újra megrohamoznak majd a vérvörös képek, visszalopakodnak a lidércek, hideg leheletük a tarkómat borzolja és a kint süvítő szél az éjszakába olvadó keserves sikolyok dallamára kezd majd vonyítani.
Hideg volt a túlméretezett, elegáns, mégis az üresség benyomását keltő szobában; a tűz már kialudt, a ruhám nedvesen tapadt hullaszínű bőrömre, a sötétre lakkozott bútorok árnyékai pedig fenyegetően tornyosultak körülöttem.  
Eloisia volt az egyetlen élő ebben a halotti pompában. De hogyan képes így élni? Ha lett volna elég bátorságom, ha több erő szorult volna belém, minthogy egy nő vállára támaszkodjam sántán, nem hagytam volna Eloisiát egy ilyen életben elsorvadni – hiszen szerettem.
Bár megszökhetnénk! Elfuthatnánk a világ, a figyelő szemek elől, új életet kezdhetnénk egy olyan helyen, ahol senki sem ismer minket, ahol csak ketten lennénk; de ez lehetetlen. Neki ott van a név és a vér, ami kötelezi, őt aranyláncon tartják – nagy becsben, fényűző jólétben, de azért fogolyként -, amit sosem tudnék elszakítani; nekem pedig ott a családom, imádott húgocskám és az ígéret, amit Dumbledore-nak tettem. Olykor hajlamos vagyok elfeledkezni róla, és hiú reményekbe, ostoba tervezgetésekbe kergetni magam, mikor pedig tudom, rám egy hidegebb csók vár egy asszonyi ajak érintésénél, rám végső soron már keresztet lehet vetni.
Az elhamvadt parazsat néztem a kandallóban, egy tűz emlékét, azt a keveset, ami megmaradt a lángolása után – belőlem sem marad majd több. És Eloisia… ő nem is tudja, milyen parttalan, tátongó szakadék peremén egyensúlyozom. Mi lesz, ha a Nagyúr holnap felfedezi árulásomat? Lesz valaki, aki elmondja Eloisiának, milyen véget értem, vagy örökké várni fogja, hogy holnap felbukkanjam; a szobája ablakának függönyén keresztül fogja lesni, hogy nem érkezik-e vendége – hiába?
Mindketten alig éltünk még; igazságtalan, végtelenül igazságtalan Merlintől, hogy így kell sínylődnünk, lélekben aggastyánokként, gyötrelmek és félelmek tengerében hánykolódva, megpecsételt végzettel. Ezért kellettek a fene nagy ambícióim ezért megérte a minisztériumi hatalmasok lába nyomát csókolni…Egy gyönyörű asszony ölel – a férje helyett az én karomban pihen-, de ez is éppen olyan hiábavaló, mint a minisztériumi előléptetés, az ottani sikerek. Sok mindent elnyertem, amit vágytam, de semmit sem egészen úgy, ahogy kívántam, és egyikben sem telik már örömem. Minden mérgezett.
Talán reggel, ha napfényt látok, könnyebb lesz.
Rámosolygok a nőre, amikor karján egy halom ruhával, felszólít, hogy menjek. Engedelmesen teszek eleget az utasításnak, kegyesen hagyom, hogy ha akar, anyáskodva, a ruha éleit gondosan eligazgatva öltöztethessen fel, vagy ha úgy tetszik neki, használja ki az alkalmat. Ha gyengédségre vágyik, nem utasítom el – határozom el, habár vágyamat nem ébreszti fel az érintése. Túlságosan is átfagytam a vizes ruhában, úgy érzem magam, mint egy tetszhalott, és kifárasztott az előbbi közjáték.  
- Mit gondolsz, hiányoznék neked, ha többé nem jönnék? – Két ujjammal felfelé mozdítom az állát, hogy lássam a tekintetét. – Megsiratnál, aztán továbblépnél, ott folytatnád, ahol abbahagytad, végül elfelednél? – Szeretném, ha őszintén felelne. Szeretném, ha rábólintana szavaimra. Talán megsértene a hiúságomban, de egyben egy kis nyugalmat is adna…és feloldozást.  



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


Hello darling, my name is
I have got magic power. I'm a witch.
avatar
♦ Everybody has secrets. ♦


Leadott tekercsek : 12


TémanyitásTárgy: Re: Eloisia & Thorin   Csüt. Okt. 27, 2016 7:31 am


Haragom önzéssé növi ki magát: nincs kedvem pátyolgatni őt, szívem szerint azt ordítanám neki, hogy rohanjon a nővérem sírjához és zokogja ki ott magát, a kettőnk kapcsolata ugyanis nem bírja el mindkettőnk fájdalmát. Nő létemre nem mutatkozom érzékenynek vagy érzelgősnek, és ha egy férfit gyengének látok, valamiért mindig menekülőre fogom. Nem bírom elviselni a látványos szenvedést, holott joga van hozzá, és nekem oltalmat, védelmet kellene neki nyújtanom. Nem ezt várnám én is? Ahogy sietősen, mégsem kapkodva összeszedem a szükséges holmikat, arra gondolok, hogy rettenetes ember vagyok, most őt hagyom cserben, pedig nem ezt érdemli, és mégis, az éjszaka közepén becsörtet ide és arra vár, hogy jó néhány napnyi távolléte után szívélyesen fogadom?
Gyerekes duzzogásomat elnyelik a lépcsőfokok, és kezdek felengedni, megenyhülni az irányába, jóllehet, ő ezt talán észre sem veszi, legyen bármennyire kifinomult a rám-hangoltsága. Veszekedéssel, civódással felesleges lenne eltölteni az időnket. Most úgyis rám hagyna mindent. Kicsit félszegen nézek rá, pedig sosem bántana, fizikailag nem, de ahhoz nagyon ért, hogyan taposson a lelkembe és szívembe. A látványa is lesújtó, olyan vékony, beteges, mintha bármelyik pillanatban összeeshetne, és biztos vagyok benne, hogy én könnyebben tartanám őt a karjaimban, mint ő engem. Felszegetett állal sétálok vissza a szalonba, még bensőséges viszonyunk ellenére sem állhatom, ha valaki azt hiszi, hogy meghunyászkodom, pedig talán nekem kellene megtennem az első lépést az irányába. Tudom, hogy valami nyomasztja. Gondterheltsége nem csak a dolgozó férfié, hanem valami mélyebben gyökerező, őt és engem – minket- megmételyező gonoszság, ami felemészti a testét. Dühösen gondolok arra, hogy Eva biztosan tudta volna, hogyan űzze el az őt körüllengő szellemeket, én viszont… nekem fogalmam sincsen, mit kellene tennem, hogy csitítsam, megnyugtassam.
Elküldhetném. Most igazán lenne rá okom, még ha durva, aljas dolog is lenne, vagy inkább alantas szándék vezérelte cselekedet: csakis a pillanatot könnyítené, hosszútávon még több fájdalmat okozna, tudom. Sóhajtok. Nem szólalok meg, lepakolok a kezemből, de az üres ujjam látványa még nehezebbnek érződik, most, hogy már nem kerülhetem a tekintetét, a szavakat. Engedelmeskedik, én pedig lefejtem róla a ruhákat, eszem ágában sincsen érzékiséget csempészni az anyáskodó mozdulatokba, ahhoz még mindig túlságosan mérges vagyok, de nem mutatom. Finoman bújtatom bele a száraz és tiszta ruhákba, tekintetem csak néha súrolja az övét. Szinte áttetsző a bőre és olyan hideg…
Értetlenül nézek rá. Most először értem meg, hogy ez is egy lehetőség. Hogy egyszer csak nem jön. Riadtan rezzenek össze, nem államat szorító ujjaitól, hanem a tudattól, a lehetőségtől, hogy nélküle maradok. A magánytól. - Ha meghalnál, igen. Ha engem védenél, igen. Ha elhagynál...- mély levegőt veszek. Ujjaim csuklójára kulcsolódnak. - Akkor jobban is teszed, ha soha többé nem kerülsz a szemeim elé. - suttogom. - De sosem felednélek.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


Hello darling, my name is

avatar
♦ Everybody has secrets. ♦


Leadott tekercsek : 19


TémanyitásTárgy: Re: Eloisia & Thorin   Szer. Nov. 02, 2016 8:58 pm





Eloisia & Thorin
And in the end, we were all just humans.. drunk on the idea that love, only love, could heal our brokenness.



Megértem, mit jelent felszegett álla, és vonásai, melyek most a született arisztokraták kiváltságos büszkeségébe rendeződnek. Sosem alázkodna meg senki emberfia előtt, ebben nagyon hasonlít Evara. Mindig is vonzalmat ébresztett bennem az effajta méltóság, az a fenségesség, ami az arisztokraták zsigereiben volt, de most egyben egy kis szégyenérzetet is keltett bennem – Eloisia hűvös, mély íriszeiben láttam visszatükröződni önnön gyengeségemet, férfiatlanságomat.
Az utóbbi időben sokat fogytam, jutott eszembe, mikor átázott ingemet lecsúsztatta a vállamról; talán éppen olyan betegesen, vagy még rosszabbul nézek ki, mint a kórházi ágyban sínylődő férje. Ő mégis milyen kedves törődéssel bánik velem! Hagyom, hogy a kikeményített inget begombolja, melynek érintése a bőrömön éppoly idegen, mint az illata, és figyelem kezének ügyes játékát, majd mikor elkészül, egy apró, finom csókkal, ajkam leheletnyi érintésével a kezén köszönöm meg neki gondoskodását.
Nem mutatom, hogy az új öltözetet hirtelen milyen kényelmetlennek érzem; mintha a ruha csak a tulajdonosát személyesítené meg, és igyekezne megfojtani a szűkre szabott, szúrós nyaki résszel.
Mikor összerezzen, úgy húzódom el tőle, mintha áramütés szaladt volna végig tagjaimon; bűntudat lesz úrrá rajtam, egy pillanatra – nem többre – azt a védtelen nőt látom benne, akit megóvni szeretnék, mégis folyton csak bántom. Fájdalmat okozok neki akaratlan is, tudom, és mégsem tehetek ellene semmit, mert ebben született a kapcsolatunk, ott van minden csókunkban, és ostobaság lenne azt képzelni, hogy a jövőben jobbra fordulhat a sorunk. A világban háború dúl, az életünk kelepcébe zárult, ő házas, én talán halálraítélt vagyok; a kapcsolatunk igazi tragikomédia.
Kezét két tenyerem közé fogva invitálom őt magam mellé a szófára, mely puhán és tágasan terpeszkedik alattunk.
- Valamit el kell mondanom. – Tétovázó hallgatás után szólalok meg. Agyamban még az a kép zakatol, mikor azt mondja, ha elhagynám, és ujjai a csuklómra fonódnak – talán bilincsként, talán a tartóztatásom jeléül. Rosszul ismer, különben fel sem merült volna benne, hogy hűtlenné lennék hozzá. Hogy elárulnám Eva emlékét. Megborzongok.
- Az életemet helyezem most a kezedbe, Eloisia, mert szeretlek.- Szomorú vallomás ez, de elmosolyodom. - Ez talán elég zálog a hűségemért. – Apró szúrás, mely nem szándékosan bántó, mégis éle van.
- Tudod, hogy én is abban a táborban játszom, amiben a férjed. Gondolom, azt is sejted, mi dolgom lehetett éjszaka…- mélyed tekintetem az övébe. Valójában tisztában vagyok vele, hogy elképzelése sem lehet róla, mik történtek és miket tettem ma az éj fekete leple által elfedve. Holnap talán olvashatja majd a Prófétában, de igazán megérteni addig nem lesz képes, míg nem vöröslik vér a kezén. Őszintén azt kívánom, sose jusson el addig; maradjon tiszta, és ahhoz se kerüljön soha egy hajszálnyival se közelebb, hogy rádöbbenjen, milyen szörnyűségeket vittem véghez.
- Ostoba és vak voltam, amikor csatlakoztam. Csak ezzel magyarázható az, hogy önként rohantam a vesztembe. – Részint magamhoz beszélek, tekintetem elhomályosul. – Mikor felfogtam, mit jelent a Nagyúr csatlósának lenni, összezuhantam, tudtam, hogy nem bírnék így élni…gyilkos módjára, ártatlanok vérével a kezemen, és segíteni egy őrült uralomra törését. Eloisia, én megpróbáltam jóvátenni azt, amit elrontottam, és erre csak egyetlen mód kínálkozott. – Kutatóan, könyörgő pillantással fúrom íriszeimet az övébe, kényszeríteni akarom, hogy értse meg, anélkül, hogy ki kellene mondanom, mert ezt nem lehet kíméletesen tálalni, és mert valójában rettegek útjukra engedni a régóta őrzött szavakat. Félek tőlük.
– Csak egyetlen száj kellene, ami el tud járni, és nekem végem. – Talán megsebzem, de látni akarom az arcát, miután kimondtam ezeket a szavakat.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


Hello darling, my name is
Ajánlott tartalom

♦ Everybody has secrets. ♦




TémanyitásTárgy: Re: Eloisia & Thorin   

Vissza az elejére Go down
 
Eloisia & Thorin
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Order Of The Phoenix :: Játéktér :: Otthonok-
Ugrás: